Heves Megyei Népújság, 1990. február (41. évfolyam, 26-50. szám)

1990-02-17 / 41. szám

4. TÁRSADALOM — POLITIKA NÉPÚJSÁG, 1990. február 17., szombat Már megint volt egy \ t uAirürtn cm iMJt; lw nm itt» hciciou BT ISCMMÄVA* WIIIW HIM IWWtlI Az egyik győztes film: A halálraítélt. Rendező: Zsombolyai János XXII. magyar filmszemle, 1990. február 2—8., Budapesti Kongresszusi Központ A győztesek í'»í9t má Loose György Szoajaa te aana chaud Hunnia rílwatdOió A díjazottak közt volt a Könnyű vér. Rendező: Szomjas György ShssstSea-Mrsg« Irpte Sopslts I.« <>U«í itt Hunnia fii*M4I4 M1V f«5 ­Sopsits Árpád Céllövöldéje az elsőfilmesek munkái közül kitűnt Tudathasadásos állapotban van a néző, mióta a magyar moz­góképkultúra éves fesztiválját nem játékfílmszemlének, csak filmszemlének hívják. Igazából nem tudja, hogy mivel kerül szembe a vetítőteremben. A mű­vészettel lesz találkája, vagy va­lami mással. Jó, jó, azt mondta Szőcs István, az idei zsűrielnök, hogy Magyarországon a doku­mentumfilm virágzása (vagy in­kább dömpingje?) olyasfajta je­lenség, mint annak idején az olasz neorealizmus születése. Hogy tudniillik a szükség hívta életre, de érték teremtődik. Erre még egy esztendővel ezelőtt ma­gáin is bólogattam, amikor a Gyarmathy — Böszörményi szerzőpáros díjnyertes, s valóban revelatív alkotását, a Recsk 1953-at megnézhettem. Most ugyanez a két rendező egy ki- lencvenperces filmmel jelentke­zett. Pontosabban, egy filmre vett interjúval. A főhős — az inteijúalany — nem kevésbé érdekes személyi­ség, mint akikkel ma a nagy felis­merések idején van alkalmunk szembesülni. A koncepciós pe­rek egyik főszereplője (s egyben áldozata is) Sárközy Endre egy­kori bíró, a rendszer szolgalelkű kiszolgálója. Életének kritikus tíz esztendejéről számol be (a fel- szabadulástól ’56-ig), viszonylag megrendítő őszinteséggel. A film ettől nézhető. De hát nem filmet látunk, csak egy embert, aki be­avat bennünket legszégyellniva- lóbb titkaiba. Mi, újságírók hetente két, de legalább egy alkalommal készí­tünk efféle mélyinterjút. Lehet, hogy a kérdezett nem ennyire ér­dekes ember, de az is lehet, hogy az. Ha riportjainkat celluloidra rögzítenénk, akár ilyen film is le­hetne belőle. A kép, a beállítás elvesztette valódi szerepét. Lát­ható, nem elég a bátorság a té­ma-, lelemény a szereplők meg­választásában. Mozi kellene! így ez is — társaival együtt — olyan dokumentumfilm lett, amely a levéltárak polcaira, vagy törté­nelmi tananyagok mellé szemlél- tetőül kívánkozik. Ez nem kevés ugyan, de más, mint ami a ma­gyar filmművészettől elvárható. * * * Elképzelem, hogy mondjuk tíz esztendő múlva befutott hazai író leszek (képzelni mindent sza­bad). S egy rangos hazai rendez­vény, teszem azt az év filmtermé­sét bemutató fesztivál zsűrijébe is meghívást kapok. No már­most, vagy végignézem a tenger­nyi unalmasabbnál unalmasabb dokumentum- (26) és játékfil­met (17), vagy nem, mindeneset­re elmondom a véleményemet a nagyközönség előtt a verseny­zőkről és műveikről. S mivel az idő tájt már kellőképpen láza le­szek (bemutatták már jó néhány darabomat akkorra, s a könyvei­met is elkapkodták), hát kellő­képp lazán, jól odamondogatok. •Például olyanokat fogok szólani, „hogy ha tudom, hogy ilyen po­csék a kínálat, akkor inkább el se jövök”. Aztán azért mégis meg­említek néhány művet, ami azért nem annyira, meg volt benne va­lami, meg aztán kitűnően megol­dotta ezt meg azt. S aztán csak amúgy mellékesen utalok rá, hogy ezt a barátom, a ... (és itt a becenevén említem a rendezőt, az operatőrt) azért mégis jól el­kapta. Nem véletlen, hogy az előttem szóló zsűritársam (s itt megint becenév következik) is így látta, mert a szünetben mondta nekem. Ezek után elhallgatok, mert érezni fogom, hogy most már kellőképp manipuláltam a jelen­levők véleményét. S megnyug­szom, hogy a barátom sem fog rám haragudni, s lehet, hogy al­kalomadtán viszonozza. Ázon meg nem töprengek, hogy őszin­te voltam, vagy nem. Szóval ezt fogom tenni, ha... (Mindez egyébként a zsűri nyilvános vitá­ján ötlött az eszembe. Kornis Mi­hály beszélt akkor.) * * * A filmcsináláshoz elsősorban papír és ceruza kell. Sok efféle aforizmatikus kijelentés hang­zott el a szemle záró vitáján; ám ez egyike azoknak, amelyek ér­demesek a feljegyzésre. Badar János Félix, a Francia- országban élő filmes arra a tipi­kus magyar jelenségre utalt ez­zel, amely a most bemutatott 17 játékfilm gyermekbetegsége is volt. Ámbár úgy gondolom, az előkészítetlenség, az átgondolat­lanság nemcsak a filmipart jel­lemzi nálunk. Leásva a dolgok mélyére, valószínű, kiderülne az is, hogy a filmcsinálók — ezúttal többségükben fiatalok—az utol­só pillanatban értesültek arról, hogy mégis dolgozhatnak, hogy mindvégig nem tudtak pontos összegeket, hogy egyáltalán mil­lió bizonytalansággal kellett megküzdeniük. Ez mégsem mentség a drama- turgiátlan, forgatókönyv nélküli művekre. Lehet, hogy nemcsak a papír és ceruza, de a teremtő gondolat is hiányzik? Ámbár ezt nem hiszem. * * * Hőzöngtek az elsőfilmes ren­dezők. Lázongtak a struktúra el­len, a hivatalos filmoligarchák el­len (Kőhalmi Ferenc filmfőigaz­gató „jól bírta”), csak hát így visz- szanézve az ember eltöpreng: nagy garral döntögették a nyitott kapukat. Bejöttek rajta, és alig vesszük észre. Tehetséges embe­reket sejtetnek ugyan a művek, de... a hollywoodi sikerfilmekből és máshonnan ellesett patronok, merész képvágások, túl rikító színek, mesterkélt beállítások le­pik el a vásznat. S mindezek mö­gött az eredeti gondolat alig lát­szik. No, nemcsak ők hibásak. A résztvevő hat műhely például. Nem igazán látszott, ki honnan jött, ki kinek a tanítványa. Erre mondta Koltay Lajos (szintén a bírálók székéből): — „Haverság- ból nem lehet stúdiót vezetni!” A sokféleségre már megvan a lehetőség. Egyelőre arctalan mű­helyek arctalan produkcióit lát­hattuk. , * * * A nagy nyilvánosság előtt elejtett félmondatból értesültem róla, hogy a Hunniában (?) ki­lencven főfoglalkozású rendező vár a lehetőségre. A főiskola ont­ja magából a szakembereket, akik aztán munka (de nem fize­tés) híján tengődnek. Az egy év­re előirányzott, filmkészítésre szánt összeg csak a várakozók egynegyedének elegendő. Hogy mennyire pontosak ezek az in­formációk? Nem tudom. Az mindenképp árulkodó, hogy any- nyi kezdő filmes debütált ezúttal. Nekik még nem volt veszteni va­lójuk, s így olcsón is hajlandók voltak dolgozni. Ámbár Elek Judit verseny­filmjébe, a Tutajosokba millió­kat öltek bele (kooprodukcióval készült), s az sem rendítette meg sem a szakmát, sem a publiku­mot. Azt mondják, vannak nálunk négyszerte nagyobb országok, ahol negyedennyi film készül. Ott viszont nem engedik meg maguknak azt a luxust, hogy se- lejtet gyártsanak. Pedig az emlí­tett helyeken nem elsősorban ál­lami támogatásból, tehát nem az adófizető állampolgárok pénzé­ből finanszírozzák a filmipart. De hát ahány ház, annyi szo­kás. Vannak országok például, ahol azért csinálnak filmeket, hogy az emberek bemenjenek a mozikba, és azokat levetítsék ne­kik. Jámbor Ildikó A XXII. magyar filmszemlén a zsűri nem adott ki fődijat, nem talált ugyanis olyan művet, amely alkalmas lenne a legmaga­sabb kitüntetésre. A játékfilmek kategóriájában és a dokumen­tumalkotásoknál is hirdetett azonban győztest. A Halálraítélt — Zsombolyai János rendezése. A történet 1958-ban játszódik, egy halálraí­télt fiatalember várakozik a ki­végzésre. Tudja, meg kell halnia, s felidézi rövid életét. Újra végig­halad — gondolatban — az el­múlt öt éven. A vele történtek is felkeltik érdeklődésünket, még­sem ez a mű legnagyobb értéke. Gergő Ferenc élte a milliók éle­tét: szeretett, dolgozott, részt vett ’56-ban a munkástanács ülésein. A néző akkor nem tud szabadulni a látottaktól, amikor a lelki terror tanúja lesz. Meg­kezdődik a bosszú, a halálos íté­let „elkerülhetetlen”. Torokszo­rító perceket élünk át mi is a né­zőtéren, amikor elkezdődik a hosszadalmas folyamat az akasz­tásig. A fiatalember leszámol az életével: többször hitegetik — másnap fogják kivégezni, s min­dig elhalasztják. A végén persze a nagylelkű igazságszolgáltatás kegyelmet ad számára. S hogy közben lélekben megnyomoro- dik?Shogy közben egy népet si­került megfélemlíteni? A múlt­ban játszódik tehát a cselek­mény, de nagyon is a mához szól. A főszereplő, Malcsiner Péter nem játszotta, élte Gergő Fe­renc, a kor magyar „hősének” sorsát. Tehetségének új vonásait mutatta Bubik István is. Megany- nyi rokonszenves alak megfor­málása után AVH-s tisztet ját­szik. A Dunafilm forgalmazta hazánkban az Esőembert, s más világhírű alkotást. Ez a cég „tuti­ra” szokott menni, és tavasszal ez a cég (esz a Halálraítélt forgal­mazója. A halál villamosa — a doku­mentumfilmek között találtatott a legjobbnak. 1988 novemberé­ben megöltek egy rendőrt. A gyanúsított ellen sikerült egy egész országot felbujtani. Buk- szár Tibort hősi halottjának te­kintette a BM, de az igazság las­san kiderült. A vizsgálatok bebi­zonyították, a rendőr erősen al­koholos állapotban volt, s ez döntően meghatározta fellépését Solymosi Attila és barátai ellen. A film a bírósági tárgyalás sűrít­ménye. A tárgyalás elnökének magatartása, egész lénye annyira kisszerű volt, hogy bár tragédiá­ról, gyilkosságról szólt a per, a résztvevők gyakran megmoso­lyogták, sőt nevették „mélyen- szántó” kérdéseit. A zűrzavaros magyar viszonyokat mesterien ábrázolja a film. A nyilvánosság már megvan, filmezni is lehet a tárgyaláson, de az elnök nem tud kitörni múltjának béklyóiból. Olyan nagy volt az előítélete a fi­úkkal szemben, hogy szinte sze­mélyes sértésnek vette az igazság kitárulkozását. S a történet vé­gén bár Solymosi Attila letartóz­tatásban marad, ügyét újratár­gyalják. Az elsőfilmes rendező­nek ölébe hullt a szerencse: do­kumentumfilmjéhez „színészi adottságokkal” rendelkező bírót Az újvidéki és a szabadkai új­ságok az utóbbi időben gyakran foglalkoznak a jugoszláviai, fő­ként a vajdasági magyar nemze­tiség lélekszámánák rohamos csökkenésével, a negatív demog­ráfiai folyamatokkal, az asszimi­lációval és ezek okaival. Jugoszláviában az 1953-ban megtartott összeírás adatai sze­rint az ország 16.9 millió lakosa közül 502 ezren vallották magu­kat magyarnak. Számuk az 1961. évi összeírás idejére 504 ezer fölé emelkedett, az 1971-es nép- számlálásig (amikor a lakosság­létszám meghaladta a 20.5 milli­ót) viszont 477 ezerre esett visz- sza. Közülük 425 ezren éltek vaj­daság autonom tartományban, 36 ezren Horvátországban, 11 ezren Szlovéniában, a többiek pedig az ország más vidékein. Az 1981. évi népszámláláskof az ország 22.5 millió lakosa kö­zött 385 ezer magyart vettek számba. Közölük azonban 14 ezer vendégmunkásként külföl­dön tartózkodott. Akkor 370 ezer magyar használta családjá­ban kizárólag a magyar nyelvet. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a vajdasági magyarság lét­száma az 1971 és 1981 közötti évtizedben 50-60 ezerrel kisebb lett. Azóta a romlási folyamatok felgyorsultak. Í987-ben például 4170 gyermek született, 3167 férfi és 3132 nő halt meg, vagyis 2129-el nagyobb volt az elhalá­lozások száma, mint a születése­ké. 1987-re a vajdasági magyar­ság száma a születési ezreléknél magasabb elhalálozási ezrelék folytán 358 ezer főre csökkent.' Évenkénti természetes népes­ségcsökkenése az egy százalék felé közelít. Mimics Károly, a politikai tu­dományok kandidátusa az újvi­talált. Mikor felismerte „rögtön­zéseit”, előtérbe állította, s így az elnök kegyetlen önarcképet adott, de nemcsak önmagáról... A zsűri tetszését — méltatla­nul — nyerte el a Vérrel és kötél­lel című film, amely arra keres választ, mi történt valójában Mosonmagyaróváron ’56. októ­ber 26-án. Hogyan halhatott meg több mint száz tüntető. Bű­nös-e Dudás István laktanyapa­rancsnok? Nagyszabású és tisz­teletre méltó Erdélyi János és Zsigmond Dezső vállalkozása, de sajnos, arányt vesztett. Sok lé­nyegi kérdésre nem válaszol. Mintha rádióriportot hallgat­nánk, ahhoz azonban nem kell filmszalag... Hernádi Ferenc déki Magyar Szó hasábjain kö­zölt átfogó tanulmányában ki­mutatta, hogy a vajdasági ma­gyar nemzetiség lélekszáma 1997-ben legfeljebb 333 ezer lesz. Ez azt jelenti, hogy alig há­rom és fél évtized alatt több mint 270 ezerrel csökken. Jugoszláviában több mint 20 éve tart a gazdasági válság. Mir- nics szerint a súlyos gazdasági válság váltotta ki a romboló de­mográfiai folyamatokat is. A vajdasági magyarság eseté­ben a tudós így válaszol a felve­tett problémákra: ilyen hihetet­lenül gyors demográfiai romlás és a nemzetiségek részéről tuda­tosan vállalt és sürgetett asszimi­láció egy hosszan tartó korszak politikai erőszakoskodásában keresendő. Félelmetesen hangzik, de így van: a nemzetiségi politika, ha nem is teljes egészében, de min­den bizonnyal túlnyomórészt felelős azért, hogy a magyar nemzetiségben kialakult egy ki­sebbrendűségi érzés és pszichó­zis — mondja végül a tanulmány — félelmetesen hangzik, de így van: egy a nemzetiségi politika által intézményesített keretben alakult ki ez a kisebbségi tudat, és mindmáig ennek intézménye­sített rendszere védi és éleszti ál­landóan újjá a kisebbségi távlat- talanság érzetét. Nagy abszur­dumnak tekinthető, hogy a nem­zetiségi politika egyes képviselői a gyorsan asszimilálódó vagy asz- szimilálható, magyarul beszélni már régen nem tudó „magyaro­kat” tekintik jugoszláv orientált- ságúaknak. Holott minden itt élő magyar jugoszláv orientáltságú, hiszen Jugoszláviában látja az egyetlen hazáját. Még akkor is, ha ragaszkodik magyarságához, anyanyelvéhez, anyanyelvű kul­túrájához. Márkus Gyula Dürrenmatt-feldolgozás Bár a zsűrinek tetszett, mégis hatalmasat bukott a Szürkület. Fe­hér György rendező költőien szép, lírai filmet forgatott. Minden jele­netben érezzük a tehetséget, de a film mégis kudarc. Miért? Nincs rit­musa, monoton, és szépeleg. A történet egyébként egy híres Dürren- matt-novella feldolgozása — természetesen a ráutalás nélkül. A vetí­tés zsúfolt nézőtér előtt kezdődött, de tízesével mentek ki az emberek a Pátriából. A film végén Berkes Zsuzsa műsorvezető kért nyugalmat a fütyülő közönségtől. Ez a harc lesz a végső? (film az MSZMP-ről) A politikai közhangulat alapozta meg a dokumentumfilmek fo­gadtatását. Az Ez a harc lesz a végső? óriási vihart váltott ki. Mikor tisztességes egy alkotás? Ma, amikor mindent el lehet adni, van-e ve­vő a Kádár-temetés komikus bemutatására? Olyan mértékben mani­pulál a film, hogy a sötétben, a vetítés alatt elfogadjuk, csak később szégyelljük magunkat. A film a marxista egységplatform konzervatív, elfogadhatatlan nézeteit,is bemutatja. A rendező azonban demagóg módon megmarad a felszínen. Hogyan lehet ma Magyarországon pénzhez jutni? Grünwalszky Ferenc (Kicsi, de nagyon erős) és Szomjas György (Könnyű vér) két különálló filmet forgatott, de közös bennük a kér­désfelvetés: hogyan lehet ma Magyarországon pénzhez jutni? A Ki­csi, de nagyon erős főszereplője betörőként, a Könnyű vér barátnői pedig prostituáltként. A történetek bár érdekesek, de amikor a sze­replők megszólalnak, érdektelenné válnak... Annyi a káromkodás, hogy a szereplőket sajnálni kezdjük... Pénzt tudnak ugyan szerezni, de a csillogás a bunkóságot nem tudja eltüntetni. Nagy Feró főszerepben Sopsits Árpád a Céllövölde rendezője. Egy apagyilkosság okait keresi a nyomozótiszt — Nagy Feró. Az új alkotók között Sopsits te­hetsége a legérezhetőbb, bár dramaturgiája átgondolatlan. Botrány a záróesten A szemle legnépszerűtlenebb résztvevője a filmfőigazgató volt. Amikor a záróünnepségben szólni akart, nagy füttykoncert fogadta, s Kőhalmi Ferenc két mondat után lejött a színpadról. Úgy érezte, nem érdemes folytatni. Mindig kell bűnbak, s valakinek el kell vinni a balhét...? (hernádi) Csökken a jugoszláviai magyarság lélekszáma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom