Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-12 / 33. szám
6. — ____I ; H írlap, 15190. május 12., szombat Egerről Cs. Szabó Lászlóval — Londonban A Hevesi Szemle 1977. júniusi számában „Őszi napok Egerben” címmel Cs. Szabó László alakját fölidéző írásom jelent meg. Eme kis esszében az író egy, a harmincas évek eleji egri tartózkodásának élményeit, s nem kevésbé azok tanulságait vetette papírra. Az írás nyomán aligha érdektelen a „magyar Salzburg”, „leglatinabb városunk”, a „magyar álmok városa” összképének felidézése. Eme epitheton or- nansok voltak áz író szóbeli kelléktárában Eger szinonimái. Az elvetélt magyar álmok városában épp akkortájt tárták föl az ásatások a soha el nem készült székesegyház főhajóját: szélesebbre méretezték a kölni dóménál! Álmok városa, mert Esterházy Károly az „óriáspalotát”, a Líceumot a Magyar Egyetemnek szánta, s építtette is meg — második József az egyetem szép tervét-szándékát csírájában fojtotta meg. Esterházy legnagyobb utóda, Pyrker László, „hiaba” építtette meg a kor legnagyobb művészével, Hild Józseffel a Főszékesegyházat, — az északkeleti fő vasútvonal konokul elkerülte Egert, s a város a füzesabony — utnoki szárnyra szorult. Nem övetkezmény nélkül: „Miskolc, melynek a hatvanhetes kiegyezéskor feleannyi lakosa volt, mint Egernek, utolérte az ősi város lélekszámát, s népességkülönbségük azóta is nő. (!) Azután így folytatja Cs. Szabó László: „Ezek után mondani se kell, hogy Eger szegény város...” Külvárosi sétáin találkozik a hós- tyák népével, az egri szegénységgel. „A püspöki, kanonoki jobbágyi ivadékok tudatlanok és úr- gyulölők, mint minden falusi szegénység...” A noszvaji úton szembejön az íróval egy „véres szemű” paraszt, aki dohányt kér tőle. „Pipára való dohányt Hevesben!” — fakad ki Cs. Szabó e nyomor láttán. S e sötét tablót majd oly bátran veti össze belvárosi benyomásaival, ahogyan annak idején Ady Endre megírta nagyváradi káptalansori élményeit. íme: „Az egyik kanonokház kapuja mögül kutyaugatás ugraszt el. Fojtott orgonaszó szűrődik át a sötéten, századok ben- sőségét issza a lélek”. S akár ítéletként is hallhatjuk lelki füleinkkel: „Aztán megszólalnak a harangok”. Egy jó évtizednyi idő múltán megszületett az Egerről szóló írás pandanja. Még a cím is azonos: „Őszi napok Patakon”. A háborút követő összeomlás depressziója üli meg a református iskolavárost. Az emberéleteken s az anyagiakon túl itt óriásiak a szellemi veszteségek is. Tűzrevaló- nak, lócsutakoláshoz, árnyékszékre hordták szét a könyv- és levéltárak féltve őrzött kincseit... írónk a pataki romok fölött visszaérez Egerre, s leírja a kikezdhetetlen igazat: „A magyar műveltség olyan, amilyennek két hiten, de egyforma szorongással Pázmány és Bethlen Gábor akarta”. Mindkét városban egyazon érzés töltötte el: „Európa szívében vagyok”! A véletlen úgy hozta, hogy 1978 nyarán egy kis baráti körrel Nyugat-Európan végigszáguld- va, Londonba is eljuthattunk. Már itthon terveztük, ha valóban eljutunk, megpróbáljuk fölkeresni Cs. Szabó Lászlót, akit az itthoni légkör 1949-ben emigrációba kényszentett, s itáliai bolyongás után Londonban telepedett le és lett a londoni rádió, a BBC magyar osztályának vezetője. Ekkortájt mar itthon is érezhetően csökkent vele szemben a gúzsbakötöttség iszonya, sorra adták ki könyveit, többször haza is látogatott. Remekül sikerült a találkozó. Mintegy félórányit társaloghattunk, könyvei dedikálására is sor került, kicsit lámpalázasan elővettem a Hevesi Szemle azon számát, melyben a hajdani egri őszi napok megörökíttettek. Meghatottan végigfutotta a sorokat, s a lapot táskájába tette. Belőlem előbújt a kisördög, s megkérdeztem tőle: — Az egrit követően egy jó évtized múltán Patakról is vittél magaddal egy azonos témát. Még a cím is azonos: őszi napok itt is, ott is. Véletlen lenne a címazonosság? Nem hiszem. — Nem bizony. A kis magyar haza égboltján páros csillagnak láttam — látom most is — a két várost. A történelem is egyformán gyötörte, a „pápista” Egert éppúgy, mint a „kálvinista” Sárospatakot. Róma vallását éppúgy hirdethették itt, mint Helvé- tiáét. S kultúráit is természetesen. Fél évtizednyi esztendők után súlyos betegségben készült Cs. Szabó László a halálra. Erdélyi származású volt, kedves városába vágyott volna végső nyughelyre, Kolozsvárra, a házson- gárdi temetőbe. De mert ez lehetetlen volt, végakaratában Sáros- atakot jelölte meg végső nyug- elyül. Kálvinista volt o maga is. Ott helyezték örök nyugalomra, a református temetőben, 1984. október ötödikén. Kiss Gyula „Klasszikus paraszti” Elena, a divatdiktátor Románok ezrei sereglettek a 24 év után első ízben megrendezett nyilvános divatbemutatóra, arra a színes és zajos látványosságra, amellyel megünnepelték, hogy véget ért Elena Ceausescu- nak, a volt kommunista diktátor gyűlölt feleségének a társadalmi élet feletti uralma. A bukaresti Nemzeti Színházban tartott divatbemutató drámai módon indult. Egy elegáns fiatal manöken reszkető fényű gyertyákat tartott a decemberi halottak emlékére, s közben a tűzharcok felerősített hangfelvételei töltötték be a sötét nézőteret. A belépőjegyek árát teljes egészében az áldozatok hozzátartozóinak juttatják. Florica Banescu, az ország vezető divattervezője mondja: „Elena Ceausescu rendelkezéseinek értelmében divatbemutatókat csak külföldi delegációk számára tartottunk, s a rendezvények mindig az ő szigorú előírásai szerint zajlottak le. Mindent Elena rossz és szürke ízléséhez kellett igazítani, amelyet „klasz- szikus parasztinak” neveznék. A manökenek problémái hasonlatosak voltak azokhoz a gondokhoz, amelyekkel Románia maroknyi tervezőjének kellett szembenéznie. A divattervezőknek meg kellett küzdeniük az anyaghiánnyal, és valamennyi nyugati divatlap importjának leállításával (amelyeknek egyébként tucatjait találták meg később Ceausescuék különböző villáiban). Ligia Jorca, aki 37 évesen tért vissza a kifutóra, miután közben bankpénztárosként dolgozott, így nyilatkozik: „A szabályok olyan nevetségesek voltak, hogy szinte lehetetlenné tették a munkát. Először is egyáltalán nem készíthettük ki magunkat. Hajunkat úgy kellett fésülnünk, mint Elena, nem is mozoghattunk, teljesen nyugodtan kellett állnunk.” A Román Televízió bemondónőihez hasonlóan a manökeneknek is Elena Ceausescu fanatikus féltékenysége okozta a legnagyobb gondot. Sabina Draga- nescu, egy másik manöken mondja: „Ha valamelyik lányt túl vonzónak találta, üzent a bemutató szervezőinek, hogy XY arca nem illik a ruhákhoz, s a lányt automatikusan kirúgták”. Áz előzmények ellenére az egyórás bemutatót olyan maga- biztossággal tartják, amely megüti a nemzetközi mércét. A legnagyobb tapsot a merész miniszoknyáknak tartalékolják, meg azoknak a vakmerő, hát nélküli költeményeknek, amelyeket a konzervatív Ceausescu asszony törvényen kívül helyezett. Banescu, akinek hozzáértése kezdi felhívni a nyugati vásárlók figyelmét, elmondja: „Mindenkinek be kellett burkolóznia, ahogy csak tudott, soha nem mutathattunk be külföldről származó új stílusokat, amikor nagy ritkán mégis felvonultathattuk modelljeinket otthon. Csak becsempészhettük őket annak a néhány bemutatónak a keretében, amelyen külföldön részt vehettünk”. A divattervezőnő a korábban tiltott nyugati popzene hangjai mellett így folytatja: „Nagyon gyorsan kellett összeállítanunk ezt a kollekciót, így azután még mindig érződik a szovjet befolyás a modelljeinken; ám ez a következő bemutatóra el fog tűnni”. Látszott, hogy a tervezőnőt lenyűgözi a nézők reakciója, akik a sorok közti átjárókban is álltak, de még a színpad szélére is felültek. „A forradalom előtt még azokat a színeket sem használhattuk együtt, amelyet esetleg egy idegen ország nemzeti lobogójának színkombinációját adják” — folytatja a tervezőnő. „Most azt tehetjük, ami tetszik. Keményen fogunk dolgozni, hogy utolérjük az európai modelleket.” (A cikket a The Times angol lapból vettük át.) Az Oaklandi Gyermek Szívós Tüdősebészeti Kórház vezető szakemberei kezdeményezték a „szívtől szívig” szovjet — amerikai tervezet megvalósítását. Ennek célja egy leningrádi gyermek-szívsebészeti központ szervezése, korszerű eszközökkel történő ellátása, a felgyülemlett tapasztalatok és a legújabb technológia átadása. Mindez lehetővé teszi, hogy a Szovjetunióban is végezzenek bonyolult szívműtéteket, akár újszülötteken is. A kaliforniai és leningrádi szívsebészek közös csoportja már megkezdte a rendelést. Hamarosan elkezdődnek a gyermekek egészségét visszaadó szívműtétek is. Az orvostudomány területén nélkülözhetetlen a nemzetközi együttműködés. Különösen, ha a gyermekek életének megmentéséről van szó. A szovjet és amerikai orvosok között erre már ma is szép számmal találunk példákat. Egy évvel ezelőtt a 6 éves leningrádi Mása Szenotovát halálos veszély fenyegette — egy ritka, veleszületett szívbaj. A szovjet szívsebészek nem merték megműteni, mivel úgy vélték, a beavatkozáshoz nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel. Az amerikai Oakland város szívsebészei siettek segítségükre. A bonyolult műtét megmentette Mása életét. I^eningrád, 1990. február. Az 1. sz. Gyermekkórházban amerikai orvosok gyógyítanak. A „szívtől szívig” szovjet — amerikai terv keretében Oak- landból érkeztek, hogy tapasztalataikat átadják szovjet kollégáiknak. A tervezet célja egy leningrádi gyermek- szívsebészeti központ szervezése, korszerű eszközökkel történő felszerelése, ami lehetővé teszi a gyermekeken végzett bonyolult szívműtéteket. Stanley Higasino amerikai orvos gyermek-szívsebészeti rendelésen (APM) A „Dekom” az atomerőművek blokkjait bontja A Szovjetunióban kiöregedett a belojarszki és a novovoronyezsi atomerőmű 3Í0 megawatt összteljesítményű első két ipari blokkja. Az örmény atomerőmű két blokkját (összteljesítmény: 815 megawatt, ugyancsak le kellett állítani a földrengésveszély miatt. 2000-ig további blokkokat kell leállítani, amelyek együttes teljesítménye eléri az ezer megawattot. A belojarszki és a novovoronyezsi atomerőmű első két blokkjának leállítását olyan kísérletnek fogják fel, amelyek alapján végzik majd a jövőben a hasonló jellegű munkákat. Az alábbiakban Valentyin Zverjov, a novovoronyezsi atomerőmű igazgatójának véleményét olvashatják. A novovoronyezsi atomerőmű első blokkját öt évvel ezelőtt állítottuk le. Húsz éven át működött, és most le kell bontani. Ezt a munkát a Dekom szovjet — bolgár — csehszlovák vegyes vállalat végzi, amely 1990 januárjától működik. A blokk lebontása előreláthatóan 120 millió rubelba kerül. Ez meglehetősen nagy összeg, de ilyen jellegű munkát először végeznek a Szovjetunióban. A kiszolgált atomerőműveket más országokban is le kell bontani. Egy-egy blokkot már megsemmisítettek Angliában, az Egyesült Államokban, Francia- országban, és most láttak munkához Japánban is. Franciaországban például egy lebontott reaktorban atomenergetikai múzeumot rendeztek be. A munka hat évig tartott, a technológiát lépésről lépésre a helyszínen dolgozták ki. Mi figyelembe vesszük majd a francia tapasztalatot is, sőt a franciák már bejelentették, hogy szívesen alapítanának velünk vegyes vállalatot. A Dekom iránt más nyugat-európai országok is érdeklődnek. Feladatai közé nemcsak az energiablokkok kikapcsolása tartozik, de dezakti vációs, rekonstrukciós munkákat is végez, továbbá vállalja a résztvevő országokban keletkező radioaktív hulladék eltemetését. 1992-ben Novovoronyezsben tartják a szocialista országok atomenergetikai ügynökségének szekcióülését, amely áttekinti majd az atomenergetikai berendezések üzemeltetésének felfüggesztésével kapcsolatos problémákat. (APN) Párbeszéd — Nézd, én nem búsulok. Ismerem a történelmet. A história többszöri nekifutással dolgozik. Meddig tartott a párizsi kom- mün? Pontosan 71 napig. Meddig tartott a Magyar Tanácsköztársaság? Pontosan 133 napig. Meddig tartott a legutóbbi magyar szocializmus? 40 évig. Egészen tisztességes eredmény. A következő még jobban fog sikerülni. — Jó, jó, de mikor lesz az? — Hát, nem a mostam választások után. * * * — Én örülök ennek a telefonlehallgatási botránynak. — Hogyhogy? — Ez is bizonyítja, vannak még működő telefonok e hazában. * * * — Vajon mi lehet annak a hátterében, hogy Aczélt leváltották a Tv-Híradó éléről. Nagypolitika, vagy személyi ellentétek? — Nekem van egy saját verzióm. — Halljuk! — Aczél régebben londoni tudósító volt. — Stimmt. — Londonban székel az angol királynő. — Igaz. — Aczél bejáratos volt a Buc- kingham-palotába. — Ne mondd!? — Ott összehaverkodott Charles-szal, a trónörökössel. — Ez fantasztikus. — A feleség, Lady Diana ki nem állhatta Aczélt, mert a férjét megtanította ultizni. Pálfy G. István hercig bajuszkáját viszont nagyon csípte Lady Di. Sokat olvasta a Magyar Ifjúságot. — És? — Keresd a nőt! Lady Di megbízta a brit titkosszolgálatot, hogy Aczélt agyafúrt módon penderítsék ki a Tv-Híradótól. Áz Intelligence Service Abu Dhabiba csalta Aczélt, s ezalatt megfúrta. — Ez nem lehet igaz! — Miért ne? Talán jobb indokot mondtak nekünk az illetékesek!? * * * — Te, én már fél év óta egyetlen viccet sem hallottam. Ez jelent valamit. — Azt, hogy az embereknek nincs kedvük viccelődni. Mindazonáltal én hallottam egy viccet. Leningrádban bevezették a jegyrendszert. — Ez benne volt az újságban. — De az már nem, hogy olyan kevés a jegy, hogy a jegyet is jegyre adják. — Ez neked vicc? Szerintem ez gazdasági prognózis. Maximum a második fél évre. Majláth László
