Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-29 / 253. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. október 29., kedd Látószög Képviselők Mi tagadás, bosszankodom, ha egy-egy helyi önkormányzati ülés túlontúl hosszúra sikeredik, olykor az éjszakába is belenyúlik. Különösen nem tetszik, amikor ugyanazt a képviselőt hallom sokadszor, a napirendre tűzött témát szinte még be sem jelentik, amikor a — gyakran vélem — hangjában gyönyörködő illető már hozzászólásra jelentkezik. Pedig, amit mond, többnyire figyelemre méltó, nem egészen notórius jelentkezés. Ám némely Országgyűlés láttán könnyű szívvel megbo- csájtok a helyi képviselőknek. Nagyjaink, a honatyák ugyanis nem egyszer lényegesen túltesznek rajtuk nyugtalanító, idegesítő szerepléseikkel. Ők időnként még annyival sem hálálják meg a választópolgár bizalmát, hogy tanácskozásaik idején a székeiken üljenek. Még csak nem is imitálják a munkát, egyszerűen be sem mennek a terembe. Úgy kell utánuk kiüzenni a folyosókra ország-világ előtt, hogy szíveskedjenek már befáradni, s szavazni ebben vagy abban a kérdésben. S legfeljebb így hajlandók véleményt nyilvánítani, állást foglalni a különféle ügyekben. Azokban is persze, amelyekről alig vagy éppen semmit sem tudnak. Mint legutóbb a napokban is tapasztalható volt. Szóval, azért a helyi képviselők nemigen tesznek ilyesmit. Igen ritka — s akkor is elfogadható az indok — ha valaki távol marad az eseményről. Jobbára teljes a létszám, nem kell szaladgálni, ha a voksok kellenek. S — mint utaltam már rá — a megannyi felszólalás sem éppen üres szócséplés. őszinte érdeklődést, figyelmet tükröz sokszor a sokadik jelentkezés is. Az sem mindig bűn, ha néha a kései órákban is apróknak látszó dolgokon rágcsálódnak. Kétségkívül a felelősséget mutatja. Bizonyára nem szeretnének lelkiismeretlenül átlépni az előterjesztéseken, a hozzájuk fűzött kiegészítéseken, megjegyzéseken. Úgy érzik, az aprólékossággal is tartoznak a településeknek, a még oly kis dolgok sem lehetnek teljesen jelentéktelenek faívaink, városaink számára. így vagy úgy a jelen és a jövő, a közös sors függ tőlük. S ha tisztelem az aktív önkormányzati üléseket, elmondhatom, hogy még inkább nagyra becsülöm azokat a képviselőket, polgármestereket, jegyzőket, akik más módon is cselekszenek. Valósággal bámulom azokat a helységeket, ahol különösebben hosszú tanácskozások nélkül is akkorákat léptek egy esztendő alatt, mint korábban évek alatt sem. Öröm számbavenni szembetűnő gyarapodásaikat, a szebbé tett utcaképeket, amelyek egyaránt a legjobb sáfárkodást, a legügyesebb gazdálkodást mutatják. Azt, hogy kevés vagy éppen kevesebb pénzből is telhet erre meg arra, kis vagyonnal, tőkével is lehet haladni, ha úgy akarják. Maradjon meg ez az érdeklődés, ez az igyekezet közügyeink iránt falun és városon. Hátha az ország is tanul belőle. Gyóni Gyula Az egri és a vilniuszi tanárképző intézmények kézfogása A csodálatos élmények idézése csupa kellemes emlék. Az augusztusi nyarat idéző bámulatos ősz, a szegénységükben is jól öltözött, kulturáltan élő emberek, a sok finom litván falat, a világmárkás egri boros fogadás, az Egyesült Államokat is megjárt egyetemi népi együttes delegációnknak szóló gálaestje, kosaras leányaink villámtomái, futballista oktatóink majdnem hat-hármas meccse, a késő estébe nyúló finn-szaunás program a népdalversennyel marad meg emlékezetünkben. Feledni igyekszünk viszont a határokon való várakozást, a sztrádák minőségétől messze eltérő utakat, a buszban töltött ködös éjszakák kellemetlenségét, a zuhogó esőt, ami hazaérkezésünkkor Egerben fogadott. Az Eszterházy Tanárképző Főiskola gazdagabbá vált egy gyümölcsözőnek tűnő nemzetközi kapcsolattal. Eger és Vilniusz közelebb került egymáshoz. Nagy Andor A hétezer tanárjelöltet képző egyetemi szintű pedagógiai intézménytől kaptuk a rektori meghívást egri látogatásuk után. Találkozzunk október elején Vilniuszban, beszéljük meg az intézményeink közötti együttműködés lehetőségét. Kössünk megállapodásokat tanszéki szinten is, és a dokumentumok mielőbb váljanak valóra! A szándékot tett követte. Az 1200 kilométeres utazás Szlovákián és Lengyelországon át fáradtságos volt ugyan, de eredményes. A keretszerződést megkötötték intézményeink, szakszervezeteink, neveléstudományi tanszékeink. Oktatói, hallgatói kölcsönös cseréktől, publikáció- és dokumentumcseréig, közös rendezvények szervezésétől családi üdültetés lehetőségéig, több mindent tartalmaznak a megállapodások. Két rendszerváltó ország egy-egy tanárképző intézmények kézfogását, egymás munkájának kölcsönös támogatását, a jövő ígéreteit. E sorok írója két évtizede járt Litvániában, ismerkedett a Baltikum sajátos világával, a csodás óvárosokkal, a „borostyánország” rendkívül szimpatikus lakóival. Csodálta a vilniuszi vár bástyáján lobogó litván zászlót, hallgatta a hozzánk közel álló népzenét, ismerkedett a hazánkhoz hasonh'tó véráztatta történelemmel, örömmel találkozott Szent Úászló királyunk vilniuszi kápolnájával, a Báthory István alapította ősi egyetemmel... Akkor nem gondolta, hogy megismétlődik újra útja, hogy számos baráttal gazdagodva érkezhet meg Vilniuszba, és térhet vissza hazájába. A rektori fogadás kezdő mondatai a független Litván Köztársaság tanárképző intézményében elsőként érkező küldöttséget, az egri főiskola főigazgatóját és a delegáció tagjait köszöntötték. A neveléstudományi tanszék fogadásán régi barátnak kijáró őszinte érdeklődés fogadott. Percek alatt nyert pecsétet az együttműködésről szóló megállapodás. így történt a szakszervezet irodájában is. A rendkívül gazdag program feldolgozása meg várat magára. Ahol az egriek jártak Kiállítás a gyöngyösi klubban Tűzzománc és kerámia — együtt Teljesen új, éppen ezért talán kissé szokatlan technikai megoldással találkozik az, aki bemegy Gyöngyösön a helyőrségi klub színháztermében lévő kiállításra. Az alkotó, Kesztyűs Ferenc addig-addig kíséletezett két társával együtt, amíg ki nem dolgozták a tűzzománc-kerámia festészeti eljárást. Sikerült a két elemet úgy összeházasítaniuk, hogy az új képlet nemcsak ellenáll a szélsőséges időjárás nagy hőmérséklet változásainak, hanem a festői alkotás eszközévé is válik. Ezek a képek a „legizgalmasabbak” ezen a tárlaton. A kerámia-lapokra rávitt tűzzománc üvegszerű fényességgel csillog. A különböző színek segítségéveíkissé elmosódott vonalak és foltok jelennek meg a megmunkálás során. Arcképek, virágminták formálódnak így meg. Az egésznek van valami misztikus hatása, tehát a romantikus alkotások hangulatát sugározzák. Újszerűségük azonban nem távolságtartó, hanem sokkal inkább vonzó. A szellemesnek minősíthető technikai megoldás valósággal új távlatokat nyit meg az épületek külső és belső díszítésének területén. Amit a tűzzománc és a kerámia együttesével elér, az azonban nem csupán technikai bravúr, hanem művészet is, hiszen a tűzzománc önmagában is a művészi kifejezés egyik eszköze. De „hű maradt” Kesztyűs Ferenc a hagyományos festészeti megoldásokhoz is. Ezen a tárlaton végignézhettük különböző témájú vásznait is. A témaválasztása sokoldalú, de egy dologban megegyező: az élet szépségének, az élet örömeinek ábrázolása derűs színekkel. Ecsetkezelése nagyvonalú. Széles sávú színfoltjai arról tanúskodnak, hogy a festő nem pepecsel az apró kis részletek visszaadásával, hanem a téma összhatására koncentrál. Nem akar elkülönülni az elődöktől, büszkén vállalja azok szemléletmódjának, önkifejezésük jellegzetességeinek folytatását. Annyit illik meg tudni Kesztyűs Ferencről, hogy ő mint grafikus és karikatúrista is számos sikert ért el határainkton túl is. Eljutott Amerikába is az európai régiókon túl. Hangsúlyozni szeretném, nemcsak az új technika alkalmazása miatt érdemel figyelmet a grafikus-festő, hanem művészi teljesítményéért is. Munkái november 1-jéig láthatók Gyöngyösön, a helyőrségi klubban. (g. molnár) Az abszurd színház Az élet hamis és torz, és ennek az ellenkezője is igaz. Ez lehetne az abszurd dráma egyik mottója, a másik pedig Samuel Beckett egy mondása: „Semmi sem valósabb, mint a semmi!” Az abszurd színházat századunk közepén az avantgarde harmadik nemzedékének képviselői teremtették meg, amelyet többek között Beckett, Adamov Ionesco és Genet neve fémjelez. Az abszurd dráma az egzisztencialista dráma örökségét folytatta, egyúttal le is rombolva azt. Egyes elemei viszont már jóval korábban fellelhetők akár Csehov színműveiben, vagy Alfred Jarry Übü királyában. Az abszurd dráma Eugéne Ionesco „A kopasz énekesnő” (1950) című darabjával debütált, amely az első bemutatón, a Theatre des Noctambules-ban meg is bukott. Aztán jöttek az újabb abszurd művek, mint Ionesco: „Eladó lány”, Herold Pinter: „A gondnok,” Genet: „Spanyolfalak”, s mások, majd megszületett a műfaj klaszikus példája a „Godot-ra varva” (1963). Ezek a cseíekménytelen színművek, a maguk testileg-lelkileg szétszakadt hőseikkel, illogikus jeleneteikkel, a fejetetejére állt világ sajátos, művészi fejtetőre állításával kápráztatták el a színpad műértő rajongóit és a sznobokat egyaránt. A világ színpadain tomboló sikereket és látványos bukásokat egyaránt megélt abszurd drámák a „semmi” dra- matizálására épültek, s e „drámaiadon drámákban ” a hagyományos drámai és színpadi modell teljesen megsemmisült. Nincs bennük igazi cselekmény, megfogható konfliktus, pontosan kirajzolt jellem, s gyakran a díszlet és a jelmez is hiányzik, elégségesek a karikírozott jelzések, s a puszta, sivár színpad is a darabok lényegére utal. Ez a fajta „anti-dráma” elveti a logikai konvenciát, s a hihetetlenre, a lehetetlenre, a meghökkentőre „játszik”. Az abszurd dráma jellegzetes atmoszféráját a „süket”-groteszk párbeszédek teremtik meg. A „ferde”-bizarr helyzetekben folyó dialógusok a sarkaiból kiforgatott élet elemeiből állnak össze. Bár a hősök egymáshoz beszélnek, de nem értik egymást, válaszolgatnak is egymásnak, de mindegyik az őt foglalkoztató dolgokról beszél. Ez a „süket”-groteszk párbeszéd akkor igazán tipikus, a divergencia hatása akkor a legnagyobb, ha az bohókásan konvergenciát mutat. Végső fokon az abszurd drámában a szimbólummá erősített gesztusok jelentéstartalmain van a főhangsúly. Az abszurd jelző egyaránt vonatkozik a dramaturgiára s az általa megjelenített világra. Mivel az avantgarde e különös nemzedéke a világháborút követő kef yetlen-kilatástalan esztendőken lépett színre, képviselői azt róbálták sugallni műveikkel, ogy az ember léte több szempontból értelmetlen, s a világon — az akkori világban — szinte semminek sincs ertelme. Az elmagányosodás, a magáramara- dottság, az élet kiüresedése, a teljes elbizonytalanodás, a kirekesztettség és a reménytelenség, az abszurd drámák alapvető szubsztanciái, amelyek groteszk- bizarr formákat öltenek a darabokban. A realitás elemeit is magában foglaló fonák jelenetek mindig cinikus-bizarr paradoxonokba torkollanak. A fentebb vázoltakhoz kiváló illusztrációként szolgál Eugéne Ionesco „Eladó lány” című darabja, amelyben a szerző ad abszurdumig viszi a dolgot, végletesen eltorzítva a párválasztás charme-ját, ugyanis az egyfelvo- násosban a meseszépnek, hamvasnak beharangozott „eladó lány” rusnya, bajuszos, pocakos férfi képében jelenik meg. Nem kevésbe eklatáns példa Herold Pintér „Gondnok”-a, amelyből az sem világlik ki pontosan, kik a dráma szereplői, s mi a szándékuk egymással. Az abszurd dráma klasszikusa az ír származású angolul és franciául is író Sámuel Beckett, akinek művészetében talán a legpregnánsabban tárult fel az abszurd lényege és jellege. A szimbólumokkal gazdagon teletűzdelt s egyazon szituáció variánsait rögzítő, „Ó, azok a szép napok”, az abszurd egyik mintadarabjának számít. Hose, Winnie, az első részben még csak derékig, a másodikban már nyakig süpped az emberi életet jelképező homokdombba. A harsogó ovációt és ádáz elmarasztalást egyaránt megélt „mestermű”, az abszurd drama alapdarabja, a „Godot-ra várva , amely a megszokott kapcsolatok és normák értelmetlenségét, eredeti funkciójuktól való „elidegenedését”, a tér és az idő átértelmezését deklarálja. A műben két öreg csavargó egy bizonyos Godot-ra vár, aki nem jön. Estragon és Vladimir a várakozás vegtelen ideje alatt hevet-ha- vat összehordanak, reményt vesztve téblábolnak, ostoba-bolondos játékokkal szórakoztatják egymást, s a valós-valótlan ígéret igézetében csak várnak, várnak... Az egri Gárdonyi Géza Színház nemrég mutatta be Beckett e virtuóz drámáját. A színészek dicséretes elánnal igyekeztek helyt állni különleges szerepeikben. Mégis azt kell mondanunk, hogy az abszurd dráma a teljes totalitásban való megragadása és megjelenítése hagyott némi kívánnivalót maga után. dr. Hekli József In memóriám Ratkó József Az Irodalmi Vándortársulat — régi-új versmondócsapat ez — Gyöngyös és Hatvan után Egerben, a Helyőrségi Művelődési Otthon dísztermében kétórás műsorával emlékezett az ötvenhárom éves korában elhunyt költőre, Ratkó Józsefre. A szerkesztő-rendező Szívós József a műsor első részében válogatást adott a költő lírai terméséből, majd keresztmetszetét állította pódiumra a költő sikeres drámájának, a Segítsd a királyt! című színpadi műnek. A versválogatás, a dráma is bizonyság arróC miként élte meg a költő evekben szűkre szabott sorsát. Nem csak az életrajz, a leüt, keserű szövegekben megörökített gyerekkori élmények, az elszenvedett megveretések „kínzó családiassága’' megrendítő, — hiszen az apa jellemrajza kegyetlen portré, amit csak a kényszerű szeretet, az örökölt makacsság fogalmazhat ennyi nyíltsággal — de elgondolkodtat az is, ahogyan az egyéni megcsapattatás élménye, elviselt szenvedése megszüli szinte azt a másik kesergést, amit magyarsága miatt kellett elmondania Ratkó Józsefnek. A drámában, az elhangzó monológok és párbeszédek szerint is egyetlen nagy panaszkodássá szélesedik a felismerés: már az országalapító király is úgy tett eleget történelmi végzetének, vagy nevezzük inkább hivatásának, hogy lázadó fajtáját leckéztette meg kemény szigorúsággal. Mert a végtelen pusztákrófidekeveredő fajta másképp nem maradhatott meg: igazodnia kellett az európai rendhez, a középkor fegyelméhez. Zsolozsmát kellett énekelnie, noha voltak, maradtak volna még másabb énekei. Napjainkban sokféle István- kép alakult ki bennünk. Ahány szerző, annyi rajzolat, az írások és legendák, a források és a következtetések olykor inkább elfedik a látni kívánt arcot, semmint megvilágítanák. Ratkó drámájában a görög tragédiák hevével beszélnek a nősök maguk elé, de nem maguknak és nem magukért, István is, Gizella is, az Öreg is meg a Főpap is. A Főpap kiáltja oda az Öregnek: De verbis Hungarorum libera nos, Domine! Az idegen főpap litániás kérése ez, mármint hogy a magyarok szavaitól mentsen meg az Isten minket. És akkor is, most is, mit helyettesítettek, vagy mit oldottak meg a szavak? Hogyan kell a lélek tartalmát átörökíteni? Kinek van joga szólam és mikor, milyen módon, ki előtt, kinek érdekében? Nem idejétmúlt kérdések ezek ma sem. Csaknem a teljes társulat — Juhász Csaba, Kakuk Jenő, Molnár Klára, Szívós Zsuzsa, Tóth István, és Virágh Tibor — részt vett a versválogatás előadásában. A drámarészleteket Kakuk Jenő — István —, Pászthy Mária, — Gizella királyné —, Virágh Tibor — Öreg — és Juhász Csaba — Főpap — mondották el: a markánsan elkülönülő tartalmakat, a verses nyelvezet buktatóit elkerülve hatásosan juttatták el a közönséghez. Virágh Tibor ismeri a tiborci hevület természetét, a hatalmat és a tekintélyt félve-tisztelőt, mégis oktatni akarja urát a lelkiismeret jogán. Gizella monológja kitűnő szerepformálásnak tűnt; Pászthy Mária a mindent vesztő anya fájdalmát sírta el. István a darabban csaknem mereven álló szoborként jelenik meg, ezzel a nehéz tartással kellete Kakuk Jenőnek megbirkóznia. Érett jellemrajzot kaptunk Juhász Csabától. A rendező zenei keretet is gondolt ehhez a megemlékezéshez. A Ratkó-versekhez a gyöngyösi zenetanárok — Matinné Szabó Katalin, Szabó Viola, Monostoriné Négyesi Ibolya és Butykáné Bágyi Judit, Sugár Rezső, Guartettójának két tételét játszották, Lisznyaiőszének egy részletét csellón szólaltatta meg Négyesi Ibolya. A drámai monológok közötti zenei átkötéseket Hargitai Géza (fagott), rögtönözte. Az Irodalmi Vándortársulat eddigi szereplései arra utalnak, hogy műsoraikkal a közeljövőben a megyét fogják járni, a városokat és a falvakat, remélhetőleg egyre inkább felkeltve az érdeklődést a pódiumműsorok iránt az iskolákban és a nagyközönség széles rétegeiben. Mert évtizedes hiányuk itt, Egerben is oka volt a lírára, zenere, egyáltalán a művészetre ráhangolódó közönség teljes szétesésének. Farkas András
