Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-11 / 9. szám

NÉPÚJSÁG, 1990. január 11., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM Építésügyi tájékoztatás a takarékos építésért és fenntartásért Veszélyben az egercsehi bányászok végkielégítése Se pénz, se posztó. Ugye emlékeznek még az olvasók, milyen viharokat kavart az eger­csehi bánya bezárása? Magunk is ott voltunk az ominózus munkás­gyűléseken, ahol elszabadultak az indulatok, a dolgozók végső el­keseredésüknek adtak hangot. Okkal-joggal keresték a felelősöket, s tették fel a kérdést: miért jutott a bányaüzem oda, hogy meg kell szüntetni a termelést... A tudósításokat követően maga a Mátraal­jai Szénbányák Vállalat vezérigazgatója is megszólalt lapunk ha­sábjain, elmagyarázván az okokat. Nos, a tények megcáfolhatatla- nok, megírtuk azt is, az üzem gazdaságtalanná vált, óriási ráfizetés­sel termelt. A dolgozókról viszont gon­doskodtak, sokuknak Bükkáb­rányiban, Visontán biztosítottak munkalehetőséget. Akkor az ígéret úgy hangzott, hogy 1989. december 31-ig dolgoznak e két helyütt azok, akik élnek a lehető­séggel, munkakönyvükben pe­dig az egercsehi bányaüzem dol­gozóiként szerepelnek. Arról is szólt a fáma, hogy amint megszü­letik a minisztertanácsi rendelet, a bányászok megkapják a végki­elégítést. Eddig rendben is lett volna a dolog, s a kedélyek lassanként el­csitultak — mert hát mit is lehe­tett tenni mást? Csakhogy azon­ban időközben újabb „meglepe­tés” érte a dolgozókat. Méghoz­zá húsbavágó. Egy napon levelet kaptak a bányaüzem igazgatójá­tól, melyben az áll, hogy a vison- tai és a bükkábrányi munkavi­szonyukat ez év január 31-ig meghosszabbítják, a végkielégí­tést pedig akkor fizetik ki, amint arra rendelet születik. Szabó Tibor, az üzem dolgo­zója sok társa nevében behozta e levelet szerkesztőségünkbe, s el­panaszolta gondjukat. Egyrészt becsapottnak érzik magukat, amiért nem kapták meg még mindig a jogos pénzüket. Pedig nem kis összegről lenne szó, de hát most ők ölbe tett kézzel vár­janak, míg meghozzák az ominó­zus rendeletet? Felkeresték a szakszervezetet is, de ott sem tudtak okosabbat mondani. A nagyobb baj viszont az: sokan új munkahelyet kerestek, ahová ja­nuár másodikán be kellett volna állniuk. Viszont, mivel meghosz- szabbították bükkábrányi, illet­ve visontai „kirendelésüket” — az ördögi kör bezárult. Az ügyben érdeklődtünk Sé- ber Lászlótól, az egercsehi bá­nyaüzem igazgatójától: egyálta­lán, mit tehetnek ebben a hely­zetben az emberek? Mint meg­tudtuk tőle, a napokban újabb munkásgyűlésre hívták össze a dolgozókat, amelyen ismertették az intézkedést. Abban bízottá ve­zetőség: megértik a bányászok, az adott helyzetben ez volt a leg­humánusabb döntés. Ők viszont azt kérték, hogy a vállalat mond­jon föl nekik. Többüknél ez meg is történt, méghozzá oly módon, hogy a felmondási idő alatt nem kell dolgozniuk, hadd legyen ide­jük új munkahelyet keresni. Igen ám, de a végkielégítés? Erre a kérdésre lesújtó választ kaptunk. Nem biztos, hogy a bányászok megkapják jogos pénzüket! Az történt ugyanis, hogy az Ipari Minisztérium nem támogatja Heves megye e területét, vagyis egercsehi „nem kerül a kritikus térségbe”. Ez viszont azt jelenti, nem lesz végkielégítés sem! A bányaüzem vezetői megke­resték a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkárát: álljanak ki az egercsehiek mel­lett. Nos, azt az ígéretet kapták, hogy január végén az Országos Érdekegyeztető Tanács elé kerül a téma, s a SZOT felemeli szavát az egercsehi dolgozók ügyében. Ha nem sikerül dűlőre vinni a dolgot, akkor viszont hónapo­kon át hiába ígérgettek a bányá­szoknak, végül is becsapják őket — vélekedik az üzem vezetője. Úgy véljük, mindehhez nem kell kommentár. A kérdés azon­ban óhatatlanul adódik: belenyug­szanak az egercsehi bányászok ab­ba, hogy sokszorosan megkárosí­tották őket?! (mikes) Napjaink építési feladatai az új családi, sor- és társasházak kö­réből, valamint a meglévő épüle­tek fenntartásából, bővítéséből adódnak. Az egyre nagyobb te­ret hódító, vagy éppen kényszerű takarékosság érvényesítése nél­külözhetetlenné teszi, hogy e munkálatok meghatározása és végrehajtása előtt a megrendelő, a tervező és a kivitelező is kellően felkészüljön. Új anyagok jelen­nek meg az építők számára, má­sok korszerűsödnek. A techno­lógiák, az adalékszerek módo­sulnak, fejlettebbé válnak. Mindezen ismeretek elsajátításá­ra egyre nagyobb szükség van. Immár nem elegendő a „rutin”, az egykor tanultak vagy begya­koroltak elsajátítása. A gondo­san végrehajtott építés kevesebb karbantartást, felújítást igényel, tehát rövid távon megtérül. Az Figyelmeztető sztrájk a közlekedésben Országos figyelmeztető sztráj­kot szervez a közúti közlekedés­ben dolgozó munkavállalók kö­rében a Közúti Közlekedési Szakszervezet. Inokai Géza, a szervezet elnö­ke az MTI-nek elmondta, hogy a január 18-án reggel 7 és 9 óra kö­zötti figyelmeztető sztrájkkal a dolgozók jogos követeléseinek kívánnak nyomatékot adni. Az ágazatban evek óta halmozódó problémák és feszültségek oldá­sára a szakszervezet több alka­lommal kezdeményezett intéz­kedéseket, melyek eddig csak ígéreteket, jobb esetben újabb feszültségeket okozó „részmeg­oldásokat” eredményeztek. Eközben a közlekedési dolgozók életszínvonala és munkafeltéte­lei az országos átlagnál lényege­sen gyorsabban romlottak. Az állam vállalati hatáskörbe ren­delte a menetrendszerű személy- szállítást, ám ugyanakkor nem gondoskodott annak feltétel- rendszeréről; a versenyszférába tartozó áruszállításnál pedig nem teremtették meg az esély- egyenlőséget. Az illetékesek halogató takti­kázása és a legégetőbb gondok érdemi megtárgyalásának folya­matos elodázása miatt a szak- szervezet kénytelen a törvény biztosította végső eszközhöz fo­lyamodni. elmúlt években az Építésügyi Tájékoztatási Központ számos olyan kiadványt jelentetett meg, amely hasznosan forgatva jelen­tős előnyökhöz juttatja az olva­sót. A választék folyamatosan bővül így: A Magánépítés A — Z-ig”sorozat kötetei az anyagis­mereteket, a hőszigetelés megol­dási változatait, a szakipari és épületgépészeti anyagokat adja közre. A Magánépítkezők Kis­könyvtára” immár 36 kötetben egy-egy munkafázis tudnivalóit foglalja össze, olyan közérthető­séggel, amely a saját munka vég­zését is lehetővé teszi. Az új épí­tés minden területére elkészültek a magánépítkezőket segítő kata­lógusok, így a családi házak épí­téséhez immár négyféle, az üdü­lő- és zártkerti, valamint a melléképületekhez 1-1, a sor- és társasházakat együttes kötet mutat­Lengyel­ország / • UJ címere Varsó: A lengyel Köztársa­ság üj címere: fehér koronás sas piros mezőben. (Telefotó - MTI Külföldi Képszerkesztőség) ja be. Egyéb kiadványok közé sorolható a magánépítés és fenn­tartás biztonságát szolgáló kötet, mert sajnos még mindig sok a há­zilagosan végzett munkák köré­ben a különböző fokozatú bal­eset: a Csatornázás mindenki­nek ”-ből a nélkülözhetetlen köz­mű- és közműpótló berendezé­sekhez; a BVM-kézikönyvből a betontermékek választékához, a Tégla- és cserépipari gyártmány- ismertetődből az egyre bővülő téglaipari termékek választéká­ról, míg a „kábeltelevízió, közös­ségi televízió és épületfelügyelő diszpécserrendszerek létesítése és üzemeltetése” című kötetből a címben jelzett témákról tudhat megfelelő ismeretet az olvasó. Az állandóan hasznosan forgat­ható köteteken túl a Magánter­vezők Tájékoztatója” és a „Lakásépítők Magazinja”, a Mozaik ’89 Építésügyi Magazin már az újdonság erejével csak­nem naprakészen tájékoztat, se­gít a rendelkezésre álló anyagi eszközök okos felhasználásában. A budapesti vásárváros 17-18. számú pavilonja az év minden időszakában tehát állandó jelleg­gel mutatja be és tájékoztatja az építkezőket. A gazdasági nehézségek mel­lett és ellenére is lehet okosan, ta­karékosan építkezni, de a munka végzése előtt nélkülözhetetlen a tájékozódás. Egerben a Heves­tervnél, Gyöngyösön az Építő­ipari és Szakipari Szövetkezet be­mutatótermében, Miskolcon az ÉTK. Észak-magyarországi In­formációs Irodájában, Petőfi u.. 5. és Hunyadi u. 8. szám alatt a Komplex Tanácsadó Szolgálatnál az érdeklődők díjmentes tanács­adásban is részesülnek. Farsang van.. Vízkereszttől hamvazószerdáig — Erdélyi és palóc népszokások — Álarcosbál _________________________Mátyás király udvarában__________________________ „ Az új farsang beköszöntött, Vígan lakjuk a Vízöntőt. Dalra, táncra, maskarára. Legyél készen hamarjában." Mindeneknél nagyobb erő az emberi kíváncsiság. így a far­sang, a farsangolás eredete körül is nagy viták bontakoztak ki az évszázadok során. A legvalószí­nűbbnek tűnik, hogy gyökereit az ókori népek tavaszünnepé­nek, de főleg a római szaturnáli- áknak hagyományaiban lelték föl a kutatók. A germán Hold és a szláv Perchta ünnepével is tol­dott szokás és hagyománykor csupán erősítette az európai né­peknél — így hazánkban is — az ősi kedvteléseket. A farsangot vízkereszttől hamvazószerdáig számítjuk, ám a szokásunkat Európa számos országában nem követik, ugyan­is Velencében már decemberben Istvánkor, Spanyolországban Sebestyén napján (január 26.), Rómában pedig mindössze a hamvazószerdát megelőző 11 napot mondják és tartják far­sangnak. Nálunk a farsang hús­hagyó kedden éri el a tetőpont­ját! A szokás legmélyebb gyökerei minden bizonnyal a pogány kor­ba nyúlnak vissza, a tél és a ta­vasz szimbolikus harcára emlé­keztetnek. Erdélyben különösen gazdag hagyományai vannak a farsan­golásnak, így a téltemetés, a tél­kihordás, a telet jelentő bábuk elégetése, eltemetése számos székelyföldi községben mostan­ság is szokás. Bizonyára sokan hallottak már Konc és Cibere vajda, vagyis a Farsang és a Böjt vetélkedéséről, amelyet a paló­coknál a „kiszejárás” tart fönn. A Nyárád mellékének székely faluiban két báb, Csont király és Cibere vajda hívei folytatnak ilyenkor óriási küzdelmet. Hús­hagyó kedden a csángó fiatalok kimennek a mezőre, és bármi­lyen nagy is a hó, a szántóföldön perdülnek táncra. Ősi szokás a hétfalusi csángók „borica” tánca és a moldvai csángók „matabálák” játéka. A tavasz elővarázsolását, az élet folytonosságát az erdélyi „turka járás” idézi. Neves néprajzkuta­tóink nem véletlenül éppen Er­délyben bukkantak a legősibb népszokásokra, így Csíkban, Gyergyóban találkoztak bibliai eredetű játékokkal is. Domokos Pál Pétertől tudjuk, hogy Gyer- gyófaluban a „dúsgazdagozók” Vízkereszt napján kezdenek házról házra járni, és végigjátsz- szák úgyszólván az egész farsan­got. Bálint Vilmos székelyföldi plébános érdeme, hogy a nép­szokások gazdag tárházát írás­ban is összegyűjtötte és közread­ta. A farsang számos megnevezé­sét is megtaláljuk a korabeli ka­lendáriumokban. A Döbrentei Kódexben farsangvasárnapnak böjtelőnap a neve, egy 1572-es kalendárium Székelyföldön a csonka hét napjaira igencsak cif­ra megjelöléseket használ: zabá- ló, torkos, tobzódó csütörtök. Csíkménságon bizony gyakorta kirúgtak a hámból, mert a szigo­rú böjti tilalom ellenére kövér csütörtökön megették a húsha­gyó keddről megmaradt finom­ságokat, majd jól ittak, és táncra is perdültek utána. A farsangolás Erdély után ha­zánkban első helyen északi me­gyéinkben, a Palócföldön terjedt el, így Nógrádban, Borsodban, Hevesben. A nógrádverőceiek farsangkor a hegytetőn óriási tü­zeket raktak, és azokat ugrálták át rigmusok és vidám nóták kísé­retében. Számos helyen a sok hús mellé a tormát kedvelték legin­kább, ezért szentelt tormát fo­gyasztottak a farsangi zsíros ele­delekhez, megkímélve önmagu­kat a gyomorrontástól, de még a torokfájástól is. A Bükk és a Mátra vidékén, de különösen a szlovákok lakta falvakban sok népi játék, szokás dívott, ame­lyekből nem hiányoztak a me­nyecskék, az asszonyok sem, hi­szen ez az időszak a legények ré­szére a párválasztás ideje is volt, és nyilván a vígságok boronálták egybe a szerelmespárokat. Em­líthetnénk a borotváló menyecs­kéket, akik a legényekkel együtt járták a házakat, kántáltak, kí­váncsiskodtak, és ha egy-egy mamlasz házasulandó férfira akadtak, akinek nem volt bátor­sága a lánykérésre, megborotvál­ták. Borbély és a segédje volt a két női főszereplő! A borbély cif­rán, gazdagon faragott faborot­vájával borotvált, a segéd pedig habbal, liszttel, porcukorral be­kente a legény arcát. És ha egy- egy lány farsang után is pártában maradt, akkor bizony Palócföl­dön hamar megszületett a gúny- vers: „Húshagyó, itt maradt az el­adó! Akinek van nagy jánya, hajtsa ki a gulyára”. Sokan tévesen azt gondolják, hogy a farsang a régi időkben csakis a szegény emberek tiltott, később megtűrt népi ünnepe volt. A szigorú egyházi tiltás elő­ször külhonban tört meg, mert Velencében már a XIII. század végén hivatalos ünneppé nyilvá­nították a húshagyó keddet, amelyhez maszkos felvonulások és vígságok is tartoztak. Mátyás királyunk maga is nagy híve volt a vidám, fényes udvari mulatsá­goknak, és innen kezdve — egé­szen Buda elestéig — számos fő­úri farsangi rendezvényről tu­dunk, amelyek természetesen mind külsejükben, mind tartal­mukban erősen különböztek a szegény nép vigalmaitól. Mátyás idejében főleg az álarcosbálok­nak volt nagy keletjük. Zsig- mond lengyel herceg többször is megemlékezik a budai farsan­gokról. Az álarcokat illetően voltak szakállas és szakáll nélkü­li, szaracén és agg álarcok, vala­mint spanyol módra borotvált álarcok is. A ferrarai levéltárban, I. Miksa császár udvari mulatsá­gain használt álarcleírásokat és jelmezrajzokat is találunk. Nagy, híres farsangolások vol­tak II. Lajos udvarában is! Erre vall, hogy Szerémi György így búcsúztatta el a halott királyt: „Aztán márványkoporsóba helyezték, mert gyermekkorától kezdve rosszra szoktatták. Min­den évben farsang utolján, hús­hagyókor a rossz szellemek feje­delmévé tették, s feslettségbe rántották bele a nők...” A budai vár — bármily sze­gény is volt az ország — gazdag és vidám volt farsangok idején. 1519-es farsangról így ír Bran­denburgi György: „a király ud­vara szörnyen szegény, mégis ha­talmasat farsangoltam vele. Hadd lássák az urak, hogy azok, akik a király körül vannak, még a talpukon tudnak állni...” A budai vár farsangjai még a mohácsi vész után is folytatód­tak. 1538-ban Szerémi nagyjáté­kokról számol be húshagyón, ahol Gritti kormányzót tették nevetségessé olaszos modora miatt. Bizonyára csemegének szá­míthat az, amit Ludovico da Bangó mantuai olasz nemes írt 1518. február 21-én Egerről. „A lovagok sisak és pajzs he­lyett homloktól övig egybekötött vasabroncsokkal voltak bontva, vánkos védte a hasukat a szúrá­sok ellen, hosszú rúd végéhez erősített konyhakés képezte a farsangi lándzsát”. Az udvari farsangolásokon túl tehát a városi farsangokról is vannak adatok, sőt Buda vissza­foglalása után ismét nagy és nemzetközi hírű Brandenburgi György beszámolója alapján: „Húshagyó kedden, midőn a király a pápa követét vendégelte meg, a déli és esti lakoma közötti időt álarcos menettel töltötték ki, amelyben elefánt is szerepelt. E célra akkor 20 forintot adtak a kincstárból, részben az álarcok és jelmezek kiegészítésére...” Tolnai Bálint a História de Moribus in Convivio című költe­ményében ezeket írja: „Nem illet az rút játék tisz­tességes embört Csúf ruhában öltözni illet nyá­las embört Kötözés és füstölés illet trágár embört Ajtótörés, tollazás, illet bo­lond embört.” A farsangolás tehát évszáza­dokra visszanyúló mulatság Eu- rópa-szerte. Felvillantva néhány népi és úri szokást, kiderül, hogy nem a farsangi jókedv, vidámság, hanem a túlzásba vitt kicsapon­gás okozott esetenként megbot­ránkozást, vagyis, amikor az ura- ságok átestek a ló másik oldalá­ra... Szalay István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom