Heves Megyei Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-29-03-01 / 51. szám
HÍRLAP, 1992. február 29—március 1., szombat—vasárnap 7. Sportmese — happy end nélkül Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szovjet birodalom 15 köztársasággal. Az ötágú vörös csillag mint jelkép, valamint a sarló-kalapácsos vörös zászló sokáig uralta a világ sportarénáit. Aztán a mese 69 év és 356 nap után happy end nélkül ért véget: a Szovjetunió, s ezzel a világ második világháború utáni sportnagyhatalma megszűnt létezni. Ezzel a mesébe illő bevezetéssel, de meséhez igazán nem illő véggel kezdte a volt Szovjetunió sportútjáról készített összeállítását a dpa német hírügynökség. Páratlan eredményt értek el a mezükön „CCCP” feliratot viselő sportolók azután, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1951. május 6-án Bécsben felvette tagjai közé a Szovjetuniót, majd az 1952-es helsinki olimpián be is mutatkozhattak a versenyzők. A csaknem 40 esztendő alatt a nyári olimpiákon 395 arany-, 319 ezüst- és 296 bronzérmet szereztek, míg a havas-jeges ötkarikás játékokon 1956 (Cortina dAmpezzo) óta 78 arany-, 57 ezüst-, és 59 bronzmedált gyűjtöttek. Ilyen mérleggel egyetlen más ország sem dicsekedhet! Az olimpiákon egyébként 3496 (nyári: 2754, téli: 742) szovjet sportoló indult harcba a helyezésekért. A világ- és Európa-bajnokságok „termése” még lenyűgözőbb... Az első versenyző, aki szovjet színekben állt az olimpiai dobogó tetejére, Nyina Romaskova volt, aki 1952. július 20-án diszkoszvetésben lett bajnok, míg utoljára 1988. október 2-án az ökölvívó Vjacseszlav Jankovsz- kij tiszteletére csendült fel a himnusz. Az országban először az úszók bajnokságát rendezték meg 1923 augusztusában. A labdarúgó válogatott 1924 novemberében a törökök ellen aratott 3:0-ás győzelemmel mutatkozott be. Az első nemzetközi érmet a gyorskorcsolyázó Jakov Melnyikov szerezte az 1927-es Európa-baj- nokságon. Még felsorolni is szinte lehetetlen azoknak a kitűnő sportolóknak a nevét, akik hosz- szú éveken át meghatározó egyéniségei voltak sportáguknak. Elég csak a tornász Larisza Lati- nyina nevét megemlíteni, aki 18 érmével minden idők legeredményesebb olimpiai résztvevője (összesen egyébként 9 olimpiai, 9 világbajnoki és 7 Európa-baj- noki címet szerzett). A téli sportokban a gyorskorcsolyázó Li- gyija Szkoblikova (6 olimpiai és 2 vb-arany) és a műkorcsolyázó Irina Rodnyina (három olimpiai, tíz vb-, tizenegy Eb-elsőség) neve kívánkozik a lista elejére. A sort az ökölvívó Konsztantyin Czju záija, ő szerezte ugyanis az utolsó szovjet világbajnoki aranyérmet november 23-án Sydneyben. Aztán a sportba is „beszivárogtak” zavaró, oda nem való — például politikai — hatások, és „persze” megkezdődött a tiltott teljesítménynövelő szerek használata is. Az 1980-as moszkvai olimpiáról több nyugati ország maradt távol, válaszlépésként pedig a keletiek — Románia kivételével — bojkottálták az 1984-es Los Angeles-i játékokat. A politikánál is ártalmasabb azonban a doppingszerek „uralma”. Egy felmérés szerint a (volt) szovjet élsportolók életéhez szervesen hozzátartozott a „pirulák” használata, a 240 megkérdezett élsportoló 44 százaléka ugyanis „szükségesnek” nevezte ezek szedését. így aztán nem csoda, hogy a fiatalok is követték ezt a negatív példát, még a 14 évesek (!) is „kokszoltak”. Az 1989-es iskolai szpartakiádon elvégzett doppingvizsgálatoknak az ötödé pozitív eredményt