Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-24 / 252. szám
A parádsasvári gyár Üvegfúvók szorgoskodnak a hutában Válság után a reménykedő Parádi Üveggyárban Külföldi tokével kívánnak segíteni gondjaikon, magukon A Parádi Üveggyárban az utóbbi hónapokban — úgy mondják — kiborult minden az asztalra. A bajok persze, már évekkel korábban jelentkeztek, abban az időben azonban még nem váltak egészen általánossá. Igaz, a politika sem igen engedte a szuny- nyadó problémák felszínre kerülését, még inkább nem a korhadó hajtásQk lenyesegetését. Valójában pedig a rendkívül erős gyökerekre támaszkodva kellene — kellett volna? — kilábalni a válságos helyzetből. Napjainkban sajnálatosan eljutottak odáig, hogy szükségszerű a mielőbbi megoldás megtalálása. Az üvegipar legrégibb hazai gyára Érdemes legalább néhány érdekesebb momentum megemlítésével felidézni a Parádi Üveggyár történetét. A levéltári adatok szerint a mai parádsasvári gyár elődjét 1708-ban II. Rákóczi Ferenc fejedelem alapította. Ez volt a parádóhutai műhely, amif végül is 1767-ben telepítettek át Parádsasvár- ra, ahol a mai modern üveggyár termel. Fontos állomás volt az 1803-as esztendő, amikor a gyárat köszörűműhellyel szerelték fel. Ez tette lehetővé, hogy az addig fúvott technikával díszített üvegek mellett a csiszolástechnika módszereit is alkalmazhassák a termékeik ékesítésére. A gróf Károly-család vette később bérbe, majd pedig birtokba. Ez együttjárt egy nagymérvű fellendüléssel. Már csak azért is, mivel a közkedveltté vált gyógyvizek szállításához szükséges palackokat, valamint művészi kivitelű emlékpoharakat állítottak elő benne. A fővárosban — éppen az előrelépésnek köszönhetően — 1926-ban külön lerakatot létesítettek. Ott tekinthették és vásárolhatták meg vonzó portékáikat. Az 1929-es év nem sok jót, mi több, visszaesést hozott. Az üzemben keletkezett tűz miatt leégett a hutacsarnok. Hozzá kell számítani még a világgazdasági válság hatását — ezért egy ideig szüneteltették a működését. Néhány évvel később átépítést hajtottak végre, olyan gépeket is hoztak, amelyek segítségével préselt üvegárut is termelhettek, bővítették a csiszoló- és a festőműhelyeket. Ily módon 1938-ban már exportra is szállíthattak. Az államosítás hatásai A második világháborút szerencsésen átvészelte az üveggyár. A fellépett nyersanyaghiány következtében ugyan egy darabig állt a munka, am a dolgozók maguk segítettek a szorult helyzet megoldásában. A környező erdőkből hozták a tüzeléshez elengedhetetlen fát. Komolyabb gondok mutatkoztak az államosításkor. Ezek persze, javarészt öröklött hátrányok voltak, minthogy a gyár távol esett a vasúttól, így igen költségesnek bizonyult a nyersanyag és a készáru szállítása. Nem volt könnyű biztosítani a fűtéshez nélkülözhetetlen 12-16 ezer köbméter tűzifát. Érthető, hogy deficitessé vált az üzem. Azután 1949. október 10-én Párádon leállították az üveggyártást. A legnehezebb esztendők voltak ezek, hiszen az képzett üvegfúvók utánpótlása megszakadt, a legjobb ifjú szakembereket pedig más helyekre irányítottak. ^ rekonstrukció A piaci változások és a belső kereslet növekedése alapján indították újra a termelést Párádon 1954. május 15-én. Több felújításra is sor került a továbbiakban: új hutacsarnok épült, üzembe helyeztek három kétfazekas kemencét, az üveget már generátorgázzal működő hűtőszalagokon hűtötték. Majd 1957-ben másfél tonnás, folyamatos üzemelésű kádkemencét állítottak be, így lényegesen növelhették a kapacitást. Az ólomüveggyártás bevezetését 1960-ban kezdték el. Ez vált a Parádi Üveggyár termelésének fő profiljává. Szinte újjászületett 1970-re a gyár. Új épületeket emeltek, amelyekbe korszerű termelési eszközöket helyeztek el, a korábbinál egészségesebb körülmények között végezhették munkájukat a dolgozók. Ennek köszönhetően például 1973-ban a termelési érték itt meghaladta a 86 millió forintot. Termékeiknek több mint a 60 százaléka ment exportra. A főbb külföldi piacok sorában tartották számon Kanadát, Angliát, az Egyesült Államokat, Franciaországot és Svájcot. Nem utolsósorban pedig újra megnőtt a gyári dolgozók száma, átlagkeresetük sem volt rossznak mondható. A fentiekben vázoltak — napjainkban már főleg így jelölhető — egyfajta dicső múltba kalauzoltak bennünket. Hatszáz ember érdekei A jelen, a közelmúlt — remélik nagyon is a cégnél — csak egyelőre nem túl rózsás. Ahogy a bevezetőben is írtuk: kiborult minden. Az ország gazdasági életében talán egyedülálló, hogy rövid idő leforgása alatt igazgató és műszaki igazgatóhelyettes nélkül maradt a gyár! Annak okait kutatni, hogy ez miért következhetett be, nem ennek az írásnak a feladata. (Mindenesetre a folyamat — ami idáig vezetett — egyértelműen magán viseli az előző évek hozzá nem értő gazdaságpolitikájának valamennyi jellemző jegyét. S ennek alapján nyilvánvaló, hogy az összefüggések, a felelősség feltárása valahol a magasabb régiókra várna...) Maga a Parádi Üveggyár azonban — ismét csak érthető — nem várhatja, mikorra válnak minden szerv előtt világossá a tévedések, a helytelen irány- mutatások. Hatszáz dolgozó érdekeit kell megvédeni ebben a helyzetben! A helyi vállalati tanács természetesen erre csak annyiban vállalkozhatott, amennyire lehetősége van rá. Márpedig operatív intézkedésekhez nem elégséges az ereje. Gyors döntések kellenének, ám a testület összehívása is gondokat okozhat. Azon azért igyekeztek törni a fejüket, mit tegyenek e nehéz körülmények közepette. El kellett például azon gondolkozni, hogy melyik a helyesebb: ha önállóan gazdálkodnak a továbbiakban, vagy pedig gazdasági társaság formáját választják? Az előbbi esetében ott sorakoztak a kételyekre okot adó tényezők, mint a jelentős adósságállomány, a környezetvédelmi kötelezettségek ugyancsak költségigényes teljesítése, a gazdaságos- sági szempontok, az inflációhoz igazítani szükséges bérfejlesztés. A számítások arról győztek meg a gyárban sokakat, hogy önállóan ezeknek a terhek- nek a viselésére jelenlegi állapotában képtelen a cég. Maradt hát a másik elképzelés... Amerikai befektetéssel Figyelemre méltó megoldás: a dolgozók véleményét messzemenően igyekeztek számításba venni a sorsdöntő elhatározás meghozatalakor! Miután az emberek elgondolásait is begyűjtötték, s természetesen tekintettel voltak a gazdálkodás alapvető tényezőire, megszületett a gondolat: gazdasági részvénytársasággá szeretnének átalakulni. Úgy tűnik, megfelelő partnernek ígérkezik a fellendüléshez a New York-i székhelyű The Riverside Befektetési Társaság. S mit kell tudni erről az amerikai cégről? Legelébb azt, hogy igazán emberköz- pontúan közeh'tett a kérdéshez. Mindenkinek munkalehetőséget kíván biztosítani, ami azt is jelenti, hogy az esetlegesen felszabaduló munkaerő számára is garanciát vállal, nehogy munka nélkül maradjanak. Az is nyilvánvaló, hogy a külföldi tőke tulajdonosa befektetésének visszatérülését leginkább az árbevétel jelentős növelésében látja. Kétségtelen tény, hogy az utóbbi időben a nemzetközi piacokon az ólomkristály iránt mind nagyobb a kereslet, az igény. S mindez mellesleg igen magas árfekvést is jelent. A Parádi Üveggyárban pedig több mint háromszázjói képzett szakmunkás dolgozik. Üvegfúvók, üvegcsiszolók, nem utolsósorban tervezők. De az üvegkészítés más területeintevékenykedők is jól megállják a helyüket. Szakmabeliek véleménye az, hogy a Parádsasváron dolgozók rendkívül magas szellemi értékű, nemzetközileg is piacképes üvegipari termékek előállítására kiválóan alkalmasak. Mindehhez természetesen szeretnének az eddigieknél sokkal jobb feltételek között dolgozni. Ebbe beleértendő a termelési eszközök további korszerűsítése csakúgy, mint a kereseti lehetőségek fokozása. Jelenleg ugyanis az átlagos bérszínvonal meglehetősen alacsony: 82 ezer forint körüli. Lépésükhöz — a Riverside céggel kapcsolatban — egyeztettek az Ipari Minisztériummal is. Éppen ezért most négyhónapos tárgyalási szüneteltetés alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy az amerikai társaságon kívül más vállalkozóval nem állhatnak szóba az említett időszakban. Jelentős segítséget kaptak egyébként a Buda- West holland — magyar kft.-től, amelynek közreműködésével kellő garanciát képesek nyújtani a dolgozói kollektíva jogi védelméhez. Szintén biztosíték az új, fiatal igazgató személye, Müller Attiláé, aki előzőleg a Hunguard Float Glass CO LTD létesítmény felelőse volt. Számunkra pedig az elkövetkező hetek, hónapok nyilvánvalóan felgyorsuló történései azt ígérik, hogy egyre többször, mind nagyobb mennyiségben találkozhatunk az üzletekben a Parádi Üveggyárban készült ke- helypoharakkal, az ólomkristályból előállított háztartási díszüvegekkel, a nemzetközi kiállításokon igencsak elismert, rendkívüli erkölcsi értékű dijakat nyert tervezők fantáziájának gyönyörködtető szüleményeivel. 1^1 A savazóban már modern berendezéssel dolgoznak Ilyen szépségek kerülnek ki a csiszolóüzemből A mintabolt, ahol olcsóbban kaphatók a díszüvegtárgyak
