Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-18-19 / 15. szám
--------H ÍRLAP, 1992. január 18—19., szombat—vasárnap N éhány csomópontját érdemes felidézni. Megszületését az indokolja, hogy az európai műveltségi szinttől lényegesen lemaradtunk, hiszen például a magyar lakosság 20-25 százaléka érettségizett, míg ez az arány Nyugat-Európában 40-70 százalék. A tervezet szerint a tankötelezettség 5-16 éves korig tart, ezért szerepet kap az elképzelések között az óvoda súlyának növelése, ahogy a különböző középiskolák erősítése is. Egy vizsgarendszert honosítanak majd meg, amely egységes mércét jelenthet. Kialakítanak egy nemzeti alaptantervet, hogy szilárd és magas színvonal alakulhasson ki. Rögzítik a pedagógusok, a szülők és a diákok jogait és kötelességeit, az önkormányzatok szerepét. Kialakulnak az iskolaszékek, amelyek az érintett felek képviselőiből tevődnek össze. Tervezik területi oktatási központok kialakítását. Lényegesnek tartják a finanszírozás kérdését, ezen belül is vitatott a pedagógusbérek rendezése. Most úgy latszik, hogy a közalkalmazotti státusz elnyerése orvosolná leginkább az ellentmondásokat. A támogatásokat pedig normatív módon kapnák meg az iskolák. Ez néhány címszó csupán a terjedelmes előterjesztésből, amellyel kapcsolatban sokan, sokféle véleményt fogalmaznak meg. Egerben is többórás vita követte az előadást. Nem is csoda, hiszen így vagy úgy, mindenkit érintenek ezek a problémák. Azért kértünk interjút dr. Dobos Krisztinától a hosszúra nyúlt eszmecsere után, hogy az elképzelések „hátországáról” kaphassunk képet. — A készülő közoktatási törvény sajátos dokumentum lesz. Már az eddigiekből is érzékelhető, hogy számos törekvést, vágyat fogalmaztak meg az előkészítések során. Végül is jogszabályt alkotnak, vagy utópiát? — Én azt hiszem — válaszolja az államtitkár-helyettes —, hogy ez egy jogszabály lesz, hiszen a reális helyzetre épül. Gyönyörű oktatáspolitikai koncepciót lehetne felépíteni anélkül, hogy ismernénk a realitásokat. Az viszont igaz, hogy ennek a törvénynek utat kell mutatni. Nem lehet egyszerre bevezetni, csak fokozatosan jut majd érvényre. A meglévő magyar iskolaszerkezet, tudás és erkölcsiség az alap, de fel kell benne villannia a jövő képének is az egész közoktatás számára. Véleményem szerint ez a társadalom egyik legfontosabb ügye. — Miben látja az alapvető különbséget az 1985-ben megszületett törvény és a most előkészületben lévő között? — Az 1985-ös törvénynek a hallatlan előnye az volt, hogy megpróbálta a hatalomtól mentesíteni az iskolát. Ez nagyon pozitív szerepnek bizonyult, hiszen az állami es a pártirányítás teljesen összefüggött az ideológa terén. Ez a mostani törvény deklarálja a felelősségmegosztást nz iskola, az önkormányzatok és az oktatás irányítása között. Ezt kell nekünk jól meghatároznunk, s megmutatva azt az utat, amerre a közoktatás fejlődhet. Nem arról van itt szó, hogy van egy nagyon jó iskolarendszerünk, amelyen azért kell változtatni, mert rendszerváltás történt. Ez a szisztéma megújulásra szorul, például sokkal több gyereknek kell középiskolát végezni, az első nyolc esztendő kinyilvánított kötelezősége nem tudta biztosítani, hogy a diákok felkészülHa elvégezte a feladatát, az államtitkárhelyettes újra a katedrát választja jenek a tudományokra. Az eddigi nevelés nem biztosította a kreativitást, mert el kell sajátítani, hogy az emberek változtassanak az életükön, mert a következő években gyakran kell szakmát cserélni. Részben több és jobb ismeretet szükséges adni, sok tekintetben másként formálva a gyerekeket. Ilyen szempontból szükséges átgondolni a közoktatást. — Itt újra vissza kell térnem az első kérdéshez. Ebben a készülő törvényben — ahogy Ön is megfogalmazza — különböző elképzelések, tervek is helyet kapnak. Azért használtam az utopia szót, mert sok szempontból nehéznek látszik a célok elérése. Mennyire érzik reálisnak törekvéseiket? — A cél és az utópia két különböző dolog. Az első az, amit elérhetünk, a második pedig az, amelyet talán soha nem tudunk. Szerintem ezek az elképzelések megvalósíthatóak. A megújulásra a kényszer is rá viszi a közoktatást. Óriási az igény, amelynek meg kell felelni. A szülők is érzik azt a felelősséget, hogy más módon kell taníttatni a gyermekeiket. Hogy mást ne mondjak, sok vállalkozó nyelvtudás nélkül nem is vesz föl alkalmazottat, s alapkövetelmény a számítógépkezelés is. Egy embernek több dologhoz is kell értenie. Az igényeken túl lehetőség is van a változtatásra, s ha nem indítjuk el a folyamatokat, soha nem jutunk egyről a kettőre. A mostani fejlett országok is valamikor hatalmas ütemben elkezdték az alapozást. — Most azonban nagyon ellentmondásos a helyzet: korszerűtlen iskolarendszerünk szinte teljesen szétesett. A valósághoz képest az igények és a kitűzött célok is távolinak és nagynak tűnnek. Az ország nagyon nehéz gazdasági helyzetben van, nem valószínű, hogy sok milliárdot tudunk áldozni az oktatásra. Ezek a feszültségek nem akadályozhatják meg az alapvető változásokat? — Az tény, hogy sok lappangó probléma most jelenik meg vagy kerül felszínre. Ezeket azonban meg kell oldani, nincs más lehetőségünk. Az ország valóban nehéz helyzetben van, mint ahogy a családok is. De azt hiszem, hogy ha a reális és tisztességes fejlesztési koncepciót teszünk le az asztalra, az az egész társadalom számára elfogadható lesz. Igenis, áldozatot kell hozni az iskoláért, a gyermekeinkért, mert enélkül nem tudunk változtatni. Ráadásul ennek a vállalásnak megjelenik az eredménye. Ahogy járom az országot, azt tapasztalom: az emberek tudják, érzik, hogy ez a legjobb befektetés. Csődbe mehetnek vállalkozók és vállalkozások, de a tudás lehetőséget teremt arra, hogy valaki mindent újra kezdjen máshol és máshogy. Ha viszont hiányoznak az ismeretek, akkor az érintettek képtelenek változtatni az életükön, s akkor valóban csődbe megy az ország. — Ha a nagyobb összefüggéseket, a jelentősebb folyamatokat tekintjük, akkor bizonyára igaza van. De ez a hosszabb időszakot meghatározó törvény emberek mindennapi sorsát, munkáját is érinti. Sokan inkább a veszélyt érzik, ahogy a mostani fórum alkalmával is kiderült. Hogyan lehet megszerezni a pedagógusok bizalmát? — Kétségtelenül sérülnek különböző érdekek, s lesznek iskolák, amelyek nehéz helyzetbe kerülnek. De én azt hiszem, hogy az intellektuális kihívást is érzik a Tudás nélkül csődbe megy az ország A közoktatási törvény koncepciójáról dr. Dobos Krisztinával Nagy érdeklődést keltett az a fórum, amelyre szerdán került sor Egerben. A közoktatási törvény koncepciójáról volt szó a Magyar Demokrata Fórum rendezvényén, amelyre dr. Dobos Krisztinát, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkárát hívták meg. Az éppen aznap nyilvánosságra került második elképzelés még hangsúlyozottan nem jogszabálytervezet, hanem koncepció, mert sok változtatás és finomítás várható, míg a végleges változat elkészül. Ennek ellenére már érzékelhető belőle, hogy merre felé tart majd közoktatásunk. pedagógusok. Ez az első olyan törvény, amelynek elkészítésébe igazán beleszólhatnak. Jómagam húsz évig voltam pedagógus, s úgy érzékeltem: az 1985- ós törvényt nélkülünk hozták meg. Igazából nem is ismertem, amikor oktatáspolitikával kezdtem foglalkozni, akkor mélyed- tem bele. Nem határozta meg a munkámat, azt tanítottam, amit jónak láttam, illetve amit a kollegáimmal megbeszéltünk. Most ez a törvény befolyásolja a pedagógusok életét és munkáját. De nem hiszem, hogy úgy élik meg, hogy ez rossz szamukra. Természetesen lesznek olyan esetek, amikor tovább kell képezniük magukat. Őszintén meg kell mondani, hogy voltak olyanok, akik eddig is ezt tették. Az én eszményképem egy 70 éves matematikatanár, aki ma is tanít, s úgy tud bejönni egy új megoldással az iskolába, hogy ezt most valahol tanulta. S elmondja tanártársainak, hogy ez milyen jó, s legközelebb ezt oktassátok... Szerintem a pedagógusok javarésze ilyen. Lesznek problémásabb személyiségek, akik ezt nem tudják feldolgozni. Azonban az elsőrendű cél, hogy jó iskolák legyenek és a gyerekeink többet tudjanak. Konfliktusok nélkül nem lehet változtatni — nem tagadhatom. — Azt mondta, hogy járja az országot, s ezek a találkozások új ötleteket is adhatnak. Ez az egri eszmecsere nyújtott-e valamilyen szempontot a törvényelőkészítés munkájához? — Sokadik fórumom volt már ez, így a kérdések zöme máshol is fölmerült. Azt érzékeltem itt, hogy a megszokottnál többször előkerült az önkormányzatok és az iskolák együttműködése, feladatmegosztása. Ebben további munkára lesz maid szükség, hogy világosabban lássa mind a két fél: nem egymás jogainak csorbításáról van szó, hanem közösen jobb eredményeket tudnak elérni. Számos olyan kérdést jegyeztem fel, amelyre természetesen válaszolni kell. Ezeknek a találkozásoknak a legnagyobb jelentősége az, hogy mindig fölmerülnek új problémák. Ugyanaz a pedagógus is, ha másodszor olvassa el a tervezetet, más kérdéseket tesz fel vele kapcsolatban. Egészen addig dolgozunk így, míg el nem fogadják a törvényt. Bár lesznek azután is módosítási lehetőségek. Mert úgy kell végiggondolni, hogy a legfőbb kérdéseket szabályozza, ugyanakkor lehetőséget kell teremteni, hogy miniszteri rendeletek, vagy más jogszabályok foglalkozzanak más jelenségekkel, amelyek az iskolák átalakulásakor természetes módon alakulnak ki. Ez egy közoktatás-fejlesztési folyamatnak az első lépcsője. — Az 1985-ös törvény megszületése után is elindult egy folyamat, amelyben egyre erősödött az iskolák önállósága. Ezt az „autonómiát” erősítette a társadalom fellazulása, a rendszerváltás előtt kialakult szituáció. Többen azt kifogásolják a tervezetben, hogy erőteljesen jelentkezik a központosítás igénye. Hogyan ítéli meg a készülő törvényt ilyen szemszögből? — Az autonómia roppant izgalmas kérdés. Ügy gondolom, hogy a pedagógusok önállósága azt jelenti, hogy az iskolában a tudásának, az emberi tisztességének megfelelően a lehető legtöbbet adja. A legvadabb vagy a legjobban szabályozott tantervi rendszerben is a jó pedagógusok azt tanították, amit akartak. Tudtak alkotni, úgy tanítani, hogy benne legyen az egyéniségük. Ugyanakkor az atomizált iskolarendszer, amelyben senki nem tudott arról, hogy mi is folyik a falakon belül, semmiképpen sem segíti elő a fejlődést. A nagyon komoly, nagyon feszes szabályozás után, 1985-öt követően teljesen természetes folyamat volt az, hogy bezárjuk a kapukat, s teljesen magunk döntünk el mindent. De ez már odáig jutott el, hogy közoktatási intézmények úgy képzelik: nem egy szerves egység részei, hanem úgy önállóak, hogy sem az előző, sem a következő iskolatípushoz nem tartoznak, s a szülőknek, vagy az önkormányzatoknak nincsenek jogosítványaik. A belső autonómiát úgy kell megélni a tantestületeknek és az egyes pedagógusoknak, hogy a környező világról tudomásuk legyen, a közoktatás ne egymástól független intézmények halmazából álljon. Ez szerintem megvalósulhat, nem érzek ennek az útjában óriási akadályt. Nagyon pontosan meg kell fogalmazni, hogy mi a pedagógus jogosítványa, mi a tantestületé, az önkormányzaté, illetve az oktatásirányításé. Az ellentét — szerintem — túlságosan felfokozott, hiszen a pedagógusoknak lehetősépük van sajat tanterv készítésere, az alkotásra. — Az Ön neve lassan összeforr ezzel a készülő törvénnyel. Hogyan vált ennek az előkészítő folyamatnak az egyik irányítójává, s miként éli meg ezt a feladatot? — Talán túlzás az, hogy összeforr vele a nevem, hiszen én csak a felelelősséget vállalom. A munkát egy alkotó gárda végzi. Gyakorló pedagógus vagyok, bar öt évig kutatóintézetben dolgoztam: makroszintű tervezéssel foglalkoztam. Régen nem igazán törődtem oktatáspolitikával, mert tudtam azt, hogy saját területemen a maximumot tudom nyújtani. Amikor megalakult a Magyar Demokrata Fórum, akkor úgy gondoltam: olyan elvek kerültek itt előtérbe, amelyekkel egyet tudok érteni. A belépésem pillanatában is megfogalmaztam: engem az oktatás erdekel, mert ez az a fontos terület, ahol szerintem változtatni kell. Azért mentem a minisztériumba, hogy a törvényt és a nemzeti alaptantervet gondozzam, eljuttassam az elfogadásig, s emellett továbbra is tanítok az iskolámban. Egy feladatot kell ellátnom, de továbbra is pedagógusnak érzem magam. Ha befejeztem ezt a munkát, továbbra is tanítok majd. Azért is könnyű számomra a „feladatmegoldás”, mert matematikus vagyok. Persze, ez nem egyszerű „feladvány”, hanem nagyon gyötrelmes, bár nagyon szép. — Ezen a rendezvényen nagy súlyt kapott, hogy az MDF szervezte. Ön is aláhúzta, hogy ennek a pártnak a tagja. Mennyiben játszik ez szerepet a törvény alkotásában? — Az alapvető közoktatási Í iroblémák megítélése nem attól ügg, hogy milyen pártot képvisel az ember. Az egész társadalom ügye, ezt én természetesnek tartom. Igaz, a pedagóguskollégiumot vezettem az MDF-ben, de azért kaptam a megbízást, mert úgy gondolták, hogy a szakmai tudásom erre megfelelő lesz. Eddig is kértük — és a továbbiakban is kérjük — különböző szervezetek és önkormányzatok véleményét, beleértve a partokat is. Most egy MDF által szervezett, de nyilvános rendezvényen vettem reszt, jövő héten Szek- szárdon pedig a Fidesz hívott hasonlóra. Ebben a kérdésben is — úgy vélem — a társadalom közös érdekekeit kell felszínre hozni, mert akármilyen beállítottságú is valaki, az érdeke az, hogy az oktatás jó legyen. Köszönjük a beszélgetést! Gábor László Nem párttag, s nem is politizál — Pályázat útján — Nincs rendőrség, de lesz adatgyűjtő csoport — A konyhában pihen Egy recept margójára Az APEH új megyei igazgatója: dr. Zagyva Béla Az új igazgató a szolgáltatást látja az egyik legfontosabb feladatnak Kissé zavarban Voltam, amikor először találkoztam az APEH új megyei igazgatójával, dr. Zagyva Bélával. Hirtelen nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy gratuláljak, avagy inkább részvétemet fejezzem ki új beosztása miatt. Nem kell ugyanis sokáig győzködnöm az olvasót arról, hogy miért is nem a legnépszerűbb emberek az APEH-nél dolgozók. Pedig ők is csak a munkájukat végzik, csakúgy, mint bárki más. Éppen ezért, hogy ne legyünk túlzottan igaz- sagtalanok, szögezzük is le gyorsan, nem is az ott dolgozó emberekre, hanem inkább feladatukra, munkájukra haragszunk. — Nem kell szabadkoznia — mondta —, tisztában vagyok mindezzel. Talán, ha nagyobb jövedelem lenne, magasabb élet- színvonal, más lenne a mi munkánk megítélése is. Ilyen körülmények között azonban leginkább arra kell törekednünk, hogy bemutassuk közelebbről a mi munkánkat, ismene meg mindenki, mi is a célja. Érzékeltetni szeretnénk ugyanis, hogy mi alapvetően a különböző törvények és rendelkezések végrehajtásának betartását ellenőrizzük. Ha feltárunk hiányosságokat, láthatatlan jövedelmeket, nemadózókat, akkor azoknak az érdekét is szolgáljuk, akik minden tisztességesen megkeresett fillérjük után teljesítik kötelességüket. .. — Önt nem kinevezték, hanem pályázat útján került a megyei igazgatóság élére. Miért eshetett pont önre a választás? — Ézt leginkább a bírálóbizottság tagjaitól kellene megkérdezni. Én úgy érzem, hogy elég jól ismerem az APEH tevékenységét, hiszen korábban is itt dolgoztam. Pályázatomban nem az ellenőrzés szerepel döntő súlyban, hanem a szolgáltatás. Szeretném, ha olyan szintű felvilágosító munkát tudnánk végezni, hogy maga az adóalany — legyen szó nagyvállalatról, egyéni vállalkozóról, vagy bármelyik ügyfelünkről — minden külső segítség nélkül saját maga pontosan és időben be tudná fizetni az adóját. A másik fontos dolog — amit megfogalmaztam a pályázatomban — a különböző társszervekkel való együttműködés. Itt gondolok elsősorban valamennyi önkormányzatra, bizonyos esetekben a pénzintézetekre, a nyomozóhatóságokra. — Ha már itt tartunk... Egyesek szerint szó van arról, hogy külön rendőrség segíti majd a munkájukat. Ez Heves megyében is aktuális, vagy egyelőre még csak egy elképzelés? — Nincs szó egyelőre ilyenről. Sem itt, sem pedig országos szinten. Ebből annyi a valóság, hogy lesz egy úgynevezett adatgyűjtő csoportunk. Feladatuk a nevükből adódik: például a nyugtaadási kötelezettség teljesítése, leltározások ellenőrzése, de ez nem nyomozás. — A pályázatának szakmai koncepcióit elfogadták, munkába állt... — Nem. Ezt megelőzően egy pszichológiai vizsgálaton is részt kellett venni, ahol nézték többek között az intelligenciaszintet, valamint huszonegy vezetői tulajdonságot vizsgáltak. — Hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat? — Egy tesztet kellett kitölteni, fejben kellett számolni, megnézték, milyen a térlátásunk. Ez az ismert, leginkább a Rubik-féle kockához hasonló módszerrel történt. Ezenkívül különböző logikai összefüggéseket kellett felismerni, ezután pedig az emlékezőtehetséget is felmerték. Tehát egy hosszan tartó és igen komoly próbát jelentő munka volt. — Előre is elnézést kell kérnem a következő kérdésért. Részint mert sérti emberi jogait, részint mert rossz szándék is kiolvasható belőle. Úgy gondolom, hogy egyezik a közvéleményével az a megállapításom, hogy ezeket a pályázatokat, amelyen ön is elnyerte az igazgatói állását, elég rendesen., lejáratták az utóbbi időben. Ön milyen szinten politizál, s tagja-e valamelyik pártnak? — Nem voltam, s nem is vagyok tagja egyetlen pártnak sem, nem is all szándékomban. Politizálni nem politizálok, megvan a magam véleménye, de a politikai életben nem akarok aktívan részt venni, én szakember szeretnék maradni. — Nyílt szóbeszéd, hogy az APEH-nél dolgozók egynéme- lyike könyvelési munkát vállal vállalkozóknál, kft-knél. Mi erről a véleménye? — Erre vonatkozóan több jelzés érkezett hozzám is. A visszaélések nem bizonyíthatóak, de tény, hogy mindez erre alkalmat és lehetőséget ad. Éppen ezért felelősséggé ki merem jelenteni, hogy a jövőben egyetlen kollegámnak sem lesz erre módja, lehetősége. Dr. Zagyva Béla közgazda- ság-tudomanyi egyetemet végzett, 45 éves. Dolgozott az Egri Dohánygyárban, a Vilatiban, majd 1980-tól az APEH jogelődjénél, utóbb — az átszervezést követően — az APEH-nél, különböző területeken. Közgazdaságból doktorált, s az elmúlt év november közepétől igazgatója az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Megyei Igazgatóságának. Amikor kikapcsolódásra vágyik, beveszi magát a konyhába és főz. Ez a hobbija. Kedvenc receptjét viszont így állította össze: mindenki törekedjen a jogszabályok megismerésére, a különböző adótételek pontos befizetésére. Ezek után senkinek nem kell rossz szájízzel távoznia az APEH-tól. Kis Szabó Ervin
