Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-15 / 12. szám

4. Pf. 23. HÍRLAP, 1991. január 15., kedd Üzen a szerkesztő „X. Y.” jeligére: Ön nem levelet írt, hanem hét­fő reggel berohant a szerkesztő­ség folyosójára, s — erős felindu­lásban lévén — némileg hadoná­szott, egy hivatalt keresett, ahová letehette volna a vidéki hétvégi háza telkének a kulcsát, csinálja­nak vele, amit akarnak, mert ön nem fizet adót, ez rablás, ezt ön a két keze munkájával hozta össze, ön egy kisember, akivel ezt eddig még nem csinálták, és most a te­lekért is négyzetméterenként eny- nyit meg ennyit kell kidobnia, ez mindennek a teteje. Mi többen azt állítottuk, hogy ezt nem mi intézzük el, ez itt szer­kesztőség, de hát hová menjen; mondottuk, itt nem székel adó­hatóság, de ha a földjével meg a hétvégi házával kapcsolatban adatot akar beszerezni, az épü­letben van a földhivatal, a máso­dik emeleten. Ön mögött ár­nyékként ldholt a felesége, aki önt szó nélkül követte. S míg ön a rádió híradását emlegette, hogy ez így felháborító, meg úgy elké­pesztő, ez rablás, ő némán állt, és várakozott az ön háta mögött. Az ön fellépése, jelenete még a sok mindent látott és hallott szerkesztőségi kollégák és falak között is újszerűnek tűnt, mond­hatnánk azt is, hogy ennek a hir­telen ránk tört gazdasági örvény­nek egyik figyelemre méltó mel­lékjelensége. Hogy mégis üze­nünk önnek, a tényen túl azért is történik, mert nyugtatni szeret­nénk: ebben az országban ma­napság nem az ön hétvégi házá­nak a megadóztatása a legna­gyobb gond. Önt ez sokkolta. De képzelje el, ha minden adóalany, aki most került a szorítóbb prés alá, sokkot kapna és önmagából kikelve szaladgálni kezdene ha­tóságtól hatóságig, hogy fogad­ják el a kulcsot, a tulajdonról va­ló lemondást, s így az adópénz helyett zuhogni kezdene a telek az állam, az önkormányzat nya­kába, épp amikor a pénzügyi ter­vet kell szigorúan teljesíteni... És mert a nevét sem volt időnk meg­kérdezni, így ismeretlenül is több türelemre, végiggondolásra, utá- naszámolásra kérjük önt. Biztat­juk önt is, magunkat, hogy mér­jük be jól az örvény sodrását, és amikor már látjuk a meder ho­mokját, akkor dobbantsunk, hogy a felszínre juthassunk. A szakemberek állítják, hogy ez az év a kritikus idő, most ne veszít­sük el önuralmunkat, azaz a fe­jünket. És ezt mondogatjuk mi magunknak is. „Ani és Gergő” jeligére Írja: „1990 áprilisában családi ház építésébe kezdtünk, az OTP- hitelszerződésből kiderült, hogy számunkra, ill. két gyermekünk után nem jár a szociálpolitikai kedvezmény, illetve annak csak a különbözeié, mert 1985 január­jában egy öröklakáshoz kaptunk már 80 ezer forintot. így 120 ezer forinttól estünk el. Az év végén értesültünk a tévéből és a Hírlap­ból, hogy 1991. január 1-jétől új­ra életbe lép egy törvény, s a la­kásépítéshez, -felújításhoz is igé­nyelhető a „szocpol” kedvez­mény, illetve annak különböze- te. Az információból azonban nem derült ki pontosan, hogy jo­gosultak-e rá olyanok, akiknek már folyamatban van az építke­zésük, de még nincs lakhatási en­gedélyük? Sőt, e gazdasági vál­ság miatt nem is lesz ezen pénz nélkül. Hol kell igényelni?” A szerződést az OTP-vel meg­kötötték a szóban forgó építke­zésükre. A feltételek, amit az Önök között és az OTP által is aláírt megállapodásban kikötöt­tek, érvényesek, akkor azok az érvényben lévő előírások szerint keletkeztek. Az OTP Heves Me­gyei Igazgatóságánál kell érdek­lődniük, ha valamit a szerződé­ses feltételen változtatni szeret­nének. A hitelkezelési rend pilla­natnyilag olyan, hogy a már meglévő szerződést nem változ­tatják meg, csak ha jogszabály módosít az eddigi hitelezési előí­ráson. H. L. Kérdezi: „Arra kérnék vá­laszt, hogy csak állami vállalat köteles-e kifizetni a jubileumi pénzt, avagy a szövetkezet is? Amennyiben a szövetkezet köte­les kifizetni, kérem, válaszolja­nak. Az ottani SZTK-s ilyen tör­vényről nem tud.” Válasz: Az Mt. 48. par. 2. bek. szerint a huszonöt, negyven, ille­tőleg ötven évet munkaviszony­ban dolgozó részére jubileumi jutalom jár, az Mt. V. 63. par. 1. bek. szerint, ennek az összege egyhavi alapbér. Csak két percen múlik... Nagyon bosszús vagyok, mert mindenki csak mondja a magáét, de senki sem intézkedik a pályaudvarokon. A kedves utas vegye meg a drága jegyet, de megfelelő szolgáltatást ne váljon érte. Amiért tollat ragadtam, annak az az oka, hogy sorozatosan késem le a csatlakozó vonatomat 2 perc miatt. Budapestről hazafelé a Keleti pályaudvarról a 14.35-ös személyvonattal indulok, ami 4 óra 4-kor van a hatvani ál­lomáson. Innen utamat Salgótarján felé szeretném venni, de a csatla­kozó vonat 4 óra 2 perckor indul. A legközelebbit fél 7-kor vehetem igénybe. Én szóvá tettem ezt a 2 percet a kalauznak és a hatvani vas­útállomás vezetőjének is, akik megértették gondjaimat, s azzal pró­báltak nyugtatni, hogy mindez a rossz menetrend miatt van, s talán május végétől változik ez is. Addig viszont utazzak — ha a korábbi já­rattal szeretnék hazaérni — gyorsvonattal, februártól már emelt tari­fával. Én szeretném — s bizonyára ez a kérdés nemcsak nekem jelent gondot —, ha nem várnák meg a MÁy illetékesei május végét, s intéz­kednének a 2 perc miatt... Illés Tiborné Zagyvaszántó Gondolatok az egri házasságkötő teremről Lehet, hogy már elkéstem vé­leményem kimondásával, de csak nemrég értesültem az egri házasságkötő teremmel kapcso­latos változásokról. Lehet, hogy még időben szólok, ...de az ész­revételeim senkit sem fognak ér­dekelni... Mégis megteszem, mert úgy érzem, ha nem mon­dom el, amik ezzel az üggyel kapcsolatban indukálódtak ben­nem, a „vétkesek közt cinkos, aki néma” figurájává válnék. Szeretném leszögezni rögtön az elején: keresztény gondolko­dású ember vagyok. A probléma megközelítése részemről kizáró­lag azokra a tényekre hagyatko­zik, amiket a helyi sajtóból tu­dok. Olvastam, hogy a házasság- kötő terem megszűnik azon a he­lyen funkcionálni, ahol jelenleg már (az egriek és a környékbeli­éin megszoktuk: a Káptalan (Kossuth) utcában. Felszámolá­sa után a terem az egykori tulaj­donosra, az egyházra, illetve a hozzá kapcsolódó Angolkisasz- szonyok Intézetének felügyelete alá kerül. A terem funkciójának pótlásáról pedig a városháza gondoskodik. Az alábbi kérdések tódulnak rám: egy igen ízlésesen, szépen kialakított, színvonalas belső te­ret miért kell felváltani egy olyan helyre, ami még nem biztos, hogy érzelmileg képes ugyan­olyan töltésűvé válni, mint a je­lenlegi kápolna. (Mert ugye, az senki előtt nem kétséges, hogy az építészeti megoldások, ami jelen esetben átmentett egy szellemi töltést is, hatnak az emberre, hí­vőre, hitetlenre egyaránt.) Azokban a régi falakban év­századok hite is átsugárzott, és nemhogy kirekesztette volna az embereket, hanem közelebb vit­te az igazabb érzésekhez. Az ön­hittség kissé leértékelődött a ká­polna üzenethordozó atmoszfé­rájában. Inkább azt kellene még jobban segítségül hívni, a „pol­gári szertartás” élménygazdag­ságát erősítendő. Ha e százados falak helyett a városi tanács (önkormányzat, polgármesteri hivatal) veszi át a feladatot, az esemény még pro­fánabb, hivatalosabb és egyben érzelmileg szegényebb lesz. Hisz abban a teremben fognak a háza­suló felek, hozzátartozóik, bará­taik előtt házasságot kötni, ahol a városi önkormányzat néhány órával előbb talán a közutak tisz­taságáról, rendjéről, ügyes-bajos hétköznapi, „közönséges” ügyekről tárgyalt, vitatkozott. Olyan igazi ízetlenné válik majd, nem beszélve az időpontok ál­landó egyeztetéséről, személy- és járműforgalmi nehézségekről. Aztán az anyagi kérdések: miből telik nekünk ilyen luxusra, hogy egy több millió forintból jószán- dékúan kialakított (bármilyen szintű megmérése esetén is igen magas színvonalú) intézményt leromboljunk, és egy másikat, ami ugyancsak sok pénzbe kerül, létrehozzunk? Mi lesz, ha az An- olkisasszonyok Intézete vissza- apja a kápolnát — a Pataki fes­tette nagyméretű freskóval? (Ami a maga nemében kitűnő mű!) Esetleg lefestik mésszel? De hisz ilyen barbárságokat már ez a társadalom elkövetett az el­múlt évtizedekben. Most ismét­lődne minden? Berendezési tár­gyak, bútorok lennének rögtön feleslegessé és Csáki szalmájává. Úgy vélem, nem ez a legfonto­sabb ügyünk, amit haladéktala­nul meg kell oldanunk az új tár­sadalom felépítése érdeké­ben. Észre kellene venni a már meglévő, létrehozott értékeket, és nem csakazértis módon visz- szapörgetni a világot egy ko­rábbi — távlatokban megszé­pülő — állapotába. Előre kell tekintenünk, nem hátrafelé. Az én édesanyám az egykori An­golkisasszonyokhoz járt iskolá­ba. Bizonyára sokat imádko­zott is az intézeti tulajdonban lévő kápolnában. Én ugyaneb­ben a kápolnában, mint házas­ságkötő teremben kötöttem húsz éve házasságot. Történel­mi folyamat ez, még ha nehe­zen is felfogható. Tudom, az egyházaknak ren­geteg jogos sérelme van. Ször­nyűségek, vandál tettek sorát le­hetne felhozni most példának. De jelen esetben még a „világi” szándék sem volt ízléstelen. A bölcs tolerancia, a megbocsátás éppúgy erénye kell, hogy legyen az egyháznak, mint az egyes em­bernek. Az Angolkisasszonyok Inté­zetétől a páratlan szépségű Bará­tok (ferencesek) temploma 50 méterre van. Ki őszintén keresi az Istent, ott is megtalálja... Csont István ' Eger Boldog találkozásom az esernyővel, avagy a nyomozás privatizációja! Esős napok átka, hogy csepeg az esernyő, így nem vittem be a lakásomba (zart kapu, kaputele­fon, második emelet), gondolva, reggelre megszárad! Reggelre viszont „szárazon” el is tűnt. Valamelyik lakótárs pár percre nyitva felejtette a kaput. Miután a következő nap is sza­kadt az eső, elindultam esernyőt vásárolni, áldásomat szórva min­denre. A Centrum Áruház felé irányítva lépteimet, egyszer csak elsuhant mellettem egy „barnára sült” hölgy, aki vidáman vitte az esernyőmet. Első döbbenetem- ben elmentem mellette, de két lépés után visszafordulva, utána­szóltam: — Bocsánat Asszonyom, egy szóra...! Finoman megkérdeztem, mi­kor vásárolta az esernyőt... — Tegnap kaptam az anyu­kámtól, aki falun lakik. — És Ön hol lakik? — kérdez­tem. Mondott egy utcát, ami az én utcám is. így „besétált” az ut­cámba! ■ — Akkor ez az én esernyőm! — mondtam. Először adta a felháborodot- tat, de igazam bizonyítására kö­zöltem, hogy a tetején van egy olajfolt. Megnéztük együtt, s lám, ott volt! A hölgy szó nélkül átadta az esernyőt, es csak annyit kérdezett: bevisz a rendőrségre? Minek? — kérdeztem. — Csupán annyi történt, hogy most ön fog áz­ni, s örüljünk, hogy nem elázni... Ezzel az ötperces krimi — köz- megelégedésre — befejeződött. Szökőné Csizmadia Mária Az unokához... Nagyapa mondta egyszer... Mit...? A pap egy se okos, mind hótyig tanul. Jót nevettünk, s ma is em­legetjük néha, de egyikünknek sem jutott esze ágá­ba se, hogy szó szerint értse. Hiszen istenfélő, pap­tisztelő ember volt, de a tréfát is szerette. Ha az Előttem a nagyanyám című cikk írójánál halvány jelét is látnám a szellemességnek, talán megbocsátanám a hangnemet, így azonban felhá­borít. Mert a tévében a hölgynek — sajnos — nagyon is igaza volt. Igenis, sokan pazarlóan élnek, mert nem tanították meg velük, hogy több nap, mint kolbász. Pedig a nagymamák tudják. Már amelyik, mert a nagymamáktól sem lehet mindegyiktől tanulni. Bocsánatot kérek, de sok — s milyen sok — nagy­mama nem a csalánlevessel produkál, hanem dug- gatja a sokszor egy szem unokát, s ha a szülő nem tudná megvenni a gyereknek az áhított „cuccot”, megveszi ő. S megveszi a motort, az autót, sőt a la­kást, miközben magától sajnál egy szelet csokolá­dét. S adna tanácsot is, de kevesen kérdezik. Én vi­szont moát megkérdezem... Ki kell-e dobni a ruhát, ha leszakad róla a gomb, tönkremegy a cipzár, az új edényt, ha lekap benne az étel, s fél, sőt néha egész kenyeret a kukába dobni, 14-15 éves fiataloknak a drága dohányt szívni, szeszes italt inni...? És még sorolhatnám tovább. S ezek még csak az önmagunk elleni vétségeink, a társadalmi herdálásról nem is beszéltem. Hál istennek, még messze vagyunk a kényszerű csalánlevestől, de én azt hiszem, az a híres nyugati életszínvonal sem az égből pottyant. Ott is csak az megy valamire, aki, mint a jó pap, holtig tanul, s el­leste az okosabbtól — lett légyen az akár a nagyma­ma — a cselekvőkészséget, a türelmet, a munkasze­retetei, s a „van” megbecsülését. Merem remélni, nagyon kevesen értelmezték a tévériportot így kisarkítva, de elkeserít az, hogy amikor amúgy is olyan szegény a politikai kultú­ránk, egy újságíró üt meg ilyen hangot. Megkérdezhetem: netán nem volt nagymamája? S ha erre most azt válaszolja: Mit...? Több nagya­nyám volt nekem, mint magának. Ajánlom, a cikkét ne mutassa meg neki. N. E. (teljes név, cím) * Kedves N.E.l Aki szegény, az nem lehet szabad, mert pénz hí­ján képtelen kielégíteni a szükségleteit, és nem tud­ja megteremteni azt a komfortérzést és biztos hátte­ret, amire támaszkodva képességeit kibontakoztat­hatja. Ezért a szegénység prédikátoraival továbbra sem tudok közösséget vállalni, és erősen nyugtala­nít az a lelketlen, fiskális politika is, amely csak adó­alanyként tekint rám, és mindegyre (egyébként majdnem teljesen üres) zsebemben turkál. így hát mostanában lehet, hogy nem szellemes, inkább el­keseredett és mérges vagyok. Üdvözlettel: Koncz unoka U. i.: Nekem két nagymamám volt — miért, önnek mennyi? Nem állunk szerződésben a Qualitállal A Hírlap január 3-án megje­lent megyei körkép oldalán nagy meglepetéssel olvastam a követ­kezőket. Az apci polgármester tájékoz­tatta a Hírlap munkatársat, mi­szerint megegyezés született az apci Qualitál igazgatóhelyettesé­vel, Vajda Pállal, nogy az eddig a petőfibányai szeméttelepre ki­szállított, 2-es számú kategóriá­ba besorolt veszélyes hulladékot az Apcon kialakításra kerülő le­rakóhelyre szállítják. Az elmúlt néhány hónapban vállalatunkat annyi vád érte ilyen és ehhez hasonló témában, hogy kénytelen vagyok az alábbi tájé­koztatást adni. A cikk olvasása után telefo­non hívtam Gémes Gábort, Apc polgármesterét, aki elmondta, hogy ilyen jellegű tájékoztatást ő nem adott. Vállalatunk nem áll szerző­désben s egyéb — szemétszállí­tásra vonatkozó — kapcsolatban a Qualitállal. Az elmúlt időszak­ban sem a cikkben említett hulla­dékot, sem kommunális szeme­tet sem a vállalatunk, sem a Qua­litál nem szállított a petőfibányai telepre. Deák László osztályvezető Hatvan Városgazdálkodási Vállalat • • Ügyelnek mások érdekeire A múlt év augusztusában ke­rültem a Tigáz horti palackjavító üzemébe. Ä mögöttem lévő 25 éves munkaviszonyom alatt sok helyen és sok ember között meg­fordultam. Mostanában elgon­dolkodom azon, hogy milyenek is vagyunk mi, emberek. Még az újévi pezsgőmámorban is óvato­san fogadkozunk, megígérjük, hogy nem dohányzunk. A követ­kező esztendőben nem iszunk (többet mint eddig), nem költe­kezünk feleslegesen, és így to­vább. Senkitől sem hallottam vi­szont olyan fogadalmat, hogy emberibb ember leszek, ügyelek mások érdekeire, nem zaklatom fel mások érzésvilágát, tisztes­séggel elvégzem a munkámat, stb. Ezen a munkahelyemen az örömöm is teljes, és ehhez egy kis emberség is elég: Nagy Istvánná csoport-, Kerek Oszkár mű­szak-, valamint Farkas József fő­művezető ilyen ember a dolgo­zókkal szemben. Most, amikor ebben a nehéz gazdasági helyzet­ben nemcsak az emberek pénze van fogytán, hanem a türelme is. Az ilyen légkörben bizony pél­damutató a már említett vezetők viselkedése, és öröm velük dol­gozni. Lénárt Antalné Hatvan Egyetértünk... Névtelen (pontosabban: B a i szignójú) olvasónk a telek- és házadó kapcsán küldte el ne­künk észrevételeit. Kedves Hölgyem-Uram (?)! A magyar nyelv összes ismert es (számunkra) ismeretlen, feltehe­tően népi ihíetésű káromkodását felvonultatta azokkal kapcsolat­ban, akik az említett adót meg­szavazták. Zamatos, egyedi stí­lusa nem kevés vidám percet okozott nekünk. Olvasóinkkal sajnos — tekintettel a szemérme­sebbekre — nem oszthatjuk meg nézeteit, a képviselőknek adott „tanácsait”. Kárpótlásul csak annyit: lé­lekben Önnel vagyunk... (A szerk.) HEVES MEGYEI UNKAÜGYI HIVATAL 1301 EGER, KOSSUTH L 9. ® 36/12-256 állásajánlatai: FINOMSZERELVÉNYGYÁR: Eger Felvételre keres esztergályos szakmunkást, valamint középfokú olasz- német- angol nyelvtudással rendelkező felsőfokú végzettségű külkereskedőt. HEVES MEGYEI TÁVKÖZLÉSI ÜZEM: Eger, Fellner Jakab út 1. Határozott időre alkalmaz középfokú munkaügyi vizsgával és gyakorlattal rendelkező munkaerőt. Jelentkezni lehet a fenti címen. Telefon: 36/11-448. VÁROSGONDOZÁSI VÁLLALAT: Eger, Bródy S. u. 4. Felvételre keres anyag- és fogyóeszköz könyvelésben jártas, közgazdasági végzettségű munkaerőt számítógépes adatrögzítői munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a fenti címen. KAEV 4. sz. GYÁRA: Gyöngyös, Karácsondi út 15. Felvesz lemezlakatos, hegesztő és esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti és munkaügyi vezetőjénél, vagy a 37/11-168-as telefonon. TANÉP ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ KFT: Gyöngyös, Kossuth út 39. Felvételt hirdet pénztáros- gépírói kapcsolt munkakör betöltésére. Feltétel: közgazdasági érettségi. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Szókéné 37/11-734-es telefonon. J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom