Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-13 / 11. szám

NÉPÚJSÁG, 1990. január 13., szombat PANORÁMA 5. Szilvásvárad csendes, újra csendes : ■ ■ A stadion többnyire üresen tátong­laP Túlzás nélkül mondhatjuk, néhány évvel ezelőtt Szilvásvá­radra figyelt az egész ország, hi­szen az 1984-ben megrendezett fogathajtó világbajnokság elemi erővel vonzotta a vendégeket, az érdeklődőket. Ma is igaz, hogy ha a megyébe magas rangú ven­dégek érkeznek, a falu és az itt lé­vő nevezetességek potenciális protokollállomásnak számíta­nak. A népszerűség nem vélet­len, hiszen páratlan természeti környezet övezi a települést. Az idelátogatóknak szinte kivétel nélkül feltűnik a község „rende­zettsége”, tisztasága. Az itt élők közül sokan azonban másként vélekednek, s többen állítják: a tisztaság, a kulturáltság csupán látszat, hiszen a szilvásváradiak egyik legnagyobb sérelme, hogy a szemétszállítás diját rendszere­sen fizetik, az elszállítás ennek ellenére meglehetősen rendszer­telen. Ez a panasz felvetődött a legutóbbi falugyűlésen is, ám a meghívott illetékes nem egészen a várt módon reagált, ugyanis azt tanácsolta a jelenlevőknek, hogy vállalkozzon valaki a faluból a szállításra, hiszen ebből gyorsan meg lehet gazdagodni. A javasla­tot azonban érthetően nem fo­gadták túl lelkesen. A kulturált­ságról pedig csak annyit — mondja az itteni polgár —, hogy művelődési ház nincsen, így jobb híján a mozifilmeket is a helyi Li­picai Szállóban vetítik, ami ugye­bár nem éppen optimális. Az idilli összképet más problémák is zavarják. Beszélgetéseink leg­alábbis ezt támasztják alá. Koncz Lajos tanácselnök min­denesetre a jó hírekkel kezdi a beszélgetést. Azzal például, hogy idén októberben írták alá az együttműködési megállapo­dást Nyugat-Berlin zehlendorfi kerületével, amelynek értelmé­ben szeretnék elmélyíteni a két település közti baráti kapcsola­tot, beleértve a gazdaságot, a tu­rizmust is. A tervek szerint már jövő tavasszal egy népesebb de­legáció érkezik a kerületből, nem sokkal később pedig a magyarok viszonozzák majd a látogatást. — Szilvásváradot idegenfor­galmi centrumként tartják szá­mon nemcsak a megyében, ha­nem az országban is. Ez a tény speciális feladatok elé állítja a he­lyi tanácsot. Ön hogy vélekedik erről? — Valóban rengeteg turista megfordul itt, a világbajnokság óta pedig jelentősen emelkedett a nyugati vendégek száma. A kemping, a szálláshelyek így a nyári hónapokban szinte teljesen kihasználtak. A gond inkább az, hogy a nagy összegeket fele­mésztő sportlétesítmények, pél­dául a szabadtéri lovasstadion az év nagy részében üresen tátong. A versenyek megszervezése és lebonyolítása sokba kerül, épp ezért idén már nem is volt ilyen rendezvény, csak egy bemutató. De erről többet tudna mondani a MEFAG vezetője, hiszen az övék a létesítmény. — A falura visszatérve: nem dicsekvésképpen, de a lakások 90 százalékában vezetékes víz van, szinte minden út kövezett, a közlekedési viszonyok az átla­gosnál jobbnak mondhatók, a kereskedelmi ellátás is kielégítő. A tervezett új óvodát hamarosan építeni kezdik. Az én gondom inkább az, hogy ajövőben hogy alakul a sorsunk. Érvényes taná­csi és önkormányzati döntés hiá­nyában kell dolgoznunk. Furá­nak tartom azt is, hogy az állami­gazgatási feladatok ellátásából a megyéket ki akarják iktatni, ugyanakkor az önkormányzati törvény véleményezésekor első­sorban a megyeiek véleményét kérték. Még mielőtt belemélyednénk az ellentmondások és követke­zetlenségek sorolásába, elköszö­nünk. Ott Jánoshoz, a Mátra — Nyu­gat-bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatójához indu­lunk, akinél a sokat emlegetett kihasználatlan sportlétesítmé­nyek sorsáról érdeklődünk. *- Nézzék — mondja az igaz­gató erőltetett nyugalommal, amiből érezni: nem mi tettük fel ezt a kérdést először. — Egy konkrét célra épült lé­tesítményt arra lehet használni, amire készült. Egy 8 — 10 ezer ember befogadására alkalmas lovasstadiont képtelenség opti­mális módon kihasználni. A vi­lágbajnokság után évente egy- egy alkalommal rendeztünk nemzetközi hajtóversenyt, de a bevétel csupán töredékét képez­te a kiadásoknak. Két éven ke­resztül az ország erdőgazdaságai s az IBUSZ szponzorálták ezeket a rendezvényeket, de egy idő után világossá vált: ez nem meg­oldás. Egy-egy verseny 1,5 millió forint körüli összegbe került, míg a bevétel nem haladta meg a 200 ezer forintot. Idén épp ezért már csak egy bemutatót rendeztünk. Természetesen állandóan töljük a fejünket, miként lehetne hasz­nosítani, de nem tudtunk igazi választ találni a kérdésre. Gon­doltunk már arra is, hogy zene­karok adhatnának koncertet itt, de ahhoz propagandára és kö­zönségszervezésre lenne szük­ség, ami ugyebár egy erdőgazda­ságnak nem elsőrendű feladata. De ez a probléma csak egy a sok közül, hiszen a gazdaságnak 110 épülete van, amiket rendben kell tartani, meg kell óvni az állagát. Ezekre rengeteg pénzt költünk minden évben, nem hanyagol­hatjuk el őket, hiszen értéket képviselnek. — Az igazság az — mondja Ott János —, hogy bár páratlan adottságú, gyönyörű természeti környezetben lévő tájegységet birtokolunk, nem tudjuk kellő­képpen kiaknázni a lehetősége­ket. Az infrastruktúra fejleszté­sére sokat kellene költeni, ám az ehhez szükséges pénzzel mi nem rendelkezünk. Ezért próbálkoz­tunk már számos céggel, utazási irodával, külföldi és belföldi partnerekkel megállapodni, de bármilyen hihetetlen is, az ér­deklődésen kívül nincs komo­lyabb szándék. Nyitottak va­gyunk mindenki számára, hiszen elemi érdekünk az új utak kere­sése. Az alaptevékenység, a faki­termelés egyre inkább háttérbe szorul, ezért minden új ötlet ér­dekelne bennünket. Szerencsére a lótenyésztés költségeit fedezi a lovasszolgál­tatásból származó bevétel. Szó­val lépni szeretnénk, lépnünk kell. A legszerencsésebb talán egy vegyes vállalat létrehozása lenne, nyugati tőke bevonásával, de az egyelőre csak elképzelés. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a hazai idegenforgalommal foglal­kozó vállalatok, irodák nem haj­landók közös kockázatot vállal­ni, márpedig enélkül, idegenfor­galmi közvetítés nélkül nem le­het tőkét befektetni. Szilvásvárad csendes. A téli, sokak szerint holt szezonban va­lóban a faluban élőké a falu, nem kell osztozni a turistákkal. Töb­ben úgy vélekednek az itt élők közül, jobb lenne, ha ez az álla­pot tartós maradna, ha nem há­borgatnák idegenek a tájat. Má­sok változásra várnak, gyors és mindent megmozgató, felforga­tó változásra. Vágyaik szerint Szilvásvárad hamarosan nyüzs­gő, a szó valódi értelmében vett idegenforgalmi centrummá válik majd. Ez azonban egyelőre csak álom, mert a falu egyelőre derűs csendben bóbiskol a téli nap­fényben. Azt is hallottuk itt, hogy eb­ben a faluban minden a lovakért van, nem az emberekért. Érzé­sünk szerint azonban ez az állítás így nem egészen igaz. A lovak­nak ugyanis sokat köszönhet a szilvási ember. S elnézve a csuda ménes legszebbjeit, ezen nincs mit csodálkozni. Ezeknek az ál­latoknak ugyanis amellett, hogy szépek és szabadok, tartásuk is van. S ezen a téren van mit tanul­nia az embereknek, nemcsak Szilvásváradon, hanem minde­nütt e hazában. Szöveg: Barta Katalin Kép: Gál Gábor Itt minden a lovakért van A tanácselnök szerint a faluban nincsenek gondok A lovas emlékparkot sokan felkeresik t *»x\- -V 4 Szépek, szabadok, tartásuk van Ott János: „Minden új ötlet előtt nyitottak vagyunk” Ragyogó adottságok, kiaknázatlan lehetőségek

Next

/
Oldalképek
Tartalom