Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-13 / 37. szám
HORIZONT HÍRLAP, 1991. február 13., szerda Egy délután Kölnben, Sütő Andrással Harang a szélben Egész idő alatt nem állt rá a szám a tegezésre, pedig az író, alighogy belépett a szobába, rögtön felajánlotta: „legjobb lesz, ha tegeződünk, a magyar még az istent is tegezi.” Tágas lakásban ülünk Köln egyik lakótelepén, a dóm kettős tornyát innen nem látni. Néhány újságíró hivatalos a délutáni kávéra: németek és magyarok. Sütő András sárgás gyógyszemüveget visel, divatos okuláré is lehetne, s rögtön fénykép is készülhetne valamelyik antológia elejére: homlokba hulló ősz haj, cigaretta a kézben. De nem, most nem gyújt rá, 1990. március 19-e óta nem. Akkor márciusban Marosvásárhelyen kezet emeltek rá: agyrázkódást szenvedett, bordáit összetörték, bal szemét kiverték. A bukaresti katonai kórházba szállították, majd Budapestre. Iliescu elnök megígérte, hogy a tetteseket felelősségre vonják, készült film a pogromról. A szalag nem került elő, a tettesek büntetlenek. Sütő András Budapestről Bostonba került, az orvosok a szeme világáért küzdöttek, de bal szeme menthetetlen volt. Az érvelés hevében egyszer-egy- szer lekapja a szemüveget: bal oldalon az üregbe visszahúzódott élettelen szemgolyó. Jobb szemén szürke hályog keletkezett, látása 20-25 százalékra csökkent, de itt, Kölnben megoperálták, ismét jól lát: „amikor levették a kötést, úgy éreztem, mintha a tenger mélyéről bukkannék fel”. Marosvásárhely — Bukarest — Budapest — Boston — Köln. Sütő András egy éve bolyong a világban, de haza készül: Erdélybe. Nincsenek illúziói, élete még inkább veszélyben lesz, mint volt a Ceausescu-rendszerben, amikor a belügy emberei „vigyáztak” ugyan rá, de „védelmet” is nyújtottak. A helyzet most bizonyos fokig rosszabb, s az a legkevesebb, hogy ismét lehallgató berendezéseket szereltek fel lakásában. (’’Tíz évig kereshetem őket”.) A Ceausescu-érában ugyanis, magyarázza, a magyar- ellenes politika nem volt njtflt, a sajtóban nem lehetett heccelni úgy, mint most. A régi államapparátus szinte érintetlen maradt, a szélsőségesen nacionalista szervezet, a Vatra Romaneasca beépült az államapparátusba: „a Vatra a legfanatikusabb Ceau- sescu-hívek gyűjtőhelye, megvan az eszköze ahhoz, hogy elősegítse az antidemokratikus törvénykezést”. Sütő András is tud arról, hogy elkészült az új román alkotmány tervezete. A romániai magyarok szervezete, az RMDSZ erről azt tartja, hogy a kisebbségi jogokat tekintve rosszabb, mint a Ceau- sescu-féle törvénykezés. Elvileg még az RMDSZ is törvényen kívülre kerülhet, mert a tervezet tiltja az etnikai alapon történő szerveződést — mondja az író. Bizonytalan, hogy mikor lesznek helyhatósági választások. Félnek attól, hogy a kisebbségek erősen bent lesznek a helyi közigazgatásban. Marosvásárhelyen és környékén ötven-ötven százalékban élnek magyarok és románok, de a megyei tanácsban, a városi polgármesteri hivatalban a képviseleti arány jelenleg 5-10 százalékos. A románosítás folytatódik, a németek utolsó csoportjai hagyják el az országot, szintúgy sokan a magyarok közül, magyar nyelvű oktatás felső tagozatokon nincs, az, aki hátat fordít nemzetiségének, köny- nyebben jut pozícióhoz. Sütő András az RMDSZ-t is bírálja — de menti is. Túlságosan óvatosak, 75 év román politikája termelte ki bennük a félszt. A magyar kisebbség törekvései nem kikristályosodottak, világosabb program kell ahhoz, hogy a küzdelem sikeresebb legyen, s a felszínes Nyugat is nagyobb ro- konszenwel viseltessen az erdélyi magyarok iránt. Sütő álma a finn modell: a magyarok úgy élhessenek Romániában, mint a svédek Finnországban. A fokozatosságon kívül nem lát egyéb járható utat. Jó dolog például a magyar származású amerikai képviselő, Tom Lantos kezdeményezése: nyíljon Kolozsvárott magyar nyelvű magánegyetem (’’Iliescu nagyon bizonytalan választ adott.”), de ez nem helyettesítheti a széles körű magyar nyelvű oktatás engedélyezését Erdélyben, ahol már a 15. században is működött magyar iskola. Sütő András elnöke a nemzetközi Erdély-alapítványnak, ez segíti az Erdélybe visszatelepülni igyekvőket. „A román sajtó azzal riogat, hogy az alapítvány fegyvereket akar becsempészni az országba, és meg akarja dönteni Iliescut” — jegyzi meg kesernyésen. Nem óhajt közvetlen politikai szerepet vállalni, de „csak szépírónak” sem maradhat meg. A kisebbségi sors krónikása, egyetemes mondanivalóval: harang a szélben. Sarkadi Kovács Ferenc Gyöngyösi beszélgetés dr. Nagy Lajos apát-plébánossal Hogy a kincsekben mindenki gyönyörködhessen Gyöngyösön az utóbbi években szemmel látható pozitív változás következett be az egyházi értékek megmentése érdekében. Restaurálták a Ferences-templomot — ahogy a gyöngyösiek hívják: a „Barátok templomát” —, korszerűsítették a Szent Ber- talan-templom belső világítását, amely még látványosabbá teszi a művészi értékű belső freskókat. A Felsővárosi plébániát is felújították, megmentve ezzel a történelmi épületet. Az egyházi értékek megóvásának egyik lelkes szorgalmazója dr. Nagy Lajos apát-plébános, aki nem is olyan régen került Gyöngyösre, és a felbecsülhetetlen értékű műkincseket is ki szeretné állítani. A felsővárosi parókián történt beszélgetésünk során elsőként erről kérdeztük a plébános urat. — A városnak is az volt a törekvése, hogy bemutathatóvá tegye ezeket az értékeket — kezdte válaszát a tisztelendő úr. — A helyiséget kialakítottuk, elkészültek a trezorok is. A belső berendezések beépítése van még hátra, a riasztót is megrendeltük. Reméljük, hogy az idén nyáron már be tudjuk mutatni a kincseket. Vannak még nehézségeink, amiket meg kell oldani. Nevezetesen az, hogy hogyan tudjuk biztosítani a bemutatásnál a megfelelő őrzést. Igyekeztünk a helyiséget — amennyire lehet — biztonságossá tenni. — Hol lehet majd megtekinteni ezeket az egyházi értékeket, és konkrétan mik ezek? — A plébánia dísztermében lesznek kiállítva, többségében kelyhek. A tárgyak egy része még Mátyás király korából származik, tehát félezer éves. Különös értékük az, hogy magyar ötvösművészek jeles darabjai. Az egyházi adományok között vannak keresztek, ereklyetartók. Örömmel tudok beszámolni róla, hogy megtaláltuk az 1932-es hiteles leltárt, és a nagyon részletes kimutatás szerint a kincsekből semmi sem hiányzik. Az értéküket nagyon nehéz megbecsülni, mert egy műkincsnél nem az anyagi érték számít. Nem úgy kell elképzelni őket,'hogy ezek töméntelen aranykincsek, hanem az ötvös munkája, a művészi kidolgozás adja igazi értékét, mindemellett a történelmi értéke is hallatlanul nagy, mert ezer évet ölelnek át ezek az ezüst vagy aranyozott fémtárgyak. — S ha már az egyházi értékekről esik szó, hadd kérdezzem meg: van-e elképzelés a Gyöngyös „szívében ” lévő Szent Ber- talan-templom felújítására és az igen elhanyagolt kálváriák rend- behozatalára? — A Szent Bertalan-temp- lomnak a helyreállítása, felújítása igen előrehaladott állapotban van. A mérnöki tervek elkészültek, sőt, megkaptuk a Műemlék- védelmi Felügyelőség jóváhagyását is. Amennyiben az elgondolásunk valóra válik, akkor ez év tavaszán — mihelyt az idő engedi — megkezdődik az állványozás és a homlokzatjavítás. Ezzel egy időben végzik majd a lemezek, csatornák cseréjét is, ameddig a pénzünk engedi... — Az Öböl-háború kirobbanása előtt könyörögtek, azaz imádkoztak a békéért híveikkel, és mégis feltámadt a „sivatagi vihar”. Ön hogyan ítéli meg az eseményeket? — Amikor könyörgünk, imádkozunk egy jó ügyért, akkor az nem azt jelenti, ezzel most biztos, hogy megállítjuk a tankokat és repülőgépeket. A könyörgés annyit jelent, hogy az emberek felfigyelnek valamire, valami veszélyben forgó nagy értékre, és ezért imádkoznak az Úristenhez, így kérik a mindenhatót arra, hogy indítsa jobb belátásra a háborúskodó feleket, és kösse meg az öldöklésben a kezüket. A jó arculatú embereknek az összefogása, békevágya testesül meg a közös imádságban, ugyanakkor mi hittel valljuk, az Úristen bele tud avatkozni a dolgokba. A könyörgéssel szerte a világon a hívők felhívják a figyelmet arra, hogy az emberiség nagy-nagy értékeit fenyegeti a háború... — Gyöngyösön a közeljövőben milyen jelentősebb vallási események lesznek? — Gyöngyös életében mindig kiemelkedő a farsang harmadik napján tartott szentségimádás, ami lelkigyakorlattal van összekötve. Naponta három szentbeszéd van ilyenkor a templomban, és igen komoly tömegeket mozgat meg. A farsang végi nagymisét február 12-én, este 6 órakor dr. Seregély István érsek úr celebrálta. Ezenkívül készülünk az elsőáldozásra, bérmálásra. Nagy örömet jelent számomra, hogy több mint száz fiatal jelentkezett, és igen komolyan veszik az előkészítőt. — Plébános úr, árulja el, hogyan érzi magát Gyöngyösön? — Még mindig csak próbálok beilleszkedni a gyöngyösi életbe, ami az én megszokott sorsom után nagyon sok újat hozott. Huszonhárom évig voltam Pásztón, egy kisvárosban, ahol gyakorlatilag mindenkit ismertem. Itt még mindig az ismerkedés stádiumában vagyok... — Hadd kívánjunk ehhez jó egészséget, és reméljük, tovább halad a mátraalji városban is a megkezdett úton... Korcsog Béla Elfelejtett, mellőzött írások Megjelent dr. Somos Lajos 1941-es tanulmánya A fejlett nyugati államokhoz való felzárkózás perspektivikus programja arra késztet, hogy mintát vegyünk onnan akkor is, ha tudjuk, hogy nálunk teljesen mások a gyökerek, gazdaságunk, társadalmunk feltételrendszere messze különbözik azoktól. Természetes elvárás a mindenkori vezetéstől a jövőképadás. Olyan jövőképé, ami elérhető távolságban van tőlünk, jót, jobbat, tökéletesebbet ígér. Az, ami sűrűn tapasztalható gyakorlat — a nálunk lényegesen fejlettebb országokra való hivatkozás —, legfeljebb irritáló lehet. Főleg akkor, ha egy az egyben adaptálni akarják az ott már jól bevált, működő gyakorlatot. Mindezt azért vetettem papírra, mert az egyik legutóbbi — a tanárképzés reformját célzó — konferenciánkon az volt a jellemző, hogy a referens profesz- szor kolléga a többlépcsős képzési rendszerünket csak az angol modell megvalósításával tudta elképzelni. Előadásában röpködtek az angol kifejezések... Vigyázó szemünket Keletről Nyugatra vetettük! Ott, akkor is megfogalmaztam, hogy jó lenne az összehasonlító pedagógia értékeinek fel- használása mellett végre a haladó, ma is alkalmazható pedagógusképzés hagyományait tanulmányozni. A neveléstörténetünkben is szereplő kiváló pedagógusszemélyiségek értékteremtő munkásságából fel kellene fedezni mindazt, ami időtálló, ami e tájra, népre jellemző. Mi, a neveléstudományunk megújításán fáradozók újra hivatkozási alapnak tekintjük — mindig is vallottuk, ha olykor név nélkül is — tanítóinkat, tanárainkat, professzorainkat, akiknek irodalmi munkássága korábban kritika tárgyává vált. Elmarasztalták vallásos meggyőződésük, világnézeti állásfoglalásuk, stb. miatt. Röviddel ezelőtt az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum olyan kiadványt jelentetett meg, amire akár egy évvel ezelőtt se kerülhetett volna sor. Elfelejtett, mellőzött források címmel szemelvényeket közöl a kötet a két világháború közötti irodalomból. Az itt közölt legrégibb tanulmány 1933-ban született, míg a legfrissebb tíz évvel később. Jellemző a dolgozatok aktualitására, hogy az 1933-as a még ma is kísérleti jellegű munkaiskoláról szól. Több dolgozat a ma is vitás tanári pályaképről, a tanító személyiségéről tartalmaz klasszikus megállapításokat. Olvashatunk a tanulmányok között a kedély neveléséről, a jutalmazás és büntetés, a siker lélektanáról és pedagógiájáról is. Számunkra nagy örömet jelentett, hogy volt kedves kollégánk, egykori tanszékvezetőnk, a Magyar Pedagógiai Társaság Heves Megyei Tagozatának alapítója, mindenki Lajos bácsija egyik — 1941-ben született — dolgozata is olvasható a kiadványban „Az iskola hangulata” címmel. (Jellemző, hogy e téma ma úgy szerepel az államvizsga tételei között, hogy az iskola pszichés klímája!) Dr. Somos Lajos, az akkori tanítóképző intézeti igazgató minden mondata ma is él. Úgy igaz, mint a klasszikus megállapításai általában. „Az iskolában a tanító és a gyermekek szíve egyszerre dobban” — kezdi dolgozatát a szerző. „A közös gondolatok és azonos törekvések révén egyetlen élő közösséggé válik a tanterem.” Ennek viszont legfőbb feltétele a jó tanító, a pedagógus, aki mindenekelőtt ember, aki türelmes és nem indulatos, aki nem fél attól, hogy mosolyától megrendül a tekintélye. Sajnos — úja a szerző —, „van iskola, amelyben dermedt szívvel ülnek a gyermekek, és ijedten pislognak tanítójukra..., tanítójuk kemény, rideg ember... Azt hiszi, hogy az iskolában nem szabad embernek lenni, és hogy a gyermeknek nincs joga gyermeknek maradni... Szomorú az ilyen iskola, és az élet gyötrelmes benne... Égboltozatát komor hangulat borítja.” Dr. Somos Lajos az iskola lelkének tekintette a tanítót, aki „sokat és kedvesen mosolyog.” Hiszen „a mosolygó lelkű tanító mosolyra nyitja a gyermekek szívét is. Hangjának és szavainak melegsége az édes otthon érzetét kelti... Ebben az iskolában a munka nem gyötrelmes, és a tanító nem kényúr, hanem melegszívű barát... Jelenünkben sok szó esik a nevelés-oktatás problémás voltáról, mint tényről, de sokszor adósak maradunk a diagnosztizálással, az okkereséssel, azok kezelésével, de különösen azok megszüntetésével. Nos, a mi világunkra, iskoláink egy részére is jellemző, hogy pedagógusaink elkomolyodtak, hogy hiányzik belőlük a derű. Márpedig a „komor és fanyar hangulatban a lélek erői mozdulatlanok maradnak, sőt visszahúzódnak, mint a csiga, amikor kívülről veszély fenyegeti. Az érdeklődés csak félve és elvétve szólal meg. A figyelem korán kifárad. Az emlékezés terhesen és gépiesen működik. A fantázia számyaszegetten lapul, és az értelem kedvetlenül kíséri a tanító szavait, mondatait.” A tanulmány szerzője az iskola derűs hangulata legfontosabb forrásának a tanító egyéniségét tartja. Figyelmet érdemel az a megállapítás is, mely szerint „a száraz és rideg lélek csak tanításra alkalmas, nevelésre nem... a rideg és zord egyéniség tehát nem való kisgyermekek közé.” Tegyük hozzá, hogy a nagyobbak, az ifjak közé sem! Az iskola hangulatát meghatározó második tényezőnek dr. Somos Lajos az iskolai rendet és az osztályszellemet tekinti. „Otthonossá kell tenni iskolánkat és osztálytermeinket... Tanítási óráinkat hassa át a közvetlenség melege... tudjunk lelkesedni és lelkesíteni... ahhoz azonban, hogy a tanító a fentebbi feladatoknak megfeleljen, a maga kedvező lelkiállapotát kell bizonyítania mindenekelőtt... Legyünk tehát életrendünk megállapításában és iskolán kívül vállalt kötelezettségeinkben figyelemmel az iskolára... Elsősorban magunkban kell kiegyensúlyozott, derült lelkiállapotot teremteni. Ez föltétele és megindítója az osztály jó hangulatának is” — írta mindezt dr. Somos Lajos 1941-ben, a Néptanítók Lapjában. Bölcsebb megállapításokkal a nemzetközi pedagógiai sajtójában sem találkoztam. Köszönet illeti mindezért, a felfedezés öröméért az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumot, illetve annak főigazgatóját, az Előszó szerzőjét, dr. Kelemen Elemér kandidátust, akitől várjuk a folytatást. Nagy Andor Bach, Franck, Debussy, Poulenc Perényi Miklós és Jandó Jenő szonátaestje A Filharmónia egri hangversenysorozatának negyedik műsorát Perényi Miklós (gordonka) és Jandó Jenő (zongora) adták. A négy szonáta, Bach, C. Franck, Poulenc és Debussy művei — ebben a sorrendben eljátszva — képet adnak arról, hogy az emberi érzelmek, szenvedélyek, gondolatok, gondok, belső drámák lírai hangulatokkal ötvözve mindig mennyire azonosak, korok, korszakok váltásaitól függetlenül. Adhat stílust, eszközöket, divatot, életfelfogási különbséget a 18. század is, amikor egyes elméleti megfigyelők szerint a klasszikus Európa élte a maga virágkorát, és nem öreg kontinensként gyógyítgatta beteg idegrendszerét, mint napjainkban. A romantika százada, a 19., a szenvedélyek szabad szárnyalására biztatta a kortársakat. Az impresszionizmus hangsúlyozhatta a hirtelen támadt élmények és ötletek fontosságát. És ha Poulenc-ra gondolunk, ő a negyvenes években írt szonátájával folytathatta mestereinek stílusát és elkötelezettségét a kor megszólaltatására — mégis mind-mind valamennyien önmagukat adják, az őrző, vívódó, a derűsebb és komorabb lelkiállapotot megélő embert. Azt a reménykedő, esendő, mégis a legszebb pillanatokat kereső valakit, aki nemcsak magára gondol, de kitárulkozásszerűen megvallva önmagát, szolgálja az ünnepi érzületet és az emberi méltóságot. Mi meg azzal teszünk jót magunknak, ha a zene hallgatásának idejére kikapcsolódunk a gyötrő mindennapi gondokból, kiemeljük magunkat a sors és a társadalom által ránk rakott terhek súlya alól, és befogadó partnereivé válunk azoknak, akik a művészettel, a szellemi gyónás hevületével, lázával, lendületével irányítják ezt a csetlő-botló, tévedéseivel-bű- neivel együtt is előbbre jutni akaró emberi fajtát ezen az egyre zsugorodó glóbuszon. Ilyen és hasonló gondolatok támadtak bennem és rám, amikor a kissé szelesre-zimankósra sikeredett téli éjszakában ballagtam hazafelé. Mert ilyenkor nem lehet semmit sem elkapkodni, őrizni kell, ha lehet, feldúsítani azokat az érintéseket, amiket a zenétől kaptunk. Készültünk is erre a nagy élményre, mert Perényi Miklós és Jandó Jenő már koncerteztek Egerben. Nem is egyszer. Perényi Miklós kvalitásait gyerekkora óta ismerjük; tizenhat évesen második helyezettje lehetett a Casals-gordonkaver- senynek. Jandó Jenőre meg akkor figyeltünk fel igazán, amikor amerikai turnéja után Egerben hangversenyezett. Ez a két művész ebben a kamarazenélésben és ezen az estén újabb barátokat szerzett. Lélektanilag is jól sorolták egymás után a szonátákat. Bach művének két lassú tételével szinte a pásztori idillt, a rokokó világ olthatatlan boldogság- szomját játszották el, hogy aztán erre az erőteljes férfilírára rákövetkezzék C. Franck romantikus szenvedélye. Poulenc már kortársunk, érzelmileg talán kissé szárazabban hatott, mint a többiek. Debussy hangulati elemeit az egyes tételek, a prológ, a szerenád és a finálé meghatározzák. S ha ebben a zenei áradásban a gordonka elevenebb, mint a zongora, az a szerző szándéka szerint való. A két művész a közönség hálás tapsát egy Rahmanyinov-rá- adással köszönte meg. A zenetörténeti bevezetőket Mezei János mondotta el. Ebben az őszi-téli évadban Egerben a rangos művészek é^ művek egész sora hallható. Fellegi Ádám Beethoven-szonátaso- rozata után ez a kettős is lenyűgözte a közönséget. Már most várjuk, milyen fogadtatása lesz Haydn oratóriumának, A teremtésnek márciusban, a körcsarnokban. Reméljük, hogy a világjáró művészek itteni szereplései termékenyen hatnak a város zenei és művészeti életére egya- ránt' (farkas)
