Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-19 / 220. szám
HÍRLAP, 1990. december 19., szerda PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. Hungarocopper Részvénytársaság, Recsk: Olyat gyártanak, amit az országban senki más... Modern angol berendezések segítik a laboránsok munkáját Múlt hét szombati számunkban — a recski ércbányáról szóló cikkben — már beszámoltunk arról, hogy a régi bánya felszíni feldolgozó- és kisegítő üzemeinek hasznosítására megalakult a Hungarocopper Részvénytársaság A cég idén március elsejétől működik, s létrejöttével egyrészt bővültek a helyi munkalehetőségek — igen jól jött ez, tekintettel az ércbánya vállalat jövőbeli megszűnésére, a nagyarányú elbocsátásokra —, másrészt a részvénytársasági forma „érthető” a nyugati partnerek, a bánya leendő tulajdonosai számára, segítség lehet a kapcsolatok kialakításában. A jelenleg hatvan dolgozóval üzemelő rt. főként különböző anyagok őrlésével foglalkozik. A meglevő adottságok kihasználásával olyan termékeket gyártanak, amelyek különleges kezelést igényelnek, amelyeket Magyar- országon más nem állít elő (például víztisztításra használható különleges vegykezelt zeolitok, a radioaktív céziumot megkötő anyagok, különleges díszítőkövek, es így tovább). A cégnek van egy laboratóriuma is, itt elemzik a talajmintákat, kísérletezik ki az új termékeket, a régi bányaüzem javítóműhelyében pedig forgácsolási munkákat vegeznek. Derecskéi átadás December 22-én, szombaton adják át ünnepi külsőségek között Mátraderecskén az új tornacsarnokot, amelynek építéséről korábban beszámoltunk. Az ezer négyzetméteres létesítményben finisükhöz érkeztek a munkálatok: jelenleg már a pályát festik fel a parkettára, aztán csak a nagytakarítás van hátra. A nyitóünnepségre meghívták az építőket, a társadalmi munkásokat, a szponzorokat, és természetesen várják a község apraját- nagyját is. Hiszen nemcsak protokoll lesz a délután fél háromkor kezdődő ünnepségen, hanem szórakozás is. A szülők iskolásgyermekeik tornamutatványaiban gyönyörködhetnek, azután pedig a fővárosból érkezett művészek adnak műsort az egybegyűlteknek. Siroki karácsony Korábban a Mátravidéki Fémművek állított minden évben december 24-én karácsonyfát Sírokban, a községi lakótelepen. Most az önkormányzat jóvoltából kerül sor erre a sokak által kedvelt eseményre, természetesen szintén 24-én. A könyvtár előtti fenyőt díszítik fel, ezután pedig kocsin érkezik majd a Télapó, aki kisebb ajándékokkal lepi meg a gyerekeket. Hogy gazdagodjon a falu... Recsk önkormányzatának egyik fő célja az idegenforgalom fejlesztése, az üdülőkörzet határának kitolása Parádfürdőtől a községig. Elsőként a recski tó környékének hasznosítására tettek lépéseket telkeket osztottak, s a közművesítésre már a társulás is megalakult. A tervek szerint minél több új tulajdonost várnak az ország más részeiből és külföldről, hogy ezáltal is gazdagodhasson a falu. Téli táj, maszattal Nem sok örömöt okoz a vidékjárás így tél elején. Nem a praktikus gondokra gondolok most, hogy csúszik az út, sáros az ablak, kiesik a kerék, hanem arról a lelki félhomályról szeretnék beszélni, ami rátelepszik az emberre, míg a hideg volánt markolva, tekintetét a ma- szatos ablaküvegen áterőltetve rója az egyforma kilométereket. Bizonnyal az évszak is magával hozza ezt az érzést, eltűnnek a színek, csak a barna és a szürke kopott árnyalatai maradnak, mindent ellep a nedvesség, az ember olykor úgy érzi, egy akvárium legalján lakik. A természetesség okán ennyi szomorúság elfogadható lenne, ám sok olyat lát az ember, amit nem kellene, és ez lehangoltságát tovább fokozza. Hiába büszkélkedünk azzal, hogy körzetünk a megyének legszebb tájait foglalja magába, ha minden faluvégen titokban lerakott szemétkupacok virítanak, és az általános recesszió alóli kivételként állandóan növekszenek. Elgörbült kályhacsövekkel, építési sittel, lefutott autógumival az előtérben nem igéz igazán a Mátra vagy a Bükk legszebb lankája sem. Ha szememet csalódottan ismét az útra vetem, megláthatom az állatvilág mostanában legjellegzetesebb képviselőjét, a behorpadt oldalú, kopott szőrű kóbor kutyát, amiből minden öt kilométerre jut egy példány. Kis kézikocsin vagy hátikosárban rozsét és kiszáradt tuskókat cipelő nyugdíjasok árnyalják tovább a képet, akik egykedvű arccal lépkednek a teher alatt, mintha hidegen hagyná őket mindenféle energiaáremelés. Baktatnak a tüzelnivalóval fakópiros tetők alatt összebújó, eseménytelen falvaikba, ahol este a kékesfehéren viliódzó képernyőről megtudhatják, mennyivel kerültünk aznap közelebb Európához. A sötétségben hazafelé tartva már az autóból sem igen látszik más, mint maga a sötétség, s az ember azzal vigasztalódik, hogy sebaj, itt a tél, mindent fehér hótakaró fed nemsokára, elrejtve vizenyőt, korhadást, minden esetlegességet. Csakhogy utána menthetetlenül elérkezik majd a reménytelen tavasz... (k.) Gazdátlanul pusztul a kastély „Ezért államosítottátok ?!” A Parádsasváron terjedő pletyka szerint a Károlyi-család tagjai, vagy legalábbis képviselői a közelmúltban a községben jártak, és szemügyre vették egykori kastélyukat. Igencsak elszomorodhattak, ha alaposan körülnéztek, mert bizony a látvány még kívülállóként sem kellemes, hát még a valamikori gazda szemének. Az még a legkevesebb, hogy a park és az udvar gazos, elhanyagolt, a nagyobb baj, hogy erősen leromlott a szép formájú épület állaga is. Mint köztudott, az államosítás után évtizedekéig gyermeküdülőnek használták a kastélyt, ám amikor alapos felújításra lett volna szükség, inkább bezárták az épületet, amiből — ennivaló híján — még az egerek is kiköltöztek. Annyira azért futotta még a SZOT erejéből, hogy a tetőt megjavították, így legalább a beázástól védve vannak a helyiségek. Ez persze viszonylagos, hiszen a kitört és nyitva hagyott ablakokon át bever az eső, beesik a hó. Nemcsak az időjárás, de a hívatlan látogatók is pusztítják a málló vakolaté, nedves falú épületet. A pincelejárót ugyan befalazták, ám helyette rögtön kiütöttek egy-két ablakot, így szabad a bejárás, hiába díszelegnek nagy lakatok az ajtókon. A mosdókból elvitték az összes kagylót, zuhanyrózsát, egy-két vécés- csészét, igaz, a piszoárok maradtak... A konnektorokat, villany- kapcsolókat kiszerelték, csupaszon lógnak a vezetékek a falból. Az ajtókat felvitték a fedett tetőteraszra, mégiscsak jobb egy fokkal ezekre feküdni, mint a hideg kőpadlóra. Innen egyébként kéményben fészkelő baglyokat, elvadult bozótost, mindenféle hulladékot láthat az ember, ha körbetekint. Meg egy falba vésett feliratot is, hogy: „Ezért államosítottátok?” A helyzet szerencsére még nem végletesen rossz, az ország egyik legszebb, francia mintára épült kastélya megmenthető, mindössze úgy száz-százötven millió forint kellene hozzá. Mivel úgy tűnik, egyelőre sem hazai, sem külföldi vállalkozók nem akarnak ennyit belefektetni, azt sem bánnánk, ha igaznak bizonyulna a pletyka, és a jogos tulajdonos, a Károlyi-család visszatérne. Mégiscsak jobb szomszédok lennének, mint az a néhány csöves, aki. időnként az agykor (sokkal) jobb napokat látott vadászkastélyban húzza meg magát... „Márpedig ajándéknak lenni kell, akármilyen szegény az ember” Idei karácsonyok Néhány nap múlva itt az első szabad karácsony, s ebből rögtön az következik, hogy az idei karácsony egészen biztos nem lesz olyan, mint a régi, rezsimbeli karácsonyok, „fenyőünnepek”. A karácsony szabadságának jelenlegi fokát és annak a korábbiakhoz való viszonyát azonban valószínűleg nehezen lehetne meghatározni, így területünket járva nem is mertük erről kérdezni az embereket. Inkább egyszerűbb, kézzelfogható dolgokról — úgymint: mekkora lesz a fa, kevesebb, esetleg több ajándék lesz- e, mint tavaly, együtt ünnepel-e a család — érdeklődtünk. * * * — Most fogom megvenni az ajándékokat a szülőknek, a testvéremnek — mondja a tizennyolc éves bolti eladó —, csak a barátomé van már meg, de hát neki a születésnapja is karácsonykor van, ezért rá jobban kell figyelni, hamarabb ki kell gondolni, hogy mivel lepjem meg. Amúgy mi mindig nagy fát szoktunk állítani... * * * — Az első kérdés az, hogy lesz-e egyáltalán karácsonyfa? Hiszen az is pénzbe, nem kevés pénzbe kerül, a négy gyerek pedig kétméteres fát szokott „igényelni”. Az ajándékozás persze még komolyabb gond. Valamivel könnyebb lenne a helyzet, ha a kormány tartja az ígéretét, nekünk, pedagógusoknak ugyanis fizetésemelést ígért... Visszatérve az ajándékokhoz: az egyik gyerek például számítógépet kért, ez nemigen fog menni. A másik, aki zenét tanul, egy gitárt szeretne. Ötezer forintnál kezdődik ma egy gitár... Azért remélem, nem lesz szegényesebb az idei karácsonyunk a múlt évinél. Csak olyan dolgokat veszünk, amelyek nem használati cikkek. Ruhát, déligyümölcsöt évközben is lehet vásárolni, a karácsony viszont legyen karácsony, igazi meglepetésekkel. * ' * * A tsz-elnök százalékosan is megadja, mennyivel kevesebb ajándék kerül a nagy fa alá, amelyet feleségével a kislányuknak állítanak: — Lényegesen, körülbelül ötven százalékkal lesz szegényebb az ez évi karácsonyunk. Már a Mikulás is szerényebb volt, a munkahelyemen, üzemi szinten is. Most napi szükségleti cikkekben gondolkodunk, a kislányom például egy szabadidőruhának örülhet majd a szentestén. * * * Az idős néni épp az öregek otthonába tart, amikor megszólítjuk. Nyolcvannyolc éves, a menyénél lakik, akinek férje — a néni fia — néhány évvel ezelőtt meghalt. A családi ház felső részében él az özvegy a gyerekekkel, a néni meg az alsó, pincéből kialakított részben. Karácsonykor mégis legtöbbször egyedül van, ő a menyéhez nem megy fel, csak a gyerekek, az unokái néznek le hozzá, lecsipegetik a csöpp fáról a három-négy szem szaloncukrot, és visznek valami kis ajándékot is neki. * * * — Karácsonyt muszáj „csinálni”, ez olyan ünnep — így vélekedik a községi polgármester. Ő kérdezősködésünk során az első és egyetlen, aki azt mondja: — A kislányom most több ajándékot fog kapni, mint tavaly. Játékokat, nem használati cikkeket. Megnőtt a gyerek, és ajándéknak lenni kell, akármilyen szegény a Jézuska, akármilyen szegény az ember. Kellemes karácsonyt kívánnak az oldal összeállítói: Koncz János Rénes Marcell
