Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-10-11 / 187. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. augusztus 10-II., szombat-vasárnap „Rossz szomszédság török átok” Tudatos hangulatkeltés Lőrinci ellen __? „ A be nem vált elképzelésekért ne minket hibáztassanak...” — vélekedik Lőrinci polgármestere (Fotó: Perl Márton) Társadalombiztosítási ügyben a kormány most már „kíméletlen” Kínos adóslista — 600 milliós megyei kontóval Nemrégiben foglalkoztunk lapunk hasábjain e témával: két önállóvá vált község — Petőfibá- nya és Zagyvaszántó — elöljárói az indulás nehézségeiről szóltak. Mindkét helyen hordoznak magukban sérelmeket. Nevezetesen: Petőfibányán azt nehezményezték, hogy hiába kértek az egykori anyaközségtől, Lőrincitől megfelelő külterületet, nem kaptak termőföldet, mindössze 180 hektárnyi, jobbára meddőhányóból álló részt. Ezért is fordultak a bírósághoz, s beadványuk immár a megyei ügyészségen van. A polgármester akkor azt is elmondta: „sajnos, tárgyalóképtelen partnerekre találtak a lőrinci vezetőkben.” Zagyvaszántó is gondokkal küzd. Mint elmondták, amikor még nem váltak önállóvá, közös gázprogram indult Lőrincivel. Igen ám, csak most a bekötés lehetetlenné vált, s így az általános iskola fűtését mérhetetlen összegért tudnák megoldani... A kifogásokkal, a panaszokkal megkerestük most Lőrinciben Varga Antalt. — Polgármester úr, mit szól mindezekhez? — Hogy ki mennyiben tárgyalóképes vagy sem, szerintem, megítélés dolga. Én soha egyetlen egy alkalommal sem álltam föl az asztaltól, s úgy érzem, valós érveket mondtam el a külterületről folyó vitában. Ezt az álláspontomat ma is fönntartom. Mi több, az a véleményem, mintha tudatos hangulatszítás lenne a petőfibányaiak részéről Lőrinci lakói ellen. Arra nem vagyok hivatott, hogy eldöntsem: jól osztják-e be a költségvetést, azt viszont visszautasítom, hogy a be nem vált elképzelésekért minket hibáztassanak. Mert nem minden baj forrása Lőrinci, ahogyan az kitűnt a nyilatkozatokból. Zagyvaszántón is figyelembe kell venni, hogy ebben a gazdasági helyzetben nem mennek úgy a dolgok, ahogyan akaiják. S végül is mindkét falu egyöntetűen akarta az önállóságot... — De mindkét helyütt hangsúlyozták, hogy nem személyes ellentétekről van szó. S talán jogosan szeretne Petőfibánya is használható külterületet... — Ezt aláírom. Meg kell érteni őket is. De milyen jogon vegyünk el Lőrinci lakóitól termő- területet? Hogyan lehetünk mi nyugodt szívvel a község gazdái, ha az itt élőket megrövidítjük? Úgy vélem, a másik félnek kellene tárgyilagosabbnak lennie. Általában, ha valami nem sikerül, hajlamosak az emberek úgy beállítani a dolgot: a másik a vétkes. Ezzel együtt elismerem, hogy megvan a petőfibányaiak- nak is a maguk gondja, problémája. Azt is tisztázni szeretném, hogy Petőfibánya és Lőrinci között sohasem volt igazi „házasság”." Inkább olyan válófélben lévő kapcsolat, ami aztán tényleges osztozkodáshoz vezetett. Itt nem „közös szerzeményről” van szó — ez a falu mindig is Lőrinci szerves része volt. Csupán 1989. május elsejétől beszélhetünk két egyenrangú településről. Egyébként hadd áruljam el, egy nagygyűlésen is felvetődött a külterületi probléma. Akkor a lakók 90 százaléka azt mondta, nem is kell. Azok viszont, akik kezdeményezték az önállóvá válást, azzal vádoltak: én csak a hátrányokat mondom el, s nem a különválás előnyeit. Na, de arra fel kellett hívni a figyelmet, hogy mire kell számítaniuk egy falu lakóinak, ha a függetlenséget, az önálló gazdálkodást választják. S már akkor leszögeztük, hogy nem lesz külterületük. — Végül is: hogyan született meg, hogy olyat kaptak, amely