Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-06 / 80. szám

4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. április 6., szombat Közös érdekünk,hogy a parlamenti demokrácia eredményeket hozzon Beszélgetés Elek István országgyűlési képviselővel Az elmúlt hetekben az érdek­lődés homlokterébe került Elek István országgyűlési képviselő. Elemezte és bírálta a Parlament jelenlegi működését, majd nyűt levelével vihart kavart pártján, az MDF-en belül. Csurka István­nak címezte ezt a levelet, amely „A kirekesztő nemzetfelfogás káráról” címmel jelent meg, de nem személyes ellenérzésének adott hangot, hanem eltérő né­zeteinek. Azóta sok vita lezajlott az MDF parlamenti frakciójá­ban, s más fórumokon is: gondo­latai termékenyítőén hatottak. A füzesabonyi választókerület or­szággyűlési képviselőjét kere- csendi otthonában kerestük fel, hogy választ kérjünk kérdése­inkre. — Az országgyűlési képvise­lők láthatóan igyekeznek újrafo­galmazni szerepüket, mert úgy érzik, hogy eddigi munkájuk nem elég eredményes. Ez érzékelhető a pártok parlamenti frakcióinak átformálódásában, de legutóbb a Fidesz kezdeményezésében, a hatpárti egyeztető tárgyalás ja­vaslatában is ez tükröződik, bár utóbbiról többen úgy tartják, hogy a parlamentarizmusból való kilépést is jelenti. Mi ezekről a véleménye? — Én nem érzem úgy, hogy ez a kezdeményezés a parlamen­tarizmusból való kilépés lenne, egyetértek vele. Én is hasonlót vetettem fel az MDF-frakció vi­táin, hónapokkal ezelőtt. Ebben az átmeneti helyzetben, még egy évvel a választások után is, na­gyobb közös felelősségvállalásra van szükség. Ennek a formáit kell megtalálni. Erre jó a Fidesz mostani ötlete, de lehet gondol­kozni máson is. Visszatekintve az elmúlt egy évre, úgy gondolom: többre jutottunk volna, ha a par­lamenti pártok rájöttek volna, hogy az első időszakban még va­lóban a rendszerváltás lépéseiről van szó. Az, hogy új politikai pártok képviselői alkotják az Or­szággyűlést, önmagában még nem jelenti a rendszerváltást. A gazdasági és a politikai életben is olyan törvényeket kellett elfo­gadni, olyan intézkedésekre kel­lett sort keríteni, amelyek nor­mális rendben nem egy kor­mányzati ciklusnak a feladatai. Ezekben a pártok programjuk szerint lényegében közös neve­zőn voltak. Az elszámoltatás­ban, a piacgazdálkodás kialakí­tásában, a többpárti Parlament jogintézményének kiépítésében egyetértettünk. Hamarabb meg­hozhattuk volna a törvényeket, hogyha tudomásul vesszük: nincs értelme hosszú presztízs- harcot vívni egymással, hogy ki­nek a nevéhez fűződjön a megte­remtésük. — Saját pártján, az MDF-en belül, illetve általában, a parla­menti működéssel kapcsolatban is több politikai kérdést igyeke­zett megnyilvánulásai-ban tisz­tázni. Nem sok-e ez egyszerre? — Ezek a kérdések összefüg­genek. Nem választható el egy­mástól, hogy mi a viszonya az MDF-nek az ellenzékkel, a sajtó­val, s milyen törvényalkotási stra­tégiát követ. E kérdésekben van nekem, illetve nekünk vitánk az MDF-en belül azokkal, akik más­ként gondolkoznak. Apropó volt Csurka István írása, aminek kap­csán megszólaltam a nyilvá­nosság előtt. Ezek kapcsolódnak egymáshoz az ő gondolkozásában és a miénkben is. — Csurka István szervezett támadásról beszél az ön megnyi­latkozásával kapcsolatban is. Mi­ért most és miért így hozta nyilvá­nosságra véleményét? — Aki ismer engem és isme­ri a mi belső vitáinkat, az nagyon jól tudja, hogy nem most pattan­tak ki a fejemből ezek a gondola­tók. Lényegében másfél-két éve rendre szembekerülök Csurka Istvánnal, illetve azzal a gondol­kodási iránnyal, amelynek 6 a reprezentánsa. Ebből kevés lát­szott a nyilvánosság előtt, mert belső körökben zajlottak ezek a viták jó ideig. Az, hogy miért ke­rült most nyilvánosság elé, az ez­zel a helyzettel magyarázható. Be kellett látnom, hogy nem ve­zet eredményre az a taktika, ame­lyet korábban követtem: úgy vél­tem, belül kell tisztázni bizonyos pontokat, s a nyilvánosság előtt már azzal a programmal kell megjelenni, amit közösen ki tud­tunk alakítani. Nagyon kevésre jutottunk, míg belül próbáltuk csupán ezeket a dolgokat ren­dezni, mert közben Csurka Ist­ván és mások a közvélemény előtt képviselték a saját igazsága­ikat. — Az, hogy így döntött, ezek szerint már egy jelentős változás a Magyar Demokrata Fórum és a nyilvánosság kapcsolatában... — Igen, valószínűleg így van. Azóta követték más nyilat­kozatok is, amelyek szintén ha­sonló szellemben fogantak. S ál­talában is követte az MDF ön­vizsgálata a sajtóval kapcsolat­ban. Az MDF március 14-i sajtó- tájékoztatóján, amelyen én is részt vettem, Csurka István és Csengey Dénes is megfogalmaz­ta azt az igényt, hogy bizony másként kellene... — Azóta több vélemény napvilágot látott, számos vitára, eszmecserére sor került. Azóta bizonyára tisztázódhatott önben, hogy az, amit szeretne: az MDF megújulása vagy egy másik párt? — Az én célom egy másfajta MDF, különösen, ha arra gondo­lok, hogy milyen kép alakul ki er­ről a pártról. Szeretném, ha job­ban hasonlítanánk arra az MDF- re, amely elindult a választáso­kon. Arra is hivatkoztam a Csur­ka Istvánnal vitatkozó cikkem­ben, hogy éppen az MDF prog­ramjával, szellemiségével áll el­lentétben az a gondolkodás, amit az ő írásában láttam. Az MDF- nek a saját történetét kellene végre megértenie és ráébrednie: az elmúlt jó egy évben deformá­lódott az arculata. Nem egészen azt vallja, amit kellene, ha igazán hű akarna maradni eredeti szel­lemiségéhez, ahhoz, amivel elin­dult. Nem állítom, hogy ezt vál­tozatlanul lehetne képviselni egy év után, más politikai helyzet­ben, de annál inkább annak szer­ves folytatását. Az az érzésem, hogy nem ezt tettük az elmúlt időszakban. Előnytelenül válto­zott a képünk. Hibáink miatt is, nemcsak a sajtó sok méltányta­lan támadása vagy az ellenzék rólunk formált véleménye követ­keztében. Hozzájárultunk ah­hoz, hogy így jelentünk meg a nyilvánosság előtt. — Ebből világosan követke­zik a kérdés: milyen MDF-et sze­retne? — Benne van részletesen abban a programban, amellyel elindultunk a választáson. Türel­mes MDF-et szeretnék, amely ellenfeleivel és barátaival kap­csolatban egyaránt méltányos­ságra törekszik. A Parlamentben szakszerű, tárgyilagos vitapart­nerként szerepel. Nem azt firtat­ja, hogy az ellenfél politikai ál­láspontjai mögött milyen hátsó szándékok vannak, hanem azt vizsgálja, mi az igazságtartalma, mit lehet hasznosítani azokból. A kormánykoalíciónak — ahogy említettem korábban — olyan stratégiát kellett volna követnie, amely jobban bevonja az ellen­zéki pártok szakértelmét és ener­giáját az előttünk álló feladatok megoldásába. Ez hasznosabb magatartás, mint ellenfelet for­málni azokból, akik nem voltak azok, vagy legalábbis bizonyta­lankodtak a szerepükben. A leg­rosszabb taktika, ha ráadásul még egymás mellé szorítjuk őket. Hogy megint Csurka Ist­ván cikkére hivatkozzam: abból, hogy az MSZP és az SZDSZ is keményen bírálja a kormányt, arra következtetett, hogy ezek a pártok szövetségesei egymásnak. A mi valódi érdekünk az lenne, hogy a különbséget hangsúlyoz­zuk közöttük, és elválasztani próbáljuk őket, még ha közeled­nének is egymáshoz. Az sem volt jó, hogy általában ostoroztuk a sajtót. így azokkal is szembeke­rültünk, akik csupán bizonyta­lankodtak, vagy objektív tájé­koztatásra törekedtek ugyan, de — mondjuk — nem feleltek meg a szakmai normáknak. — Az emberek nemcsak az MDF-fel kapcsolatban éreznek csalódást, de mintha elfordultak volna általában véve is a politiká­tól. Miben látja ennek az okát az eddig elmondottakon túl? — A kritikámat szükség­képpen a Magyar Demokrata Fórumnak címzem, hiszen a sa­ját házunk előtt kell söpörnünk, mielőtt másokról beszélnénk. Az elvárásokhoz képest valóban kisebb az eredmény. Ez — sze­rintem — közös produktumunk, ebben benne van az SZDSZ-nek a rossz taktikája, s benne van a többi parlamenti párté is. Az a szerepzavar, amivel mindenki küzdött, ellenzéki és kormánye­rők egyaránt. Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy ő le­gyen a kezdeményezője a válto­zásnak, a közös felelősségválla­lásnak. Ezért örülök a Fidesz mostani felhívásának. Korábban más körből is érkeztek hasonló javaslatok. Itt is, ott is erősödik ez az igény, valamennyien rá­kényszerülünk arra, hogy változ­tassunk az eddigi politikán. Kö­zös érdekünk, hogy a parlamenti demokrácia eredményeket hoz­zon, mert a magyar társadalom ezeken méri le az új rendszer ha­tékonyságát. — Egy év telt el a szabad vá­lasztások és az Országgyűlés megalakulása óta. Törvényszerű volt-e, hogy kialakultak ezek a torzulások, vagy személyes mu­lasztásokon múlott a viszonyla­gos sikertelenség? — Nehéz erről beszélni, mert ha azt mondom: világosan látom, hol történtek hibák, azt felelik rá, hogy miért nem mond­tam akkor. Az igazság az, hogy visszatekintve határolhatók ezek pontosan körül. Természetesen vannak olyan hibái a kormány­nak és az ellenzéki pártoknak, amelyek nehezen változtatható- ak. Ezek összefüggenek azzal, hogy nem volt elég idő a pártoso- dásra, szakértői háttér megszer­vezésére, alapos programok ki­dolgozására, politikai gyakorlat megszerzésére. Van azonban egy kérdéskör, ahol viszont köny- nyebben lehet változtatni, s ez az egymáshoz való viszony. Annak a belátása, hogy mindnyájan le­gitimek vagyunk a választás ré­vén, nincs jogunk ezt kétségbe vonni, s közös a felelősségünk. Eredmények szükségesek, kü­lönben nem a kormány, az SZDSZ vagy más fog lejáratód­ni, hanem maga a parlamenti de­mokrácia mutatkozik haszonta­lannak, s látszik a régi rendszer eredményesebbnek. Ez arra kell, hogy vezessen mindenkit, hogy belássa, másképpen kell csinálni. Jó néhány példát lehet felhozni fölösleges, ideológiai jellegű vi­tákra, a Parlament egyéves életé­ből. Ezek még nagyobb ellen­szenvet alakítottak ki a pártok között, s ez megmerevítette a po­zíciókat, s szakkérdésekben is nehezebb volt megtalálni a közös hangot. Ez az alapprobléma. — Okfejtését hallgatva, még inkább törvényszerűnek érzem megszólalását, hiszen másként ítéli meg politológusként ezeket a feladatokat, mint képviselőtár­sai... — Én a ’80-as években kul­turális és irodalmi vitákban sze­repeltem, s ott a politikai szak- szerűség igényét képviseltem. Most olykor, mintha politikai technokraták között valamiféle értelmiségi szerepet kellene vál­lalnom. Egyszerre próbálom kí­vülről nézni, elemzőként saját te­vékenységemet, politikai műkö­désünket, másrészt részese is va­gyok a folyamatnak. — Az MDF-frakcióban le­zajlott választások során éppen vitapartnere, Csurka István ke­rült be a vezetésbe. Volt már ideje arra, hogy felmérje, mit ért el fel­lépéseivel, a hatás szolgálja-e cél­jait? — Nem szabad ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Elmondtam a frakcióülésen is, a kiscsoportban lezajlott vitákat összegezve, hogy nem érett arra a helyzet, hogy az áramlatoknak, az irányzatoknak a képviselete megjelenjen a frakció vezetésé­ben. Új struktúrát akkor érde­mes kialakítani, ha ezek a folya­matok elérték azt a kristályoso­dási pontot, ahol ez természetes. Most még nem tartunk ott, nem gondolkozhatunk radikális for­dulatokban, mert az élet nem ilyen. Hosszabb, szerves átala­kulásról van szó, amely megy előre azóta, hogy én először megszólaltam. Nagyon elégedett vagyok azzal, ami történt, na­gyon sokan nyíltan, egyértel­műbben beszélnek. Azok is, akik hozzám közel állnak, de azok is, akik velem szemben. Ha min­denki világosabban képviseli a saját igazságát, szerves egység csak így jöhet létre. Az alakta­lanság nem vezet sehova. — Hogyan értékeli, fellépé­sével megelőzte vagy megerősí­tette a politikai feszültségeket? . — A kérdés valójában az volt, hogy sikerül-e kialakítani az említett egységet, kialakulhat-e egyeztetések révén a közösen képviselhető politikánk, vagy jönnek az egyéni válaszok. Eset­leg a függetlenek padsorába való átülés, a szellemi és a fizikai ösz- szeomlás. Ha a képviselők azt ér­zik, hogy nincs módjuk beleszól­ni a dolgokba, nincs értelme a politizálásnak, ezek következ­hettek volna. Azt gondolom, hogy az én megnyilatkozásaim és mások föllépései pozitív vála­szok a belső válságra. — Ez annál nyilvánvalóbb­nak látszik, mivel maguk az SZDSZ vezetői is többször nyi­latkozták, hogy lehetséges ilyen módon a kormánytöbbség fel- morzsolódása a Parlamentben. — Igen, kívülről is lehetett látni ezeket a válságjeleket. Az SZDSZ szempontjából ez egy természetes gondolat volt. Ép­pen a mi fellépésünk bizonyítja azt, hogy más típusú megoldás következik. Annak ellenére, hogy többek fejében ez a két do­log összeállt, és úgy magyaráz­ták, hogy a mi akciónk a frakción belül külső sugalmazásra történt, a Kis János-i elgondolás végre­hajtása. Pedig valójában az ellen­kezőjéről van szó. — Tehát megkezdődött egy­fajta megújulás. De elkülönül a parlamenti frakció, a politikai mozgalom és a kormányzati munka. Hogyan alakulhat át az MDF szellemisége? — Formálisan ezek elkülö­nült központok, de nem különül­nek el politikai és szellemi irány­zatok szempontjából. A mozga­lomban is megvan az a két vitat­kozó fél, mint a frakcióban, s a kormányzati körökben is. Éz a mostani fellépésünk megerősíti Antall Józsefnek azt a törekvé­sét, hogy centrumpozícióban je­lenjen meg. Az elmúlt egy évben ugyanis eltűnt az egyik oldal, az ellensúly. A nyilvánosság előtt legalábbis úgy tűnt. Többen úgy is fogalmaztak, hogy az MDF jobbra tolódott. Azzal, hogy mi megjelentünk, s kívül is képvisel­jük, amit eddig belső vitafóru­mokon, újra eredeti szerepébe kerülhet az Antall József-i cent­rum. — Az viszont ellentmondá­sosnak látszik — mint ön is meg­fogalmazta —, hogy egyértelmű­en értelmiségi politikusként je­lent meg. Az az irányzat, ami el­len föllépett, jóval közérthetőbb, egyszerűbb, népszerűbb. Nem meddő-e a vita a válsághelyzet felkorbácsolta indulatok között? — Ennek kétségtelenül van­nak jelei. Ezt azzal magyarázom, hogy keveset beszéltünk még. Sokkal kézzelfoghatóbban kell ezeket a gondolatokat megfogal­mazni, s akkor nem reménytelen, hogy a mozgalomban, s a széle­sebb nyilvánosságban is megért­sék, s elfogadják. Nagyon őszin­tén gondolom, hogy az MDF tagságának a többsége is ezeket az elképzeléseket kívánta támo­gatni. Csak nem volt alkalma ar­ra az elmúlt egy évben, hogy szembesüljön azzal, mivé formá­lódott át az MDF. Nagyon kevés tér és alkalom volt arra, hogy ezek a belső elemző, tisztázó vi­ták kialakuljanak. Ha kapunk időt és alkalmat, van arra re­mény, hogy megértsék azt, amit mi képviselünk. — Ezek szerint búik abban, hogy az elemzőbb megközelítési mód is cselekvési programmá alakítható, nemcsak az erőszako­sabb, keményebb fellépés? — Az emberek fogékonyab­bak az egyszerűbb igazságokra, a fehér és fekete megfogalmazá­sokra. Éppen ezért óriási a fele­lőssége egy párt vezetőinek, hogy milyen gondolati, elemzési mintákat adnak. A politikai szo­cializáció alakítja a gondolko­dást. Most tanulják sokan a fo­galmakat, keresik a szellemi fo­gódzókat, a politikai techniká­kat. Ha ezzel nem vagyunk tisz­tában, akkor hibák sorozatát kö­vethetjük el. Ezért fáj az, hogy véleményem szerint Csurka Ist­ván sem tudja, hogy milyen kon­zekvenciái vannak az ő politikai nyilatkozatainak. A vitacikkem­ben is arra próbáltam ráébreszte­ni, hogy amihez ő eljut, az ellen­tétes azzal, amit az MDF képvi­selni szeretne, amire ő is feleskü­dött valamikor. Lehet, hogy ez naiv, felvilágosítói szándéknak látszik, de én csak ezt tartom cél­ravezetőnek. — Véleménye szerint a frak­cióban lezajlott viták, a megtisz- tulási folyamat s a Fidesz kezde­ményezése hozhat-e áttörést a Parlamentben, meggyorsíthat­ja-e a törvényalkotói munkát? — Azért is vagyok bizako­dó, mert mindenki érzi a válság- helyzet kihívásait, amelyben a Fidesz javaslata született. Válto­zás lesz mindenképpen a tör­vényhozási menetrendben, s hogy hogyan tárgyaljuk a javas­latokat. Ha az új rend eredmé­nyeket fog hozni, akkor ezek hi­telesítik azt a magatartást, ame­lyet mi képviselünk, s amelyben sokan kételkedtek. — Köszönjük a beszélgetést! Gábor László A rák gyógyításának esélye: a korai felismerés A Heves Megyei Hírlapban már többször szó esett a népbe­tegséggé váló rosszindulatú da­ganatos megbetegedésekről. Ezen belül felhívtuk a figyelmet azokra az eljárásokra, amelyek a korai felismerést teszik lehetővé. Több ilyet is kezdeményezett a megyei onkológiai hálózat az or­szágos szakmai kollégium és in­tézet irányelvei alapján. Nemré­giben egy új rákszűrő-vizsgálati eljárást, az úgynevezett FECAT- WIN-tesztet vezették be. Erről dr. Kovács Lajos megyei onkoló­gus főorvos számolt be lapunk­nak. — Miért szorgalmazzák ezeket a szűrővizsgálatokat, mit érnek el velük? — Köztudott, hogy a dagana­tok kialakulásának kiváltó okára vonatkozó ismereteink hiányo­sak. Annyit tudunk, hogy szere­pük van a környezeti és életmódi ártalmaknak, s a családi-geneti­kai tényezőknek. Ahogy az is is­meretes, hogy a daganatok hosz- szú évek alatt alakulnak ki. Bár­mennyire is pusztító kórról van szó, ezek alapján már tehetünk ellene valamit. Célunk az ártó té­nyezők kiiktatása, a káros szoká­sok visszaszorítása, valamint a mind szélesebb körű szűrővizs­gálatok szervezése, illetve végzé­se. Ez utóbbi során a magukat még betegnek nem érzők közül is kiszűrhetjük a rákot megelőző állapotban vagy a rosszindulatú betegség korai szakaszában szenvedőket. Ilyenkor még — megfelelő szakellátás esetén — közel százszázalékig gyógyítha- tóak. Az első összefogott rákszű­Egy m| vizsgálati tesztről rés a női nemi szervi rákok szűrő- vizsgálata volt. Ez nem volt ered­ménytelen, mert a nőgyógyászati daganatok halálozási százaléka visszaesett. Napjainkban azon­ban újabb rém fenyeget. A sta­tisztikák szerint növekszik a gyo­mor-bél rendszeri rosszindulatú daganatos megbetegedések szá­ma. — Tehát ezért vált szükségessé ez az új vizsgálati módszer. Ennél a rákfajtánál milyen esélyeket ad a korai felismerés? — Először is emlékeztetnem kell arra, hogy ma már rosszin­dulatú daganatos megbetegedé­sek okozzák minden ötödik em­ber halálát. E szomorú statiszti­kából komoly hányaddal része­sülnek az emésztőszervi rákok. Ezért kellett tehát a korai felis­merés onkológiai szemléletét er­re a betegségre is kiterjeszteni. Meg kellett keresni a szűrővizs­gálatok végzésére alkalmas módszert. Erre azért is lehetőség van, mert a megelőző állapot és a teljes kifejlet között 5-10 év is el­telhet. Ilyenkor a tényleges gyó­gyulás 85-90 százalékos lehet, ellentétben az elhanyagolt ese­tekkel, amelyeknek a túlélési esélye 5-10 százalékos. — Milyen figyelmeztető jele van a szervezetben megindult kó­ros változásoknak? — Az elemzés azt a felismerést eredményezte, hogy figyelmez­tető jel ezeknél a daganatoknál az ürített széklet — ilyenkor még mikroszkopikus méretű — vérrel szennyezettsége. Tehát a korai felismerésre a FECATWIN székletvizsgálati teszt az a lehe­tőség, amely tömeges szűrővizs­gálatok végzésére alkalmas. Ez voltaképpen háromlépcsős vizs­gálati módszer. Az önkéntesen vizsgálatra jelentkező széklet­minta gyűjtésére rendszeresített, tájékoztatóval ellátott tesztcso­magot kap. A minták gyűjtését megelőző két napon, s annak idején kerülni kell bizonyos gyógyszerek s ételféleségek fo­gyasztását. Ezután három egy­más utáni székletből történik a mintavétel. Ha az alapvizsgálat pozitív, kórházi laboratóriumba kerül a vizsgálati anyag. Az ily módon betegségre gyanús egyé­neknél kezdjük meg a vérzés he­lyét és a betegség jellegét felderí­tő kórházi kivizsgálást. S ha ez rákelőző állapotot vagy daganat jelenlétét mutatja (számos, vér­zést okozó egyéb elváltozás is ki­derülhet), akkor a rendelkezésre álló korszerű daganatellenes gyógykezelésben részesül a be­teg. — Természetesen egy szűrési módszer akkor tölti be szerepét, ha sikerül széles körben kiter­jeszteni. Ezért a szűrővizsgálat első fázisának végzését a tüdő­szűrő hálózatra bíztuk, számítva a laboratóriumi dolgozók és az onkológiai hálózat aktív együtt­működésére. A siker személy szerint az ál­lampolgárokon múlik: számí­tunk a lakosság részvételére, sa­ját érdekében. Kétjük Heves me­gye 40 év feletti, a legnagyobb ri­zikójú korosztályba tartozó lako­sait, hogy keressék.fel a megye tüdőgondozó intézeteit, ahol minden tájékoztatást megadnak, illetve átvehetők a szűrési teszt- csomagók.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom