Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-19 / 220. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1990. december 19., szerda A turista ezt látja a Minaretből, Lehet emelni a nívót.. (Fotó: Szántó György) Jobb programmal Eger még „eladhatóbb” Az idegenforgalom szervezésével foglalkozó szakemberek rég felismerték, hogy az utazás nem azért történik, mert az emberek szállodában vagy kempingben akarnak néhány éjszakát eltölteni, hanem a programért, az újdonságért, az élményért. Városunkban ezekből az adottságokból bőven van, így jönnek is hozzánk szép számmal látogatók az országból és külföldről. Milyen programot, élményt kínálunk a turistáknak? Kezdjük a legkézenfekvőbbel, bár ez sem egyszerű: városnézés Egerben. Egy kört tesznek a vendegek a centrumban. Bazilika, Líceum (Spacula, Egyházmegyei Könyvtár), Kossuth L. utca (paloták, Fazola-kapu, megyei könyvtár), barokk épületek. Aztán séta a városban es kiállítóhelyein, majd vissza a központba: Dobó tér, szoborcsoportok, Minorita-templom. Barangolás a szűk utcákon, a nyüzsgő piacon. A friss információkkal rendelkező idegenvezető bemutatja még az időszakos kiállításokat is. Ha a túrázó nyitott szemmel jár, látja a műemlékeket és a valóságot. A házakat felújítva és romosán, a tiszta utcákat meg az elhanyagoltabbakat, a taszító kis sikátorokat. Miközben örömteli kuriózum újból a Minaret. Borkóstolás futószalagon! Ez tűnik talán a legkelendőbbnek, ám a minőséggel kapcsolatban itt is sok észrevétel elhangzik. A kortyolgatásnak szigorú szabályai vannak, és ellenúk sűrűn vétenek, akik ezt vezénylik. Ám a bor jó barát, és gyorsan megteszi hatását. Az apróbb hibákon a vendégek túlteszik magukat, de fennáll annak a veszélye, hogy legközelebb nem hozzánk jönnek nedűt ízlelgetni, hanem egy régióval odébb kíváncsiskodnak. Lovasprogram, Szépasszony- völgy. Az álom valóra vált, felépült a lovastanya immár 5-6 éve. Csak hát a java — a program — hiányzik belőle kezdettől! Azt hiszem, el kell ismerni: ez a tanya a város idegenforgalmi beruházásainak legnagyobb baklövése. Valakinek, egy vállalkozó szellemű embernek sürgősen át kellene adni üzemelésre, hátha úgy kikerekedne belőle valamilyen eladható program. Lovasprogram: Petró-tanya. Kemény munkával egy ötlet megvalósult. Zajlik az élet ott a völgyben. Az olcsó és rövid, de jó színvonalú programtól a külföldinek való több napos szabad lovaglásig terjed a választék. Ám a szórakoztatás nívójához a jövőben a tanya rendezettségének is illene feljavulnia. Szüret Agriában. Nagy felhajtás, sok kiadás. A bevétel egyenlő a semmivel. De az is lehet, nem is cél a megtérülés, ilyen gazdag a város. Az biztos, hogy a járókelők jól szórakoznak a szmpompás attrakcióban, de a turista, aki „kemény pénzt” is leszurkolna az ilyen látványért, az nincs. Ágria Színház. A másik fontos kulturális városi esemény főszezonban — mondhatjuk — vendégek nélkül zajlik. Ugyanakkor felteszik sűrűn a kérdést az utazási irodáknak: miért nem szerveznek külföldről, illetve belföldről is látogatókat? A válasz is rég elhangzott már — és többször —, de a helyzet semmit sem változott. íme, a lényeg... Az utazásszervezők általában 200-250 nappal előre dolgoznak, de ha fontosabb eseményről van szó, akkor nem ritka a 350 nap sem. Egerben az utazási irodák a júliusi esemény részletes leírását rendszerint áprilisban kapják meg. Mit lehet ekkor tenni: bízni abban, hogy a gyors körtelexek következteben egy-két csoport talán beesik a színházba. A bemutatandó darabok a legkisebb tekintettel sincsenek a külföldire, a nyelvünket nem beszélőkre. Gyógyüdülés. Örvendetes, hogy megkezdődött a gyógyüdültetés is városunkban, sót, nem akármilyen körülmények között! A kezdeti bizonytalanságokon átbillenve, a f yógyüdülés — ami tulaj don- éppen szezonmentes — meghatározó pillére lehet városunk idegenforgalmának, a turizmusnak. Reméljük, hogy a területen dolgozó gyógyászati és vendéglátó szakemberek mindennapi kiváló munkájukkal megalapozzák jó hírnevüket — kölcsönös megelégedésre. Az itt felsoroltak csak a legf yakoribbak azon programok őzül, amit a látogatóknak ma ajánlunk. Még sok apró újdonságot ki kell találnunk annak érdekében, hogy a turisták a jövőben se kerüljenek el bennünket. A legkevésbé fontos az, hogy eg alkalomra szóljon az ajánlat, bár ilyenek is kellenek. Sürgetőbb, hogy időben kerüljenek ezek a kínaiatok a túraszervezőkhöz, s adjunk időt az értékesítésre. Illeszkedjenek be mindezek a városi image megújítási tervébe. Legyen gazdája a programoknak, mert csak így lesz garancia az állandó színvonalra. Az állandó minőség mellett folyamatosan késznek kell lenni a programgazdának a megújulásra. A vállalkozás elvéből fakadóan eredményeseknek is kell lenniük a programoknak, mert végül is akik ezt csinálják, ebből akarnak nyereségre szert tenni, megélni. Áz idegenforgalmi piacon is csak egy merce létezik, ez pedig az eladhatóság. S a programkészítés során csakis ez lehet az egyetlen szempont, természetesen a minőséggel párosítva. Az utazási irodák munkatársait, a szállodai és vendéglátó szakembereket teszik gyakran az első helyre azok közül, akik az idegenforgalomban dolgoznak. Ám a sornak az idegenvezetők nélkülözhetetlen részei. Azonnal kapcsolatba kerülnek a turistával, a jól előkészített programot is ők vezetik le, és a rosszat is. Rajtuk keresztül kapja a turista az első benyomásait városunkról. Döntő mértékben befolyásolják a programok sikerét, de felkészületlenségük a legjobb programot is elronthatja. Milyen színvonalon végzik munkájukat városunkban? A vélemények azt sugallják: jó nívón, de vannak negatív észrevételek is — bőven. Kik foglalkoznak Egerben idegenvezetéssel? Diákok, mérnökök, pedagógusok, olyan emberek, akik a városukat becsülik és szeretik. Az idegenvezetés — sajnos — ma még nem szakma, a többség mellékfoglalkozásban, a kisebb rész szabadfoglalkozásúként végzi e tevékenységet. Holott régóta a főállást is megérdemelné — külön, magas szintű képzéssel. Áz 1990-es idegenforgalmi évnek lassan vége. Ázt hiszem, sem a város polgárai, sem a szakemberek nem szeretnék, ha a jövőben kevesebb turista látogatna Egerbe. Az előttünk álló nehány csendesebb hónapban garmadával van hát feladatunk a város rangjához méltó, invitáló és értékesíthető programajánlatok ösz- szeállításaban. Lássunk is hozzá — mielőbb! Pataki Sándor Kisvállalkozási dömping Az elvonások még túlzottan nagyok A z utóbbi hónapokban hazánkban eddig soha nem látott kisvállalkozás-alapítási hullám tanúi lehettünk. A kisszervezetek, egyéni és társas vállalkozások szamának gyarapodása minden várakozást felülmúlt. 1991 első kilenc hónapjában közel 12 ezer (havi átlagban több mint 1300) új jogi személyiségű szervezetet jegyeztek be, többségükben viszonylag kis tőkével rendelkező, néhány fős kft.-t. Emelkedett a részvénytársaságok és a gazdasági munkaközösségek száma is. A KSH 1990 októberében reprezentatív felmérést végzett annak vizsgálatára, hogy a kisvállalkozások teljesítmenye várhatóan kompenzálja-e a nagy- vállalati kör teljesítményének az év első felében tapasztalható visz- szaesését. Ehhez kapcsolódóan a Gazdaságkutató Intézet érdeklődött a vállalkozók motivációja és egyéb, a vállalkozásokkal kapcsolatos kérdések felől. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az újonnan alapított szervezetek, elsősorban a kft.-k számottevő része korábban más szervezeti formában (vgmk, pjt, kisszövetkezet) működött. A vállalkozásba kezdés fő motivációja a válaszadók nagyobb részénél a függetlenség megteremtése, az önmegvalósítás és az új dolgok létrehozása volt, s csak ezt követte a nagyobb jövedelem elérése. A válaszadók az indulás infrastrukturális és pénzügyi feltételeit meglehetősen rossznak minősítették, a gazdaságpolitikát nem tartják eléggé vállalkozásbarátnak, az elvonások nagyságát túlzottnak érzik, és megpróbálják kijátszani. Á külföldi befektetők Ma- yarország iránti érdeklődése fo- ozódott, ami abban is megnyilvánult, hogy az első három negyedévben alakult jogi személyiségű gazdasági szervezetek mintegy 20 százalékában külföldi (foként osztrák és német) tőkéstárs is részt vett, s az így bevont külföldi működőtőke közel 200 millió dollárt ért el. (Az összeg 21 százaléka apportbefektetés.) A reprezentatív megfigyelés alapján végzett becslés azt mutatja, hogy az ipari kisvállalkozások teljesítménye az ipar egészén belül az 1989. évi 6 százalékról 1990.1. fél évében 9százalékra nőtt, és 1990. egészében várhatóan 10-12 százalékra fog emelkedni. (Az első fél évben az 51 fő alatti jogi személyiségű gazdasági szervezetek 4 százalékkal, a jogi személyiséggel nem rendelkezők 2 százalékkal, a kisiparosok 3 százalékkal, míg a nagyvállalati kör 91 százalékkal részesedett a teljes ipari termelésből^ Az építőiparban, ennél jelentősebb a kisvállalkozások szerepe. Részesedésük a népgazdasági ág árbevételéből 1990. 1. fél évében mintegy 40 százalékos volt. (Az 51 fő alatti jogi személyiségű szervezetek 10 százalékkal, a jogi személyiség nélküliek 6 százalékkal, az építő kisiparosok 24 százalékkal részesedtek az építőipari összes árbevételből.) Az ipari és építőipari kisvállalkozások teljesítménye a felmérés szerint dinamikusan bővül, bár még nem érte el azt a kritikus tömeget, amellyel képes lenne a gazdasági recessziót megállítani. Várható azonban, hogy a kisvállalkozásoknak a gazdaság dinamizálásában betöltött szerepe — termelésük felfutásával — egyre jelentősebb lesz. A kisvállalkozások munkae- rő-felszívó hatása jelentős. Súlyuk az ipari és építőipari foglalkoztatott létszámon belül meghaladja a termelésen belül elfoglalt arányukat. Félévkor a teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma (a kisiparosokkal, azok alkalmazottaival és segítő családtagjaival együtt) az ipari kisvállalkozásokban 209 ezer fő (az ipari létszám 14 százaléka), az építőiparban 122 ezer fő (az építőipari létszám 38 százaléka) volt. Ami a karácsonyhoz tartozik Szimbólumok — és amivé lettek Egész sereg jelkép és szimbólum van, amelyről ma már kevés embertársunk tudja, hogy a karácsonyi ünnepekhez tartoznak. Mindenekelőtt egyházi körökből származtak át ezek — az erős vallási befolyás alatt álló középkorban — a háztartásba és a hétköznapi életbe. Összegyűjtöttünk néhányat az évszázadokon keresztül ápolt allegóriák közül. Ha a háziasszony egy perecet formál, az a hurkot jelképezi, amellyel Krisztus kezeit összekötötték. A fehérrel áthúzott mézescsók az ecetes szivacsot jelképezi, amellyel az ajkait megnedvesítették a kereszten. A karácsonyi ünnepek — és nagy jelentőségük a keresztényi életben — évszázadokon keresztül alakították ki az ilyen szimbólumtartalmakat. De már a keresztényi szimbólumáradat előtt is létezett egy sor szimbólum a pogány korból. A spekulátius az áldozati ajándékokra emlékeztet, a pogány népek péksüteményeire a kereszténység előtti korban. A disznó a germán isten, Freyr vadkanja. A szarvas, róka, kakas és madár kívánság- és hálaajándékokat jelképeznek, amelyet a Láthatatlannak ajánlottak. Sőt, még a piros alma is a szimbolikus jelentésű pogány áldozati ajándékok körébe tartozik. Gyümölcshússal körülzárt mag- vaival a legyőzhetetlen termékenység kézzelfogható bizonyítékának számított. De téljünk vissza az egyházi befolyáshoz. A dió és mandula a háromkirályok értékes ajándékai jelképének számítottak. A cukor és a fűszerek mindig is Isten gazdag kegyei voltak, de mitikus ígéret is, hogy egy mezőgazdasági struktúrájú társadalomban a tél szűkös időszaka után új aratások, új gazdagság tölti majd meg a pajtát és a hordót. A mezők pásztorait a vallásos hitvilág a karácsonyi sütemény kitalálóivá alakította át. ők, így tartja a legenda, éppen kenyérlepényt sütöttek az egyszerű tűzhelyen, amikor megjelent az angyal, és a betlehemi istálló jászolához mutatta az utat. ők elfeledkeztek a kenyérről, de amikor a hajnali derengésben visz- szatértek, nem volt megszene- sedve, hanem ínycsiklandóan illatozott. Éhesen törték meg és ették. Ennek emlékére sütünk még ma is kicsi, kerek és illatos lapos darabokat, a borsos mézescsókot. Azért hívták így, mert a középkorban borsnak hívtak valamennyi fűszert, amelyeket a fűszerszállító hajók Indiából és a fűszerszigetekről hazahoztak, és hosszú évekig igen drágán árultak. Ez a drága „bors”, szerecsendió, szegfűszeg, kardamom, sáfrány — és természetesen fehér bors is, amely ma is szerepel a receptekben — éppen jó volt a karácsonyi süteménybe. Mikor halt meg Hitler? Irving Wallace gondolatébresztő könyvéről A szerző nem szenzációs felfedezéssel rukkol elő. Irving Wallace regényt írt, azaz mesél rendkívül izgalmas hipotéziséről. Igaz, nem mondja ki, mégis sejteti, hogy vélelme nem egészen alaptalan. Thomas Hardytiáézi, aki megfogalmazta: „Noha sok dolog túl különös ahhoz, hogy elhiggyük, semmi sem olyan különös, hogy meg ne történjék.” A lendületes, sodró cselekmé- nyű mű azt sugalmazza, hogy a Harmadik Birodalom normálisnak aligha minősíthető, népirtó vezére — feleségével Éva Braunnal együtt — túlélte a fasizmus bukását. Helyettük dublőijeik haltak meg, s tetemeiket égették el 1945. április 30-án, a berlini Führerbunker udvarán. Kétségkívül meghökkentő elképzelés. Annál is inkább, mivel a győztesek, mindenekelőtt a szovjetek precízen kutattak, s egyértelműen megállapították: az azonosítás hiánytalan, megtévesztésről, nagyszabású átverési akcióról szó sem lehet. Ugyanakkor az is tény, hogy a gondolat, a logika, a lélektan nem ismer korlátokat. Különösképp, ha a fantázia szárnyalása is társul hozzájuk. Az alkotó ilyen szellemi töltésű portyára hív bennünket, okosan, érdekesen tálalva számos megfontolandó érvét. Egy biztos: nem csalódik, aki vállalkozik erre az ötletjátékra. A véreskezű diktátor köztudomásúan gyáva volt. Betegesen félt például a merényletektől. Ha ez igaz, ördögi maffiájának kiváló szakembereit miért ne bízta volna meg menekítésének megszervezésével? Emlékezzünk csak arra, hogy a főnácikat menynyire bravúrosan szöktették meg boszorkányos ügyességű elvbarátaik a levert, a kettészakadt Németországból. Speciális feladatkörű, sajátos teendőik maradéktalan ellátására felkészített emberek serege munkálkodott ezért a célért. A véggel szembenézni kényszerüld Hitler bekalkulálhatta a csődöt is, s nem valószínű, hogy olyan „hős” akart lenni, akinek „mártíromsága” egyetlen tisztességes polgárt sem hat meg a világon. A részletek? E kötet írója ízelítőt ad ezekből is. Közülük legalább annyi hihető, mint amennyi nem. Nem is a száz százalékos egyezés a lényeg, hanem az, hogy felkelti az olvasókban a tamáskodás érzését. Eszünkbe juttatja, hogy az elmúlt évtizedekben több publikáció firtatta ezt a kérdést. Ráadásul jó néhány nem laikus megközelítésben. Mi az igazság? Egyszer talán erre is fény derül. A Hetedik titok mindenesetre felzavarta az állóvizet, felkorbácsolva a kíváncsiságot. Az erények köre ezzel azonban egyáltalán nem zárul. Méltatnunk kell a fordulatosságot, az árnyalt stílust, az arányteremtés ritka készségét, a históriai adalékok hiánytalan ötvözését az esetenként megmosolyogtató feltételezésekkel. Ebbe a „szőttesbe” harmonikusan illeszkednek a bravúrosan kezelt krimi-elemek. A lefordíttatásért, a publikálásért dicséret illeti a Béta Kiadót. Persze nemcsak küldetést teljesített, hanem jó lapra is tett, mert a viszonylag drága példányok feltétlenül gazdára találnak. Garantálja ezt a minőség. Tartalmi és formai szinten egyaránt... Pécsi István
