Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-30 / 75. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. március 30., péntek HÉTVÉGÉRE AJÁNLJUK 5. . Eger új képzőművészeti műhelyének, a Vit- kovics-háznak idei első kiállítása egy Borsod megyei művészt mutat be. Mazsaroff Miklós, a borsodi Miskolc környéki iparvidék avatott ábrázolója. Ismert tájfestő. Kiállítása, jelenléte Hevesben afféle szomszédolás, amelynek reméljük, lesznek követői. Most, amikor átalakuló társadalmunk szerkezetében a megyehatároknak már egyre kisebb lesz a jelentősége, talán érdemes figyelmünket fordítani a jó értelemben vett lokálpatriotizmusra, jelenjen az meg akár a művészetben, akár a kultúra más területén. A hatvanas éveiben járó művész piktűrája nemcsak helyi színeket tartalmaz, de egyetemes mondandót is közvetít. Mély érzésekből fakadó tájábrázolásának legszebb példái az Úton a Napraforgó és a Bükkbe című képek. (Molnár Zsolt reprodukciói) Mazsaroff Miklós Napos, száraz idő A hét végén csak kissé növekszik meg a felhőzet, csapadékra nem kell számítani. Az északi, észak-nyugati szél gyakran megélénkül. A szél miatt még nem lesz erős az éjszakai lehűlés, a minimum hőmérséklet +2, +5 fok között alakul. A néhány órás napsütés hatására kora délutánra 12, 15 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Vasárnap a szél mérséklődik, napos, száraz idő várható. Erősödik az éjszakai lehűlés, gyenge talajmenti fagy is kialakulhat. A maximum hőmérséklet 14, 17 fok között valószínű. A jövő hét időjárása A hét első felében folytatódik a kellemesen napos, tavasziasan enyhe idő. A minimum hőmérséklet emelkedik, általában +2, +6 fok közötti kora hajnali hőmérsékletek lesznek a jellemzőek. A hét vége felé kissé változékonyabbra fordul időjárásunk. Időnként megnövekszik a felhőzet, de csak kisebb záporok alakulnak majd ki. Záporok idején a szél átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 18 fok között valószínű. Bükki, mátrai túrák A Gyöngyösi Városi Természetbarát Bizottság szombaton rendezi a Hanák Kolos nevéről elnevezett tájékozódási versenyét a Mátrában és Mátraháza térségében tíz kilométeres távon. Találkozás fél 9-kor Mátraházán a sportpálya bejáratánál. Ifjúsággal a Bükkben címmel hirdetett Rügyfakadási csillagtúrát a Nagy-Egedre ugyancsak szombatra az Eger Városi Természetjáró Bizottság. Ajánlott útvonalak: Egervár vm. — Tiba- kút — Nagy-Eged, 9 kilométer, Egervár vm. — Vécsey-völgyi téglagyár — Ostoros-patak — Nagy-Eged, öt kilométer, Egervár vm. — Borgazdasági kombinát telepe — Nagy-Eged, öt kilométer. A résztvevőket reggel 8-kor a kiindulási pontnál Gyulai István, Lovász József és Martus Ferenc várja. Az egri Gyermek-Szabadidő- központ szombati kirándulására a felsőtagozatosokat várja. Vizslán László főiskolai adjunktus kalauzolásával a gyerekek Nagy- visnyóra, a Dédesi várba túráznak. Indulás 7.20-kor a Várállomásról. A Bükki Vörös Meteor természetjárói április 1-jén az Ó-Bükkbe és a Bükkbe kirándulnak. Az elsőnek útvonala a Kohász kéktűra egy szakaszának teljesítése. A 17 kilométeres táv állomásai: Bámai elágazó — Báma — Nagykő — Rákoslápa- bérc — Istenmezeje. A túravezető Francia István lesz, indulás 6.40-kor az egri autóbusz-pályaudvarról. A másik táv hossza 14 kilométer. A résztvevők Nedeczey R. Attila kalauzolásával felkeresik Bélapátfalvát, Hársastetőt, Várvölgyet, a Homonnai tisztást, Ágazattetőt, Magasverőt és Szarvaskőt. Találkozó negyed 8-kor az Egervár vasúti megállóban. Országos premier a Prizmában Mikor csordul ki az utolsó csepp? Miért szabadul el a pokol? Világsztárok válaszolnak az izgalmas kérdésekre. Mac (Mel Gibson) kábítószer-kereskedő, legjobb barátja pedig Nick (Kurt Russel) Zsam, akinek őt kellene sittre vágnia. Majd eleped Mac szőke szerelmeséért, Jo Ann azonban Nicket csak kedveli... amikor a lányt „valaki” meg akarja gyilkolni, őrült rohanás kezdődik barátságért, szerelemért, az életért. A filmet pénteken és vasárnap Magyarországon először az egri Prizma mozi vetíti. Programbörze Kiállítások, tárlatok Palóc textilművészet az MMK-ban A Megyei Művelődési Központban hagyományszerűen rendeznek évente kiállítást azokból a textíliákból, amelyeket a palócföld népi iparművészei hoznak létre. Térítők, átvetők, a lakást gazdagon díszítő-öltözte- tő darabok sorakoznak itt, s szinte magunk előtt látjuk a palóc lakást a mátraalji falvakban, ahol ezek a gyolcsok a maguk nyers színeivel, vagy kifehérített patyolatfényességükkel ünnepélyességet, tisztaságot, a palóc életforma, gondolkodás, életfelfogás megfogható jegyeiként megjelennek. Ezeknél a falra, vagy szekrényekre, tálalókra odadobható míves textíliáknál is beszédesebbek a lányok, asszonyok és férfiak viseletére szolgáló ruhadarabok. Piros és kék színű motívumok emelik a formát, az ingvál- lak, a kendők nemes egyszerűséget egyedivé — túlzás nélkül leírhatjuk — alkotássá, művész értékké. Erdész Judit tetőtől talpig felöltözteti menyecskéjét, olyan elegáns réklit szab rá, kendőt a fejére, hogy ezzel a kollekcióval bármely világvárosban megtapsolnák. S mintha ízlésben és leleményben, a gyűjtött motívumok felhasználásának rendjében- módjában is versenyben lennének egymással, évek óta feltűnnek itt Eiben Imréné, Fehér Já- nosné, Fiser Józsefné, Forgács Antalné, Hajnal Lászlóné, Nagy Istvánné, Szalmás Lajosné, Tóth Csabáné, Zagyva Béláné munkái is, hogy Búrom Jánosné, Honvisák Jánosné, Tolnai Istvánné ésTóth Endréné alkotásaival összemérhetők legyenek. És ha van öröm egy kiállításban, amely a jövőre sugároz: két ötödosztályos tanuló, Aux Judit és Mihály Erzsébet dolgai is elvegyülnek a felnőttekéivel. Úgy látszik, nemcsak a népi teremtőerő a múltból, az alkotói szenvedély a jelenből, a fiatalságból — gazdagítja ezt az országot. Erhardt Miklós és Nagy Gabriella közös tárlatát az egri Ifjúsági Ház kísérleti galériájában nézhetik meg az érdeklődők. Szórakoztató, ismeretterjesztő rendezvények A Beatles-rajongóknak kínál kellemes elfoglaltságot az MMK-ban működő klub, amelynek legközelebbi foglalkozására ma este 6 órakor kerül sor. * „Én táncolnék veled” — ez a címe az egri Ifjúsági Ház programjának, amely szombat délután fél ötkor kezdődik az intézményben. Azokat várják az eseményre, akik valamelyest otthonosan mozognak a szalonzene, a standard, és a latin-amerikai táncok világában. * Ugyancsak az Ifjúsági Házban vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig a magnósklubba várják mindazokat, akik hifi minőségben szeretnék rögzíteni kedvenceik muzsikáját. Ez alkalommal Eric Clapton CD-je, valamint Cliff Richard és a Shadows együttes zenéje forog. Gyerekeknek, fiataloknak ajánljuk Szabad programozás játék kínál szórakoztató, s egyben hasznos elfoglaltságot a gyerekeknek, a Megyei Művelődési Központban, szombat délelőtt tíz órától. * Az egri Ifjúsági Ház Játszótér elnevezésű sorozatában szombat délelőtt fél 11-től tavaszi papírjátékokat, forgókat, sárkányokat készíthetnek a fiatalok, jó időben az intézmény előtt, eső esetén az aulában. Bugyros nyulak — Pompon csibék — Lutra-mat- ricák — Zöldágjárás Ünnepigéző családi hétvége Az egri Gyermek-Szabadidőközpont (Bartók tér 6.) mulatságos meghívón hirdette ünnepigéző családi hétvégi programját. Húsvéti játszóházba invitálja a gyerekeket a következő versikével: Egy nyulacskát bészalaszték, Ha nem bánnák, megöntözném. Öntök asz- szonyt leányával, várok tojást párjával. Szombaton délelőtt 9 órától kezdődik a vidámság, ahol a résztvevők, felnőttek, gyerekek egyaránt hímestojást festhetnek különféle technikával, bugyros nyulat, pom- poncsibét, rafiából ajándékkosarat, és húsvéti üdvözlőlapokat készíthetnek. Felelevenítik a zöldágjárás szokását és húsvétfát is állítanak. Lesz cserebere Lutra-matricábdl, vásár a siroki gyerekek gyöngyfűzéseiből. Aki csak tud, hozzon magával főtt, illetve kifújt tojásokat, pingponglabdákat, tűt, cérnát, ollót, ragasztót, a többiről e kellemesnek ígérkező program szervezői gondoskodnak. mww.mvM'kkMcu űeh NYERSANYAG HASZNOSÍTÓ VALLALAT, tájékoztatja Heves megye lakosságát, hogy a Környezetvédelmi Szövetséggel közösen 1990. április 1-jétől 30-ig HULLADÉKGYŰJTÉSI AKCIÓT szervez az egyidejűleg meghirdetett lomtalanítással egy időben. A MÉH Vállalat arra kéri a lakosságot, hogy egyrészről a környezetvédelem, másrészről a hasznosítható hulladékok visszagyűjtésében az akció során legyenek partnereink. v= J ÚJ! ÚJ! ÁPRILIS 2-ÁN 9 órakor megnyílik a BRAVO DIVATÁRU GMK üzlete! Külföldi és hazai DIVATÁRUK, LÁBBELIK széles választéka egyedi darabok is! Az első héten 10 % KEDVEZMÉNNYEL várjuk kedves vásárlóinkat az ÁFÉSZ ÁRUHÁZ II EMELETÉN. Nyitva hétköznap: 9-18-ig szombaton: 8-12-ig v----------------------------------^ Galyatetőn a Vasas üdülőbe gondnok házaspárt felveszünk, vendéglátóipari végzettség legalább az egyik félnél feltétel. Szolgálati férőhelyet biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a Vasas üdülőben, vagy a 76-041 -es telefonon. Miskolci Közúti Igazgatóság egri géptelepe Eger, Lenin út 196. sz. Szabad festési kapacitását felajánlja közületek és magánosok részére gépjárművek, gépek és egyéb berendezések festésére. Érdeklődni: 11-267 telefonon a telepvezetőnél.