Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-04 / 26. szám
HEVES MEGYEI 1990. május 4., péntek A Nap kél: 5.24 órakor — nyugszik: 19.59 órakor. A Hold kél: 14.44 órakor — nyugszik: 3.03 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon FLÓRIÁN és MÓNIKA nevű kedves olvasóinkat Hogy a nép leányneveit szívesen kölcsönözte a virágnevek közül, ez nem ritkaság. Azonban a férfinevek közül a virágszármazék alig fordul elő. A mai FLÓRIÁN a virág latin nevéből ered, mert a „flos", „flór” képezte a Florus, Floridus, Florianus és Florinus latin nevek alapját. Női megfelelője, a Flóra sokkal jobban elterjedt. így nevezik egyébként a növényzetet, a növényvilágot is latinul. A magyarban az Ábris, Gábrishoz hasonlóan használatos Flóris alakban is. Ennek a névnek vitás az eredete, származhat a görög nyelvből, ahol „egyedül élő, magányos” vagy a latin „monens” melléknévből, ami „tanító, figyelmeztető, intő” jelentésű, de lehet karthágói pun származék, és akkor „istennő” az értelme. Ma van MÓNIKA napja is. Számára cserepes Hibiscus rosasinensist ajánlunk, melynek virágai olyan magányosan állnak, mint mondabeli névviselője, Augustunus Aurelius (354-430), a keresztény filozófia korai képviselőjének édesanyja, aki Mónika névre hallgatott. lásától eltekintve általában derült, száraz, az évszakhoz képest meleg idő lesz. Az élénk északkeleti szél időnként megerősödik. A hőmérséklet kora délután 21 és 26 fok Nappal a gomolyfelhők kialaku- között várható. Időjárás Várható időjárás ma estig: Cél: a minőség és az eredetvédelem Szőlő- és bortermelők közgyűlése Egerben A megyeszékhelyen köztudottan évszázados hagyománya van a szőlő- és bortermelésnek. Eger hírét a világban a kiváló minőségű nedűknek is köszönheti. Ezek eredetvédelme, a piaci viszonyokhoz való igazodás volt a témája a megyeszékhely és környéke szőlő- és bortermelői egyesületének tegnap délután a városi tanácson tartott közgyűlésén. A két évvel ezelőtt létrejött érdekvédelmi szervezet csatlakozott a Magyar Szőlő- és Bortermelők Országos Egyesületéhez. Ez tűnt ki Bakondi Endre megbízott titkár beszámolójából. Hangoztatta, hogy a térségben élő és dolgozó magántermelők, a szőlő- és bortermeléssel foglalkozó vállalatok eljutottak olyan pontra, hogy megfelelően működő érdekképviseletre van szükségük. Különösen, hogy a felvásárló cégeknél az áregyeztetéseknél hallassák szavukat a termelők érdekében, nem kevésbé kellő szakmai tanácsadói szolgáltatást is biztosítsanak. Szükséges ez azért, mert a szőlő- és borágazatban is erőteljes privatizáció indult, és további vállalkozások várhatók. A piaci lehetőségek viszont erőteljesen beszűkültek, mind nehezebb a bor elhelyezése, értékesítése. Ezért fokozódik a verseny, és a közös fellépés az ágazat jövője érdekében elengedhetetlen. A továbbiakban az egyesület szakembereinek segítségét kérte az idei egri szüreti napok programsorozatának megrendezéséhez. Ezt szeptember 14-től október 30-ig tartják, amelyre sokféle elképzelés, ötlet van. Requiem az emberért Május 5-én, szombaton délután 5 órakor a hevesi művelődési központban rendezik meg Váray Károly „Requiem az emberért” című költői estjét. Közreműködnek a rózsaszentmártoni irodalmi kör tagjai. Másnap délután Csehszlovákiába „költözik” a műsor, ahol a zse- lizi városi művelődési házban mutatják be. Szent Flóriánra emlékeznek a tűzoltók A tűzoltók védőszentjének, Szent Flórián névnapjának tiszteletére a megyénkben működő tűzoltó-kirendeltségeken ma „Nyitott kapuk” elnevezéssel különböző programokat szerveznek. Az egész napos rendezvény- sorozat keretében minden érdeklődő egyént és csoportot várnak a szakemberek. A parancsnokságokon tájékoztatót hallgathatnak meg a tűzoltók munkájáról, életéről, s megismerkedhetnek a speciális felszerelésekkel is. Kívánság szerint gyakorlati bemutatót is tartanak a vendégeknek. Bizalmatlansági indítvány a tanácselnök ellen Folytatódik a gyöngyöshalászi harc Kivonultak a gyöngyöshalászi tanács demokratikus csoportjának a tagjai a legutóbbi testületi ülésről, ahol nem fogadták el a javaslatukat. Azt indítványozták ugyanis, hogy mondjon le Kádár János, aki jelenleg társadalmi munkában tanácselnök, s adja át a helyét az általuk javasolt jelöltnek, aki a helyhatósági választásokig irányítaná a munkát, miközben sem a tanács, sem a végrehajtó bizottság összetétele nem változna. Mivel nem így történt, így szánták el magukat az említett lépésre, s döntöttek úgy, hogy a közeljövőben bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Kádárral szemben, s rendkívüli tanácsülés összehívását kérik. TEGNAPRÓL - MÁRA 19 éves magánfuvarozó tragédiája a 25-ös úton Nyergesszerelvénnyel ütközött a Zsuk Tegnap a délelőtti órákban Bányász István 19 éves egri magánfuvarozó az általa vezetett Zsuk kisteherautójával Eger és Kerecsend között, a 25-ös főúton, eddig tisztázatlan körülmények miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő Rába jármű- szerelvénnyel. A baleset következtében a Zsuk vezetője a helyszínen szörnyethalt, míg a vétlen sofőrt. Juhász István almásneszmélyi lakost súlyos sérülésekkel szállították az egri kórházba. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. (Fotó: Szántó György) „Tanórák” — pedagógusoknak A nemzeti alaptantervről is hallhatnak... Már közreadta a jövő tanévben induló tanfolyamainak tervét a megyei pedagógiai intézet, amely húszféle témát ajánl a pedagógusok figyelmébe. Mint Merő Lászlónétól, az intézet igazgatóhelyettesétől megtudtuk, e továbbképzési formát korszerű tartalommal kívánják megtölteni, s így a modern oktatási módszerekkel, az aktuális oktatáspolitikai kérdésekkel ismertetik meg a hallgatóságot, illetve úgynevezett alaptanfolyamokat is ajánlanak egyes tantárgyakban. A kurzusok egyik része önköltséges, a részvételi dijat az iskola vagy maga a jelentkező pedagógus fizeti. Az intézet állja a költségeit a képzés hiányosságait pótló, vagy az általános szakmai továbbfejlődést serkentő tanulmányoknak. Ilyen például az a különösen érdekesnek ígérkező előadás-sorozat, mely a hamarosan elkészülő nemzeti alaptanterv feldolgozásához nyújt segítséget. Idén februárban került az újságosok standjaira az (akkor még) Népújság Farsangi Magazinja, s a benne lévő nyeremény- szelvény kitöltésével és beküldésével értékes dijakra „pályázhattak” az olvasók. Nemrég megtörtént a sorsolás, és ennek eredményeként egy fiatalasszony, Laczkó József né örülhetett a fődíjnak, családja egyhavi élelmiszer-szükséglete árának — vagyis egy ötezer forintos vásárlási utalványnak. A nyertest, akinek egyébként múlt hét szombaton volt az esküvője (tehát dupla az öröm), boldogi otthonában kerestük fel, s először arról érdeklődtünk, próbálkozott-e már korábban is hasonló szerencsejátékokkal: — Mindig szoktam rejtvényt fejteni, be is küldöm a megfejtéseket, de korábban még nem jártam sikerrel, nem nyertem semmit. Most végre bejött, méghozzá úgy, hogy nem is rejtvény volt a magazinban, hanem csak a kitöltött szelvényt kellett postázni. — Hogyan fogadta a hírt? — Először el sem hittem, meg aztán azt is gondoltam, hogy mindössze ötszáz forint a díj ösz- szege. Később persze kiderült, hogy ennek a tízszerese a jutalom... — Ez az ötezer forint valóban fedezi a család egyhavi élelmiszer-szükségletét? — Igen, annál is inkább, mivel csak ketten élünk együtt a férjemmel. Én máskülönben a hatvani vasúti postán dolgozom, és mindenképpen jól jött az ötezer forintnyi „ kosztpénz-kiegészí- tés”. — Gondolom, ezek után még nagyobb kedvvel vesz majd részt az ilyen nyereményes játékokon, több rejtvényt old meg szabadidejében. (Fotó: Gál Gábor) — Biztosan. Hiszen most már megvan a sikerélmény is. Mit fűzhetnénk ehhez hozzá? Reméljük, legközelebb már a Heves Megyei Hírlap nyerteseként üdvözölhetjük a boldogi Laczkó Józsefnél.. (rénes) Szombati számunkban olvashatják FIÚK AZ ERDŐBEN A mátrafüredi Erdészeti Szakközép- és Szakiskola diákjai ideális körülmények között, de „magányosan” készülnek jövendő hivatásukra. Milyenek a képzés távlatai? — erről kérdezte Jámbor Ildikó a tanárokat és a diákokat. Az írást lapunk 3. oldalán olvashatják. KEVÉS AZ ÚJDONSÁG, DRÁGA A BELÉPŐ „Itt a nyári strandszezon, ám úgy tűnik: a nagy honi változások viszonylag kevés újdonságot hoztak ezen a területen. A karbantartási munkák folynak, a belépőjegyek pedig emelkednek.” Munkatársunk, Havas András néhány Heves megyei város strandjának nyitás előtti napjairól számol be a 4. oldalon. MÉGIS, KIÉ HÁT A FÖLD? Eger határában, a lankás dombok közötti területen hat évvel ezelőtt négy család bérelt egy-egy darab földet az Egri Csillagok Tsz-től, hogy tanyát verjenek, s megtakarított pénzükből állatokat vásároljanak. Barta Katalin az ott élők mindennapjairól, e sajátos életforma gondjairól ír az 5. oldalon. Riportját Perl Márton fotói illusztrálják. Újabb bombariadó Egerben Ez a hét sem múlt el megye- székhelyünkön bombariadó nélkül, s mint eddig valamennyi, ez is vaklármának bizonyult. Ezúttal a kettes gyakorlóiskolában csengett néhány perccel tíz előtt tegnap délelőtt a telefon, s egy tinédzserkorának tűnő hang közölte, hogy az épület tíz órakor a levegőbe repül. A tanintézményt pillanatokon belül kiürítették, s a gyerekek igen vidám hangulatban figyelték az udvarról, hogy mi is történik. Miután tíz óra után tíz perccel is állt még az iskola, a rendőrség egy szakértője egy pedagógus társaságában végigkutatta az épületet, de ezúttal sem találtak semmit. ^>[ÖRVOSI ÜGYELET- ÚJ UTCANÉV PÉTERVÁ- SÁRÁN. A pétervásári lakosok kérésére a városi tanács határozatot hozott egy utca nevének megváltoztatására. Ezentúl a volt Lenin út hivatalosan is úgy lesz bejegyezve, ahogy eddig is a helyiek nevezték: Papláza utca.- ÉPÍTŐIPARI OSZTÁLYA TIT-NÉL. A TIT Eger Városi Szervezete az 1990 — 91-es tanévben építőipari szakközépiskolai osztályt indít levelező tagozaton. A foglalkozásokat hetente két alkalommal, 12 —17 óra között tartják. Az érdeklődők május 15-ig jelentkezhetnek az intézmény Klapka u. 9. szám alatti székházában, illetve a 11-906-os telefonon.- MÉG LEHET JELENTKEZNI. 14 - 30 év közötti fiúk és lányok még jelentkezhetnek a Heves Megyei Hírlap és az Inter- modell Manöken- és Fotómo- dellképző Stúdió által meghirdetett tanfolyamra. Bővebb felvilágosítást lapunk olvasószolgálatán kaphatnak az érdeklődők.- SIKERES TÚRÁZÓK. A Rózsaszentmártoni SE természetjáró szakosztálya első ízben rendezte meg az „Ébredő természet" túráját. A hét kilométeres útra az eső ellenére is mintegy százan vállalkoztak. A gyermek kategóriában az első helyezést Laczik Norbert és Angyal András kapta. Az ifjúsági kategóriában Körösi Péter, Fáczán Zoltán és ifj. Váray Károly lett az első, a felnőttek közül pedig Fáczán József, Fáczán Józsefné, Fáczán Anita és id. Váray Károly értek leghamarabb a célba.- KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉS. Dr. Horváth Márton professzor, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, a neveléstudományok doktora részvételével ma délután 2 órakor a megyei pedagógiai intézetben tartják a megyei tagozat küldött választó közgyűlését. EGERBEN: felnőtt betegek részére hétköznap 18 órától másnap reggel 8 óráig, napközi sürgősségi ellátás 11 órától 16 óráig. HELYE: a rendelőintézet épületében. Bejárat a Knézich Károly utca felől, az épület Minaret felé eső végén. Tel.: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11- 040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet hevesi lakósok részére 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dor- mánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szi- halom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 42. szám alatti rendelőben. Tel.: 41-020. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. TISZANÁNÁN: 19 órától másnap reggel 7-ig; hétvégén szombat reggel 7-től vasárnap reggel 7-ig, az egészség- ügyi kombinátban, a Vörös Hadsereg u. 106. alatt Tiszanána, Kisköre, Komló és Sarud lakosságának. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő és felelős kiadó: KAPOSI LEVENTE * Kiadja: az AS-B Kft. * Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-eíőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László — HU ISSN 0865—9109