Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-21 / 250. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. október 21., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Bölcsőtől a koporsóig „Nyisd ki rózsám ablakodat99 Ismerkedés, udvarlás, párválasztás, eljegyzés a hagyományos paraszti életben A régi falun az ismerkedési alkalmak korlátozottak és szertartásosak voltak. A szülők kiskortól vagyonuknak, rangjuknak megfelelően igyekeztek irányítani gyermekeiket. Már előre kiszemelték a jövendőbelit. Ennek ellenére mégis volt a parasztfiatalság életének rövidebb-hosz- szabb időszaka, amikor mód volt az ismerkedésre, udvarlásra, de a párválasztásnál a döntő szót a szülők mondták ki. A találkozóhely nyáron az utca, a játszóhely, télen a fonó volt. Ismerkedésre adott lehetőséget a vízhordás. Ez a lányok feladata volt. A legények odasereglettek a kutakhoz, folyóhoz, ahonnan a vizet hordták. Az ismerkedés, udvarlás fontos színtere volt a szabadban vagy zárt helyen megrendezett táncmulatság, amelynek helyileg megszabott időpontjai többnyire a nagy egyházi ünnepekhez kötődtek, például karácsonyhoz, húsvéthoz, pünkösdhöz. A legfontosabb, a házasságkötés szempontjából legjelentősebb alkalom általában a farsangi bál volt. Helyi szokásoknak megfelelően a mulatságra a lányok egyedül, anyai kísérettel vagy az udvarló legény meghívására mehettek el. Télen az udvarlás fő helyszíne a fonó volt. Csak meghatározott napokon látogathattak ide a legények, akárcsak a lányos házakhoz. A többiek elől bujkáló szerelmeseket a leányok, legények közössége megvetette, büntette. A hagyományos illem nem engedte, hogy az utcán kézen fogva sétáljanak, megcsókolják egymást. Ezzel szemben a fonóban az ölbe ültetés, a csók természetes, sőt szinte kötelező volt. A fonóbeli játékokban a játékosok csókkal válthatták ki magukat, a fonóban a párokat összeéneklő dalokat énekeltek. A leesett vagy levert orsót a lánynak csókkal kellett visszaváltani, ha vonakodott, a legények bosz- szút álltak, lemotollálták a fonalát, a kenderszöszt vizes vályúba dobták. A fonóból egyenként ki kellett kísérni a legényeket. Sokáig nem volt ildomos kint tartózkodni, mert a bentlévők figyelmeztették, például utánavitték a guzsalyát. Ismerkedésre, udvarlásra alkalmat adhattak a búcsúk, vásárok, és különösen az ilyenkor megrendezett táncmulatságok. Egyes kegyhelyeken szabályos ’’leányvásárok” alakultak ki. Különösen az elzárt, elszórt szerb és román falvak lakói számára volt ennek nagy jelentősége. A lányok kelengyéjükkel érkeztek ide, és az eljegyzésre is sort kerítettek. Múlt századi zombori leírás szerint tánc közben a házasulandó legény rokona a kiszemelt lánynak almát nyújtott át, amelybe pénzt szúrtak. Amennyiben elfogadta, ezzel meg is történt az eljegyzés. Az udvarlás fontos fokozata volt a lányos ház felkeresése. Jellegzetes palóc szokás volt a csoportos udvarlás. Egy-egy lányt több legény is felkeresett az úgynevezett legényjáró estéken kedden, csütörtökön, szombaton, vasár- és ünnepnapon. A pénteki napot országszerte nem tartották alkalmas dátumnak az udvarlásra. A legények elbeszélgettek a lánnyal, majd akinek legjobban tetszett a lány, igyekezett utoljára maradni, hogy néhány szót egyedül is válthassanak. Azokon a vidékeken, ahol az udvarló legény egyedül járt, számos jelből következtethetett arra, hogy a közeledését jó néven veszik-e. Karosán a legény a gubáját a látogatás után szándékosan a lányos háznál hagyta. Ha tetszett a szülőknek, akkor legközelebb visz- szaadták a gubáját, amelynek ujjába a leány kendőt tett. Ha nem tetszett a legény, akkor napszálltakor az ajtó elé akasztották a gubát. Ebből a szokásból ered a "kitették a szűrét”szólásunk. Lenézték azt a lányt, aki korán beengedte a házba a legényt. Az udvarlásnak a házasságot megelőző foka volt némely vidéken, például Komárom megyében, de erdélyi leírások szerint is, a szimbolikus vagy a tényleges együtt- hálás. A szerelmi ajándékok és jelek fontos szerepet kaptak az udvarlásban, mert annak különböző fokát jelezték, nemcsak az érintetteknek, hanem az egész falu közösségének is. Az ajándékok a hagyományos paraszti világban nem voltak sokfélék. A lány zsebkendővel, bokrétával, a legény munkaeszközökkel (mosósulyok, orsó, guzsaly), vásári csecsebecsékkel kedveskedett. Az ajándékok átadásának is megszabott ideje volt, általában valamilyen jeles napon, ünnepen. Az ajándék visszautasítására, megsemmisítésére is akadnak példák. A bosszúálló legény a zsebkendőt szétszaggatva a lányos ház kilincsére tette. A megbántott lány pedig megette a mézeskalács szívet. Az udvarlás, szerelmi ajándék formája a szerenádadás is. Közismert jelkép a májusfa, melyet elsősorban az eladósorú lányoknak állítottak, sok esetben a komoly szándék bizonyítékaként, de mindenképpen az udvarlás jeleként. Az ajándékozás legfontosabb, legjelentősebb alkalma a kölcsönös jegyajándék, amely az eljegyzést pecsételi meg. Az ajándékok cseréjével és a kézfogással menyasszony és vőlegény lett az ifjú párból. A jegyajándék a legény részéről a jegykendő volt, szép hímzett kasmír- vagy selyemkendő, amelynek sarkába például a palócoknál pénzt is kötöttek. A leány jegyruhát adott: inget, gatyát, zsebkendőt. A századforduló óta már a jegygyűrű vált a legfontosabb jegyajándékká. Az eljegyzés fontos velejárója mindenkor a két család közös lakomája. T. Zs. Franciaországból Angliába Alagűtnyelv Ha a tervek nem futnak zátonyra, 1993-ban áthaladhat az első utas Franciaországból Angliába, a La Manche-csatorna alatt. Vagy vissza, a szigetországból a kontinensre, az alagútban. A várhatóan fényes átadási ünnepség szónoklatai nyilván angolul és franciául hangzanak el, ezeket le kell majd fordítani, ez természetes. A két ország rendőrei azonban nem szorulnak tolmácsra. Legalábbis ezt jósolja a Financial Times, amikor arról ír, hogy a cambridge-i egyetemen már dolgoznak az új „rendőrnyelv” kialakításán. Eduard Johnson docens a tengerésznyelv — a „Seaspeak” —? valamint a pilóták kommunikációja — az „Airspeak” — sikerén felbuzdulva megalkotta a „Police- speak”-et, vagyis a rendőmyel- vet. Gyakorlati szempontok vezérelték: olyan szókincs kialakítása, amelyet a két ország rendőrei a forgalom, az egymást érintő hírtovábbítás érdekében könnyen alkalmazhatnak. A cambridge-i nyelvész persze komoly segítséget kapott a számítógéptől, minthogy már léteznek olyan programok, amelyek az adott nyelvből gombnyomásra jelenítik meg a számítógép képernyőjén a pontos fordítást. A Financial Times azonban fölveti a kérdést, hogy vajon mit kezd majd a számítógép a franciák nemzeti büszkeségével, akik éppen az utóbbi időben indítottak elkeseredett harcot minden angol jövevényszó ellen... A Roland Garros, a legnagyobb francia teniszverseny alkalmából például még azoknak az angol kifejezéseknek sem adtak helyet az Euro- vízió adásában, amelyeket a nemzetközi sportvilág csak angol formában használ. Persze, lehet, hogy a rendőrök okosabbak, mint az akadémikusok. Sikerlista — Mi a különbség egy kolumbiai kokainbáró, egy nyugatnémet herceg, egy dúsgazdag műgyűjtő, egy szektavezér és egy marxista uzsorás között? — kérdezi a Forbes. A válasz: semmi. Mindegyiknek dollármilliókban mérhető a vagyona. Az amerikai gazdasági szaklap abból az alkalomból tette föl a kérdést, hogy összeállította a Föld leggazdagabb embereinek sikerlistáját. A névsor 89 férfit, 3 nőt és 52 családi vállalkozást jelöl. A listavezető egy bizonyos Yoshiaki Tsut- sumi nevű japán úr (15 milliárd dollár), a tizedik is japán, egyáltalán az első tíz legnagyobb vagyonon hat japán osztozik. Tekintsünk most el az egyébként nem érdektelen források részletezésétől, inkább figyeljünk a Forbes egy ugyancsak érdekes utalására. A szerkesztők ugyanis nem nyitogatták a királyi családok, az államfők, a valódi vagy burkolt diktátorok kincsesládáját. Nevezetesen Erzsébet királynőt, a brunei szultánt, Kim ír Szentes Fidel Castrótmellőzték. „Á mégoly hitelesnek is látszó pletykák ellenére — amelyek mesés háremekről, illetve palotákról tudnak — ezek nem érdekeltek bennünket, mert feudális és nem tőkés vagyonok, ennélfogva rangsorolásukra sem vállalkozunk.” A Gellérthegy titka Ányos Pál: „ Üljünk fel Gellértnek sziklás tetejére, S küldjünk egy bús hangot Rákos mezejére. ” Lábai alatt hever Budapest, a magyar kétmilliós főváros, körülötte él, lélegzik — a Duna két partján — az egész ország. Hajdanán Kéllény bércének mondták, Szent István idejében „Ke- leny” nevet viselte, jóval később Pesti-hegy volt a neve. Nagy a történelme, tiszteletet parancsoló az emlékezete is, mert nevezetes időket élt meg, olyan évszázadokat, amelyek elevenen kapcsolódnak a magyar történelemhez. Rendíthetetlen igazságok, háborús békétlenségek, könnyes vérzivatarok, dicsőséges és győztes csaták, a pálosok irgalomért könyörgő zsolozsmái — mint kísértő szellemek — járják a folyamra bámuló fehér sziklákat, a barlangok mélységeit. Maga a hegy csupa ellentét! Keleti oldala rideg, vad, csupasz és meredek, a másik barátságos, lankás, önmagát kínáló. Békésen tűrte — erről árulkodnak a talált medvecsontok —, hogy az ősember barlangjaiban tanyázzon, lábainál horgonyoztak a rómaiak hadihajói, mellette vonult el a népvándorlás, és egy szent embernek a vére festette meredek szikláit. Formája olyan, mint egy óriási kőszív; érzéketlen, és nem indította mega szent vértanú jaj kiáltása sem, akit Vatháék megtámadtak, amikor küldöttséget vezetett Endre elé. Gellért megáldotta bántalmazóit, mire azok feldühödve súlyosan megsebesítették, a hegyre hurcolták, a köves oldalon egy kordélyhoz, Oláh Miklós szerint lóhoz kötve, más források alapján szeges hordóban lökték le a mélybe. A barlang előtt lehelte ki lelkét a szent életű ember, ahol nem sokkal később kápolna épült. Hívei a Tabán területén lévő Boldogasz- szony-templomba temették, és csak évszázadok múltán kerültek az ereklyék szülővárosába, Velencébe, a San Domenicóba. A hegy belseje tele van rejtély- lyel, mesével, legendával. Itt játszódott le az a híres, nevezetes boszorkánypör 1741-ben, amelyet Perczel József főispán személyesen vezetett, aki a jegyzőkönyvre rányomta a saját pecsétjét. A boszorkánypör vádlottja Vörös Ilona, kihallgatása az alábbiak szerint zajlott: — Te mentél-e az istállóba? — Nem én. Tamás Susa, meg akarta nyergelni a lovat. — Hová akart rajta menni? — Szent Gellértnek hegyére. — Mit szoktatok csinányi Szent Gellértnek hegyén? — Táncolunk, mint a forgószél, aranyos patrácsot keresünk meg kökörics füvet Mohainével. — Söprűn jártál-e? — Nem, de járhattam volna. Hol macskán utaztunk, hol gyereken... A pest-budai németajkúak Blocksbergnek nevezték a hegyet, mert valamikor egy Blockhaus, vagyis egy fából épített erődítmény volt a tetején. A romantikára hajlók azt állítják, hogy a Gellért-hegy azért kapta a Blocksberg nevet, mert Németországban minden olyan helyet, ahol „lidércek” tanyáztak, mindig így neveztek. Walpurgis éjjelén ilyen helyen járja pajzán táncát a gonosz. Goethe állítólag látta, mit művelt az ördögfajzat, meg is írta: „Gellért-hegyre mi repülünk, Sárga tarlón, zöld búzán Gellért csúcsán összegyűlünk...” Ilyen romantikus hely ez a 133 méter magas hegy, amelynek belsejét — miután megfúrták — félelmetes, fojtó szagú vízillat járja át. Szent hegy, mégis boszorkányok lakták, a sziklakápolnában hajdan barátok zso- lozsmáztak, akiket fehér remetéknek nevezett a nép. Ilyen pap volt hajdanán Virág Benedek, a pálos költő, aki bizonyára nem is remélte volna, hogy az egykor feloszlatott rendje valamikor majd megújulva, mint fecskefészek tapad megint a fehér sziklához: „Fent az ormon ködök ülnek, rém a rémmel elegyülnek, köztük átok a viszony...” A Gellért-hegy mélyén szabadon szárnyal a képzelet, Ódon történetek, régi mesék, írott és íratlan emlékek a múltat idézik: — Denevér szárnycsapkodása, bagolyhuhogás, macskanyávogás, nyúzott kutya vonítása hallatszik éjjelente, miközben fenn seprőnyélen boszorkányok vágtatnak ismeretlen tájak felé. A mélyben varázsitalt főznek, förtelmes szagú kenőcsöt kotyvasztanak akasztott emberek zsírjából... Ám túl minden romantikán és képzelődésen, tény, hogy a magyar történelem néma tanúja ez a hegy. A levegő történeti, a szőke víz és a szürke hegy közötti keskeny rész Pannónia főútja. Erre vonultak a magyar királyok, amikor koronázásra Fehérvárra mentek, hajdan ezen a mocsaras úton haladt és innen nézett vissza a budai várra II. Lajos, amikor Mohács felé indult, de nem sokkal később erre lopakodott a török is, keresve az ország szívét. Mátyás kertje a hegy nyugati oldalánál kezdődött, szökőkutak és szobrok díszítették, a hegy alatt lévő fürdőt is Mátyás király építtette, amelyet aztán a törökök „zöld oszloposnak” neveztek. Evlia Cselebi feljegyezte, hogy délelőtt az igaz hívő férfiak, délután a nők használhatták, de mert az asszonyok sötét estéig cseverésztek volna, ezért késő délután a „feredőből” leengedték a vizet... A török alatt bizony új nevet kapott a derék Gellért-hegy, és elnevezték Janina hőséről Gürz- Illiásnak, akit — miután elesett — itt temettek el. A muzulmánok eleinte fontos stratégiai helynek tartották a hegyet, 1541-ben sietve meg is erősítették, ám később már nem sokat törődtek vele, mert másfelé vezették a védelmi vonalakat. Vége szakadt a török uralomnak. Amikor a várat a keresztények visszafoglalták és a sok-sok ezer halottat úgy-ahogy eltakarították, a Gellért-hegy aljában te- deumot tartottak, a hegytetőn pedig fényes tűzijátékot rendeztek. Ennek tiszteletére épült fel a már említett „Blockhaus” is, amely 1812-ben még állt. 1813-ban a Palatínus ennek a helyére tette le a Csillagda alapkövét, amelyet a királyi várból helyeztek ide. Az égvizsgáló torony, „Uranus templomaj’ egy fél évszázadig állt itt. Ennek a helyére épült a Citadella, amelyet egy Zittó nevezetű altábornagy tervezett a Buda körüli védelmi övezet részeként. A tömzsi, várszerű épület a fővárosiak szemében mind a mai napig rejtélyes, nem győznek róla beszélni, csodálják bevehetetlen, méteres, vastag falait, a körülötte tátongó mélységet, nedves, sötét folyosóit, ágyú- és puskaporraktárát, megvasalt, szörnyű vasajtajait, mélyen lenyúló kútját, amelynek a vizével el tudták árasztani az egész árkot. Az évszázadok során számos terv forgott közkézen a lebontására. Javasoltak budai Eiffel-tor- nyot, kilátót, óriási szobrot, színházat, szállodát, siklót, panthe- ont a helyére, ám egyik sem aratott sikert. A legelfogadhatóbb elgondolás a Széchenyié volt: „üdv- leldét” ajánlott ide! Azt ajánlotta, hogy ültessék be a hegyet csendkéjt lehelő tölgyes erdővel, amelyben nagyjaink ereklyéit, hamvait helyeznék el. Erről így ír Széchenyi naplójában: „Mily gyönyörű benyomást tenne az a sok, tavaszát csak most élő hazánkfiára, ha nemzetünk, vagy inkább lelki kivonata, legalább testileg így egyesítve és könnyen felkereshetően lelhetné nyugalmát.” Mennyi terv, mennyi elgondolás a Gellért-heggyel kapcsolatban, nem is szólva azokról az időkről, amikor a budai népi szokások még virágkorukat élték. Pest-Budán volt az év első búcsúja húsvét első napján, ekkor temették a telet, és hét országra szóló vigalommal ünnepeltek a Gellért-hegyen. Ezrek és ezrek lepték el a környéket, felvonultak a céhek, és a hegy környéke adott otthont a nemzetközi méretűvé nőtt vásároknak is. 1871-ben a hatóságoknak még a szüreti mulatságokra is figyelniük kellett, ugyanis itt teremtek a környék legszebb borai, amelyeket már Mátyás király is kedvelt. A királyi asztalra került bor nevét megtalálhatjuk a régi, korabeli iratok között: „Gellérhegyi Virágillatos”. A Gellért-hegy hazánk egyik legdrágább gyöngyszeme mind a mai napig. Rajtunk múlik, hogy ne homályosítsuk, hanem tündököltes- sük régi dicsőségét... Szalay István
