Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-24 / 252. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. október 24., kedd SPORT 5. A megyei labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában három vendégcsapat is pontokkal „megrakodva” térhetett haza. A vendégsikerek közül talán a legmeglepőbb a hevesiek győzelme Füzesabonyban. Az élen a listavezető Bélapátfalva mögött nagy versenyfutás van kibontakozóban, hiszen a 22 pontos Tarnale- lesz nyomában öt 20 pontos csapat van. A tabella alján is van újság: az erdőtelkiek végre valahá- ra megszerezték első bajnoki pontúkat a Tarnaörstől. A mérkőzésekről a következő tudósításokat kaptuk: Heves — Füzesabony 4-2 (12) Füzesabony, 400 néző. V.: Marton. Heves: Marosvári — Tóth, Réti, Szakmári, Nász, Kalmár, Kolozsvári, Dudás, Balázs, Do- mánszki, Aladzsity. Edző: Cza- kó Tibor. Füzesabony: Kiss — Polgár, Tamasi, Szakái, Vincepap, Sasvári, Novák T., Győri, Jónás, Farkas (Novák Z.), Bocsi. Edző: Káló Mihály. Korrekt játékvezetés mellett a tartalékosán felálló, Mudriczkit és Nagy Pétert nélkülöző füzesabonyiak megérdemelten vezettek az első 45 percben. A második félidőben is a hazaiak voltak fölényben, de a 16-osnál megállt a tudományuk. A lelkes vendégek ügyesen használták ki a védelem megingásait, valamint azt, hogy Kiss kapus igen gyenge napot fogott ki. G.: Aladzsity 2, Balázs, Dudás, ill. Bocsi 2. Jók: Balázs, Dudás, Aladzsity, ill. Bocsi, Vincepap. Ifik: Heves — Füzesabony 15-2. Szigetváry László Tarnalelesz — Kompolt 3-1 (2-0) Kompolt, 300 néző. V.: Po- lonkai. Tarnalelesz: Kovács M. — Nagy, Ivády, Suha, Danó, Utassy, Sike, Ferencz, Berki, Bukrán, Orosz. Edző: Kovács K. Béla. Kompolt: Ancsán (Csukás) — Klein Z., Gál, Ürmös, Báder F., Schmidt, Borics, Báder A., Bari, Klein F. (Parádi Z.), Farkas O. Edző: Klein Ferenc. A gyenge napot kifogó házigazdák ellen a jól játszó vendégek magabiztos győzelmet arattak. G.: Orosz, Suha, ill. Farkas O. (11-esből). Jók: Orosz, Utassy, Danó, Nagy, Suha, ill. Ürmös, Farkas O. Ifik: Kompolt — Tarnalelesz 6-1. Klein Ferenc Novaj — Poroszló 2-1 (0-1) Poroszló, 200 néző. V.: SomogyiNovaj: Dobó — Schleer, Tóth, Bartók, Bata, Bóta, Schmidt, Szarvas, Hegyi, Vályi (Takács), Pécsi (Nagy). Edző: Barta János. Poroszló: Németh — Eszenyi, Rajna, Kiss J., Varga, Kökény P. (Kökény T), Nagy S., Kiss Z., Ádám, Habóczki, Kökény Zs. Edző: Varga István. Alacsony színvonalú mérkőzésen csapkodó játékot láthatott a közönség. A több sérült játékos miatt tartalékosán felálló hazai csapat nem tudott kellő ellenállást kifejteni a vendégekkel szemben. A pályán sok volt a beszéd, amelyet az erélytelen játékvezető megengedett. A vendégek szerencsés góllal nyertek. G.: Bótá, Bartók, ill. Ádám. Jók: Schleer, Szarvas, Schmidt, ill. a hazaiak közül senkit nem lehet dicsérni. Ifik: Novaj — Po- roszló4-l. OroszKároly Bélapátfalva — Domoszló 4-0 (2-0) Bélapátfalva, 300 néző. V.: Barankovics. Bélapátfalva: Nagy — Bajzáth (Zágonyi), Zay, Füijes, Szűcs, Horváth, Csanádi, Kormos, Szabó Z. (Kapui), Szabó I. (Berecz II. Zs.). Edző: Várallyay Miklós. Domoszló: Schrüffel — Horváth L. (Sztankó), Szőllősi, Jakab, Horváth G., Ivády, Szabó III. , Farkas, Szabó II., Vágó, Szabó /. Edző: Jakab Róbert. A helyenként jól játszó vendégek ellen a hazaiak közepes teljesítménye is elegendő volt a győzelemhez. Kiállítva: Vágó sportszerűtlen megjegyzéséért a 35. percben. G.: Berecz II. Zs. 2, Horváth (11-esből), Csanádi. Jók: Zágonyi, Horváth, Berecz II. Zs., 111. Schrüffel, Jakab, Farkas. Ifik: 17-2. Horváth Mihály Nagyréde — Sírok 2-0 (0-0) Nagyréde, 300 néző. V.: Bárnak Nagyréde: Berta — Bekecs, Nádudvari, Bágyi, Szabó, Deme, Csáki, Kovics, Nagy (Rozovits), Molnár (Bárdos), Labancz. Edző: Takács László. Sírok: Horváth — Szalai, Szántai, Zsólyom, Báder (Han- gonyi), Erdélyi B., Utassy, Dok- torcsik, Rajnai, Bujáki (Hossó), dr. Jacsmanyik. Edző: Abuczki Béla. Végig színvonalas, jó iramú mérkőzést hozott a rangadó, amelyen a játékvezetés minősége is szinkronban volt a látottakkal. A házigazdák már az első félidőben a helyzetek sorát dolgozták ki, de a mezőnymunka csak a szünet után kamatozott gólokban. Az ezen a napon végig jobban futballozó rédeiek rászolgáltak a három pontra. G.: Kovics, Labancz. Jók: Csáki, Nádudvari, Szabó, Deme, Kovics, ill. Horváth, dr. Jacsmanyik. Ifik: 3-2. Molnár András Recsk —- At kár 4-1 (1-1) Recsk, 400 néző. V.: Kóczián. Recsk: Hegyi — Lucza (Ma- ruzs), Bódi, Tarjányi, Forgó B., Forgó Cs., Csanálosi, Nagylaki, Kozma (Mező), Bartuska, Ben- csik. Edző: Kiss Tibor. Atkár: Habók — Fülöp (Király), Kiss Á., Bezzeg, Kalafut, Kiss J., László, Bella, Marosvári, Sőregi, Benei. Edző: Frikk Benedek. Alacsony színvonalú mérkőzésen a rutinosabb együttesnek nem jelentett gondot a bajnoki pontok megszerzése. G.: Bartuska 2, Nagylaki, Csanálosi, ill. Sőregi. Jók: Nagylaki, Kormos, ill. Marosvári, Kalafut, László. Ifik: 12-0. Lehnert Zoltán Erdőtelek — Tarnaörs 1-1 (10) Erdőtelek, 300 néző. V.: Kocsis. Erdőtelek: Bognár — Tóth (Báder), Pusoma D., Pusoma J., Szabó (Pusoma F.), Bakos, Apró, Pusoma E., Toth I., Pusoma L., Horváth. Edző: Tóth Sándor. Tarnaörs: Sütő — Peredi, Danó (Mága L.), Mága J., Bangó, Bodonyi, Kerek, Tari, Király, Fodor, Agócs. Edző: Meleghegyi Béla. Az első félidőben az Erdőtelek nagy fölényben játszott, de csak egy gólt tudott szerezni, mert Sütő, az ellenfél kapusa, szinte mindent hárított. Szünet után feljöttek a vendégek, erőteljesen rohamoztak, s végül sikerült egyenlíteni. G.: Apró, ill. Fodor. Jók: Apró, Pusoma D., Pusoma L., ill. Sütő, Fodor, Agócs. Ifik: 6-1. Nagy János Gyöngyöshalász — Selyp 1-1 (0-0) Gyöngyöshalász, 350 néző. V.: Bállá. Gyöngyöshalász: Szélesi — Huszár A., Mádi, Lehotai, Szabó B., Veres, Harmath (Szabó Gy.), Jerem (Győri), Asztalos, Mészáros, Szabó L. Edző: dr. Ördög István. Selyp: Kökény — Molnár (Ba- ranyi), Tóth, Juhász Cs., György, Králik, Szabó, Tordai (Illés), Farkas, Kurucz, Buda. Edző: Varga József. Küzdelmes mérkőzésen a második félidőben megérdemelten jutottak vezetéshez a házigazdák, de hárompontos reményeiket Buda — aki egy rossz hazaadást elcsípett — a 90. percben szertefoszlatta. G.: Asztalos, ill. Buda. Jók: Lehotai, Szabó B., Asztalos, ill. Tóth, Tordai, Buda. Ifik: 3-1. Tóth József A bajnokság állása 1. B.falva 10 8 1 1 40- 9 25 2. T.lelesz 10 7 1 2 18-11 22 3. Sírok 10 6 2 1 27- 8 20 4. Recsk 10 6 2 2 27-11 20 5. F.abony 10 6 2 2 26-10 20 6. Selyp 10 6 2 2 27-14 20 7. Nagyréde 10 6 2 2 15-10 20 8. Tarnaörs 10 4 3 3 15-17 15 9. Heves 10 4 2 4 20-16 14 10. Gy.halász 10 3 2 5 12-14 11 11. Kompolt 10 2 4 4 11-26 10 12. Novaj 10 3 1 6 11-27 10 13. Domoszló 10 2 1 7 9-22 7 14. Atkár 10 1 2 7 13-25 5 15. Poroszló 10 1 2 7 11-31 5 16. E.telek 10 — 1 9 9-40 1 Gyöngyös — SBTC A beküldő neve: Címe: Az újságból kivágott szelvényeket péntek délutánig, október 27-ig kérjük lapunk címére (Eger, Beloiannisz u. 3.) beküldeni. A helyesen tippelők között az egri Kazamata étterem 3 db 200 forintos vacsorajegyét sorsoljuk ki. Úgy látszik, olvasóink mostanában hadilábon állnak a szerencsével, hiszen második hete hiába próbálkoznak a végeredményt eltalálni. Reméljük, ez nem szegi kedvüket. Az őszi vásár keretében (Egri Ifjúsági Ház) a 10000,—Ft feletti bőr- szőrmeruházat áruvásárlási kölcsön keretében előlegfizetés nélkül megvásárolható. Várjuk vásárlóinkat! RUTEX egri lerakat Röplabda CEV-kupa: a Lazzaro feni a fogát Az Eger SE NB I-es női röplabdacsapatának kupamérkőzése előtt már csak egy bajnoki találkozó van hátra. A főpróbára szerencsére hazai környezetben kerül sor, méghozzá november elsején — az eredeti sorsoláshoz képest egy nappal korábban — az Ú. Dózsa ellen lépnek pályára a lányok. A rossz emlékű, mondhatni megszégyenítő vereséget hozó első találkozó visszavágóján remélhetőleg szó szerint veszi majd a társaság a visszavágót. A bajnokságban eddig nyolc fordulón jutott túl az ESE. A mérleg pontosan ötvenszázalékos. Vasárnap ugyanis sima győzelmet arattak a lányok, a Spar- tacust alig több mint félórás játékban 3-0-ra verték meg. Ezzel a piros-kékek az NB I. felsőházában a hatodik helyet foglalják el. A profikra jellemző módon készül az Eger CEV-kupa-ellenfe- le, az olasz San Lazzaro együttese. Menedzserük több ízben is járt már Magyarországon, feltérképezte az egriek játékát, stílusát, sőt a Dózsa elleni mérkőzést videóra is rögzítette. Mi tagadás, jobban örültünk volna, ha mondjuk a hazai BVSC vagy az Álba Volán elleni meccset mutatja meg otthon... Az olaszok az elmúlt bajnokságban a negyedik helyen végeztek, és évek óta az első liga élbolyához tartoznak. Mint minden olasz csapatnál, itt is szerepelnek idegenlégiósok. A csehszlovák volt válogatott Krempaska és az egyesült államokbeli Bond erősíti az itáliai együttest. Az előkészületekből látszik, hogy a San Lazzaro igencsak feni a fogát az egriekre. Az ESE korábbi játékosától, Bernáth Beától, aki jelenleg szintén Olaszországban, Anconában röplab- dázik, megtudtuk, hogy a krokodiloknál — így is hívják a San Lazzarot — mindenki jól szervái, és pontosan fogadja a labdát. Persze, hibát ők is vétenek, és Bea szerint az egrieknek akkor van esélyük, ha mindvégig fegyelmezetten röplabdáznak, nem hagyják magukra erőltetni az olaszok játékát. A CEV-kupa első mérkőzése november 5-én, délután hat órakor iesz a körcsarnokban, a visz- szavágót pedig rá egy hétre rendezik az olaszoknál. Vidéken az Admira ellen Amint az várható volt, nem ment el szó nélkül az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a ferencvárosi szurkolók múlt heti, bécsi botrányokozása mellett. Élénk visszhangot váltott ki, hogy a zöld-fehér „hívek” az Admira Wacker stadionjában tör- tek-zúztak, összeverekedtek a rendőrökkel, akik közül egy súlyos sérülést szenvedett a KEK- találkozón. Hírügynökségek hétfőn jelentették, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága máris döntött: a Ferencváros két soron következő kupamérkőzését — amely az UÉFA rendezvényeihez tartozik —- nem játszhatja le Budapesten. A határozat szerint Budapesttől minimálisan 150 kilométerre kell játszani, így már a november elsejei, Admira Wacker elleni visz- szavágót is. (Fotó: Szántó György) Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 42. játékhetének nyereményei: 13 plusz 1-es és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 20 darab, nyereményük egyenként 759 955 forint, 11 találatos szelvény 332 darab, nyereményük egyenként 18 312 forint, 10 találatos szelvény 3659 darab, nyereményük egyenként 2492 forint. Idejében, még jóval a szezon előtt „kapcsolt” a Centrum Nagykereskedelmi Vállalat, és korábbi partnerével karöltve, árucsere formájában márkás sífelszereléseket importált. A magyar és az osztrák Romitex cég közötti kapocs ezúttal az egri Atomic Baráti Kör volt. Közbenjárásukra sikerült elérni azt, hogy a világ legnagyobb sífelszereléseket gyártó cégének, az Atomiénak a termékei a hazai piacon is elérhető áron megvásárolhatók legyenek. Egyelőre csak a budapesti Úttörő Áruházban kaphatók a lécek, botok, kötések, de szó van arról is, hogy az egri Centrum Áruház is kínálja majd a téli sportszereket. Lécekből huszonhat modell közül választhatnak az érdeklődők. Ezekből ezerötszáz pár, az ESS-kötésekből ötszáz, a Colt-botokból pedig kettőezer pár érkezett Ausztriából. J 1989. október 25-én \ világítástechnikai és szerelésianyag ankétunkkal egy időben (10-14 óráig) híradástechnikai és háztartásigép alkatrész vásárt rendezünk a Technika Házában: Eger, Klapka u. 1. Ugyanitt rendelésfelvétellel is állunk kedves vevőink rendelkezésére. S ___________________________^___r E ger Város Tanácsa VB. Egészségügyi Osztály vezetője pályázatot hirdet a szociális szolgáltató központ (Eger, Lenin út 19.) igazgatói állására. Pályázni lehet egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkező családgondozási, gerontológiai, szociológiai érdeklődésű és jártasságú szakembereknek. Szakirányú végzettség hiányában annak megszerzését előírják, orvos pályázónál társadalomorvostan tanfolyamot, egyéb egyetemi, főiskolai végzettségnél szociális szervezői képesítés megszerzését. A kinevezés határozott időre szól. A pályázati kérelmet a Városi Tanács VB. Egészségügyi Osztály vezető főorvosához kell benyújtani 1989. november 20-áig. Eger Város Tanácsa Szociális Szolgáltató Központ (Eger, Lenin út 19.) megbízott vezetője pályázatot hirdet az intézmény családsegítő csoportvezetői munkakörének betöltésére. A pályázat feltétele: egyetemi, főiskolai végzettség, szakirányú érdeklődés és jártasság. A pályázat benyújtásának határideje: 1989. november 20. HEVES MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT: Eger, Lenin út 140/b. Egri munkahelyre felvesz kőihűves, ács, asztalos, lakatos szakmunkásokat, valamint kubikosokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a fenti címen. VILATI EGRI GYÁRA: Eger, Faiskola út 9. Felvételre keres jó kereseti lehetőséggel lakatos szakmunkásokat. Továbbá felvesz udvarost és takarítónőt. FINOMSZERELVÉNYGYÁR: Eger Felvételt hirdet váltóműszakos munkarendben vasipari szakmunkások részére. BORSOD MEGYEI TEJIPARI VÁLLALAT EGRI ÜZEME: Eger, Sas út 60. Felvételre keres középfokú végzettséggel rendelkező raktárost, targoncavezetőt, kazánfűtőt középnyomású gázkazánhoz, valamint kompresszorkezelőt. APRÍTÓGÉPGYÁR: Jászberény, Sportpálya út 1. Azonnali belépéssel, kiemelt bérezéssel felvesz minősített hegesztő, gépi forgácsoló, gyalus és köszörűs szakmunkásokat. Lakáskérdés megoldható. Érdeklődni lehet a fenti címen. Megyei labdarúgó-bajnokság