Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-31 / 76. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. március 31., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Mit képviselt a magyar grafika és 1933 között? Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban Békéscsabai, szombathelyi, szolnoki, nyíregyházi és salgótarjáni szereplés után megérkezett Budapestre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba az a kiállítás, amelyet dr. Bajkay Éva a Magyar Nemzeti Galéria és hét más múzeum anyagából állított össze. Tavasszal európai körútra indul a kiállítás. Elsőnek Berlinben az ottani magyar kultúra házában láthatja majd a közönség. Egy, a magyar grafika külföldi útját felmérő sorozat része a mostani A magyar grafika Németországban 1919-1933 című kiállítás, amely itthon jórészt ismeretlen műveCzóbel Béla: Ülő lány (1920) két sorakoztat fel. A rajzok Németországban keletkeztek, We- inmarban, és az akkor világvárossá váló Berlinben. Az alkotók pedig a fehérterror elől menekülő magyar emigránsok. Berlinben találkoztak az egykori Nyolcak művészcsoportnak a Tanácsköztársaság idején kompromittált tagjai: Kernstok Károly, Berény Róbert, Czóbel Béla, Tihanyi Lajos. Rézkarcokkal, litográfiákkal, expresszív grafikai lapokkal, sorozatokkal aratták sikereiket. Portrékkal, biblikus, vallási témájú lapokkal jelentkezett Perlott Csaba Vilmos, Breuer Marcell, MoholyNagy László és Hincz Gyula. Nagy szerepe volt a magyar emigráns művészek bevezetésében a Der Sturm folyóiratnak és galériának. Lévén, hogy a kiadó és mecénás Georg Levi oroszzsidó származása okán kitüntető figyelemmel fogadta a keletről jövőket. Ő volt az első támogatója az erdélyi Mattis-Teutsch Jánosnak. A Der Sturm galériában mutatkozhatott be konstruktivista kísérleteivel Péri László és Moholy-Nagy, gyűjteményes kiállítással Bernáth Aurél és Kádár Béla. Vonzotta Kelet-Európa, így Magyarország fiataljait is az ipari-technikai civilizációhoz kötődő Bauhaus iskola. De Moholy- Nagy Lászlón kívül — akit tanárnak is meghívott az iskola igazgatója, Walter Gropius — csak Breuer Marcell vált igazán híressé a Bauhaus magyar hívei közül. Breuer Marcell, aki feltalálta a csőbútort (a kiállításon is látható egy széke), és eljutott az építészetig. 1933 a hitleri hatalomátvétel éve, amikor bezárták a Bauhaust, nem nyílhatott több kiállítás a Der Sturm galériában, s a magyar művészek megválni kényszerültek Németországtól. Ki Amerikába, ki Hollandiába, Franciaországba, a Szovjetunióba emigrált, mások hazatértek. Ám a németországi alkotások sokáig feledésbe merültek. „Ezt kívánta a hivatalos kultúrpolitika a II. világháború előtt és után — írja dr. Bajkay Éva. — A csak nagyon megkésve megindult kutatás további nehézsége, hogy a művek és dokumentumok a történelmi kataklizmák idején jórészt szétszóródtak, elkallódtak, sőt meg is semmisültek. A papírra álmodott avantgárd művészeti elképzelések fellelhető nyoma e kiállításon bizonyítja Magyarországon először együtt, hogy mit is képviselt a magyar grafika 1919 és 1933 között NémetorSzágban-” (kádár) Tiboldi Mária, a Hölgy rózsaszínben című darab főszereplője. Hölgy rózsaszínben Egy arc és egy hang a rég elfeledettek közül: Alpár Gittáé. Már 1924-ben a budapesti, majd a berlini operaház énekescsillaga. Ünnepelték és rajongtak érte. Szépsége és hangja a harmincas években a nemzetközi hírességek sorába emelte. Egyike lett azoknak a magyar keveseknek, akiket a filmvászonról is megismerhetett a világ. Azokban az években a hollywoodi mozifilmeknek még méltó vetélytársa volt az európai. A német zenés filmek Alpár Gittának és férjének Gustav Frölichnek köszönhették népszerűségüket. A filmszínésznő gyönyörű volt és arról is legendák zengtek, hogy mindig csak rózsaszínben jár. Karrierjét a kor szakította félbe, amelyben élt. Azon az emlékezetes bálon, amelyet egy film- bemutatójuk alkalmából rendeztek, Hermann Göhring, a nácipárt egyik vezéralakja mondott beszédet. Indulatosan és hosszan szólt arról, hogy a német filmet zsidótlanítani kell. „Én is zsidó vagyok” — mondta Alpár Gitta és még aznap éjjel elhagyta férjét és Németországot, vagyis életének addigi társát, sikereinek partnerét és helyszínét. Amikor a háború kitört, az Egyesült Államokba emigrált. Most Kaliforniában él abban a villában, amelyet második félje vásárolt számára. Benne rózsaszín minden, a falak, a bútorok. A hölgy hófehér hajjal, nyolcvanhét évesen is rózsaszínű ruhákat visel. Alpár Gitta élettörténetét napjainkban Tiboldi Mária, a Fővárosi Operettszínház primadonnája Miklós Tibor librettója alapján kelti életre., Ő énekli most már Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Verdi, Puccini, Millöcker, Ábrahám Pál, Johann Strauss népszerű dalait — természetesen rózsaszínű ruhákban. Józsa Ágnes Irodalmi album Aranyt gyászolja, Jókait ünnepli a nemzet — Ezerszer játssza a Nemzeti az Ember tragédiáját — Mikszáth szerkesztő úr realizmusa 1882-ben a nemzet eltemette Arany Jánost. Családtagjai állítják, hogy egész életén át betegeskedett. A hetvenes évek végén lemondva akadémiai főtitkárságáról, többnyire a Margit-szige- ten sétál, tűnődik, gondolkodik. Évente elutazott Karslbadba, de télre visszatért a Pipa utcai lakásába és csupán a legbizalmasabb embereivel érintkezett. Költői géniusza még egyszer fellobbant; sorra írta az „Öszikéket”, kapcsos könyvébe a csodálatos lírai sóhajtásokat. 1879-ben ismét meglepte a nemzetet, kiadták „Toldi Szerelmét”. Szerelem és halál... A fájdalmas, végső búcsú után azonnal megindult a gyűjtés a Budapesten ’’felállítandó szobrára. Irodalmi alkotásaiból, költészetéből, mind a mai napig tanulja a nép a hamisítatlan tiszta magyarságot... Ezekben az években egy másik géniusz is feltűnik az irodalom egén: Jókai Mór. Hallatlan munkabírású, kirobbanó tehetség, felsorolni sem könnyű egymást követő műveit; Szabadság a hó alatt, Rab Ráby vagyis évente, de másfél, kétévenként — legalább egy regény, tehát egyik a másikat éri. A kiadók folyton a kéziratokért zaklatják, alig hagyják nyugodni. Az irodalmi elfoglaltság leköti ugyan hallatlan teherbírását, de azért a közéletre, a politikára is marad még ideje. A Damokosok (1883) és ezen kívül a sok kisebb elbeszélés, a nagy sereg hírlapi cikk, a kevéske szabadidejéből csípnek el egy-egy darabkát, nem is szólva arról, hogy ebben az időben tartotta Jókai több híres parlamenti beszédét. A legtöbbjére óriási ováció a válasz. Az újságok így írnak: „Jókai fölér egy egész regényirodalommal.” Történelmi albumlapozgatásunk során feltétlenül ki kell emelnünk egy évszámot: 1883- at, ugyanis a Nemzeti Színház, Paulay Ede hivatott kezétől ekkor vitte színre először Madách Imre remekét: az „Ember tragédiáját”. Nagy ünnepség volt ekkor a színházban, izgalomtól égett, ragyogott, tombolt a közönség. Az alkotás világhírnévvel kecsegtetett... Ez azonban csak később igazolódott, mert szó, ami szó a nagy mű színpadi sikerében eleinte sem a szerző, sem a kritikusok nem bíztak. Az ezredik, igen az' ezredik előadáson kellett eljutni ahhoz, hogy még a legpesz- szimistább kritikus is beadja a derekát. Budapesten soha ennyiszer még nem játszottak darabot! És túl az ezrediken, még mindig vonzotta a fővárost és az ország színházkedvelő közönségét Az ember tragédiája. Ha már a kritikusoknál tartunk, el ne menjünk szó nélkül a kor nagy kritikusa, Gyulai Pál mellett, akit Jókai bírálatának szigorúsága miatt, annyian támadtak. 1885-ben főrendiházi tag lett, a magyar irodalmat képviselte a főurak és főpapok között. Pontosan eljárt ugyan az ülésekre, de mindössze egyszer szólalt fel, akkor is az egyik törvényjavaslat magyartalan nyelvezetét rosszallta... Hívei és barátai közül feltétlenül meg kell említenünk Szász Károlyt, aki püspök volt és már e tisztében adta ki Dante fordításának első részét A pokol-t. Az elbeszélő irodalom nagy szenzációja volt ezekben az években Mikszáth Kálmán feltűnése. A Szerkesztő Úr 1880- ban érkezett Szegedről a fővárosba, ahol a Pesti Hírlapiéin karokkal fogadta. Nem volt hiábavaló a nagy reménység és az ováció, mert elkezdődött a nagy művek sorozata: A Tót atyafiak, majd egy évvel később, a Jó palócok, szerzőjüket úgyszólván azonnal a magyar írók legelső sorába emelték, amíg az Országy- gyűlési karcolatok az újságolvasó közönséget hódították meg. Mikszáth keze nyomán új irodalmi műfajok támadtak, így néhány kezdetleges kísérlet után, tollából jelenik meg a „rajz”, illetve a humoros karcolat. Mikszáth nevével voltak tele az utcák, a kávéházak, de a rangos szalonok, sőt a politikai közélet is. A felvidéki magyar falu alakjai jellemző vonásaikkal, fűszeres illatú levegőjükkel vonultak be az irodalomba. Meghökkentek a Jókai utánzók is, mert az ők csinált romantikája helyett az egészséges realitás foglalt tért és diadalát ünnepelhette a művészetté nemesült magyar anekdota. A „tárca”, mint műfaj külhonban már gyakori és közismert volt, de idehaza megszületéséről inkább Mikszáth óta beszélhetünk. Mikszáth sikerei láttán, a lapok is nagyobb figyelmet szenteltek e műfajnak, és tehetséges munkatársaikat bíztatták tárcaírásra. Ezt a kort így méltán nevezhetjük a magyar tárcaelbeszélés időszakának. Mikszáth sikere más tekintetben is felszabadítólag hatott, mert a Jókai lángelméjének súlya alatt fejlődő magyar elbeszélést új hangok, új formák és új szemléletek felé buzdította. Megszólalt itthon is a tizenkilencedik század utolsó negyedének jellemző hangja, a realizmus. E kor novellistájáról hiba lenne hallgatni, hiszen közülük több művészi alkotásuk maradandó és emlékezetes. Az idősebb nemzedék tagja, Pálffy Albert, akit Gyulai Pál már-már Jókai fölé helyezett, a francia köny- nyedségű Degré Alajos, Vadnay Károly, vagy az elpusztíthatatlan humorú Lauka Gusztáv. A fiatalabb nemzedékben tallózva, említsük meg Baksay Sándort, Beöthy Zsoltot vagy Tóth Bélát, aki ezekben az években kezdte írni figyelemre méltó tárcáit. A próza mellett a kor költészetére is vessünk egy pillantást. A költészetre, amelyen még Petőfi és Heine szelleme uralkodott. Költőink akkortájt többnyire apró lírai dalokat, könnyed ömlengéseket írtak, az óda húrjait is pengetni próbálták egy-egy hazafias ünnepen, különösen ha a szabadságharc valamilyen formában szóba került. Némelyek nagyobb elbeszélő költeményekkel is próbálkoztak, és ilyenkor Byroné s Puskin hangjai érződtek ki mondandójukból. Arany nyomdokaiban néhány szép balladát írt Tolnay Lajos, aki később áttért a regényírásra. Megszólalt balladáival Kiss József. Kedvelt költők voltak: Szász Gerő kolozsvári református lelkész, a kedves és bohém Komócsi József és a hazafias lan- tú Dalmady Győző. Ábrányi Emil e tájban írta byroni hangú Margit dalait, Kiss József balladái mellett borongó ritmusokban fejezte ki a magyarrá lett zsidóság érzésvilágát. Reviczky Gyula szavát, a mar ekkor kezdődő halálos betegsége tette oly szomorúvá és pesszimistává. Komjáti Jenő a vidék homályában írta filozófiai verseit, Pósa Lajos a gyermekvilágot gyönyörködtette. Amikor az irodalomról szólunk, még százesztendős távlatból sem szabad megfeledkeznünk a magyar nyelv ügyéről. Ez időtájt jelent meg Szarvas Gábor kitűnő nyelvészünk folyóirata a „Nyelvőr” és kezdte meg harcát a nyelvújítás túlzásai ellen: Észrevette és bírálta, hogy nyelvünkben teljed a germanizmus, mind több az idegen szó, sorvad a szép, ősi magyar beszéd. Szabályszerű küzdelmet folytattak többen íróink, költőink közül a szép magyar beszédért, az idegen, főleg a német szavak be- plántálása ellen. E törekvést aztán felkapták a folyóiratok, az újságok és valamiféle nemzeti igyekezet bontakozott ki nyelvünk tisztaságáért. Száz, száztíz esztendő nagy idő, meghaladja a legvégső emberi kort. Nézelődéseink során talán mégis sikerült bemutatnunk, hogy az irodalom vonatkozásában ezek az évek valóságosan „nagy” idők voltak. Géniuszok éltek, munkálkodtak és haltak meg, meghagyva az utókornak elévülhetetlen érdemeiket, tehetségük termékeit, regényeiket, költeményeiket. Ezek ma már a világirodalom gyöngyszemei és Magyarország büszkeségei... Szalay István Mattis-Te- utsch János: Férfi (1920) Scheiber Hugo: Női portré (1926)
