Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-30 / 75. szám
1990. június 30., szombat nr.,.1 __t ^ «» H ogyan mentsük meg az Arabtó vizét? Ez év áprilisának végén „kerek- asztal-beszélgetést” szerveztek Kazahsztánban. A téma: hogyan mentsük meg az Aral-tó vizét, legalább azt, ami megmaradt belőle. A tanácskozáson szovjet, osztrák, francia, olasz, japán szakemberek vettek részt, és megjelentek természetesen a helyi vezetők, valamint újságírók is. Mindez Aralszkban játszódott le, abban a városban, amely nevét a tóról kapta és valamikor a város széléig ért az Arai vize. Napjainkra a tó visszahúzódott és ma már meglehetősen távol van a város határától. A víz szintje 14 méterrel csökkent abban a két kis vízgyűjtőben, ami az Arai-tóból megmaradt. A víz napjainkban több kilométerre van régi partjaitól. Hatalmas területek száradtak ki, a felszínre került fenék elszikesedett. Az egykor bővizű Amudarja és Szirdarja ma már alig táplálja. Ez a szomorú kép tárult a hazai és külföldi szakemberek elé, amikor bejárták az ökológiai katasztrófa színhelyét. Meg lehet-e menteni az Arait és hogyan? Jóvá lehet-e még tenni azt a kárt, amit a kíméletlen gazdasági tevékenység okozott az elmúlt 25 esztendő alatt az Arai-tónak és környékének? Sokféle különböző vélemény és koncepció került terítékre, sok esetben egymásnak ellentmondó és vitatható nézetek. Voltak, akik támogatták azt a tervezetet, mely szerint a szibériai folyók vízhozamának egy részét át kell terelni Közép-Ázsiá- ba. Ennek az elképzelésnek engesztelhetetlen opponensei voltak, akik kategorikusan kijelentették, hogy Szibériában nem szabad még egy ökológiai katasztrófasújtotta zónát kialakítani. A megbeszélés több résztvevőjének az volt a véleménye, hogy az Arai megmentése érdekében vissza kell állítani a tó vízháztartásának egyensúlyát. Meg kell vizsgálni a környék mező- gazdasági rendszerét, a gyapottermesztés és a rizstermesztés területén át kell térni olyan külföldi technológiák alkalmazására, melyekhez kevesebb vizet és műtrágyát kell használni. A „kerekasztal-beszélgetés” minden javaslatát Deklaráció unió valamennyi köztársaságának kormányához, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, illetve annak főtitkárához. Külön kéréssel fordultak Gorbacsov elnökhöz, hogy az Aral-tó és környékét nyilvánítsa ökológiailag pusztuló övezetnek. A Deklaráció kimondja, hogy haladéktalanul intézkedni kell a helyi lakosság életkörülményeinek és egészségügyi helyzetének javítása iránt. Szükségesnek látja, hogy az Aral-tó megmentésének ügye szerepeljen az UNESCO „Az ember és a bioszféra” című programjában. R. Voscsenko (APN) Aralszkig ért a tó partja Kertész leszek... Bokrétát kötöttem A virág az egyik leggyakoribb ajándék, és mint ilyen, főleg csokor formájában kerül átadásra. A németek „strausz’'-nak nevezték, talán azért, mert a franciát utánozva erősen illatos virágokból kötötték. Miből, illetve hogyan készül ma? Lehet egyféle virágból (pl. szegfű, rózsa), teljesen egyszínű (vörös, sárga) vagy tarka. Nagyon kedvelt az úgynevezett vegyes csokor, ami többféle egymáshoz színben harmonizáló virágokból áll. Legtöbbször virágüzletben vásároljuk, ahol szakképzett eladó állítja össze kívánságunk szerint. Úgy gondolom, nagyon sok kiskerttulajdonos akad, aki kedvet és tehetséget érez ahhoz, hogy a saját maga nevelte virágot ajándékozásra alkalmas dekoratívabb formába rendezze. Szerencsére nem sok, és könnyen elérhető kötészeti segédanyag kell csak hozzá: némi szalag az össze- kötözéshez, díszítéshez, cellofán a csomagoláshoz, esetleg drót a vékonyabb vagy lágy szárú növények erősítéséhez. A gyakorláshoz olcsóbb, könnyebben köthető növényeket válasszunk, például margarétát, őszirózsát, zinni- át, tulipánt. Később már bátran nyúlhatunk az igényesebb munkát kívánó virágokhoz is. A csokor lazításához „zöldet” teszünk. Erre általában akkor van szükség, ha magának a virágnak kevés a levele vagy nem elég dekoratív. Erre a célra legalkalmasabb a kiskertekben gyakori aszparágusz, fátyolvirág, egynyári díszfű. A csokor formája, nagysága rendkívül változatos lehet, attól függően, milyen alkalomra, milyen növényből, milyen stílust választottunk. Nézzünk néhány példát! Beteglátogatás esetén figyelmességből viszünk virágot, amit kerek vagy féloldalas formára köthetünk. Ez ne legyen túl nagy. Félig kinyílt, bimbós, nem túl erős illatú, visszafogott színű virágokból álljon. Gratuláció, születésnap, nőnap alkalmából a puszta figyelmességnél többet szeretnénk kifejezni, ezért a virág színe a köszöntött személyhez és az érzelem erősségéhez igazodik, bármilyen nagyságú és formájú lehet. Gyerekeknek legjobban a vidám színekből álló kis kerek csokor illik. Ha tíz szálnál kevesebből készül, ez általában páratlan számú: 1-3-5-7-9. A formák közül, bármilyen változatos is lehet, mégis a kerek és az egyoldalas a gyakori. Talán azért, mert ezeket a legegyszerűbb elkészíteni. Mivel általában vázába kerül, ügyeljünk arra, hogy alkalmas legyen rá. Ha ezeket az általános elveket már ismerjük, hozzáláthatunk a bokréta megkötéséhez. Készítsük elő a virágot, a beteg, sérült, felesleges részeket távolítsuk el. Csoportosítsuk nagyság, szín, kinyílottság szerint. A gyenge szárúakat drótozzuk meg. (Ha beidermeier csokrot vagy más, olyan formát Kerek csokor kötési sémája választunk, amikor a szárat hajlítani kell, mindig drótozzunk.) Előkészítés után összefogjuk a csokrot. Két virágszállal kezdjük, amit a bal kéz hüvelyk és mutatóujja között fogva egymáson átfektetünk. A harmadik szálat jobb kézzel ellenkező irányban hozzáfektetjük. A három szállal tulajdonképpen egy háromszöget alakítunk ki. Ha nagyobb csokrot akarunk, a virágokat a csokor közepén kezdjük el rakni, kifelé haladva. A szálakat spirálisan, csavarsze- rűen balról jobra rakjuk, mindig a szárak által képződött mélyedésbe helyezve. Asszimetrikus csokor esetében a legatraktívabb, leghosz- szabb szálú virággal kezdjük a munkát, ehhez igazítjuk a többi szálat különböző magasságba helyezve. A megkomponált csokrot az összeállítás végén összekötjük, a legkeskenyebb átmérőnél. A kötözőfonal rövidebb végét bal kezünkkel hozáfogjuk az összekötés helyezéséhez, megfeszítjük, kétszer, háromszor körbetekerjük, rögzítjük. A virágszárakat egy síkban levágjuk. Cellofánba, műanyag fóliába csomagoljuk, és kész! V. Pénzes Judit Egyoldalas csokorforma. Figyeljük meg a virágfejek egymástól való távolságát is. Csepp formájú csokor A tfóf szépség focetcelmé* Ókori szépségversenyek — Mennyei boldogság és ördögi átok — A film vitte diadalútjára a A pénz „szebb” mint a nő? A szépségversenyek időszakát éljük. Közel az évezred fordulójához a nő, a női szépség, újra régi fényében pompázik, és hódítja meg a szíveket. Van világszépe, országszépe, városszépe, tele van velük az újság, a tévé, a színpad. Talán meglepődik a kedves olvasó azon, hogy a „régi fényt” emlegetjük, illetve évszázadok, évezredek képeslapjait kell visz- szaforgatnunk ahhoz, hogy igazoljuk a múlt idők emlékeit, amikor minden bódítószemél, minden varázsnál babonázóbb erő volt a női szépség, a női báj. Gondoljunk csak a márványba faragott női test csodáira, a régi festményekre, de méginkább a történelemre, az ókori hatalmasságokra, akik közül többen birodalmakat dobtak oda egy csókért, a bájos hölgy kegyeiért. A nő mindig a történelem mozdítója volt, a világot forgató őserő! A történelmen förgetegesen vonul végig a nő szépségének biblikus erejű hatalma, amely hol meny- nyei boldogságot, hol ördögi átkot hozott. Gondoljunk csak bele: Perikies, a nagy athéni államférfi is leborul a csodálatos szépségű Apasia lábai elé. Antónius, a római vezér világbirodalmat vet oda Cleopatra sötét szépségéért, Phryne fehér lába a nyilvánosság előtt a törvényekre is rátaposott, amikor az aeropág istentelenség vádja alól — szépségétől elbó- dultan — mentette fel magát. Itt vannak az eleusiai ünnepek! Ki ne hallott volna Aphrodite templomainak megbomlott ütemekbe szédült ünnepeiről, a Dionysiák ámorral teli táncairól, amelyek a maga nemükben korabeli szépségversenyek voltak? A nők pedig — amióta világ a világ —, mindig is imádták önmagukat, és vágytak a nyilvánosság hódolatára, kitörő lelkesedésére. Egykoron versengtek a he- taerák, hogy Praxiteles, Polykle- ties mesteri vésője márványba faragja meztelen testük vonalait, és a pogány templomok Aphrodite szobraiban istennők gyanánt imádtassanak végtelen időkig. Főrangú nők gőgtelt büszkeséggel vagyonokat dobattak oda imádottaikkal azért, hogy a renaissance mesterek ihletett pillanataikban arcukat, alakjukat madonnák, és angyalok képében megfessék. Mindezek után ugyan miért kellene csodálkoznunk azon, hogy közel a kétezerhez, vagyis a mai nők igenis tetszeni, elkápráztatni, hódítani akarnak, és bájaik mellett minden más képességüket is „bedobják” a siker érdekében. Természetesen, nem mindenki és nem mindig, főképpen nem, vagy nem mindig olyan módon, amely erkölcsileg elítélendő lehetne. A szépség, a hódítás, a népszerűség, az ünnepelt- ség vágya nem bűn. Minden korok asszonyainak, leányainak vágya és álma volt, hogy költők örökítsék meg neveiket, versekbe foglalják egyéniségeiket. Említsük Dante Beatrice-jét, Petrarca Lauráját, Csokonai Lilláját, Petőfi Júliáját, Reviczky Emmáját? Hatvan esztendővel ezelőtt a Pesti Hírlap így ír erről az örökzöld témáról, és így támasztja alá vélekedésünket: "A nők, ma szépségüket a rivaldafény glóriájába és a vetítőgép lencséjének sugárkörébe vá- gyakozzák vinni, a színpadon, a dobogón és a filmen megragyog- tatni, amely minden asszonyok ábrándja, vágya, öröme, szépségének ünnepeltetése. A nagy nyilvánosság elé tárják alakjukat, bájaikat Schoppenhauer igéjét vallva, hogy amiről senki sem tud, az nincs is”. Hol vagyunk már ezektől az időktől, amikor az éppenhogy ébredező és lábrakapó filmművészet legelső főszereplőiként is a hölgyek álltak az első sorokba? Pedig már akkor is a túlzásokról írtak a lapok, sokan a korabeli zsurnaliszták közül megszólták a női szépség bemutatásának túlzott kultuszát, és mindezért a csecsemőkorát élő filmet kárhoztatták. Ma a repülőgép korában a női bájak kultusza oly túlzó lendületben bontakozik ki, mint egykoron Róma és Athén idejében”. Egy bizarr ötlettel arra gondolhatunk, hogy ugyan mit szólnának most ezek az urak, kritikusok, ha kézbevennék magazinjainkat — a szexlapokról nem is beszélve — vagy végignéznék filmjeinket, színházi előadásainkat? És a szépségversnyeinket, ahol a bájaikat felismerők, szépségeikkel büszkélkedő leányok, immár „felvilágosultan” tiltakoznak minden túlzó és elmarasztaló megítélés ellen mondván: a szépségünk sajátunk, azt teszünk vele, amit akarunk. Úgy, jó ötven esztendővel ezelőtt — vagyis a filmezés előrehaladásával —, sok minden tudatosult, így egyebek között kiderült az is, hogy a filmkészítés végtelenül manipulálható. így a nő báj és szépség is. Ezek mellé belépett egy akkor merőben új tényező, amely azóta a legelső helyre küzdötte fel magát: a pénzelem vitatható, hogy a drámai színpad egykori világhíres tragi- kái művészetük erején kívül szépségükkel is hódítottak. Eleonora Duse mélységes erejű drámai alkotóművészetét említik a korabeli lapok, amelyet szépségének a varázsa megsokszorozott. Szaporodtak az egyéb vélemények is: — Az operettszínpad királynéi — kevés kivétellel — inkább csak egyéniségüknek, mint hangjuk zengésének köszönhetik a hír, a dicsőség koszorúját... Ki merne egyértelműen vitatkozni, illetve állástfoglalni e korabeli ügyben, noha az bizonyosnak látszik, hogy a filmek első, világszerte ismert hősnői éppenhogy nem az eszményi szépségek közül valók voltak? Talán leghelyesebb, ha egy amerikai — fél évszázados — folyóirat véleményét keressük ki érdeklődő olvasóink számára. "Amerika a női szépségek csodálatos sorát vonultatta fel a mozivásznon, különös hatású világításban. A rendező művészet esztétikai törekvése, és a férfiak gyöngeségét kihasználni igyek vő „üzlet” azonban egyaránt elősegítette, a női szépség mai megítélését”. Világos beszéd! Méginkább hihető, ha idézzük a további sorokat is egy hajdani folyóiratból: ”A rendező ötleteinek, művészetének, és föltaláló erejének minden eszközével, az üzletemberek aranyainak pazar kockáztatásával csillogtatják meg a női női test bájait — szépséget a formák és hatások kápráztató változatában ”. Valóban, a nyers szépséget nem könnyű bevonni a film megelevenítő sugárkörébe, mert lehetséges, hogy az utcai napsütésben szép és bájos nő, színpadi környezetben már elveszíti káprázatos vonzerejét és hatalmát, ugyanakkor az ügyes rendezői akarat egy nem is szép, de alkalmasabb, és a filmhatást figyelembe vevő szereplővel csodákra képes. Minek is tagadnánk, mi a televízión nevelkedett generáció tagjai, hogy gyakran egy egészen egyszerű, mindennapi többször is látható, csinos arc és alak elegendő arra, hogy elragadjon minket! Sztár lesz, rengeteg pénzt hoz a vállalkozónak, miközben a kápráztató szépségek csupán társaságokban érvényesülnek... A tanulság levonása maradt csupán hátra, amely szerint: sok lányt, asszonyt, taszított már végzetes romlásba saját szépségének esztelen imádata, magával rántva a porig alázott férfiakat is. A nő csókjában, ölelésében Se- miramis babyloni függőkertjének halálillata, Messalina szenvedélyeinek démoni tüze kísért... (Sz. I.)
