Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-06 / 55. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. március 6., szerda Román György: Látogatók A latvanytar bemutatkozása Négy festő a Vitkovics- házban Hortobágyi Endre: ív (Gál Gábor repr.) Az Első Magyar Látványtár első szereplése az egri Vitkovics- házban négy festővel — szokatlan élmény. Nem nevezhetjük ezt organikusan gyűjteményes rendezvénynek sem, mert a négy festő — stílusban, témakörben, szemléletben — határozottan elkülönül. Esetlegesnek tűnik az is, hogy tőlük éppen azok az alkotások láthatók, amelyekből nekünk az Első Magyar Látványtár Alapítvány szándékait, elképzeléseit, hasznát, netán irányító akaratát kellene kiolvasnunk. A tárlatot megnyitó Radnóti Sándor arról beszélt, hogy a látványtár elnevezést azért használják a megszerzett és gyarapodó állomány megnevezésére, mert a középművészeti műtárgyak ösz- szességének a meghatározására a múzeum szó nem illik. Nem akarták az alapítvány létrehozói egy eleve lezárt együttesként kezelni mindazt, amit a nemes cél szolgálatára adtak a művészek: az alkotások, az alkotásokban meglévő szellemi erővel és lelki tartalommal állandóan hatni kívánnak a közönségre. Kiállításokkal és más módon is! A Vitkovics-ház kisebb méretű termei, nagyobb szobái elkü- löníthetővé teszik a négy művész szereplését. Maradjunk az alfabetikus sorrendnél! Ganczaugh Miklós Passiója mélyebb elemzést kívánna, mint egyszerű hírlapi élményrögzítést. Tanulmányozására érdemesek ugyanis az arcok, ahogyan ebben a szenvedéstörténetben megjelennek. Az európai ember hozzászokott ahhoz a megközelítéshez, ahogyan a reneszánsztól a barokk mesterekig az európai művészek felfogták, ábrázolták, átélték saját kotó szándéka szerint is elgondolkodásra késztet. A kép egész terét átfogó lendület, s az, ahogyan a színfoltok elhelyezkednek, az a feszültség, ahogyan a színek a mozgalmas formákat is kitöltve harcba lendülnek, küzdenek egymással, egy lelkiállapot drámai erejű leírása. A szemlélőt valóban nyugtalanítja, miért ott és úgy kezdődik az elbeszélés, leírás, ahol és ahogyan. Mennyi itt az esetlegesség, annak ellenére, hogy mi is jól tudjuk, az alkotás, a befejezett mű minden részlete a művész legbensőbb énjét teszi elénk; ő ezt élte meg, másként nem tehetett. Román György (1904-1981) képe, A látogatók is igazolja, hogy „hangsúlyozott plaszticitá- sú, valódi és álombéli architektúrákból felépített, álomalakokkal benépesített képei semmiféle iskolába nem sorolható művészeti világot tárnak fel.” Sokan, akik ezt a századot felében-háromne- gyedében végigélték, tanúsíthatják, mi minden folyt el és folyt le itt, kicsiny hazánkban és Közép- Európában, amikor a fel-felhor- kanó művészi lelkiismeret a modernség címén-okán a művészeti „bölcsek kövét” kereste. Pedig azt nem kívül kell-kellene kutatni, hanem bent, belül, az agy és a tudat csodálatos rengetegében. Swierkiewicz Róbert sokszor látható mostanában a pesti kiállítási termekben. Akár a Csont- váryban, a Csók Galériában nézünk szét, akár vidéken, fel-fel- tűnik egy-egy alkotása. Itt a pravoszláv múltat vettük hosszasabban szemügyre. Az ortodox keresztábrázolás ugyan hivalkodó- nak tűnik nekünk, mintha a művész a nézőt meghökkenteni akarná, de ez az olcsóbb megoldás se vette el a kedvünket attól, hogy a kép egészén el ne gondolkozzunk. Mert a szemlélő mindig is laikus marad, ha a művész szakmája eszközeivel vissza akar minket vezetni az ikonok világába, olyan történelmi területekre, ahol mi sohasem jártunk. Várjuk a látványtár folytatását. Farkas András Ganczaugh Miklós: Passió (XIV.) egyéni életükbe és népeik történelmébe is beleágyazva ezt a világra szóló, az élet mindennapjaira is kiható eseményt. Ganczaugh visszatelepíti zsidó környezetbe a történet elbeszélését, zsidó arcokat fest, rajzol; úgy szerkeszt jelenetet, hogy az ábrázolás még mérték szerint is visszarendelődjék azokba az arányokba, amiket az akkori realitások megszabtak. így ez a látvány sokkal messzebbre mutat, mint azt az első látványpillanatban hinnénk. Itt azt a bizonyos Pieta-szerű képet, ahogyan a Fájdalmas Anya szokta volt tartani Egyszülötthalott Fiát, elhagyja, a belénk ivódott eddigi fogalmazások helyett a férfi, Anmatheai