Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-10 / 187. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE 1990. november 10., szombat Választási visszásságok Boldogtalan boldogiak A faluban most nincs mézeskalácsos hangulat, mint a híres boldogi búcsún... falu élén látni. Nem kevesebb mint 632 név került fel a szavazást szorgalmazó listára, ami mégis kevésnek bizonyult. „A boldogiakat ismerni kell... Amikor körbejártuk a témát, beszéltünk olyanokkal is, akik jól ismerik az itt élők mentalitását. Hallottunk olyan véleményt, hogy Boldog egy zárt, félig-med- dig belterjes falu, ami nem jelenti azt, hogy vaskalaposak laknának itt. Kialakult álláspontjukhoz, nézetükhöz azonban körömszakadtáig ragaszkodnak, s képesek minden követ megmozgatni azért, hogy vélt vagy valós igazuknak érvényt szerezzenek. Ezért is volt igaza annak a helyi polgárnak, aki elmarasztalta azokat, akik nem mentek el szavazni. Hiszen az egész háborúságnak az a néhány hiányzó voks az oka — szerinte is — amit nem adtak le. Mert jóllehet a kisgazdák vannak többségben, de mint megtudtuk, él még itt az MSZMP is, és nem egy SZDSZ-tag segíthetett volna abban, hogy más legyen a végeredmény. Mások váltig állították, itt a munkásság le van tiporva, s kár, hogy sokan elfelejtették, milyen jól jött annak idején a tsz, ami biztos megélhetést nyújtott nekik. Jó néhányon vissszasírják a múltat. Ők maguk fogalmaztak így: olyan sora soha nem lesz a népnek, mint a sokat szidott Kádár-rendszerben. Itt a kutyák húst ettek, a gyerekek csokoládéval dobálóztak. De elég csak végignézni az emeletes palotákon, meg az udvarban álló márkás gépkocsikon! „Egy köszönet kijárt volna” Az egyik falubéli a nyilvános alakuló ülést nem tudja feledni. — Látták volna azokat az arcokat. Szinte mindenki rettegett. A művelődési házban a kisgazdák álltak őrséget. Elég lett volna egy rossz szó, és kitör a botrány. De beszélni nem mert senki. Egy pisszenést sem lehetett haliam, úgy iktatták be a polgármestert. Azt a polgármestert, akit nem a falu, hanem a megyei bíróság ültetett a székbe. Elmondta aprog- rambeszédét is. Akkor mar láttuk, hogy itt nincs visszaút. De ha már így történt, legalább mondott volna valami köszönetfélét az előző vezetésnek. De nem. Erről nem esett szó. Pedig egy köszönet kijárt volna. Úgy latszik, bele kell törődnünk abba, hogy Boldog Kepes-falva lesz. Az ónkormányzatban ott vannak a Kepes rokonai. Sógor-komaság alapján irányítják majd a falut. S meglehet, hogy az újjáalakuló tsz élén is Kepes testvér áll majd. Tudja mindenki, milyen veszélyt jelent az ilyen összefonódás, de úgy látszik, ez ellen már nem tehetünk semmit. Pedig a polgármester sem lelkesedett Kepes Jánost munkahelyén, a hatvani termelőszövetkezetben kerestük meg. Úgy alakult ugyanis, hogy társadalmi megbízatásban vállalta el a polgármesterséget. Mondja: o képtelen lenne egész nap a hivatalban ülni, s egyébként is az a véleménye, hogy ezt a munkát tisztességesen el lehet látni ily módon is. Áprilistól nyugdíjba megy, s attól kezdve a nap minden percében elérhető lesz Boldogon. Súlyos vádakkal illették ezt az embert, akivel most szemtől- szemben ülünk. Nyílt tekintetét látva magunk is zavarba jövünk, amikor elő kell hozakodnunk a kényelmetlen kérdésekkel. Szavai, mondatai becsületes emberre vallanak, s az is tény: készségesen áll rendelkezésünkre, annak