Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-14 / 244. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. október 14., szombat GiAjfci iflSÁG TÁiRíSiADAkEi.^3Wl A sarkalatos törvények megalkotására készül az Országgyűlés (3.) Új fogalmak — Magyarország: köztársaság Hol tart az internáltak rehabilitálása ? Az alkotmány módosítására vonatkozó törvényjavaslat szabályozási elveit a Parlament márciusban már elfogadta. A tervezet azonban számos további változtatást tartalmaz. Ezek között is a legfontosabbak az általános rendelkezések között találhatók. „Magyarország: köztársaság. A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek. A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszervezésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni. A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogait, s ezeket az állam elsőrendű kötelességeként deklarálja. ” A törvényjavaslat két változatot tartalmaz a munkához való jog megfogalmazására. Az első szerint a munkához való jog elismerése azt jelenti: a magyar állampolgároknak alanyi joguk, hogy dolgozzanak, illetőleg végzettmunkájuk mennyisége és minősége szerint díjazásban részesüljenek. Emellett szükséges a munkanélküli segélyhez való jog biztosítása. 4 másik változat a munka szabadságáról, illetőleg a foglalkozás megválasztásának szabadságáról rendelkezik. Az alkotmány módosítása révén a jogrendszer egésze is jelentős átalakításra szorul. Ennek megfelelően kell módosítani a hatályos törvények egy részét, vagy megalkotni a még hiányzó, de az alkotmányban előírt törvényeket. E feladat elvégzésére a törvényjavaslat az 1990. április 30-i végső határidőt jelöli meg. Az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat több olyan fogalmat, tisztséget, intézményt vezet be, vagy állít vissza, amelyekről külön törvény nem rendelkezik. Ilyen például az alkotmányerejű törvény, az ellenjegyzés, a politikai államtitkár, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az ítélkező Tanács. Az alkotmányerejű törvény az alkotmányt „tehermentesíti”, hiszen nem lehet minden, államjogi szempontból fontos kérdést az alkotmányban szabályozni. Ezek a törvények — amelyek részben a legfontosabb állami szervekre vonatkoznak, részben pedig az alapvető jogokat szabályozzák .— az alkotmánnyal együtt alkotják a magyar közjog legfelső szintű jogszabályait. Éppen ezért indokolt elfogadásukhoz minősített többséget előírni. A törvényjavaslat feleleveníti az 1848. évi III. törvényben és az 1946. évi I. törvényben is szabályozott miniszteri ellenjegyzés intézményét. Ez azt jelenti, hogy egyes köztársasági elnöki jogkörök gyakorlása során a kormány elnökének vagy az illetékes miniszternek az ellenjegyzése szükséges. Ezek közé tartoznak a kinevezések, megbízások, előléptetések, illetőleg felmentések, továbbá a kitüntetések adományozása, az egyéni kegyelmezés jogának gyakorlása, valamint a döntés az állampolgársági ügyekben és olyan kérdésekben, amelyeket külön törvény az államfő hatáskörébe utal. Korábban hagyományos közjogi tisztség volt a politikai államtitkári funkció, amelyet most ismét visszaállítanak. Ez a tisztség politikai megbízatás a miniszterével együtt — szemben a minisztérium hivatali szervezetét vezető államtitkáréval, aki a közszolgálati alkalmazotti hierarchia csúcsán helyezkedik el. Ennek következtében a miniszter személyében történő változás szükségképpen maga után vonja a politikai államtitkárok váltását is. Az állampolgári jogok országy- gyűlési biztosának feladata, hogy az alkotmányos jogokat érintő eljárásokkal összefüggő visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti. Az országgyűlési biztost a köztársasági elnök javaslatára a Parlament választja. Az Országgyűlés egyes alkotmányosjogok védelmére külön biztost is választhat. Az országgyűlési biztosokra vonatkozó részletes szabályokat alkotmányerejű törvény állapítja meg. Az ítélkező Tanácsot az Országgyűlés saját tagjaiból akkor választja meg, ha a köztársasági elnök tevékenységének gyakorlása során szándékosan megsértette az alkotmányt vagy bármely törvényt, s a felelősségre vonást a képviselők egyötöde indítványozta, illetve az eljárás lefolytatását a képviselők kétharmada megszavazta. A 12 tagú ítélkező Tanács az eljárás eredményeként a törvénysértés tényét megállapíthatja, különösen súlyos törvénysértés esetén pedig az elnököt tisztségétől megfoszthatja. Ugyanez lehet a következménye annak, ha megállapítja a köztársasági elnök bűnösségét szándékos bűncselekmény elkövetésében. A törvény előtti egyenlőség elvéből következően egyébként az elnökkel szemben a Büntető Törvénykönyvben megállapított bármely büntetés és intézkedés alkalmazható. Az eljárás rendjét az ítélkező Tanács — a büntető' eljárási szabályok figyelembevételével — maga alakítja ki. (Vége) A közelmúltban politikai, majd jogi döntés született az elmúlt évtizedekben kitelepítettek és internáltak rehabilitációjóról. A Belügyminisztérium Igazgatási Osztálya végzi a rehabilitáció hivatalos részét, ezért dr.Tütős Sándor osztályvezetőt arra kértük, hogy ismertesse a fontosabb tudnivalókat. — A rehabilitációk előkészítése idén februárban kezdődött meg nálunk. Munkánk első szakaszában az 1949. és 1953. között internáltak ügyének intézése volt a feladatunk. A rendelet augusztus elsején lépett hatályba. Hamarosan kiderül azonban, hogy a rehabilitálandó személyek körét bővíteni kell, hiszen törvénytelen szabadságelvonások később és más formában is történtek. Ezért a 104/1089. (X.04.) MT rendelet a személyi kört kiterjesztette az 1945. január elsejétől 1948. december 31- ig terjedő időszakban internáltakra, valamint az 1945 és 1953 között kitelepítettekre is, azzal a megkötéssel, hogy a kitelepítés meszüntetésekor az érintett 14. életévét betöltötte. Kiterjed továbbá a rehabilitáció azokra a magyar állampolgárokra is, akiket a II. világháborúval kapcsolatban szovjet katonai bíróság elítélt és büntetésük egészét vagy egy részét a Szovjetunióban töltötték, valamint azokra a polgári személyekre is, akiket munkavégzés céljából a Szovjetunióba szállítottak. — Kiket zár ki a jogszabály a rehabilitáció alól? — A Minisztertanács rendeleté pontos kategóriákat fogalmaz meg, így nem rehabilitálhatók azok, akik háborús, népellenes bűncselekményeket követtek el, továbbá azok sem, akiknek internálását a német állampolgárok rendőrhatósági őrizetéről szóló rendelet alapján hajtották végre, továbbá azok sem, akik az egykori hitlerista szervezetekben vezető szerepet töltöttek be, valamint ezek kitelepített családtagjai. A jogszabály felsorolja azokat a köztörvényes bűncselekményeket is, amelyek miatti internálás nem alap a rehabilitációra. — A rehabilitációnak milyen formáját végzi a BM Igazgatási Osztálya? — A BM Igazgatási Osztályának az erkölcsi és politikai rehabilitáció nem feladata, ezt az Országgyűlésnek kell megtennie. Mi a rehabilitációnak a munka- viszonnyal és a társadalombiztosítással összefüggő részével foglalkozunk. Vagyis azoknak a személyeknek állítunk ki hatósági bizonyítványt, akiknek munka- viszonyába vagy szolgálati idejébe nyugdíjba vonulásuk időpontjában a fogvatartásuk időtartamát nem számították be. A beszámítás természetesen a még aktív dolgozókat is megilleti a munkahelyükön. A kérelmező a hatósági bizonyítvány felmutatásával a nyugdíjfolyósító szervezetnél kérheti az említett idő beszámításával a megfelelő százalékos nyugdíjemelést, de választhatja az ötszáz forintos nyugdijkiegészítést is, attól függően, hogy számára melyik az előnyösebb. A nyugdijkiegészítés a hatósági bizonyítvány eredeti példányának a nyugdíjfolyósítóhoz való benyújtástól számított hat hónapra visszamenőleg jár, de legkorábban augusztus elsejétől. — A kérelem benyújtásának és intézésének mi a módja? — A kérelmeket a BM Igazgatási Osztályának kell eljuttatni (címünk: 1903. Budapest, Pf.: 314.) Ezután adatlapot küldünk ki, amelyben a kérelmezőnek közölni kell adatait, valamint nyilatkozni kell arra nézve, hogy hol és mikor volt szabadságában korlátozva. Nyilatkoznia kell arról is, hogy ezt az időt korábban beszámították-e már munkaviszonyába vagy szolgálati idejébe. Amennyiben ez már megtörtént, hatósági bizonyítvány nem adható ki. Adatlapot az ügyintézés gyorsasága érdekében telefonon is lehet kérni a BM Igazgatási Osztályánál (tel: 1121-710, 1172, 918). — Az ügyintézés mennyi időt vesz igénybe? — A hatósági bizonyítvány kiadásának jogszabályban foglalt ideje nyolc nap, azonban a naponta beérkező 4-500 levél miatt, másfél-két hónapos határidővel dolgozunk. A viszonylag hosszadalmas ügyintézés azokat illetően semmiféle jogsérelemmel nem jár, akik 1990. január 31-ig a hatósági bizonyítványt a nyugdíjfolyósító szervhez beküldik. — Miként lehetne a kérelmeket gyorsabban elbírálni? — A kérelmezők nagy segítségünkre lennének, ha a már említett adatlapot gyorsan töltenék ki, valamint ahhoz csatolnák a rendelkezésükre álló dokumentumokat. Ezen túl jó lenne, ha az egyes településeken az ottani tanácsok vagy társadalmi szervezetek összegyűjtenék az érintettek adatait, s részükre adatlapokat kémének, mert akkor a BM Igazgatási Osztály vállalná, hogy a helyszínen is kiállítja a hatósági bizonyítványt. Feszítő bérgondok — tüntető ápolónők Parlamenti tudósítónk exkluzív interjúja dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszterrel (Fotó: Szántó György) M iniszterasszony! Sűrűsödnek az egészségügy gondjaira figyelmeztető események. Legutóbb az Ön minisztériuma, majd a Parlament előtt zajlott le egy-egy látványos demonstráció, amelynek résztvevői félreérthetetlenül jelezték: mintha nem lenne ápolója, gyámolítója az ágynak dőlt ágazatnak...! Mint a tárca első emberének, mi erről a véleménye? — A demonstrációt jogosnak és fontosnak tartom, mert amikor találkoztam a szervezőkkel, egyértelműen kifejezésre juttattam: amit ők kémek, követelnek, az tulajdonképpen a tárca kérése és követelése is. — Kérem, pontosítaná ezt? — Az a véleményem, hogy az egészségügyben dolgozók — s itt nemcsak az ápolónőkre gondolok, hanem az orvosokra is — bérezése méltatlanul alacsony. Nemcsak az elvégzett munka társadalmi jelentőségéhez és a nagy-nagy felelősséghez, hanem a mai átlagfizetésekhez, illetve a más ágazatokban megszerezhető jövedelmekhez képest is. Alacsony azért is, mert ez a jövedelem az egészségügyben nem nyolc órai munkára esik, hanem ezt a jövedelmet jelentős túlmunkával, túlórázással, éjszakai ügyelettel, tehát többlet-teljesítménnyel lehet elérni... A másik fontos kérdés, ami ugyancsak megfogalmazódott a demonstráció során: az ápolónők nemcsak önmagukért tüntettek, hanem az egészségügy működési feltételeinek javításáért is. Sokan vannak azon a véleményen, hogy a béremeléssel egyenrangúan fontosnak, vagy bizonyos tekintetben a beteg érdekében még fontosabbnak tartják, hogy megfelelő körülmények között működjenek a kórházak, tisztességes gyógyszerellátás legyen, megfelelő eszközökkel, műszerekkel, felszereléssel tudjanak dolgozni. Tehát, nemcsak azért követeltek nagyobb részt a nemzeti jövedelemből, mert a maguk számára és mert bérre kérik, hanem a betegellátás érdekében is szóltak... A harmadik dolog, amit ugyancsak elmondtak, hogy ők is emberek: családot akarnak, gyermeket szeretnének nevelni. S a pénzért sem vállalható többletmunka egy bizonyos teherbíró képességen túl, van ennek is egy értelmes emberi határa az ellátás oldaláról, meg az egyén oldaláról is. Érthető, hogy sürgetik a létszám növelését, hogy teremtsünk jobb munka- és bérezési feltételeket, hogy elég ápolónő legyen a kórházakban és a szociális otthonokban egyaránt... — Ha ennyire egyeznek a szakdolgozók és a tárca kérései, követelései, hol késnek az intézkedések? Miért jutottak odáig az egészségügy dolgozói, hogy az utcára vonuljanak? — Tettünk már lépéseket az érdekeikben, s nemcsak azokat, amelyeket ők is elismernek, ám nem tartanak velünk együtt ele- gendőeknek. A túlmunkadíjakra, az ügyeleti díjak emelésére fordítottunk jelentős —100 milliárdos — összeget az idén, s átlag kétezer forinttal emelkedett július l-jével az ápolónők bére. Legalább ilyen, ha ennél nem nagyobb jelentőségűnek tartom azt, hogy az idén bevezettük a felsőfokú, főiskolai szintű ápolő- nőképzést. Egyszerűen azért, mert szükség van arra, hogy érettségizett lányok jöjjenek dolgozni a szakmába, s hogy a szakmai előmenetel lehetősége biztosított legyen. Nemcsak fizetéssel lehet rangot teremteni, hanem a szakmai kvalifikáció emelésével is. Az elmúlt néhány hónapban a megyei tanácsokkal történt megállapodás alapján öt helyen vettünk át oktatási intézményt főiskolái képzés céljára, s itt nemcsak szociális munkásképzést akarunk szervezni, hanem felsőfokú ápolónőképzést is. A fővá- - rosban is meg kívánjuk indítani ezt a kurzust, itt is sok főiskolai végzettségű ápolónőre van szükségünk. — A demonstráció plakátjai, feliratai nemcsak a magasabb bért, hanem az érintettek jobb szociális ellátását is sürgették... — Ezen a területen tervezzük például azt, hogy minden épületet, létesítményt vegyünk át, amit lehet és a tanácsokkal, egyetemekkel együtt alakítsunk ki nővérszállókat. Hozzátenném még ehhez — ezt a tüntetők nem is fogalmazták meg, de mi erről nagyon komolyan gondolkodunk —, hogy nemcsak nővér- szállást kell intézni, hanem egy lakásprogramot kidolgozni. Hiszen, egyedülállóként — gondoljunk bele — mikor kaphat egy nővér akár OTP-lakást is a pénzén, mégha összegyűjtötte is azt. Tudom, nekem volt munkatársam, akivel együtt dolgoztunk éjszakai ügyeletben, negyven évi munkaviszony után albérletben lakott. Elegendő pénze volt, de egyedül, egymagában soha nem számíthatott arra, hogy egy OTP-lakás boldog tulajdonosa lesz... Tehát, mi egy ilyen támogatási programot is végiggondoltunk a tárca részéről, hogy a nővér necsak szálláshoz, hanem tisztességes lakáshoz is jusson. Elintéztük továbbá az autóvásárlási lehetőséget is, soronkívül gépkocsihoz juthassanak ott, ahol ez munkaeszköz. Mindezt a kormányzat számára megfogalmaztuk és a demonstráció előtt, s azzal egyidő- ben leírtuk, leszögeztük a költségvetési egyeztetések, a társadalombiztosítási reform kapcsán, hogy csak akkor tudjuk elképzelni az egészségügyben a finanszírozási rendszer változását, vagy a reform bevezetését, hogyha az orvosokéhoz, bérlemaradásokat pótló, több lépcsőben bevezethető béremelési, bérkorrekciós lehetőségekre nyílik mód A kormánytól előzetes ígéretünk van arra, hogy jövő év január 1-jén az eddig már megállapított 20 százalékos bérautomatizmuson felül egy másik, 2-3 milliárd közötti béremelési lehetőség lesz. Nem többletbér ez, hanem inkább egy olyan lemaradásnak a pótlása, amely az elmúlt tíz esztendőben következett be és teljesen drámai .viszonyokat teremtett az ágazatban. — Gondolom, olyasfélét, hogy az ápolónők hiánya miatt kórházi ágyak ezrei állnak kihasználatlanul, holott... — ...Ez nagyon változó szám, egészen pontos adataink csak az összes ágy vonatkozásában vannak. Nehéz ma különválasztani azokat az üres ágyakat, amelyeket bizonyos osztályokon a kihasználás hiánya miatt találunk, mert ilyenek is vannak, hiszen Magyarországon — ha az éves statisztikát nézzük — a 100 ezer ágyból rendszeresen, folyamatosan 20 ezer minden nap üres, azaz: az ágyak 80 százalékát használjuk csak ki. Arra központi adat nincs, hogy ebből a 20 százalékból — ami főként azért üres, mert hála, nem történt tömeges baleset, nincs sok infarktusos beteg, fertőző megbetegedések nem következtek be — mennyi kihasználatlan azért, mert csökkent a létszámunk. Leginkább a fővárosra jellemző, hogy a nyári szabadságok idején lelassul a betegfelvétel, a normális működést még csak-csak biztosítják, amikor viszont már helyettesíteni kell, akkor szinte megoldhatatlan feladatokkal néznek szembe az intézmények. — Tehát, végül is munkaerő- hiány van... — Igen. Az egész világon, hozzáteszem, így van ez Magyar- országon is. — Tudomásom szerint, ezekben az „ínséges időkben” bizonyos apácarendek — élve az állam és az egyház kapcsolatának példás javulásával, s az együttműködés szélesedésével — felajánlották: szívesen részt vállalnak a rászorulók ápolásában. Milyen lehetőségét látja ennek az egészségügyi kormányzat? — Még a Minisztertanácsban, miniszterelnök-helyettesként dolgoztam, amikor a testület módosította korábbi rendelkezését és lehetővé tette, hogy szociális ápolórendek jöjjenek létre, mint azelőtt voltak. Akkor tulajdonképpen nem dőlt el még ennek a szerveződésnek a sorsa, jómagam viszont arra számítottam, hogy bizonyára — ha nem is tömegesen — lesznek olyanok, akik élnek ezzel a lehetőséggel és ápolónőként újra megjelennek a kórházakban, fiz nem következett akkor be, most azonban egy változásnak vagyunk valóban a tanúi: valószínű, az egyházak is azt érzékelik, hogy nagy-nagy terület van és együttműködési lehetőség, társadalmi feladat a beteg emberek ápolásában. Teljesen kiegyensúlyozott a kapcsolatunk, viszonyunk a tekintetben, hogy kórházainkban istentiszteletet tarthatnak, utolsó kenetet adhatnak fel, lelki gondozást vállalhatnak, s ez a szociális otthonokra is vonatkozik. Tulajdonképpen, ha Nyugat- Európát megnézzük, akkor nemcsak azt láthatjuk, hogy ápolórendek vannak. Ott sem nagyon magas az olyan kórházak száma — hacsak nem kifejezetten egyháziakról van szó —, ahol szerzetesnővérek ápolnának. De nagyon is sok olyan dolgozó van, akiket az egyházak által fenntartott főiskolákon képeznek. Tehát inkább a szociális és egészség- ügyi képzésben vállalnak hatalmas feladatokat. Nos, amikor nálunk az egyházak újra kezdik majd, nemcsak a középszintű iskolák visszaállítását tervezik, gondolkodnak a főiskolai képzés bővítésén is. Magam kezdeményeztem Szegeden és Pécsett is, hogy gondoljunk az egyházzal közösen régi műhelynyitás példájára, hogy ne csak teológiát, teológusképzést szervezzenek, hanem szociális munkásképzést is. Tehát nagy-nagy örömmel fogadjuk a felénk nyújtott kezet, hiszen nagy felelőtlenség volna bármilyen korlátot állítani az együttműködésnek. S meg kell, hogy mondjam: a ma működő szervezetek közül — értem a politikai pártokat, a saját pártomat is — a legnagyobb, valóságos támogatást a tárca az egyházi szervezetektől kapta eddig, hogy kilábaljon a „betegségéből”. — Miniszterasszony! Azzal köszönöm meg az interjút, hogy a jövőre mind a tárcának, mind Önnek jó egészséget kívánok... Szilvás István
