Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-10 / 8. szám

2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1990. január 10., szerda Németh Miklós felszólalása Németh Miklós miniszterelnök felszólalt a KGST 45. ülésszakán (Népújság-telefotó MTI) (Folytatás az 1. oldalról) sági szférává váljon” —, húzta alá. A miniszterelnök bírálta a „végig nem gondolt és a konkrét helyzettel és lehetőségekkel nem számoló, úgynevezett egyesített piac létrehozására irányuló el­gondolásokat, a gigantomániá­tól áthatott határozatok sorát” , ami végső soron azt eredmé­nyezte, hogy a KGST története mindinkább a meg nem valósult döntések történetévé vált. A KGST jövőjéről szólva úgy vélekedett, hogy alapvetően megváltozott az európai politi­kai klíma, az elszigetelődési ten­denciákat a korábban különböző politikai tömbökre tagolódott európai országok közeledésének tendenciája váltotta fel. Mindez elengedhetetlenné teszi a KGST- tagországok közötti gazdasági együttműködési rendszer teljesen új alapokra helyezését. „Meggyőződésünk, a kiút csak egy lehet: a gazdasági nyi­tás, különösen az európai orszá­gok irányában. Enélkül menthe- <í tétlenül kívülrekedünk az 1992 után gazdaságilag egységessé vá­ló Európán. A világgazdasági nyitás viszont új intézkedések egész sorát igényli, mind a KGST-tagországokban, mind pedig a KGST-ben folyó gazda­sági együttműködés rendszeré­ben. Most azonban örömmel ál­lapíthatjuk meg, hogy a tagálla­mok többsége ma már vallja azt a különböző magyar kormányok által régóta képviselt álláspon­tot: a KGST továbbfejlesztésére alapvetően a világpiaci értékek, az áru- és pénzviszonyok alapján kerülhet sor.” A KGST-országoknak belát­ható időn belül illeszkedniük kell a világgazdasághoz” —, mondta a miniszterelnök, kifejtve azt, hogy a javasolt új, piaci típusú együttműködési modellre törté­nő áttérés a KGST-ben csak fo­kozatos lehet, tekintetbe véve az egyes tagországok eltérő gazda­sági helyzetét, fejlettségi színvo­nalát és a belföldi gazdaságirá­nyítási rendszerekben fennálló lényeges különbségeket. Reálisan tehát azzal kell szá­molnunk, hogy az említett kü­lönbségek miatt nem lehet a gaz­dasági együttműködés korszerű­sítését egyszerre valamennyi KGST-tagországra kiterjedően megoldani, hanem számolni kell azzal, hogy a gyorsabb előreha­ladásra kész tagországok az együttműködés továbbfejleszté­sét kétoldalú kapcsolatok kereté­ben, illetve néhány ország rész vé­telével biztosítják. A jövőben tehát országaink gazdasági kapcsolataiban kü­lönböző típusú együttműködési modellek egymás mellett létezé­sének van realitása; mint Né­meth Miklós mondta, kétkörös megoldást lehet elképzelni. „Az egyik körben —, a KGST kereté­ben —, gyökeres változásokat végrehajtva olyan eszközrend­szert kell kiépíteni, amely lehe­tővé teszi az eltérő fejlettségű és a piacosítás, valamint a világpia­ci nyitás eltérő fokán lévő orszá­gok együttműködésének össze­hangolását. A másik kör pedig azon néhány ország szorosabb együttműködése, amelyek ké­szek —, és belső feltételeik is le­hetővé teszik —, a piaci kapcso­latok teljes kibontakoztatására.” A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsának 45. üléssza­kán kedden —, „A KGST- - együttműködés fundamentális kérdései”-nek elnevezett napi­rendi pont keretében —, minden delegációvezető elmondta kor­mányának e kérdésben vallott ál­láspontját. Kedden este a kormányfők ta­lálkozójával folytatódott a szó­fiai ülésszak. Este sajtóértekezle­ten összegezték a nap eseménye­it. (MTI) Horn Gyula hazaérkezett Izraelből (Folytatás az 1. oldalról) ország kereskedelmi forgalma 2 éven belül 200 millió dollárra nőhet az 1989-es 40 millió dol­lárról. Tel-avivi értékelések szerint a magyar közvetítéssel kelet-euró­pai és harmadik világbeli piacok­ra is számító izraeli üzletemberek évente 20-25 millió dollárnyi tő­két hozhatnak Magyarországra, nemcsak Izraelből, hanem Nyu­gatról is. Hétfői izraeli politikai tárgya­lásairól Horn Gyula elmondta az MTI-nek, hogy tapasztalata sze­rint Izraelben nagyra értékelik Magyarország kelet-európai kez­deményező szerepét. Magyaror­szágot a változások centrumá­nak tartják, és ez felértékeli Bu­dapestet az izraeli kormány sze­mében. „A tavaly óta kötött magyar — izraeli idegenforgalmi, légiköz­lekedési, állat-egészségügyi, nö­vényvédelmi, energetikai, táv­közlési, televízió- és rádió-, egészségügyi, kereskedelmi egyezmény, valamint a most alá­írt kulturális, oktatási és tudo­mányos megállapodás után feb­ruárban szerződést írnak alá a beruházások védelméről és tá­mogatásáról, valamint a kettős adóztatás elkerüléséről is” — mondta Horn. A Samir miniszterelnökkel, Peresz miniszterelnök-helyettes­sel, Herzog államfővel és Arensz külügyminiszterrel folytatott tár­gyalásain Horn Gyula megerősí­tette, hogy a közel-keleti helyzet eltérő politikai megítélése nem zavarja a kétoldalú kapcsolatok fejlődését. Horn azt is közölte vendéglá­tóival, hogy a magyar kormány kész objektiven megvizsgálni a cionizmust. (Az ENSZ közgyű­lése 1975-ben a cionizmust faj ül­döző ideológiának minősítette). Magyarországon izraeli tudó­sok is kutathatják a vészkorszak emlékeit, és a kormány gondol­kodik az 1944 — 45-ös esemé­nyek emlékmúzeumának meg­nyitásán is — mondta a magyar külügyminiszter. A keddi izraeli lapok ismét viszonylag kis terje­delemben írtak a Horn-látoga- tásról. Horn Gyula kedden befejezte hivatalos izraeli látogatását és hazautazott Tel Aviv-ból. Megkezdődött a KGST 45. ülésszaka Szófiában Nádasban rejtőzött a diktátor házaspár Újabb részletek Ceausescu meneküléséről A véres kezű román diktátor meneküléséről újabb részletek váltak ismertté. Azt már tudjuk a korábbiakból, hogy december 22-én, „az utolsó munkanap” kezdetén, a délelőtti órákban Ni- colae Ceausescunak rendkívül gyorsan kellett menekülnie; elő­ször fordult elő, hogy az közpon­ti bizottság épületének tetejére landolt a helikopter, amely ko­rábban mindig a székház előtti téren „parkolt”. A pártközpont épületéből Nicolae Ceausescut és feleségét légi úton menekítet­ték, majd Snagovról, a tóparti nyári rezidencia füves leszálló- pályájáról ismét magasba emel­kedve indult ismeretlen célja felé az elnöki helikopter. Titu köz­ségtől négy kilométernyire vá­ratlanul leszállították a helikop­tert, amelyen a diktátor házaspá­ron kívül két személyi biztosító is tartózkodott. A helikopter piló­tája a gépet visszavezette Otope- ni felé, miközben a két testőr fegyverrel megállított egy vörös színű Dacia 1300-asta Bukarest- Pitesti autópályán. Eddig egybehangzó a törté­net; innen különböző verziók keringtek a további menekülés­ről, de bizonyosat senki sem tu­dott. Most újabb részleteket kö­zölt Jean Moldoveanu, az orszá­gos rendőrparancsnokság veze­tője. Előrebocsátotta: biztonsági okokból nem közük, név szerint kik fogták el Nicolae és Elena Ceausescut. A tájékoztatás sze­rint a vörös Daciából kiszállítot­ták az utasokat, és négyen utaz­tak Tirgoviste irányába. Már majdnem elérték a vá­rost, amikor a vörös Dacia féke­zett, és megállt az egyik gabona- termelő vállalat központi irodái­nál és raktárainál. Itt kiszálltak a kocsiból: Ceausescu és felesége az egyik irodahelyiségben kere­sett menedéket, a két biztosító eltűnt, ők „segítségért” mentek. Időközben riasztották a Dimbo- vita megyei rendőrséget, mert la­kossági bejelentések érkeztek ar­ról, hogy a megyében látták Cea­usescut egy vörös Daciában... Az épület előtt összegyűltek a közeli lakosok és az ott dolgozók, s amikor a megyei rendőrség által riasztott egyik radaros kocsi oda­érkezett két rendőrrel, már öt­vennél többen ácsorogtak a ház előtt. A két rendőrnek feltűnt a tömeg, s megálltak a kocsival. Egyik kiszállt és kérdezte: — Itt van? Egy takarítónő halk válasza hangzott el: ’’Igen,itt vannak...” Ekkor a rendőr bement az iro­dákba, s az egyikben megtalálta a diktátort és feleségét, akik el­mondása szerint reszketve, lát­hatóan teli félelemmel várakoz­tak”. A rendőr így kiáltott: jöjjenek, én biztonságba helyezem magu­kat. Ceausescu hitt, és a házaspár elindult a rendőrrel. Csak nehe­zen verekedték át magukat a tö­megen. Valahogy mégis elérték a radaros kocsit, amibe a rendőrök valósággal betuszkolták őket. A tömegből viszont gépkocsiveze­tők ugrottak kocsijukba, s üldö­zőbe vették a gyorsan induló rendőrautót, azt gondolva, hogy a rendőrök menekítik a diktá­tort. Az üldözők kétszer oldalról „meglapították” a rendőrségi kocsit, mintha csak filmjelenet lett volna! A két helyi rendőr na­gyon jól ismerte Tirgoviste kül­városának keskeny utcáit, s egy kanyarnál egérutat nyertek. Si­került megtéveszteniük üldözői­ket, s más irányba indultak: Buf- tea felé, amely egy mellékútról volt megközelíthető. Negyven kilométert minden különösebb akadály nélkül tettek meg. Ek­kor a két rendőr azt ajánlotta, biztonságos lenne elrejtőzködni. Ceausescu ebbe is belegyezett. Egy elhagyott tó partján lévő ná­dashoz érkeztek. A kocsit ná­dakkal borították be, hogy a légi felderítés ne vegye észre őket. A nádasban rejtőzködtek. A két rendőr — ha nem is teljes szö­vegben — de nagyjából közread­ta a beszélgetést. Egyikük meg­kérdezte: „Miért éheztette az or­szág lakosságát éveken át?” Cea­usescu erre nem válaszolt sem­mit. Viszont Elena asszony — ci­nikus, pökhendi hangon — eze­ket mondta: „Ugyan kérem, mondja meg nekem, tulajdon­képpen ki halt volna meg? Kije­lenthetem, nem halt éhen senki Romániában ”. „Miért volt olyan rövid adásideje a román televízi­ónak?” — kérdezték még a rend­őrök. Ceausescu szerint azért, hogy „a dolgozók korán lefeküd­hessenek , hogy jól kipihenjék magukat a másnapi munkához”. A diktátor házaspár több órát töltött a nádasban. Majd este 10 után elindult a gépkocsi. A rend­őrök azt mondták, most viszik őket a biztonságos helyre. Úgy is történt, egy közeli katonai tá­maszponthoz érkeztek és a „jö­vevényeket” átadták az egység­nek. Közben a Securitate-erők kiderítették, merre rejtőzködik Ceausescu, és heves támadáso­kat indítottak levegőből és föld­ről a katonai támaszpont ellen. A harc több mint egy napig tartott. Amikor már nagyon veszélyessé vált a helyzet, akkor Ceausescut és feleségét páncélozott autókba tették. Több ilyen páncélozott harci járművet mozgatott a kato­nai parancsnok, s így a Securita- te-egységek tagjai nem tudták, a nyolc mozgó, állandóan külön­böző helyzetváltoztatást végző páncélos közül melyikben van a diktátor és felesége, akik ekkor már letartóztatásban voltak. Talán a későbbiekben arra is fény derül: hol volt a tárgyalás és hol végezték ki Ceausescut. Oltványi Ottó Duna-gate A magyar közvélemény a Dunagate-botrány kipattanása óta meglehetős kiábrándultsággal kénytelen elkönyvelni, hogy puha for­radalmunkban HIÁBA REHABILITÁLTUK A JOGÁLLAMI­SÁG ESZMÉJÉT. A gyakorlatban még lábbal tiporhatják ezeket az alapelveket. Mivégre deklarálja az alkotmány a pártok szabad műkö­dését, a politikai, a személyiségi jogok, a levéltitok tiszteletben tartá­sát, ha még mindig számon tartják, kinek telefonálunk, hová írunk le­velet. EZEK NEM OLYAN KÜLÖNLEGES INFORMÁCIÓK - fogalmazta meg a laikus számára meglepő véleményét a tévé-híradó­ban a belügyminiszter; a dokumentumok jelentőségét a biztonsági szolgálat felelős osztályvezetője is meglehetősen alábecsülte. És talán az sem tanulság nélkül való, hogy a titkos feljegyzések láttán nem le­pődött meg a független szervezetek néhány szóvivője sem. Legkevés­bé azok, mondhatnánk, akik néhány éve még a jeles történelmi na­pok előtt maguk is „élvezhették” az őrszobák melegét. De a kép akkor teljes, ha idézzük a telefon-lehallgatásokról az MSZP elnökének mi­napi nyilatkozatát: „Korábban volt olyan benyomásom, hogy beszél­getőpartneremen kívül más is van a vonalban”... Igen, az elmúlt 40 esztendőben sokan megszenvedték már, hogy olykor ’’más is van a vonalban ”... Ezért aztán nem csodálkozhatunk, hogy a jólértesültek ma úgy érzik, hogy az illetéktelenül megszerzett dokumentumok előfeltevéseiket igazolták. Úgy tűnik, kormányunk nem csupán a gazdasági, de a politikai csődöt is megörökölte, s egyikről sem lesz könnyű elszámolni. Persze egy önmagára adó hivatalos személy érthető okokból nem szívesen vág ma a vizsgálat elé, bár a törvénysértésektől mindenki igyekszik el­határolni magát. Amíg a szokatlan helyzetben beindul a jogi igazság­keresés nehézkes gépezete, lankadatlan erővel folyik a politikai harc, a nyilatkozatháború. A Katonai Főügyészség a bizonyítékok kiegé­szítését kérte — a feljelentő nyilvánosan megtagadta azt. Arra hivat­kozott, hogy a csatolt dokumentumok egyértelműen alátámasztják a bűncselekmény alapos gyanúját. S nem kell hozzá különös jóstehet­ség, amikor azt mondjuk: a politikai érvek lesznek erősebbek, a nyo­mozást elrendelik. Hisz minden más lépés azt a látszatot kelthetné, hogy valahol, valakik el akarják tusolni a vizsgálatot. Közvéleményünk tehát minden bizonnyal óráról órára egyre több részletet ismerhet meg egy megfigyelés alatt tartott ország tit­kosszolgálatának munkamódszereiről. S be sem várva a hivatalos vizsgálat eredményét, ki-ki maga is eldöntheti, hogy mit fogad el tör­vényesnek. Olyan kérdésekre vár most választ a közvélemény az ille­tékesektől: MIÉRT ÉS KI HALLGATTA LE KŐSZEG FERENC TELEFONJAIT, KI ADOTT ENGEDÉLYT LEVELEK FEL­BONTÁSÁRA? HOGYAN ÉRTESÜLHETETT A BM EGY KÖZPONTI NAPILAP FŐSZERKESZTŐJÉHEZ ÍRT LEVÉL­RŐL, NETÁN A TÉVÉ ELNÖKÉHEZ CÍMZETT SZEMÉLYI­SÉGI-JOGI PANASZRÓL? Miért tartották érdemesnek a rögzítés­re azt a kompromittáló adatot, hogy a szabad demokraták „SZŰRÖS MÁTYÁS ELLENÉBEN JELENTÉKTELEN SZEMÉLYT JE­LÖLNEK A VÁLASZTÁSOKON A LÁTVÁNYOS BUKÁS EL­KERÜLÉSE VÉGETT”... Hogy csak néhány példát ragadjunk ki találomra a sajtó rendelkezésére bocsátott dokumentum-csokorból. Titkosszolgálati tevékenységre persze minden államnak szüksé­ge van. Ám csakis törvényes keretek között, társadalmi ellenőrzés mellett. A mi kérdésünk az: EGY ÁLLAM BIZTONSÁGÁT VE­SZÉLYEZTETHETTE A SZEMÉLYISÉGI S A POLITIKAI JOG? Mert alapos a gyanúnk: egy jogállam biztonságát semmiképp! Nem jelenthet ugyanis veszélyt az állam biztonságára, ha polgárai- al­kotmányos keretek között — élnek jogaikkal. Nem állhat fenn tartósan az országban „kettős jogrendszer”, nem deklarálhatunk magas szinten alkotmányos alapelveket úgy, hogy közben fenntartunk azzal ellentétes tartalmú titkos jogszabá­lyokat s választott testületek által nem ellenőrizhető szervezeteket. Mert nem elég az állampolgári jogok megtartására letenni a „nagyes­küt”. Ez puszta szólam megfelelő szervezeti garanciák nélkül. De immár gyors, és határozott intézkedésekről hallunk, egy nemzetbiztonsági törvény megalkotásának terve is napirenden szere­pel. E egy ponton a vizsgálatba nyilván a Parlament is bekapcsolód­hat. AZ A PARLAMENT, AMELY MA KELET-EURÓPA TA­LÁN LEGRÉGIBB MANDÁTUMÁVAL „BÜSZKÉLKED­HET”. Amelynek politikai legitimitását jócskán kikezdte az idő, amely a békés átmenet ígérvényével a tarsolyában most mégis meg­próbálja átlépni saját árnyékát. Parlamentarizmus parlamenti közre­működés nélkül aligha képzelhető el. Ez az átmenet minden ellent­mondása ellenére érvényes. A választások kiírása, a Parlament önfel- oszlatása sokakban ma olyan gondolatokat ébreszt, hogy a titkos- szolgálat elleni akció nem más, mint a választási küzdelem sajátos nyitánya. Ezen persze el lehet gondolkodni. Azt viszont leszögezhet­jük már most is: A VÁLASZTÁSOK TISZTASÁGÁT NEM AZ INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA, DE IN­KÁBB AZ VESZÉLYEZTETTE VOLNA, HA EZ AZ IDŐZÍ­TETT BOMBA TOVÁBB KETYEG. Bodnár Lajos Zavargások Indiában Az Iszlámábád és Új-Delhi között vitatott státusú Dzsammu és Kasmír észak-indiai államban kirobbant zavargások miatt fe­szült légkör alakult ki az eredeti­leg a kétoldalú kapcsolatok javí­tásáról kezdett indiai-pakisztáni tárgyalásokon. Abdul Szattar diplomata, Benazir Bhutto pa­kisztáni elnök személyes megbí­zottja vasárnap érkezett Új-Del­hibe azzal a céllal, hogy — össz­hangban a december 2-án meg­választott új indiai kormányfő el­képzeléseivel — tárgyalásokat folytasson a két szomszédos or­szág viszonyának normalizálá­sáról. A National Herald című lap jelentése szerint hétfőn este vé­res összecsapások voltak a Dzsammu és Kasmír államban levő Szrinagar városban az indiai biztonsági erők és a pakisztáni támogatást élvező „Kasmíri Fel- szabadítási Front” hívei között. A helyi hatóságok kijárási tilal­mat rendeltek el. A szélsőséges szervezet hívei tüntetést szervez­tek, ahol garázda elemek egy csoportja megtámadta a rend­őröket, akik közül harmincán megsebesültek. A tüntetők ké­sőbb felgyújtották a központi posta és a kórház épületét. Az esti órákig több helyen fegyveres összetűzések voltak a biztonsági erők és a front csoportjai között. Hasonló események zajlottak le Szopor és Baramula városok­ban, ahol szintén bevezették a ki­járási tilalmat. Dzsammu és Kas­mír államban az elmúlt huszon­négy órában tizenöten haltak meg és száznál többen megsebe­sültek az összecsapásokban. Az eseményekkel kapcsolat­ban India aggodalmának adott hangot a kétoldalú tárgyaláso­kon. A megbeszélések légkörét már eleve befolyásolta Inder Khumar Gudzsral indiai külügy­miniszternek a televízióban el­hangzott nyilatkozata, amely szerint „India nyugatalansággal és egyben elkeseredéssel figyeli a pakisztáni beavatkozást” (Dzsammu és Kasmírban). (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom