Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-31-09-01 / 204. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. augusztus 31-szeptember 1., szombat-vasárnap Augusztus közepéig száztíz ügyet vizsgáltak „Kényes kérdések pedig nálunk sincsenek” Bemutatjuk az egri ügyészségi nyomozóhivatal munkáját Ifjú szervezet — alig másfél éves —, ám sokan még mindig összetévesztik az elődjével. Egyáltalán: elnevezése és tevékenysége nem egy ember számára meghökkentő, vagy inkább sejtelmes. Egerben a szakszervezetek Szálloda utcai székhazában, a harmadik emeleten rendezték be a Budapesti Ügyészségi Nyomozóhivatal Egri Kirendeltségét. Kizárólagos hatáskörben jár el a törvény megszabta ügyekben. Dr. Vékony Tibor: „Megyénkben a hamis vád és a hamis tanúzás a leggyakoribb (Fotó: emzsé) át? Lehetetlen az ügyek V. eltussolása ' — Valójában mikor és miért jött létre ez a nyomozóhivataléi kérdés az egri kirendeltség vezetőjének, dr. Vékony Tibornak szól. — A Büntető Törvénykönyv módosításakor, 1990. március elsejei hatállyal a katonai ügyészségek belügyi osztályait megszüntették, s a korábban oda tartozott, valamint az ügyészi nyomozást igénylő esetek vizsgálatával bízták meg az ügyészségi nyomozó szerveket. A fővárosi, a győri, a kaposvári, aszege- di és a debreceni főügyészségek mellett működnek, vezetői főügyészhelyettesi beosztásban dolgoznak. Valamennyi megye- székhelyen létrehoztak kirendeltséget, kifejezetten azért, hogy az állampolgároknak ne kelljen nagy távolságokra utazniuk, amikor adott ügyben meg kívánják őket hallgatni. Mi a budapesti főügyészséghez tartozunk. Ez egyébként egyfajta függetlenséget is jelent a megyei főügyészi szervezettől. Ugyanakkor minden segítséget megkapunk tőlük, a gazdasági ügyeink intézését például ott végzik. — Ez a függetlenség egyúttal arra is biztosíték lehet, hogy nincs mód összejátszásra például a rendőrökkel, állampolgárok panaszai esetén? Korábban ugyanis a katonai ügyészségeket többször érte ilyen vád... — A jelenlegi szervezeti keretek között, ha mondjuk valaki megpanaszolja azt, hogy valamely esettel kapcsolatban gyanúsítottként hallgatták ki, a végső elbírálás a fővárosi főügyészségjogköre. Az irat nem maradhat a megyében, és így nem hozható fel az a vád, hogy bizonyos ügyeket a megyén belül megpróbálnak eltussolni. Szervezetünk külön áll a Honvédelmi és a Belügyminisztériumtól is. Semmiféle felelősségünk sincs abban, hogy egy megyében milyen a rendőrök fegyelmi, illetve bűnügyi helyzete. — A katonai ügyészséget ezek szerint akkor ez „terhelte”? — A katonai ügyész valamikor tényleg erkölcsi és politikai szempontból felelt azért, hogy kellően fegyelmezettek-e a fegyveres testületekben dolgozók, ebben segítséget kellett nyújtania, s számon kértek rajta úgynevezett állományvédelmi feladatokat is. Előfordult, hogy hatósági személy ügyében úgy kellett nyomoznia, hogy az illető lehetőleg megtartható legyen a beosztásában. Velünk szemben ilyen követelményeket senki sem támaszt! Az a dolgunk, hogy a beérkezett feljelentéseket a hatályos jogszabályok alapján megvizsgáljuk és elbíráljuk. — Ez a szó köznapi értelmében vett nyomozómunkát jelenti? — Elsősorban — szakmai nyelven szólva — vizsgálati munka a miénk. Embereket hallgatunk meg, bizonyítási eszközöket szerzünk be. A helyszíni szemle, a tanúk keresése ritkán feladatunk. A halaszthatatlan nyomozati cselekményeket a rendőrök végzik el, s ezután