Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-06 / 54. szám
június 7., szerda Egy éjszaka története 9. rész A véleményem egyszerű és rövid. Erős a gyanúm, hogy Varga Katalin nem mond igazat. Erre vonatkozott a rövidség. Ha viszont meggyőződöm a hazugságáról, akkor bármennyire kellemetlen és lélekborzoló is lesz számára, képletesen térdre fogom kényszeríteni. Ezt úgy értem, ha kell, egész napon át, százszor és százszor elmondatom vele Palágyi hazaérkezését és távozását. A nála sokkal dörzsöltebb gyanúsítottak is belegabalyodtak, és összekeverték a valóságot a hazugsággal, ha egész nap ezt ismételtettük velük, míg végül is kiderült az igazság. A lánnyal is ez fog történni, el fogja mondani pontosan, mikor volt otthon Palágyi. Még előrébbjutunk, ha a laboránsok és a nyomszakértők a ruháról és a cipőről számunkra kedvező véleményt mondanak. A kerítés egy részénél tudniillik cipőnyomot találtak, azt gipsszel kiöntötték, bízom benne, hogy ezt azonosnak fogják találni Palágyiéval. Ha beválik, hogy a cipőkön talált sár összetétele azonos a kerítésnél levő földmintával, akkor nyert ügyünk lesz. Tudom, azt gondolod, hogy bedőlök a saját „szimatfeltevésemnek”. Én ezt az elképzelést addig erősítem magamban, míg a másik, gyanúba jöhető Kosa Endrénél időközben nem adódnának olyan I Aki levelezőlapra ragasztva a számokat összegyűjtve beküldi címünkre (3301 Eger, Pf.: 23.), I az részt vesz a Hírlap könyvsor- ■ [ solásán. A levele. I zőjapra írják rá: I ___ I Minikrimi. b izonyítékok, amelyek új mederbe terelnék a nyomozást. — Úgy vélem, Kosa legalább annyira gyanús, mint Palágyi — szólt közbe a főnök. — Hát ez majd kiderül. De azt biztosra veszem, hogy e két ember közül valamelyik a tettes, és nincs harmadik, előre nem várt fordulat, de még azt is kijelentem, ha feltevésemben tévednék, és ez ügyben teljesen mellékvágányra jutnék, akkor leteszem eléd nyomozói igazolványomat és itthagyom ezt a hivatást. — Butaságokat beszélsz. Neked Némethi el, a te gárdáddal nem szokásod mellékvágányra jutni. Folytasd az ügyet, ahogyan azt jónak látod! A miniszter már tegnap érdeklődött. Megmondtam, te vezeted a nyomozást. Erre mint aki azt mondja, jó kezekben van az ügy, megnyugodott. — Köszönöm, jólesik, ahogy biztatsz. — Mondd, mikor akarsz te egyáltalán pihenni? — Arra most, főnök, nincs időm. Az ügy jelenlegi állása mellett úgysem tudnék lefeküdni. Telefonáltam a feleségemnek, hogy nagyon el vagyok foglalva, de az valószínű, hogy az esti órákban hazaugrom, ha nem is aludni, csak valami friss meleget enni. — Na, akkor már van is otthon sürgés-forgás, sütés-főzés, díszterítés, vidám szövegű cédulákkal. Magos főnöke élcelődésére áthangolódott és derűsen tért vissza szobájába, ahol Németh százados jelenlétében megkezdte Varga Katalin a beszélgetést. A lány beszámolt családjáról, elmondta, hogyan került a fővárosba, milyen iskolai végzettsége van, milyen körülmények között ismerkedett meg Palágyi Bélával és miként lett az ismeretségből szoros szerelmi kapcsolat. Míg a lány beszámolt, többször is szóba hozták Palágyinak az ominózus éjszakán levő hollétét. A lány az erre vonatkozó kérdésre határozottan kitartott, azt hangoztatva, hogy Palágyi azon az éjszakán, amit folytonosan firtattak, estétől reggelig mellette feküdt az ágyban. — Arról, őrnagy úr, valóban meggyőződtem, hogy nős, és azt is tudom biztosan, hogy két gyereke is van. De én ennek ellenére szeretem. Tessék megérteni, ő ezt, az én szerelmem megtartása miatt hallgatta el előlem. Én emiatt őt csak még jobban szeretem. Béla el fog válni és elvesz engem. — Feltéve, ha lesz rá ideje. — Miért ne lenne? Nem csinált semmit. — Ezt mondta magának azon az