hozott! Hosszú időkön át a sportot a politikusok, párt- és állami vezetők (is) irányították. Szergej Pavlov egykori sportminiszter, az olimpiai bizottság volt elnöke arról vallott, hogy a válogatott csapatok összeállításakor konzultálni kellett az SZKP Központi Bizottságával, miközben a politikusok kedvenc csapatai nemcsak anyagi előnyöket élveztek... Mihail Gorbacsov vezetése idején valamelyest helyükre kerültek az igazi értékek, s lehetővé vált az is, hogy az Egyesült Államokkal közösen rangos versenyt rendezzenek, az 1986-os moszkvai Jóakarat Játékokat. Bár az 1956-ban életre hívott, s négyévente megrendezett országos szpartakiádokra mind kevesebb pénz jutott, a versenyeket rendre megtartották. A Szovjetunió széthullása után az egykori sport-világhata- lom — nemcsak a részekre bomlás, hanem a fenyegető anyagi összeomlás miatt is — sötét időszak elé néz. A japánok és a víkend A japánok felfedezték a karaokét, a golyós vonatot, a Sony Walk- mant es sok minden egyebet. Most éppen azon vannak, hogy felfedezzék — a víkendet. Kétségtelen azonban, hogy a szigorú munkamorál és hatnapos munkahét hozzásegítette az országot ahhoz, hogy gazdasági szuperhatalommá nője ki magát. — Most megváltoznak a dolgok — mondják szociológusok. A külföld nyomása és az újabb generáció megjelenése, amely nem hajlandó fejet hajtani a szigorú megszorítások előtt, az ötnapos munkahét elkerülhetetlen elterjedését jelenti. Tokióban rövidesen kötelezővé teszik az ötórás munkahetet a közalkalmazottak számára. A változás azonban nem egészen újkeletű. 1990 decemberére ugyanis a magánvállalatok mintegy kétharmada havonta legalább egyszer ötnapos munkahétben dolgozott, tizenegy százalékuk pedig minden héten. Az irányzat most elérte a közalkalmazotti szférát is. Már tavaly több hivatalban bevezették a szabad szombatot. A kormány most arra készül, hogy minden területén bevezeti az ötnapos munkahetet, beleértve az iskolákat és a kórházakat is, mégpedig már a jövő év első felében. Egy hivatalos felmérés szerint az ötnapos munkahét valóságos szociális forradalmat fog eredményezni. A japánok ugyanis többé már nem kiváltságnak fogják tekinteni a szabad szombatot, amelyet a munkáltató nagy kegyesen engedélyez nekik — vagy nem. A nyilvánvaló előnyök ellenére bizonyos ellenállás tapasztalható az ötnapos munkahét bevezetésével szemben, főleg kórházakban és iskolákban. Az egészségügyiek a szolgáltatások színvonalának csökkenésétől tartanak, mert a rövidebb munkahét ellenére az egészség- ügyi személyzet létszámát nem emelhetik. A szülők egy része attól fel, hogy a rövidebb tanítási idő a képzettség rovására megy majd. Ezzel szemben a pedagógusok — és ez egyáltalán nem meglepő — örömmel fogadnák az ötnapos tanítási hetet, mert több idejük maradna pihenésre vagy továbbképzésre. UFO-lesen Szemkápráztató világűrmisztika Ugye, nem gondolták volna, hogy a világ egyik legjobb minőségű — ufókat ábrázoló — felvételei hamisítványok, s azokat egy 14 éves angliai fiú készítette. Alex Birch 1962-ben igen ötletes módszerrel vitte véghez tettét: repülő csészealj formájú alakzatokat festett egy ablakra, majd lefotózta őket. Birch egyes apásra híres lett, ufókutatók tucatjai keresték fel, interjút készített vele a televízió, sőt, még az angliai repülésügyi minisztériumban is kikérdezték. A turpisságra csak tíz évvel később derült fény, amikor végre bevallotta tettét. Napjainkban már nem lehet ilyen könnyedén hamisítványokat készíteni. A fotóanalízis módszere — igen kifinomult technikával — képes az ilyen felvételeket azonnal leleplezni. Ma már a felvételek összemásolása is lehetetlen, ugyanis a két felvétel fényviszonyainak különbségét az árnyékelemzés egyből kimutatja. A részletek kinagyítása is lényeges dolgokra hívhatja fel a figyelmet. Ezért ma már egyre ritkábban találkozhatunk hamis ufós felvételekkel. Igazi látványos ufószenzáció — ahol látunk és átélünk valami izgalmasat és rendkívülit — csak a filmvásznon érhető el. Hiszen életünkben igen kicsi az esély arra, hogy mindezt valódi élményként éljük meg. Tehát marad a mozi... 1945. december 5-én Florida partjainál, a Bermuda-három- szög fölött nyomtalanul eltűnt az USA haditengerészetének öt bombázó repülőgépe, tizennégy főnyi személyzettel a fedélzetén. Több mint harminc évvel később az öt gép dühöngő viharban bukkan fel a mexikói sivatagban. A gépeket vizsgáló tudósok tudják, hogy különös rejtéllyel állnak szemben: a repülők motorja startra kész, a pilótafülkékben is minden rendben, csak a pilótáknak veszett nyomuk. így kezdődik Steven Spielberg 18 millió, dolláros költséggel és a legmodernebb technikával készült filmje, a Harmadik típusú találkozások. A filmben a földönkívüliek először telepatikusán lépnek kapcsolatba a földiekkel, majd titokzatos űrjárművekben f yönyörködhetünk. Az utolsó ockákon pedig mi is átélhetjük a földönkívüliekkel való személyes találkozást. Ennek az eseménynek van a legnagyobb hangsúlya, hisz mindannyiunkat érdeklő kérdés — mit tennénk, ha...? Hogyan viselkednénk...? A filmben a nagyfejű és törékeny alkatú idegeneket alabamai kisgyerekek személyesítették meg, akiket különlegesen maszkíroztak ki, E törékeny lények — a tudósok nagy ámulatára — barátságosan és civilizáltan viselkednek. A látvány sem várat sokáig magára: megjelenik egy, sok-sok színes lámpával díszített csillagközi űrhajó, olyan, mint egy óriási brilliáns. A lélegzetelállító technikai bravúrokkal tűzdelt film Douglas Trumbull munkáját dicséri. De magyar vonatkozása is van a filmnek: Zsigmond Vilmos magyar származású operatőr készítette a felvételeket, s a kommunikáció az idegenekkel Kodály-módszerrel, szolmizá- lással történik. Spielberg a film elkészítése előtt módszeres tanulmánysorozatot folytatott. Tanácsot kapott Allen J. Hynek csillagásztól, aki 22 éven keresztül vett részt az amerikai légierő által szervezett UFO-adatgyűjtésben és azok kivizsgálásában. A film végén ő is feltűnik egy pillanatra a földönkívüliek űrhajóját megcsodáló tömegben. A rendező sokat beszélgetett még olyan emberekkel is, akik már találkoztak ufóval. A beszámolókból kiderült — a filmbéli alakokkal ellentétben, akik nagyon rajongtak a földönkívüliekkel való találkozásért —, hogy a megkérdezettek inkább kívántak volna a hátukra egy púpot, mint egy újabb kalandot. Az így szerzett információk birtokában kezdett a film elkészítéséhez. Egyébként Spielberget már fiatal korában is izgatta az ufóprobléma, és már 16 évesen készített egy két és fél órás kes- kenyfilmet — Tűzfény címmel —, ami arról szólt, hogy a tudósok furcsa, megmagyarázhatatlan fényjelenségeket figyelnek meg. A film bemutatása után a közvélemény-kutatók arra gondoltak, hogy ezután az emberek többet fognak képzelődni, azaz több ufót fognak látni. Ez a feltételezés azonban nem igazolódott be. A 79-es bemutató után az emberek nem láttak se kevesebb, se több repülő csészealjat, viszont amit valóban megfigyeltek, azt már bátrabban jelentették a hatóságoknak. Ekkorra már 15 millió amerikai látott ufót az Egyesült Államokban. Tévedhet-e 15 millió amerikai, vagy mégsem? — teszi fel a kérdést a film kapcsán a népszerű amerikai magazin, a Newsweek. Nem kisebb személyiségek is láttak ufókat, mint maga Carter, amerikai elnök. Elnökválasztása idején még ígéretet is tett, hogy nyilvánosságra hozatja az ufókról gyűjtött bejelentéseket. Megválasztása után a NASA megtagadta minden ilyen irányú kérését. Maradjunk még továbbra is fantasztikus filmeknél, ahol a számítógépek alkalmazása forradalmi Alex Birch fényképezőgépével és az ablakkal, amire a repülő csészealjakat festette változást hozott. Az animációs filmek készítésében a munka jelentős részét gépek vették át. A Csillagok háborúja c. filmsorozat bőven élt az elektronikus képalkotás lehetőségeivel. A meselények mozgásának nagy részét számítógépek készítették. Egy Apple II. számítógépet kapcsoltak össze a filmkamerával, így sikerült a mesefigurákat élethűen mozgatni a filmkockákon, így a vetítéskor a kockánként lefényképezett mozgás folyamatossá vált. Ezzel a módszerrel bármilyen állatot ábrázoló műlény teljes életszerűséggel ábrázolható a vásznon. De nemcsak mozgó alakzatok, hanem tájak, épületek, gépek képei is a vászonra varázsolhatok, anélkül, hogy azokat előzőleg el kellene készíteni. Olyan mesterségesen létrehozott képsorok előállítására törekszünk, amelyek a valóság teljes illúzióját nyújtják — nyilatkozott Paul Cole, a fílmgyári számítógéptechnika mestere. A másik Spielberg-filmben szereplő mesefigura, azaz E. T. mozgását ugyancsak számítógéppel programozták. Ez a film arra is jó példa, hogy az elektronika korában sem kell a filmnek a technika lélektelen játékterületévé válnia. Itt az emberi érzések megrajzolása azonban már az emberek műve. Az E. T. éppen ezért tér el a teljesen technika bűvöletére alapozódó átlagos amerikai sci-fi filmek stílusától, és így válik egy kedves, modern mesévé. A Walt Disney Stúdió nagy sikerű filmje, a Trón már egészében szintetikus alkotás. A film egy számítógép-programozóról szól, aki elektronikus játékokat tervez, de belép a képernyő mögé, és harcba keveredik saját teremtményeivel. Az egész estét betöltő, színes alkotás művi terSzuperufó szuperfilmen (Spielberg: Harmadik típusú találkozások mék, akár az egyre jobban terjedő elektronikus zene. A számítógépes művészi alkotás nem korlátozódik a képalkotás területére. Akármilyen hihetetlen, de már az irodalom terén is hasznosítják a számítógépes közös alkotás lehetőségét. Caroll Nelson Douglas a St. Paul Press (Minessota) kiadó állandó szerzője. Rendszeresen jelennek meg könyvei. 1979-ben fejezte be új, 815 gépelt oldalra terjedő regényét. 1980 közepén már a teljes kézirat nyomdakész állapotban volt. A kiadó azonban a regény jelentős lerövidítését kérte. Csaknem 200-300 oldalról volt szó. Ez annyi munkát és energiát igényelt volna a szerzőtől, amennyivel két új regényt is írhatott volna. A kézirat kívánt — és művészileg is indokolható — rövidítését a szerző egy Apple Il-es számítógéppel végeztette el, alig egy hónap alatt. „Meggyőződésem, hogy az ezredfordulón nem lesz hivatásos író, aki számítógép nélkül végez majd alkotó munkát” — jelentette ki C. N. Douglas. V. Tana Judit Pontosan ilyen volt! A TRÓN — teljesen elektronikus készült alkotás
