Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-24 / 70. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. március 24., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Emlékek a múltból Herendi porcelánmúzeum „Öltöztetik” az óriásvázát Ha Stingl Vince herendi kőedénygyártó mester 1826-ban csak sejtette volna, hogy alig két évtized múltán szerény műhelyéből a magyar porcelángyártás nemzetközi hírű gyára lesz, talán nem adja el olyan könnyen Fischer Móric pápai keménycse- répgyárosnak. De ki gondolhatta akkor, hogy a sérült porcelánkészletek reperálására, ó-meis- seni utánzatok készítésére berendezkedett mesterek ezzel alapozzák meg a gyár hírnevét. Ma erre azt mondanák, hogy könnyű annak, aki jól választja meg az ügyfeleit. Mert Fischer mester már a kezdetekben Batthyány és Esterházy grófok megrendeléseire dolgozott, minden bizonnyal megelégedésükre. Legalábis ez tűnik ki a herendi porcelánmúzeum falain látható oklevelekből, amelyek tanúsítják, hogy a különböző iparművészeti és világkiállításokon számtalan elismerést arattak a megrendelő nevével is minősített porcelántermékekkel. Mint Presits Sándorné, a múzeum vezetője mondja, 1851-től 1876-ig jegyzik a gyár első virágkorát. A Fischer név márka lett, a tulajdonos és fiai nemcsak jó szakembereknek bizonyultak, de kiváló üzletembereknek is. A külföldi kiállításokon aratott sikerek kitüntetésekben és anyagiakban is kamatoztak. Lehet, hogy az utókor irigykedése miatt terjedt el, hogy Ferenc József császár a személyes használatára kapott aranyszegélyes étkészletét és egy nagy porcelánkulacsot hálálta meg Fischer Móricnak a nemesi cím adományozásával. Történelmi tény azonban, hogy ebben az időszakban a herendi mesterek alkotásai a bécsi udvar mellett Viktória királyné asztalán is megtalálhatók Ismeretlen festők — nevezetes tulajdonosok Ma sem igazán ismeretes, hogy a jellegzetes herendi minták, az állat- és növény motívumok, az élénk színhatások hogyan alakultak ki, honnan származtak a Viktória, az Esterházy, a Windsori minták, kik voltak az ügyes kezű korongozók vagy a mesterség művészi szintjét képviselő festők. A gyár egy-egy nevezetes korszakát bemutató kiállítási termekben elsősorban a stílusjegyek ismerhetők fel, azok is vissza-visszatérően. Uralkodó a távol-keleti stílus, különösen a kínai, de megtalálható az óperzsa minta, vagy az indiai virágkosár is. Az 1896-1923 közötti időszakot a herendi gyár második fénykoraként tartják számon.Ekkor már a Fischer-unoka a tulajdonos, aki különösen kedvelte a francia stílust, s magát a porcelánkészítést inkább művészetnek, mint mindennapos „pénz- csinálásnak” tekintette. Az ő idejében kezdődött a színes tájképek porcelánra másolása. Talán nem véletlen, hogy hosszú ideig németalföldi festők is dolgoztak a gyárban. Valamikor Rotschildnak is szállítottak porcelánt, de megrendelőjük volt Erzsébet királyné is, mindkettőjük nevét — immár hagyományosan — minta is őrzi. Ugyanebben a teremben látható az 1895-ben készített, gazdagon díszített porcelán tál is, amellyel 5 világkiállításon nyertek aranyérmet a herendi mesterek. A mai megrendelők között is van, aki csak az étkészletet vagy a díszes tálat tekinti igazán herendinek, pedig igencsak keresettek a porcelánfigurák is, amelyeket híres szobrászok — Kisfaludy Stróbl Zsigmond, vagy Vastagh György — alkotásai alapján készítenek. A ma gyártott állatszobrok , a kisplasztikák a gyárban dolgozó iparművészek hagyományőrző szemléletét tükrözik. Szeretjük vagy használjuk Horváth László tervezővel, a gyár művészeti vezetőjével a múzeum vitrinjeiben látható mesterszakmunkás vizsgaremekekről és a modem formavilággal kísérletező stúdiómunkákról beszélgetünk. A hagyományőrzés széles folyama mellett vékony erecskének tartja ezeket a próbálkozásokat. Nem hiszi, hogy a klasszikusnak számító keleti stílust, vagy akár a Viktória mintát valaha is kiszorítanák a leegyszerűsített formájú, szolidan színezett porcelánkompozíciók. Az évi 150-200 ezer múzeumlátogató elsősorban az előbbiekért keresi fel Herendet. Mégis biztató, hogy kiállításokra hívják őket, nemrégiben érdeklődtek Olaszországból a mai mesterek modern munkái iránt. Horváth László önmagát is elsősorban tervezőnek, kísérletező mesternek tartja. Pedig az ő tudását igazolják a múzeumban szerényen megbúvó, mégis sokak által megcsodált transzparens porcelánok, amelyek valamikor lámpaellenzőként szolgáltak, ma, fény felé fordítva fénykép árnyalatú finomsággal tájképeket, portrékat mutatnak. A herendi porcelán törékeny, kiszámíthatatlan jószág. Van akinél mutogatnivaló, vagyont szimbolizáló dísztárgy, másoknál megbecsült, de a mindennapokat szolgáló használati tárgy. Juhász Ferenc Gyalog a Délisarkon „Életem legnagyobb kalandja volt. A sarkvidék nehezebben adja meg magát, mint a nyolcezer méteres hegyek. A Himaláján megállhatsz és pihenhetsz, ha úgy tartja kedved. Az Antarkti- szon nincs nyugalom. Sokat tanultam, ám a legfontosabb felismerés a végtelenség érzése volt.” A nyilatkozat történelmi. Azt követően hangzott el, hogy Re- inhold Messner olasz alpinista 120 napos gyaloglás és 3 ezer kilométer megtétele után célhoz érkezett. Kísérőjével november 7-én indult a jeges földrész Dél- Amerikához közeli részéből, és február elején mondhatta el, hogy vállalkozása sikerült. Átgyalogolt az Antarktiszon. „Őszintén szólva, kezdetben nem hittem, hogy meg tudjuk tenni. Sőt, biztos voltam benne, hogy a sarkpontnál nem jutunk tovább. Aztán mégis elindultunk, sítalpakon, magunkkal húzva a több, mint mázsás rako- mányú szánkóinkat.” Az út kellemes szakasza az volt, amikor kifeszítették ejtőernyőiket, melyeket vitorlaként dagasztott a szél. Ilyenkor 100 kilométert is megtettek naponta. „Egyik éjszaka ott vertünk sátrat, ahol Scott 1912-ben megállt a hóvihar miatt — és meghalt.” Újságírók kíváncsi kérdésére, hogy milyen a Föld hűtőszekrénye, Messner lakonikusan válaszolt: „Sehol sem éreztem magam ennyire sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak, mint itt. Egyébként az Antarktisz piszkos: az olaj- és szénkutatók módszeresen rombolják a Föld utolsó érintetlen térségét.” Ez is herendi — modern változatban (Fotó: Kovács Miklós) Kossuth Lajos halála és temetése Halálát tüdőgyulladás okozta — Turinban, egyszerű vaságyon vívta harcát az elmúlással — Egy világ gyászolt, az ország temetett. Turinban a Via dei Miile 22.számú házban lakott az 1848-as magyar szabadságharc vezérlő személyisége Kossuth Lajos, húgával, özvegy RuttkaynévaL A régi ódon ház hajdan egy nápolyi grófnak volt a tulajdona, amely mindössze két emeletével szerény otthont nyújtott a száműzött magyarnak. Ablakai egy tágas térre nyíltak, közel a Púhoz, ahonnan mindig erős, hideg szél áradt az aggastyán szobájába. Dr.Bassó és dr.Bozzoló gyógyító orvosai szerint az Al- pesekről metsző szél hűtötte meg Kossuthot, és így kapott influenzát, majd ebből szövődményként tüdőgyulladást, amely röviddel később az életébe is került. A turini magyarok nagy betegsége napjaiban, úgyszólván éjjel és nappal lesték az ablakát, a Budapestről érkező vendégeket. A világ nagy lapjai napról napra beszámoltak a nagybeteg állapotáról, arról is, hogy már fiai, sőt Ambrozovicsné, — a nővérének a lánya is — megérkezett, reménykedve a mind bizonytalanabbá váló gyógyulásban. Megérkezett a magyar fővárosból Lukács Gyula országgyűlési képviselő, Helfy Ignác Kossuth bizalmasa, majd gróf Károlyi Gábor és Eötvös Károly képviselők. Március 20-án este széttört a kőszikla,és 11 óra előtt 5 perccel a személyi titkár Aulich, maga jelentette be, és röpítette világgá a hírt: Meghalt Kossuth Lajos. Amikor a halálhír a turini városházára megérkezett Voli polgármester azonnal a nagy halott családjához sietett, és felajánlotta örök nyughelyéül a piemonti Pantheont, ahol a nagy emberek pihennek. Kossuth Ferenc a halál napjának éjjelén táviratokat menesztett a magyar képviselőház elnökéhez, továbbá valamennyi párt vezetőségéhez, és felvette a kapcsolatot Pest, Zemplén vármegyékkel, valamint az olasz kormánnyal. Grispi olasz miniszter- elnök a halálhírre nem csupán kondoleált, hanem felgyászlobo- góztatta a turini városházát, és díszőrséget állíttatott a nagy halott háza elé. A Via dei Mille 22. sz. házba a sürgönyhordók egymásnak adták a kilincset, Turin egyszerre a világ központja lett, ellepték az európai és amerikai laptudósítók. A New York Herald tudósítója „csak” kilenc ezer szót küldött hazájába, amire egyetlen parancs volt a válasz: „kevés!” Mialatt Turinban intézkedtek az ottani temetés iránt, Budapestet és az országot elborította a gyász: Kossuth halott! Pesten a házak, a kirakatok, az utcák feketébe öltöztek, a nagy halott arcképe függött ezerszámra mindenütt a hazában. A régi honvédek, a fiatalság képviselői tanácskoztak, szervezkedtek, a két állami színház a Nemzeti és az Opera ugyanakkor nem tűztek ki gyászlobogót, mire az ifjúság elhatározta, hogy maga korrigálja ezt a hallatlan tapintatlanságot. Március 23-án az előadások kezdete előtt a színlapokra az utcákon vörös cédulákat ragasztottak: Tekintettel Kossuth halálára, ne tessék színházba menni! Az előadást a Nemzetiben — üres nézőtér előtt — mégis megkezdték, mire a fiatalok bevonultak és tüntettek. Lehúzták a függönyt, felmásztak a padlásra,és hatalmas gyászlobogót eresztettek alá... Mialatt Budapesten Kossuth temetésére készült, Turinban március 28-án a beólmozott koporsót átvitték a protestáns templomba, miközben beláthatatlan tömeg hullámzott a Vittorio Emánuelleúton. A ravatalnál egyetemi ifjak álltak őrséget, valamint a helyi hatóságok illusztris képviselői és a magyar fővárosból érkező delegációk és természetesen a család. Turinban Veres József országgyűlési képviselő elnök mondott beszédet, megköszönve az olaszok őszinte vendégszeretetét és együttérzését. A holttestet vivő vonat este kilenckor indult el Turinból, Kossuth két fia, Ruttkayné és Türr tábornok kísérték. Milánó, Verona, Udine gyászoló ezrei fogadták éjjel és hajnalban a nagy halottat, e városok polgármesterei búcsúbeszédeket mondtak. Az olasz határon megrázó jelenet zajlott le. Kossuth Ferenc Olaszország felé fordulva levett kalappal könnyezve köszönt el attól a földtől, ahol száműzött aj>ja „harmincöt” esztendeig élt. Éjjel osztrák területen robogott a vonat, majd megérkezett Csáktornyára az első magyar állomásra. Innen, végig a fővárosig a gyászolók tízezrei álltak a sínek, az állomások mellett. A kis falvak előtt, ahol nem állt meg a vonat, a parasztok levett kalappal térdeltek a sínek mentén, és sírva imádkoztak Kossuth Lajos lelkiüdvéért. Szem nem maradt szárazon, amikor délután — négy óra elmúltán — megszólalt a pályaudvar csengője, jelezve a turini vonat Budapestre érkezését. A gyászfátyollal bevont vonat ezrek és ezrek jelenlétében futott be az üvegcsamok alá. Nem volt rendőrség, sem katonaság, a kordon is hiányzott, csupán a fejekről kerültek le a kalapok, amikor az emberek megpillantották a vonat második kocsijában Kossuth Lajos sárga tölgyfakoporsóját. A fia ezekkel a szavakkal adta át Gerlóczy Károly polgármesternek a koporsót: Kiadjuk a legnagyobb kincsünket, szívünket, az ország szívének, a fővárosnak. Kimondhatatlannak minősítik a korabeli hazai és világlapok Kossuth Lajos koporsójának diadalútját a fővárosban! Szóltak a bazilika harangjai, Váci út, Károly körút, Múzeum körút és a Nemzeti Múzeum. Itt a múzeum nagy csarnokában ravatalozták fel a nagyszerű magyart, a világcsodálta forradalmárt, itt hódolt előtte Magyarország népe a temetés napjáig. Két nap, két éjjel tartott a vándorlás, és négy óra hosszat kellett várakoznia annak, aki meg akarta pillantani Kossuth koporsóját. 1894. április 1-jén ment végbe a nagy temetés, amilyet még Budapest nem látott. Százezrek álltak az utcákon, a tereken, a fákon, az ablakokban, a gázlámpákon, az élelmesebbek a Kerepesi úton boltjaik kirakatában páholyokat alakítottak ki. Délelőtt már gyülekeztek a képviselő és a főrendi ház tagjai, a külföldiek, de Kossuth Lajos koporsója csak délután egy órakor jutott el a Nemzeti Múzeumból, a Deák és Batthyány-mauzóleum között már készen álló ideiglenes Kos- suth-sírbolthoz a Kerepesi teme- tőben.(Ide helyezték ez alkalommal Kossuthné és leánya koporsóját is.) A Nemzeti Múzeumban a budai dalárda énekelte a Himnuszt, majd Sárkány Sámuel evangélikus püspök mondott megható imát, ezután fekete díszmagyarban a képviselőház megbízottja, az egyik márciusi ifjú emelkedett szólásra: Jókai Mór. Nyolc fekete ló húzta a drága halottat szállító koporsót a már említett temetőbe, a sírbolt elé, ahol Kossuth születési helyének Monok községnek küldöttei is helyet kaptak. Déli egy óra elmúlt, amikor a végtisztességadás megkezdődhetett a sírboltnál. Jelen volt: gróf Károlyi György özvegye, gróf Batthyány Géza. Számos beszéd között elhangzott Justh Gyula a függetlenségi 48-as párt elnökének búcsúztatója is. Hermann Ottó a függetlenségi párt részéről tartott búcsúbeszédet, a fiatalok szószólója pedig Bottlik József volt. A budai dalárda szomorú hangjai mellett egy zsák monoki földet szórtak a drága koporsóra, és ráhelyezték a Budapesti Lengyel Egylet töviskoszorúját. Amikor a koporsó már a sírboltban volt, Péchy Tamás a 48- as honvédzászlót háromszor meghajtotta a sírgödör fölött. így temette és siratta el Magyarország — kilencvenhat évvel ezelőtt — Kossuth Lajost... Szalay István