ellenére, hogy vonásai arról árulkodnak, alaposan megviselte az elmúlt időszak. — Önszántából indult a választáson? — Az igazság az, hogy se én, se a családom nem örült a jelöltségnek. De magam úgy gondoltam, a bizalmat nem szabad visz- szautasítani, és amennyiben az emberek azt kívánják, hogy én képviseljem őket, nem zarkóz- hatom el ez elől. Hallottam olyan hangokat is: mi benned bízunk, s amikor gyűjtötték a jelölőcédulákat, már látni lehetett: van esélyem. Igaz, ebben az időben már az ellentábor is hallatta a hangját, mondván, ha én győzök, itt kulák-uralom lesz, meg hogy egy köcsög tejért kell majd eljárni napszámba, mint valamikor. Mindezt azért vetették a szememre, mert rokonaim egykor néhány hold földön gazdálkodtak. — Ön ellen olyan vádakat is fölhoztak, hogy a Kepes-család kezébe kerül a falu vezetése... — Nézzék, az önkormányzati tagok között mindössze négyen vagyunk, akiket Kepesnek hívnak. Tehetek én arról, hogy a sógorom két fia is bekerült a 27 jelöltből a testületbe?T\iáom én is, szálka az emberek szemében, hogy a komám is képviselő lett Boldogon. Higgyék el, nekem ebben egyáltalán nincs benne a kezem. — Azt is beszélik, hogy a bol- dogi tsz ki szeretne válni a hatvaniból, és az elnöki tiszt várományosa épp az. ön testvére... — A boldogi kisgazdapárt szorgalmazza ezt a lépést, de nem titok, hogy én ellene vagyok a leválásnak. Ebben az egy kérdésben mindig is nézetkülönbség volt köztem és a testvérem között. Ezért ez a vád sem állja mega helyét. — Azt ugye érzi, hogy Boldogon most nagyon rossz ahangulat? — Úgy fogalmaznám: robbanásig feszültíNem kis erőfeszítésembe került, hogy lelkileg túltegyem magam az egészen. Hiszen jól tudom, sokaknak fájt, mégsem volt második forduló a választáskor. Én csak a törvényt tartottam szem előtt, amikor azt kértem, hogy az erre illetékes szervek döntsenek. Megjárta ez az ügy a hatvani bíróságot, majd a területi választási bizottságot, s végül a megyei bíróságot. Most mondjam azt, pont az ismerőseim kérdezték tőlem, hogy olvastam-e a Heves Megyei Hírlapot, amiben közzétették: én lettem a polgármester? A hivatalos határozatot csak később kaptam kézhez. — Ilyen tortúra után milyen érzésekkel lát munkához? Mielőtt válaszolna, hosszan elgondolkodik. Kepes Jánoson látszik, nem szeret alevegőbe beszélni, minden szavának súlya van. Ennek ellenére mégsem egy kiegyensúlyozott emberrel ülünk szemben. Sokkalta inkább olyannal, aki tudja, vállán nagy a teher. Amikor megszólal, mégis határozott: — Azt hiszem, itt az ideje, hogy túljussunk az ellenségeskedésen. A magam részéről megteszek minden tőlem telhetőt ennek érdekében. Az egyetértés jeleit már akkor tapasztalhattam, amikor kiálltam a nyilvánosság elé az avatáson. Annak ellenére tettem ezt, hogy ismerőseim nyomatékosan kertek, zárt ajtók mögött tegyem le az esküt. Elmondom azt is, hogy burkolt és kevésbé burkolt formában előzőleg meg is fenyegettek az emberek. Feszült volt a hangulat, s pusztán akkor lélegeztem föl, amikor tapsot kaptam azon bejelentésem után, hogy társadalmi megbízatásban vállalom a számomra megtisztelő posztot. — Egy utolsó kérdés... Elmarasztaltak önt azért, mert nem mondott köszönetét az előző tanácselnöknek. Mi volt ennek az oka ? — Látják, ebben igazuk van az embereknek, de abban a puskaporos hangulatban erről teljesen megfeledkeztem. Ezért ezúton is megkövetem az elődömet, hiszen sok mindent köszönhet neki a falu. Mikes Márta Barta Katalin Ma már fontos tényező a megyei kórház életében Medicaritas—a betegekért és az orvosokéit Egerben, a Markhót Ferenc Megyei Kórházban idén február óta működik a Fiatal Orvosok és Egészségügyi Diplomások Érdekvédelmi Egyesülete, közismert nevén a Medicaritas. A szervezet legutóbb a kórházi or- vos-igazgato választásánál hallatott magáról: fórumot rendeztek, ahola vezetői posztra pályázók ismertethették programjukat. A Medicaritas ezek után nyilvánosságra hozta, kit javasol és kit nem — végül az általuk támogatott lett a befutó. Mindezek alapján, úgy tűnik, a háromnegyed éve létrejött egyesületnek ma már súlya van a kórház belső életében. Négy fiatal orvossal beszélgetünk. Közülük hárman, dr. Csomós András pszichiáter, dr. Szabó Tamás urológus, és dr. Rácz István szemész a Medicaritas vezetőségi tagjai; a negyedik, dr. Szabó Zsolt urológus az egyesület gazdasági felelőse. Elsőként a megalakulás okairól, körülményeiről esik szó: — Már évek óta formálódott egy érdekvédelmi szervezet gondolata — mondja dr. Szabó Tamás —, s a konkrét lökést az adta meg februárban, hogy a korábbi szakszervezet bomlásnak indult. Az egészségügyi szakszervezet nem vállalt szakmai érdekképviseletet. Közben létrejött ugyan az Orvosi Kamara, azonban ez sem volt megfelelő, hierarchikusnak, átmentés-gyanús-nak találtuk, s így vetődött fel: csináljunk magunknak egy egyesületet. Negyven alapító tagunk volt, most körülbelül százhúsz a tagok száma, tíz összkórházi orvosoknak, diplomásoknak a negyven százaléka. Akik beléphetnének, azok hatvan százaléka benn is van... — Mit jelent az, hogy akik beléphetnének? — Adjunktusig bezárólag — ez olyan 40 éves korhatár. A zöm 35 éven aluli. A legfiatalabbak azonban nem léptek be. Valószínűleg félnek, tartanak a vezetőktől, es még nem érzik annyira a gondokat, mint mi. Például azt, hogy az idősebb orvosnak nem érdeke, hogy a fiatalabb sokat tudjon. Egyebek mellett ezért kell a szakmai érdekvédelem. — A fő cél tehát a szakmai érdekek képviselete? dr. Szabó Zsolt: — Alapvetően az egészségügyi ellátás javítására törekszünk. Ezen belül persze fontos a szakmai érdekvedelem, hiszen a betegeknek nem mindegy, milyen az orvos hangulata, vagy milyen egy kórházban a szakmai színvonal. De az elsődleges cél az, hogya betegek ellátása jobb legyen. Ez még különösebb ráfordítás nélkül is megvalósítható. — Térjünk vissza februárhoz. Hogyan vélekedtek megalakulásakor a Medicaritasról a kórházban dolgozók, a vezetőség? Milyen volt a fogadtatás? — Egyrészről elutasító — mit ugrálnak? —, más részről rácsodálkozó. Ez szűrődött le a közhangulatból. Ugyanakkor semmifele akadály nem állt előttünk, senki és semmi nem zavarta a működést. — Előbb az Orvosi Kamara esetében kifogásolták annak hierarchikus felépítését. Hogyan fest a Medicaritas belső szervezete? dr. Szabó Tamás: — Ötfős vá„FejlőcUék még Jobban a magyar falu... Beszélgetés dr. Nyilas Jánossal, a MSZAP elnökével Tavaly novemberben — a parlamenti választásokat megelőző politikai megélénkülés idején — meglehetősen nagy figyelmet keltett, hogy Gyöngyösön országos párt is zászlót bontott. Aztán ez a párt — nem kis meglepetést okozván — a vártnál sokkal rosz- szabb eredménnyel maradt alul a csatározásban. Remélt voksai- nak csak szerény hányadát tudta megszerezni. Azóta alig hallunk róla valamit... — Vajon mi volt az oka a mérsékelt szereplésnek, vagy — ha úgy tetszik — kudarcnak? S egyáltalán él, dolgozik, remény- kedik-e még a Magyarországi Szövetkezeti és Agrárpárt? — kérdezem az elnökétől, dr. Nyilas Jánostól, aki főállásban természetesen ma is a gyöngyössoly- mos(tsz elnöke. — Nos, ami a felvetés első részét illeti — válaszolja —, elmaradt sikerünknek minden bizonya nyal az lehet az alapvető oka, hogy túlságosan optimistán ítéltük meg a lehetőségeinket. Sokkal szélesebb kör bizalmára számítottunk, mintsem valójában goldolhattuk volna. Bénítólag hatott törekvéseinkre, hogy — miért, miért nem? — minket is az utódpártok közé sorolt a közvélemény, s az első szabad választások idején — emlékezzünk csak rá! — divatosabb volt valami ellen, mint inkább valamire szavazni. Ráadásul ma még a bázisnál oly fontosnak számító agrár- értelmmiség sem mérlegelte igazából támogatásának szükségességét, sikerünk jelentőségét. Nem volt a legszerencsésebb, hogy csak az Agrárszövetséggel közösen indultunk, s egyedül Heves megyében állítottunk önállóan is képviselőjelölteket. A választási harcokhoz elengedhetetlen anyagiaknak is szűkében álltunk. Ilyenformán szinte törvényszerű volt, hogy a küzdelmekben lemaradjunk... Volt időnk elemezni a történteket, s le is vontuk tapasztalatainkból a tanulságot. Ha a sikertelenség eleinte vissza is vetette egy kicsit a kezdeti lendületet, pártunk — úgy érzem — ismét kezd magára találni. Amíg a kibontott zászló alá az alakuláskor négy megyéből álltak, a későbbiekben Sza- bolcs-Szatmár-Beregből és Pest megye egy részéből is csatlakoztak. Tagjaink létszáma ma a nyolcezret is meghaladja. S ahogyan attól a bizonyos régi sokkhatástól egyre inkább megszabadulnak az emberek, úgy nő irántunk az érdeklődés, s fordul figyelmesebben is célkitűzéseink felé. Párttagságunk kezdi elfelejteni az övön aluli ütéseket is, s a kulturált vita híveként iparkodik dolgozni elképzeléseink megvalósításáért. Noha a helyhatósági választásokon már szűkebb hazánkban sem indítottunk saját jelölteket, csupán azokat a függetleneket támogattuk, akik az agrárszférában kívánnak cselekedni a magyar falu, a vidék felemelkedéséért, kétségkívül a mi eredményünknek is számít befutásuk országszerte. A mi örömünk is, hogy például itt, Gyön- gyössolymoson az önkormányzatba került független képviselők számának aránya több mint kétharmados. S pártunk négy tagja is benne van a község vezető testületében. Az pedig talán még reményt keltőbb, hogy — hadd említsem az ország távolabbi területét is — történetesen Nyírbo- gáton egyenesen párttagjaink élvezik a mandátumok kétharmadosnál nagyobb többségét! Mindez visszahozta önbizalmunkat, s erőt ad számunkra a továbbiakhoz. — Mik a terveik? — Jóleső érzéssel nyugtázzuk, hogy ha nem is éppen ugrásszerűen, de nőtt a taglétszámunk, s a szimpatizánsok tábora szintén mind nagyobb. Ennek ellenére sem akarjuk azonban megragadni a lehetőséget egy határozottabb kampányhoz, de azért természetesen igyekszünk kiterjeszteni működési területünket. Változatlanul fegyvertársunknak tekintjük az Agrárszövetséget, erősítjük vele kapcsolatunkat, s továbbra is távolmaradunk más pártok durvább támadásától, lejáratásától. Meghirdetett programunk a jövőben is ugyanaz. Azon vagyunk, hogy az eddiginél érezhetőbben mérséklődjenek a főváros és a vidék közötti ellentétek, fejlődjék még jobban a magyar falu, legyen mielőbb megfelelőbb agrárkoncepció Magyarországon. Nem vagyunk nagyüzemcentrikusak, a közös gazdaságokat ugyanúgy kívánjuk képviselni, szolgálni, mint a kisüzemeket, a kistermelőket. Harcolunk az ágazat jobb arányaiért, a mezőgazdaság jövedelmezőségének az országos átlagra történő emeléséért. A helyzet javulásához elengedhetetlennek tartjuk, hogy az agrárszférában is kialakuljanak az eddiginél vonzóbb befektetési feltételek, az új vállalkozók is értelmét lássák munkahelybővítési törekvéseiknek. Mi is szeretnénk az üzletemberek, a társaságok fi- elmét az önkormányzatok felé ordítani, valamennyiüket a leggy1 fői hogy a megtermelt áru lehetőleg ugyanabban az üzemben, faluban, városban kerüljön feldolgozásra is, de legalább a területi, térségi integráció mindenképpen megvalósuljon. Nem ragaszkodunk mereven az egytípusú szövetkezetekhez, felkarolunk minden egészségesebb ötletet, javaslatot, módszert, ami előbbre visz, szorgalmazzuk a gazdaságok még sokoldalúbb együttműködését mindenütt, ahol csak'lehet. Igyekezetünkben a fogyasztási szövetkezetekkel is változatlan a szövetségünk. S ha első próbálkozásunk idején a várt siker el is maradt, nem mondtunk le a Parlamentbe való bejutásról. Gyóni Gyula — De jó, hogy erre járnak — mondják Boldogon, amikor kiderül rólunk, hogy újságírók vagyunk. — Itt óriási botrány van, csak nem mer senki sem beszélni róla — fogja suttogóra hangát beszélgetőtársunk. — Tudjak, félnek az emberek. Olyan, mintha ebben a faluban megállt volna az élet az ötvenes években. Két részre oszlott a község, s attól tartunk, hogy a félelem miatt a szőnyeg alá söprik a szemetet. — De miről van szó? — kérdezzük kolléganőmmel. — Hát ez az, amit nehéz elmondani. Túl bonyolult az egész ügy. És azt már most előre kell bocsátani, hogy csak név nélkül mondják el az emberek a véleményüket, ha egyáltalán elmondják... Rejtélyes dolog ez. Csak lassan, nagyon lassan áll össze a kép. Fáj ez a népnek — Tudják, az a legnagyobb baj, hogy az új polgármesternek több rokona is van a képviselő- testületben — hallottuk egy boldogi lakostól, aki nemcsak hogy itt elte le eddigi életét, de a település gazdájának is érzi magát. — Fáj ez a népnek. Ha nagyon őszinte akarok lenni, el kell mondjam: itt a kisgazdák uralkodnak, szinte házról-házra járnak, és ők is írták össze, ki legyen a polgármesterünk, ki képviseljen minket az önkormányzatban. Hát ez az, ami végképp nem fér a fejébe a népnek.-Tulajdonképpen a polgár- mester személye ellen milyen kifogásuk van? — Kepes Jánost ismeri mindenki a faluban, és nagyon jó embernek tartjuk. Ha engem kérdeznek, én azt mondom: képes ellátni feladatát, mégis, bárkivel beszélnek, hamar kiderül majd, hogy nem mindenki van ezen a véleményen. Nem mint emberrel van bajunk vele, csak kételkedünk benne, lesz-e majd olyan, mint az előző elnök volt. Nagy az ellenségeskedés A tények pontos ismeretéhez mindenképpen el kell mesélnünk a történetet. Boldog tanácselnöke 13 éven át Cserkuti István volt. Akivel csak szót váltottunk, mindenki dicsérte. Sokan most is állítják, hogy nélküle nem tartana ott a falu, ahol ma. Nem véletlen, hogy ő is megpályázta a polgármesteri posztot. Tény, nem akármilyen eséllyel indult, hiszen az első fordulóban mindössze két szavazattal kapott kevesebbet ellenfelénél. Ezek után nem csodálkozhatunk azon sem, hogy — a szoros eredményt megtudva — óvást emelt a szavazást követően. Az urnabontáskor és a szavazatok ellenőrzésekor kiderült: egyenlő számban adták le voksukat az emberek a két félre. Természetesen a falu népe abban reménykedett, hogy mielőbb kiírják a másik fordulót, ahol végérvényesen eldőlhet, ki kap bizalmat. A második megmérettetés azonban elmaradt. Ez késztette a boldogiakat arra, hogy aláírásokat gyűjtsenek a második forduló kiírásáért, nem titkolván, hogy ők a régi tanács elnököt szeretnék azután is a lasztott vezetőségünk van, ennek tagjai között általában egyenletesen oszlik meg a tennivaló. Az öt ember közül az egyik az ügyvivő, aki adott szituációban egyszemélyiben képviseli az egyesületet. Émellett kórházi munkahelyenként van egy-egy — szintén választott — képviselő, ösz- szesen mintegy 25-j0, ők alkotják a képviselő-testületet. Végül létezik a közgyűlés is, amely évente minimum egyszer ülésezik. Ez a struktúra biztosítja az információk gyors áramlását, s kézbentartható, összehangolható a munka. — Bármilyen egyesületről legyen is szó, van egy elengedhetetlen feltétele a működésnek: a pénz. Gondolom, önöknél sincs másképp... dr. Szabó Zsolt: — Tavasszal elnyertünk egy pályázatot, amelyet a megyei tanács ifjúsági és sportosztalya írt ki az alulról jövő kezdeményezések segítésére. Harmincezer forintot kaptunk. Most is van két pályázati jelentkezésünk, s ezenkívül a tagdíjakból származik még bevétel. Egyébként a tavasszal elnyert ösz- szegből húszezer forintot alapítványi célra kellett fordítani... dr. Rácz István: -...így jött létre a Medicaritas alapítvány. Ennek célja, hogy a kórházban dolgozó orvosok és egészségügyi diplomások minden olyan szakmai tevékenységét támogassa, amely az egészségügyi ellátás szín vonalát emeli. Az alapítvány — melynek kuratóriuma 1991- től negyedévenként bírálja el a pályázatokat — támogatást adhat bel- és külföldi konferenciákon, tanulmányutakon való részvételre, prevenciót, egészség- megőrzést szolgáló programok beindítására, helyi szervezésű, országos szintű tudományos ülések anyagi megsegítésére, különböző kutatási témákra... — Ismét magáról az egyesületről kérdeznék. Szavuk van az orvos-igazgató választásánál, a döntések hozatalánál. Mivel foglalkoznak még? dr. Csomós András: — Fontosnak tartjuk a nyelvtanulást, a nyelvgyakorlást, így most zajlik a második, általunk szervezett intenzív angol nyelvtanfolyam a kórházban. Ez meglehetősen sikeres, az első is az volt, szóval, sok az igény. Ma már a kórházvezetés is jóindulatúan áll hozzá a dologhoz', míg korábban csak munkaidő után és saját költségen lehetett nyelveket tanulni, most van két hét tanulmányi szabadság és bizonyos anyagi támogatás is. — Létezik-e a Medicaritashoz hasonló szervezet az ország más kórházaiban, s ha igen, van-e kapcsolat? Végül az is érdekelne, milyen a viszony az Orvosi Kamarával, illetve a meglévő egészségügyi szakszervezettel? — Van már néhány — a miénkhez hasonló — szervezet, s persze szeretnénk felvenni velük a kapcsolatot. Ugyanakkor azt gondolom, lehetséges, hogy a körülmények a jövőben úgy változnak, hogy nem lesz szükség ilyen egyesületekre, és ezért kevesebb is alakul. A kamarával, a szakszervezettel pedig jó cél érdekében bármikor partnerré válhatunk — de a külön véleményünket adott esetben fenntartjuk. Kénes Marcell