Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-24 / 70. szám
NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1990. március 24., szombat 8. Hetven éve, 1920. február 1-jén halt meg Szinyei Merse Pál A Lila ruhás nő című festménye A hinta című festménye (MTI-fotóreprodukció) Szemenszedett igazság „Átvettünk huszonnégy régi szovjet tengeralattjárót a Szovjetunióba szállított ital fejében. Jó példa ez arra, hogy miképpen kell a fegyvereket elinni. ” A Pepsi Cola Int. szövege „Az esztendő elpocsékolt napjának tartom, ha nem sikerül rámosolyogni valakire, és énrám sem mosolyog senki.” Silvio Ceccato, publicista „Szerelem az, amikor az ember nem kapja meg azonnal, amire vágyik.” Alfred Capus, író „Ifjú orvos koromban tanultam egy nagyon fontos leckét: gondolkodj, mielőtt beszélsz. Az egyik betegem, hálája jeléül, nekem akarta ajándékozni egyik szép szobanövényét. Köszönöm — mondtam —, jobb, ha nem fogadom el. Babonás vagyok, amihez hozzányúlok, az biztos, hogy elpusztul. Ez a beteg többé sohasem jött hozzám. Egy brit orvosi lapból „Az indiánoknak tüzes vizet adtak, hogy elpusztítsák őket, mi meg a televíziót kaptuk.” H. J. Kulenkampf, tv-kritikus „A sláger olyan vers, amelyet azért énekelnek, mert ostobasága miatt elmondani nem lehet.” Egy francia popénekes Az Üzenetet a Magyar Irodalmi Lexikon is számon tartja. A III. kötet 453. oldalán olvasható e címszó alatt: „Irodalmi folyóirat. Egerben indult 1949 februárjában, az Egri Fiatal írók Munkaközösségének kiadásában. Néhány szám után még ugyanebben az évben megszűnt. A Heves megyei népi írók írásait közölte. Szerkesztője Kulcsár Ödön volt.” Az Üzenet valójában nem volt folyóirat. A második, egyben — talán — az utolsó szám impresz- szuma szerint „Az Egri Fiatal írók Munkaközösség írásai” alcímet viselte a kiadvány. A szerkesztőség és kiadóhivatal a Deák Ferenc, a mai Lenin út 35. számú lakóház első emeletén székelt. Időközi átszámozás folytán az épület házszáma ma: 37. Miskolci lapban és folyóiratban elég rendszeresen publikáltam, s most Eger irányította magára figyelmemet. Az esztendők emlékei folytán olyannyira szívemhez nőtt a város. Hitemet — hogy közelíteni próbáljak az itteni új szellemi vállalkozáshoz — növelte, hogy ekkortájt jelent meg Illyés Gyula meleg hangú bevezetőjével immár második verseskötetkém. A hozzám eljutott Üzenet-példányt olvasva, pár soros levélben „jelentkeztem” a szerkesztőnél. Kulcsár Ödön gyors válaszából az derült ki, hogy az Üzenet rövidesen a fiatal írók „hivatalos orgánuma lesz”. Tájékoztatójához még szükségesnek vélte hozzáfűzni: „Anyagilag mi is nagyon rosszul állunk. Erről azonban majd magad is meggyőződhetsz, ha eljössz”. E nem éppen lelkesítő közlés sem szegte kedvemet. Elmentem. Még ha idősebbek is egy lap csinálói, az indulás, a nekikezdés szent pillanataiban fölbolydult méhkasra emlékeztet egy szerkesztőségi szentély zsivaja. A szerkesztőt, a húszéves Kulcsár Ödönt szerkesztőbizottság segítette munkájában. Ennek elnöke, dr. Horváth Miklós barna, szemüveges arcára emlékszem, ahogyan sétált föl s alá a szobában. S a tagok? Ifj. Gyurkó Géza költőként verseivel tűzdelte meg a lapot. Hosszú-hosszú esztendők múltán — már mint a Népújság és a Hevesi Szemle szerkesztőjét — tréfásan emlékeztettem eme ifjúkori versírói „botlására”. Nevetve nyomban riposztozott: „Szolgáljon mentségemre, hogy idejében felhagytam vele.” Mármint a versírással. „Föl vagy ol- dozva bűneid alól” — válaszoltam, különös tekintettel arra, hogy „papírvárosban” hangzott el a gyónásszerű vallomás. A szerkesztőbizottság második tagja Kulcsár Kálmán volt. Igen, a mai igazságügyi miniszter. A leghallgatagabb a népes zsivajban. Az ajtófélfának támaszkodva, bölcs mosollyal szemlélte a lármás hadat. Azt hiszem, fél lábbal már a fővárosban volt. Ekkortájt szüntették meg a Jogakadémiát, s mint jogásztársai, már ő is a pesti egyetemen fejezte be tanulmányait. Hogy mennyire jól tájékozott volt már ekkor, s nemcsak a szorosan vett jogi stúdiumokban, igazolja az Üzenet második számában közzétett tanulmánya. Már a cím is figyelemfelhívó: „Pszichoanalízis és szociológia”. Meglepő fölkészültséggel mutatja ki a huszonegy éves jogász a freudizmus eszmerendszerének tévedéseit, el a buijánzó tanítványhad immár egyértelműen nevetséges és tarthatatlan „elméletei”-ig. A mestertől a vulgarizálókig. Még a tudós Róheim Gézának is kijut a kritikából. Neki jelesül azért, mivel a magyar népélet s népi szokások jelenségeit is a freudizmus módszereivel kísérelte megmagyarázni. Kacagtató példákat idéz a szerzőtől ennek alátámasztására. Bizonyos: Kulcsár Kálmán tudósi „oroszlánkörmeit” már az Üzenet őrzi. Az impresszum szerint a szerkesztőbizottság harmadik tagja Trencsényi István volt. Emlékezetem nem őrzi, hogy vele is lett volna személyes találkozásom. Segítőkész tevékenységgel buzgólkodott viszont a kis közösségben Pók Lajos, akinek már ekkor magyar — német szakos tanári diploma volt a kezében, s harmincadik életévével már amolyan szeniornak számított az „ifjak” között. Később igen széles körű irodalomtörténeti, -kritikai tevékenységet fejtett ki, különösen kiemelkednek munkásságából Babits Mihály- ról, Thomas Mann és Kafka „világáról” írott monográfiái. A Gondolat Kiadó főszerkesztőjeként ment nyugdíjba. Gyurkó Géza megmaradt háztűzőrzőnek, de innen, e hirtelen támadt kis szellemű műhelyből indult szép ívelésű pályája Kulcsár Kálmánnak és Pók Lajosnak. * Az „egri fiatal írók” a nyomtatott betű varázsán túl „igényelték” a személyes találkozást is az olvasóval. Sor került hamarosan erre is. Patronálok — ma úgy mondanók: szponzorok — is akadtak a megvalósuláshoz. Egy elsárgult meghívó tanúsága szerint a „Dohányárusok Országos Szövetségének egri csoportja az Egri Fiatal írók Munkaközösségének közreműködésével” a korábbi Űri Kaszinó, ekkorra a megyei szakszervezetek részére székház céljából kiutalt épület nagytermében 1949. május 22- én irodalmi estet rendezett. Jó félházra emlékszem. Hogy aztán ki s mi vonzotta az érdeklődőket az irodalmi estre? A Fogel-Ka- uffmann kvartett, a NÉKOSZ- tánccsoport és énekkar, a két „egyéni” zongora- és énekszám, a helyi „fiatal írók”, név szerint Ádám Éva, ifj. Gyurkó Géza, Kollár István, Kulcsár Ödön, Trencsényi István? — ma már nem lehet tudni. Amolyan ráadásként ketten, nem hevesiek szerepelhettünk: Pestről a kitűnő írónő, Dénes Zsófia, aki a Heves Megyei Népújság május 28-i számában olvashatóan Ady Endre nagyváradi antiklerikális harcairól szólt, én frissen megjelent verseskötetemből olvastam föl. Mi, „idegenek” Dénes Zsófiával megkedveltük egymást, levélváltás is történt közöttünk. Őrzöm sorait: „Szeretettel köszöntőm Magát, akinek Egerben elmondott szép, egyéni verseire, majd pedig a kellemesen áttár- salgott kongresszusi ebédekre — örömmel emlékszem.” (Az írónő itt az 1951. évi írókongresszus közös ebédeire célzott.) Úgy emlékszem, még folyt az irodalmi est, amikor indulnom kellett az állomásra, hogy elérjem az éjszakai vonatot. Ä nézőtér hátterében várakoztam az útiköltségre. Fölösleges megemlíteni is: tiszteletdíjról szó sem volt akkortájt. Nem tudom, mennyi lehetett a „tiszta bevétel”, de a néhány forint egybete- remtése sem mehetett könnyen. E művelet lebonyolítója Pók Lajos volt. Felém közeledve mosolya lengette a hírt: Rendben! Már künn az utcán meleg kézrázás a gyönyörű májusi ég csillagsátra alatt. Jól ki kellett lépnem, hogy