József tartja két karjában a Corpust, hiszen az írás szerint jogot nyert a hatalmasoktól arra, hogy a Testet eltemesse. Amit Ganczaugh Miklós ezekkel a szűkszavú, de sokat kifejező életképekkel elmesél, átírja képi emlékeinket, hozzátesz — nem is keveset — ahhoz az indításhoz, hogy az eseményekben, azok kis- vagy nagyszerűségében a lélekkel megközelíthető! kutassuk. Ha ehhez a feladathoz egyáltalán fel lehet nevelnie magát a gondjai között csúszkáló-hánykolódó embernek. Hortobágyi Endre viszonylag nagymértékű képe, az ív, az alPályázat biotermékekre Az egészséges táplálkozásért Az OMÉK-dtjas Bioklub, a Biotermelők Országos Egyesülete nemrég alapítványt hozott létre az egészséges táplálkozásért. Ezt a Fővárosi Bíróság nyilvántartásba is vette. Mint a Földművelésügyi Minisztérium sajtó- osztályán megtudtuk, az alapítványnak több célkitűzése van. Nevezetesen, hogy létrehozzák a vegyszer-, illetve a szermaradéktól mentes biotermelést, az erre szolgáló, tudományosan megalapozott technológiát, és ezeket széles körben el is terjesszék. Emellett, hogy keresett, jó minőségű, a nyugat-európai, illetve a tengerentúli országokba is tartósan exportálható cikkek előállítási feltételeit megteremtsék.. Hozzanak létre a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő, és azokat szigorúan betartó mezőgazdasági ágazatot. Nem "kevésbé pedig, hogy a lakosság széles tömegeit úgynevezett vegyszermentes élelmiszerekkel lássák el. Miután a biotermelésnek hazánkban nincsenek hagyományai és tapasztalatai, így fontosnak tartják a termeléshez feltétlenül szükséges nemesítést, az agrotechnika, a biológiai növényvédő szerek és tápanyagok, módszerek és technológiai elemek kutatását, fejlesztését. Amennyiben ez sikerül, akkor a magyar biotermelés rövid időn belül a legjobbak közé kerülhet, miután a hazai természeti adottságok ehhez igen kedvezőek. Az alapítványi adományok egyébként a kincstári befizetésekből, az adóból levonhatók. Az alapítvány jó lehetőséget kínál a széles körű kutatások és fejlesztések folytatásához. Ennek érdekében a Biotermelők Országos Egyesülete pályázatot hirdet speciális termékek, így biobúza, bioárpa, napraforgó, szója, kukorica, zöldségfélék és gyümölcsök, valamint biobor előállítására. A jelentkezéseket az egyesületnél várják, és bővebb felvilágosítást nyújtanak az érdeklődő Heves megyeieknek is Budapesten, a XI., Budaörsi út 141-145. szám alatt, illetve telefonon a 185-1177-es számon. Bajba kerül az ember, ha nem nézi meg elég figyelmesen a moziplakátokat. Mert ha csak a televízió beharangozó néhány perceire hagyatkozik, akár azt is gondolhatja: jó kis izgalmas krimi ez a Saint Tropez-i leánykereskedők, egy-két csinosra bámult popsival fűszerezve. Ehelyett a Saint Tropez-i leánykereskedők című műalkotás nem más, mint egy közepesen megcsinált pornófilm. No, nem a durvábbik kategóriából, hiszen meglepően szép és jó alakú hölgyek simulnak időnként egymáshoz, s nem hiányzik a teljességhez a napfény, a tenger, és egy tűzpiros Lamborghini sem... Az első negyedórában kiderül hát, hogy pontosan mit fogunk látni. Persze a rendező, Jean Rougeron nem feledkezik meg arról, hogy a meztelen nők, bármilyen vonzóak is, egy idő után unalmassá válnak, ha csak magukat mutogatják, és egymást repítik a gyönyör felé... így aztán egy langyos kerettörténetet is kreáltak az erotika mellé: arab emír francia ágyast szeretne magának, a francia rendőrségnek viszont minden vágya, hogy a tiltott asszonycsempészést megakadályozza. A francia rendőrséget ez esetben egy rosszul öltözött Maigret-utánzat, egy jóképű aranyifjú és egy filigrán csinibaba testesíti meg. Elcsattan néhány jól irányzott pofon, van lövöldözés, sőt, nem túlzás: hullahegyek jelzik a szervezett bűnözők és a nyomozók harcát, de hát mindez annyira feledhető és annyira érdektelen... A vérfoltokat, a megmérgezett lányokat könnyed mosollyal búcsúztatjuk, s meg se rebben a szemünk, amikor a bivalyerős néger véknyába belevágják a kést. Ezek a lényegtelen és egyáltalán nem kidolgozott motívumok még csak meg se zakkantják az élvezeteket. A néző akkor kezdi kellemetlenül érezni magát, amikor már az erotikus rész is ugyanilyen hányavetivé válik. Mert egy darabig hajlandóak vagyunk elhinni, hogy a tetovált karú szépfiú komolyan kívánja a tangabugyiból épp kibújó hölgyet, és hogy két egymásra omló hajadon valódi élményt okoz egymásnak. Kínosan vihogni csak akkor kezdünk, amikor váratlanul és érthetetlenül félbeszakad egy-egy aktus, mert a párocska egyik tagjának épp telefonálni kell, vagy folytatni a megkezdett sakkpartit, vagy csak úgy, minden indok nélkül... Paródiának gyenge, pornónak nevetséges, kriminek unalmas. De ha feledjük a tiszta műfajok iránti igényünket, „laza koktélnak” elviselhető. Főleg, hogy a művészi mondanivalón hazafelé menet egy percig sem kell elgondolkoznunk... Doros Judit „A harmadik gyerek" Négyszemközt a Hatvanba készülő Harsányi Gáborral Jó estét nyár, jó estét szerelem: az első igazán nagy filmsiker. Arisztokraták: színpadi alakítását egyöntetű elismeréssel fogadja a kritika. Láng Vince: az a szerep, amely az Egy óra múlva itt vagyok című tévéfilmsorozatban az egész országgal megismerteti nevét, alakját, szerepformáló készségét. Voltaképpen hogyan indult Harsányi Gábor bő két évtizedes színművészi pályája...? — Lehet, hogy meglepő, de írással! Már a főiskolán jutalmazták néhány kis munkámat. Aztán a rádió „így írtok ti” pályázatán díjnyertes lett egy novellám, amelyet Bodrogi Gyuszi dramatizált, sőt vele együtt mutattuk be. Majd jött a többi szerep, s nagyon gyorsan jöttek az elismerések, három esetben is egy-egy Jászai-díj formájában. — Voltak-e csalódásaid? Bukások, amelyek elkeserítettek, visz- szavetettek színészi munkádban? — Engem a kritika, ha nem is lelkendezett olykor értem, mindig hidegen hagyott. Ennek ellenére az évek folyásával megváltozott a színházzal kapcsolatos gondolkodásom. S merőben más elképzelések fogalmazódtak meg bennem filmről, színpadról egyaránt. Például haragot, ellenszenvet gerjeszt bennem az a gazdálkodás, amit a színházi és filmvilág jó néhány hangadója a színészek tehetségével művel. — Nincs ennek köze ahhoz, hogy tíz esztendeje hátat fordítottál az állami pénzekből működő hazai színjátszásnak? — Pontosan eltaláltad. A csömör hozta ki belőlem végül is a gondolatot, hogy néhány hűséges, hozzám hasonló mentalitású kollégával a magunk lábára álljunk, s „Állam bácsi” nem kis meglepetésére életre keltsük a Bartók Béla út 130-ban a. Karinthy Színpadot, amelyet azóta is igazgatok. És bírjuk szuflával! Most is rövidesen két új bemutatónk lesz. Az egyik a Meseautó Máté Erzsivel, Antal Imrével, Szakácsi Sándorral a vezető szerepekben, a másik pedig a Vidám válás, amelyet az annak idején világsikert aratott Ginger Rogers- és Fred Astaire-filmből transzponáltunk színpadra. — Művészi hitvallásodról még nem esett szó. Szerepálmaidról is szívesen hallanék! — Sokakkal szemben hiszek abban, hogy a végletektől a végletekig kell az igazán jó színésznek játszania. Vagyis a varieté műfajától a drámai monológig. Szerepálmom...? Előbb talán a már beteljesültekről pár szót! Ilyen volt színpadon Brecht műve, az Állítsátok meg Artúró Uit. A képernyőn pedig egy Koszto- lányi-adaptációt — Néró, a véres költő — érzek mindmáig nagyon a magaménak. Vágyálmaim között találod viszont Shakespeare III. Richardját, amiből valóság is lehet, csak nem akarom előre elkiabálni a dolgot. — A színpadon és a filmstúdiókon kívül mi izgat, mi foglalkoztatja fantáziádat? Gondolok elsősorban a rendezésre, ami sok színész fantáziáját működteti... — Ez utóbbi nem izgatott soha. Annál inkább az igazgatás, ami legalább annyi időt, energiát igényel, mint a magánéletem. Egy rossz húzással, rossz döntéssel vissza lehet vetni a színház, a társulat helyzetét, anyagi és erkölcsi szempontból egyaránt. Ismétlem: mögöttünk nincs senki, csak a közönség, amely mindig a maximumot várja. Ennek a feltételeit kell megteremtenem. — Magánélet? A te esetedben mit értsek ez alatt? — Családos ember vagyok. Pár hónapja született harmadik fiunk, a kis Viktor. Ők és a feleségem biztosítanak olyan hátországot, ami az alkotómunkához is kell. És jók, hasznosak persze azok a találkozások, amelyek ritkán bár, de olykor személyes kapcsolatba hoznak a vidéki közönséggel is. Március 8-án például a Hatvani Galéria pódiumán mutatom be új zenés műsoromat, amelynek a címe: A harmadik gyerek... Azt hiszem, éppen aktuális...! (m. gy.)
