Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-30-31 / 127. szám
8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1992. május 30—31., húsvét Foglár Györgyöt emlegetve Nem az uralkodó felügyelete és irányítása alatt” A legrégibb magyarországi nyomtatvány Az Egri Érseki Jogakadémia alapításának 250. évfordulójára emjékezve ülést rendezett az Egri Öregdiákok Baráti Társasága. Sokan joggal kérdezhetik: miért kell megszüntetett intézmény múltba hullott sorsára emlékezni, hiszen több mint negyven esztendeje szétverték, ha tehették volna, sóval hintették volna be a nyomát is, mert magas szinten képzett szakembereket — és ami ennél is sokkal fontosabb -, olyan jogászokat formált, akik a szakképzéssel egyenrangúan vallási nevelést is kaptak. Olyankor is, amikor a vörös diktatúra előtt a barna veszély fenyegette Európát és azt a szellemiséget megsemmisítéssel, amely az öreg kontinensen csaknem kétezer éve őrzi a hitet és a rendet. Volt hallgatóinak igénye és ma sem szűnő világnézeti lelkesedése hívta össze a régi társaságot és azokat a vendégeket, megnyilat- kozókat, akik őrhelyükről, magasabbról, messzebbre látva szemlélik az eseményeket, a történelem folyását, és irányt szabhatnak mai kétségeink között jövőt firtató reményeiknek. Időbeli sorrend szerint is elsőként szólalt meg dr. Seregély István, Eger érseke, a Katolikus Püspöki Kar elnöke. Főpásztori minőségében nyilatkozott meg, s nem úgy, mint az ünnepre, az egyház kulturális küldetésére joggal hivatkozható egri főpap, akinek elődje, dr. Czapik Gyula rector-mag- nificusa volt a tervezett Szent István Egyetemnek abban a kritikus szakaszban, amikor még hagyták ezt az egyházi intézményt működni. Mit is mondott többek között: „Természetes a tudomány, a tehetség és a szorgalom mindenkori támogatása ott, ahol Jézus népe él. Ezért az egyház nyitott és nyit, ahol lehetőség nyílik rá, elsőnek iskolákat... így hát nem kell szégyenkeznünk, ha halljuk, hogy hajdan s ma az emberi tudomány megannyi kiemelkedő kiválósága, papok, szerzetesek, egyházközségek anyagi és erkölcsi támogatásával lettek tudományuk kiváló művelői, még ha egyik-másik el is fordult szellemi bölcsőjét ringató jótevőjétől. ...Sürgetően az élet- és alkotóképes ifjúság számának gyors növekedését, az annyira P ontban négykor kopognak az ajtón, afféle halk, félő kopogás, inkább sejtem, mint hallom. — Én vagyok, Violetta. Csinos, babaarcú fiatalasz- szony nyújt kezet, idegességében gyöngyszem fogaival a szája szélét harapdálja, tenyere izzadt, uj- jai szinte a bőrömhöz tapadnak. — Úgy volt, hogy mégsem jövök, aztán mégis... Hellyel kínálom, néhány szíves szóval próbálom a magam kényszemyugalmát ráerőltetni, eloszlatni a félelmeit és az idegességét, visszaidézem a telefon- beszélgetésünket, mutatom a levelét. Homlokráncai szétterülnek, mosolyogni próbál, és mint legtöbbünk az idegen helyen, körülnéz, szemügyre veszi a szobát. — Csalódott lennék, ha nem jött volna el... Megértőén bólint, a táskájából papír zsebkendőt húz elő, ujjaival megigazítja a széltől kócolt haját, és néhány perc múlva izgatottsága alábbhagy. A leveléből tudom, hogy ötéves a lánya, és hogy szinte gyerekfejjel ment férjhez, így nem nehéz eltalálni az életkorát. Amikor rendbe szedi magát, rám néz, ujjait összekulcsolja, és mint a csínyen kapott gyerek az iskolában, megint elfogja az izgalom. — Megírtam mindent! Jobb lenne, ha maga kérdezne... Elmosolyodunk mindketten. — Inkább beszélgessünk! A néhány másodperces szünetben a hallgatás művészetéről tartok magamnak ministúdiumot, ugyanis a hallgatásnak több fajtája van, amelyek közül ebben a pillanatban éppen a beszéltető hallgatásra lenne a legnagyobb hiányzó erkölcsi alapvetést és az értelem művelését. Nekik kell megadni az embert belülről kormányzó, igaz és hatékony erköl- csiséget és a tudás szellemi igényességét. Enélkül még a meglévő egyetemek is üresen fognak állni... Hazánkat nem politikai ügyeskedés, idegen gazdasági támogatás, hanem életképes családok mentik meg az elmúlástól. A magyar európaiságot nem az intézmények, hanem az intézményekben tanító és tanuló, erkölcsileg megbízható, fegyelmezett magyarok fogják megteremteni. Könnyebb megoldásról nem tudok... Lehet, hogy üzenetemet kigúnyolja, megkritizálja századunk csak magának élő embere. A Krisztus meghirdette örökkévalóság szellemében mégis ezt sürgetem, arra bátorítok, ezt kérem, ennek a nekem igen kedves, ezeréves keresztény magyarságnak az érdekében. Isten akarja ezt, de nekünk is akarni és tenni kell.” Az egri érsek kellő tapintattal, de nagy határozottsággal szólt az erkölcsi megújulás, az erkölcsi építkezés fontosságáról. Joggal és kellő eréllyel. Bár a diktatúra alatt kivérzett két generáció még élő értékhordozói türelmetlenek, és minél hamarabb szeretnék szárba szökkenve látni azt, amit az ateizmusra hivatkozó állami gépezet letarolt, valahol ott van a megoldás: az érintetlen lelkű fiatalságban. A rendezők a Páneurópai Unió elnökét, dr. Habsburg Ottót is meghívták, hogy megjelenésével és gondolataival érzékeltesse az alkalom jelentőségét. Az ünnepi szónok, dr. Kerekes Lajos említette Mária Teréziát, mint aki annak idején azért akasztotta el az egri katolikus egyetem ügyét, mert az ő koncepciójába nem illett bele Eszterházy elképzelése: Eger egyeteméből olyan kulturális központ válna — szólt az érv -, amely diplomákat, tudományos fokozatokat osztogatna, de nem az uralkodó felügyelete és irányítása alatt. És az akkori királynő, a sok-sok címet, fenséges jelzőt megkövetelő személyiség helyett mára megjelenik családjának egyik tagja, két fiával, aki mindössze elnök úrnak szólíttatja magát; természeszükségem, amikor biztatás nélkül indul útjára a szó. Mert léteznek soha véget nem érő nagy hallgatások, amelyek némává változtatják a beszélőket, és olyanok is, amikor megszólal ugyan a partner, csak éppen mást mond, mint amit ott belül érez. — Elolvashatnám a levelemet? Borítékostól együtt átnyújtom, biztatom: tegye el. Magába mélyedve, figyelmesen olvassa a saját levelét, a pillantásán látom, hogy némelyik sort meg is duplázza, majd amikor a végéhez ér, visszaadja. — A levelet nem illik visszakérni! Jólesik a bizalom, úgy érzem, túljutottunk az első akadályon, a testi-lelki verejtékezésen, és talán hamarább is, mint vártam, kezdődhet a beszélgetés. — Karcsival mi szeretjük egymást, de úgy vagyunk, mint a szerencsétlen magasugrók: már az első ugrásoknál levertük a lécet! A kezdeti sikertelenségek, a pénztelenség, a körülmények néhány év alatt mélyre fagyasztották a hajdani nagy szerelmünket... tes közvetlenséggel és őszinteséggel csak a jövőről hajlandó beszélni, valahogy úgy, mint a tanár a rá hallgató fiatalabbnak: „Nagyon megható, hogy ezen a szép napon ünnepelhetünk valamit, ami Eger nemes jellegzetessége. Azt, ami egykor összekapcsolta a hitet és a jogot. Ennek az akadémiának nagy szerepe volt abban, hogy megtanuljuk: a jog, a jogfolytonosság érték a nemzet számára. Ezért minden erőnkkel legyünk azon, hogy helyreállítsuk a jogrendszert, a jogbiztonságot, s minden ember jogvédelmét. ...Negyven esztendő után egykét év alatt nem lehet felépíteni az országot, de ez a nemzet dolgozni, haladni, élni akar. Magam is azon fáradozom, hogy az európai közösségen belül élhessünk, de ezt csak akkor tudjuk biztosítani magunknak, ha Magyarország a jogrend, a szabadság országa marad.” Az ünnepi alkalomból megnyilatkozó egyéniségek mellé fel kell idéznünk a legtiszteletreméltóbb egri jogtudóst, dr. Óriás Nándort. Nemcsak ragaszkodó hűségéért Egerhez, hiszen még élete utolsó évében, a 106.