Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-12 / 33. szám

4. Hírlap, 1990. május 12., szombat Győzött a józan ész Az egri tanárképző főiskola megkapta a pártoktatási igazgatóság épületét Hosszú-hosszú heteken, hó­napokon át áldatlan, gyakorta a személyeskedésig fajuló vita dúlt a pártvagyon felhasználása kap­csán az elsőrendűen érintett egri tanárképző főiskola igazgatósá­ga, tanárai, hallgatói, a város pol­gársága és a városi tanács között az Egészségház utcai egykori MSZMP Oktatási Igazgatóság hatalmas épülete oktatási célra való megszerzése körül. A tanár­képző főiskolának — lesz belőle egyetem vagy sem minden­képpen szüksége van egy, az ok­tatási igényeket mindenképpen kielégítő épületre. S erre a funkci­óját teljességében elvesztett Ok­tatási Igazgatóság szinte önként kínálta magát. A városi tanács azonban az épületnek csupán egy kisebb részét volt hajlandó kezelésébe adni a főiskolának, sőt a megyei tanács még vendég­látó szakoktatási igénnyel is fel­lépett... De új szelek fújnak... s a bizal­masan vett jó hír nyomába ered­tem, megkérdezve a legilletéke­sebbeket. Első utam a megyei tanácsra vezetett, hogy dr. Asztalos Mik­lós elnökhelyettes úrhoz fordul­jak tájékoztatásért, mivel ő volt a pártvagyon felszámolásának ügyével megbízott megyei illeté­kes. — Sor került a közelmúltban egy fórumra az Oktatási Igazga­tóság további sorsával kapcsolat­ban. Ezt a főiskola vezetése kez­deményezte, amelyen részt vettek főiskolai tanárok, hallgatók, a pártok képviselői, és természete­sen a városi tanács vezetői. A fó­rumon elég éles hangnemben ve­tették fel, hogy miért a városi ta­nács rendelkezik az épület egy ré­sze fölött. De joggal teszi ezt, hi­szen az 1047-es minisztertanácsi határozat, mely a pártvagyon hasznosítása tárgyában rendel­kezik, kettős kezelői jogot jelöl meg: oktatási célra egyrészt a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola, másrészt a városi tanács a kezelő­je ennek az épületnek. A fórumot követően, — abban a hangulat­ban — a városi tanács vezetése úgy döntött, hogy a kezelői jogá­ról bizonyos épületrészeknek nem mond le, megtartja. Erről a kezelői jogról csak akkor mond le, és akkor adja át teljes egészé­ben az épület kezelői jogát a főis­kolának, ha ott egyetemi kar, il­letve egyetem jön létre. Ennek el­lenére további engedményre és kompromiszumra került sor a városi tanács részéről. A kezelői jog birtokában nem rendelkezik a továbbiakban a saját kezelői rész fölött, hanem az épület teljes egészét a tanács a főiskolának adja át, lényegében a kollégiumi, illetve a szállodai szintet is. — Tehát az egész épületet! — Az egész épületet ingyen adja át a városi tanács a főiskolá­nak. Tehát ez azt jelenti, hogy a főiskola megállapodik valószí­nűleg a most bennlévő Duett Kft.-vei. Csak annyiban kér dí­jat, térítést a városi tanács a főis­kolától, amennyiben a főiskola ezeket az épületrészeket — ame­lyek kezelői joga a városi taná­csot illeti — valakinek bérbe adja térítés ellenében. Ügy ezen bevé­telnek 50 százalékát a tanács ké­ri. Amennyiben azonban a főis­kola oktatási és kollégiumi célra használja az épületet, akkor térí­tés nélkül az egész épület haszná­lati joga a főiskoláé! Ez a lényeg. Ezen merőben új, eleddig is­meretlen adatok birtokában, utam a tanárképző főiskola fő­igazgatójához, dr. Orbán Sándor úrhoz vezetett, hogy az Asztalos­féle tájékoztatást mivel tudja ki­egészíteni, teljessé tenni és kom­mentálni. — A főiskola az épület átvéte­léről már április 1-je óta folya­matosan gondoskodunk. Ez azt jelenti, hogy a városi tanáccsal való megegyezés alapján a teljes épület átvételére megtettük a szükséges intézkedéseket. Pilla­natnyilag a szerződés megkötése folyamatban van a városi tanács­csal, hiszen az Asztalos Miklós­tól is hallottak szerint miniszter- tanácsi határozatban az épületre a főiskola megosztott kezelői jo­got kapott, olyan formában, hogy a földszint, az első és a má­sodik emelet teljes használati, kezelői jogát a főiskola kapja meg, de a harmadiktól a legfelső szintig, valamint az alagsornak és a konyhának a kezelői joga a vá­rosi tanácsot illeti meg. Viszont a már említett fórum hatására a vá­rosi tanács március végén úgy döntött, hogy használatra áten­gedi a főiskolának ingyen az egész épületet! Nincs semmi szükség az épületben lévő szer­vekkel való megállapodásra az épület helyiségeit használókkal: a Kossuth Könyvkiadóval, a honvédséggel több teremmel, a Skála Duett Kft.-vei, és így to­vább. Ezekkel a helyi tanács még tavaly, amikor még nem született meg a minisztertanácsi határo­zat, lehetőséget kapott arra, hogy szerződést kössön azokkal, akik benne vannak. Ezek a szerződé­sek 1990. március 31-ig szóltak! Ezért a tanárképző főiskola ápri­lis 1-jétől minden, az épületben talált tárgyat felleltározott, mivel a minisztertanácsi határozatban az is szerepel, hogy minden ott lé­vő tárgy könyvjóváírásra kerül­jön a kezelő részére, azaz tulajdo­nába. Ez az átvétel az MSZP-től történt. Természetesen a tanács is az MSZP-től vette azt át. Egyébként a Skála Duett igen korrekten járt el, ugyanis azon a bizonyos fórumon a képviselője bejelentette, hogy amennyiben a főiskola kezelésébe kerül az épü­let, akkor ők az épületet el fogják hagyni, s ennek megfelelően áp­rilis 1-jével távoztak a házból. — Na már most egy kérdésem len­ne: az épület telekkönyvvileg kié lesz? — A főiskola megosztott keze­lői jogot kapott a városi tanács­csal, tehát a Földhivatalban köt a főiskola egy használati szerző­dést, de a tulajdonjog megosztva marad a két fél között. Mivel azon a bizonyos fóru­mon igen éles hangon vetődött fel éppen a tanács részéről a Le­ányka utcai új főiskolai építkezés is, megragadtam az alkalmat, hogy tájékoztatást kapjon arról a jelentős beruházásról a Hírlap olvasótábora is. — Egy 4 ezer négyzetméteres, háromszintes épület létesítésére kapott a főiskola lehetőséget, amely azt a célt fogja szolgálni, hogy ott egy nyelvi központ léte­süljön. A főiskola nyelvi intézete lesz — mondhatom így —, ahol francia, német, angol, olasz, orosz és mindenféle nyelvi tan­szék kap helyet. A jövőben talán egyetemi nyelvi képzési központ is lehet. A minisztériumnak van egy olyan elképzelése, hogy az egri tanárképző főiskola lesz va­lamikor Eszak-Magyarország egyik nyelvi képzési bázisa, ezért támogatja ezt a rendkívül jelen­tős építkezést. Hála az illetékesek megértésé­nek, a párt Oktatási Igazgatósá­gának tekervényessé bonyolított ügye végre sínre került. Orbán főigazgató úr véleménye: — Köszönjük a város tanácsá­nak és a város lakosságának azt, hogy megértette a tanárképzőfő­iskola feszítő gondjait, és ezzel a gesztussal, hogy az egész hatal­mas épületet rendelkezésünkre bocsátotta, nagyon nagy mérték­ben hozzásegített ahhoz, hogy a főiskola zökkenőmentesen to­vább tudja folytatni az oktatást. Befejezésül megtudom még azt is, hogy az egri egyetem léte­sítése érdekében indított aláírá­si akció szép eredményt hozott. A több mint 10 ezer aláírást megküldték a Minisztertanács­nak. Éppen ezért elismerés il­leti az aláírásgyűjtő akciót be­indító és szervező Egri Szociá­lis Uniót is, mely minden bi­zonnyal erjesztő kovászává vált az egriek nagy és szent ügyének. Sugár István Borisz Jelcin, a moszkvai lázadó naplója (IV/4.) Gorbi dácsái A dácsa megérdemli, hogy részletesebben is szóljak róla. Előttem Gorbacsové volt, ő azonban átköltözött egy vadonatúj dácsába, amit kifeje­zetten az ő számára építettek. Amikor először mentem ki, a biztosítók tisztje fogadott, és be­mutatta a személyzetet: a szaká­csokat, a pincérekét, az őröket, a kertészt és így tovább. Ezután körülvezetett a házban. Már kí­vülről is nagynak látszott. Belép­ve hatalmas, mintegy ötvenmé- teres terembejutottunk: kandal­ló, márvány, parketta, szőnye­gek, csillárok, luxusbútorok. Ha­ladtunk tovább. Egy szoba, a második, a harmadik, a negye­dik, mindegyikben színes televí­zió. Azután, de még mindig a földszinten, óriási veranda üveg- mennyezettel, filmvetítő biliárd­asztallal, ami pedig a fürdőszo­bák és a vécék számát illeti, ezt sohasem tudtam pontosan meg­jegyezni. Az ebédlőben hihetet­len méretű ebédlőasztal, lehetett vagy tíz méter hosszú, és végül a konyha a különféle élelmiszerek gazdag választékával, továbbá egy föld alatti hűtőkamra. Az el­ső emeletre széles lépcsőn men­tünk fel. Megint egy hatalmas át­rium kandallóval, innen nyílott a szolárium, nyugágyakkal és hin­taszékekkel. Ezután a dolgozó- szoba következett, majd a háló­szoba, aztán megint két szoba, melyeket nem tudom, mire hasz­náltak, további vécék és fürdők. És mindenütt kristály, antik és modern csillár, szőnyeg... A be­járás végén a tiszt ragyogó arccal fordult felém: „Tetszik önnek?” Motyogtam valamit. A családom is teljesen elképedt. Lehet, hogy vitatható, de én úgy vélem, hogy a peresztrojka minden elkövetett taktikai hiba ellenére sem akadt volna meg, ha Gorbacsov mindenekelőtt ön­magához szigorú, ha elsőként utasította volna vissza ezeket a teljesen felesleges, bár kellemes és immár szokásos kiváltságo­kat; ha nem építtetett volna új dácsát a Lenin-hegyen, ha nem építtette volna át a picundai nya­ralót és nem emeltet egy harma­dik szupermodem házat Forosz közelében. És mindezek mellett nem jelenti ki fellengzősen a képviselők előtt, hogy neki nincs magándácsája. Ügy gondolom, mindezért Gorbacsov etikai felfogása hi­báztatható: szeret jól, luxuskö­rülmények között, kényelemben élni, és ebben a felesége is part­nere, aki sajnos, nem vesz tudo­mást arról, hogy a szovjetek mil­liói, főképp a nők, mennyire fi­gyelik minden lépését. Szereti, ha előtérbe kerül, hogy szerepe van az ország életében. Ez a tény bármely jóléti, gazdag és elége­dett társadalomban bizonyára természetes, nálunk azonban nem, legalábbis most nem. Gor­bacsov egy másik hibája, hogy közömbös a nép hangulata iránt. De hát hogyan is lehetne erre fo­gékony, ha nincs kapcsolata a néppel? A dolgozókkal való ta­lálkozásai nem mások, mint álar­cos felvonulások:, kevés közön­ség, körös-körül a biztonsági emberek gyűrűje. Akikkel szót vált, azok teljesen megbízható­ak, különbuszokkal vitték őket a helyszínre, ahol aztán elvegyül­tek az utca emberével. Gorba­csov voltaképpen monologizál: bármit mondanak neki, nem hallja meg, nem akarja meghal­lani, ő csak mondja a magáét... És aztán a felesége ZIL-kocsi- ja? Meg a politikai bizottság tag­jainak fizetésemelése? A nép előbb-utóbb megtud mindent, semmit sem lehet eltitkolni előle. Ahol a lányom dolgozik, havon­ta egy szappant adnak fejenként, a feleségem pedig napi két-há- rom órát járja az üzleteket, és még a család mindennapi életé­hez sem találja meg az alapvető élelmiszereket, nos, még ő is ide­ges és ingerült, pedig nyugodt és kiegyensúlyozott a természete. Az amerikai út Amint a területközi csoport befejezi munkáját, rövid vakáci­óra megy a parlament. Én tehát szeptember végén Amerikába utaztam, rövid időre, mindössze nyolc napra, de utam igen nagy port vert fel. Különféle közintézmények, egyetemek és a politikai élet ki­emelkedő személyiségeinek meghívására utaztam az Egye­sült Államokba, mintegy tizenöt helyre. Eredetileg arról volt szó, hogy kéthetes lesz az út, a köz­ponti bizottság azonban úgy ha­tározott, hogy csupán egy hetet engedélyez. Ä szervezők ezt nem értették, és azt javasolták, hogy semmiképpen ne hagyjuk veszni a programot. Ha lehetséges, a már meghirdetett találkozók és konferenciák zömét sűrítsük egyetlen hétbe. Az egyetemi konferenciákért tiszteletdíjat kaptam, ennek feltételeit a szer­vezők állapították meg. Én az utolsó napon tudtam meg, hogy csoportunk (összesen négy sze­mély) teljes költségeinek levoná­sa után százezer dollárral rendel­kezem. Úgy döntöttem, hogy ezt az összeget az AIDS elleni küz­delem céljaira fordítjuk, egyszer használatos injekciós tűket ve­szünk. A következő héten meg is érkezett Moszkvába az első száz­ezer darab, ezeket tizenegy gyer­mekklinika kapta. A teljes össze­get, az utolsó centig arra használ­tuk hogy egymillió tűt vegyünk. Érről csupán azért beszélek, mert éppen akkor írtam alá azt a dokumentumot, amelyben ren­delkezésem szerint minden pén­zért injekcióstűket kell venni, amikor a moszkvai újságos ki­oszkokban megjelent a Pravdá­nak az a száma, amely az egyik olasz újság (La Repubblica) cik­két ismertette az utazásomról. Az írás arról szólt, hogy amerikai utam során állandóan részeg vol­tam, mi több, még az elfogyasz­tott alkohol mennyiségét is meg­adta. Amiből nyilvánvalóvá vált, hogy az olasz újságírónak szegé­nyes a fantáziája. Ez az italmeny- nyiség ugyanis komoly férfinak meg se kottyan. Továbbá azt is állította, hogy aki injekcióstűkre vár Moszkvában, hiába vár, mi­vel én minden pénzemet video­kamerákra és videokazettákra költöttem, ajándékokat vettem, öltönyöket, ingeket, cipőket és egyéb ostobaságokat; vagyis nem csináltam mást, mint áruhá­zakat jártam, és rendeltem: ezt, meg ezt, meg ezt kérem! A Prav­da által átvett cikk céltudatosan úgy állított be engem, mint a mű­veletlen és részeges orosz med­vét, aki először jut el egy civilizált országba. Természetesen pontosan tud­tam, hogy az utazás a hatalom csúcsán heves ellenérzéseket vált ki. Számítottam arra, hogy min­dent elkövetnek, hogy rossz szín­ben tüntessenek fel engem, és rö­vid amerikai utamat; azt azon­ban nem hittem, hogy ellenfele­im ilyen mélyre süllyednek, hogy a szó szoros értelmében vett os­tobaságig, szemtelen hazugságig is eljutnak. A moszkvaiak és igen sokan mások az ország minden részé­ből egyöntetűen reagáltak: ezré­vel kaptam a szolidaritásról biz­tosító táviratokat. (Vége) Finommechanikai üzem magánvállalkozásban Székesfehérváron Mach Gyula magánvállalkozó a Váralja soron 250 fővel négy üzemcsarnokban folytatja tevékenységét. A kis üzem több hazai nagyvállalattal, valamint NSZK-beli és osztrák cégekkel is kap­csolatban áll. A Mach-művekben a modem angol és japán berende­zésekkel műanyag fröccsöntő, kivágó-hajh'tó és egyéb speciális szer­számokat, valamint gépipari alkatrészeket gyártanak. (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd) • • Ot perc múlva tizenkettő! Az utóbbi időben hadilábon állok azokkal a megkötöttségekkel szemben, melyek az itt jelzett időpontban érvényesek. Öt perc múlva tizenkettő... Egy kisfiú aprópénzt szorongatva a markában, rohan a sarki ABC-be. Most záiják az ajtót.- Mit kérsz?- Két nyalókát — hangzik a válasz.- Azért már nem megyek vissza — csattan a lakat, és a csalódott kisfiú orra előtt bezáródik az ajtó. Eddig a történet. Mi van mögötte? Vasárnap van, nem olyan, mint a többi. Kétnapos ünnep előtti vasárnap. A lakosság három napig nem maradhat friss kenyér és tej nélkül. „Övezze tisztelet és megbecsülés” a kereskedelem minden dol­gozóját, akik még vasárnap délig teljesítik kívánságainkat. Igaz, tíz óra után már csak azért töltenek még két órát a boltban, hogy ha ne­tán akad olyan rendetlen vevő, aki tejet, kenyeret, tejfölt, vagy uram bocsá túrót akar venni, legyen, aki azt mondja: „Elfogyott!” Öt perc múlva tizenkettő..., és akkor jön ez a gyerek a nyalóká­jával! Fölháborító! Az eladónak emelkedik a vérnyomása, szaporább lesz a pulzusa. Nem elég, hogy reggeltől délig „szenved” a boltban, míg mások otthon heverésznek, és vidáman töltik a szabadnapjukat! Csakhogy a gyereknek ez egyáltalán nem fontos, a nyalóka, az mindennél fontosabb. Talán most kapta a pénzt, és akitől kapta, az sem tudta, hogy öt perc múlva tizenkettő. A gyerek sem tudja, talán még az órát sem ismeri. De azt tudja, hogy a néni ott volt, és mégsem kapta meg a nyalókát, pedig mennyire szerette volna. Öt perc múlva tizenkettő... A távolsági autóbusz megérkezik a szépen rendezett pályaudvarra. Az utasok leszállnak megmozgatni „elnyomorodott” végtagjaikat, van, aki már két órája utazik. Többen az illemhely felé indulunk. Nem akarok hinni a szememnek, amikor elolvasom az ajtóra tűzött írást: „Ebédszünet miatt zárva!” Ja! Öt perc múlva tizenkettő! Megdöbbenek. Ez nekem eddig soha nem jutott eszembe, hogy a vécés néninek is ebédelnie kell valahol. Vessen magára az az utas, akinek ez idő alatt bármilyen természeti „szükséglete” támad! Lehet­séges, hogy kibírjuk a következő állomásig. A büfé felé vesszük az irányt, egy kávé talán jót tesz az ijedtségre. A kisasszony tesz-vesz az üveg mögött, a kis ablakot már bezárta. Öt perc múlva tizenkettő... Látom, a táblát már megfordította: Zárva! Nem ad kávét, hiába kér­jük négyen, öten, tízen, csak mutogat a táblára meg az órájára, oda- vissza. Ideges. Vajon miért? Fáradt? Éhes? Nem tudom, a szeme vil­lámokat szór. Visszamegyek, csalódottan leülök a helyemre, és elgondolko­dom. Mindig ez a vasárnap, mert ma is vasárnap van, és öt perc múlva tizenkettő...! Ezt az időpontot nem nekem találták ki. Lehet, hogy mások szerencsésebbek? Egy anyuka idegesen járkál fel s alá beteg gyermekével az orvosi rendelő előtt. Öt perc múlva tizenkettő. Az ajtót már bezárták. A nő­vér kinéz a csengetésre.- A doktor úr ebédel, egyébként is vége a rendelésnek, próbálja meg az ügyeletet! Ügyelet?! Ézt legalább annyira utálom, mint az „öt perc múlva tizenkettő”-t! A beszélgetésre megjelenik az orvos, és meleg, barátságos hangon így szól: — jöjjön be kérem, még csak öt perc múlva lesz tizenkettő! Lám, így is lehet. Tudom, az orvos is ember, a bolti eladó is, a vécés néni, a büfé­ben dolgozó hölgy is, és sorolhatnám tovább. De egyet szeretnék. Mindenki akkor és ott legyen Ember, amikor és ahol Ember kell, hogy legyen. Együttérző, belátó, segítőkész, becsületes és kötelesség- tudó. Miért járna külön köszönet a kereskedelmi dolgozóknak, mert vasárnap is a rendelkezésünkre állnak, nem ez a kötelességük? Miért jár köszönet és hála az orvosnak, aki nem ügyeletes ugyan, de ellátja a lázas kisgyermeket, hiszen ez a hivatása, „erre tette fel az életét” — ahogy mondani szokás. Tisztelet jár érte, mert becsületből, hivatástu­datból teszi, s mert kötelessége. Kötelesség, hivatástudat, becsület, tisztelet, emberség, köszönet és hála. Találjuk meg e szavak jelentését, kedves olvasóim, még van öt percünk tizenkettőig! Gy. Anna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom