Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-20 / 17. szám
kérdés válasz Udvaros Dorottya: „A színjátszás nem mérnöki munka” — Halló, kedves Udvaros Dorottya! A kívülállók számára úgy tűnik, hogy az ön pályakezdése meglehetősen sima volt, azaz a karrierje akadálytalanul indult. Ez a vélekedés vajon megegyezik-e azzal, ahogyan ön látja ezt a dolgot? — Nem... Nem, mert igazándiból nem jó helyekre kaptam -szerződést a diploma megszerzését követően. Amikor például Szolnokra mentem, akkor az előző — igazán nagyon jó — társulat mar fölbomlóban volt, vagyis egy olyan szituációba kerültem, amelyikben még nem lehetett tudni, hogy később mi is alakul majd ki, hogy jó színház lesz-e ott, avagy éppen az ellenkezője. De amikor odamentem, akkor jószerivel még csak a remény volt meg, de semmi konkrét elképzelés. Nehezítette a helyzetet, hogy Székely Gábor akkor távozott onnan egy csomó vezető színésszel egyetemben. Jött az új vezetés, amelyben én ugyan bíztam, de előre semmi biztosat sem lehetett tudni.- S egyébként csak rosszabb helyekre kaptam ajánlatot... — Mostanság egyáltalán nem panaszkodhat arra, hogy feladatok nélkül van, hiszen talán az egyik leginkább keresett, legjobban foglalkoztatott színésznőnk. A rengeteg munkát hogyan lehet fizikummal és lélekkel bírni, s hogyan lehet összeegyeztetni a családi élettel? — A hajtást egy darabig el lehet viselni, aztán pedig — egy bizonyos kor után — telítődik az ember, s már nem lehet. Ami a családot illeti... Valóban nagyon nehéz az egyeztetés, sőt roppant rapszódikus is. Előfordul olyan periódus is, amikor nem próbálok, csupán játszom. Ilyenkor eléggé ráérek. De amikor próbálok is, forgatok is, akkor egyetlen percem sincs tizenhat órán keresztül. Ez mindenképpen rend- szertelen élet... — Sok-sok rendezővel dolgozott már mind a színházakban, mind pedig a filmes világban. Ezért nyilvánvalóan kialakult véleménye van arról, hogy milyen is az ideális rendező. Megfogalmazná? — Számomra lényeges, hogy az illető rendelkezzen komoly pszichológiai érzékkel, megfelelő empátiával. Ezen tűlmenően legyen benne sok-sok szeretet, hiszen enélkül egyáltalán nem megy. Aki nem szereti azokat, akikkel dolgozik, azzal képtelenség együttműködni. Nekem legalábbis ez nagyon fontos szempont. .. Aztán én nem feltétlenül igénylem, hogy nekem már az első pillanatban hajszál pontosan felvázolja az elképzelését, hiszen a színjátszás nem mérnöki munka. Sokkal inkább jó, ha a saját elgondolásait is képes munka közben megváltoztatni attól függően, hogy milyen ötletei vannak azoknak, akikkel együtt dolgozik. Ez persze nem azt jelenti, hogy valamilyen alapvető képe nincs az egészről. Utóbbi — természetesen — tehetséget is feltételez. Aki tehetséges, annak van valamiféle koncepciója mindarról, amit csinál, ám ezen — például a szereplőknek megfelelően — tud módosítani. Tehát semmiképpen nem szeretem azokat a rendezőket, akik abszolút kész forgatókönyvvel érkeznek, s ha tönk, ha szakad — ha nekem mondjuk pisze orrom van és féllábú vagyok —, akkor is ahhoz ragaszkodnak, akkor is azt várják tőlem, amit előzetesen kitaláltak. Az az optimális, ha valaki figyelembe veszi az alkatomat, a pillanatnyi állapotomat, stb. Sajnos, ezeknek a követelményeknek elég kevesen felelnek meg. — Fordítsunk egyet az előző kérdésen. Ön vajon mennyire „kezelhető” színész, mennyire könnyű a dolguk azoknak a rendezőknek, akik önnel dolgoznak? — Erre alig-alig tudok válaszolni. Ámbár az az érzésem, hogy talán velem sem könnyű... De igazából nem tudok felelni... Az más kérdés, hogy akit rettenetesen szeretek, akiben vakon bízom, annak nyilván egyszerűbb engem kezelnie, mert minden szavát elhiszem. Ha valaki nem ilyen, akkor csak nyűglő- dök, s az én nyűglődésem rá is kihat. — Hallottam olyan véleményt — éppen egy színésztől —, miszerint a film hozza a népszerűséget, ám a hivatás csúcsa mégis a színház. Önnek melyik áll közelebb a szívéhez? S arra is kíváncsi lennék, hogy nézete szerint miért szidják olyan sokan a hazai filmeket? — Nekem mindkettő kedves, ezért nem is tudom különválasztani ezeket. Egészen más jellegű örömet okoz ez, s megint mást amaz. Egyiket sem helyezem a másik elé, sőt — szívem szerint — egyikről sem mondanék le a másikjavára. Mindkettő egyenértékű. Egy komoly film az ugyanany- nyi energiát követel meg, mint egy színházi darab. S hogy miért ócsárolják a magyar filmeket? Ezen már gondolkodtam, de nem jutottam sokra. Annak idején Keleti László nagyon közepes és nagyon népszerű filmeket csinált... Az elmúlt években volt valami furcsa „eleve ellenállás”, holott — szerintem — sok-sok rangos alkotás született. Csak ezeket a magyar közönség nem honorálta. Külföldön ezek nagyobb sikereket értek el. Hogy ennek mik az okai, azt nem tudom, de egy valamiben biztos vagyok. Gondoljon a Batman című — hihetetlenül közepes, ugyanakkor rendkívül népszerű — film reklámhadjáratára. Ezt a filmet fele ekkora propagandával is megnézte volna boldog-boldogtalan. Egy magyar alkotásnak századennyi reklámja nincsen. Teszem azt egy olyannak, aminek esetleg szüksége lenne erre. Ez persze pénzkérdés is... De úgy tűnik, mintha a cégeknek egyszerűen nem lenne érdekük, hogy a saját maguk által gyártott filmet el is adják a közönségnek. Ha már ráköltöttek tudom is én, hány milliót, akkor a reklámra is kellene áldozni, hogy a befektetett pénz megtérüljön. De mintha az utóbbi senkit sem érdekelne. .. Vagyis itt is tapasztalható az a gazdasági fejetlenség, ami másutt. — Tagadhatatlan, hogy a kifejezetten vonzó színésznők kategóriájába tartozik. Mindez hogyan befolyásolta a pályáját? — Szerintem sehogyan sem. Hogy is mondjam...? Nagyon kevés emberrel érintkezem. Az a véleményem, hogy eléggé ostoba az a rendező, aki a külső alapján oszt szerepet. A sorsom alakulásában nyilván a küllem is játszott némi szerepet, de semmiképpen sem alapvetőt. Arról nem is szólva, hogy a vonzó külső egyszer a múlté lesz. Megkopik, megfárad... — Ha éppen nem dolgozik a színházban, ha nem forgat, akkor mivel tölti a szabad idejét, mi jelent igazi kikapcsolódást? — Mostanában szinte nincs is üres órám. De — bármennyire is furcsának tűnik — igazi feltöltő- dés, ha valamelyik másik színházban olyan darabot látok, ami tetszik. Vagy egy jó filmet nézhetek meg... S hogy szakmai szemmel figyelem-e ezeket? Amikor valami jót látok, akkor teljesen elfeledkezem a hivatásomról. Ezt csakis akkor veszem észre, ha valami nem jó, ha valami nem stimmel. Ha értékeset látok, akkor vérbeli, tökéletes átlagnézővé válók... Sárhegyi István UFÓK Jönnek az ufók. Látták? Hallották? Nagy, kerek csészealjon ereszkednek le, körülnéznek, aztán sutty, elvillognak az űrben. Senki se tudja honnét jönnek, hová tűnnek. A Szovjetunióban nagy ufók szálltak le. Zöldek voltak, egészen haragoszöldek. Már majdnem környezetvédők. Hosszú nyakuk volt, és kis fejük. Hoztak magukkal egy robotot is, az mérte a sugárzást, mert eredetileg Csemobilba készültek. Ott akarták föltölteni a csészealjukat a visszaúthoz, de amint elrepültek a bányavidék fölött, aztán meg sétáltak egy kicsit a Sztyepa- nakertben, rögtön módosították is az útvonalat, mert ott nagyobb volt a feszültség. Állítólag egészen közel engedték magukhoz az embereket. Szerették volna, ha valaki lefényképezi őket, hogy megjelenhessenek valamelyik nagy példányszámú napilapban, de kiderült, hogy nincs a közelben se amerikai, se japán turista. A Pravda tudósítóját meg nem akarták megvárni, mert attól tartottak, hogy jön vele a KGB is, és kéri az útvonalengedélyt. Angliában is látták őket. Pontosabban ott csak a helyüket látták. Azokat a kis kerek foltokat a gabonatáblában. A tévé is mutatta. Mert ezek az ufók nagyon rafináltak ám, akárkinek nem mutatják meg magukat. Különben is, az angoloknak van lock ness-i szörnyük, elégedjenek meg azzal. Majd ha azt lefotózták, leshetnek az ufókra. Egyesek tudni vélik, hogy nálunk is leszálltak az ufók. Igaz, ezek nem voltak se nagyok, se zöldek, sőt még kerek foltocskákat se hagytak maguk után a gabonatáblában. Csak a táblát gabona nélkül. Kis ország, kis, kerek ufók. Olyan kis pufók ufók, akik a legkisebb résen is átférnek, gyorsan fölzabáinak mindent, és észrevétlenül távoznak. A szomszéd Józsi bácsi esküszik rá, hogy ezek nemcsak zabálós ufók, hanem szexmániások is. Azért áll ott a magyar gazdaság, ahol fekszik. Mármint hogy a padlón, megerőszakolva. A Maris néni szerint a népszavazás miatt jöttek. El akarnak vegyülni a tömegben, kihallgatják miről beszél a nép, az Isten adta nép, aztán gyorsan alapítanak egy pártot, álh'tanak egy köztársasági elnökjelöltet, és tartják az úmát. No, meg számlát nyitnak, ahová a kormány átutalhatja a támogatást. A tagsági listát persze ezek se mutatják majd be, mert hogy kinek mi köze hozzá, honnét jöttek és minek... — Látod, Maris, okosat-szóltál — mondta Józsi bátyám. — Ezt kell tennünk nekünk is. Ha az ember dolgozik, csak azt számolgathatja, mennyivel ér kevesebbet a fizetése, mint az előző hónapban. A pártvagyonnal meg majd elszámolunk politikusán. — Hogyhogy politikusán? — Hát úgy, ufó módra. Ki a fene hallott még olyat, hogy amikor elment egy ufó, bárki is kereste volna az eltűnt csészealjat? Pedig a csésze, meg a kávé is benne volt ám! A kanálról nem is beszélve... — Te, Józsi, te tudsz valamit! — csillant föl Maris néni szeme. — Csak nem találkoztál valahol egy ilyen ufóval? — Találkoztam én, nem is egy- gyel, csakhát ez üzleti titok. Este még úgy köszöntem el tőle, hogy jó estét, titkár elvtárs! Mire másnap találkoztunk, már úgy kellett üdvözölnöm: jó napot, igazgató úr! Csak tudod, az a baj ezekkel a hazai ufókkal, hogy a csészealj eltűnt, de ők itt maradtak. T. Ágoston László Egyszerre 17 kamera figyel Előttünk a labdarúgó-vb Most, amikor már végleg eldőlt, hogy tizeneggyel több magyar nézője lesz a jövő évi labdarúgó-világbajnokságnak, nem érdektelen, mit látnak majd abból, ahogyan mások fociznak. A RA1, az olasz televízió ismertette a vb-közvetítés tervét. Ebből kiderül, hogy a június 8. és július 8. között zajló eseménysorozat valamennyi mérkőzése képernyőre kerül. Ä helyszíneken minimum 11 kamera veszi az eseményt, hogy semmilyen részletről ne maradjanak le azok a nézők, akik nem számíthatják magukat a 2 millió 600 ezer jegytulajdonos közé. Lesznek olyan mérkőzések, amelyeket 17 kamera is figyel, egyszerre. Például a kapufákra is szerelnek mikro- kamerát, nem is egyet, hogy még a gólvonal is ellenőrizhető legyen. Az emlékezetes események visszajátszását négy különböző beállítás biztosítja: a kapu előtt egy kamera oldalról, kettő pedig a kapu mögül követi a játékosokat, s a labdát. A negyedik kameraállásból a pálya más részének történéseit veszik. A negyeddöntőkből azonban egy ötödik visszajátszót is alkalmaznak. Léggömbön dolgozó operatőrök, mintegy a negyedik dimenzió kihasználásaként, madártávlatból követik a játékot. Arra a kérdésre, hogy a Nagy Játék hűséges visszaadásán kívül milyen szándék vezérli az olasz televíziót a közvetítés ilyen körültekintő megszervezésében, a RAI illetékese maliciózusan válaszolt: „Az 1994-es világbajnokságot az Egyesült Államok rendezi. Hátha lemásolnak majd valamit az amerikaiak...” Gong az autóiparnak Jönnék a japánok „Nyugati urak, egyeztessék az óráikat: a pontos időt Tokióban jelzik, s ez nyolc órával előbbre jár, mint az európai órák. A jelképes gong azonban inkább az új korszak kezdetét jelzi az autóiparban” — kezdte tudósítását az olasz La Repubblica a japán főváros 28. autószalonjáról. Az autófront hírei hovatovább a hadijelentések hangulatát idézik azok körében, akik gyártják, tehát el is akaiják adni a gépkocsit. Tokióban a mostani szalon modelljei arról tanúskodnak, hogy minden korábbi összehasonlítás értelmét vesztette. A tudósító kifejezésével szólva: a nyugatiak tényleges erőfeszítései megfe- neklenek a tokiói Makuhari, a világ legnagyobb autószalonjának boltívei alatt. Egyszerűbben: a kilenc nagy japán cég 43 olyan „szupermodellt” állított ki, amelyek közül legalább tizenhatot egészen rövid idő alatt sorozat- gyártással zúdítanak a világra. És ez az, amiért — az olasz lap szerint — Japánhoz kell most már igazítani a nyugat-európai autógyárak óráit. 1MTIrnmilrilC 1952-ben, a londoni Wellinton-laktanyában, <1 HUIHllVlW forgatás közben készült felvétel Terry Thomas kiváló angol komikusról — balra —, aki január 8-án, 78 éves korában elhunyt. A 15 éve Parkinson- kórban szenvedő művészt egy Surrey-grófságbeli szanatóriumban érte a halál. (Telefotó — MTI Külföld Képszerkesztőség) Jane Fonda Ausztráliában da, ismert amerikai színésznő egy tévéműsorban lép fel, Max Walker, ausztrál krikettjátékos és egy helyi koala maci társaságában (MTI-Press Képszerkesztőség)
