Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-19 / 299. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. december 19., kedd Egy hét. . . A KÉPERNYŐ ELŐTT Tehetségsirató A gyerekeknek különösképpen tetszett a Játsszunk bábszínházát! Az elmúlt évtizedekben egy- párti, illetve állami rangra emeltetett a vaskövetkezetes kontra- szelekció, s — többek között — ez a katasztrofális gyakorlat juttatta az országot mai tragikus helyzetébe. Az igen szerény szellemi képességű, kizárólag végrehajtásra, s nem gondolkozásra született hamisítatlan alattvalók szolgalelkűen hajbókoltak cseppet sem zseniális főnökeiknek, s közösen állították félre, nyomorították meg mindazokat, akiket némi képességgel áldott meg a sors. A csukaszürke dalárda acélos hangú kórusa talán csak Thália világában nem uralta teljességgel a terepe^. Befolyása itt is érvényesült, de korántsem maradéktalanul. Érthető, hiszen a garantáltan tehetségteleneknek majd- hogy törvényszerűen meg kellett bukniuk a világot jelentő deszkákon. Ebben az atmoszférában ugyanis a közönség tapsa minősített. így aztán milliók győzködhettek meg arról, hogy milyen sok kiváló adottságú színésszel büszkélkedhetünk. Legutóbb szombaton este erősíthettük meg ezt a véleményt, amikor a Hol van az a nyár?című összeállításban ismét megcsodálhattuk azt a Ruttkai Évát, aki már nem lehet közöttünk, akinek ezerarcúsága mindig is megbabonázott valamennyiünket. Ezúttal zömében sanzonokat, örökzöld slágereket adott elő, ám azt is bizonyította, hogy folyvást otthonosan mozgott az operett műfajában. Jelenünkben a szakmai tökélyritkaság, ő azonban ezt a szintet is túlszárnyalta. Az egyes számokat nemcsak bravúros árnyaltsággal tolmácsolta, hanem élettel, tartalommal fölötte meg, s meglehetősen közhely ízű mondatokat, fordulatokat. Búsongott, ironizált, kesergett, esküdött a megszenvedett szenvedélyre, megjárta a csalódás stációit, a kiábrándulás ösvényeit, riadtan előrenézett, nosztalgikusan hátrapillantott. Búcsúzott a messzesuhant ifjúságtól, a szőkefürtű, a melegbama szemű örömtől, s jobb híján menekült, futott az ezüstöshalánté- kú megnyugvásig. Révre nem találva, kétségbeesetten nézett szét, hiszen nyomában lihegett a mindnyájunkat orozva közelítő magány. S végül semmi sem maradt, csak az a tiszta katarzis, hogy a művészet örök, s megtisztulást ígérő, esztétikai gyönyört, szívmelengető nosztalgiát kínáló. Nemcsak huszonöt perces varázslatra, mivel ezek a dallamok bennünk zsongnak tovább. Valaha volt arcokat idézve, hajdani ízeket, színeket, hangulatokat sugallva. Azokért is szorongva, akiket nem engedett kibontakozni, vagy leparancsolt arról a jelképes pódiumról a veretesen emberségesnek aligha nevezhető, szerencsére már levitézlett éra... Pécsi István Magán- vagy közügyek? Egy jó ideig legalább annyi volt bizonyos a Magyar Televízióban, hogy a TV 2 Napzártája a műsorvégén kezdődött. De közkívánatra az esetek jelentős részében már jóval korábban látható ez a program, rácáfolva a nevére. Mert milyen napzárta az, amely az est derekán látható? Igaz, már nem is számít olyan szenzációnak egy-egy ilyen esti találkozás, mert a nagy politikai felismerések helyett a gazdasági megdöbbenések időszakát éljük. Ilyenkor az emberek hajlamosabbak egyéni sorsuk felé fordulni, mert úgy látják, hogy egy kis ügyeskedéssel, taktikázással, tartalékok összeszedésével elviselhetőbbé lehet tenni a következő, várhatóan nehéz hónapokat. Ez a közvéleményben valószínűleg csak átmeneti időszakot jelenthet, a következő nagy erőpróbákig tart, de most végül is megszabja a hangulatot, amely korántsem mondható bizakodónak. Ezért aztán jelentősen megnő azoknak a filmeknek az ázsiója, amelyek legalább átmeneti enyhülést, felüdülést jelentenek. Akadt az elmúlt héten is jó néhány ilyen, elég ha csak a Kellemes húsvéti ünnepeket, a Pesti mese, vagy A négyszög címűekre gondolunk. Olyan történetek voltak ezek, amelyekbe belefeledkezik a néző, mert más perspektíváját kínálják az életnek, mint a mi hétköznapjaink. Hogy csak a legutolsónak említettre hivatkozzak: A négyszög című NSZK tévéfilm az önmegvalósításról, illetve a nők és a férfiak örökös párharcáról, kapcsolatáról beszélt némi könnyed frivol- sággal. Főszereplője, a vehemens Harald valamikor tehetséges íróként kezdte az életét, de végül a reklámszakmában futott be komoly pályát. Ez a lemondás nem kis hiányérzetet hagyott benne, amelyet csupán több szálon futó, jól szervezett kapcsolataival tudott ellensúlyozni, ebben keresve és találva a rejtélyt, a veszélyt. Dehát a titkok sorsa az, hogy lelepleződjenek, s hogy helyettük újak szülessenek. Ezért a románc folytatódott, csupán vélhetően más felállásban. A néző jót mulathatott ezeken a zűrzavarokon, csak akkor hűlt el, amikor belegondolt: milyen keretei vannak itt és ott a hétköznapoknak. Mert barátunk gyönyörű lakásban, irodában, csodás autóval élte át ezeket a vergődéseket. Ilyenkor pedig újra eszünkbe juthat a saját, vészesen apadó pénztárcánk, s a honi gazdaság, s azon keresztül ismét a politika. Mert ha áttételesen is, végül mindig itt lyukadunk ki. Lehet-e különbséget tenni a magán- vagy közügyek között? Túlságosan is összefügg minden, így hát a kísérleteink kudarcra vannak ítélve. Gábor László Józsefvárosi idill Kubanek, a hentes (M. Horváth József) és Szegény Báró Tarpatakv (Csendes László) Kell-e nekünk a Csókos asszony? „Ibolya”! (Ibolya Ede: Megyeri Zoltán) (Fotó: Koncz János) Egy előadás, amelyet azért a közönség szeret Pontosan elemezhető, hogy a 45 után születettek generációja miért áll hadilábon ezzel az ártatlan, könnyűzenei műfajjal, az operettel. Az elmúlt évtizedekben ugyanis divat volt fanyalogni felette, vagy éppen elandalodni dallamain úgy titokban, szégyenkezve. Vagy — és ezek voltak kevesebben — szembeszállva az előítéletekkel harcosan kiálltak mellette. Az történt ugyanis, hogy egy felülről irányított kultúrszemlé- let itt nálunk, Kelet-Európábán tagadott és elutasított mindent, értékeset és értéktelent egyaránt, ami kapcsolatban volt az át- kos osztálytársadalomként aposztrofált, megelőző társadalmi rendszerrel. Ugyanakkor viszont volt az emberekben bizonyos nosztalgia az érzelmeket sem tagadó, a csillogó külsőségekben megjelenő polgári életforma iránt. S különösképpen egyszerre tagadva ennek az életformának a lényegét, de külsőségeit legalább a színpadon átmenekítve. Az „új társadalom” új vezetőrétege — ma már ki merjük mondani: a pártállam újgazdagjai is- szerették ezt a műfajt, s teret adtak neki. Megfigyelhető, hogy a Szovjetunióban, s ennek mintájára nálunk is kialakult egy új operettközönség, amely a talmi csillogás iránti igényével elrontotta a keletkezésükkor még ártatlan zenés darabokat. így aztán évekig, ha operettről volt szó, csak valami túlcukrozott színházi mézeskalácsra gondolhattunk, s már eleve megülte a gyomrunkat. Megvan tehát az oka, hogy miért fogadjuk még ma is előítélettel azt a színházi műsortervet, amely operettet hirdet. Hiszen már eleve az igényeknek, s a gazdasági kényszernek tett engedményként értékeljük. S ezek után már nagyon-nagyon jónak kell lennie a produkciónak ahhoz, hogy elfogadjuk. A nyolcvanas években aztán születtek figyelemre méltó operettelőadások. E zenés műfaj póztalanabb, emészthetőbbé tett adaptációi. Az operaénekesek is egyre kevésbé szégyellnek egy- egy kirándulást e területre, s a fiatalabb színészek is egyre szívesebben teszik próbára képességeiket a zenés-táncos produkciókban.(Persze a musicalek, rockoperák elsőbbséget élveznek.) Kell-e nekünk, itt Egerben a Csókos asszony? Mit akar elérni ezzel a Gárdonyi Géza Színház? A Zerkovitz Béla-Szilágyi László szerzetté háromfelvoná- sos operett december 8-i, egri premierjére ezzel a gondolattal ültem be, nem tudván szabadulni egyelőre az előítéletektől, mégis nyitottan és jó szívvel, mert az egri színészek vállalkozásában a jó szándékot,az önfeledt és ötletes szórakoztatás igényét véltem felfedezni. A darab sztorija,- afféle siker- történet — nem különösebben elmés és bonyolult. (A századelő pesti külvárosának üdvöskéje, tehetségével és ártatlan tisztességével eljut a legmagassabb körökbe, hogy aztán ott erkölcsi tisztaságával „lefőzve” a romlott úriosztályt, diadalával visszatérjen az övéi közé, s megtalálja a boldogságot kissé bohém szerelmese oldalán.) A dolog showja a jól kiaknázható helyzetkomikumban, és a tehetségesen megfogható karakterekben van, no és a fülbemászó dalokban, melynek legtöbbje- önállóan is- mámorosán dúdolható slágerré lett az évtizedek folyamán. Ez utóbbi miatt-úgy hiszem- kulcskérdés a szereposztás, mert ezt a portékát jól eladni csak briliáns énekés tánctudású művészekkel lehet. Az egri bemutatón megmutatkozott még egy igen helyes törekvés: a díszletekkel, jelmezekkel, s a színészi játék kellő mértéktartásával a színpadra varázsolni valamit a századelő szecessziós, polgári hangulatából, a hajdani Józsefváros kisembereinek kedélyes világából. Ha úgy tetszik nosztalgiázni, azokról a” szép békeidőkről.”A meghívott vendégként rendező Éry-Kovács András szándékát értettük és érzékelhettük, mert Lőkös Ildikó dramaturggal, a díszlet- és jelmeztervező Pilinyi Mártával együttműködve megfelelően közelített a darabhoz. S ezzel sikerült elkerülni a konvencionális megjelenítés buktatóit. Ami a rendezés részleteit illeti, már nem tűnt ilyen egységesnek az előadás. Minden mértéktartó szándék ellenére néhány táncos jelenetben ( ilyen a Tarpataky báró otthonában előadott orfeumműsor) — a produkció átbillen a jó ízlés határán. /Hogy a Helvetia cég aranyakciójára való direkt utalásról már szót se ejtsünk!) Értem én értem a karikí- rozó szándékot, csak el nem fogadhatom. Ami a színészvezetést illeti, a végeredményből felfedezhetetlen, hogy ki irányított kicsodát. Vannak remekbe szabott kettősök, felejthetetlen táncos, zenés replikák. Dimanopulu Afrodité és Megyeri Zoltán közös jelenete, vagy Bókái Mária- M. Horváth József együttes fellépése is ilyen. A szereposztással egyet lehet érteni. Sikerült bebizonyítaniuk az egrieknek, hogy van lét- jogosultsága a zenés daraboknak ebben a városban, hiszen a társulatban igen sok szép hangú, jó humorú, sokoldalú művész van, s vétek lenne parlagon hagyni ezeket a tartalékokat. Csendes László például kulturált énekével, s charmos eleganciájával egy csapásra meghódította a női szí- veket.A Van a Bajza utca sarkán... kezdetű sláger hallatán eszünkbe sem jutott más (korábbi) előadókra gondolni. Katóka /Dimanopulu Afrodité/ remek primadonna! A jelmezekben gyönyörű, szépen énekel, jól táncol, és bírja szusszal mindvégig. Nem kis részben múlott rajta, hogy a Csókos asszonyt végül is elfogadta a közönség. Szatmári György komikus hajlamairól, a műfajhoz való affinitásáról már korábban is volt alkalmunk meggyőződni. ( A premieren ő játszott, bár Dorozsmay Pista figuráját Czvetkó Sándornak is kiosztották) Jó most is, sokat mókázik, otthonosan mozog ( hátha még igazából tudna zongorázni is), mégis partnemőjével való viszonya nem látszik olyan összeszokottnak, mint a Dima- nopulu-Megyeri kettősé. Megyeri Zoltánra „rászabták” Ibolya Ede figuráját (a másik szereposztásban Faraghó. András játssza) s talán az előadás egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja. ( Kár, hogy „levetkeztetik”.) Rica Maca (Saárossy Kinga) temperamentumos szub- rett (a szereposztásban Kéner Gabriella a párja),s jó partner. Neki jut a feladat, hogy emlékezetünkbe idézze az Éjjel az omnibusz tetején... kezdetű örökzöldet -igen hatásosan. Kubanek hentesként M. Horváth József megint csak „hozza saját formáját”. Lehet őt szeretni,lehet elutasítani,de azért titokban mindenki készül”ma- gánszámaira”.Ezt a karaktert is felépítette. Bókái Mária kedélyes tudálékosságával, a szövegadta gageket kiaknázza a kellő pillanatban, s zenei adottságait ismét kamatoztathatja. Népes a szereplőgárda! Kiss László kenetteljes, és tekintélyes főkomomyikja, Olgyai Magda rikítóan negédes, de kedvesen ostoba bárónője, Réti A rpád tisztességes házmestere színes epizódok e kavalkádban. Az előkelő társasági figurák” alakítói közül feltűnően jobb a Mikula Sándoré( Hupszi báró), Ricsi grófot Ittes József, Beleznay bárót Bicskei Kiss László játssza. Ramazé- der vendéglőst Győrvári János, a rendőrt Németh László, Mancsát, a szolgálólányt Urbán Andrea, a szomszédasszonyt Miklós Márta alakítja. Horváth Ferenc bumfordi henteslegénye kellőkép naturalista. Török Katalin a virágáruslány, Szöllősi Hajnalka a cigánylány. A tömegjelenetek szereplői is jócskán kaptak feladatot. Feltűnő, hogy a fiatal gárda mekkora lelkesedéssel veti magát bele a játékba. Mindezek alapján, úgy látszott; az egyenetlenségek ellenére is elfogadta, szerette már az első előadást is a publikum, mely érdemben nem kis része van az egri szimfonikusok- nak.(A zenakart felváltva vezényli Nagy Árpád és Nádor László.) Társulatépítő és közönséghódító ez a produkció, s egy estére kellemes szórakozás. Az egri színháznak nem több és nem is kevesebb a célja ennél. Kell-e nekünk a Csókos asz- szony? Távlatokban bizonyára könnyebb lesz megítélni, s töprengeni azon is: merre tart tíz egri színház? Jámbor Ildikó Ha nem megy legálisan, ott vannak a pincérek Párválasztás detektívekkel New, Yorkban egyre több egyedülálló személy fogad fel detektívet, hogy ellenőriztesse potenciális jövendőbelijét. Vincent Parcos Bizalmas Nyomozó- irodája tavaly már 100 — 150 nyomozást hajtott végre házasodni szándékozó magányosok megrendelésére. Parco egyik ügyfele, egy fiatal nő egy üzletember után nyomoztatott, akivel már hónapok óta járt együtt. „Már körülbelül nyolc hónapja jártam együtt vele — mondja a hölgy —, de valami bűzlött nekem a srác körül. Sosem hívott meg a lakására.” Kiderült, hogy a férfi nős volt, és a feleségével élt együtt. Parco szerint magányos ügyfelei sokszor ellenőriztetik szerelmi partnerüket, akivel már hónapok óta járnak, sőt nemegyszer együtt is laknak, mert valamit gyanítanak. Egy átlagos megbízás 500 — 1000 dollárba kerül. Előfordul, hogy valaki azért fordul Parco irodájához, mert találkoznia kell valakivel, és ötletet kér, hogy hogyan közelítse meg az illetőt. Larry Webb, a 47 ország nyomozóit tömörítő Detektív Világszövetség elnöke szerint világméretű jelenség lett, hogy egyedülállók más egyedülállók után szaglásztalak. A fő ok az AIDS. „Az emberek nagyon óvatosak, nem akarnak akárkivel járni. Sokan azért nyomoztatnak, mert nem tudják, ki az, akivel járnak. Ez világméretű tendencia, és egyre erősödik” — teszi hozzá. Az ügyfelek általában azt akaiják tudni — mondja a Parco detektívcég társtulajdonosa, Joanne Kunda — , hogy a választottjuk hova jár, kivel van, milyen ruhát hord, kivel találkozik, kit hív a lakására. A cég egy másik nyomozója, Irwin Blye szerint az emberek azért nyomoztatnak, mert megváltozott az életmód, és ma már nem tudni a társról azt, amit régebben olyan egyszerűen ki lehetett deríteni. „Évekkel ezelőtt az ember a választottját elvitte a családjához. Ma az ember nem ismeri mindenkinek a családját és a barátait. Ezért aztán több a rejtély. Sokszor még az együttélők sem ismerik egymás múltját. Nagy kérdés, hogy az ilyen detektívek legális módszerekkel gyűj tik-e az információt a megrendelőknek. Blye detektív szerint aggodalomra semmi ok. "Ha megadnak nekem egy nevet, akkor már rengeteg dolgot lehet megtudni a különféle adattárakból, legálisan. Ha mégsem elég az adat, van egy mentsváram, a pincérek.