semmire sem használható? — Kérem, abban a több mint 180 hektárban van olyan rész is, ami igenis alkalmas művelésre. S egyszerűen nem tudjuk megérteni, milyen alapon akaiják kényszeríteni a tőzsgyökeres lőrinci embereket arra, hogy a községük határában lévő területet más településnek adják. Hiszen létszámarányosan történt az elosztás. S a termőterület bevételi forrás, ha szükségük van rá, vegyék meg. — Hírlik, az önkormányzatokról szóló törvény alapján majd a bíróság tesz igazságot. De mit mondhatunk a zagyvaszán- tóiaknak? — Megítélésem szerint a képviselő-testületnek, az önkormányzatnak kötelessége a helyi lakosság érdekeit szolgálni a meglévő anyagi keretein belül. Amikor nálunk indult a gázépítés, Zagyvaszántó is belépett. De első perctől kezdve szó sem volt közös beruházásról. Ilyenformában csak az ivóvízvezeték épült. Gázfelhasználási engedélyt Lőrinci kapott. Úgy indultunk, ha itt befejezzük a programot, akkorra megkéijük nekik is az engedélyt. Itt 90-ben lett kész a munka. Úgy érzem, tisztességesen jártunk el: megcsináltattuk Zagyvaszántónak a kiviteli terveket, holott sejtettük, hogy önálló akar lenni. Amit ígértünk, megcsináltuk. Átadtuk a tanulmányterveket azzal, ha megkapják az engedélyt, máris építkezhetnek. Ám az ötezer köbméteres fogadóállomást a környező üzemek, s a lőrinci lakossági bevezetés lekötötte. Ha egyszer nem búja a fogadóállomás, mód sincs arra, hogy az iskolát bekössék, előbb azt bővíteni kellene. S ezt a fejlesztést, mint önálló községnek, már nekik kellene elvégezniük... Mikes Márta Ismeretes — gyakori téma volt a sajtóban is az elmúlt időszakban —, hogy a társadalombiztosítási igazgatóságok bevételei hónapról-hónapra messze elmaradtak a tervezettől: a vállalatok tartozásai az országban már elérik a 30 milliárd forintot. így talán nem volt meglepetés az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság legutóbbi sajtótájékoztatón elhangzott bejelentés, miszerint az intézmény pénzügyi helyzetének javítására a kormány olyan „intézkedés- csomagot” tárgyal, amelynek segítségével — és egyes jogszabálymódosítások révén — a „kinnlé- vőségek” behajtása meggyorsítható. A lehetetlen helyzetet még az is tovább nehezítette, hogy a jövedelmek sem emelkedtek olyan arányban, mint ahogy azt év elején feltételezték. A tetemes adósságból körülbelül 600 millió a Heves megyeiek kontójára írható. A társadalombiztosítás nem „kegyelmez” tovább. A jogszabályok — amelyek most formálódnak — később lehetővé teszik, hogy a „kinnlévőségeket” így vagy úgy „bevasalják”. A várható intézkedésekről, a törlesztések elmulasztásának következményeiről beszélgettünk Koczka Józseffel, a Heves Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság vezetőjével. — Két téjákoztató — az idén januárban és a múlt évben — előzte meg a mostani bejelentést. Az akkori tartozás mértéke 20 milliárd volt. Hogyan jöhetett létre ekkora hiány, és miért várt eddig a TB? — Azt reméltük, hogy a tavalyi tartozásokat az idén valahogyan csökkenteni lehet. Ez nem így történt, sőt az adósság tovább emelkedett. Decemberben ez az összeg megyénkben 340 milliót tett ki, ma pedig már 600 millió felé haladunk. A kérdés válaszait a gazdaságban kell keresni, nem pedig a társadolmbiztosítási jogszabályok között. Vegyünk egy példát erre. A Hírlap nemrégi számában panaszolta egy idős hölgy, hogy ötezer-kettőszáz forintból nem tud gazdálkodni, mivel a legszűkösebb megélhetéshez is 7 ezer forintra lenne szükség. Az egyik oldalon van tehát egy igény, a másikon pedig valamilyen fedezetnek kellene lennie. A lakosság, a vállalatok, a vállalkozók magasnak találják a járulék mértékét, viszont alacsonynak az ellátást: akár a gyermekneveléshez nyújtott összeget, akár a táppénz mértékét, vagy a nyugdíjminimumokat vesszük figyelembe. És mi történik a gazdaságban? Növekednek az árak, a vállalatok tartoznak egymásnak, és ezekből sajnos a TB sem marad ki. Azt vártuk ebben az évben, hogy a privatizáció miatt a vállalkozók, a kft-ék száma nő, a verseny megindul, az árak libe- rálisabbak lesznek, a járuléktartozások csökkenek, és akkor mi is magasabb színvonalú ellátást biztosíthatnánk. A főigazgatóság kérte a kormányt, adjon megfelelő jogi lehetőséget a társadalombiztosításnak ahhoz, hogy a járulékot beszedhesse a munkáltatóktól, mert akkor a nyugdíjat, a táppénzt hitelfelvétel nélkül tudnánk fizetni. Amennyiben „kintlévőség” van, ez éves 48 százalék késedelmi pótlékot jelent, tehát ez kamatkiadás a vállalatnak. Nem éri meg nekik, hogy ilyen magas járulék és késedelmi pótlék mellett ne egyenlítsék ki a tartozásukat. Ennyi kamatot nem tudnak kigazdálkodni. Tehát többnyire nem hanyagságból nem fizetnek, hanem gazdasági gondok, okok miatt. — Az adósok névsorát szeptemberig nem hozzák nyilvánosságra. Az viszont bizonyára nem titok, hogy ez a csaknem 600 millió mely gazdálkodó szervezetek között, milyen arányban oszlik meg? — A teljes, név szerinti lista hamarosan megjelenik a sajtóban. A legnagyobb összeggel — 345 millió forinttal — az allami vállalatok tartoznak, őket az egyéni vállalkozók követik 76 millióval, majd a termelőszövetkezetek 55, a kisipari szövetkezetek 50, a gazdasági munkaközösségek 36, az állami gazdaságok 14, a költségvetési szervek 3 millió, míg az egyéb foglalkozásúak 9 millió forinttal. — Ezek a számok meglehetősen riasztóak, hiszen az adósok épp a társadalombiztosítási juttatásokra rászorulókat rövidítik meg. Hogyan vehetők rá kötelezettségeik teljesítésére? — Még ebben a hónapban módosul a bankhitelről és a pénzforgalomról szóló jogszabály. Ennek értelmében nemcsak az adó-, valamint a statisztikai hivatal kaphat arról információt, hogy egy-egy vállalat hány helyen nyitott bankszámlát, hanem az Országos Társadalom- biztosítási Főigazgatóság is. Arra is születik rendelet, hogy a TB a tartozások fejében elfogadhasson ingó és ingatlan vagyont. A szervezeten belül végrehajtási csoportok működnek majd, de arra is jogosultak leszünk — a jogszabályok révén —, hogy fel- számolási eljárást indítsunk egyes vállalatok ellen. E hír hallatára, már most is voltak olyanok, akik fizettek, de azoktól, akik 40-50 millióval tartoznak, nem is reméljük, hogy mielőbb törlesztenek. Halasztást természetesen kérhetnek, részletfizetést is, de csak néhány hónapra. December közepéig mindenképpen rendezniük kell a számlát. — Mik a tapasztalatai, hasonló módon büntetnek-e más országokban? — Ilyen fegyelmezetlenség sehol a világon nem tapasztalható, mint nálunk. Az adó és a tb- járulék fizetése az első mindenek felett. Az egyéb kötelezettségek, a vállalatok közötti tartozások következnek ezután. Az átállás végtelenül nehéz, nem megy egyik napról a másikra. A kialakult állapotot sem egy-két ember felelőtlensége, hanyagsága okozta, hanem a gazdasági helyzet. Reméljük, nehány év múlva konszolidálódik a helyzet, a gazdasági fegyelem helyre áll, akkor megszűnik a pénzügyi zavar is. — Ha egyszer rend lesz, hogyan érzékelik majd azt az állam - polgárok? — Nagy baj lenne, ha az emberek a bőrükön éreznék, taasztalnák, hogy most nehéz elyzetben van a társadalombiztosítás. Az állam garantálja ezért a szolgáltatásaink fedezetét, tehát ha másképp nem megy, hitelből fizetjük az ellátásokat. Egyedül a vállalkozók érzik a hátrányát, mert részükre beszüntetjük a folyósításokat. Tartozásuk rendezéséig — ha közben kereső- képtelenek lesznek — táppénzt nem fizetünk részükre. Felvetődött még az a gondolat is — bár az előteijesztett tervezetben már nem szerepel —, hogy amennyiben három hónapot meghaladó tartozása van egy intézménynek, akkor a táppénzt a bérköltség, nem pedig a tb-alap terhére számolja el. Visszatérve a kérdéséhez: a jövedelemhez képest ez a járulék európai viszonylatban nagyon magas, és ehhez képest az ellátás alacsonynak mondható. A színvonalat tehát emelnünk kell. — A kisnyugdíjjal rendelkezőket természetesen most is az izgatja a legjobban: mennyivel jut több forint a pénztárcájukba a jövőben? — A tíz-tizenöt évvel ezelőtt megállapított kétezer körüli nyugdijakat — amelyek annak idejen szép jövedelmeknek számítottak — nem lehetett az árspirál miatt azon a szinten tartani, rendezni kellett. Ha utánaszámolunk, ez több százszázalékos emelést jelentett. Az akkor kiszámított nyugdíjakat a mai áron kell kifizetni, és mindezt azoknak, akik ma termelnek. Ha viszont az ár és a bér egyensúlyba kerül, vagyis a gazdaságban az infláció mértéké e két szám alatt lesz, akkor még többet segíthetünk rajtuk. Mivel a TB vagyonnal is rendelkezik, ennek hozamából is tovább rendezhetjük az alacsony nyugdijakat. Szüle Rita Bortermelés — pince nélkül Világ) árasra készülhetnek a megyei mesterlegények ? Fejlődnek az új magyar — francia kapcsolatok A Magyar — Francia Baráti Társaság két esztendeje alakult Észak-Magyarországi Egyesülete a kulturális kapcsolatok megteremtése, kölcsönös elősegítése után az idén már a gazdasági együttműködést is kezdeményezte. Egri tagozatával karöltve — mint lapunkból ismeretes már — szőlőtermelőkkel, borászokkal szervezett találkozókat. Honfitársaink, az egriek és a tokaj-hegyaljai- ak kezdték a látogatást, majd Dél-Franciaor- szágból érkezett hazánkba egy hasonló csoport, éppen a napokban. Ilyenformán már kölcsönös tapasztalatokról is beszélgethetünk városunkban, s a további tervek sem tűnnek illúziórikusaknak. — Lesignan Corbieres vidékén a szakma számunkra meglehetősen sajátos világába sikerült bepillantanunk — idézi élmenyeiket Bakondi Endre, az Egri Szőlő- és Bortermelők Egyesületének elnöke — hiszen, mint korábbi beszélgetésünk alkalmával is említettem már: itt, Dél-Franciaországban a magántulajdon és a működőképes szövetkezeti forma együtt van jelen. A 30-50 hektáros szőlősgazdák szükség szerint termelnek tudásuk, gyakorlatuk legjavát adva. A faluközösségek által létrehozott feldolgozókban pedig közös érdekeik alapján készül, érik a bor, hogy azután útnak induljon vásárlóihoz. Szó szerint is borházak azok, amiket mifelénk inkább csak azoknak nevezünk, mert valójában itt állnak a kisebb-nagyobb hordók. A tölgyből formált 200-300 literesek, amiket csak az ízükért használnak két-három esztendeig, meg a „barikoknál” jóval nagyobb betontartályok. Miközben persze, azért fából is akad nagyobbacska „edény”, mi több: éppen errefele őrzik belőlük a világon legnagyobbat. Kereken 10 ezer hektoliteres a Perpignon melletti faragott „csoda”, amit messze földről megbámulnak az érdeklődők. — A szövetkezetek 1969. óta, jobbára pedig inkább a '70-es évektől működnek a kereskedők addigi egyeduralmának fékezésére, megtörésére. A termelők nagyságrendi arányban váltották a belépéshez szükséges részjegyeiket, részvényeiket, hogy a közös erő, fellépés előnyeit élvezhessék. Együttesen határozzák meg az egy-egy hektáron termelhető mennyiséget, a különféle fajták szüretét, csak a szedés időpontjáról dönt a gazda. Az önkéntes társulásban csupán az elnököt választják, s mindössze három évre, az állandó alkalmazott is minimális. Van, ahol az igazgató, a titkárnő és a pincemester a teljes létszám. Kizárólag a nagyobb munkákhoz vesznek igénybe vendégmunkásokat, főleg spanyolokat. Szigorú a minőség- és a fajtavédelem, a palackok címkéin a termelő neve mellett az ellenőré is szerepel mindig, hogy a felelősséget ki-ki jobban erezze. Igazán sok érdekeset láttunk, hallottunk odakinn, amikből egyet, s mást meg is valósíthatunk majd idehaza. Különösen a privatizációk után. Narbonne megyéjének két képviselője, az „Öt Pince” Szövetkezet elnöke, André Sál- les,jttetve az Ifjúsági Házak Szövetségének első embere — a csoport vezetője —, Guy Gaxieu is elégedettnek látszik élményeivel. — Nagy meglepetés volt számunkra — magyarázza a szövetkezeti elnök —, hogy Magyarországon, Heves megyében is pincék vannak, főleg pedig, hogy ennyi sokban érik a bor. Nálunk ugyanis ezek szinte ismeretlenek, a köves, kemény talajban legfeljebb a házfalaknak mélyíthetünk helyet. Tetszettek a kitűnő nedűk, s az egriek, Eger környékiek még a világhíres tokajiaknál is jobban. Miután főleg vörösek, a miéinkhez hasonlók. Nem különben pedig őszintén megragadott, hogy a hordók közé turistákat is visznek szép számmal, a szakmát bekapcsolják az idegen- forgalomba. Olyan dolog ez, hogy alighanem mi is próbálkozunk majd vele a későbbiekben. Noha a mi szokásaink szerint a hazaiak csak az étkezőasztalnál poharaznak. Egyébként számos tekintetben éreztük munkánk, életünk hasonlóságát. A magyaroknál legfeljebb a szőlősorok távolsága nagyobb, s minden bizonnyal ez is csak az alkalmazott gépek miatt. A franciák csoportvezetője vendéglátásunkat dicséri. — Pompásak a boraik — ismétli ő is — szívélyes a fogadtatás mindenütt. Igazán semmi kifogásunk nem lehet az összeállított programra. Meggyőződésünk, hogy valamennyiünk számára emlékezetes marad a felkeresett tájak, helységek mindegyike, a magyar porcelán, hímzés és a csodalatos egri Bazilika! Roppant kedves, hogy „házigazdáink” még az eppen sorra került magyar — francia vízilabda-mérkőzésre is elvittek volna bennünket, ha történetesen nem egy nappal korábban játsszák, mint hitték. Szerencsére azonban nem vesztettünk a kihagyott szórakozással, miután mi kevésbé rajongunk a pólóért. Inkább a kerékpárversenyeket, a rugbit élvezzük, ha sportról van szó. Szabó Sándor, a Magyar — Francia Baráti Társaság Észak-Magyarországi Egyesületének egri elnöke is megelégedésének ad hangot a sikeres találkozásokért. S csak megerősíti Bakondi Endre szavait, amikor a mostanihoz hasonló kis lépések fontosságát hangsúlyozza. * — Egyesületünk eleinte inkább csak művészeti csoportok látogatásait szorgalmazta — említi — más jellegukölcsönös együttműködéshez voltaképpen csak mostanában kezdett. A szőlészek-borászok csereutazása azonban most egyéb szakmai kapcsolatok kialakítását is előtérbe állította terveinkben. Gondoltunk már arra, hogy nem elég, ha például a sátoraljaújhelyi fafaragó is felkeresi rövidesen nyugat-európai barátainkat. Jó lenne egyéb mestereket is útnak indítani. Esetleg egy-egy hobbi hívei, vadászok, horgászok is találkozhatnának egymással, kiállításokat, bemutatókat, netalán akár borkongresszust is rendezhetnénk, hogy szót válthassunk, tanulhassunk a másiktól. Aztán próbálkozhatnánk egyébbel is. Esetleg követni lehetne annak a francia családnak a példáját is, aki most történetesen egy miskolci diák külföldi egyetemi taníttatását vállalta segítségül... Semmiképpen sem akarunk megállni az úton. Azon vagyunk, hogy amit kezdtünk, annak folytatása, mind több eredménye is legyen. S ez nem is kis törekvés a kétéves társaságtól. Gyóni Gyula
