Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-11 / 9. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1990. január 11., csütörtök „...vagy az ügyet mented...” Portrévázlat Mészáros Györgyről Az Európában egyedülálló flórájáról híres Berek erdejéről, kerecsendi szülőfalujáról írja Mészáros György: „itt váltam kis-emberré, apám és nagyapám gyökeret eresztő munkástenye­rében, édesanyám halk imákból font fényes hálójának védelmé­ben”. Az országosan ismert, kül­földön is elismert ciganológus és szociográfus, a Heves Megyei Vízmű Vállalat beruházási és műszaki tervezési osztályának vezetője; tagja a Magyar Nyelv- tudományi Társaságnak, a Ma­gyar írók Szövetségének, alapító és szerkesztő munkatársa az Egri Újságnak, rendszeres szerzője a Napjainknak, a Forrásnak... Humán érdeklődését követve, ifjú korában nyelvésznek, irodal­márnak készült, de sorsa, életút­ja más irányba vitte. 1956-ban az egri forradalmi bizottság titkára volt. Tízéves börtönbüntetésre ítélték, amelyből 5 évet és két hónapot töltött le. Az 1962-es amnesztia idején szabadult. Egerben utcaseprőként, a szennyvíztisztító telepen segéd­munkásként is dolgozott. Vallomása szerint: „amit kedvvel, szorgalommal és gyö­nyörűséggel csináltam, azt auto­didakta módon tettem. Műked­velőként, nem szaktudósként, aki nem engedhette meg magá­nak a felszínességet, a tévedése­ket”. Priusztörlését is egy Párizs­ba szóló UNESCO-meghívás- nak köszönhette. Cigányságku­tatóként hívták és kérték fel elő­adás tartására, ugyanis munkáit Nyugaton is elismerték. Eddig négy könyve jelent meg, egy fordításkötete a Népek meséi sorozatban látott napvilá­got. Ciganológusként 160 tanul­mányt publikált magyar és ide­gen nyelven. Munkásságához két cigány színpadi mű is hozzá­tartozik: Hej, cigányok; Ének a cigányokról. Mindkettő népdal­ból, népi balladából meríti anya­gát. (A Hej, cigányok színházi produkcióként 150 előadást ért meg az Irodalmi Színpadon — Simon Zsuzsa rendezésében.) A cigányokkal való kapcsola­ta, nyelvük, életük, tradícióik iránti érdeklődése gyerekkorá­ból ered. Kertjük végében kez­dődött a Cigányszög. Együtt ját­szott a falu apró népe. Esténként együtt énekeltek, hegedültek, barátságok is szövődtek köz­tük... (Mára a putrik eltűntek, de a Dankó utcában senki sincs már, akivel cigányul lehetne be­szélni.) A szakirodalomban búvár­kodva meglepetéssel vette észre, hogy József főherceg — már ak­kor is elavult — cigány nyelv­könyvén kívül sem idehaza, sem Európában nincs a lovári nyelv­ről részletes leírás. Elhatározta és tudományos igénnyel megírta — Hutterer Miklóssal együttmű­ködve — a lovári (oláh cigány) nyelvjárás alak- és mondattanát, amelynek első, részletes mon­dattani leírása, vagyis kutatói primátusa így az ő nevéhez fűző­dik. Saját gyűjtésére támaszkod­va készítette el a hazánkban be­szélt német cigány nyelv (szinto) nyelvtanát és szótárát. A szabol­csi cerházi nyelvjárás összefogla­ló leírását angolul jelentette meg... Eltűnő, kivesző tradíciókat írt le az utolsó pillanatban. Némely írása, például a fúrókészűés mű­veleteit leíró, csak németül látott napvilágot. Házi múzeumában őrzi a kovancát (eredeti cigány üllő), a pisotot (fújtató). Leírta a seprű- és kosárkészítést, a cigány fazekasság terminológiáját, az ember és a ló gyógyításának ak­kor még fellelhető, mára már ki­veszett módszereit. A cigány kártyavetésről és te- nyéijóslásról gyűjtött anyagából derült ki, hogy a jövendőmondó cigányasszonyok nem találomra mondanak valamit a jósoltató- nak, hanem ugyanazt a konkrét jelentést tulajdonítják az egyes kártyalapoknak, mint száz évvel ezelőtt, Wlislocki korában... A magyar kártyavetési szakkifeje­zéseket vették át részint magyar nyelven, részint pedig cigányra fordítva. A tenyéijóslás szakki­fejezései azonban teljesen eltér­nek a múlt századitól, azonosak a magyarral. (Módszere főképpen a spontán megfigyelés volt, el­lentétben sok hazai és külföldi kutatóval, aki kikérdezés alapján dolgozik.) Külön fejezet Mészáros mun­kásságában a cigány vallásosság­ról szóló kutatás. A keresztény imádságok mintájára alakítottak ki néhány cigány nyelvű imádsá­got. Két keresztény szertartást vettek át kötelezően: a kereszte­lést és a temetést; „vallási alapér­zésük ugyanis teljesen idegen a keresztény hittől”. Isten és az ör­dög fogalma megvan világuk­ban, de Isten nem személyes jel­legű, mint a keresztény, zsidó, mohamedán, hindu vallásban. Távol áll tőlük a legtöbb keresz­tény parancsolat, főképpen a bűn és bűnhődés keresztény el­ve. Mészáros eredményeit az újabb kutatások megerősítették. Például azt, hogy a cigány imád­ság sem személyes kapcsolat Is­tennel, hanem puszta formula, mint az Isten nevével való frázi- sos átkozódás, és a gyakran egy­bemosódó ima és átok frazeoló­gia. Vallásosságuk lényegében animizmus, amely megfelel tör­ténelmi múltjuknak, társadalmi szervezettségüknek, hiszen so­káig ősközösségi szinten, nagy­családi szervezetben éltek, kima­radva a szervezett egyház és a té­teles vallás kereteiből. Mészáros­nak embersége, szakmai felké­szültsége révén sikerült kivételes értékű tanulmányokat írnia még a cigányság szexuális szokásairól is... Érdemeit taglalva állapítja meg Vekerdi József: „Mészáros György a cigány kultúra népsze­rűsítéséért is sokat tett. A ma­gyar kulturális folyóiratok ha­sábjain az ő írásai képviselik a szakmai hozzáértést.” Páratlan értékű népdalokat, eredetmondákat gyűjtött, ezek egy része Bari Károly Tűzpiros kígyócska című műfordításköte­tében is megjelent. Cigány nép­dalokat gyűjtött Víg Rudolffal, Csenki Imrével közösen is. Az ország minden jelentősebb ci­gánylakta területét bejárta, visz- szatérő kutató, vendég volt Vé- csen, Mezőszemerén éppúgy, mint Hód ászon, Tisza vasvári­ban... Polcain sorakozó kazettá­kon még gazdag anyag vár fel­dolgozásra. Cigány monográfia című műve — rövidített változat­ban, négy részben a Napjainkban látott napvilágot — a Magvető szerződése és a lektorok kedvező javaslata ellenére sem jelent meg. Fél évtizede már ott lapul könyvespolcán a magyar — ci­gány és a cigány — magyar szótár anyaga is kéziratban... Ciganológusként szoros kap­csolatot tart olasz, szovjet, angol, francia, délszláv, osztrák, német, svéd stb. ciganológusokkal. En­nek is köszönhető kutatásának európai horizontja, és az is, hogy házi könyvtárában szinte min­den ciganológiai kiadvány meg­található, amely Európában megjelent. Mindig az igazolt és bizonyított ismereteket tisztelte kutatóként is, ezért nem adott helyet a romantikus szemlélet­nek, a tudományos módszereket mellőző fantazmagóriának. Az utóbbi időben kimaradt a cigányság ügyeit koordináló igazgatási struktúrából, néhány, a cigánykérdésben ugyan nem szakértő, de hatalommal bíró ember jóvoltából. A fantom kép­ző mechanizmust és a cigányér­telmiség megosztottságát látva választás elé került, Németh Lászlót idéző módon: „Vagy magadat mented, s az ügy romlik meg körülötted, vagy az ügyet mented, s magad pusztulsz bele.” Ezért készül a ciganológus a lovakat kifogni, az istrángot már ki is oldotta, és szociográfusként munkálkodik szülőfaluja mo­nográfiáján. Sorjázó publikációi — köztük a Forrás decemberi számában megjelent Elhurcolt magyar nők a Donyec-medencé- ben — mutatják, hogy Mészáros György új kutatási főirányt vá­lasztott: közelmúltunk, jelenko­runk megélt fejezeteit, elteme- tetlen helyi és a lokálisan túlmu­tató gondjait tárja olvasói elé. Cs. Varga István 1989-ben berobbant a magyar filmbe Enyedi Ildikó. Először Budapesten hódította meg a filmszemlét, aztán Cannes kö­vetkezett, ahol a legjobb elsőfil­mesnek járó Aranykamera Dijat nyerte el. Azóta hat különböző elismerésben részesült filmfesz­tiválokon. Mi a siker titka ? Mivel hódít Az én XX. századom? El­sősorban a hangulata páratlanul eredeti. Enyedi Ildikó soha nem forgatott még filmet, mégis a be­mutatkozása azt bizonyítja, új, nagy tehetségű rendező lépett be a kinematográfiába. „Szemte­len” őszinteséggel felhasználja néhány példaképe — Bódy Gá­bor, Vittorio de Sica, Chaplin, Erdélyi Miklós — sajátosságait a részletekben, egészében azon­ban filmje öntörvényű, csak rá jellemző alkotás. Nagy érdeme a szemlélete. Úgy láttatja az 1880-1905 kö­zötti éveket, hogy felhasználja a ma élő ember ismereteit, s ezeket valamilyen módon beépíti a tör­ténetbe. Személyes vallomás ez a XX. szazadaz elveszett lehetősé­gekről. Edison felfedezései után a fény századának tűnt az 1900- zal kezdődő száz év, s mivé vált... A lebilincselő báj és a filozófiai bölcselet határmezsgyéjén ját­szódik a sztori. Hangütése telje­sen eltér a megszokott magyar filmekétől. Egész látásmódja más: európai, egyetemes. Per­sze, vannak hazai vonatkozásai is, de ezek inkább a mellékszálon futnak. Lili és Dóra Budapesten szü­letnek. Árván maradnak, majd elválnak egymástól, s így két kü­lönböző jellemmé érlelődnek. Lili anarchista forradalmár, még bombákat is dobál, majd Szibéri­ába száműzik. Dóra ezzel szem­ben szélhámosnő: csal, lop, és A Fővárosi Bíróság, dr. Stra- usz János tanácsa kedden úgy határozott, hogy lakásán hallgat­ja meg Péter Gábort, az ÁVH egykori vezetőjét a pócspetri rendőrgyilkosság körülményei­nek tisztázására folytatott perújí­tási tárgyalás keretében. A 83 éves férfi megromlott egészségi állapota ugyanis nem teszi lehe­tővé, hogy elhagyja lakását. (De­cember 5-én, amikor első ízben idézte őt a bíróság, kórházi keze­lés alatt állott, így a távolmaradá­sáért kiszabott 3000 forint rend­bírságot nem kell megfizetnie. Ugyancsak orvosi igazolásokkal bizonyította, hogy jelenleg is fekvőbeteg, s nem jelenhet meg a tárgyalóteremben ezúttal sem.) Ma délelőtt hallgatják meg te­hát Péter Gábort, aki egyébként a bírósághoz intézett levelében jelezte, hogy készséggel áll ren­delkezésre. Vallomásáról a köz­vélemény január 17-én, a követ­egymás után szerzi meg a férfia­kat... Szívük igazi férfijával külön- külön találkoznak, s mind a ket­ten megszeretik. Z-ről nagyon keveset tudunk meg, azonkívül, hogy magyar, járja a világot, semmi fogódzót nem ad a ke­zünkbe róla Enyedi Ildikó. Ő nem is sejti, hogy két nőt szeret; őneki szent meggyőződése, hogy a Átjátszott vele, s mutatta neki több arcát, így részesítvén az iga­zi boldogságban. S ez a film leg­nagyobb csodája: a boldogság­keresés bemutatása. Csak dadog a szó mindennek az alátámasztá­sára, a képi világ azonban meste­rien bizonyít. A film elején csilla­gok beszélnek egymással, segítik az embert, összefognak értünk. Az éjszakai égbolt ege alatt min­den megtörténhet, csak bűvész kell hozzá — s Enyedi Ildikó mesterbűvész. Ma, amikor a ki­ábrándultságról a filmek százait nézhetjük meg, léleküdítő kivé­tel Az én XX. századom. Pedig nem színes, nem szélesvásznú, kező tárgyalási napon szerezhet tudomást, amikor is a tanácsve­zető bíró ismerteti az arról készí­tett jegyzőkönyvet. A keddi tárgyalási napon dr. Jávor Ivánt, a pócspetri rendőr­gyilkosság ügyében eljárt statá- riális bíróság egyik bíráját hall­gatták meg tanúként. A bíró — aki később maga is börtönbe ke­rült — beszélt a korabeli ítélet megszövegezésének körülmé­nyeiről. Mint mondotta, mind az öt bíró részt vett a tényállás s az indokolás összeállításában, azonban azt dr. Ölti Vilmos, a ta­nácsvezető bíró öntötte végső formába. Az ítéletet — még ki­hirdetése előtt — ő maga, mint a tanács legfiatalabb tagja mutatta be Hajdú Gyula igazságügyi ál­lamtitkárnak, majd Rajk László belügyminiszternek. A bíróság ezt követően ismer­tette dr. Tímár István egykori rendőrezredes tárgyaláson kívül nem szupersztárok játszanak benne. Mégis rabul ejt a varázs­lat, a tisztaság, az emberi hang. Én, a néző magaménak érzem ezt a mozit lebilincselő ötleteivel, boldogságvágyával, amely vala­mennyiünké. Máthé Tibor, a film operatőre a siker elengedhetetlen záloga. Edison felfedezését, a fényt, tö­kéletesen adagolja, a fény-ár­nyék, fekete-fehér ellentét vizu­ális megjelenítése káprázatos. Dorotha Segda kettős szerepben brillíroz. Ő Lili és Dóra: két jel­lem, a tehetség többoldalú bizo­nyítása. Oleg Jonkovszkij Z, a férfi, aki két(?) nőt szeret, pasz- szívabb szerepre van kárhoztat­va. Kellően visszafogott, sőt túl­ságosan leegyszerűsíti szerepét. (U.i. Kedves Ildikó! Váratlanul jelentkeztél a ma­gyar film egén. Kívánjuk, legyél állócsillag, őrizd meg eredeti lá­tásmódod, romantikus hitedet, hogy örömünket leljük további filmj eidben!) Hernádi Ferenc megtett tanúvallomását. Ő a vizsgálati osztály vezetőjeként vett részt a nyomozásban, köz­vetlen felettese Péter Gábor volt. Miként felolvasták az általa el­mondottakat a tárgyaláson: an­nak idején Rajk László őt úgy utasította, hogy ne a rendőrgyil­kossággal foglalkozzék, hanem azzal, hogy a pap bíróság elé ke­rüljön, s így megfékezzék a pap­ságot. A felső vezetésnek ugyan­is ez volt az elvárása. Azonban Rákosi Mátyás úgy vélte, túl sok a halálos ítélet, s á tiszteletest nem kell kivégezni. (A szóban forgó pap Asztalos János, pócs­petri plébánosa volt, aki az egy­házi iskolák államosítása ellen foglalt állást. Őt szándékos em­berölés bűntettében való felbuj­tói bűnrészesség miatt halálra ítélték, a köztársasági elnök azonban kegyelmet gyakorolt.) A tárgyalás január 17-én foly­tatódik. A lakásán hallgatják meg Péter Gábort A pócspetri rendőrgyilkosság perújítási tárgyalása Szilvás István V/4. — Nem is tudom... De téged szőkén tudlak csak elképzelni, hosszú, félderékig érő hajjal. Szőke vagy még? — ...ugyan, hol van az már! Le­vágattam, tudom, mindig kedvel­ted a hosszú hajat, de most már be­vallhatom, sokáig növesztgettem még, hátha találkozunk, aztán ahogy múltak az évek, úgy kopott meg a hossza, nem adtam már rá, idegesített is, időm sem volt rá elég, kapkodtam reggelente. Az­tán egyszer azt mondtam a fod­rásznőmnek, hogy tudod mit, Luj- zi, vágjuk le, aki megismer megis­mer, aki nem, annak majd bemu­tatkozom. Ennyi... Most olyan se- színű vagyok, meg majdnem telje­sen rövid frizurás, kényelmes, nem mondom, de nem is ad sem­milyen karaktert az arcomnak. Jaj, de nem akarom folytatni, mert el­mosom benned a régi képet, ami­hez ragaszkodsz, mert hát, mégis csak az az örök emlék neked, nem? — Talán nem csalódnék ben­ned, ha meglátnálak. Áruld el, milyen vagy? — Hohó, kis kíváncsi! Látod, féltem ettől a kérésedtől. Nem akarom kiadni magam, nem aka­rom, hogy másnak láss, olyan szeretnék maradni az emléked­ben, amilyennek akkor láttál, va­lahol a suli környékén, de láthat­tál volna szebbnek is, ha eljöttél volna fogat húzatni! Emlékszem rá, hogy ott kellett volna lenned, de hát te, a gyáva lovag... Inkább hagytál eltűnni, sértve-duzzogva távozni, csakazértis módra hall­gatni éveken át. Hát, Petikém, ez lett belőle. Később meg összeku- szálódott bennem minden, jött a házasság, megváltozott körülöt­tem a lég, de valahol megmarad­tál a szívemben, ha most nagyot akarok mondani, az egyik csü­csökben. De találkozni akkor már nem akartam veled, ezért nem is jelentkeztem soha egyet­len osztálytársunk levelére sem, most is csak véletlenül akadtatok rám, s meglepett, hogy a meghí­vón a te címed szerepelt. Sokáig vívódtam, de nem tudtam ellen­állni, hogy ne hívjalak fel, ez van, őszinte lettem, mint egy beisme­rő vallomás... Fura, nem? Ennyi év után, de hát egyszer könnyíte- nie kell az embernek a lelkén, most egy olyanom volt, most szembe mertem nézni ezzel az egésszel, de egy újabb találko­zástól félek, félnék, hiszen egy újabb szerelem, egy újabb csaló­dás... Ki tudja, kiröhögne a lá­nyom, ha észrevenné, hogy az anyja kezéből kiesik a tányér, mert nem ott jár az esze... — Megveszem neked azt a tá­nyért, akár egy készletet is, csak ejtsd el nyugodtan... — ... kedves vagy. — Kínai jó lesz? — Mi? — Hát a készlet... — Bolond, te még mindig ott tartasz... Tudod mit, elégedjünk meg egymás hangjával, az talán nem változott annyit az évek alatt. A csilingelősből, a csitris vihogásból egy kicsit talán nőie­sebb lett, te sem mutálsz már, lo­vagom, ha-ha, jól is néznénk ki, mi...? Szóval, tegyük le a kagy­lót, és egyszer talán újra hívlak, jó? — Nem, nem... Ez így nem lesz jó, érzem, nem azt mondod, amit gondolsz. Önmagadat is csak ámítod, engem is kábítasz, semmi értelme így az egésznek, találkoznunk kell. Érted...! — Nézd, Peti... Én alaposan meggondoltam a dolgot, s ennyit engedhetek meg magamnak, magunknak a régi szép napok­ért, évekért. Nem tudom, hogy te milyen ember lettél, őszinte, tü­relmes, örökvidám vagy megke­seredett, ebből a beszélgetésből, mármint a hanghordozásunkból semmi nem tűnik ki. Az ember, ha van egy kis tehetsége, úgy ját­szik a hangjával, ahogy akar, ész­re sem lehet venni, hogy a felhőt­lenül csengő mondatok mögött sír a lélek. Kinek mi köze van hozzá! Neked ennyi év után van, hogy ragaszkodj a találko­záshoz, a sebek felszakításához? Van, mondd meg...? Van...? — Nekem lenne hozzá bátor­ságom. — Nekem meg nem, és talán már sajnálom is, hogy felhívta­lak, elég lett volna a levelem, ab­ban benne van minden, igaz, rö­viden, tömören, mint a velős­csont. El lehet rontani vele az ember gyomrát, de legalább van valami igazi íze, olyan őszintén marhaíze... Nem tudom, tényleg nem tudom, az előbb csak úgy rákérdeztem, hogy megőszültél- e, azt már nem is firtatom, há­nyas inget hordasz, van-e sörpo­cakod, tényleg, szereted még a sört, emlékszem, a vizsga után lopva ittuk meg az első pohárral, pfúj, de rossz íze volt, ti meg teli pofával röhögtetek, amíg le nem csókoltam a szádról a habot, em­lékszel...? Vagy inkább borozol, vagy gyomorfekélyed van, és egyáltalán nem iszol...? (Folytatjuk) Filmlevél A csillagok csodái

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom