Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-07 / 81. szám

6. Hírlap, 1990. július 7., szombat A fejvadásznő A sötétbőrű férfi két fejjel ma­gasabb, mint Lynette Shaw, és kb. kétszer olyan súlyos. Kék far­mert, panyókára vetett bőrdzse­kit visel. A New York-i Harlem­ben, a 122. utca és a 7. sugárút sarkán támasztja a falat, és káb- szert kínálgat a járókelőknek. A sokmilliós metropolisz e ne­gyedében rajta kívül még lega­lább harminc, hasonlóan gyanús figura lézeng, a legtöbben feke­ték vagy latin-amerikaiak. Lynette Shaw mindössze hu­szonöt éves, magassága egy mé­ter hatvanöt. Mivel észrevette, hogy a férfinak övmagasságban kidudorodik a dzsekije, ezért ru­tinszerűen kibiztosítja a vállhe­vederébe rejtett kilenc millimé­teres revolverét. Az apró, karcsú nő hangtalanul lép a nagydarab férfi mögé, hátrarántja a karját, és rácsattantja a bilincseket. „Le van tartóztatva” — mondja neki szenvtelen hangon, s a meglepett kábszerárust a bekapcsolt moto- 'rú kocsihoz taszigálja. A férfi szitkozódik, és menekülni pró­bál — de hiába. Lynette a férfi bi­lincseit egy lánccal a saját csukló­jához erősítette, s így sebesen visszarántja. Újabb veszély fe­nyeget: a többi drogkereskedő a póruljárt kolléga segítségére siet. Azonban Lynette sincs egyedül. Munkatársa, Charles Mitchell az autó kormánya mögött várako­zik. Kilöki az ajtót, és berántja a foglyot. Nyomában beugrik az aprócska nő is, s mire a kocsi ol­dalán dobolni kezdenek a kövek és sörösdobozok, már felbőgő motorral elszelelnek. A lefülelt drogárus egyike an­nak az 1500 személynek, akit a bátor fiatal nő az elmúlt eszten­dőkben a törvény kezére jutta­tott. Lynette Shaw az egyetlen női fejvadász a mintegy ötszáz főt számláló amerikai szakma soraiban. Nap mint nap kemény dollá­rokért üldözi országszerte a szö­kött bűnözőket, autón, vonaton, repülőn, gyalog, s mint a krimik­ben, tetőkön, tűzilétrákon és sö­tét pincegádorokban bujkál. Lu­xusszállókban és nyomortanyá­kon, kábítószeres lokálokban és magányos farmokon üt rajtuk. Már arra is volt példa, hogy e£y halom ócska rongy alól vagy hű­tőszekrényből szedte elő a szö­kevényeket. Nem törődik az életveszéllyel. Számos alkalommal lőttek rá. Ha sötétben történik ilyesmi, fél- reugrik, aztán egy nagy fényerejű zseblámpával elvakítja támadó­ját, utána pedig egy karateütéssel a földre küldi a megzavarodott bűnözőt. Mivel sokat kockáztat, sokat is keres: egy-egy fülöncsípett go­nosztevőért olykor tízezer dol­lárt is fizet neki a rendőrség. A harlemihez hasonló kis csibészek begyűjtése rutinfeladat a számá­ra. Az Egyesült Államokban vi­szonylag ritka a vizsgálati fog­ság: a nem életellenes bűncse­lekmények elkövetőit óvadék el­lenében gyakran szabadlábra he­lyezik. Az óvadékot többnyire hitelintézetek előlegezik, ame­lyek ügyfeleiktől ezért átlagosan tíz százalék kamatot szednek. Számos bűnözőnek a szabadon- bocsátás után azonnal nyoma vész, a cégek pedig sirathatják az esetenkénti 10-15 ezer dollárju­kat. Ezt elkerülendő vetik be a fejvadászokat, akiknek a sikeres akciók után az óvadék húsz szá­zaléka üti a markát. A fejvadászok intézménye a vadnyugati időkből származik: a bíróságok akkortájt legalizálták a „bounty-hunterek”, a „bérva­dászok” tevékenységét. Azóta bárki őrizetbe vehet körözött bű­nözőt, és „belevaló” emberek so­kasága él meg ebből a tevékenye ségből. Mivel a fejvadászat korántsem veszélytelen, komolyabb beveté­sein Lynette is golyóálló mel­lényt visel. Legjobban azonban a „rosszfiúk” harapásától fél. Köz­ismert tény, hogy a kábítószer­kereskedők közt szép számmal akadnak AIDS-fertőzöttek, a rendőrök és fejvadászok ennek megfelelően fokozott óvatosság­gal kénytelenek eljárni velük szemben. Nem ritka az se, hogy injekcióstűvel támadnak elfogó­ikra — és jobb félni, mint meg­ijedni... A sikeres fejvadásznő zsenge gyermekkorától ismeri ezt a vilá­got — édesapja egy óvadékfizető pénzintézet tulajdonosa volt. Lynette már tizenhárom évesen a cég fejvadászaihoz csatlakozott, és elsajátította a szakma minden csínját-bínját. Tizenöt éves volt, amikor a tö­megből kiszúrta egyik ügyfelü­ket, és figyelmeztette apja embe­reit. Az első saját „nagy halát” ti­zennyolc éves korában kapta el. Hetekig üldözött egy háromszo­ros gyilkost. Hajnali háromkor törte rá rejtekhelyének ajtaját, ahol a szökevényt a barátnőjével együtt az ágyban találta. A férfi kést rántott elő, és már-már Lynette-re vetette magát, a lány kezében lévő pisztoly azonban tüstént jobb belátásra bírta. Lynette mostanában már nem jár egyedül: ötfős csapatának tagjai kísérik. Van köztük egyko­ri rendőr, börtönőr, két volt el­ítélt katona és egy detektív. — A kollégák csak azért van­nak ott, hogy figyeljenek — mondja Lynette —, a letartózta­tást mindig én hajtom végre. (A Quick nyomán : Z. L.) Tíz napig tartó népszámlálás Kínában tart a Kínai Népköz- társaság kikiáltása óta negyedik, az ország és az egész emberiség történetében legnagyobb méretű népszámlálás. Ä július 10-ig tar­tó műveletben több mint 1,1 mil­liárd embert, azaz mintegy két­százmillió családot kell összeírni. A monstre népszámlálás ered­ményét a tervek szerint 1992. jú­niusában hozzák nyilvánosságra. A kínai fővárosban körülbelül százezer számlálóbiztos kezdte meg működését. A számlálóbiz­tosok egyrésze önkéntes, több­ségüket azonban megfizetik az egyáltalán nem könnyű munká­ért. Erre a célra a pekingi városi tanács előzetesen 15 millió jűa- nos költségkeretet irányozott elő. Egy-egy számlálóbiztosra átlag száz család, azaz 350 ember jut. Az egész országban a szám­lálóbiztosok száma meghaladja a hétmilliót. Megnehezíti a pontos népszámlálás elkészítését, hogy Kínában körülbelül húszmillió ember afféle vándor életmódot él és nincs állandó lakóhelye. Pe- kingben például kétszázezer olyan ember él, aki nincs lakóhe- lyileg sem bejelentve, sem nyil­vántartva. Habsburg Ottó: „A határokat meg lehet szüntetni? Ha van manapság Magyaror­szágon valaki, akinek népszerű­sége állandó, akkor az nem más, mint dr. Habsburg Ottó, az Eu­rópa Parlament képviselője, a magyar ügyekkel foglalkozó cso­port elnöke. Ez bizonyosodott be azon a rendezvényen, amelyet a közelmúltban a szekszárdi Mű­vészetek Házában tartottak, ahol a Kereszténydemokrata Néppárt meghívásának eleget téve az utolsó magyar király (és osztrák császár), IV. Károly 1912-ben született fia találkozott az érdek­lődőkkel. A zsúfolásig megtelt aulában nagy taps köszöntötte dr. Habs­burg Ottót, aki a felcsendülő ma­gyar Himnusz első orgonaak­kordjait meghallván, maga is együtt énekelt a résztvevőkkel. Majd a rövid bemutatás után jel­legzetes akcentusával, de mégis szinte hibátlan magyar nyelven üdvözölte a megjelenteket. A Páneurópai Unió szervezetéről tartott ismertetésnél hangsú­lyozta, hogy az Unió sohasem is­merte el a jaltai vonalat, a meg­osztott Európát. — Minden esetben aláhúztuk azt, hogy azok, akik a jaltai vo­naltól keletre élnek, ugyanolyan jó európaiak, mint mi, akik Nyu­gaton élünk. Az a szerencse ju­tott osztályrészemül, hogy a múlt évben részese lehettem a Sop­ronban rendezett páneurópai pikniknek. Ez a rendezvény in­dította el azt a folyamatot, amely azután elsöpörte a csehszlovák és a kelet-német diktatúrát. Kohl nyugatnémet kancellár ezt talá­lóan úgy fejezte ki, hogy a berlini brandenburgi kapu alatti föld magyar föld. Egy svájci lap azt ír­ta a páneurópai piknikről, hogy az osztrákok és a magyarok váll­vetve felszabadították a poro­szokat. Szociális Európát épí­tünk, de mindig kiállunk a ke­resztény Európa mellett. A ke­reszténység a magyar civilizáció alapja is, a Szent Korona pedig nem egy államforma, hanem az egész nemzet jelképe. Annak idején Szent István király vissza­utasította a bizánci császár koro­náját, s helyette a római pápától kért koronát. Ezzel Szent István király véglegesen úgy döntött, hogy Magyarország a Nyugathoz tartozik. Dr. Habsburg Ottó a további­akban a demokrácia lényegéről beszélt, s egyebek mellett java­solta a kétkamarás parlament létrehozását. Állást foglalt a ma­napság aktuális közvetlen, illetve közvetett köztársasági elnökvá­lasztás kérdésében is, a francia példára hivatkozó vendég a nép­szavazást tartotta megfelelő megoldásnak. Az előadás befe­jeztével Tamás Ádám, a megyei tanács elnöke kifejezte vélemé­nyét, hogy dr. Habsburg Ottó magyarországi látogatásai a kel­lemes élményeken kívül további erőt is adnak munkássága to­vábbfolytatásához. Egyúttal meghívta a vendéget egy egész­napos megyei látogatásra is, ám mint a válaszból kiderült, az Eu­rópa Parlament képviselője az év végéig bizonyosan nem ér rá, de azt követően remélhetőleg ismét találkozhatunk vele. Fiával, György herceggel együtt — rendkívül szívélyesen és fegyel­mezetten állt a találkozó után a rengeteg érdeklődő rendelkezé­sére, válaszolt a fogyni nem aka­ró kérdésekre, s dedikált min­denféle könyvet, kiadványt és papírdarabot. A sajtó képviselő­jéről sem feledkezett meg, s az idő rövidsége ellenére készséggel adott interjút lapunknak. — Elnök úr, ön személy sze­rint minek tulajdonítja töretlen népszerűségét? — A Habsburgok évszázado­kon át jelentős szerepet játszot­tak Magyarország életében. Azonkívül én azt hiszem, hogy itt ismerik tevékenységemet. So­kan tudják, hogy én mindig az ország érdekeit képviseltem. Rá­adásul egyike vagyok azon keve­seknek, akik a legutóbbi időkig egyáltalán nem jöhettek haza, s mégis megtartottam magyar nyelvemet. S mivel nyelvében él a nemzet, az emberek úgy köny­velnek el, mint aki hozzájuk tar­tozik. — Reménykedve követjük a hazánk érdekében kifejtett Eu­rópa Parlamenti tevékenységét is. — Hadd mondjam el ezzel kapcsolatban, hogy magamat egy magyar hídfőnek tartom eb­ben a szervezetben. — Ön állást foglalt beszédé­ben a nép által megválasztott köztársasági elnök mellett. A magyar parlament többsége vi­szont más véleményen volt. — Kérem szépen, nekem ettől eltér a felfogásom, éppen azért, mert más országokban már sze­reztem tapasztalatokat. A leg­szerencsésebbnek a francia pél­dát tartom, s így az elnök nem lenne a parlamenti pártok függ­vénye. Persze, vannak nézetkü­lönbségek, de hát ez a jó: mert milyen szörnyű volt, amikor száz százalékos eredménnyel zárul­tak a szavazások. — Milyen lépéseket tervez az Európa Parlament annak érde­kében, hogy mielőbb felvegye a kapcsolatot a hivatalos magyar szervekkel? — Az Európa Parlament dele­gációja szeptember 17-én érke­zik Budapestre, három napra. Ebben a delegációban számos párt képviselteti magát, az egyik alelnök kommunista, a másik szociáldemokrata. Ekkor fo­gunk találkozni a magyar parla­menttel, a kormánnyal, a szak- szervezetekkel, a különböző egyházi szervezetekkel. Remé­lem, addigra már eldől az Euró­pai Közösségben a magyar ügyre vonatkozó politika. — Elnök úr, nemrég emlékez­tünk a hetven évvel ezelőtti, Ma­gyarországot felosztó trianoni békediktátumra. Véleménye szerint miként lehetne enyhíteni a máig élő igazságtalanságot? — Nézze, főleg az európaiság révén. A mai helyzetben a hatá­rokat már alig lehet megváltoz­tatni, ám azokat meg lehet szün­tetni. Száz évvel ezelőtt Bajoror­szág és Baden-Württemberg kö­zött még vámot is szedtek, ma pedig Franciaország és Német­ország között sem létezik határ. — Megoldható ez nálunk, Ke­let-Európábán is? — Igen, ez sikerülni fog. A kö­zös Európában ez így lesz. Szeri Árpád Vasútvonalat vasaro Itak Különlegességnek számít ma már a jaroszlavli erdőkön és mo­csarakon keresztül vezető kes- kenynyomtávú vasút: az az első vasút, amely levált az államvasu- taktók és a jaroszlavli „Dekor” szövetkezet tulajdona lett. A vá­sárlásra a vasút teljes pénzügyi csődje adott lehetőséget. A szö­vetkezet tulajdonába kerültek az állomásépületek, javítóműhe­lyek és szerelvények. A keskeny nyomtávú 154 kilo­méteres vasútvonalat 60 évvel ezelőtt létesítették a körzetben kitermelt tőzeg szállítására. Tő­zegből és vásárlóból is volt bő­ven, így a vasútvonal virágzásnak indult. A helyzet azonban gyökere­sen megváltozott, amikor az energetikusok áttértek a folyé­kony fűtőanyagra és a földgázra. A korábbi éves 2 millió tonna he­lyett, az áruszállítás 300 ezer tonnára esett vissza. A vasútvo­nal fenntartási költségei ugyan­akkor gyakorlatilag változatla­nok maradtak. Az üzemeltetés megszűnt rentabilitást biztosíta­ni, az éves veszteségek elérték az egymillió rubelt. Az állami tá­mogatás ideig-óráig talpon tar­totta a vállalatot. Ennek meg­szüntetését követően a tulajdo­nos, az Oroszországi Fűtőipari Minisztérium a vasútvonal fel­számolása és a dolgozók elbo­csátása mellett döntött. A minisztériumi döntés óriási felfordulást váltott ki a körzet­ben. Ez persze tökéletesen ért­hető: több száz ember maradt munka nélkül, és a távoli mocsa­ras körzetekben élők számára is megszűnt az egyetlen összeköt­tetési útvonal a Nagy Föld irá­nyába. A zsákutcából való kivezető út biztosítására, a vasútvonal életre keltésére vállalkozott a „De­kor” szövetkezet, amikor másfél millió rubelért megvásárolta azt. A szövetkezet vállalta, hogy a szállításokat továbbra is a koráb­bi árak szerint végzi, foglalkoz­tatja a korábbi személyzetet és gondoskodik a szociális ellátás­ról — lakóházak, óvodák, étter­mek, vízvezetékek, tisztítóbe­rendezések stb. építéséről — is. — A vállalat megvásárlásával mi teljes egészében a dolgozók kezébe adtuk a gazdálkodást — mondta Anatolij Guszev, a szö­vetkezet elnöke. — Valamennyi szakaszt brigádoknak adtunk bérletbe. Mi csak a bértömeget határoztuk meg. Hogy ki meny­nyit keres, hogyan szervezik meg a munkát — ezeknek a kérdések­nek a megoldását a dolgozókra bíztuk. Ugyanakkor korszerűsí­tettük az irányító személyzet munkáját is: a korábbi 52 vezető helyett ma mindössze 5 főt alkal­mazunk. Csakis azokat, akik nél­kül a termelés egyszerűen elkép­zelhetetlen. Ezzel a gazdasági megközelí­téssel kezdtünk a munkához. El­ső lépésként korszerűsítettük a leginkább lerobbant útszakaszo­kat. A korábbi normák szerint ez a feladat két hónapot vett volna igénybe. Nekünk ezt három hét alatt, és fele akkora létszámmal sikerült megoldani kifogástalan minőségben. Újból elindulhat­tak a személy- és teherszállító vo­natok. Az üzemkezdést követő harmadik hónapban a vasút már nyereséget hozott, ugyanakkor az előző hasonló időszakban 150 ezer rubel veszteséget termelt. — Milyen árukat szállít a szö­vetkezeti vasút? — Túlnyomórészt tőzeget, de már nem elsősorban fűtőanyag­ként, hanem a földek trágyázásá­hoz. Ezeket a szállításokat ma már nemcsak a kolhozok és szov- hozok, hanem a szovjet falvak­ban egyre nagyobb számban megjelenő magángazdálkodók számára is végezzük. A korábbi tulajdonos nem tartotta kifizető­dőnek a kisfogyasztókkal való foglalkozást. Igaz, a tőzegtelepek egyre in­kább kimerülőben vannak. — Mire számítanak a jövő­ben? — Az útvonal mentén elhe­lyezkedő területek tartalékainak hasznosítására, a szabad vállal­kozások körzetévé alakulására. Körzetünkben például rendkívül nagy területeken találhatók er­dőségek. Rendelkezünk fűrész- és fafeldolgozó gépekkel. A szö­vetkezet teljes ciklusú fafeldol­gozást indít be: kezdve az előké­szítéstől, a szállítástól a feldolgo­záson keresztül egészen a kész­termék értékesítéséig. Minden egyes faforgácsot hasznosítani akarunk. A „Dekor” a lakosság számára építési anyagokat, fahá­zakat, különféle háztartási esz­közöket, játékokat, ajándéktár­gyakat kíván gyártani. A jövőben a vasútvonal men­tén kisebb farmokat kívánunk létrehozni, megvalósítani a gom­ba-, gyümölcs- és gyógyfuvek begyűjtését, szaunában haszná­latos ágseprűk készítését. Közös vállalatokat tervezünk létrehoz­ni állami vállalatok, kolhozok, szovhozok és külföldi cégek be­vonásával. Már eddig is kaptunk kecsegtető ajánlatokat. így pél­dául egy angol céggel megálla­podtunk gyermekjátékok nagy tételben történő szállításáról. Az angolok biztosítják a megfelelő gyártóberendezéseket. Egy ismert szovjet-japán ve­gyes vállalat ökológiailag tiszta méz előállítására tett javaslatot. A feltétel: a cég-adja a méz pör­getéséhez és töltéséhez szüksé­ges berendezéseket, a szövetke­zet pedig megszervezi a gyártást. Ä vasútvonal mentén a leg­szebb körzetekben kempinge­ket, szállodákat, éttermeket kí­vánnak nyitni. A „Dekor” jelen­leg tárgyalásokat folytat a Pere- szlavl-Zalesszki járás vezetőivel a vasútvonal és a Plescsejev-tó között húzódó terület bérbeadá­sáról. A tó egyebek között arról is híres, hogy I. Péter cár itt pró­bálta ki azt a vitorláshajót, ame­lyet azóta az orosz flotta megala­pítójának tekintenek. A festői szépségű tó partján kialakításra kerülő üdülőkörzetben strando­kat, csónakkölcsönzőket is ter­vezünk. Jelentős nyereségre szá­mítunk a kisebb külföldi csopor­tok számára rendezett vadásza­tokból is. Ennek egy része ter­mészetesen a járási tanács költ­ségvetését is gazdagítja. A szövetkezet a kulturális és művészeti élet szponzorálására is vállalkozik. Támogatta a „Jazz a Volga partján” elnevezésű feszti­vált, és vendégül látta a híres amerikai jazzénekesnőt, Clora Briantot is. A szövetkezet alapí­tó tagja a Jaroszlavlban létreho­zott önálló nemzetközi jazzfesz- tivál szervezőirodának. Tovább­ra is támogatni kívánjuk a város zenei életét. • • -APN-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom