Heves Megyei Népújság, 1990. február (41. évfolyam, 26-50. szám)
1990-02-22 / 45. szám
I 4- ______________________________NÉPÚJSÁG, <990. február 22, csütörtök a z APEH ellen Roham — „Kék papírja nincs a bácsinak? — Kék?...Nem tudom, betettek nekem ide mindent, ebbe... — Jó, de ez nincs kitöltve rendesen. (Tanácstalan nézés: most mi lesz?) — Bácsi, én nem írhatom be maga helyett, ez szabály, de majd diktálom, hogy mit kell kitölteni. Ide például a munkáltatótól származó összeget írja be, utána pedig a nyugdijat. (A bácsi bütykös kezébe fogja a tollat, és minden leírt szám után fölpillant, vajon jó helyre írta?) Az APEH dr. Nagy János üti irodájában, egy paksaméta-ha- lom mögött ülök. Olvasgatom az előttem heverő iratokat: Személyi jövedelemadó-bevallás az 1989-es évről; Heves Megyei Adó-felügyelőség címzésű borítékok; Útmutató az 1989. évi adóbevalláshoz; igen esztétikus színű papírok. Nekem azt mondták, itt összeverekedtek az emberek. Egy szimpatikus hölgy vehemensen próbál meggyőzni ennek az ellenkezőjéről, — Ügyfélfogadó társa oldalpillantásából viszont látom: ha verekedés nem is, kisebb csetepaté azért előfordult már ebben a szobában. Két ügyintéző szemben harminc emberrel, egy ügyfélre minimum öt percet kell szánni. „Alig” két és fél óra, mire a harmincadik sorra kerül — nem csoda, ha ideges lesz... Megfordul itt szinte mindenki. A dörzsölt használtcikk-keres- kedőtől a maszek árufuvarozón át a fekete fejkendős özvegyasz- szonyig, kopott kabátos nyugdíjasig. Az ajtón belépve azonban mindannyian ügyféllé válnak, egyformán tanácstalanok, egyformán szoronganak. Látható: itt most pénzről van szó. És nem mindig kevésről... — Figyeljen ide mindenki, akit érdekel, most elmondom, hogyan kell visszaigényelni — hadarja szinte egy szuszra Éva. ó itt a főnök, csodálom is, hogy mindenre tud válaszolni, csak néha kell előkapnia valamelyik közlönyt. Egyfolytában csörög a telefon, Éva néha felveszi... „Béla, ha valamilyen problémája van, jöjjön be, tele van a szoba, nem tudok telefonon felvilágosítást adni...” Közben madzagot vág — ezzel „kötik le” a pénztár- könyveket, majd leragasztják egy körcímkével, rányomnak vagy négy pecsétet — csalni nem lehet, erről egy húszcentis madzag gondoskodik...micsoda irónia, többmilliós tételek egyetlen madzagon „lebegnek”. Ismét telefon. — Mi lesz azzal a bácsival, Erika? — Erika, tele van a szoba... — Erika, írd már meg, mert egyszerűen nem tudok létezni. Értesítsétek már a bácsit, mert én megígértem, megírjuk neki, hogy mi van. Intézzétek már el, jó Éva nem panaszkodik. Nincs is rá ideje, egyetlen mondatot súg oda nekem egész délelőtt: itt van ez a rengeteg ember — és neki egy státusszal kevesebb lett, a hajdani főnök más munkakörbe került — de állományban maradt az APEH-nél, a kör bezárult, fejlesztésre nincs mód. A fiatalabbik lánnyal, Gabival is körülbelül ennyit „beszélgetek” , ő szabadkozik: „olyan rossz, én a szolgálatatási csoportnál vagyok — nem tudok semmit, de az ügyfélszolgálaton is gyakorolnom kell...” Nyugdíjas bácsi, hosszú, szürke kabátban. Halkan beszél, de elszántan... — Arra vagyok kíváncsi, hogy mennyi pénz jár nekem vissza, és ezt hol keressem... (Mondják neki, ha elküldte az igazoló lapot, nemsokára megkapja a járandóságát.) — Igen, de hol keressem a pénzt? (Nem kell keresni, majd kiviszi a postás — így a válasz, de a bácsi nem hiszi, keményen, gyanakvón néz, őt itt most biztosan be akaiják csapni...) — Mikor kapom meg a pénzt? — kérdezi nyakasan, rendületlenül. (Harminc nap a hivatalos határidő — addig várni kell. A hivatalt nem érdekli, hogy a pénz tavaly óta egyfolytában romlik, lehet, hogy még a harminc nap alatt lesz vagy két-három forint- leértékelés, abból már nem lehet ugyanazt a kenyeret megvenni — az áremelésekről már nem is beszélve.) — Várjon bácsi türelmesen — intik le. — Én várok, aranyos, csak a pék, meg a hentes, az nem vár... — szól a bácsi, és összébbhúzva magán a kabátot, lassan, nagyon lassan megy kifelé. A másik véglet: aj ólmenő butikos. Nem törtet előre, ácsorog, látszik: erre most „rá van szánva” az idő. Amikor az asztalhoz ér, akkor is nyugodt, szinte fenn- sőbbséges. Nem kérdez — ő jól tájékozott — csupán „rendel”. Pontosan megmondja, milyen fajta iratból hány darabra van szüksége. A három papír tizenkét forintba kerül. Tizenötöt ad, és nem kér vissza... Doros Judit Nemcsak Gyöngyösön, Egerben — hanem Hevesen is gond ma még a telefon. A vártnál szerényebb eredménnyel szorgalmazta, segítette a hálózat korszerűsítését, bővítéséta helyi tanács, a város pénzéből annak idején vásárolt új, ezervonalas konténerközpont igencsak messzi esik a régóta várt megoldástól. Hiába tartozik ma a település immár a nemzetközi távhívásos rendszerhez is, ha közel 700 igénylő várja meglehetősen reménytelenül, hogy sorra kerüljön kérésével. A szükséges további — előzőhöz hasonló — fejlesztés ugyanis egyelőre szóba sem jöhet. Úgy tartják, hogy jelenleg ennél fontosabb a gáz, amit a lakosság kevésbé tud nélkülözni. Kontra Gyula tanácselnök ilyesfélével kezdte azt a beszélgetést, amelyben a környező kisebb helységek — falvak, községek — mindeddig viselt még nehezebb sorsára utalt. Ha a hevesiek is panaszkodhatnak a hírközlés problémáira — mondta — a körzet más részein élők számára már egyszerűen tarthatatlan volt a helyzet Akár csupán a hivatalos érintkezés, a tanácsok közötti információcsere, kapcsolattartás is nagyon próbára tette az ember idegeit. Nem egyszer egy-egy közelebbi telefonálásra is igen sokáig kellett várni, a távolabbiaknái pedig gyakori volt, hogy a reggeli hívásra csak jókor délután jelentkezett a keresett fél. — Arra, hogy a korszerűsítés belátható időn belül városunk egész körzetét érinti — magyarázta a tanácselnök —, szinte gondolni sem mertünk. Ezért próbálkoztunk a magunk módján. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy — egyelőre — a rádió- telefon is előrelépést jelenthetne. Eredetileg önálló frekvenciasávot kértünk volna hozzá, de később eszünkbe jutott, hogy talán erre sincs szükség. Hiszen a polgári védelmi parancsnokságoknak — helyi vezetői, mint ismeretes: mindenütt a tanácselnökök — tulajdonképpen már biztosították az említett hullámmezőt, csak éppen alig-alig vagy nem is használták. Nos, ezek után megkerestük hát a Rádiósok Országos Egyesületét, amelynek képviselői aztán tanulmányozták körülményeinket, s támogattak bennünket törekvéseinkben. A tanácsok mindegyikéhez jutott azóta egy-egy ügyes kis készülék, a hevesi városházára pedig egy jókora antenna, átjátszó állomás is került. Valamennyi rádióhívás ez utóbbiak közvetítésével kerül a telefonrendszerre, pontosabban a mi vonalunkra, ahonnan az összeköttetés így a világ legkülönbözőbb helyei között pillanatokon belül biztosítható. Csupán érdekességként említem, hogy ilyenformán a távhívásra a mi hivatali gépkocsink is alkalmas. Vezetőink, ügyintézőink fontos, sürgős ügyeket menetközben is megbeszélhetnek a területen a körzet tanácsaival, illetve a kívül eső szervekkel is. — Élnek a lehetőséggel? — December óta telefonálunk így egymásnak. Legalábbis többségben. Mert az az igazság, hogy — bár a városkörnyéki bizottság ülésén mindenki jóváhagyta a tervet, s vállalta a megvalósítás költségét is — néhány tanács még egy kicsit idegenkedik ennek a telefonnak a használatától. Ahol kipróbálták, esküdnek rá, hogy jó ötletet sikerült megvalósítanunk, s eléggé olcsón. A tizenöt tanács ugyanis együttesen sem fizetett érte 1.078.000forintnál többet, az elképzelt összegek fele sem jutott a községekre. Ennélfogva ott tartunk, hogy rendszerünk iránt már gazdasági szervezet is érdeklődik. Legutóbbb például egy újlőrincfalvi üzem közölte velünk csatlakozási szándékát. Mivel maga is olcsóbbnak találja a megoldást, mintha a postától igényelné a szükséges hagyományosabb telefonvonal kiépítését. Amíg azonban a hiányzó számláló-berendezést fel nem szereltetjük, a tanácsokon kívülieknek várniuk kell. Hiszen egyelőre — a kísérleti időszakban — sajnos, még a külső hívók telefonálásai is a városháza számláját terhelik. (gyóni) Az ország legmagasabban fekvő büféje és szállodája Kékestetőn Teltház a mátraházi parkolóban Kell a hólánc Fehér Mátra A várvavárt télből igen keveset láthattunk az idén. A téli sportok kedvelőit nem kényeztette el az időjárás. A Mátra magasabb helyeit februárban mintegy 20 centiméteres hótakaró fedte, míg a hegység tövében tavaszias az időjárás. (Szabó Sándor felvételei - MTI) Az első lépések
