Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-17 / 116. szám

2 Hírlap 1990. augusztus 17., péntek Díjak, kitüntetések átadása a megyei tanácson Kuvaiti evakuálás (Folytatás az 1. oldalról) helyi illetékesek szóban közöl­ték: egyetlen ország esetében sem engedélyezik, hogy annak diplomata- és szolgálati útlevél­lel ott tartózkodó polgárai, azok családtagjai elhagyják az arab országot. Bizonyos jelekből úgy tűnik, hogy a bagdadi kormányzat sze­retné elérni: az idegen állampol­gárok hagyják el Kuvaitot, de ne távozzanak Irakból is. A bagdadi hatóságok jelezték: továbbra is érvényesnek tartják azokat a szerződéseket, amelyekkel kül­földiek iraki cégeknél vállaltak munkát - azaz az irakiak nem já­rulnak hozzá az ő távozásukhoz. A magyar diplomácia szinte azonnali válaszában a nemzet­közijoggal ellentétes, elfogadha­tatlan lépésnek nevezte az iraki intézkedést. A magyar álláspont szerint minden magyarnak joga van hazatérni, a munkavállalási szerződések a körülmények vál­tozása miatt érvényüket vesztet­ték. Az invázió során iraki fogság­ba került öt magyar állampolgár még mindig Bagdadban tartóz­kodik. Az ő hazatérésükre is csak szóbeli ígéret hangzott el. A magyar Külügyminisztéri­um rendelkezésére álló informá­ciók mindenesetre azt bizonyít­ják, hogy a Kuvaitban és Irakban levő magyarokat nem fenyegeti veszély. (Folytatás az 1. oldalról) Kecskés Ferencnek, a Mátra Mű­velődési Központ portásának, Kertai Pálné nyugdíjasnak, és Mezei Istvánná hatvani mozi- üzem-vezető gépésznek. Heves Megye Tanácsa a kör­nyezetvédelem területén kifej­tett aktív, eredményes társadal­mi tevékenységéért ’’Heves Me­gye Környezetvédelméért” elis­merő oklevélben részesítette Gavallér Istvánt, az ÉKOVIZIG igazgatóhelyettesét, Gulyás Lászlót, a káli Nagyközségi Kö­zös Tanács V. B. műszaki cso­portvezetőjét és három egri nyugdíjast, Hortobágyi Ernőt, Sándor Andrást, illetve dr. Varga Józsefet. Az iskolai és iskolán kívüli ok­tatási feladatok ellátásának szer­vezésében és a tanácsok közmű­velődési feladatainak megvalósí­tásában végzett társadalmi mun­kájáért a „Megye Művelődésü­gyéért” kitüntető jelvényt kapta Barta László, a Heves Megyei Moziüzemi Vállalat műszaki osztályvezetője, Bókái Mária, a Gárdonyi Géza Színház színmű­vésze, dr. Csiffárynédr. Schwalm Edit, a Dobó István Vármúzeum muzeológusa, múzeumi osztály- vezetője, dr. Löffler Erzsébet, a Megyei Múzeumok Igazgatósá­gának megyei múzeumigazga- tó-helyettese, Sütő György, a hatvani József Attila Ifjúsági Nevelőotthon igazgatója, és a Megyei Művelődési Központ Színműhelye, melynek nevében Szabó Janos vezető vette át a dí­jat. Heves Megye Tanácsa a la­kosság egészségügyi ellátása, a közegészségügyi és járványü­gyi, valamint település-egész­ségügyi jellegű feladatok meg­valósításában kifejtett társadal­mi munkájáért a ’’Megye Egész­ségügyéért” kitüntető jelvényt adományozta Luzsikné Kakuk Borbálának, a Heves Megyei Köjál Egészségnevelési Osztá­lya előadójának, dr. Molnár Miklósnak, a Markhót Ferenc Megyei Kórház-Rendelőinté­zet osztályvezető főorvosának, valamint Vértes Ákosnénak, a Heves Megyei Tanács Gyógy­szertári Központja 18/13. szá­mú gyógyszertálja vezetőjének. Az ünnepség végén törzsgár- datagsági jelvények átadására került sor. Hírlap-telefotó Göncz Árpád, köztársasági elnök tegnap Borsod megyébe látoga­tott. Útja során felkereste a Tiszai Vegyi Kombinátot is f—1 iU Szaűd-Arábia: a szaudi királyi légierő egyik pilótája felszáll ameri­kai gyártmányú F-15-ös vadászgépével. A sivatagi királyság jelen­tős erősítést kap az USA-tól egy esetleges iraki támadás kivédésére Berlin: feldü­hödött tüntető rángatja Peter Pollack kelet­német mező- gazdasági mi­niszter felöltő­jét az Alexan­der -Platzon, ahol több ezer parasztgazda tiltakozott az NDK agrárpo­litikája ellen. A tojással és paradicsommal is megdobált minisztert má­sik három tár­sával együtt augusztus 15- én menesztet­ték a kor­mányból Önkormányzati választások Kétszavazatos rendszer Az önkormányzati választá­sokon a 10 ezernél több lakosú településeken, illetve a fővárosi kerületekben a kétszavazatos vá­lasztási rendszert kell alkalmaz­ni. Azaz: a képviselő-testületek tagjainak több mint felét egyéni választókerületben, a másik ré­szét pedig listán választják meg a szavazópolgárok. Az országban — Budapestet nem számítva — 141 olyan tele­pülés van, amelynek lakossága meghaladja a 10 ezret. E helye­ken 1714 önkormányzati képvi­selőt egyéni választókerületben, 1573-at pedig listán lehet meg­választani. Az önkormányzati választójogi törvény — csakúgy, mint a kishstás rendszerben — itt is szabályozza a képviselő-testü­letek tagjainak számát. Eszerint 25 ezer lakosig 10 egyéni válasz­tókerületet alakítanak ki, listán pedig 9 mandátum szerezhető meg. Ötvenezer lakosig ez az arány 14/13, hatvanezer lakosig 15/14, hetvenezer lakosig és a fővárosi kerületekbebn legalább 16/15. Minden további 10 ezer lakos után kettővel, egy egyéni választókerületben és egy listán megválasztott képviselővel nő a képviselő-testület tagjainak száma. A szavazáson a választópolgá­rok — a fővárosiak kivételével — két szavazólapot kapnak. Az egyik szavazólappal az egyéni választókerületi jelöltekre, a má­sikkal a listákra voksolnak. Az egyéni választókerületek­ben az első fordulóban az lesz képviselő, akire a legtöbben sza­vaztak, feltéve, hogy megkapta az érvényes szavazatok több mint egynegyedét, és a szavazá­son az egyéni választókerület szavazópolgárainak több mint kétötöde — 40 százaléka — sza­vazott. Ha a szükségesnél keve­sebben vettek részt a szavazás­ban, akkor a második választási fordulóban mindazok a jelöltek indulhatnak, akik az elsőben is jelöltek voltak, képviselő pedig az lesz, aki a legtöbb szavazatot kapta. Ha a választópolgárok a szükséges számban szavaztak ugyan, de egyik jelölt sem kapta meg a szükséges szavazatszámot, akkor a második fordulóban csak azok a jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban megkap­ták az érvényes szavazatok lega­lább 15 százalékát. Ha nincs há­rom ilyen jelölt, akkor az első fordulóban a legtöbb szavazatot elért három jelolt indulhat. Képviselő közülük ugyancsak a legtöbb szavazatot elerő lesz. A listákról a jelöltek — külön számítási mód alapján — a beje­lentés sorrendjében jutnak man­dátumhoz. Újra panoráma a Panorámáról (Folytatás az 1. oldalról) Pedig a VT-ülés közben, sza­bálytalanul előterjesztett j avaslat fő indítéka az volt, hogy én nem semlegesen készítem majd elő a VT újjáalakítását. A VT-ülés so­rán minden észérv, jogszabályra való hivatkozás és annak konkrét bemutatása felesleges volt. Min­dent, és annak az ellenkezőjét is megmagyarázták. S mindezek ellenére még ők szajkózták pár­tos álláspontomat az igazgatói munkakor utódlását illetően. És mivel ez nem volt elegendő, így koholt, rágalmazó vádakat ter­jesztettek elő, amit sajnos a Hír­lap kritikátlanul leközölt. Én ugyanis a VT-ülésen javasoltam és vállaltam, hogy például a Számvevőszék vagy az APEH vizsgálja ki az alaptalan állításokat. Ézek után néhány cáfolat, amit egytől egyig hivatalos ira­tokkal tudok bizonyítani: — A hat évvel ezelőtti igazga­tói kinevezésemhez nem műkö­Megnevezés dött közre a megyei pá ság titkára, mivel a vállalat a vá­roshoz tartozott. Egyébként ne­kem éppen olyan okleveles köz­gazdász képesítésem van, mint a vádló Permay Gyulának. Emel­lett, a vállalatnál a kinevezésem előtt 7 évig voltam gazdasági igazgatóhelyettes, előtte pedig 4 évig gazdasági főosztályvezető­helyettes. Hogy 6 évvel ezelőtt miért nem őt nevezték ki igazga­tónak, azt a felügyeleti szerv ve­zetője részletesen elmondta ne­ki. Éz az ok nem az volt, hogy nem párttag. — A „minden szakmai isme­ret nélküli” vezetésem alatt a vál­lalat, szorgalmas és segítő mun­katársaim közreműködésével, a lehetőségek hasznosításával, a követelmények fokozásával fo­lyamatosan elérte az alábbi ered­ményeket, amelyeket a Kereske­delmi Minisztérium közölt infor­mációs kiadványában 1989. évre vonatkozóan. 34 kér.váll. átlaga % PANORÁMA % Nyereség az előző évhez Eredményszint Hozzáadott érték Yagyonarányos eredmény 83.6 3,30 97.7 8,12 141,6 4,78 106,4 11,15 Ezen túlmenően a vállalat va­gyona igazgatói munkám első napján (1985. január 1.) 130 mil­lió forint volt, ma pedig megha­ladja a 198 milliót. A dolgozók átlagbére 88 %-kal növekedett, ami több, mint a szakmai átlag. Persze ezek az eredmények nem jöttek maguktól. Hanem csak úgy, hogy fokozatosan és fo­lyamatosan többet követeltünk. (Munkában, teljesítményben, minőségben, elszámolásban.) A gyávák természete szerint nyil­vánvaló tehát, hogy nyugdíjba vonulásom bejelentése után az utolsó pillanatban próbáljanak bosszút állni rajtam. Az általam megbízott Marján János VT-tag visszahívása sza­bályszerű és teljesen indokolt volt. Ő ugyanis a július 25-i VT- ülésen felszólalásában dicsérte munkabírásomat, szakmai tudá­somat, irányítási módszeremet. Augusztus 3-án pedig már az is­mert módon és beadvánnyal for­dult ellenem. Annak ellenére, hogy eközben semmi pártos in­tézkedést a VT-választással nem tettem, munkastílusom nem vál­tozott. A Dárius Kft.-vei kapcsolat­ban közöltek súrolják a rágalma­zás határát, és közben minden alapot nélkülöznek. Ami ez ügy­ben eddig történt, az mind az ala­pítók (Eger Város Tanácsa, Bu­da-West, Panoráma, 3 S Ciprusi Vállalat) tudtával, szerződésbe fojglalva, vagy egyéb megállapo­dás szerint történt. A Buttler-ház minimális belső bontása után a további munkákat azért állíttat­tam le, mivel az országban kiala­kult helyzet miatt többször írásos és személyes kérelmünkre a Pénzügyminisztérium a kaszinó engedélyét eddig még nem adta ki. A Dáriusban semmilyen sza­bálytalan anyagi, pénzügyi esz­közellátás nem történt. Nem igaz, hogy több személyt alkal­mazunk ott. Nem három, hanem csak egy ciprusi mérnök dolgo­zik 5 napja a gépek, illetve írá- nyítópanelek beszerelésével, akinek azonban minden költsé­gét a társasági szerződés szerint a ciprusi fél viseli. Eddig, július 1-jétől összesen egy négyórás foglalkoztatású alkalmazott van (tolmács, marketing- és vámügy- intéző), havi 9000 Ft-os bruttó munkabérrel. A társasági szer­ződés első leírt és megtekinthető fogalmazványában Permay Gyula szerepel a vállalat részé­ről, mint szaktanácsadó. A vég­legesítéskor azonban a ciprusi fél határozott kívánságára es a ma­gyar alapítók, a Panoráma részé­ről Permay Gyula javaslatára en­gem jelöltek ügyvezetőnek (szándékom ellenére). E munká­ért hét hónap alatt mind a mai napig egy fillér juttatást sem vet­tem fel, és semmiféle munka- szerződésem, megállapodásom nincs erre a munkára. Rágalom tehát mindenféle egyéni haszonszerzésre történő célozgatás. Egyébként pedig büszke vagyok ra, hogy az engem ismerő emberek rólam a közölt gyanúsításokat fel sem tételezik. A Primo-Print Rt. ügye is tel­jesen szabályos. Az általános el­lenőrzés nyomán sem a Számve­vőszék, sem az APEH kifogást nem állapított meg. Ezt a rész­vénytársaságot a Panorámán kí­vül a dohánygyár, a MÉSZÖV, az abasári termelőszövetkezet és egy svéd cég alapította. Az olva­sóra bízom annak eldöntését, hogy ezek a cégek milyen sza­bálytalanságot engedtek volna meg a külső okleveles könyvvizs­gáló közreműködése mellett. Egyébként pedig a közgyűlésen a Panorámát teljes jogkörrel Per­may Gyula képviselte, aki min­den megjegyzés nélkül megsza­vazta a tisztségviselők tiszteletdí­ját. Csak ismét nem igaz az állí­tás, mert én például nem 40, ha­nem 20 ezer forintot vettem fel éves tiszteletdíjként, és kb. ilyen a csökkenő eltérés a többi felso­rolt dolgozónál is, a közölt ösz- szeggel szemben. A Panoger Kft. alapítását és működését a Számvevőszék és az APEH szintén ellenőrizte, és kifogást nem talált. Itt Permay Gyula a felügyelőbizottság elnö­ke, amit azonban most elhallga­tott. Nos, úgy hiszem, ezek a té­nyek elegendőek a VT-ülésről közöltek megcáfolására, a valós helyzet megismerésére. Á felvett jegyzőkönyv elkerül a Cégbírósághoz, ahol remélhe­tőleg megállapítják a következő törvénysertéseket: — Az „A” variációs határoza­ti javaslat és előterjesztés mani­pulált megküldése az ülés előtti utolsó munkanapon a VT-ta- goknak, — A „B” variációs javaslat ki­osztása a VT-ülés közben. Fentiek miatt a választott VT- tagok nem kérdezték, nem kér­dezhették meg választóik véle­ményét. Az igazgató munkavégzés alóli felmentési idejének módo­sítása a Legfelsőbb Bíróság elvi állásfoglalásával szemben, az igazgató beleegyezése nélkül. A minősített, 2/3-os szavazat- arány figyelmen kívül hagyása. A bizalmatlansági indítvány alaptalan. S mindez a megbízott igazga­tóvá kinevezett dr. Löffler And- rás jogtanácsos jogi állásfoglalá­sai mellett, amelyeket külön fel­szólításomra volt kénytelen jegy­zőkönyvbe diktálni. Befejezésül: Én a magam ré­széről a továbbiakban nem kívá­nok a Hírlapban cikkezni, ha igaztalan, rágalmazó írásokat ró­lam vagy munkatársaimról nem jelentetnek meg. Akkor azonban nem elégszünk meg az újságbeli cáfolattal. Mécs Imre okleveles közgazdász Gorbacsov megszakította szabadságát Mihail Gorbacsov szovjet el­nök úgy döntött, hogy megsza­kítja a Krím-félszigeten töltött éves szabadságát. Ezt Borisz Jel­cin, az orosz parlament elnöke közölte csütörtökön Moszkvá­ban szovjet újságírókkal. Jelcin szerint Gorbacsov azért döntött így, mert személyesen részt kíván venni a piacgazdaságra való átté­rés koncepciójának kidolgozásá­ban. — Gorbacsov néhány na­pon belül visszatér Moszkvába — mondotta Jelcin, aki egyéb­ként ugyanezzel az indokkal hagyta félbe kedden többhetesre tervezett országjáró körútját. A piaci viszonyok bevezetésével kapcsolatos, hónapok óta tartó vita során az orosz elnök mindig is radikálisabb nézeteket vallott Gorbacsovnál. Július végén azonban Gorbacsov és Jelcin vé­gül megállapodott abban, hogy közös munkacsoportot hoznak létre a piaci viszonyokra való át­térés programjának mihamarab­bi kidolgozására. A munkabi­zottságban a szovjet szövetségi kormány, illetve a legnagyobb köztársaság, Oroszország szak­emberei közösen vesznek részt. A bizottságnak a tervek sze­rint szeptember elsejéig kell par­lamenti vitára bocsátania a prog­ram tervezetét. Jelcin már két nappal ezelőtt, országjáró kőrút­jának szverdlovszki állomásán jelezte, hogy problémák merül­tek fel a bizottságban. Bár a né­zeteltérések jellegéről a szovjet tömegtájékoztatás semmilyen értesülést ez ideig nem közölt, Jelcin — röviddel nyilatkozatá­nak elhangzása után — körútját félbeszakítva visszatért Moszk­vába. (MTI) Tiltakozás Kísérleti atomrobbantás Egy svéd kutatóintézet mérési adatai szerint Kína csütörtökön hajnalban nukleáris kísérleti robbantást hajtott végre az or­szág nyugati részén. A Hagfors intézet szerint a föld alatti robbantásra jellemző földrengéshullámok ereje elérte a Richter-skála szerinti 6,7-es szintet, ami a svéd kutatók sze­rint azt jelenti, hogy a felrobban­tott töltet hatóereje 50 és 200 ki- lotonna között volt. Kína ebben az évben eddig két kísérleti robbantást hajtott vég­re. Az első esetben — amelyről szintén Svédországban mért adatok alapján számoltak be — a robbanótöltet hatóereje a mosta­ninak csak az egytizedét tette ki. A Heves Megyei Hírlap az eg­ri augusztus 20-i rendezvénnyel kapcsolatban politikailag disz­kriminálta az MSZMP-t. A Hír­lap és az MSZMP illetékeseinek közös megállapodását a szer­kesztőség megszegve, megta­gadta a lehetőséget attól, hogy a parlamenti pártokhoz hasonlóan mi is ismertethessük politikai programunkat. Ugyanakkor ki­tiltotta az egri Szépasszony- völgyben augusztus 20-án ren­dezett fesztiválról az MSZMP központi lapjának, a Szabadság­nak sátrát is. Ezért az MSZMP tagsága szervezetten nem vesz részt az augusztus 20-i fesztiválon. Az MSZMP megyei koordinációs bizottsága Tisztelt Koordinációs Bizottság! Az augusztus 20-i fesztiválunkra a parlamenti pártokat hívtuk meg, velük közösen szerveztük annak politikai bemutatkozásait, vi­táit. Az MSZMP szereplése ellen elvi kifogásunk nem volt, mikor a már kialakított programhoz csatlakozni kívántak. Ez volt az állítóla­gos megegyezés. A parlamenti pártok viszont azt kérték — joggal —, hogy tartsuk magunkat az eredeti megállapodásunkhoz, amelyet ol­vasóinkkal már régen megismertettünk, tehát más politikai erőket ne hívjunk meg a Szent István-napi fesztiválunkra. Ézért — sajnálatunkra — lemondtuk az MSZMP ajánlkozását, ezt azonban nem érezzük „diszkriminációnak”. (A szerk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom