Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-15 / 296. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. december 15., péntek Az első megyei pedagógiai folyóirat volt Az Elemi Tanügy A tét: a Szilágyi Erzsébet Gimnázium j övőj e Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium Baráti Köre megérti a helyi oktatáspolitika és közigazgatás nehézségeit, az örökös pénzhiányból és a változó politikai helyzetből fakadó gondokat, az oktatási intézményeknek és azok irányítóinak szerény lehetőségeit. Ennek ellenére növekvő aggodalommal figyeli a kör a Szilágyi Erzsébet Gimnázium — a valamikori alma mater — sorsát, az intézmény kedvezőnek nem mondható változásait. , Mivel régi iskolánktól jó útra- valót kaptunk, tartozunk az intézménynek annyival, hogy sorsát figyelemmel kísérjük, félelmeinket megfogalmazzuk. Ekképpen: — Számunkra szinte érthetetlen, hogy egy nagy hagyományú gimnáziumnak miért nincsen szuverén területe, egy oktatási intézménynek — az évszázados hagyományok szerint miért nincs CAMPUS-a? Hiszen ez lenne a normális működés első feltétele, de az intézményi autonómia felé tett első lépés is! Az intézmény mindkét udvarán átjárnak a más intézményekbe igyekvők. A közgazdasági szakközépiskolával közös udvar parkja lepusztult, az ott árválkodó műemléképület romos, a park egy részét leaszfaltozták, fölparcellázták. — Az épületben a valamikori tantermeket más intézmények használják. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium tantermeiben — a mi valamikori osztálytermeinkben — más iskolák diákjai tanulnak. A folyosón kétszer csengetnek ki és be. (Hrabali szatíra!) — Ez lenne a kisebbik baj, de akadnak olyan helyiségek, amelyek az iskolában — idegen testként — nem oktatási célokat szolgálnak. Ilyen a családi intézet és a házasságkötő terem. Ezek mind területileg, mind tulajdonjogilag az intézmény szerves részei voltak, emlékeink szerint. (Természetesen azon is elgondolkodhatunk, hogy mennyire méltóbb lenne az üj, a helyi ön- kormányzati tendenciákat szimbolikusan is erősítő gondolat jegyében a városi tanács gyönyörű dísztermében esketni.) — A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumnak egyetlen közösségi helyisége sincs. Aula, díszterem, pinceklub híján a gyerekek sehol nem jöhetnek össze teljes számban. Erre is megfelelő megoldást jelentene a visszaadott terület, a visszakapott helyiségek. — Ma persze nem ez a legnagyobb gond. Sokkal nyomasztóbb az a tanteremhiány, amely kétségessé teszi a jövő esztendő négy első osztályának beíratását és a normális körülményeket megközelítő elhelyezését. Ma az alapfeladatok, a tisztes oktatónevelő munka ellátása is kétséges, nemhogy a reménybeli talp- raállás, az intézmény régi rangjának visszaszerzése. — Az egyesület tagjainak, az iskola volt, jelenlegi és jövendő diákjainak és a tanári karnak is az tűnne a legkedvezőbbnek, ha hosszú távon realitássá válna a József Attila Kollégium és a Szilágyi Erzsébet Gimnázium szoros szervezeti együttélése, akár egyesülése is. így a régi ideál, az oktató-nevelő munka egysége, az évszázados modell újból megvalósulna, kellő hátteret teremtve a kísérletező, a minőségi munkára törekvő pedagógiai tevékenységnek. Az elnökség, a baráti kör tagsága nevében is tisztelettel várja az illetékesek minden részletkérdésre kiterjedő válaszát. A fentieket az 1989. november 17-én megalakult Szilágyi Erzsébet Gimnázium Baráti Körének Elnöksége fogalmazta, s a baráti kör következő tagjai látták el kézjegyükkel: Eger, 1989. december 10. Tizenkilenc aláírás „Szeretet ünnepe” — hatvani otthonavatással A XIX. század második felében országszerte számos tanügyi folyóiratot alapítottak. Ez alól nem volt kivétel Heves megye sem. Ez a tény összefüggött az 1868-as népiskolai törvény elfogadásával. A legelső megyei pedagógiai folyóiratot az Egri Főegyházmegyei Római Katolikus Tanító- egyesület adta ki. 1872. január 1-jével indult az Elemi Tanügy című szakfolyóirat, az Egri Egyházmegyei Közlöny mellékleteként. A lapot Zsendovics József egri kanonok indította meg, s Párizsa János egri tanító szerkesztette. A lap első számában közölt ajánlás így indokolta meg a folyóirat megindításának szükségességét: „Azon örvendetes lendület, melyet a népnevelés, valamint országszerte, ügy különösen egyházmegyénk területén nyert, fölötte kívánatossá teszi, hogy a folytonos érdeklődés fenntartása, a kölcsönös eszmecsere és az összhangzó működés eszközlése végett az országos tanügyi szaklapok mellett különösen olyan helyi közlönyünk is legyen, mely elsősorban teije- delmes egyházmegyénk népnevelési ügyét képviselje, a tanítói önképzőkörök munkálatait, tanácskozási jegyzőkönyveit közölje...” 1873-ban a lap szerkesztését Katinszky Gyula egri tanítóképző intézeti tanár vette át. Még ebben az évben a folyóirat különvált az Egri Egyházmegyei Közlönytől, s önálló orgánumként élt tovább. 1877-től a Népiskolai Tanügy nevet vette fel. Katinszky Gyula 1891 derekáig volt a lap szerkesztője és kiadója. Ebben az évben a lap szerkesztésével Kelemen Lajos egri tanítót bízták meg, aki Schultz Imrével és Dreisziger Ferenccel 1893 végéig közösen szerkesztette a lapot. Ekkor a folyóirat beleolvadt a Szent István Társulat Népnevelés című, akkor induló lapjába. 1898. január 1-jén, Breznay Imre tanítóképző intézeti tanár újraindította a lapot, Kalovits Alajos és Rovó Lajos főmunkatársak támogatásával. 1899 végén Breznay Imre megvált a laptól, s a két főmunkatárs vette át a szerkesztését. 1903 őszén Kalovits Alajos kilépett a szerkesztőségből, és a lapot Rovó Lajos szerkesztette tovább. 1907-től a lap kiadói jogát az egri Lyceumi Nyomda vette át. Érdekességként megemlítünk néhány címet a lapok anyagából. 1872-ben az Elemi Tanügy folytatásokban közölte Scheiffer Miklós cikkét „Gyakorlati oktatás a természettanból” címmel. 1975-ben közzétette Ipolyi Arnold híres történész „Munkaiskola” című írását. 1893-ban a Népiskolai Tanügy folytatásokban közölte Schultz Imre Élő természet című cikksorozatát. Ennek felépítése meglepően hasonlít az általános iskolában jelenleg használatos Élővilág című tankönyv szerkezetéhez. A lap erénye, hogy már 1874-ben közölt cikkeket a játék fontosságáról. A két tanügyi folyóirat eszmei irányvonala megfelelt az egyesület és az egyház kívánalmainak. Szecskó Károly Új szellemben Parlamenti fenyőünnep A parlamenti fenyőfa ezúttal is 14 méteres lesz, akárcsak a korábbi években, ezúttal is a Veszprémi Erdőgazdaságból érkezik, és egy mázsa szaloncukorral díszítik fel. Mégis, az ünnepségen szinte minden más lesz mint az elmúlt 35 évben volt — mondta Haraszti István, az ünnepség főszervezője az MTI érdeklődésére. Az 1989-es fenyőfaünnepséget nem a Budapesti Úttörő Elnökség rendezi, hanem az Országgyűlés és a kormány, következésképpen nemcsak úttörők, hanem más gyermekszervezetek tagjai is ott lesznek az Országházban december 25-én, illetve 26-án. Az eddigi Budapest-vi- dék részvételi arány is változik, a meghívott 2400 gyermek közül csupán 400-an lesznek fővárosiak. A résztvevők köréről különböző, gyermekekkel foglalkozó szervezetekkel, így az Országos Gyermekvédő Ligával, a cserkészekkel, a Gyermekérdekek Magyarországi Fórumával, az Úttörőszövetséggel és a Nagycsaládosok Egyesületével folytattak megbeszéléseket a fenyőfaünnepség tartalmi és technikai részleteiről. így alakult ki, hogy a helyeket létszámarányosan osztják el a 19 megye és Budapest között. Arra viszont, hogy konkrétan kik jöjjenek el, maguk a gyermekközösségek tettek javaslatot. Egy-egy szervezetből, iskolából, sportkörből vagy művészeti csoportból több fiatalt is delegáltak, s így a gyermekek ismerőseik körében tölthetik ezt a rendhagyó karácsonyt. Van ahol sorsoltak a különböző gyermekközösségek listái között, másutt eleve elkülönítettek meghívókat a hátrányos helyzetű: nevelőotthoni, cigány, menekült, testi vagy szellemi fogyatékos gyerekeknek, akik aztán maguk közül jelölték ki az arra érdemeseket. A fenyőünnepségre érkező vidékiek háztól-házig való utaztatásáról, étkezéséről, budapesti városnéző körutak szervezéséről döntően a megyei tanácsok gondoskodnak. Ezúttal országgyűlési képviselők is lesznek a gyerekek kíséretében, akik bemutatják az Országházat mint műemléket és mint alegfontosabb politikai intézményt. Az ünnepi műsor szervezéséről a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház gárdája, valamint Szirmai Béla koreográfus és Korcsmáros György rendező gondoskodik. A műsorban nemzetiségi táncok, betlehemes játék, Weöres- művek előadása szerepel, meghívták Koncz Zsuzsát, Vikidül Gyulát, a Jölcsvay együttest, továbbá a Kaláka és az Első Emelet együttest. Gondoltak azokra is, akik kívül rekednek a történelmi falakon, számukra a tévé közvetíti majd a műsort. Hosszabb ideje dolgozik Hatvanban a Mozgássérültek Egyesületének helyi csoportja. A klubélet azonban erősen akadályozta, hogy mindeddig nem volt igazi otthona, ahol zavartalanul szervezhették volna munkájukat, összejárhatott volna a csoport tagsága. Nos, tanácsi segítséggel és sok-sok társadalmi munkával, amibe besegített még egy közeli szovjet katonai alakulat is, most ez a gond megoldódott. Miután a Mártírok útján két helyiségből álló, jól felszerelt otthont sikerült varázsolniuk, ennek apropóján — egyben a közelgő karácsonyt is köszöntve — szombaton délután 2 órakor műsoros „szeretet ünnepét” rendez a Mozgássérültek Egyesülete, s ezen Angeli József tanácselnök mond otthonavató beszédet. Hungarológiai napok Párizsban Magyarságtudományi napokat tartanak Párizsban a francia- országi hungarológiai tudományos központ és a párizsi magyar intézet rendezésében. Az eseményeken részt vesznek a központ tudományos tanácsának magyarországi és franciaországi tagjai, köztük Köpeczi Béla, Nagy Péter, Hermann József és Szavai János. A tudományos tanácskozás- sorozat bevezetéseként a magyar intézetben bemutatták a hungarológiai központ és az intézet új, rendszeresen megjelenő tudományos kiadványát. A Cahiers d,Études Hongroises című kiadvány a fontosabb tanulmányokat ismerteti meg a szakmai érdeklődőkkel, a magyar nyelv, irodalom kutatóival! Az esten Köpeczi Béla akadémikus tartott előadást a francia forradalom 200. évfordulójának kapcsán tartott magyarországi megemlékezésekről és bemutatta a bicentená- riumra megjelent magyar kiadványokat. Ä nagyszámú érdeklődő között volt Maurice Druon, a francia akadémia örökös főtitkára is. Ugyancsak sokan voltak kíváncsiak Szávai János, az Eötvös fesszornak a közelmúltban jelent meg francia nyelven „ Bevezetés a magyar irodalomba” című műve, amelyet az Akadémiai Kiadó és egy francia kiadó vállalat közösen jelentetett meg. A hungarológiai napok keretében ülést tart a központ tudományos tanácsa. A rendezvény- sorozatot a francia egyetemek magyar szakos diákjai számára rendezett találkozó záija be. Ennek keretében a fiatalok nyilvános fórumon kaphatnak választ az őket érdeklő kérdésekre a Magyarországról jött vendégektől, megvitathatják tanulmányaik alakulását, gondjaikat és eredményeiket s az intézetben érdekes kulturális műsor várja őket. Próbára tett boldogság N em is tudom, miért írtam magának levelet! Talán azért, mert a mi történetünk nem mindennapi, mégis emberi. Belső kényszert éreztem arra, hogy levelet írjak az újságnak, és hogy elmeséljem kettőnk sorsát, tanulságul — vagy ha nem —, szórakoztatásul..: Manapság annyi ember beszél, ír az életről, a mindennapi gyötrődésekről, panaszkodik a már-már elviselhetetlen drágaságról — a fiatalok és az öregek kilátástalan helyzetéről —, gondoltam; miért ne írhatnék egyszer én is? Valamit, ami nem politika, nem is gazdaság, hanem valami egészen más, de legalább olyan fontos, mint a többi, ha nem éppen még ezektől is fontosabb... Falun laktunk, fiatalok voltunk. Árpi egyetemre járt, én meg éppenhogy befejeztem az óvónőképzőt, de állásom nem került a környéken, így egy ideig otthon maradtam. Apu menő kőfaragó, anyu tejcsamokveze- tő, a szövetkezet egyik legsikeresebb üzletasszonya. Legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy én odahaza várom a sült galambot friss diplomával a kezemben, miközben ők megállás nélkül dolgoztak. — Neked nem állást, hanem egy hozzád való férjet kell találnunk! — mondta egyszer apu, amikor felöntött a garatra. Eltelt több mint egy esztendő. Nem volt állás, sem férjnek való, helyettük be kellett érnem egy fehér ezerötös Ladával, amit apuéktől kaptam a huszadik születésnapomra. Az év végén a barátnőméknél megismerkedtem Árpival, és egymásba szerettünk... Tudom, most mosolyog magában: no csak! Mindez olyan egyszerű lenne? Azt volt! Miért is tagadnám? Annyira az, hogy húsvét után összeházasodtunk, amiért — hogy rövid legyek — a szüleim kitették a szűrömet... Az irigyelt gazdag lányból egy városi albérletben szorongó férjes asz- szony lett, aki ugyan kapott munkát, de a férje otthagyta az egyetemet, és elment, kőművesek mellé segédmunkásnak. Gondolom, hogy ha most szemben ülne velem és ismerne személyesen, megkérdezné: Az ég szerelmére! Mit mondtak a szülei? Szerintem ez könnyű kérdés, önmagától is kitalálhatja, de annyi biztos, hogy a halálos ellenségemnek sem kívánom azokat a heteket. Végre otthagytam csapot-papot, és a szerelmet választottam. Hogy miért nem segítettek legalább anyagilag? Akartak! Az anyám kiharcolta, hogy elvihetem a kocsit, és adnak még kétszázezret. Makacs lettem. Nem kellett! Sem a kocsi, sem a pénzük... A levelemet olvasva tudom, hogy most azt gondolja: szimpla kis történet, közhely. Kérem, még ne dobja el, olvassa tovább, mert az életünkben új fordulat következett. Házasságunk után alig két évre ugyanis elváltunk! — Eddig tartott hát a nagy szerelem? — ezt mindenki megkérdezné.- Ezután kérnem kell fokozottabb figyelmét, hogy megértsék, sőt átérezzék a szakadékokat, amelybe kerültünk, ugyanis a körülmények hemzsegnek az ellentmondásoktól. Mindig szerettük egymást. A hűségben sem kételkedtünk, de az életünk — mint a sündisznó bőre — tele lett tüskékkel. Engem mardo- sott a lelkiismeret, hogy Árpi miattam otthagyta az egyetemet. Ő szenvedett a nem neki való munkától, a nadrágos embert kiröhögő félalkoholisták gúnyolódásától, akik a kantinban odafüttyentettek neki: — Hé, mérnök! Fizetünk egy stampót... Anyu levelei mind sűrűbbek lettek, nem győztem dugdosni őket. Megírta, hogy kiborult miattam, otthagyta a munkát, táppénzen van, apu ivásnak adta a fejét, mert szerinte kurva a lánya. Napi anyagi gondokkal küzdöttünk, amíg végre megérlelődött a közös elhatározás: Elválunk! Egyikünk jobbra, a másikunk balra... Bizonyára váratlanul érte Önt is a fordulat, és ha összegyűrte a levelemet, kérem, vegye elő. Bár attól tartok, hogy csupán csak sejtetni engedtem e néhány tömör mondattal mindkettőnk lelki összeomlását, amely némileg megmagyaráz- hatóvá tenné, hogy egy csodálatosan nagy és szép szerelem miként juthat zsákutcába egymás iránti irgalomból. Árpi javasolta, hogy ne váljunk el, csupán éljünk külön, de én ragaszkodtam a váláshoz. — Vissza kell adnunk egymás szabadságát! Szörnyű hetek, hónapok következtek. Leveleztünk, de nem találkoztunk, és három, igen, három esztendeig folytatta ki-ki a maga életét. Árpi visszakerült az egyetemre, én a szomszéd faluban találtam munkát,. anyu meggyógyult, apu abbahagyta az ivást, rám akasztották volna az Isten ruháját, ékszerét, a nevemre íratták az autót. Ne örüljön! Még nincs vége a mesének, mert három év után a megyeszékhelyen egy társaságban újra összetalálkoztam a volt férjemmel. Kiderült, hogy mindent tudott rólam, azt is, hogy sorra, makacsul kikosaraztam az anyu által kommendált féij- nekvalókat, és hogy hisztériás rohamaimban közöltem anyámmal: — Én Árpit szeretem! Most itt élünk újra a városban egy licitlakásban, amelyre az autóm volt a beugró, meg az ifjúsági takarék. A lakodalmi vacsoránk egy csendes kis vendéglőben volt, ahol már az „örömszülők” is ott szomorkodtak. Mit írhatnék még? Boldogok vagyunk, szeretjük egymást, és lehetséges, hogy karácsonyra Krencz Árpádék frissen berendezett lakásába kisbabát tesz majd a fenyőfa alá a Jézuska... Szalay István