Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)

1989-12-11 / 292. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. december 11-, hétfő GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Tiltakozás a pénzügyi kormányzat inflációs politikája ellen A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Heves megyei tagsága és a pártban bízó választópolgárok nevében tiltakozunk a kormány újabb inflációnövelő intézkedései, a 3 százalékos bankkamatláb­emelés és a 10 százalékos forintleértékelés ellen, mert az ezekkel járó áremelkedés a lakosság legszegényebb rétegeit tovább taszítja az el- nyomorodás lejtőjén. Ezek az intézkedések — sok hasonló korábbival együtt — azt bizo­nyítják, hogy azért van infláció, mert a pénzügyi kormányzat úgy ha­tározott, hogy legyen infláció! Lássuk már be, hogy az infláció nem elkerülhetetlen természeti csapás, hanem azt a kormány, illetve a mö­götte álló politikai erők hozzák létre. Félrevezető minden hivatkozás idegen országokban lejátszódó inflációs folyamatokra, és rossz tanácsadók azok, akik az infláció szabad lefolyásában látják a javu­lást. A megtűrt vagy megtervezett pénzromlás nyomán fellépő áre­melkedés a legelesettebbeket bünteti legkönyörtelenebbül! Ugyan­akkor eltakaija a rossz munkát. Már szinte statisztikai játék annak ki­mutatása, hogy egy vállalat vagy iparág valóban veszteséges-e, vagy nyereséges! így azután a pénzügyi kormányzat és hivatalai felelőssé­gét is eltakarjak a bonyolult száknyelven megfogalmazott magyará­zatok! A bérből élők érdekképviseletét vállaló szociáldemokratáknak rá kell mutatniuk, hogy a gazdaságpolitika növelte az inflációt, eltűrte a fedezetlen bérkifizetéseket, a teljesítmény nélküli fogyasztásemelke­dést, elpocsékolta a valutatartalékokat, nem korlátozta a költségve­tés óriási kiadásait, elmulasztotta a helyzet stabilizálásához szükséges operációkat! Ennek a helyzetnek véget kell vetni! Meg kell állítani az inflációt! Meg kell tenni a legradikálisabb lépéseket! A kormányzat pénz­ügyekért felelős részenek és hivatalainak, a Pénzügyminisztérium­nak, az Árhivatalnak, a Bér- és Munkaügyi Hivatalnak, valamint az Országos Tervhivatalnak és a Magyar Nemzeti Banknak a vezetői le- váltandók! A legjobb inflációellenes szakemberekből összeállított országos bizottság azonnal kezdje meg a költségvetési egyensúly helyreállítá­sához, a bér- és árszabályozáshoz szükséges sokoldalú, széles körű és egyszerre végrehajtandó intézkedések kidolgozását és végrehajtását! A kormány a tervezett és tett intézkedéseiről késedelem nélkül tá­jékoztassa a nyilvánosságot. A tájékoztatás egyszerű nyelvezetű, köz­érthető legyen. Elég már a titokzatoskodásbol, elhallgatásból, félre­értésből és félrevezetésből! Az országot nem lehet kiskorú tömegként kezelni! Véglegesen tudomásul kell venni, hogy minden terv és intézkedés csak annyit ér, amennyit belőlük a dolgozók munkájukkal megvalósí­tanak! Olyan tervekre van szükség, amit a nép megért, elfogad! Ezt a nyilatkozatot a megye szociáldemokrata érzelmű lakossága állásfoglalásaképpen az SZDP legközelebbi országos választmányi ülése elé terjesztjük, és kérjük, hogy nézeteinket egyetértés esetében az SZDP országos és hivatalos szándékául fogadja el. Eger, 1989. december 7-én SZDP megyei vezetősége Technikusminősítő tanfolyamok Két középfokú mezőgazdasá­gi oktatási intézmény hirdetett meg technikusminősítő tanfo­lyamot. A tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági Szakközépisko­la lótenyésztési, tógazdasági és halászati, valamint növényvé­delmi és talajerő-gazdálkodási szakon indít továbbképző tanfo­lyamot, amely vizsgával zárul. A nagykőrösi Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet kon­zervgyártó és tésztagyártó szak­embereket készít fel magasabb szintű vizsgákra. Mind a két iskolához a jelent­kezéssel egy időben meg kell kül­deni a korábbi szakmai végzett­séget, az eddigi gyakorlatot iga­zoló okmányokat, valamint a munkahely javaslatát. A tanfolyamok a jövő év első felében kezdődnek, a jelentkezé­seket 1990. január31-éig kell be­küldeni. (MTI) Kovács Attila — Koncz János: Egy kis New York i. „Ladies and Gentleman, welcome to New York” New York felhőkarcolói — a lábunk alatt... remben kérünk két sört, de a pin­cér közli, hogy amink nekünk van, azzal csak egy kávét ihatunk meg, azt is a pultnál. Dühöng a földi önérzet, széttépjük a cetlit, és újra kérjük a két sört. Hason­-----en tesznek többi hoppon d t útitársaink is, s mivel nemcsak egyszer, így végül is kel­lemes hangulatban hagyjuk el a földet és Magyarországot. A hatórás amszterdami vára­kozás nem túl izgalmas, le-lebu- kik a fejünk a műanyag fotelek­ben, de egy kicsit vérpezsdí­tő, amikor meglátjuk a hatalmas Boeing — 747-est, ami reménye­ink szerint átrepít majd az Atlan­ti-óceánon. Illetve akkor még ebben egyáltalán nem vagyok biztos, nyafogok, hogy ez akko­ra, mint a Dobó tér, ez fel sem tud emelkedni, és ha igen, akkor is biztos, hogy pillanatokon belül visszaesik. „Hát ez benne van a pakliban” — mondja Koncz, mire én rend­kívül szívesen lelőném. De aztán csak veszünk egy nagy levegőt, beszállunk, szorítom a karfát és érzem, ahogy... vagyis nem érzek semmit. Azt sem, hogy már nem gurulunk, hogy repülünk, s több mint 1000 kilométeres az órán­kénti sebességünk. Néha ugyan eszembe jut es ijedtem nézem a légikísérok arcát, de ők úgy mo­solyognak, hogy inkább falato­zom a ráksalátából, a marhahús­ból, desszertből, s még egy sört is bedobunk. Majdnem nyolcórai repülés után a jobb oldali ablakból nézve mintha milliónyi gyertya égne lent. Tudjuk, hogy ez New York, de nincs a várt hatás, hogy most bol­dogan ordítunk, hogy sikerült, itt vagyunk, sokkal inkább fáradtan érezzük, ahogy egy icipicit zökken a gép, ezzel jelezve, hogy megér­keztetek, pupákok. A kapitány természetesen udvariasabb, az ő hangja szól a hangszóróból, ahogy gurulunk a Kennedy-repülőtér be­tonján: „Ladies and gentleman, welcome to New York”. Nagy a sóhajtás. (Folytatjuk) Amszterdam, Schipol: átszállás Hajnali ötkor még nehéz az élet Az ember — na persze csak akkor, ha szerencsés magyar csil­lagzat alatt született — egy majd­nem teljesen átvirrasztott éjsza­ka után bekóvályog egy autó hát­só ülésére és reszket, hogy a cso­magtartóban a bőröndök min­den szükséges dolgot rejtenek-e. Hunyorog ki az ablakon, fürké­szi a Ferihegy — 2. feletti ködöt, és idegesen vágtat az útlevél-el­lenőrzéshez, mert már csak két perc van hátra az utolsó megjele­nési időpontig. A tízórás repü­léstől idegesen esik bele egy székbe abban a váróteremben, ahonnan már csak az amszterda­mi gépbe szállhat be. Nézi az aprócska TU — 134-est, és bizo­nyos benne, hogy az égi erők ezt a tákolmányt könnyen darabok­ra aprítják. Aztán kap egy kis ha­ladékot még az élettől, mert az ajtónálló stewardess adóvevőjé­ből meghall egy nem az ő fülének szánt információt: „Nincs sze­mélyzet, két órával később indul a gép, mondj nekik valamit”. A stewardess széles mosollyal for­dul felénk, s közli: „Elnézést ké­rünk, hölgyeim és uraim, a gép technikai okok miatt két óraval később indul, legyenek szívesek addig kifáradni a tranzitba.” Mivel szinte mindenki átszáll Amszterdamban, dühöngeni kezdünk, és megszálljuk az in­formációs pultot. Rólunk azon­nal kiderül, hogy lekéssük a New York-i járatot, egy későbbivel kell mennünk, amelyre biztosíta­nak is helyet. Kérjük, hagy tele­fonáljunk, hogy ne várjanak hiá­ba, mire megmutatják, hogy hol a telefonfülke, hiszen végül is va­lószínűleg mi vagyunk a hibásak, mi nem biztosítottunk személy­zetet. De azért a légitársaság ga­vallér, kapunk egy szelvényt, amellyel az írás tanúsága szerint megihatunk egy hűsítőt. A étte­Aki várt ben­nünket. Sziki Károly szíh- művész Negyedszázada — vezetőként Egy nagy kollektíva bizalmából... A munkások ma is — úgy, mint régen — gyakran kopogtatnak nála, mert tudják, hogy inkább segít, minthogy elhárítsa a tennivalókat. Sokakkal tege­ző viszonyban van, hiszen társainak egy része most is ott dolgozik a gépek mellett, azokban az üzemrészekben, ahol korábban is megfordult nap mint nap. Kócza Imréről van szó, aki negyedszá­zada áll az Egri Finomszerelvénygyár élén. Nem­rég múlt huszonöt esztendeje, hogy kinevezték előbb igazgatónak, majd vezérigazgatónak. (Fotó: Szántó György) Azon kevés ipari vezetők közé tartozik az országban, akit ma is becsülnek és elismernek. Pedig sok vihart élt meg, voltak kudar­cai, nehéz napjai és hetei, egyben azonban mindig következetes maradt: a kitartásban, a bátor­ságban, az újat akarásban. Ezek a tulajdonságok ma is jellemzik, közel a hatvanadik életévéhez. Nem volt könnyű az indíttatá­sa a hatvani születésű fiatalem­bernek. Iskolái befejezése után, az ötvenes évek legelején Jobbá­gyiban, a Fémtömegcikk Mű­veknél kezdte pályafutását, tech­nológusként. Szüleivel Lőrinci­ben laktak, és ott ismerkedett meg későbbi feleségével, aki pe­dagógusként került oda. — Az öcsémet tanította, így véletlenül jutottam közvetlen kapcsolatba vele — meséli visz- szaemlékezve —, és házasság lett belőle. Miután egri volt, szeretett volna visszakerülni a megye- székhelyre. így 1952-ben jöt­tünk Egerbe, és a Finomszerel- vénygyárban helyezkedtem el. Abban a szerencsés helyzetben Voltam, hogy rögtön „mély vízbe dobtak”, és nem kíméltek! így különböző területeken dolgoz­tam, műszaki ügyintézőként, szerszám- és készülékszerkesz­tőként, iparszervezőként, majd galvanizálóüzem-vezetőként, végül műszaki ellenőrzési főosz­tályvezetőként. Mindez több mint egy évtizedig tartott, mi­közben megismertem az embe­reket, és kollegális, baráti kap­csolatba kerültem velük. Harmincnégy évesen, tizenkét évi gyári munka után jelölték igazgatónak, 1964-ben. Ez neki is, de másoknak is meglepetés­ként szolgált. — Olyannyira — folytatja a beszélgetést —, hogy feltűnést keltett, hiszen az akkoriban nem volt jellemző. Budapestről ide került igazgatók jöttek-mentek, előttem öten váltották ezt a szé­ket. Mígnem a kollektíva azt ja­vasolta, hogy helyből, helyi ta­pasztalatokkal levő ember le­gyen az első számú vezető, olyan, aki jobban ismeri a körülménye­ket, mint egy kívülálló. így java­soltak engem harmincnégy éves fejjel, mely, bevallom, nem kis elismerés volt. Miután társaim is biztattak, hogy segítenek, elvál­laltam. Ez a bizalom óriási lendí­tőerő volt, rengeteg problémán, akadályon segített át, és segít ma is. A kezdetén bizony hibákat is vétettem, de mégis olyan lehető­séget kaptam, hogy bizonyítsam, mire vagyok képes. Nem volt könnyű a helyzetünk, de olyan célt tűztünk magunk elé munka­társaimmal, hogy a gyárat termé­kein keresztül minél jobban megismerjék itthon és a világpia­con. Ezáltal biztosítsunk folya­matos életteret és elismertséget. Akkoriban a Berváról sokan nem szívesen beszéltek, nem volt nagy becsülete a kollektívának, amelyen változtatnunk kellett. Kócza Imre vezetésével már 1964-ben megkezdték a termék­szerkezet-átalakítást, amelyet azóta is folytatnak. Égykor Mo­ped és Panni robogókat, kerék­párdinamókat, porlasztókat gyártottak többek között. Aztán újdonságként jöttek a háztartási kompresszorok, a pneumatikái elemek, az ajtóműködtető be­rendezések, a gázrugók. — Nekünk az első perctől kezdve lételemünk volt az új be­fogadása — magyarázza a vezéri­gazgató. — És ehhez jó munka­társakat találtam, akik megértet­ték ennek folyamatos szükséges­ségét. Ennek köszönhető, hogy 1967-ben a legújabb kori ipar- történetben elsőként mi kezde­ményeztük a svéd Mecman cég­gel való együttműködést. Ez ak­kor nagyon merész dolognak számított, de vállaltuk a kocká­zatát. És meg is lett a haszna, hi­szen megtanultunk fegyelmezet­ten dolgozni, feszes költséggaz­dálkodást folytatni, pontosan szervezni és szállítani. Saját ta­pasztalatainkon rájöttünk, hogy egy nyugati cég csak akkor vállal együttműködést, ha megtalálja számítását. Amire büszke va­gyok és jó érzéssel tölt el, hogy az elmúlt negyedszázadban nem volt olyan esztendő, hogy ne tel­jesítettük volna tervünket. Sőt volt, amikor ezt sikerült túl is szárnyalni. Míg 1963-ben 257 millió forint volt az árbevéte­lünk, addig 1989 végére ez 2 mil­liárd 400 millió. Mindezt nagyon sok munkával, akarattal, cselek­véssel, és olyan exporttal értük el, hogy gyártmányainkat elis­meri a világpiac. Ezért olyan ér­dekeltségi rendszert vezettünk be dolgozóink körében, hogy a legfontosabb célirányos felada­tokra ösztönözzünk. Szervező tevékenységük nyo­mán Hevesen és Pétervásárán üzemeket hoztak létre, amely ta­lálkozott a megyei iparfejlesztési törekvésekkel. — Olyan demokratikus irá­nyítást valósítottunk meg — erő­síti Kócza Imre — vezetők és be­osztottak között, amelynek alap­ja az önállóság, de követelmény a fegyelem, és amit vállalunk, azt következetesen meg is valósít­juk. Gyakran mondták és mond­ják ma is, hogy feszített a tempó, amit diktálok. Én most is azt val­lom, megérte és megéri az erőfe­szítés, hiszen enélkül nem lép­hettünk volna előre fokról fokra. Külföldi partnereinknél csak így tudtunk bizalmat szerezni, mun­kával, teljesítménnyel. És a gyár­ban ma sincs konfliktushelyzet, a 3 ezer fős kollektívára nagyon odafigyelünk, és ahol tudunk, segítünk bérben, üdülésben, ott­honteremtésben. A vezérigazgató élvezi a bizal­mat, hiszen ennek köszönheti, hogy 1985 óta Eger egyik or­szággyűlési képviselője is. — Állami területre is hívtak dolgozni — magyarázza —, de nem mentem. Korábban is és ma is azt vallom, hogy tudásomat, vezetői tapasztalataimat itt a gyárban tudtam, és tudom most is kamatoztatni. Nagy elismerés, hogy országgyűlési képviselőnek választottak, és a megújuló Par­lament tagja lehetek. Éz persze napról napra nagyobb feladatot, megterhelést jelent. Rengeteg belső feszültséggel kell megküz- denem azért, hogy gyárunk kol­lektívája képes legyen alkalmaz­kodni a rendkívül gyors változá­sokhoz. Nem titkolom, magas a vérnyomásom, gyógyszert sze­dek. Ezért is döntöttem úgy, hogy 1990-ben nyugdíjba me­gyek. Mindezt természetesen úgy akarom, hogy a megkezdett fejlesztéseinket, mármint a ma­gyar — svéd vegyes vállalat, az új kompresszorüzem létrehozását tisztességgel, becsülettel végigvi­gyem. Szeretnék az utódomnak mindent úgy átadni, hogy az megfelelő legyen a gyár jövője érdekében. Aztán marad a csa­lád, a három unoka, meg a bogá­csi telek, ahol nagyon szívesen töltöm szabadidőmet. Azt mondhatom, elégedett vagyok, hiszen amit közösen tettünk munkatársaimmal, érdemes volt. Vállalatunk jelentős elis­merést szerzett termékei révén a hazai gépiparban, de külföldön is. Mindezt számos elismerés, megbecsülés is bizonyítja. Azt hiszem, hogy az elmúlt negyed­században a nagy dolgok, ame­lyeket elterveztünk, valóra vál­tak. így nyugodt lelkiismerettel adom át a stafétabotot. Mentusz Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom