Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-12 / 188. szám

EGYSZEMÉLYES TÉVÉ BÉLAPÁTFALVÁN — KEDDENKÉNT HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1990. NOVEMBER 12. HÉTFŐ HÍRLAP PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA I. ÉVFOLYAM 188. SZÁM ÁRA: 5,80 FORINT w w P HÍRLAP Reklám-összeállításunk mai lapszámunkban! Új korszak a kapcsolatok történetében Gorbacsov befejezte németországi látogatását Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke szom­baton feleségével Raiszával, és kíséretének más tagjaival Helmut Kohl kancellár szűkebb hazájába, Oggersheimbe és vidékére látogatott. Ezzel fejezte be harmincórás hivatalos németországi látogatását. Gorbacsov volt az első külföldi államfő, aki az is­mét egységes Németországba utazott, a pénteken aláírt, húsz évre szóló német-szovjet jószomszédsá­gi és együttműködési szerződés pedig az első átfogó (Folytatás a 2. oldalon) Göncz Árpád Japánban Számíthatunk a segítségre Göncz Árpád köztár­sasági elnök vasárnap találkozott Kaifu Tosiki japán miniszterelnök­kel. Göncz szólt a ma­gyarországi demokrati­kus átalakulás nehézsé­geiről és arról, hogy az ország a gondok áthida­lásánál számít Japán és a japán vállalatok aktivi­tására. A japán minisz­terelnök kifejtette, hogy a japán kormány tuda­tában van Magyaror­szág nehéz gazdasági helyzetével és kész arra, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetek, továbbá a 24-ek cso­portjával egyeztetve se­gítsen a gondok leküz­désében. A japán császár beik­tatási ceremóniájára (Folytatás a 2. oldalon) Harcba kell szállni a rosszindulatú daganattal E betegség nevét hiába szádra ne vedd! Minden kornak megvan a maga betegsége, amelyet miszti­kus köd vesz körül. Nem túlzás azt mondani, hogy napja­inkban ez a rák. Annyira így van, hogy ódzkodik még ki­mondani is a nevét a beteg és az orvos is, mert beláthatatlan lelki következményei lehetnek. Inkább így fogalmaznak: rosszindulatú daganat. Pedig a lényeg ugyanaz. Egy olyan kór, amelynek máig sem ismerjük pontosan a keletkezési okát, s sajnos jó néhány esetben a gyógyítására sem va­gyunk képesek. A megyei kórházban 1989. augusztus 1-jé- től működik onkoterápiás osztály. A vezetője, dr. Kovács Lajos összegzi működésük tapasztalatait. Világkiállítási fórum az új városházán Politikai előítéletektől mentes tárgyszerű vitára szólította fel mintegy 300 fős hallgatóságát Demszky Gábor Budapest fő­polgármestere a világkiállításról rendezett egész napos szombati tanácskozáson, az új városhá­zán. Bevezető szavaiban, egyebek mellett megkérdőjelezte a kor­mány programirodája által ké­szített előteijesztésben található adatok realitását, majd hozzá­fűzte, hogy számos előre nem számszerűsíthető tényező is ki­hat a kiállítás végleges költségei­re. A világkiállítás finanszírozá­sának kormányzati felelősségét felvetve utalt arra, hogy kevés külföldi befektető jelentkezése esetén az állami költségvetés olyan terheket kényszerül majd felvállalni, amelyek tovább sú­lyosbíthatják a nemzetgazdaság amúgy is labilis helyzetét. Jövedelemkockázati Alap Jövedelemkockázati Alap lét­rehozására tett javaslatot a Me­zőgazdasági Szövetkezők és Ter­melők Országos Szövetsége. Az elképzelések szerint az alapból üzemviteli kölcsönt vehetnének fel a tagok átmeneti pénzügyi gondjaik megoldására, elemi ká­rok esetén pedig — a jövedelem­kiesés ellensúlyozására — végle­ges juttatást igényelhetnének. A kezdeményezés hátterében az áll, hogy az új csődjogi szabályo­zás megszünteti az állami szaná­lás intézményét, s ezzel megszű­nik az elemi károk, vagy kedve­zőtlen időjárás, például aszály miatt bekövetkező terméskiesés állami pénzügyi rendezésének lehetősége is. Hivatásos Vadászok Országos Szövetsége Érdekvédelmi, érdekképvise­leti és szakmai feladatokat ellátó országos szövetségbe tömörül az ország mitegy 2000 hivatásos va­dásza. Ezt szombaton Tatabá­nyán mondták el, a Hivatásos Vadászok Országos Szövetsége Komárom-Eszergom megyéi szervezetének alakuló ülésén. Az új szervezet létrehozását az indokolja, hogy a hivatásos va­dászok már nincsenek megelé­gedve az érdekük ellátására hi­vatott szakszervezetek eddigi te­vékenységével. Ezért határozták el egy, az eddiginél következete­sebb, társadalmi, gazdasági, szo­ciális és kulturális feladatokat végző szövetség megalakítását. Szoboravatás Karcagon Születésének 100. évforduló­ja alkalmából szobrot áhítottak szülővárosában, Karcagon Né­meth Gyula akadémikusnak, a történettudomány nemzetközi hírű kiválóságának. Az 1976- ban elhunyt orientalista tudós munkásságát szinte teljes egé­szében a magyar őstörténet-ku­tatásnak szentelte. — Mindenképpen harcba kell szállni a rosszindulatú daganat­tal — mondja —, foglalkozni kell azzal a betegséggel, amely a ha­lálokok közül megyénkben is a második. Ki kellett alakítani a megelőzés, a gyógyítás és a reha­bilitáció folyamatát. Ezért volt fontos, hogy a tizenkilenc me­gyéből kilencedikként Hevesben is megalakult az önálló osztály. Azelőtt a daganatokat a kiin­dulási szervnek megfelelő osztá­lyon kezelték, például nőgyó­gyászaton, urológián, vagy a fül- orr-gégészeten, stb. Most azon­ban kialakítható egy olyan inter- diszciplinális, tehát több terüle­tet is átfogó kezelési terv, amely egyaránt tartalmaz majd sebé­szeti eljárást és gyógyszeres ke­zelést. Ez mindenképpen a ked­vező megoldás, mert hol egyik, hol másik módszer a célravezető, de legtöbbször a kettő kombiná­ciója hozza meg az eredményt. Szóba kerülnek természete­sen a különböző, mostanában di­vatossá váló szerek. Ahogy be­szélgetőtársunk megfogalmazza, a lábtörést nem gyógyítgatják gyógyfüvekkel, mert annak biz­tos oka van. Más a helyzet azon­ban a daganatos megbetegedé­sekkel, ahol az ok még ez idáig nem tisztázott: valószínűleg több tényező húzódik meg a háttér­ben, bizonyos vírusok épp úgy késztethetik a sejteket kóros túl­burjánzásra, mint a környezeti ártalmak. Lehet jelentősége annak is, hogy az emberek hisznek bizo­nyos készítményekben, de ez ön­magában végül is nagyon kevés. Fontos bizonyos esetekben a szervezet ellenállóképességének erősítése, mert ha az normálisan működik, akkor ellensúlyozhat­ja a kóros behatásokat. Ilyen cé­lokat szolgálna például a Béres- csepp, amely nyomelemeket tar­talmaz vagy a Celladam-szer, amelynek immunrendszer erősí­tő hatása valószúiűsíthető.( A Celladam-teszttel kapcsolatos állásfoglalását a megyei kórház tudományos bizottságának la­punk negyedik oldalán olvashat­ják.) (Folytatás a 3. oldalon) MSZP-kongresszus Elfogadták a programtervezetet Vasárnap befeje­ződött a Magyar Szo­cialista Párt Siófokon tartott II. kongresz- szusa. A párt prog­ramtervezetét vita után, némi módosí­tással elfogadták a küldöttek. Vitányi Iván a programszerkesztő bizottság elnöke ez­zel kapcsolatosan el­mondta az MTI mun­katársának, hogy a vita során elsősorban pontosítani kívánták a többi között a Marx tanaihoz és a többi párthoz való viszo­nyukat. A kongresz- szus úgy ítélte, hogy Marx eszméit tanul­mányozni kell, de csak azt szabad belő­lük átvenni, ami ma is érvényes, korszerű, tehát semmiképpen sem lehet azokat dogmának tekinteni. A kongresszus harmadik napján fo­gadták el az „Állás­pontot” című doku­mentumot, amely hét pontba foglalja, hogy a szocialisták szerint melyek ma Magyar- országon a legsürgő­sebb tennivalók. Vajon hogy vizsgáznak az újságírók az egri gyakorlópályán? (Fotó: Szántó György) Találkozás a közlekedési tárca vezetőjével Újdonságok közútról, vasútról, hírközlésről Három napra a Galyatetői Nagyszálló adott ott­hont a hazai közlekedési újságírók hagyományos évi találkozójának. Az ország legmagasabban fek­vő üdülőjében pénteken délután az ORFK közle­kedési osztályának helyettes vezetője számolt be a hazai közlekedési helyzetről. Kiemelte, hogy évről évre emelkedik hazánkban a halálos balesetek száma, amely főleg az úthálózat, az elöregedett gépkocsipark, a szabálytalanul köz­lekedők és az ittas vezetők okozzák. Épp ezért in­dokolt, hogy mielőbb önálló közlekedési szerv ala­kuljon ki az ORFK-n belül. Országosan 2500- 3000 közlekedési rendőrt látnak el új technikával, nyugati gyártmányú motorokkal és autókkal. (Folytatás a 3. oldalon) Sport­sarok Asztalitenisz NB I. Egri Kolacskovszky —Szolnoki Tisza Honvéd 18-7(!) A bentmaradáshoz nélkülöz­hetetlen egri bravúr született. Csar­nok­avató Üj tornacsar­nokot avattak Hatvanban. A Kodály Zoltán Általános Is­kola sportnap­pal vette bir­tokba a létesít­ményt, ünnep­ségükre meg­hívták Mé­szöly Kálmán szövetségi ka­pitányt is. A diákfoci-baj- nokság kezdő- rúgását az il­lusztris ven­dég végezte el. (Fotó: Szántó György) Hevesi fricska Recsken A megyei labdarúgó-bajnokság hét végi fordulójának lapzár­tánkig beérkezett eredményei: Recsk-Heves 2-3, Novaj- Nagyréde 2-2, Selyp-Poroszló 2-0, Sirok-Maklár 6-1, Átány- Petőfibánya 4-0, Tamalelesz-Kompolt 4-1, Tamaörs-Gyön- gyöshalász 0-5, Domoszló-Eger SE II. 5-1. CEV-kupa A franciaországi Riómban az Eger SE női röplabdacsapata kétszer is 3-0-ás vereséget szen­vedett a házigazdáktól és ki­esett a nemzetközi kupából. Labdarúgó NB I. Veszprém-Ferencváros 2-1 (1-0), Bp. Honvéd-Pécs 1-0 (0- 0), Vasas-Békéscsaba 1-0 (1- 0), Rába ETO-Tatabánya 1-1 (0-0), Vác-Szeged 1-0 (1-0), MTK YM-Siófok 2-0 (1-0), Bp. Volán-Ü. Dózsa 1-0 (1-0). A Videoton-Debrecen találkozó 1-0-ás állásnál, az 52. percben köd miatt félbeszakadt. A bajnokság állása: 1. Vác 13 10 2 1 20-9 22 2. Bp. Honvéd 12 9 1 2 21-7 19 3. Veszprém 13 6 6 1 15-11 18 4. FTC 12 7 2 3 24-8 16 5. Tatabánya 13 5 5 3 15-13 15 6. Pécs 13 7 - 6 12-10 14 7. MTK VM 13 5 3 5 15-16 13 8. B.csaba 13 5 2 6 15-15 12 9. Siófok 13 3 6 4 11-12 12 10. Rába ET0 12 4 3 5 19-17 11 11. Vasas 13 5 1 7 18-22 11 12. Szeged 12 3 4 5 6-13 10 13. Videoton 12 3 3 6 14-19 9 14. Ú. Dézsa 13 3 2 8 16-24 8 15. DVSC -12 1 4 7 5-14 6 16. Bp. Volán 13 3 - 10 1 3-29 6 Elmaradt mérkőzések: Rába­FTC (nov. 14), Bp. Honvéd- Szegea. Labdarúgó NB II. Metripond — Hatvan 0-1 (0 -1) Eger SE — Nyíregyháza 0-0 Labdarúgó NB III. H. Gáspár SE — Sz. Cukor 1-1 (0-0) Romhány — Apc 1-4 (0-1) Gyöngyös — St. Kohász 0-0 Dány — Bélapátfalva 3-1 (0-1)

Next

/
Oldalképek
Tartalom