Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-28 / 22. szám
2. Hírlap, 1990. április 28., szombat Gazdasági kulcsminisztériumot akar az MDF Eldöntendő: ártott-e vagy használt a rendőrségnek? Az MDF módosítani kívánja a kormány struktúráját — hangzott el a párt pénteki sajtótájékoztatóján. Kulin Ferenc alelnök elmondta, hogy a pénzügyi tárca bevonásával létrehoznak egy gazdasági kulcsminisztériumot, a munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai ügyek intézésére pedig új minisztérium felállítását tervezik. Továbbra sincs döntés még arról, hogy melyik tárca élére ki áll, ez még függ a koalíciós tárgyalásoktól. Egyedül az tűnik biztosnak, hogy a földművelésügyi miniszteri posztot a kisgazdapárt jelöltje töltheti be. Az MDF egyébként többségében nem saját pártja tagjait jelöli a tárcák élére, hanem nagy tekintélyű, nagy tudású, nemzetközi hírű személyiségeket, akik sem korábban, sem most nem voltak párttagok. A tájékoztatón újból megerősítették, hogy minden szakembernek a munkájára igényt tart az új kormány, a cél az, hogy lehetőleg minden olyan szakember, akinek múltját nem terheli bűn, a képességeinek, tudásának megfelelő helyen, illetve pozícióban maradhasson. Eljött a sajtótájékoztatóra Kozma Fiúba, az MDF elnökségének tagja, aki a napokban Por- dány Lászlóval együtt az MDF- et képviselték a Sajudis II. kongresszusán. Mint mondotta: úgy tűnik, Litvánia esetében megismétlődik az, ami a magyarokkal 1956-ban történt. A témával kapcsolatban felvetődött a kérdés: ha kormányra kerül az MDF, vajon elismeri-e a független Litvániát. Kulin Ferenc válaszában rámutatott: Antall József pártelnök néhány héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy Magyar- ország ebben a kérdésben követni fogja az Egyesült Államokat. Egyelőre azonban még nem lehet megjósolni, hogy a kormányra kerülés idejére milyen állapotok alakulnak ki Litvániában, így tehát azt sem lehet pontosan megmondani, hogy az akkori fejleményekre miképpen reagál a magyar kormány. Az bizonyos, az MDF álláspontja kialakítása során figyelembe veszi a kelet- közép-európai demokratizálódási folyamatokat, csakúgy, mint a kisebbségek, a kisnemzetek ügyében kötelező érvényű morális érveket. Landsbergts, litván elnök egyébként úgy nyilatkozott az MDF delegációjának, hogy Budapesttől nem politikai állasfoglalásra, hanem gazdasági segítségre számít. Szóba került tíz is — amiről egyébként az MTI már hírt adott —, hogy a koalíciós tárgyalásokat nem veszélyeztetik a Független Kisgazdapárton belüli konfliktusok. Kulin Ferenc úgy vélte: elképzelhető, hogy lesznek személyi változások a Kisgazdapárt nagyválasztmányi ülését követően, ám véleménye szerint nem kell félni a párt kettészakadásától. (Folytatás az 1. oldalról) gal rendelkeznek. Annak ellenére, hogy átlagéletkoruk 36 év. A létszámhiányunkat a felére sikerült csökkenteni. Tisztnek csakis felsőfokú végzettségűek kerültek. Jelenleg 13 dolgozónak nincs még rendőri gyakorlata. A munkásőrségtől kettő, az MHSZ-től egy, a honvédségtől pedig két embert vettünk át, valamennyien olyan beosztásba kerültek, ami pályakezdésnek minősül.) is —, ám magával a módszerrel, a konkrétumok meg nem jelölésével semmiképpen sem. Ezután érdemes az FRSZ képviselőjének mondandójára adott válaszokból idézni. (Bartos László r. őrnagy, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vezetője: Konkrét felvetésekre konkrét válaszok. Bálint Sándor valóban MHSZ-titkár volt, viszont 15 éve önkéntes rendőr,jól beszél lengyelül, s a legalacsonyabb nyomozói beosztásba került. Kovács Katalin kapitányságunkon lett zászlós, előzőleg állambiztonsági területen dolgozott. A Belügyminisztérium vele együtt egy státuszt adott át a vizsgálati osztályunknak, ilyen státuszt soha nem tudtunk volna szerezni. Balázs István r. százados nem dolgozik a kapitányságon, Balázs László r. százados viszont igen, ez csak a pontosság kedvéért, mert nem árt ismerni a kollégákat. Ő 15 éve rendőr, több területen dolgozott, igen nagy parancsnoki gyakorlattal rendelkezik. Oravecz Miklós Kossuth Katonai Főiskolát végzett, a kapitányság legalacsonyabb tiszti beosztásába került, szakirányú végzettsége karhatalmi tiszt... Véleményem szerint csak úgy lehet együtt jól dolgozni, ha igyekszünk tájékozódni, egymástól információkat gyűjteni, s a kifogásolt intézkedéseket elsődlegesen az azokat hozókkal beszéljük meg. A döntések előkészítésénél lett volna alkalom és idő megvitatni bizonyos kérdéseket, akár parancsnoki, akár szakszervezeti vonalon. Egyébként tudomásom szerint az FRSZ-nek december óta nem volt ülése...) (Dr. Jónás Pál: E tanácskozáson is tetten érhető volt a demagógia, ami most új minőségben jelentkezik, mint demokratikus demagógia. Egyet tudomásul kell venni, a jelenlegi előírások szerint Heves megyében a rendőrséget én képviselem, és nem az FRSZ! Az egyszemélyi felelős vezetés elve és rendje nem változott azóta sem, hogy megalakult a független szakszervezet. Mellesleg magam is tagja vagyok ennek, és tiltakozom az ellen, hogy az én nevemben, a megkérdezésem nélkül ilyen levél jelenjen meg a nyilvánosság előtt. A nagy kérdés: használtunk, vagy ártottunk-e magunknak? A levélre érdemben az alábbi választ adom: egy kinevezést sem kívánok hatályon kívül helyezni! Nem vagyok bizonyos abban, így kell-e együttműködniük az érdekvédelmi szervezeteknek és tisztségviselőiknek a döntésre jogosult parancsnokokkal?! Felvetődött, hogy e kérdések izgatják az állományt. Én úgy kérdezem, mi, vagy kik izgatják az embereket? Semmilyen érdekvédelem rímén nem engedhető meg egy parancsnoknak sem, hogy bomlassza a fegyelmet álhírek terjesztésével, s oly módon tegye feszültté a vezető és beosztott közötti viszonyt, aminek valóságalapja igencsak megkérdőjelezhető. Személyügyi kérdésekben semmilyen jogköre nincs az FRSZ-nek, ajánlom épp ezért, olvassák el alaposan a szervezet alapszabályát! A szakszervezetnek nem az a feladata, hogy a parancsnoki tekintélyt nyilvánosan megtépázza, hanem az, hogy segítse okét nem könnyű feladataik megvalósításában.) Ártott-e vagy használt a rendőrségnek ez a mostani ügy? — tette fel a kérdést több hozzászóló a tanácskozáson. A kívülálló számára — félő — a kérdés első fele válik bizonyossá. Annál is inkább, mivel nem igazán érti, mely érdekek, netán érdekcsoportok munkálkodnak az említett levél hátterében. Az azonban bizonyos, a lakosságnak egységes — s ma különösképpen —, határozott, belső feszültségektől mentes rendőrségre van szüksége. Szalay Zoltán Eredményes munkát a fiiggetlen kisgazdáknak A Független Kisgazdapárt harmadik najjyválasztmánya 29-én, vasárnap lesz megtartva. Reméljük, hogy végül is rendben, jó munkát végezve, eredményesen fog befejeződni. A nemzeti kisgazdák régóta hangoztatják, hogy a diktatúra, a bolsevik irányítási módszerek ideje lejárt. (Ez volt a függetlenektől való kiválásuk egyik fő oka.) Tudtuk, hogy jönnie kell egy öntisztulási folyamatnak a párt vezetésében, hiszen ez a fejlődésnek kikerülhetetlen törvénye. Ezek után minden akadály elhárul majd a párt korszerűsítése elől. Megvalósulhat végre a valódi demokrácia, az alulról építkezés, az önkormányzat. Szívből óhajtjuk ezt mi is. A Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt Heves és Nógrád Megyei Ügyvivő Testületé „Sok koholt vád érte a szakszervezetet” A főkapitányi vélemény semmiképpen sem leliet teljes a levelet aláírók — legalábbis egyikük — gondolatainak, indíttatásának ismerete nélkül. (Kiss István r. százados, az FRSZ országos választmányának tagja, a gyöngyösi alapszervezetének elnöke: Tudomásom van arról, hogy rengeteg álinformáció alapján igen sok koholt vadérte szakszervezetünket a levélkapcsán. Április 11-én tartottunk koordinációs bizottsági ülést, amelyen valamennyi alapszervezet vezetőségének képviselője ott volt. Ez a testület kötelező érvényű határozatot senkire nem hoz, csupán ajánlást tesz. Az ülésen Gyöngyös és Hatvan képviselője vetette fel, hogy az utóbbi időben végrehajtott kinevezések izgatják az állomány fantáziáját, és foglalkozni kell e témával. Ügy véltük, e tények nem azt a törekvést erősítik, amit kinyilvánítottunk a rendőrség munkájával kapcsolatban. Vagyis, hogy szakmailag felkészült, toleráns, erkölcsileg is tiszta rendőrök kerüljenek kapcsolatba a lakossággal. Konkrétan a Gyöngyösön felmerült problémák: április elsejével kinevezték a 46 éves Bálint Sándort r. századosi fokozattal, aki hatvani MHSZ-titkár volt. Polgári szakCsak a pontosság kedvéért.. Sajátságos volt hallani a teremben jelenlévő szakszervezeti vezetőségi képviselőktől és tagoktól, a nyilvánosságra hozott levélben leginkább az hibádzik, hogy — bár a tagság nevében foképzettsége sportlövész szakedző, s elvégezte levelezőn a tanárképző főiskolát. A rendőr- tiszti főiskolán, nappali tagozaton három évig kell tanulni ezt a szakmát... Kovács Katalin r. zászlós bűnügyi vizsgáló lett. Ő 1987 közepéig polgári alkalmazott volt Gyöngyösön, majd Budapestre került. Kérdés, mennyiben segíti az ő elhelyezése a bűnügyi nyomozást? Balázs Istvánt. százados ügyeletes tiszt a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon. Őt a őr-járőr alosztály vezetőjének nevezték ki, anélkül, hogy pályázatot írtak volna ki e tisztségre. Remélhetően a levél hatására már nem valósul meg a munkásőrség volt városi parancsnokhelyettesének, Oravecz Miklósnak alosztályvezetői tisztségbe történő kinevezése... Az FRSZ országos választmányának március 27-i állásfoglalásából említem a harmadik bekezdést, eszerint kizárólag szakmai felkészültség, az emberi, erkölcsi alkalmasság legyen mérvadó a rendőri pályára kerülésben. Úgy vélem, be kell bizonyítani a külvilágnak, hogy a rendőrségnél sokan dolgoznak olyanok, akik alkalmasak arra, hogy a testületet belülről megváltoztassák — a társadalmi igényekhez igazítva.) galmazódott — kiderült, a legtöbben az FRSZ-be belépettek közül nem is tudtak róla. Többen is elmondták, a főkapitánynak írott levél elveivel egyetértenek — ezt hangsúlyozta dr. Jónás Pál Építkezők, lakásfelújítók, viszonteladók! Hevesen is új kiskereskedelmi boltban várja kedves vásárlóit a Széles választékban kaphatók műanyag és fém építőtermékek: Alumínium és PVC-ereszcsatornarendszer, vízvezetéki nyomó- és lefolyócsövek, PVC-falburkolók, redőnylécek, PVC-harmonikaajtók, hullámlemezek, PVC-karnis és gurisín, tapéták, ragasztók, padlófűtőcső, PVC-kuka és műanyag vödör, PVC-padlók, falszegélyek, rézlemezek és -rudak, szegecsek, csavarok, hegesztőpálcák, lakatok, bordástömlő és gégecső, THERWOOLIN szigetelők POLIFOAM termékek, METAMID termékek, POLIDEK álmennyezet Cím: Heves, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 21. Telefon: 06-39/11-160 Nyitva tartás: keddtől péntekig: 8—17 óráig, szombaton: 8—12 óráig, hétfőn: szünnap Mátragyöngye Mgtsz Domoszló kedvező fizetési feltételek mellett szőlőtelepítést A területegységre (840 négyszögöl) 10000 Ft induló összeget kell ' befizetni. Jelentkezni lehet: a termelőszövetkezet központjában, a szőlészeti ágazatvezetőnél. Érdeklődni: a 37/65-220-as telefonszámon. // \ A domoszlói Mátragyöngye Mgtsz megvételre felkínál, magánszemélyek és szövetkezetek részére dán importból származó használt, felújított — permetezőgépeket, — FORD 3000 traktorokat, — 2—3,3 m munkaszélességű gabonavető gépeket, — függesztett műtrágyaszórókat, — HESTON 5600, valamint HESTON 5700 típusú bálázókat, — függesztett ekéket, — benzinmotoros fűnyírókat. A gépek megtekinthetők a termelőszövetkezet központi irodájának udvarán, Domoszló, Deák tér 12. Érdeklődni lehet a szövetkezet kereskedelmi csoportvezetőiénél. Telefon: 37/65-221. V <S> SZERETETTEL VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT MÁJUSTÓL A Vegyipari Termelőeszköz-kereskedelmi Vállalattal közösen üzemelő KÁPOLNA, Szabadság u. 39. sz. alatt nyíló HÁZTARTÁSI ÉS VEGYIÁRU boltunkban: — festékek, hígítók, rozsdamarók, — élelmiszeripari segédanyagok, — műanyag granulátumok, — ragasztók, — mosóporok, öblítők, — autóápolási cikkek NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK! ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET KÁPOLNA