-ban is hazagondolt erre a városra, az általa oktatott-nevelt fiatalságra, hanem szellemiségéért, azért, ahogyan a maximákat jól csengő aranytallérokként pengette ki hallgatói elé. Idézték őt mások is, idézzük mi is, nemcsak most, az ünnepi vonulatban, hanem mások gyarapodására felmondjuk az általa megmagyarázott és Jus- tinianustól származó tételt: „honeste vivere, alterum non laede- ret, suum cuique tribuere, magyarán: tisztességesen élni, mást nem bántani, mindenkinek megadni, ami neki jár.” Ez három, márványba is vésendő regula, az emberi élet kikezdhetetlen parancsa. És eztt nem árt manapság hangsúlyozni, jól az emlékezetbe vésni, amikor percemberkék, ügyeskedő társadalmi csoportosulások, zavarosban halászók üzérkednek — a milliós tömegek nyomorát még tovább mélyítve mohóságukkal, gátlástalanságukkal. A tisztesség erkölcsöt kíván. Ahhoz pedig ugyancsak kitartó türelem, mások megértése kell, hogy ne öldököljük egymást — Említette, hogy szeretik egymást. Ujjait tördeli, erőlködik a szavakkal, látom az arcán, hogy semmit sem szeretne kevésbé, mint azt, hogy kételkedjek a szavai őszinteségében. — Szerelem és szeretet... Hálásan tekint rám, pont ezt akarta ő mondani, hogy a két fogalom, bár testvérek, mégis különböznek egymástól. Az arcán a hajdani boldogság árnyéka suhan át, amikor emlékezik: a fülig szerelmes legény meg akarta szöktetni, amikor a szülők a korai házasságuk miatt tiltakoztak, és egy bálban megverte a legjobb pajtását, mert pityókásan, tánc közben ő úgy látta, hogy a lány „melléhez” ért a keze. Szép arca, beszélő szeme hamar belefárad a nem is távoli múlt felidézésébe, könny csillan a szeme sarkában, elsúja magát. Beszélne, de fojtogatja a sírás, törött és fátyolos lesz a hangja, sokatmondóan a tegnap esti veszekedés utolsó mondatát tartja fontosnak kihangsúlyozni, amit Karcsitól hallott: — Szerezz pénzt! Dobd be „magad”, mert én tehetetlen vase ténylegesen, se képletesen. Az meg már a szociálpolitika, az embertársi szeretet régiójába utalja vágyainkat, hogy mindenkinek meg kell adni, ami nekijár. (Lehetséges, hogy a császári birodalomban többet tudtak a demokráciáról, mint napjainkban azok a próféták, akik tele szájjal mondják a magukét, miközben a szemük közül harsányan kiabál az érdek, a tettetett alázat le nem tagadható lapos nézése?!) Csapongó gondolatainkat lehűtendő, újra csak visszatérnénk a barokk idők nagy egri főpapj ai- nak szándékaihoz és erkölcsi maximáihoz: kell egyetem, katolikus egyetem kell Egernek, nemcsak azért, mert kétszáz évesnél régibb az elgondolás. Azért is, mert a padlóra került egyháznak nincs megfelelő fóruma, amióta a pestiről a nagy múltú tanári kart száműzte az akkori hatalom, kitessékelve Pázmány Pétert és szellemét a százados falak közül. De indokolja a katolikus nevelés ügye is, hiszen ma, a keresztény európai gondolat újraéledése idején, világnézetileg semleges oktatókra és hallgatókra bízni a megújhodást — merő képtelenség. Az mindenki előtt világos, hogy ember világnézet nélkül tartalmas életet nem élhet (ha a vilgnézet a világról alkotott tapasztalatainknak és elképzeléseinknek, gondolatainknak ösz- szességét jelenti), a jog épülete pedig erkölcsi alapok nélkül meg nem állhat. Vagy kizárólag politikai szólamok kedvéért le kellene mondanunk azokról a parancsolatokról, amiket Mózes kőbe vésetett? Ami csaknem azt jelentené, hogy világnézeti semlegesség örve alatt tovább hagynánk tombolni azt az erőszakot, amely ma tombol a Balkánon és más válsággócaiban a világnak? Sokak szerint ez a jubileum egy korosztály nosztalgiája, sóvárgása egy valaha volt állapot visszaállítására. Lehet, hogy akadnak ilyen érzések. De nem árt arra figyelmeztetni, hogy a folytonosság tudatos vállalása nem képzelhető el erkölcsi és történelmi bemérési pontok nélkül. Ez a dátum ilyen! gyök. Mondaná tovább, szolgálna részletekkel is, de a zokogás nem hagyja beszélni. Mindig félek a nagy, hosszú hallgatásoktól, kiváltképpen akkor, amikor rám kerül a mondanivaló sora, mert ilyenkor a kilátástalan sötétségbe kellene parányi, világító ablakot nyitni, ahol ha tétován is, de megcsillanhat egy remény, egy vékonyka fénysugár. Előveszem a levelet, és ezúttal én olvasom el olyan gondosan, mint ahogyan ő tette az imént, keresem a magába fojtott és ki nem mondott szavai folytatását. — Úgy érzi, nem szereti a férje? — Hideg, mint a szobor! Azt mondta, nem neki találták ki a családi életet... Kócos gondolataimat fésülge- tem, tallózok a kérdések között, mert tudom, hogy egyetlenegy- gyei is sebeket szakítok. A szemébe nézek, fürkészem az arcát, végül is kérdés nélkül válaszol. — Senkije sincs! A munkanélküliség a padlóra vágta, és rajtam tölti ki a bosszúját... Utolsó mentőövként megkérdezem, hogy ő milyen megoldást talált ki, végtére is egy tanácsadó nem lehet az ügyeletes okos. — Rábeszélem Karcsit, hogy átmenetileg költözzünk haza anyuékhoz! Kezdjünk falun valamit, itt pedig adjuk ki a lakást... Felcsillan a szemem, ő is felitatja a könnyeit, és elmosolyodik. — Jónak találja? — Nagyszerű ötlet! Amikor elmegy, már ragyog az arca, hálásan néz rám, mindent köszön, pedig én semmi mást nem tettem, mint meghallgattam, és segítettem örülni annak, amit ő kigondolt... Szalay István Karai László budai prépost 1470-ben Mátyás király megbízásából az örök városban járt, ahová abból a célból utazott, hogy a pápai udvarnál a magyar katolikus egyháznak több ügyesbajos dolgát elintézze. Rómában különös és érdekes újdonság ragadta meg figyelmét. Egy „könyvnyomtató műhely”- ben nem tollal, tintával, hanem hihetetlen módon, faragott betűkkel, préssel és festékkel gyártották a könyvet. Már hallott ugyan róla, de nemigen tudta elképzelni a dolgot, és most annál élénkebben érdeklődött a nagy újdonság iránt; kiderült, hogy a könyvnyomtatás már odáig fejlődött, hogy a könyvnyomtatók egy fél év leforgása alatt két-há- romszáz lapos könyvet több száz példányban is elő tudnak állítani. Elhatározta, hogy ezt a csodás mesterséget elhozza Budára; mekkorát fog nézi a könyvkedvelő király, Vitéz János, Janus Pannonius, meg a többi művelt humanista főpap, a kardforgató urakról nem is beszélve! Ebben a reményében nem is csalódott, mert az új, ördöngős mesterséget itthon valóban megcsodálták, de a nyomdából kikerült könyv nem tudta fölvenni a versenyt a klastromi barátok kezei alól kikerült, rajzolt és cifrára festett könyvekkel, és a budai nyomda rövid működés után — az érdeklődés és elismerés teljes hiánya miatt — 1473-ban megszűnt, megbukott. A Rómából hozott német nyomdászsegéd, Hess András egy darabig panaszkodott, azonban hiábavaló volt minden panaszkodása és igyekezete. 1473-ban itthagyta a budai prépostság épületében felállított nyomdáját — és elmenekült Budáról. A budai nyomdának eddig két terméke ismert; az egyik a Croni- con Budense, amely 1473. június 5-én hagyta el a sajtót, a másik egy kisebb, néhány lapos nyomtatvány, amelynek címe Leonar- di Aretini in pousculum Magni Basillii de legendis poeticis. A legrégibb magyarországi nyomtatványnak a Cronicon Budenset szokás tekintetni. A XV. században nyomda és év nélkül számos nyomtatvány jelent meg. Ezek között van egy: Galoettus Martius Narniensis De homine libri II. című mű, amelyet Proctor angol bibliographus budai nyomtatványnak tart. Proctor összehasonlította Gale- otti e könyvének görög betűs idézeteit az összes ősnyomtatványok görög betűivel, és úgy találta, hogy e görög idézetek betűi a budai nyomda görög betűivel azonosak. Dr. Todoreszku Gyula, a kiváló magyar könyvgyűjtő és bibliographus szintén magyar- országi, éspedig budai nyomtatványnak tartotta a De hominét- és az utóbbi tíz év alatt, éppen a Todoreszku figyelmeztetése alapján, többen foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, amely véglegesen eldöntve a tudományban máig sem volt. Véleményen szerint Galeotti De homine című műve valóban budai nyomtatvány, és a legelső, ismeretes Magyarországon készült könyv, amely 1471-ben vagy 1472-ben jelent meg. Karai László Hess Andrást 1471 januárjában hozta magával Rómából. Amint Fraknói Vilmos kiderítette, Hess mindjárt megérkezése után hozzálátott a nyomda berendezéséhez, a budai prépostság egyik épületében. A Cronica Hungarorum megjelenéséig két és fél év telik el. Tudjuk, hogy a Cronicához 1473- ban kezdett hozzá. Vajon elképzelhető-e, hogy Hess 1473-ig, teljes két esztendeig hevertette tudományát, anélkül, hogy bemutatta volna műveit a budai humanistáknak? És elképzelhető- e, hogy Galeotti, aki Mátyás király udvarában élt, ezt a könyvét kiküldte volna Olaszországba kinyomtatni? A De homine Vitéz János esztergomi érseknek van ajánlva, ami azt jelenti, hogy tőle vártak és bizonyára kaptak is pénzt a könyv előállítási költségeire. De a könyv külső formája is azt bizonyítja, hogy valamely új nyomdának első próbakötete lehet. Sorai girbegurbák, a sorvégződések cikcakkosak, egyenletlenek, lapszámozása, ívjelzése nincs: ezt a nyomtatványt olasz nyomdász már akkor is röstellte volna kiadni a kezéből. A nyomda fölszerelése nagyon hiányos volt. Betűkészlete fogyatékos — a p, b, d, q betűből nagyon kis készletük lehetett, mert ehelyett nagyon sok helyen o betűk vannak szedve, és a nyomdász utólag tollal, tintával rajzolta hozzá a megfelelő szárakat. Az argumentumok minden általam ismert példányban kézzel vannak beleírva, az iniciálékat utólag pingálták bele. Olaszországban már akkor, amikor Galeotti e könyvét írta (Mátyás király hadjárataira való hivatkozásaiból meg lehet állapítani, hogy 1470 után), oly fejlett volt a nyomdászat, hogy ilyen primitív nyomtatvány már nem képzelhető el. Frankói Vilmos azt írja Karai Lászlóról szóló értekezésében, hogy az első kísérlet nagy csalódást hozott: a főpapok, urak, maga a király is a legnagyobb hűvösséggel fogadják az új nyomtatott könyvet. Senki sem érdeklődik iránta. Ez a megállapítás a Croni- conra aligha vonatkozhatik. A Cronicon tárgyánál fogva érdekelt minden magyar embert, és ennek külső kiállítása már nem maradt messze az olasz nyomtatványok mögött. A nagy csalódást bizonyára a Galeotti: De homine című munkája keltette, amelynek külső kiállítása nemcsak a klastromi barátok művésziesen rajzolt könyvei, hanem az akkor már egyre jobban teijedő nyomtatott könyvek külső kiállításától is messze elmaradt. A felhozott érvek alapján a budai nyomda XV. századbeli termékei közé kell sorolnunk Galeottinak az emberről írott könyvét, és ezt kell tekintenünk a legelső magyarországi nyomtatványnak. (Részlet Trócsányi Zoltán Magyar régiségek és furcsaságok című könyvéből) Lőrinczy István versei Búcsú anyámtól a magányt szívom most már a kezedről itt tudtál hagyni a Földön egyedül de a virágaidat még most is látom alszanak szirmaik ott a kék gyertyákon szélbe szálltak ruhádról a rózsák a hajadat fehér felhők fonják nevetésed elgurult az Égben halott almák régi őszi kertben csodás szemeidben megdermedt a Nap homlokodon a Hold őrzi álmodat Krisztus palástja magán visel kétezer évet megjárta a Kálváriát s most vették csak észre rajta kétszáz korbácsütés nyomát Farkas András Randevú