le ne késsem a fél tizenegyes vonatot... Kiss Gyula Gellertkapott Tóni Gellertkapott Tóni, az újpesti közterület-használó csak egy nagyot legyintett Úri Geller, a nagy mágus csodatetteire. Tóni, akinek kicsit billent volt a feje egy ’56-os gellert kapott orosz tan- kágyúlövedéktől, az újpesti közterületeket nem felügyelte — mint a szürke ruhás, egyensapkás alakok —, hanem száz százalékig kihasználta. A padokon aludt, a fűben heverészett, a kukákban és a szemétládákban kutakodott, az üvegvisszaváltókat dézsmálta, ő volt a járdaszigetek Robinsonja. Egyébként jóslással és jövőbe látással foglalatoskodott két Helikon-csikk (csak erre vadászott, mert adott magára) között; — Űri Geller a nyomomba sem érhet — közölte a minap, és még mindig a fogával nyitotta ki a Kőbányai kupakját. — Kanalakat hajlítgatni, álló órákat elindítani, az is egy „vaszizdasz”? Én puszta tekintetemmel, borgőzös akaraterőmmel egy rendszert döntöttem meg. Mit egy rendszert, egy kelet-európai békelágert! Mióta mondom nektek, hogy rossz vége lesz ennek az egésznek? És lön. Csak akarni kellett, és összedőlt. Én pedig nagyon akartam. Amikor ’68-ban behívták a fiamat, azzal vigasztaltam a srácot : ne izgulj, jön még a Czinegé- re dér. És jött. Van, aki erős láncokat képes erőátvitellel elszaggatni. Én, kérem tisztelettel, úgy szorítottam a pártállam széthullásáért, hogy annak be kellett következnie. Őszintén mondom, akkor még nem tudtam, hogy pártállamnak hívják, meg állampártnak ezt az egész hóbelevan- cot, de az átkom megfogant. Szidtam én a Gáspárt, a Biszkut, a Lázárt, a Bereczet, a Grószt, s akit én szidtam, az mind meg is bukott. Gondolhatok-e másra, mint az akaraterőm diadalára? Akire én felemeltem a szavamat, annak fuccs lett. Nem tudtam olyat kiejteni a számon, ami ne teljesült volna. Szidtam az előkelő aligai pártüdülőt. Nem elvették!? Fel voltam háborodva az angyalföldi pártház piramisi méretein. Elkobozták. Csak sutyorogtam, hogy a Munkásőrség felesleges. Erre megszüntették. Ki nem állhattam az egyházügyi hivatalt, a népi ellenőrzést, a sport- hivatalt és a sóhivatalt. Minden vágyam teljesült. No nem, a sóhivatalok maradtak, de már privatizálják őket. Kiejtettem a számon a kitüntetésekhez kapcsolódó kedvezményeket, a K-vo- nalakat, a szolgálati kocsikat és az elhanyagolt sírokat, már szaladtak is elboronálni az ügyet. Most mit higgyek? Gellertkapott Tóni, a nagy mágus így intézte. Csak egy szavamba, egy elsuttogott félmondatomba került, és úgy omlott össze a puha diktatúra, a posztsztálinista elnyomás, mint a pinty. Megmondom neked őszintén, én taszítottam le trónjáról Honeckert, Jakest, Zsivkovot és Ceausescut. Hogyan? Nagyon akartam. S az én jó édesanyám azt tanította nekem kiskoromban, hogy amit az ember nagyon akar, az sikerül. Csak akarni kell erősen. És én akartam, rajtam nem múlt. Azt kérdezed, hogy most mit akarok? Jelenleg min mesterkedem? Csak nyugi, kiskomám, az legyen az én titkom. Most összpontosítok, megiszok egy felest, aztán transzba. esek. Mindenesetre előre bocsátom, hogy sok minden nem tetszik a bimbózó demokráciában. Hogy mire gondolok? Azt nem árulom el. Csak utólag. De tippelhetsz egy pár dologra. Nagyon nem foghatsz mellé. Bármi megbukhat — ha nagyon akarom. En, Gellertkapott Tóni, az újpesti mágus. Majláth László A bar neve: Elfújta a szél TOKIO: Kaniszava Fumijo, a Fujisankei Communications vállalat alkalmazottja megkóstolja a kaliforniai bortermelők „Kifújta a szél” fantázianévre keresztelt termékét 1990. március 8-án. A vállalat májustól forgalmazza a bort, üvegenként 3000 yenért, illetve 5000 yenért a vörös és fehér borból álló kétüve- ges készletet. (Telefotó — MTI Külföldi K épszerkesztőség)
