Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-10 / 187. szám

HÍRLAP, 1990. november 10., szombat MEGYEI KÖRKÉP 3. Keresztrejtvényünk nyertesei A november 3-án közölt ke­resztrejtvényünk helyes megfej­tése: „Az elszállott szó nem tér vissza. Minden dolog mértéke az ember.” A jó választ beküldők közül a következők nyertek Mercurius kereskedelmi csekk­könyvet: Gerenday Éva (Kápol­na), Majzik Istvánná (Felsőtár- kány) és Szabó Dániel (Eger). Gratulálunk! A mai számunk­ban található feladvány megfej­tését november 15-ig küldhetik be. Szerelem Egerben, az Ifjúsági Házban hétfőn folytatódik A paraszti vi­lág szerelmi kultúrája című elő­adássorozat. Ez alkalommal 17 órától Jankovits Marcell Kos- suth-dijas rendező lép a közön­ség elé, hogy a népmesék szerel­méről szóljon. Spanyol vacsoraest Gyöngyösön a Mátra Szálló — a nemzetközi gasztronómiai so­rozatában — ma 18 órától elő­ször rendez spanyol vacsoraestet is. Ez alkalommal spanyol étel­különlegességek kerülnek terí­tékre, és természetesen a felszol­gálók is nemzeti viseletben idé­zik a délnyugat-európai hangu­latot. Nos, hogyan tovább? Szajlai Csaba, a füzesabonyi városi önkormányzat képviselő­je, a Fidesz országos tanácsának tagja erre a kérdésre keresi a vá­laszt november 15-én, 18 órától a helyi Fidesz-irodában (Füzesa­bony, Hunyadi u. 39.) sorra ke rü- lő fogadóóráján. Várja mindazo­kat a polgárokat, akik a város jö­vőjéről, a Fidesz országos szere­péről és más aktuális kérdésekről kívánnak beszélgetni vele. Önvédelem Pétervásárán A város lakóinak és területé­nek védelme, valamint a köz­rend, a közbiztonság, a környe­zetvédelem, a köztisztaság elle­nes magatartás megelőzése a cél­ja annak az önvédelmi csoport­nak, amely november 8-án ala­kult Pétervásárán. Bocsi Barna­bás önkormányzati képviselő kezdeményezése nyomán ötven­hármán vállaltak megfigyelő szolgálatot. Éjszakánként 22 órától másnap hajnali 4 óráig né- gyen-négyen tartanak majd őrjá­ratot a körülményektől függően. Filmes hétvége Filmtörténeti jelentőségű né­met alkotások bemutatójával kezdődik szombaton délután 3 és 5 órakor az egri tanárképző főiskola ifjúsági szervező irodá­jának új sorozata. Wiene, Schlöndorss, Herzog, valamint Fassbinder kiváló rendezők leg­jobb alkotásai kerülnek a vá­szonra. A vasárnapi vetítés idő­pontjai: délelőtt 9 és 11 óra. Ószövetségtől a hitvitákig A vallást nemcsak gyakorolni, hanem ismerni is illik. Talán e gondolat jegyében szerveztek egy tíz előadásból álló vallástör­téneti sorozatot a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. A rendezvény gazdájától, Bo- zsik Istvántól megtudtuk, hogy voltaképpen egy sikeres hatvani példát vettek át, amikor felkér­ték Kovács Gábort, az Akadé­mia ösztöndíjasát, a témák szak­értőjét e sorozat vezetésére. Ter­veik szerint eredetileg középis­kolásoknak szánták a progra­mot, ám leginkább a harminca­sok-negyvenesek érdeklődnek a vallástörténet iránt. Kéthetenként, szerdán dél­után fél hattól kezdődnek az elő­adások, amelyek témái többek között: az Ószövetség; Jézus sze­mélyisége; a Földközi-tenger medencéjének vallási világa; a kereszténység születése; a ke­reszténység, mint világvallás; az első nagy hitviták; a pápaság és a császárság küzdelme a hatalom ért. A szervezők úgy gondolták, ha igény lesz rá, egy újabb soro­zatot is életre hívnak, amely az öt világvallást dolgozza majd fel. Nyugati tőke édesíti a cukrunkat? (Folytatás az 1. oldalról) A privatizáció felé — mint annyi más esetben — megyei cukor­gyáraink is azzal a szándékkal in­dultak, hogy a részvénytulajdo­nosok réven igazibb gazdára ta­láljon a vállalat, a tulajdonosi ér­dekeket az eddiginél határozot­tabban lehessen érvényesíteni. Szó sincs holmi elkótyavetyélés­ről, a Mátravidéki Cukorgyárak valamiféle olcsó kiárusításáról. A közös vállalkozásba apport­ként, „hazai hozományként” ke­rül a vállalati érték, amihez pusz­tán tőkeemelési céllal járul pénz­részével a külföldi befektető. Az így megnövekedő anyagi erőfor­rásokból ugyanis az eddiginél sokkal biztosabb a jövő, az előre­lépés, a piacorientáltabb, gazda­ságosabb tevékenység megvaló­sítása. Könnyebb a szükséges fej­lesztés, az elképzelt kapacitásnö­velés, a technológia korszerűsítése. A közös tőkében a megyei vál­lalat részesedése a nagyobb, s módot teremtenek arra, hogy a cukorgyárak dolgozói is rész­vénytulajdonosokká válhassa­nak. A tervek szerint Hatvant és Selypet egyarántérintik a fejlesz­tések, együttesen 6000-7000 tonna répával nőhet a napi fel­dolgozás. Még a jelenlegi szerve­zetben megalakult az a kft., amely a továbbiakban is folytatja a répatermesztés gépi hátterének szükséges megteremtését, a mo­dern eszközök még hatékonyabb működtetését, s fokozatosan át­veszi az egyéb, hasonló feladato­kat a zavartalan haladáshoz. Mindezek mellett megkezdő­dött az emberi tényező eddiginél szigorúbb vizsgálata is. Nyilván­való, hogy a létszámgazdálko­dásban sem engedhető tovább bármiféle könnyelműség, a fog­lalkoztatást az eddiginél komo­lyabban kell venni. Ilyenformán már az idén alaposabban mérle­gelték a kisegítést, s kereken 300 ideiglenes dolgozóval keveseb­bet alkalmaztak a vállalatnál. S bizonyos, hogy az alkalmi mun­kavállalók száma mind a fizikai, mind pedig az alkalmazotti terü­leten tovább csökken a jövőben, újabb — kevésbé használható — emberektől vesznek búcsút a gyárakban. A törzsgárdát, a legnagyobb tudású, a legtapasztaltabb dol­gozókat —, elsősorban, akik több szakmával is rendelkeznek már, a legkülönbözőbb dolgok­hoz értenénk, a legszélesebb te­rületen képesek helytállni — vagyis a túlnyomó többséget fel­tétlenül igyekszenek a későbbi­ekre is megtartani. Akár úgy is, hogy a vállalaton belül újabb te­vékenységek kialakításával, be­vezetésé­------------------------------­v ei próbálkoznak foglalkoztatá­sukra. Egyszóval nincs tehát különö­sebb ok a bizonytalanságra, nem cél a kíméletlen „leépítés”, csu­pán a foglalkoztatásban is egy egészségesebb reform vette — már most — a kezdetét. A részvénytársasági formába történő átalakuláshoz már javá­ban tart a szükséges vagyonérté­kelés is, sőt, várhatóan a jövő hé­ten teljesen befejeződik. A terve­zet hamarosan az Állami Vagyonügynökség elé kerül, s ott valószínűleg még az idén dönte­nek is az ügyről. Ha az Rt. indulásának nincs is határozott, egészen pontos ideje, bizonyos, hogy a következő sze­zont rész vénytársaságban nyitják cukorgyáraink Heves me­gyében. Gy. Gy. Megjelent az Ecsédiák Az ecsédi általános iskolából kedves ajánlólevél kíséretében kaptunk egy mutatványpéldányt a nemrégiben megjelent helyi diáklapból, az Ecséaiák-ból. Bar a legtöbb iskolában rendszeresen írják, szerkesztik saját újságukat a tanulók, az ecsédiek kezdemé­nyezéséről mégis külön szólunk. Márcsak azért is, mert a lap — szolid külleme ellenére is — tar­talmas, színvonalas. Részletesen tájékoztatja olvasóit a frissen ala­kult gyermekönkormányzat sze­repéről, faladatáról, tartalmazza a helyi tsz elnökének köszönőle­velét a szüreti munkáért. Könyv- ajánlat, vers, humor és a „suli­mozi” kínálata is szerepel az ol­dalakon. Egy szuszra... Egyenesen a közeli boltból toppan be, nem ha­raggal, de sűrű bocsánatkérések közepette, mert ta­lán így ivódhatott belé a hivatal tisztelete dolgos élete során. így, hogy kis pont ő ebben a sarkából ki­fordult világban, mindig is az volt, főként ha jogos igazát próbálta keresni, mint ebben a keserű pilla­natban is. A szőnyegen topogva, esetlenül varva a lekicsinylőparolázást, s a gusztustalan stílussal hoz- zátapadt kiszólást: jól van, bátyámuram, jól van, maja utánanézünk, csak tessék nyugodtan lenni... S bólintva megkeresni a kitárt ajtót, mert a hivatal ho­mokóráján lepergett a rá szánt idő, a tizedmásod- perc. Amely csak itt rövid, amikor szíve mélyéről fakad a panasz, s ott hosszú, ahol fogni kell a munka végét. Kínos érzés ez, az is volt mindig is, világ életében, mert a kétkezi ember — sóhajtja lelke melyéből ko­misz léte bölcsességét — ne ártsa bele magát a be­szédes dolgokba, abból neki nem származik semmi jó... .. .De Lajos bácsi most kiborult. All a szerkesztői szobában, forgatja a zsíros-kemény karimájú ka­lapját, majd ügyetlenül leteszi a legnagyobb papír­kupac közepébe. Fontosabb dologra koncentrál, a személyi igazolványára, amelyben szégyenlősen la­pul meg a „hét krajcárról” regélő nyugdíjszelvény. Tessék, tolja elém, magyar ember vagyok, kiszol­f ált munkasember. Tíz éve fotografált igazolvány­épe olyan repedezett, mint barázdált arca a jelen­ben, bütykös ujjai közül zizzenve hullik alá az idős­kori „éhbér” lapja. Ami mögött egy becsülettel vé­gigdolgozott és küszködött élet sejlik. Ötven év, hatvan, vagy tán még több is? Igen, több lehet, csak ennyi képes így összerakódva, egybemosódva, fel- gyülemlodve atszakítani a „bátyámuram” szolga- lelkű hallgatását. S az a megkopott fényű, kerek fémhuszas, amelyet azóta szorongat mély keserű­séggel a markában, mióta kilépett a bolt ajtaján. Egy szuszra dől ki belőle minden: a születéstől a háláiig. Mert már azzal kell lassan számolni, mond­ja, az lesz a megváltás. Ugye, simít végig izzadó homlokán, csúnya ilyesfélét hallani az életre terem­tett ember szájából... Bizony, magam sem gondol­tam volna, még a szörnyű háborúban sem, ahol ara­tott a halál, hogy egyszer még hozzá fohászkodik az öreg magyar. Hogy ez lesz a sorsunk, a panasz, az erőtlenség, meg a kuporgatás tejre, kenyerre. Amit ma már szinte lopni kell, s a kisember rajtaveszt, nincs még ehhez sem szerencséje. A dörzsöltjei meg milliókat habzsolnak, s mit harácsolva dőzsölnek el, büntetlenül veszik ki mások zsebéből. Hol itt az igazság, mondja meg nekem, uram, hol...?! Meg a hatalmas fizetéseknél, a juttatott nyugdijaknál, a számolatlan pénzeknél, amelyekért egy életen át le­hetetlen megdolgozni igaz úton. Soforködtem, föl­det műveltem, sosem kerültem a munkát, s íme, le­gyint rá egyet, íme: itt van ez a huszas. Picinyke ré­sze az ötezer forintnak, amit emberöltőmért kapok, kuncogó krajcár, amiből mire telik ma már! Gazra, villanyra, ruhára, élelemre? Ugyan... Tudja mire jó ez, csuklik el a hanga, szégyenli is férfimódra, de mit tehet, mire jó ez7 Hogy rádöbbentse a magam­fajta nyugdíjast: „a hetvenéves ne éljen!” Élt már eleget. Most azt hiszi maga is, emeli rám a tekintetét, hogy nincs már más dolgunk, mint a rívás, a panasz. Denojgy, uram, dehogy nem lenne, ki búja, dolgoz­na még, de hol jut kenyérkeresethez, amikor jó erő­ben levő fiatalembereket léhűtőségre, semmitte­vésre kárhoztat a sors. Ki gondol rajuk, s ki ránk, akik valaha épp olyanok voltunk, mint ma ők. Re- ményteliek és álmodozók. Álom, igaz, ma isjut bő­ven, mint másnak a pelyvaként gyarapodó pénz, mert közel a tűzhöz. Hogyhogy nem égeti meg, nem tépi nyelvét a hazugság, amellyel mindig csak a jót, a jobbat ígéri, s nem hull ám a manna. Még csak ke­nyér sem... Itt ez a huszas, ez bizonyít mindent. Hogy mára már egy kiló kenyérre sem elég! Nosza, mondja az asszony, aki most is ott fagyoskodik a piacon né­hány almával, meg négy-öt szál zöldséggel, ami még megterem a kertben, menj, és hozz kenyeret. De nézd meg, abból végy, ami tizennégy nyolcvanas, nekünk az is jó lesz. keresem is, tekerem körbe a nyakam, így ni, de ahogy maga nem talált olyat, úgy én sem. Nincs már az, papa, mondta a boltos. Meg, hogy hol élek... Hát Égerben, ahol volt ilyen ke­nyér. Dehát az áremelés, a kormány, az Országgyű­lés, oktat ki a kereskedő. Aztán csak töröm a fejem: mikor döntött a kormány, az Országgyűlés arról, hogy ne legyen tizennégy nyolcvanas kenyér Eger­ben? Hát, uram, soha! Érti! Soha... Kérdezem a sü­tőipart, hová lett az olcsó kenyér, mondják türel­metlenül, hogy kivonták a forgalomból. Csak úgy, szó nélkül. Mert szóltak róla maguknak, újságírók­nak? Nem hinném, én betűevő ember vagyok, de ilyet nem olvastam, pedig ugyancsak átlapozom a lapjukat. A maga nevét is ismerem, s ha így már is­merősök vagyunk, hát kérdezze már meg Miskolczi Lacit a megyei tanácson, vagy Ringelhann Gyurit, a polgármestert, ők tudják-e, hogy eltűnt a szegény emberek kenyere...? Mert lehet, hogy én be sem mehetnék hozzájuk, pedig ismerősök ők is, ha még tudják, hogy ki is Nagy Lajos a Tizeshonvéd utca 32/A-ból. ...És most bocsásson meg, gyűri zsebébe a hiva­talos irományokat, nem akartam feltartani az idejé­ben. Csak megkérni, hogy érdeklődje meg, mi lesz a szegény ember sorsa holnap, meg holnapután. Mert ma még, teszi fel kortalan fejfedőjét, este még lesz mit enni, talán még maga is szereti: diót, al­mát... Lajos bácsi, ha olvassa, tudja meg, mert áradó szavait ízlelgetve akkor nem is sikerült válaszol­nom, szeretem a diót is, meg az almát is —de nem ily keserédesen, amiképp a maga szájához kerül. Mit gondol, egykoron nekem is ilyen jut... ? Szilvás István Lehet, hogy a tettes visszajár? Betörtek az iskolába... Tegnap reggel nem szokvá­nyosán indult a tanítás az egri 10- es számú általános iskolában. A tanáriban és az igazgatói irodá­ban iratok hevernek a padlón, a fiókok feldúlva, a pénzeskazet­ták feltörve. A tanáriban már el­múlt az első riadalom, ki-ki órára készül, hiszen a tanítás nem áll­hat meg. Kócza Tibomé igazga­tónő segítségért telefonál, ketten helyszínelnek: Csépányi Tamás rendőr hadnagy épp a jegyző­könyv lezárásánál tart, Veres Ti­bor rendőr főtörzsőrmester rög­zíti az ujjlenyomatokat. Van mit fényképeznie is: a tettesek há­rom ajtót, három íróasztalt fel­törtek, szinte valamenyi lemez- kazettával megpróbálkoztak, sőt, a lemezszekrénnyel is kísér­leteztek. Ez utóbbival mindhiá­ba. — Mikor történt az eset? — Este hét és reggel öt óra kö­zött — tájékoztat Csépány had­nagy. Pontosabbat majd csak a nyomozati anyag értékelése után tudunk. Feltehetően kocsiszere­lő vasat, vagy ahhoz hasonló fémtárgyat használtak a betörés­hez — mutatja a nyomokat. — Sikerült tisztázni, hogy mit vittek el? — Ügy látszik, nem jártak na­gyobb szerencsével — reagál a kérdésre Farkas Júlia igazgató- helyettes. — Nem találtak na­gyobb pénzösszeget. A menza és napközis térítési díjakat ugyanis nem fizetés után szedjük be a szülőktől. — Mindent itt hagytak? — A gazdaságvezetőnk fiókjá­ból vihettek el kisebb összeget (a pedagógusok névnapi pénzét eset­leg), de mást nem találhattak. Azért nem tudom pontosan, mert a kolléganőm táppénzen van, beteg a gyermeke, de már értesítettük. Ä helyszínelők már szedelőz- ködnek, mindent elvégeztek. — Sajnos mostanában elég gyakoriak az iskolabetörések, bombariadók — mondják. — Egerben a közelmúltban két helyre is ki kellett mennünk. — A feljelentést meg kell ten­ni hivatalosan — fordul a rendőr hadnagy az igazgatónőhöz bú­csúzóban. — Sajnos, van már gyakorla­tunk ebben — hangzik a felelet, hiszen júniusban és augusztus­ban is előfordult hasonló eset. Igaz, a legutóbbinál drága eszkö­zöket zsákmányoltak a betörők, akik azóta már kézre is kerültek. — Reméljük, így lesz most is.- Jámbor ­Új pályázat a hatvani kórházigazgatói tisztre Hatvan város képviselő-testülete csütörtöki ülésén, amelynek első „félidejéről” már tudósítottunk, későbbiekben nyílt tanácskozásán foglalkozott dr. Zeke Gábor kórházi orvos-igazgatóvá történő kine­vezésével is, amelyet a Magyar Orvosi Kamara egyetértő válaszával dr. Galambos Eszter megbízott osztályvezető terjesztett elő. A képvi­selők többsége azonban 10:8 arányban elvetette a javaslatot, majd amellett foglalt állást, hogy mindenkinek az lenne a megnyugtató, ha új pályázat knrására kerülne sor. Ennek megfelelően az önkormány­zat rövidesen a sajtóban ismét pályázati kiírást hirdet az állás betölté­sére. A továbbiakban a testület létrehozta a népjóléti, a művelődési, valamint az oktatási bizottságot. Ezt követően állást foglalt a képviselő-testület, hogy tagjai a mun­kából történő kiesés megtérítését ez évben nem igénylik, az összeget viszont jótékonysági alapra ajánlják fel. Az önkormányzat döntött a kimerült segélykeret pótlásáról is, a Hatvani Napló megjelentetésével kapcsolatban pedig olyan álláspontra helyezkedett, hogy az a jelenle­gi kivitelezés mellett a lakosság gyors informálását nem biztosítja, s keresni kell a jobb megoldási formát. Egyébként meg kell jegyeznünk, hogy a városi önkormányzat má­sodik ülését — az előzőtől eltérően! — igen konstruktív szellem jelle­mezte, amely mentes volt a pártcsatározásoktól is. (moldvay) Deklaráció az önkormányzatoknak Zöldek tanácskoztak Egerben A Heves Megyei Környezet­védelmi Szövetség közgyűlésére került sor tegnap délelőtt Eger­ben a volt SZMT-székház ta­nácstermében. A „zöld” ese­mény résztvevőit az elnöklő dr. Estók Bertalan köszöntötte. A küldöttek közül külön is üdvö­zölte a szövetség egyik alapító tagját, Sallós Károlynét, aki je­lenleg Tiszanána polgármestere. Az alapszabály módosítására vonatkozó javaslatokat dr. Kon­koly Thege László ismertette, melyet apróbb módosítások, ki­egészítések után a közgyűlés el­fogadott. Az új alapszabály sze­rint a megyénk zöldjeit tömörítő szövetség elnevezése Heves Me­gyei Környezetvédők Szövetsé­gére módosult. Lényeges válto­zás még az elfogadott dokumen­tumban, hogy az elnökség mel­lett tudományos bizottságot is létrehoztak. Á közgyűlés továb­bi részében a tisztségviselők megválasztására került sor. Itt Bárdos Ferenc ismertette ajelöl­tek nevét, akik kiválasztásánál a hozzáértés, szakértelem, hozzá­állás dominált. Ezt követően nyílt szavazással megválasztot­ták a választmány 25 tagját, all fős vezetőséget, az elnökség és a tudományos bizottság tisztségvi­selőit. A Heves Megyei Környe­zetvédők Szövetségének ügyve­zető elnöke Sándor András egri író-újságíró, latin-történelem szakos tanár lett. A tanácskozás végén a jelenlé­vők elfogadták a szövetség prog­ramját, melyet a Heves Megyei Környezetvédők Szövetségének felhívása az új önkormányzatok­hoz címmel, mint figyelemfel­keltő deklarációt meg is küldték szűkebb hazánk valamennyi ön- kormányzati testületének. (K. B.) Falusi életképek Pénteki lapszámunkban mu­tattuk be a boldogi tájházat, amely a falu közösségének ösz- szefogásával készült. Mint írá­sunkból is kiderült, ez a létesít­mény a hasonlók közül az egyik legszebb. Ebben látható Kunko­vács László fotóművész állandó kiállítása, aki a falu életét, nép­művészetét örökítette meg. A lá­togatók megismerkedhetnek a község múltjával és jelenével. A tárlat egész nap megtekinthe­tő.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom