Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-21 / 16. szám
Hírlap, 1990. április 21., szombat HÍRLAP-HÉTVÉGE 7. Anekdoták a neves uralkodóról Bőd Éva kerámiafigurái Új témák és technikák Bőd Éva keramikus művészetében Az egyik udvari ember azzal akart ráijeszteni Mátyás királyra, hogy az ellenségei mérget készülnek kevertetni az ételébe. A király azonban nem ijedt meg. Hangosan kihirdette aznap az asztalnál helyet foglaló uraknak: — Azt hallom, meg akarnak mérgezni valakik. Látjátok, milyen jóízűen eszem, holnap is gyanútlanul nyúlok majd a tálba. Mert én nem hiszem, hogy az olyan uralkodónak, aki törvény és igazság szerint országol, félni kelljen akármelyik alattvalójától. A kis szózat után a besúgók elnémultak, a bosszúvágyó urak is magukba szállottak, senki se próbált alattomos módon Mátyás király életére tömi. * Mátyás egyszer egy gonosztevőt halálra ítélt. Kegyelemből azonban megengedte, hogy a halál nemét az elítélt válassza meg. A bűnös összetette a kezét: — Kegyelmes királyom, ha már megengedted, hogy a halálom nemét magam válasszam meg, engedd meg azt is, hogy vég- elgyengülésben haljak meg! * A Hajdúság népe között ez az anekdota maradt meg Mátyás királyról: A király egyszer, jártában-kel- tében találkozott egy öreg favágóval. Beszédbe elegyedve vele, megkérdezte tőle, mennyi a napi keresete? — Négy garas —felelte a favágó. A király elcsodálkozott: hogyan lehet annyiból megélni? Az öreg azt válaszolta: Egyik garasomon ételt-italt veszek Egyet interesre jó kézbe leteszek Eggyel fizetgetem régi adósságom Negyedik garasom mindig sárba hányom. Mivel a király nemigen értette a dolgot, a favágó megmagyarázta: egy garast eleségre költ, egyet a fiának ad, eggyel az elaggott szülőit segíti, egyet meg a nagy lányára költ. Mátyás király egyszer meglátogatta az egyik tömlöcöt. Néhány rabot maga elé sorakoztatott, s megkérdezte őket, hogy miért kerültek börtönbe. A foglyok persze szépítgették a dolgukat, és egyik sem vallotta magát bűnösnek. Feleletükből kitűnt, hogy valamennyien „ártatlanul” szenvednek. Végül a cigányhoz fordult: — Hát te miért vagy itt? — Birkát loptam, felséges uram. Erre a király így szólt a fogházfelügyelőhöz: — Bocsássa rögtön szabadon ezt a gazembert! Még utóbb elrontja ezt a sok ártatlan, becsületes embert! * Mátyás király udvarában sok külföldi tudós élt. Jöttek olyanok is, akik szónoklástant akartak tanítani. Egy közülük azzal dicsekedett a király előtt, hogy akármilyen jelentéktelen dologról is hosszú beszédet tud tartani. Elfordult tőle Mátyás, és így szólt a kísérőihez: — Még a csizmadiában sem szeretem, ha kis lábra nagy csizmát varr — s egy intéssel menesztette a dicsekvő tudóst. * Mátyás király egyszer éjnek idején Tétényen utazott át. Az úton malomkő hevert, a kocsi kereke beleütődött és eltörött. A király nagyon megharagudott, maga elé hívatta a falu elöljáróit, s azt mondta nekik: — Mivel hagytátok a malomkövet az úton heverni, az lesz a büntetésetek, hogy mire harmadnap visszajövök, a malomkövet megnyúzzátok. Az elöljárók törték a fejüket, hogy mitévők legyenek, de nem jutott eszükbe semmi. Meghallotta ezt a bíró lánya, s azt mondta, bízzák csak rá, majd ő elintézi az ügyet. Mikor a király visszatért, és követelte, hogy mutassák meg neki a megnyúzott malomkövet, a lány így válaszolt: — Hogyan kívánhatja felséged, hogy megnyúzzuk a malomkövet? Ha már az a kívánsága felségednek, először vétesse vérét! A királynak megtetszett az ötletes válasz, s nem büntette meg a tétényieket. * Egy nemes úr komiszul megtréfálta Mátyás udvari bolondját. Markai — így hívták a bolondot — csak alkalomra várt, hogy a kölcsönt visszafizesse. Végre eljött az alkalom. Mátyás vendégségbe ment e nemes úrhoz, s Markait is magával vitte. A bolond úgy intézte a dolgát, hogy mikor a király a nemes úrral sétált a kastély kertjében, ott leljék őt is. Fűmagot hintett a kapá- latlan földre. — Hát te mit vetsz itt? — kérdezte a nemes úr. — Bolondokat vetek — válaszolt Markai. — Miért nem vetsz inkább okos embereket? — kérdezte a nemes úr. — Mert a kegyelmed földje csak bolondokat terem! — vágott vissza Markai. * Mátyás király egyszer munkától fáradtan kikönyökölt szobája ablakán. Egyszer csak meglátja, hogy az udvari bolondja sietve közeledik. — Hová, hová, fickó, ilyen sebbel-lobbal? — kiáltott le neki a király. — Téged akarlak meglátogatni, komám! — Hadd el, nem lehet azt. — Nem? És miért nem? — Azért, mert bolondnak nem szabad ebbe a szobába bejönni. — Hát akkor te hogyan jutottál be? * Amikor Mátyás király 1485- ben Bécs városát ostromolta, a seregei nyugtalankodni kezdtek. — Sose búsuljatok! Van nekem a várban két hű szövetségesem, akik nemsokára a kezünkre játsszák Bécset — biztatta őket a király. Amikor a katonák tudni akarták, kik lennének azok, Mátyás így folytatta: — Az egyiket Éhségnek, a másikat Lázadásnak hívják. Nem telt bele egy hét, s Bécs az övé lett. Gyűjtötte: Kiss György Mihály Bőd Éva az ősszel Szegeden és Budapesten 20 — 40 centiméteres nagyságú kerámiafigurákkal jelentkezett, melyek újszerűségükkel máris nagy közönségsikert arattak. Sikertelenségről ugyan eddig sem panaszkodhatott, hiszen úgyszólván feltűnése óta (1961) szinte egyedülálló tudója a különleges, szép mázak titkainak, amelyeket teljesen leegyszerűsített klasszikus formájú vázáin, tálain és kisebb használati kerámiáin alkalmaz. (A különféle lángoló vörös, zöld, türkizkék mázak után az utóbbi évtizedben a régi kínai és japán kerámia hatása alatt a színekben visz- szafogottabb, egymásba játszó foltos, csorgatott mázakat használja gazdag változatokban.) A fémoxidokkal festett alaptest természetes felülete hatásosan emeli ki a formákat, melyek a máz egyedien elhelyezett foltjaival a modern befejezetlenség látszatát keltik. Más tárgyain, lám- patestjein a mázakat csupán jelzésként használja. Vázáit, táljait, kisebb lakberendezési tárgyait — nemzetközi sikert aratva — a kerámiaművészet őshazájába, Japánba is exportálja. Az 1980-as franciaországi vallauris-i kerámiabiennálén a „La Céramique Modern” díjjal tüntették ki. — Kísérletező hajlamú vagyok. Mázaimat is állandó kémiai vizsgálatok alapján készítem, hiszen éppen a kémia csábított a kerámiai alapanyagok és mázak beható tanulmányozására. így cseréltem fel annak idején a kémiatanári katedrát a fazekassággal, amit azóta sem bántam meg. A figurális kerámia sokáig nem foglalkoztatott. Pár évvel ezelőtt azonban eltört a lábam, és hosszabb pihenésre kényszerültem. Ekkor figyeltem fel a fiatalok megváltozott életére. Elsősorban a farmerszoknyás, nadrágos, hosszú hajú, modem öltözetű fiatal nők viselkedésmódja adta az ötletet, hogy a mai fiatalság különböző típusait próbáljam ábrázolni kisplasztikában. Megszállottként kezdtem rajzolni, mintázni. Figuráim megvalósításának buktatóira is magamtól jöttem rá. Nagy nehézséget okoztak a modern bútorok, fotelek, székek, az új szerkezetek, mint a televízió kerámiabeli ábrázolása. Munkáimat senkinek sem mutattam: szinte lámpalázas voltam az első, szegedi bemutatóig. Műveinek sikere óriási. Figurái mulatságosak, nagyon modernek, maiak, kitűnő, a természetből ellesett mozdulatokkal ábrázolják az új generációk jellegzetes magatartásformáit. Nincs bennük semmi groteszk felhang, de népi reminiszcencia sem, nem hasonlítanak sem a legendás Kovács Margit, sem Kis Roóz Ilona, sem Kovács Éva figuráira. Hangulatban leginkább a húszas évekbeli kerámiaplasztika folytatói lehetnének, de máz és az Art Deco jelei nélkül. Kevés, finom színezést használ, különben figuráit az anyag vörös színében tartja. Különösen jól sikerült a frizurák és a ruhák megoldása. Bravúros megoldásúak a presszóban ülő, egymással beszélgető fiatalok, a térdét felhúzó, zsámolyon ülő lány vagy a különféle, földön ülő, térdüket magasra húzó figurák. Külön csoportot képeznek a kissé nosztalgikus ifjú menyasszonyok, báli ruhás, nagy kalapos hölgyek, kesztyűsen, kezükben virágcsokorral. Lehet, hogy a nagy politikaitársadalmi váltással a kulturált európai magatartásformák is újból divatba jönnek? Brestyánszky Ilona „Ha Ön segít nekem, én egész idő alatt csak bámulni fogom, és még kevesebbet fogok dolgozni.” Claude Lévi-Strauss, antropológus Szemenszedett igazság „Némelyek azért válnak ke- lentettem, hogy nem áll módom- resztényekké, hogy vereségükért ban titkárnőt tartani. Néhány a jó istenre háríthassák a felelős- nap múlva levelet kaptam egy séget.” nőtől, aki azt írta, hogy neki van Silke Schreiber, író pénze is, meg ideje is. Ines de la * Fressange, a Chanel híres manö„Egy tévényilatkozatban kije- kenje volt. Ezt válaszoltam neki: Bizony, igaz! Alig van új a Nap alatt. Ezt bizton állíthatom, miután a kedves olvasó kedvéért át- nyálaztam a múlt század kedvenc vicclapjának, a Borsszem Jankónak legalább 100 oldalát, nem is szólva a Pesti Hírlapról, amelynek utódja ezekben a napokban látta meg az új világot, és nem engedve a negyvennyolcból, külsejében is hű lrívánt lenni régi önmagához. Szóval, miután végeztem tallózó munkámmal, úgy találtam, hogy a jó böngészéshez idő kell és türelem. A 100 éves humor ugyanis vagy jó, vagy rossz, unalmas, és néha nem érti az ember, hogy ezeken hogyan is tudtak utcán és kávéházakban akkorákat hahotázni? Persze más volt akkor a humor, és másak voltak az emberek, nevetni tudtak olyan dolgokon, amin most egy arcizmunk sem rándul. Ám ne bízzuk el magunkat, mert meglehet, hogy a mai vicceken eleink inkább csak sírhatnának... Április van, az adomák, az anekdoták, a viccek hónapja, ezért vágjunk bele bátran, és kíváncsiskodjunk, hogy min nevettek nagyapáink ötven, száz, százhúsz esztendővel ezelőtt? Talán akad azért köztük mosolyra derítő. Tudvalevő, hogy Jókai életírói gyakran fölemlegették, hogy a nagy író milyen gyorsan dolgozott. így számtalanszor előfordult, hogy a nyomdáknak folya- ' matosan kéziratokban adta a Itt a Borsszem Jankó és a Pesti Hírlap — Jókai briliáns fantáziája — A vicc ketfele: jo es rossz! részleteket, amelyekből természetesen összeállt a regény. Minthogy a Jókai-regények igen kapósak voltak, érthető, hogy a kiadók folyton zaklatták, siettették koszorús írónkat. A siettetés persze hibákhoz, bakikhoz vezetett, vagyis megjelent a nyomda ördöge. Az egyik Jókai-regény meséje egy gyermek után áhítozó ifjú úri házaspárról szól. Nekik a várúr papja azt a tanácsot adja, hogy menjenek Jeruzsálembe, ahol buzgó könyörgésük bizonyára az úrnál meghallgatásra talál. Nosza, elindul hadakkal az ifjú várúr harcolni a szent sírért... A kiadó illusztrációt is készíttetett a grafikussal, aki — nem ismervén a történetet — a férjét búcsúztató úrhölgyet a búcsújelenetben karján egy kisdeddel ábrázolta. Kitört a botrány! Új képet rajzoltatni, metszetni, cin- kografáltatni már nem volt idő, a kiadót pedig sürgette az idő. Felkereste hát Jókait, aki a maga aranyos humorával „megoldotta” a megoldhatatlant, ráadásul még jót is nevetett. Utólag egy betoldást írt a regényhez! A betoldás ekképpen hangzik: „A szegény, gyermektelen várúrnő annyira epekedett gyermek után, hogy jobbágyainak gyermekeit cselédként hurcolta a karján. íme, a képen is látható, amint egyik cselédjének a porontyát tartja a kezében.” (Korabeli megjegyzés: így szúrta bele Jókai a könyvbe a gyereket...) W Rossini lustasága köztudomású volt. Egy’alkalommal irodalmároknak szentül megígérte, hogy operát ír majd Teli Vilmosról. Hosszú idő telt el, és kiderült, hogy Rossini még hozzá sem kezdett az operához. Személyesen zaklatni nem merték, viszont __ kipuhatolták, hogy melyik lapot járatja és olvassa, nevezetesen a , Courrier des Theatres-t. Ebben egy közleményt tettek közzé az alábbiak szerint: „Amerikában ültetünk egy mahagóniafát, abból deszkákat faragtatunk, amelyekből csináltatni fogunk egy csodálatosan szép zongorát, amelyet a nagy művésznek, Ros- sininek ajándékozunk, ugyanis ezen a zongorán komponálja majd meg végre a Teli Vilmost.” Á majsztró nagyot derült, és munkához látott... * Tragikus atyafiság: „Elvettem egy özvegyet, akinek 18 éves lányába beleszeretett az apám, így édesapám lett a vöm, a mostohaleányom az anyám, minthogy az apám felesége. Feleségemnek fia született, aki az apám sógora lett, és ugyanakkor az én nagybátyám, minthogy mostohaanyámnak az öccse. Á mostohaanyám, aki egy személyben a mostohaleányom, fiúgyermeket szült, aki az én testvérem lett, és az én unokám. Feleségem lett a sógornőm, minthogy az apám felesége az ő lánya volt, én pedig a feleségemnek a férje voltam és az ő unokája, minthogy a sógornőm félje és a sógornőm sógora egy személy, így történt, hogy én most a saját sógorom vagyok.” (Ui : Egy családi okokra hivatkozó öngyilkost a rendőrség kimentett a Szajnából.) Az agg kínai diplomata vallomása: ”Li Csing Wan harminc évig képviselte a Mennyei Birodalom érdekeit a világban. Nyugdíjazása után így vélekedett a Népszövetségről : ha az angol műveltség hódítaná meg a világot, az egész földgolyó pénztár és hajóügynökség lenne, ha az amerikai, akkor csupa gyárból, moziból és orfeumból állna a világ, ha az arab műveltség kerekedne felül, akkor a föld hárem és hammam lenne, de ha kínai, akkor butikból, ópiumbarlangból állna a világ. Ám, ha spanyol műveltség hódítana, akkor monostor, zárda és aréna lenne a világ, ha az orosz, akkor tébolyda és előadóterem, ha a francia, akkor csupa múzeum, színház és szalon, de ha a német műveltség győzne, akkor a földgolyó a kaszárnyák és a börtönök színhelye lenne”. * Kié volt a zsebóra? Egy csecsebecse-kereskedőnek volt egy majma, amely szabadon járt-kelt az üzletben. Asd- rubal! így hívták a majmot. Gyakran átrándult a szemben lévő ékszerkereskedőhöz, aki nagyon megkedvelte a tanulékony állatot. Egyszer eltűnt egy arany zsebóra és egy karperec. Az ékszerész rájött a turpisságra, hazavezette aunajmot, és követelte a gazdájától a lopott holmikat. — Éz a majom egy tolvaj! Leteremtettem miatta a segédeimet. Nézze csak! Ott ül a sarokban, és dugdossa*a karperecét. A majom gazdája csóválta a fejét, visszaadta a karperecét a tulajdonosának, aki felháborodva kérdezte: — De hol van a zsebórám? Nem látott egyéb gyanús tárgyat ennél a tolvajnál? — A minap egy zsebórával játszott! Egy aranyórával. — És önerre semmit sem gondolt? — De! Azt, hogy az övé... * A Borsszem Jankó apróságaiból: — A gazdag gyáros fia odahaza irodalomtörténetet tanul, miközben az apja, szájában a Havanna szivarral, a kanapén heve- részik. A fiú megszólal; Apa! Mit jelent ez itt, hogy Goethe 1749 - 1832? — A telefonszámát! * — A reklám nagy úr volt már akkoriban is, ezernyi ötlet segítette az üzletet: egy úr belépett az áruházba, és azonnal észrevette, hogy a padlón fekszik egy arany. Rádobta a kesztyűjét, de hiába próbálta titkon felvenni az aranyat. Egyszer csak a tulaj nyájas hangon a fülébe súgta: Kegyeskedjék megengedni, hogy szíves figyelmébe ajánljam pompás hatású, kitűnő ragasztómat... * A Pas de Calais-n megy a gőzhajó Angliába, hátán tarka nemzetközi társasággal. A fedélzeten egy magyar úr beleül egy szögbe, és elszakítja a nadrágját. Fölug- rik, éktelenül káromkodik, szidja az egész világot. Néhány perccel később ugyanebbe a szögbe beleül a francia is, aki ideges, majd finoman panaszkönyvet kér, és átadja a kapitánynak. Igazságot! Nem várt jobb sors az angolra sem, aki nyugodtan, de bánatosan tapogatta szakadt nadrágját, majd szó nélkül előhozott egy kalapácsot, és beverte a kiálló szöget... * Ma, éppen ma olvashatják kedves olvasóink huszonötöd- ször a szombati számokban azokat az írásokat, amelyek a múltról, sőt a régmúltról szólnak. Gondoltuk, a jubileumot a 100 éves humorral ünnepeljük. Ha egyetlenegyszer is elmosolyodtak, már nem volt hiábavaló az igyekezetünk... (Sz. I.) 1OO esztendős humor