éjszakán? — Nem, semmit sem mondott. — Dehogynem, kedves Katalin. Látom én, hogy mennyire küszködik saját magával. Csupa víz az arca. Még a legnagyobb szerelem mellett sem lehet az igazságot semmiféle hazugsággal elleplezni. — Bármi történik velem, akkor sem tudok mást mondani, mint hogy azon az éjjel Béla velem aludt. — Nézze, Katalin, magával a világon nem történik semmi. Legföljebb, hogy addig ül itt, ezen a széken, míg el nem mondja az igazat. — Már elmondtam többször és ha nem hiszik el, akkor itt ülök majd életem végéig. — Ez nem fog bekövetkezni. Állítom, hogy huszonnégy órán belül belefárad megtévesztő kijelentésébe és őszintén feltárja mindazt, amit várok magától, sőt talán még többet is. Tudja, kérem, mennyi különböző alkatú, természetű férfi, nő, fiatal és idős, büntetett és büntetlen ült már a maga helyén? És ők sem tudtak hosszabb ideig tagadni. Maga sem fogja bírni, pedig maga nem megátalkodott bűnöző. A lelkiismeret végül rákényszeríti a tagadót, a hazudozót az igazmondásra. Ez elől, kedves Kati, maga sem térhet ki. A lány Magos „szózata” alatt összekulcsolta kezeit. — Tessék elhinni azt, amit mondok — nyöszörögte, de már pogyogtak a könnyei. — Én nem hiszem, tudom, hogy maga hazudik. Tudja ez a szó ritkán csúszik ki a számon, akkor is csak olyanokkal szemben, akik súlyos bűnt követtek el. Viszont maga tisztességes, becsületes, büntetlen előéletű és mindezen felül az élet viszontagságait még nemigen ismerő fiatal lány. Látja, jó tulajdonságai ellenére, magának mégis sikerült ki- kényszerítenie belőlem ezt a durva szót, hogy hazudik. — Hát mit mondjak, őrnagy úr? — Már többször hangsúlyoztam, hogy csakis az igazat, és akkor semmiféle folt nem esik a maga becsületén. Hogy a bolon- dulásig szerelmes Palágyiba, az a maga dolga, az nem bűntett. De higgye el, még a szerelem sem mentség a hazugság alól. — Felállt. — Laci! Folytasd te tovább a beszélgetést, mert én átmegyek a szomszéd szobába. Németh tudta, hogy Magos Palágyihoz sietett. (Folytatjuk) „Hé, tanár, szállj le rólunk már!" Az iskolafóbia és a fal Valahogy A fal című Pink Floyd-film jutott eszemhé a minap a megyei tanács nagytermében. Az a jelenet, amiben az egyforma papírmasé álarcos diákok, azaz „tanulók” hosszú sora kígyózik, majd lép be engedelmesen a húsdarálóba, mely aztán végképp masszává aprítja őket. Aztán a lázadás következik: a gyerekek üvöltve és kacagva verik szét az (angol) iskolát — a padokat, a katedrát, a táblát — mindent. Ezen közben pedig szól a dal, magyarul nagyjából így: „Hé, tanár, szállj le rólunk már! Nem vagy más, csak egy újabb tégla a falban.” Azon az egészségvédelmi tanácskozáson ötlött ez eszembe, ahol az egyik előadó, dr. Este- fánné dr. Varga Magdolna az iskoláskorú gyerekek lelki egészségének problémáiról beszélt. Amiket az iskola nem tud megoldani, sőt... Az előadás tárgyilagosan rajzolta a folyamatot: a gyerek fáradt, kimerült, és egy idő után már nem is tudja kipihenni magát. Mit lát ebből a — szintén fáradt és kimerült — pedagógus? Azt, hogy a kölyök passzív, hogy agresszív, hogy „minősíthetetlenül” viselkedik, és romlik a teljesítménye. A rendbontót ekkor rendszerint megbüntetik. Ettől a renitens még feszültebbé válik, „rosszasága” csak fokozódik, és lassan „iskolafóbiát” kap. Jelen oktatási rendszerben az a legfőbb cél, hogy „elvégezzék” a tananyagot, tehát nagy a hajtás, általában nincs idő a diák leikével foglalkozni. Arra figyelni, hogy vajon tényleg elvetemült rendetlenkedővel, vagy csak túlterhelt, kialvatlan gyerekkel van dolga a „tanerőnek”. A felnőttek munkaidejét védi a Munka Törvénykönyve, de ki védi a kisdiákét? Egy alsó tagozatosnak napi 3-5 órát kellene aktív és passzív pihenéssel töltenie — természetesen az alváson túl — de erre rendszerint nem jut idő. Pedig ha hajszoltan és szorongva érkezik valaki a serdülőkorba, sokkal sérülékenyebb és bizonytalanabb kamasz válik belőle. Nehezen birkózik meg a feladattal, hogy széttöredező gyermeki énképét újraépítse, és a szorongás beépül felnőtt személyiségébe. (Vagyis rettegő is marad...) Nagyjából ezt a pszichológiai történéssort vázolta dr.Estefánné dr. Varga Magdolna, aki nem a pedagógusokat hibáztatta, hiszen ők is áldozatai az iskolarendszernek. Az iskola pedig a társadalom leképeződése. Tanítónő ismerősömet még nem hallottam panaszkodni a diákjaira. Legfeljebb a kollégákra, meg a „struktúrára”. Idegesíti, ha azt hallja: a pedagógusok azért nem dolgoznak jobban, mert keveset keresnek. — A több pénz még nem fogja meghozni a bölcsességüket - mondja erre. Neki nem kell cigánykereket hánynia, csak mondjuk reggelente megkérdezni a negyedikeseitől, hogy aludtak... Aztán csak nem fogja feleltetni azt a kislányt, akinek a szülei hajnali kettőig veszekedtek. Volt olyan gyereke is, aki hatvanhétszer nem figyelt oda, sőt a szemébe vágta, hogy egyáltalán nem érdekli, amiről az órán beszélnek. Akkor ismerősöm vett egy nagy levegőt, és továbbra is szereteté- ről biztosította a kölyköt, akinek nem volt más választása, mint megjavulni. Szerinte a pedagógus nem engedheti meg magának, hogy üvöltözzön, hogy megfélemlítse tanítványait. Sőt, arra szoktatja őket, hogy ne hát- bavágással és bokán rúgással oldják meg egymás közötti nézeteltéréseiket. Jutalmazni pedig nem pirosponttal vagy nyuszinyomdával szokott, inkább gratulál a gyereknek, kezet ráz vele. Azt mondja, a szülőket is nevelni kell, hogy ne formális „mi volt az iskolában?”-féle kérdéssel fogadják hazatérő csemetéjüket, hanem tényleg foglalkozzanak vele. Szeretné lerombolni a szülők úgynevezett „jó gyerek” képét, amivel állandóan szembesítik lányukat, fiukat. Ne azt tar- sák „jónak”, aki hosszú ideig mozdulatlanul, úgymond fegyelmezetten képes ülni a padban, és otthon is mindig csendes-rendes. Aki ilyen, az minden, csak nem gyerek. Ismerősöm osztályában megengedettek az emberi érzések. Kétségtelenül fárasztóbb így nevelni, mint nádpálcával. Az is lehet, hogy ennek a tanítónőnek az átlagosnál „nagyobb a lelke”. Csakhogy épp ezért lett pedagógus. Ismerősöm — aki ennek ellenére nem ideál-alak, és keveset is keres —, felujjongott a Pink Floyd A fal című filmje alatt. Annál a jelenetnél, amikor a gyerekek fellázadnak. Jólesett látnia, hogy a kölykök szétverik a merev, nyomasztó, megfélemlítésre épített iskolát. Palágyi Edit Kiadók a nagy haszon reményében... Zsugorodó szépirodalom Újságok, folyóiratok, könyvek soha nem tapasztalt választékát kínálják immár egy esztendeje országszerte az újságos- és könyvesstandokon. Honnan lett egyszeriben ennyi papír, amikor nem is olyan régen még a papírimport nehézségeire hivatkoztak a gyártók és a forgalmazók? Az újságokhoz egy év alatt 20 százalékkal kevesebb papírt használnak — eltűnt például a Magyar Ifjúság, s jelentősen csökkent a Népszabadság példányszáma —, s a rubelexport visszaesése miatt lényegesen kevesebb papírra van szükség a gyűjtőcsomagolásokhoz< A rengeteg új könyv és folyóirat mostanában kevesebb papírt emészt fel, mint korábban a kötelezően óriási példányszámban megjelenő napi- és hetilapok. Jellemző egyébként az is, hogy a szépirodalmi könyvek példányszáma meglehetősen összezsugorodott, míg néhány évvel ezelőtt átlagosan 10-től 80 ezerig, napjainkban 3-tól 12 ezer példányig teije- dő szériában nyomják e könyveket. Ma már arra is futja, hogy papírt exportáljunk. A hazai gyártókapacitás ugyanis jó néhány termékből meghaladja a belföldi keresletet, ezeket meglehetősen jó áron lehet eladni. Itthon a kereslet további csökkenésére lehet számítani, hiszen a papíripari szakemberek véleménye szerint az újonnan alakult kiadó vállalatok csak akkor találják meg számításaikat, ha optimális példányszámban, keresett kiadványokkal jelentkeznek a iacon. Ebben azonban nincs ellő tapasztalatuk, amit az is igazol, hogy tízesével mennek tönkre azok a kiadók, amelyek a nagy haszon reményében piacra dobják azokat a szépirodalmi műveket, különféle újságokat, folyóiratokat, amelyeket 40 évig nem engedett Magyarországon napvilágra kerülni a cenzúra. Politikusportré A tévéseket igen, a rádiósokat viszont egyáltalán nem zsib- basztja az új helyzet. Ók nem tétováznak, bizonytalankodnak, hanem a gyakorlatban igazolják, hogy mit jelent a sajtó függetlensége. Nem rettegnek valamiféle újabb tabutémáktól. Keresik, kutatják, s meg is lelik a valamennyiünket izgató kérdéseket. Teszik ezt úgy, hogy nem maradnak adósak a felelettel sem. Pontosabban fogalmazva: elmondják azt, hogy ők — hitük, felkészültségük, etikai töltésük szerint — miként látják a dolgokat. Tetszik ez az alapállás, mert útbaigazít, ellentmondásra serkent, töprengésre ösztönöz. A riporter személyes és indokolt jelenléte varázsolta rokonszenvessé a május 28-i Első kézből programját is. Megszólalt — többek között -Horn Gyula, az MSZP elnöke. No, nem olyan sablonos, pártállami módon, hanem kendőzetlen őszinteségtől vezérelve, bepillantást nyújtva vívódásaiba, indulataiba, szubjektív nézeteibe is. Ez persze csak részben az ő érdeme, ugyanis zsurnaliszta kollegánk partnerévé nőtt. Nem elégedett meg a tájékoztatással. Tiszteletre méltó rámenősséggel boncolgatta tovább a problémákat, s ekként formálódott az az összhatás, amely egyértelmű szimpátiát váltott ki. Megtudhattuk például azt, hogy e táboron belül is dúltak a „csókos ütközetek”, s az új főnök enyhén szólva nem rajongott Nyers Rezsőért, a régiért. Becsüli, de hibáztatja is. Aligha valószínű, hogy mindenben igaza van, ám a kozmetikázatlan vallomás mégsem céltalan. Rádöbbent bennünket arra, hogy az időtálló értékeket más tájékon találjuk meg. Ott, ahol ezredévek óta megté- pázatlanok, örökzöldek. Kitüntetések? Az egyikReggeli Krónika néhány impresszió erejéig a budapesti ócskapiacra kalauzolta a hallgatókat. Itt — más mellett — hajdan égig dicsért kitüntetések is vásárolhatók. A szocialista brigádjelvény — bronz fokozat — 200 forintért talál gazdára. A módosabbak, az „igényesebbek” Le- nin-szobrokra is pályázhatnak. Hát igen. Drága árat fizettünk azért, hogy megtanuljuk, üdvözítő kizárólag csak az arany középút lehet. Hirdették ezt már a rómaiak is, intelmeik azonban nem szerepeltek az elavult marxista ideológia különböző szintű tanfolyamainak tananyagában. Vaskos mulasztás. Megérné pótolni. Mentőöv A frázisok, a jól, rosszul parfü- mözött közhelyek korában egyetlen fogódzó létezik: a félreérthetetlen segítőkészség. A Mit üzen a rádió? kollektívája csinnadratta nélkül is erre esküdött. A legutóbb ismét panasz nyot. mába eredtek. Hajléktalanokat, tanyára menekítetteket látogattak meg, akik amiatt keseregtek, hogy nemcsak nyomorognak, hanem ivóvizük sincs. A látlelet elszomorító. A valódi emberség azonban nemcsak megrázó információkat közöl, hanem sürgős medicinát is ajánl. Ezúttal — nem először és nem utoljára — az illetékesekhez fellebbeztek, akik most is ígértek. Ez sem szokatlan, az efféle reagálás receptje közismert. Reméljük azonban, hogy a gyógyító cselekedetek sem hiányoznak majd. Végtére is megint csöröghet az a telefon, s jöhet a kontroll, az S.O.S. A perifériára szorultakért... Pécsi István Nézelődő... (Fotó: Szabó Sándor — MTI) z
