Heves Megyei Népújság, 1990. február (41. évfolyam, 26-50. szám)
1990-02-03 / 28. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. február 3., szombat PANORÁMA 5. Kerecsendi krónika 1989 karácsonya egyszer történelemmé, iskolai tankönyvek anyagává válik majd. De azok, akik felnőtt fejjel élték át, sohasem fogják tudni érzelemmentesen felidézni e néhány nap eseményeit, melyeket persze ki-ki a maga módján élt és szenvedett meg. Ez az írás szubjektív krónika egy faluról, melyet sokan neveznek önzőnek, befelé fordulónak vagy éppen mozdithatatlannak, közönyösnek. Krónika és egyben köszönet mindazoknak, akik munkájukkal, részvételükkel, adományukkal hozzájárultak megemlékezésünk és gyűjtési kezdeményezésünk sikeréhez, s ahhoz, hogy az előbbi állítások ellenkezőjéről győződhessünk meg. Első nap, december 22-e. Nyugodt karácsonyra készülünk, nem megyünk vendégségbe, legyen együtt a család. Ez az év így is igen mozgalmas volt. Közben szorongunk: Temesváron tüntetés és tömeggyilkosság. A délelőtti betlehemezésből fáradtan érek haza. Szívmelengető élmény volt. Tíz gyerekkel jártuk a falut, könnyeztek, velünk énekeltek az idősek és fiatalok. „Végre megértük, hogy lehet már ezt is... Köszönjük, hogy elhoztátok a Jézuskát... Valamikor én is jártam...’’Sírás-nevetés, öröm, édesség és pénz a gyerekeknek. Mindahányszor fülembe csengenek egy ellendrukker előző napi gúnyos szavai: ”A bet- lehemezéstől még nem megyünk az égbe!” Persze, hogy nem. Éppen itt a földön akarunk valamit újrakezdeni. Otthon megállt a karácsonyi készülődés, szól a rádió, a televízió. Megbukott Ceausescu — mondják. Nem hiszem, nem tudom elhinni.. Mégis. Bebizonyította, hogy az önhittség önveszélyes. A korábban jól bevált ro- konszenvtüntetés ellene fordult. Bukarest is fellázadt. Hajnalig a televízió és a rádió mellett ülünk. Második nap: december 23-a. Nem tudunk aludni. Tenni kellene valamit, menni Erdélybe, örülni és félni, segíteni, ahogy lehet. Tehetetlenek vagyunk. A hírek ellentmondásosak. Halottak mindenütt. Közlemények és cáfolatok a klán tagjainak elfogásáról. Nem halad a házimunka. Mintha nem is karácsony közeledne. Nem fontos. Nem ez a fontos. ' Sanyiék javaslatára elhatározzuk, hogy az éjféli mise után mi is, az MDF helyi szervezete megemlékezünk a romániai áldozatokról, az iskolakertben, a félkész első és második világháborús hősi emlékműnél. Gyertyagyújtással, közösen a Kisgazdákkal. Meg kell beszélni a kántorral, hogy segítsen énekelni a székely himnuszt, a boldogasszony anyánkat. Vállalja. Délután újra betlehemezünk. Hideg, viharos a szél, estére elfáradnak a gyerekek. Mindenütt gyűjtenek. Pártok, szervezetek, magánszemélyek... Itt is lehetne, meg kellene próbálni. Egyeztetés a Kisgazdákkal, ők is így gondolnák, de hogyan, mikor, mit, hol? Egy dolog biztos: a két szervezet, az MDF és Kisgazdapárt közös akciót fog indítani. Éjszaka is kéklenek a televíziók, sokan virrasztanak. A Nagyváradról áttelepült család háziasz- szonya sírva mondja: Nincs erőm sütni, nem tudlak megkínálni benneteket. Ők a román rádiót is hallgatják, szomorúak a hírek. Újra nem alszunk, nem hagy aludni az aggodalom. Harmadik nap: december 24-e. Tegnap valaki — azt mondják, hogy a tanácselnök — eltakarította a szemetet az emlékmű körül. Sanyiék elhordták. Kati fenyőágakkal rakta körül a talapzatot. A népfront egyik volt vezetője, lemosta a márványtáblákat, elgereblyézte a földet. Egymástól függetlenül. Nem hiszek a szememnek. Délelőtt a templomban elpróbáljuk a betlehemi játékot. Erősítő kell, a gyerekeket zavarja a mikrofon, hadarnak, izgulnak. Majd meglátjuk. Hazamegyünk. Megérkeznek a barátaim Egerből. Utoljára augusztusban, Erdélyben voltunk együtt. Terveket szövünk, megyünk maid, lélekben már készülődünk. Ök sem takarítottak, nem főztek, lesték-várták a híreket. Közeledik a gyertyagyújtás ideje. Kopognak. Jóska jön, kezében papírlap. Istvánékkal megbeszélte: gyűjtsünk 26-án délelőtt, élelmiszert és pénzt, a könyvtárban, közösen a Kisgazdákkal. Megfogalmazzuk a hirdetmény szövegét, elviszi a tanácselnökhöz, hangosbemondón hirdesse ki.Gyertyagyújtás után újra kapcsolgatjuk a rádiót és a televíziót, hol itt, hol ott csípjük el a híreket. Éjjel féltizenket- tőkor a templomban találkozunk a gyerekekkel. Kicsit álmosak és izgatottak, de jól szerepelnek, talán csak az éneklés sikerült valahogy bátortalanul. Majd jövőre... A pap helyettesít Egerből — azt mondja: nézzük a szomszéd országot és köszönjük meg, hogy Isten megmentett bennünket attól, ami ott történik. Kérésünkre kihirdeti gyűjtési akciónkat, s figyelmeztet; jobb adni, mint adományra szorulni. Kifelé menet gyertyát gyújtunk. Átvonulunk az emlékműhöz. A talapzaton ott is lobognak még a gyertyák. Némán áll a sokaság. István mondatai: emlékezzünk meg a romániai halottakról és a szükséget szenvedőkről. Énekelünk, sokan sírnak.. Néhányan éjjel kettőig őrizzük a gyertyákat, kicsiket, nagyokat, fehéreket, színeseket. Felavattuk a még befejezetlen obeliszket. Negyedik nap, december 25-e. A hajnali lefekvés után ötkor már a lakásban bolyongunk, hallgatjuk a rádiót. Vendégek jönnek, másról velük sem tudunk beszélni. Délután újra elmegyünk az emlékműhöz, meggyújtjuk a maradék gyertyákat. Többen újakat hoznak. Délelőtt a hangosbemondóból mindenki megtudhatta a másnapi gyűjtést. Lemezről szólt a székely himnusz is, arra ébredhettek az aludni tudók. íveket készítünk, aggodalmaskodunk: vajon lesznek-e adakozók? Este elmegyek a takarító nénihez: fűtené be másnap a könyvtárat, takarítani nem kell, gyűjtünk. Már kitakarítottam — mondja — minden rendben lesz. Ötödik nap: december 26-a Megyek a könyvtárba, útközben kiragasztok néhány plakátot. Meleg fogad, jön Juli néni, kérdezi, nem fázok-e? Jó korán begyújtott. Az ablakra ragasztott felhívás előtt mécsest gyújtunk. Ég egész délelőtt.Hirdet, kér, lobog, szólongat a gyönge láng. Fél kilencig csak az MDF és a Kisgazdák. Toporgunk, hallgatjuk a rádiót, tépelődünk. Aztán megjön az első adakozó. Gondosan becsomagolt kartondobozban — akár postára is adhatná — többféle élelmiszert hoz. Jönnek aztán mások is. Ahogyan szaporodnak az adományok, úgy derülünk fel. Lám-lám, kishitűek voltunk. Hoznak pénzt is és szalonnát, konzervet, babot, lisztet, cukrot, fűszert, édességet, teát, gyógyszert, krumplit... Sok sikert kívánnak a munkánkhoz, a szék szélére ereszkedve váltanak velünk néhány mondatot, belehallgatnak a hírekbe, majd igyekeznek haza: a televízió állítólag bemutatja Ceausescu kivégzé- sét.Korosabb férfiak mondják: ötvenhat óta nem volt ilyen gyűjtés a faluban, akkor két teherautó élelmiszert küldtek a fővárosba. Sokan bekopognak, érdeklődnek: mit hozzanak, mire van szükség? Fordulnak, s rövid idő múlva megjönnek: gyalog, felpakolt kerékpárt tolva, fiatalasz- szony két kisgyerekkel, autóval helyből és a szomszéd faluból, kosárral, zsákkal, dobozokkal, szatyrokkal.Van aki krumplit hozna nagyobb mennyiségben, délután a házaktól Jóska teherautójával szállítjuk el. Idős emberek is jönnek, bottal, bepárásodó szemüvegben, szinte szorongva, lámpalázasan. Hogyne jutna eszünkbe a bibliai szegény asszony két fillérje... Templomba induló öregasz- szonyok. Megkéijük őket, útközben szóljanak az ismerősöknek. Délután fél kettő. Válogatunk, csomagolunk. Egyik tábla szalonnán, a gondosan átkötözött, hófehér csomagolópapíron két sor:’’Imádkozunk értetek. Heves megye, Kerecsend.” Nemcsak kenyérrel él az ember. Végeztünk, elindult a teherautó, mi is megyünk haza. Az éjfél újra a televízió előtt ér bennünket. Képek és beszámoló a diktátor és felesége bírósági tárgyalásáról, kivégzéséről. A vádpontok között hatvanezer ember elpusztítása is szerepel. Vége az adásnak, vége az ünnepnek is. Holnap munkanap. Nyugodt éjszakát, boldog karácsonyt Európa! Román Éva A hét embere:_______________________________________________ „Négy óra kemény munkával keresem meg egy kiló hús árát...” Egyszer már találkoztunk. A munka ünnepe előtt Bartus István, a Csepel Autó 3-as számú gyárának meósa társaival együtt igen keményen mondta el véleményét helyzetükről. Alig több mint fél évvel később, mikor újra felkeresem, a gyáron új tábla: Sebességváltó Rt. — Érzi-e már a változás hatását? — Nagyon friss még a dolog,, január 1-jétől alakultunk át. Eljutottunk ugyanis egy olyan pontra, amikor az egész kollektíva tudta: a régi forma már nem járható üt. Erről a vezetést is biztosítottuk, támogattuk az elképzelésben. Most reményt látunk, hogy a bérek is jobbak lesznek. Beígérték a 10 százalékos fejlesztést, erre a közeljövőben kerülne sor, s esetleg fél év után újabb béremelést kapunk. Minden attól függ, hogy a részvény- társaság hogyan gazdálkodik. Mindenképpen nyereségesnek kell lenni, különben becsukhatjuk a kaput. Most a Sebességváltó Rt.-ben a mi gyárunk a központ, s hozzánk tartozik a pesterzsébeti volt 2-es gyár. — Ön személy szerint lát arra biztosítékot, hogy a várt eredmény megszületik? — Sajnos ott tartunk, hogy a valamikori jó szakmunkásgárdából nagyon sokan elmentek. Létrejöttek a kisüzemek, a vállalkozások, „elszippantották” a jobbakat. Az esztergályosok többsége külföldi, NSZK-beli munkavégzést vállalt. Akik itt maradtunk, egyet tudunk tenni: még többet dolgozunk. Bár azt már mondani sem kell, a személyi jövedelemadó igen nagy teljesít- mény-visszafogó erő. A nyolcórás műszak után sokat túlórázom, van hogy reggel 6-tól este 6-ig dolgozom, meg szombatvasárnap is. A 17 ezerből jó, ha tizenkettőt hazaviszek. — Ezek szerint kevés idő jut a családra... — Pénz kell, élni kell. Nem marad más, mint a munka. Van két tizenötéves ikerfiam, gondolhatja, ez a kereset mire elég egy négytagú családnak... Még mindig ott tartunk, hogy a falun élő szüleim segítenek, holott már régen nekünk kellene őket istá- polnunk. Azért reményekedem abban, hogy a részvénytársasági formában a jó munkának meg lesz az eredménye is. Nyugatra gyártunk, oda pedig minőséget kell produkálnunk. Persze, a feltételek nem épp rózsásak. A szakmunkások hiánya és a gépek állapota miatt. Mert a mi gépeink egy tőkésnél már öregnek számítanak. — Az új „felállásban ” tehát ugyancsakfeladták önöknek a leckét... — Változtatni kell a vezetőktől kezdve a munkásokig mindenkinek. Olyasféle mottót kell magunkévá tenni, nem ismerünk lehetetlent. — Rendben. De mit várhatnak cserébe? — Sajnos arra nincs kilátás jelen pillanatban, hogy az inflációt, az áremelést egyik napról a másikra ellensúlyozni tudjuk. A politikai életben nagy változások következtek be, de a gazdaság ma is egy helyben toporog. Ha hirtelen meg tudnám mondani mivel segítenénk elő a fellendülést, talán miniszteri székben ülnék. Bár szerintem az össztermelést inkább gazdasági vezetőknek kellene irányítani, semmint politikusoknak. Pillanatnyilag úgy néz ki azonban, a munkások megélhetésével ma senki sem törődik. Van, hogy nálunk is üres a kassza. Aztán három éve voltunk utoljára üdülni. Luxusra meg egyáltalán nem futja. De tudja, hogy mit jelent nálunk a luxus? Ha huszonkét évi munka után végre vehetnék egy kocsit. De 1990-ben ott tartunk, hogy négy órai kemény munkámmal keresem meg egy kiló hús árát..! Mikes Márta Kilenc forintért teljes ellátás A Heves megyei Gyöngyössolymos tanácsa 1,5 millió forint költséggel egy régi pedagóguslakásból a helyi, létminimum alatt élő öregek számára klubot alakított ki. Az elkövetkezendőkben naponta 9 forint térítés ellenében reggelivel, ebéddel, uzsonnával váiják az arra rászorulókat a 20 férőhelyes korszerű létesítményben, ahol hasznos időtöltésről, szórakozásról is gondoskodnak számukra. Az öregek klubja előtt: Tóth Sándomé, Lovász Lajosáé, Karsai Andrásné termelőszövetkezeti nyugdíjasok Molnár Jánosné és nyugdíjas társai A korszerűen felszerelt tálalóban ebédosztáshoz készülődnek A pihenőben (Szabó Sándor i felvételei I - MTI)
