Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-19-20 / 246. szám
8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1991. október 19—20., szombat—vasárnap A KÖLNI DÓM Szántó György képriportja Békédének N égy, távolról békésnek látszd ember forgolódott a majorban. Láncukat tépő szelindekek kutyául ugattak mindaddig, amíg az egyik atyafi közéjük nem vágta a vasvillát. — Csiba te, dögleni valók! — A Szokol rádió embert és kutyát túlordítva nyomta a szöveget, részletesen beszámolva bombázásokról, harcokról, halottakról. A rádióra természetesen ügyet sem vetett senki, a négy paraszt a kutyákkal és velem foglalatoskodott, megnyugtattak; jöjjek bátran, mert amelyik kutya ugat, az nem harap... — Jó napot! — Kit keres? — Az ágazatvezetőt. Erre, mintha leprás lennék, sarkon fordultak, és eltűntek az istállóban. Több sem kellett a kutyáknak, rámszabadultak megint, kényszerítve, hogy magam kapjam kézhez az imént utánuk hajított vasvillát. Az ajtóig hátrálva végül az istálóba futamod tam. — Maguk aztán megérik a pénzüket! Sűrű tehénbőgés közepette állapodtunk meg az ötven méter hosszú istálló közepén, ahol a négy gumicsizmás ember szem- befordult velem. — Mit akar az ágazatvezetőtől? — Megkérdeztem volna, hogy adnak-e el tehenet? Gyanakodva végigmértek, nyújtogatták a nyagukat, az egyikük rágyújtott, a másik majdnem a cipőm orrára sercintett, majd mintha kimerült volna a nehéz munkában, a villanyélre támaszkodott. — Rongy ember az ágazatvezető. — És az elnök? — Az is ganéj! — csapott a szóra a piros arcú, akinek a pálinkás leheletétől csoda, hogy be nem rúgtak a tehenek. Nagy dongó legyek röpködtek a jászol körül, a kutyák a küszöbre heverve eltorlaszolták az ajtót, a holstein-frizek nagyokat böfögve kérődztek, a négy ember közül az egyik váratlanul nekiállt a piros képűnek. — Ganéj vagy te! — Az!— így a másik is, akit az egymástól való megkülönböztetés miatt már érkezésemkor elneveztem nagyorrúnak. Szó szót követett, és három percen belül olyan hangos veszekedés támadt, hogy még a kutyák is jobbnak látták eltakarodni az ajtóból. — Azért gaáéj, mert nem engedte, hogy mázsaszámra lopd a takarmányt? A piros arcú ábrázata egy pillanat alatt sötétvörössé változott, a nyakán ujjnyira dagadtak az erek, és ütni készült. A nagyorrú közéjük ugrott, és vállával hanyatt, az alomszalmába lökte az embert, aztán megfogták ketten a vörösképűt, és kilökték az ajtón. Magam lettem úr a hatalmas istállóban, immár a kutya sem törődött velem, és mintha valóban vásárló szándékkal jöttem volna, mustrálni kezdtem a békésen kérődző jószágokat, majd dolgavégezetlenül, kifelé indultam. A kazlak közelében újabb látvány fogadott; a két ember pofozta, rugdosta a harmadikat, a negyedik — mintha kakasviadalon lenne — érdektelenül bámulta, miként ered el az orra vére a céklafejűnek. A kutyák vonítottak, a rádió magyar nótákat sugárzott, a két markos atyafi pedig miután helybemarasztotta társukat, senkivel és semmivel nem törődve elkucsongott a magtár felé. A bágyadt őszi nap megerőltette magát, és nyarat utánozva sütött. — Most mi lesz? — Semmi! Egy régi, lóvontatású vetőgép rozsdásodott ki tudja mióta, annak a csatlakozó vasára ültünk, szemközt fordulva a fénnyel. — Látszik, hogy nem sűrűn járt a melósok között, — sercintett egy nagyot az én emberem, aztán cigarettával kínált. — Miből gondolja? — Akkor tudná, hogy az effajta hajbakapások mostanában mindennaposak! A legtöbbünkben van egy „löket”, aztán csak egy görbe szó kell, hogy kiforduljanak belőlünk a fojtott indulatok... Seregélycsapat surrant a közeli kökényesbe, verebek tollászkodtak a pocsolya szélén, a sértett a fejét fogva bújt át a sorompó alatt. — Mert a bajok ugyebár megvannak! A nép pedig már az édestestvérének sem hiszi el egyetlen szavát sem. Meg vagyunk keseredve! Mennék is, maradnék is, aztán arra gondolok, hogy amíg az emberem nem indul, nem mozdulok. A kutyák eltűntek, kettő közülük az eltángált embert kísérte szomorúan. — Mert az idegesség minket öl meg, mi pedig egymást! A harmadik cigarettára csappant az öngyújtó, az emberem hegyesen fújta maga elé a füstöt, és a fejét csóválta, helytelenítve a világ folyását. — Fogadjunk, hogy maga nem kupec! — Csak újságíró. Rámreszkírozott egy pillantást, aztán mint aki erről sem tehet, felállt, és összerántotta magán a kabátot. — Miért engedte, hogy ezek így összeverjék a céklafejűt? Mintha elveszett volna valamije, előbb a nadrágja, majd a kabátja zsebében kotorászott, aztán szemébe húzta a kalapját: — Őa bátyám! De már elmúlt egy éve, hogy haragban vagyunk... Szalay István Farkas András Vallomások Titokzatosat érzek, színeset. Hosszan rengett a föld alattunk, Tüzet, romokat égve hagytunk, S bennünk az Isten képe szétesett. Kitetszik mindenütt a kín, a seb, Kiüresítve megmaradtunk, A kor is vánszorog miattunk, Erőink tompák, némák, véresek. Kiégett otthonunk, és mindenünk Hasonlít a kopár mezőhöz, Rákként fal minket az időköz, Építenünk keli még, teremtenünk Az utat belül az Egészhez? Élünk, mikorra az a kép lesz? II. A hitvány, hóhérszabta évek A csúszó-mászót felnevelték, Annak dicsérték léha lelkét, Dobva a vastapsos zenének. Túléltem, és ha ma is élek, Nem érdemem. Ha most felelnék A kérdésre, itt, most, mi kell még? — Körülnézek, kik merre félnek. E század képtelen gyakorlat, A ránkszilárdult kóbor eszme Még részeg híveket szerezne, A zsarnok élne, mi csak állnánk, Sírva talán a más halálán, Amíg a gőg fölénk lehorgad. Te éppen ott és csakis ott vagy, Ahol lenned nem kellene! Tettél valamit ellene, Hogy ne lennél még átkozottabb? Agyadon a tudat kopogtat, Csontodat veri száz jele, De ha nem tébolyodsz bele, Képzelj el egy hívő halottat, Aki cipeli-tűri terhét, Amit a földön rárakott Az idő; ám egy kicsit arrébb Meglát egy furcsa alakot, És onnan meglepve hallja: Mások helyén izzadsz, te balga! A grafológia régen és ma Sokat vitatott téma ez ma, hogy tudomány-e vagy sem, hadd idézzem dr. Nyíró Gyula professzort: „Amint nincs két egyforma ember, akinek beszéde egyforma lenne, mert a beszéd hangában, modulátiójában az értelmiség, a temperamentum, a karakter, tehát a személyiség is visszatükröződik, hasonlóképpen minden ember írása más és más, mert az egyének lelki különbözősége az írásban is kifejezésre jut. E nagyon érdekes és mind lélektani, mind pszichopatológiai szempontból a további kutatásnak sok teret nyújtó kérdéssel egy külön tudományág, a grafológia foglalkozik.” (Pszichiátria, egyetemi tankönyv, 145-146. o.) Kevesen tudják, hogy a Magyar írástanulmányi Társaság 1930-ban alakult a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt. Akkoriban elnöke dr. Németh Péter, a fiatalkorúak bíróságának vezetője volt. Már az ekkori előadások is szoros kapcsolatban voltak az írásszakértés, a pszichológia, az élettan és a kriminalisztika poblémaköreivel. Dr. Csapody István egyetemi tanár, szemészprofesszor „írás és operálás” című tanulmányában 26 úrásmintával grafológiai elemzést közöl. (Szemészet c. lap, 1949. II. szám.) 1950-ben a pszichológia visz- szaszorításávala grafológia minden esély nélkül maradt Magyar- országon. Semmibeveszett hosz- szú évtizedek munkája, feltárt tények, törvényszerűségek mentek feledésbe... Ezalatt Nyugat- Európában a hetvenes években igyekeztek meghonosítani az „íráspszichológia” kifejezést. Az íráspszichológia tudományos voltát azzal támasztották alá, hogy statisztikai, pszichológiai, neurofiziológiai tesztekkel minden érdeklődő szakember számára ellenőrizhetővé tették a kézírás sajátosságainak egységes vizsgálatát. Ott már akkor jelentős mértékben alkalmazták a grafológiai metodikát vezetők és alkalmazottak kiválasztásában. Például: Svájc 63 százalék, NSZK 60, Franciaország 32, Ausztria 33 százalék. (Személyzeti Vezetés Európai Társaságának jelentése. Management International Review 1968. 48-80. 1.) Ma és itthon kiváló segítőtársa lehet a pszichiátriának, pszichológiának, kriminalisztikának. A legfontosabb lenne véleményem szerint a pedagógusoknak ismerni a grafológiát. Nem eszközigényes, gyors személyiség- teszt, melynek alkalmazása lehetővé tenné minden gyerekhez a megfelelő közelítést. Az e tudományban jártas pedagógus rövid időn belül meg tudja állapítani a szorongásoktól, gátlásoktól gyötört lelki alkatot, mely a lecke nem tudásának látszatát keltheti. A kézírások mindennap átjutnak a pedagógusok kezén, míg a személyes kontaktus naponta alig pár perc tanulónként. Sőt a pedagógusoknak jelentkezők közül ezzel a módszerrel gyorsan ki lehetne szűrni az arra esetleg alkalmatlanokat. Bankok, nagyobb pénzügyi intézetek alkalmazottainak kiválasztásánál sok segítséget nyújt abban, hogy az illető személyisége hogyan viszonyul a vállalt munkakörhöz. Végezetül a jövő a kutatásé, a bizonyításé. Az íráselemzés szakemberei azon vannak, hogy a már megismert szabályszerűséget a ma tudományos követelményeihez igazítsák. Mert — dr. Vargha László egyetemi tanár, igazságügyi írásszakértő grafológiával kapcsolatos írásából kiragadott mondat szerint — „...A nirdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is!” Dr. Kulcsámé Katona Ágnes A Magyar írástanulmányi Társaság Heves Megyei Szervezetének elnöke STaSiE
