Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-17 / 246. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. október 17, kedd GAZDASÁG-TÁRSADALOM 3, Az Országgyűlés tárgyalja Az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslását Az Országgyűlés ma kezdődő, s a szeptemberi ülésszak folytatásaként jegyzett ülésén a sarkalatos törvények megvitatása mellett napirendjére tűzi az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló törvényjavaslatot, valamint a Pénzügyminisztérium tájékoztatóját a társadalmi szervezetek vagyonáról. „Az 1956. október 23. és 1963. április 4. között, a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény, valamint az ezzel bűnhalmazatban — harci cselekmény során — elkövetett emberölés, rablás, köz- veszélyokozás vagy személy elleni erőszak miatti elítélések semmisnek tekintendők.”így rendelkezik az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló törvényjavaslat első paragrafusa. A népfelkeléssel ösz- szefüggésben elkövetett politikai bűncselekmények egyedi felülvizsgálata nem lehetséges, viszont a megtorlás áldozatainak rehabilitálása kiemelkedő politikai jelentőségű. Ezért indokolt, hogy erről az Országgyűlés törvényt alkosson. A mindössze hét paragrafusból álló törvény megalkotását az 1956-os események valósághű, mai értékelése is alátámasztja. Ennek kinyilatkoztatása magas szintű jogszabályban az egyik állomás a közmegegyezéshez és a társadalmi megbékéléshez vezető úton. A megemlékezés az 1956-os népfelkelés során, a társadalmi átalakulás és függetlenség érdekében fellépőkről, valamint a jóvátétel a megtorlások áldozatainak — nem gesztusértékű elhatározás. Annak kinyilvánításáról van szó, hogy a politikai bűncselekmények miatti elítéléseknek nem volt jogalapjuk. Nem minősülhet bűncselekménynek az 1956-os népfelkelés résztvevőinek magatartása, akik a nemzet boldogulása érdekében, a diktatórikus felfogású és módszerű sztálinista politikát kívánták felváltani a demokratikus, nemzeti arculatú szocializmus gyakorlatával. A hatalmi ágak szétválasztásának követelményére tekintettel nem lenne helyes a korabeli elítéléseket a büntetőeljárási jog kategóriái szerint minősíteni. A megalapozatlan és törvénysértő ítéletet a bíróság eljárásjogi értelemben megsemmisíti. Az Országgyűlés azonban nem a bíróság jogkörében jár el, és nem az elítélések megalapozottságát, törvényességét vizsgálja. Azzal, hogy az elítéléseket semmisnek tekinti, az elítélteket jogilag, erkölcsileg és politikailag rehabilitálja. A törvényjavaslat azért határozza meg azt az időtartamot, amelyen belül az elkövetett bűn- cselekmények semmisségét a törvény mondja ki, mert a semmisség megállapításánál az elkövetés időpontja az irányadó. Az 1956. október 23. és 1963. április 4. között elkövetett ilyen jellegű cselekményeknek a népfelkeléssel való összefüggése általában nyilvánvaló, egyéni mérlegelést nem igényel. Az 1963. április 4-e alkalmából meghirdetett általános közkegyelem a politikai konszolidáció kezdetét jelentette. így az ezt követően elkövetett politikai bűncselekmények esetén már csak egyéni felülvizsgálat során dönthető el, hogy az összefüggésben volt-e még a népfelkeléssel. A törvénnyel összefüggésben indokolt, hogy az Országgyűlés állást foglaljon az internált, valamint a kitelepített személyek sérelmeinek orvoslásáról is. Az Országgyűlés szeptemberben — Király Zoltán (Csongrád megye, 5 vk.) képviselő indítványát elfogadva — úgy határozott, hogy a pénzügyminiszter tájékoztassa (^lisztéit Házat a társadalmi szervezetek vagyonáról. E határozatnak megfelelően elkészült a beszámoló, amely — számos oknál fogva — nem teljes körű, adatai néhány esetben megbízhatatlanok, és az állóeszközök bruttó értékének feltüntetése miatt torz árakat mutat ki. A társadalmi szervek működési-fenntartási és beruházási támogatására 1968-tól 47,4 milliárd forintot fordított a költségvetés. Ebből 38,7 milliárdot mű- ködtetésre-fenntartásra, 8,7 milliárdot pedig beruházásra használtak fel. Ebből az összegből 1974-től 22,6 milliárd forint támogatást kapott az MSZMP és a KISZ. A társadalmi szervektől kapott információk szerint a volt MSZMP ingatlantulajdonnal egyáltalán nem rendelkezik. 1166 épület kizárólagos kezelője volt, 1475 épület kezelői jogát más szervekkel megosztva gyakorolta. Az ingatlanok bruttó értéke 7,6 milliárd forint. A volt KISZ és az úttörőszövetség kezelésében és tulajdonában 65 ingatlant tartottak számon, bruttó értékük tavaly december 31-én 2,3 milliárd forint volt, jelenleg 1,7 milliárd forint. A Hazafias Népfront kezelésében és tulajdonában 57 ingatlant tartanak nyilván, ezek bruttó értéke tavaly év végi adat szerint 278 millió forint volt, az idén 303,8 millió forint. Az Országos Béketanács kezelésében és használatában 1-1 ingatlan van, 10 millió forint bruttó értékben. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 12 ingatlan tulajdon-, kezelői és használati jogával rendelkezik, 128,6 millió forint bruttó értékben. A Magyar — Szovjet Baráti Társaság 1-1 ingatlan kezelője és használója, ezek értéke 2,9 millió forint, bruttóban. A Vöröskereszt 31 ingatlan tulajdon- és kezelői jogával rendelkezik, amelyek bruttó értéke tavaly év végén 17 millió, az idén 49,2 millió forint. A Szakszervezetek Országos Tanácsa 39 ingatlant kezel. A tulajdonáról nem számolt be azzal az indoklással, hogy tulajdona a szakszervezeti tagdíjakból származik. A kezelésében lévő ingatlanok bruttó értéke — nyilvántartása szerint — 339,6 millió forint. A SZOT azonban az ingatlanok jelentős részét 100 forintos eszmei értéken tartja nyilván. Az idegenforgalomban is kamatozik Nagyréde nagy díj a Nem a törekvések végcélja — csak egyik állomása Nem mindennapos, hogy BNV-nagydíj kerül megyénkbe. Olyannyira nem, hogy szinte párját ritkítja. Büszke is rá szőkébb hazánk, leginkább pedig Nagyréde, amelynek — egyre híresebb — termelőszövetkezete kapta legutóbb az elismerést chardonnay borával. — Végcél, vagy még ez is csu- án egyetlen állomása a Szőlősért Mgtsz immár hosszú esztendők óta tartó törekvéseinek? — kérdem beszélgetésünk alkalmával Nagy András elnöktől, a közös gazdaság nemrég választott vezetőjétől. — Mivelhogy az idevalósi italok az eddigi szakmai versenyeken szereztek már egy csomó ezüst- és aranyérmet, amelyek után talán nem is kaphatnak értékesebb kitüntetést... — Kétségkívül igen szép a siker, s valóban, akar már meg is elégedhetnénk ennyivel — válaszolja mosolyogva az első számú tisztségviselő —, de többet, jóval többet akarunk. Azon vagyunk, hogy szőlőnkkel, borunkkal úgyszólván mindent elérjünk, amit csak lehet. Azt szeretnénk, hogy Nagyréde nevét, kincsét igazán széles körfcenmegimeijék... Még a ’80-as években kezdtük a határozottabb igyekezetét, a piaci igényekhez való jobb igazodást. Mind a földeken, mind pedig pincészetünkben erőteljesebbet léptünk. Lényegesen bővítettük a termőterületet, folyamatos fajtaváltással, a háztáji gondosabb segítésével, szakcsoportok szervezésével növeltük a betakarított termésmennyiséget. A hagyományosakkal szemben a nemzetközileg jobban elfogadott chardonnay, sauvignon és cabernet, illetve a különleges minőségű szürkebarát, tramini kerültek előtérbe az újabb telepítéseknél. Ezzel párhuzamosan végrehajtottuk borászati üzemünk rekonstrukcióját, kapacitásnövelését is. így jelenleg már 972 hektárunkról érkezik a szőlő, s napi 500 tonnát tudunk feldolgozni a szüret idején, a tárolóinkban pedig 100 ezer hektoliter fér a kertek levéből. Palackozónk óránként képes négye- * zer üveget megtölteni a rédei, illetve a gyöngyöshalászi, soproni vásárlásokkal pótolt nedűkből... Szövetkezetünkben az úgynevezett reduktív típusú borok előállítására került a fő hangsúly, azokéra, amelyek leginkább megőrzik a szőlő elsődleges illat- és zamatanyagát, frissességét. A piacon minket elsősorban befolyásoló német ízléshez nyugati tapasztalatcseréken és a Matraalja sajátos talajtani, klimatikus viszonyainak mind jobb kihasználásával próbáltunk közelíteni. Italaink között a márkás „fehérek” mellett inkább csak kísérlet maradt az értékesítésben mintegy kiegészítést jelentő vörös, s ezzel a felénk alig elterjedt, kevésbé kedvelt típussal a továbbiakban sem . akarunk különösebben foglalkozni. — Úgy tartják, hogy a jó bornak nem kell cégér. Ám a nagy- rédei megismertetésében — na jól tudom — ez is segített. Méghozzá sokat! — Nos, tényleg meg kell vallani, hogy amíg kizárólag külföldre szállítottunk jelentősebb meny- nyiséget, Magyarországon alig- alig, számos helyen nem is igen tudtak borainkról. Többnyire csak kóstolóinkban találkozhattak velük. Palackos, címkézett termékeink idehaza csupán a nyolcvanas évek/ő/viszik jobban a hírünket, s exportunk is az ízlésesebb, tetszetősebb „köntösben” kelendőbb. Italaink vonzóbb megjelentetésében, a marketingmunkában közös az erőfeszítésünk a régóta partnerünknek számító Monimpexszel. Részint a külkereskedelmi vállalat reklámirodája, másrészt pedig Tarnóczi Balázs budapesti grafikus ügyességével díszítjük üvef 'einket, hogy tartalmuk még ke- endőbb legyen. Ha meglehetősen költséges is ez, bizonyos, hogy a mégoly kitűnő ital mellett is szükség van rá. Nélküle, s a ^zép címkékkel együtt készült többszínű új prospektusunk, a nagyrédei borcsalad ízléses kis tájékoztatója hiányában a Budapesti Nemzetközi Vásár nagy díjára is kevesebb eséllyel pályázhattunk volna. — Mit hozott ez a „cégér”? — Az értékesítésben továbbra is meghatározóak külföldi eladásaink a tőkés piacon. Az 1985-ös 10 ezer helyett az idén a 150-160 ezer palackot is elérhetik, s az NDK-s vásárlások sem lesznek kisebbek ötezernél. Az NSZK, Anglia, Belgium, Hollandia, Svájc mellett eljutnak boraink Japánba és Kanadába.is, jóllehet, önálló exportjogunk még egészen friss. S az sem éppen jelentéktelen, hogy „üvef es” forgalmunk idehaza is vár- atóan talán a kezdeti tízszeresére nő ebben az esztendőben. — Gondoltak-e arra, hogy a nagydijból külön is profitáljanak? — Igen, már szóba került ez is. Felvetődött, hogy valahol a címkén vagy a palack más helyén a BNV-nagydijra is utalunk majd, mint például a Kiváló Áruk Fóruma megkülönböztető jelzést viselő termékeknél szokás. S győri, budapesti borkóstolóinkban szintén szeretnénk erre emlékeztetni a betérőket valamilyen formában. Legújabb fővárosi üzletünk különtermében, illetve nagyrédei központi, reprezentatív bemutatóhelyünkön, meg az öreg-hegyi csárdánkban természetesen a turistáknak is „bedobjuk”, vendégeink nagyobb megnyerésére, visszatéréséért. Nem titok, hogy idegen- forgalmunkat is megpróbáljuk élénkíteni a legutóbbi elismeréssel. S meggyőződésünk, hogy igyekezetünk nem lesz hatástalan. — Már az idegenforgalommal is komolyabban számolnak? — Arról egyelőre még szó sincs, hogy valamilyen nagyobb tevékenységgé, netalán üzemággá fejlesztjük vendéglátásunkat, de kétségkívül iparkodunk vele az eddiginél jobban törődni. Hiszen adottságaink — a látni- és kóstolnivalók, a szép táj, a gazdag folklórhagyományok, a Mátra közelsége, a terület köny- nyű elérhetősége — önmagukat kínálják ehhez. Igazán vétek lehne kihasználatlanul hagyni ezeket a lehetőségeinket. ÍJgy tartjuk, hogy az idegenforgalommal is feltétlenül tovább kell gyarapí- tanunk bevételeinket, nyereségünket. Mert mostanában és 'a jövőben ez különösen szükséges. Gyóni Gyula Nosztalgiataxi a Balaton-parton A Balaton-parton Szabó Gyula pusztaszemesi lakos, a szántódi műszaki erdészet nyugdíjasa, több száz órai munkával egy különleges nosztalgiataxit épített. Az alumínium karosszériás, 22 kocsitípus alkatrészeiből ösz- szeállított járművet egy Volga személygépkocsi motorja hajtja. A Balaton-part egyik érdekességének számító taxinak már mind az öt világrészről volt utasa. (MTl-fotó: H. Szabó Sándor) A békésebb világért A hadiipar és a tudomány felelőssége Még mindig nem talált meghallgatásra a kor parancsa: ’’Kovácsoljatok ekevasat a kardokból! Pedig az emberiségnek jóval nagyobb szüksége van ekevasra, mint kardokra. Mennyi tudást von el például a fontos problémák megoldása elől a szigorúan titkos hadiipari kutatás! Erről beszélgettünk Berényi Dénes akadémikussal, a nemzetközi Pugwash-bizottság magyar tagjával, a kaliforniai Nuclear Age- (Nukleáris kor) alapítvány egyik magyar kitüntetettjével. — Hadd legyek az ördög ügyvédje! Nemcsak militarista körökben, hanem szélesebb társadalmi rétegekben is él az a felfogás, hogy az emberiség sokat köszönhet a hadiiparnak és az azt megalapozó kutatásnak. Hiszen — mondják — a háborúk mindig is felgyorsították a kutatás fejlődését is, mert az emberiség sohasem vetett be annyi szellemi energiát, mint amikor arról volt szó, hogy egy-egy állam legyőzze a szomszédját. — Én meg hadd vigyem abszurdumig ezt az okfejtést! Az orvostudományi kutatás bizonyára sokat „köszönhetne” a koncentrációs táborokban végzett kísérleteknek, hiszen addig sohasem végezhettek hasonlóa- kat a történelemben. Igaz, hogy hátborzongató ez a kijelentés? Nos, legalább annyira hátborzongató az előző állítás is. Egyszerűen nem engedhető meg, hogy az emberiség vesztét okozó fegyverkezés mellékterméke legyen csak, ami előbbre viszi az emberiséget. — Nem csak jámbor óhaj ez? Hiszen amíg kutatók légiója dolgozik a háborús kutatásokon, óhatatlan, hogy ők érik el az új eredmények zömét. — Igaz, hogy a jelenleg dolgozó kutatók negyven százaléka hadiipari kutatásokat végez, s tudnunk kell azt is, hogy a világ eddig élt kutatóinak kilencven százaléka napjainkban dolgozik. S iszonyatos összegeket áldoznak fel, évi több mint 100 milliárd dollárt költ a világ erre. És amilyen drága a katonai kutatás, olyan drága a gyártás terméke is. Égy harci repülőgép például 100-200 millió dollar körül van, egy harckocsi is jó néhány millió dollár. A hadiipar pazarolja az anyagot és az energiát, termékei hamar elavulnak, és újakkal, modernebbekkel szükséges pótolni őket. Külön kell hangsúlyozni, hogy a további nukleáris és más modern tömeg- pusztító fegyverek meglétével nem biztonsagunk, hanem a veszélyeztetettségünk növekszik. — Pedig a hadiipar embereinek az a másik érve, hogy kell a fegyver, hogy elrettentse az ellenfelet a támadástól. — Eddig minden fegyverkező ezt mondta, de a történelmen véf ignézve láthatjuk, mennyire si- erült elrettenteni a mindenkori támadókat. A szakemberek azt mondják, hogy a modern fegyverek töredékei az atomfegyverek egy százaléka elég lenne már az elrettentéshez. Hiszen a szembenálló felek birtokában annyi nukleáris fegyver van, hogy 50- 100-szor elegendő lenne az egész emberiség kipusztítására a Földön. — A biztonságra persze valódi igény van, minden kis- és nagyhatalom szeretné magát biztonságban érezni. Mit javasolnak erre például a békéért dolgozó tudósok? — Már említettem, először azt a tudatot kell erősíteni, hogy a fegyverkezés növekedése a biztonság csökkenését idézi elő. De a biztonság ma nem lehet egy- egy ország biztonsága, csak közös biztonság lehet, amelyet az országok együttesen szavatolnak. Éz mindenképp új gondolkodásmódot igényel az egyes emberektől is. Einsteinnek van egy híres mondása: ”Ne felejtsd el, hogy ember vagy, a többit azonbanfelejtsd el! ,sÉz azt jelenti, hogy minden különbség másodlagos, ami az emberek között van, csak a közös vonások a fontosak. Nyilván el kell felejteni azt az ellenségképet is, amely ezekből a különbségekből építkezett. — Még van egy nagyon gyakran hangoztatott nézet. A világon a már említett mennyiségű kutató, de azoknál jóval számosabb munkás, technikus és mérnök dolgozik a hadiiparban. Mi lesz velük, hiszen ők aztán igazán a hadiipar fenntartásában érdekeltek? — Annyi más, békés feladat van a világon, amit meg kellene oldani, annyi munka, amit elkellene végezni! Hogy mást ne mondjak, az emberiség éhezik, szűkölködik energiában, szeny- nyezi a környezetet. Tudományos módszerek kellenek a leszerelési egyezmények technikai ellenőrzéséhez is. — Közismert a Béke Nobel- dijjal kitüntetett Orvosok a békéért mozgalom, amelynek keretében sok egyéni Nobel-dijas is dolgozik. Kevésbé ismert egy újabb mozgalom, a Mérnökök a békéért. Az elmúlt évben négy magyar kutató — közöttük Ön is —, illetve műszaki szakember közös pályaműve a kaliforniai Nuclear Ágé- (Nukleáris kor) alapítvány 50 ezer dolláros diját nyerte el. Ebben kimutattak, hogy a nukleáris korban csak nukleáris háború lehet, ugyanis hiába kezdődik hagyományos eszközökkel, előbb-utóbb a vesztésre álló fél nukleáris fegyvert vet be, illetve olyan sok atomerőmű van mára világon, hogy az azokat szükségszerűen leromboló hagyományos fegyverzet nyomán — sokszoros mértékben, mint Csernobilnál — a kiszabaduló radioaktív anyagok halálra ítélnék a Földet. — Miért éppen a mérnöktársadalmat célozták meg a béke érdekében? — Azért, mert a mérnökök és a természettudományos szakemberek a legszélesebb, és bizonyos értelemben meghatározó rétege a mai értelmiségnek. Ezért gondoltunk arra, hogy az Orvosok a békéért mozgalom mintájára meg kell szerveznünk a Mérnökök a békéért mozgalmat is. A pályadijként kapott ötvenezer dollár egy részéből jövőre világ- találkozót szervezünk. Ezen a világ minden részéből idejövő mérnökök és kutatók tárgyalják meg, mit tehetnek a békéért, a leszerelésért, a háború nélküli világért. — Nemrég olvastam egy — harmincas években megjelent — könyvben, s ez azóta be is bizonyosodott, hogy a fegyverek ad- dig-addig gyűlnek, amíg egy napon maguktól fognak elsülni. — Nem a fegyver az igazán veszélyes, mert ember kell hozzá, aki megcsinálja és használja. Nem a fegyver igazán veszélyes, hanem az a gondolkodás, amely azt létrehozza, és ellenségképeket fabrikál. Amelyik azt mondja, hogy csak akkor vagyok biztonságban, ha a másikat megsemmisítem. A gyűlölködés, a fanatizmus, a más emberekkel és más nézetekkel szembeni türelmetlenség a veszélyes. Ezek helyett kell új gondolkodásmód, amelynek lényege a másik ember felé fordulás, és az erőszak kiküszöbölése. Gőz József