értesítenek bennünket. ...sérelmezik a gumibotot, a bilincset — Megtudhatjuk, ki is tulajdonképpen ennek a hivatalnak a megyei irányítója? — Az ügyészi szolgálatomat 1980-ban Győrben kezdtem. A katonai ügyészségen voltam fogalmazó, majd ügyész. Később Budapesten is dolgoztam ilyen beosztásban. Mint katona, 1988 végén leszereltem, s a Heves Megyei Főügyészségre kértem az áthelyezésemet. A feleségem ide való, s családi okok miatt döntöttünk úgy, hogy Egerben telepedünk le. Itt nyomozásfelügyelettel foglalkoztam, s az elsőfokú ügyekben ténykedtem. Tavaly márciusban szólt ismerősöm, dr. Gáspár Attila, a budapesti nyomozóiroda vezetője, hogy lenne ez az állás. Rövid gondolkodás után igent mondtam. Eleinte egyedül végeztem a munkát, majd érkezett a jegyzőkönyvvezető, nyáron pedig a két ügyészségi nyomozó. — Manapság sok, a hivatalos személyekkel összefüggő esetről hallunk. Megyénkben is megnövekedett az ilyen jellegű ügyforgalom? — A múlt évben 140 feljelentés érkezett, az idén pedig 20 százalékos emelkedés tapasztalható. Most augusztus közepén a 110. ügynél tartottunk. — Melyek a leggyakoribbak a hivatal hatáskörébe sorolhatók közül? — A legtöbb a hamis tanúzás és a hamis vád. Elég nagy számban történt Hevesben hivatalos személy elleni erőszak is. — Kinek a megelégedésére zárulnak ezek az ügyek? — Egy részüknél a nyomozás megtagadásával zárjuk le az aktát. Akkor jellemző ez különösen, amikor az állampolgárok sérelmezik, hogy velük szemben a rendőr gumibotot, bilincset, könnygázt használt. Mi azt vizsgáljuk, a rendelkezésre álló adatokból megállapítható-e, vagy sem, hogy a rendőr a szolgálati szabályzatnak megfelelően járt-e el. Ha igen, akkor szóba se kerülhet bűncselekmény gyanúja, s a nyomozást meg kell tagadni. Ám ha a kényszerintézkedéssel túllépték a szükséges mértéket, akkor el kell rendelni a nyomozást. Félelem és irtózás az idézésektől — Mint szóba került, ft nyomozás megtagadása a sokkal gyakoribb. Miben foglalhatók össze ennek okai? — Több alkalommal megtörtént, hogy a feljelentő nem jött el a tanúkihallgatásra. Megesett, hogy kényszervallatásos ügyben a sértettnek felismerésre bemutatáson kellett volna részt vennie. Ám ezt megelőzően váratlanul úgy nyilatkozott, hogy már nem ismerné fel az őt bántalmazó rendőrt... Ilyenkor nem tehetünk mást, megszüntetjük az eljárást. Volt egyszer-kétszer olyan benyomásom is, hogy a sértett a feljelentés megtétele után már nem volt hajlandó vállalni az egész procedúrát: a szembesítést, a meghallgatásokat, majd a bírósági tárgyalásra menetelt. Közrejátszhat a visszahúzódásban a retorziótól való félelem is. Bár ilyesmi miatt eddig még senki nem panaszkodott. Mellesleg említem meg, hogy megyénkben a másfél év alatt három vagy négy bejelentést kaptunk rendőri brutalitás miatt. — Konkrét esetekről is kaphatunk tájékoztatást? — Feljelentették egy alkalommal az egyik rendőrkapitányság munkatársait azzal, hogy a panaszost veréssel bírták rá a beismerő vallomásra. Orrcsontját eltörték, orrsövénye elferdült. Az iratokból viszont kitűnt, a rendőröknek nem volt okuk az effajta bánásmódra, mivel a több terhelő vallomás szükségtelenné tette a betörő beismerését. Az orvosi látleletből és a szakvéleményből pedig kiderült, hogy az illető orrsérülése legalább négy éve keletkezett... — Milyen az alaptalan bejelentések aránya? — Körülbelül 20 százalék. — S a következmény? — Ha bizonyítható, hogy a bejelentő hamis ténytáüított, akkor kezdeményezzük hamis vád miatt ellene az eljárást. Ezen esetek egy részénél azonban erre nem kerül sor, mert az állampolgárok nem tudták, mire van joguk a hatósági embereknek. A határozatban szolgálunk nekik magyarázattal. Belekeverte a zsarut, hátha elsimítják az ügyét — Az persze erős túlzás lenne, hogy minden esetből „tisztán” kerülnek ki azok, akik ellen panasszal éltek... — Az egyik kapitányság munkatársa ellen az a vád jött, hogy sebességmérés és fényképezés során megállította a járművezetőt, elvette az iratait, majd közölte, hogy 5 ezer forint ellenében visszaadja. Szóváltásba keveredtek, s végül a rendőr elállt a szándékától. A vizsgálat kiderítette, hogy nem is történt fényképes sebességmérés. Az ügyben vádemelési javaslattal éltünk. Egy másik esetben rendőr jelentett fel rendőrt. A községi italboltban hallotta, hogy egy atyafi milyen könnyen megúszott egy igazoltatást. Ő maga mesélte: vagy két órája megállította a járőrvezető, akinek elismerte, hogy ittasan ült volán mögé. Kérte, rendezzék a dolgot helyszíni bírsággal. Végül egy ezres bankót adott a rendőrnek. Minderről azonban semmiféle nyugta nem volt. Itt sem kerülhette el a hibázó az eljárást. — Hamis vád állampolgárok között is elég gyakori. Van erre is példa? Dr. Vékony Tibor egy jogerős ítéletet mutat: — Büntetőeljárást eredményező hamis vadbűntettében találta bűnösnek a városi bíróság a 25 éves Oravecz Csaba gyöngyösi lakost. Két barátjával tavaly december 17-én szerencsejátékot játszott egy szórakozóhelyen. Vesztett 33 ezer forintot, s odalett a karórája is. Hajnalban kérte egyik társát, hogy vigye haza, ám az erre nem volt hajlandó. Oravecz megrugdosta az autót, majd elszaladt, közben többször elesett. Reggel bement a kapitányságra, s bejelentette, hogy a két haver kirabolta. Végül kiderült az igazság, és Oravecz hat hónap börtönbüntetést kapott, amit egyévi próbaidőre felfüggesztettek. Ennél is elképesz- tőbb az az eset, amikor az egri biztosítási csalássorozattal kapcsolatban jött feljelentés. Az ügyben érintett állampolgár az egyik rendőrtisztet akarta belekeverni a történetbe, mondván, az segített neki úgy kitölteni az okmányokat, hogy meg is kapja a pénzt. Később visszavonta ezt a vallomását, s elmondta: azért próbálta meg ezt, mert abban bízott, hogy a rendőrtiszt kollégái így az ő ügyét is elsimítják... Tévedett! Most hamis vád miatt is eljárnak vele szemben. — Egy másik ügy is foglalkoztatja a közvéleményt, s a hatáskört tekintve nyilván a hivatal egri kirendeltségét is. Az egri lakás- panamáról tartott sajtótájékoztatón hangzott el, hogy a gyanúsított Fiam Ildikó a fogvatartásá- ból szabadulását követően tanúkat igyekezett rávenni a valósággal ellenkező vallomások megtételére. Igaz-e ez? — Az Egri Rendőrkapitánya ság elküldte a feljelentést, ami szerint Fiam Ildikó és hat társa esetében alapos a gyanú, hogy elkövették a hamis tanúzásra felhívás vétségét. Az ügyben most folytatjuk a vizsgálatot. — Nemegyszer szó volt róla, hogy — különösen kényes esetekben — hazugsággal találkozik az ügyészségi nyomozó. Miként lehet mindezt feldolgoznia magában? — Néha valóban nehéz feldolgozni ezeket az „élményeket”. Sokszor kell különbséget tennünk a valóság és az ügyekben megjelenő igazság között. Ám bármennyire is sejthető, hogy a jegyzőkönyvek nem mindig a valót rejtik magukban, a jogi következtetéseket akkor is az abban foglaltakból kell levonni. Ez bizony esetenként konfliktusokat idéz elő az emberben. — S mennyire őrizhetők titokban az úgymond kényes ügyek? — A hivatással jár, hogy fel tudjam mérni, ki mit és miért tesz, s tudomásul kell venni, hogy ezekről az ember nem beszél! Még otthon sem. Szalay Zoltán Aki itt járt köztünk Isten küldötte, a béke hírnöke A Szentatya látogatásának lelkesült napjai elmúltak, de amit jelentettek, hoztak és hagytak nékünk és bennünk, annak nem szabad egyhamar feledésbe merülni. Nem pillanatnyi érdekesség, a múló mának szóló szenzáció vagy élménysor volt ez az öt nap, hanem a mi életünknek és a magyar történelemnek is meghatározó erejű, jövőt alapozó es teremtő ideje, isteni adomány. A pápa maga sokkal szerényebben és emberibben jelölte meg látogatásának célját — mindjárt a ferihegyi megérkezéskor. „Azért jöttem, hogy megosz- szam örömötöket és gondjaitokat, és felkínáljam nektek a hit mérhetetlen erejét... nemcsak az egyház fiaihoz szólva, nem is csak azokhoz, akik Krisztus hívei, hanem különbség nélkül minden emberhez.” Az ötnapos látogatás állomásain bizonyára valamennyi résztvevő zarándok, de talán a képernyők előtt ülők többsége is érezte, hogy a pápa azt hozta és adja, amire hívok és nem hívők ma leginkább vágyunk és rászorulunk e hazában: békességet, emberi melegséget, szeretetet, az egymás iránti megbecsülés gesztusait, és erőt, bizalmat az előttünk álló feladatokhoz... „Isten, áldd meg a magyart” — imádkozta már a repülőtéren, megcsókolva a magyar földet. És aztan Pécsett folytatta: „Magyarok Nagyasszonya, mentsd meg ezt a népét, mely Reád hagyatkozik!” És szükség is van a megmentésre, lelki megváltásra, sót „egyre radikálisabb megtérésre”, mert „az utolsó negyven esztendőben a vasöklű diktatúra ateista álkultúrát és életformát kénysze- rített a nemzetekre”, és a „szétroncsolt emberi lelkek” ma is hordozzák ennek különböző terheit. Ilyen például az életszemlélet beszűkült perspektívája, mert „bár életünkhöz szükség van anyagi javakra, az emberi boldogságot nem lehet merőben S jólétre építeni.” Ilyen a ra figyelmetlen és közömbös szociális magatartás is, amely „az egyéni jólét önző és gátlástalan hajszolásával” jár együtt (Hősök tere). De még az egyház sem mentes e szomorú örökség egyes elemeitől, ezért „eljött az ideje, hogy a szeretet legyőzze a meg meglévő feszültségeket, bizalmatlanságot és gyanúsítgatást Isten egyetlen családjának tagjai között” (Esztergom). „Egy új világot, a szeretet civilizációját kell építenetek!” — hirdette meg Pécsett is, amit előtte már sokszor sürgetett látomásos erővel több külföldi útján. A Pesti Hírlap értékelőjét is ez a látszólag profán, tisztán humánus érték ragadta meg a pápában, mert „egy már majdnem elfeledett dimenziót hirdetett meg és mutatott be nékünk”, a szeretet világát és varázsos szépségét „a világ plébánosa ”. Ezt a minősítést viszont már a Magyar Nemzet adta néki: „Miként egy katolikus egyház- község vezető papjának a tekintélyét és szeretetet az egész település szokta volt érzékelni, úgy fogadhatta II. János Pál plébános jóakaratát és segíteni akarását az egész ország.’ A tudósok, művészek, diplomaták is. És a hazánkon kívül élő magyarok is, és az itt élő nemzetiségek is. „Az igazságot, jóságot, szépséget keressetek!”, „a tudás és a hit harmóniáját”— bátorította a szellem embereit, bölcsen számolva azzal, hogy közöttük nem mindenki keresztény, még kevésbé gyakorló hívő. A Vatikáni Zsinaton általa is képviselt teológiai nagylelkűséget vállalta ezzel, mely szerint a hit kegyelem, a kegyelem pedig Isten adománya, mégis a húsvéti megváltás misztériumában minden jó szándékú ember részesülhet, aki legjobb lelkiismeretét követi, és embertársai javát szolgálja életével, munkájával. Ugyanilyen nyitottság és nagylelkűség jellemezte a további találkozásokat is. Mikor a „kálvinista Rómában” a református és más egyházak vezetőivel és híveivel imádkozott együtt (megkoszorúzva a lelkesz-gályarabok emlékművét), vagy Budapesten a zsidóság képviselőivel való találkozásnál — a „Salóm” (béke) jegyében. És a horizontok még tovább is tágulnak, az ölelésre kitárt kar magához hívja a nemzetiségeket, cigányokat, az öregeket, betegeket (külön találkozót is adva nekik), aztán legemlékezetesebben az ifjúságot a stadionbeli estén, ahol talán a legjobban feloldódott. És amit ilyen ki- tárulással ő maga megtesz, általános emberi kötelességnek is hirdeti (Máriapócson): „Az elnyert szabadság azt a feladatot is jelenti, hogy a különbözőségek ne elválasszák, hanem összekössék az egyeseket, a más-más múltú és kultúrájú embereket”. Nem csoda, hogy ezt a mindent integrálni tuoo, szeretetben egyesítő varázslatot valóban érzékelte az egész ország. Úgyhogy vasárnap estére profánul szólva — már nyert ügye volt a pápának: meghódította az egész országot. És amikor minden fénybe borult, amikor az aggodalmak a jövőre nézve a szívekben feloldódtak, ismét támadott a Sötétség: hétfőn reggel Moszkvában bejelentették a katonai hatalom- átvételt: a rettegett „visszarendeződés”, a múlt „kísértete” megjelent. Ugyanolyan sötét hatalom vetette rá árnyékát a csodálatos, fényes napokra, mint amilyen 1981-ben egy kézbe gyilkos fegyvert adott, hogy a beke és szabadság bátor tanúját, Isten Emberét elhallgattassa. Mintha már nem lehetne eltűrni e keleteurópai térségben az emberi és isteni világnak ilyen boldog újra egymásratalálásat. És nem lehetetlen, hogy a sötétség támadásának végkifejlete nemcsak evilági szinten, a szoros helyszínen dőlt el, hanem annak a szent embernek a kezében is volt letéve, aki Szent István-napi búcsú-miséjében már „a Szovjetunióból érkezett híreket hallva” hirdette, hogy csak a kereszténység szikla- alapján lehet építeni. És azt is el merte mondani — minden tétovázás és köntörfalazás nélkül (és ez abban az órában még prófétá- lás volt), hogy „annak a nagy országnak el kell kerülnie az újabb tragédiákat...” az egész társadalomnak vissza kell kapnia méltóságát. .. és ami elkezdődött, a szabadság folyamata visszafordíthatatlan.” És ő ostromolja mennyei Urát, hogy segítse meg őket... Ismét a Szentatya imádsága és é- letáldozata mentett meg minket? És a magyarföldi történelmi na pok százezres hívőseregeinek eget ostromló kiáltása segítette az ő közbenjárását a Történelem Urának színe előtt?!... A debreceni ökumenikus istentiszteleten a pápa igehirdetését zsoltárének vezette be: „Itt van Isten köztünk!” Mély és megrázó-boldogító ez a felismerés, mint a választott nép egykori tapasztalata, hogy az élő Isten van köztük. (Józs. 3, 10.). Akadémikusok, művészek, írók vallották a találkozási élmény hatása alatt, hogy a Szentatyának titokzatos, karizmatikus sugárzása van, hogy benne valóban Isten embere járt köztünk, és általa ismét hitelesen hihetővé vált az emberszerető Isten valósága és segítő jelenléte a világban. Dr. Koncz Lajos