Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-08 / 212. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 8., péntek Asszonyt Tamás művészetéről Asszonyt Tamás szobrász, a magyar érem- és szobrászművészet elismert mestere. A hatvanas években meglepő gyorsasággal a magyar szobrászat élvonalába került művész Ligeti Erikával, Csikszentmihályi Róberttel és még néhány társával újra felfedezte és megújította a régi, de a századok folyamán hullámzó népszerűségű műfajt, az érmet. Felmérték e kötött forma hagyományait és lehetőségeit, majd e műfajban kísérletezték ki a modern plasztika új vívmányait, amire a nagyszobrászatban még nem nyílt mód. Munkálkodásukat számottevő hazai, majd külföldi siker követte. Asszonyi Tamás a szakmát kitűnő mestertől sajátította el. A budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban Marisa Istvánnál, a Képzőművészeti Főiskolán Szabó Ivánnál és Pátzay Pálnál tanult. Elhatározó jelleggel azonban Ferenczy Béni műves kisplasztikája és az új plasztikai nyelvet megalapító Kiss Nagy András érmei befolyásolták indulását. Új plasztikai problémákat és gondolati tartalmakat felvető érmeit a hatvanas évek második felében kezdte el mintázni. Ez időtől fogva szinte minden képzőművészeti kiállításon megjelennek és rangos helyezést érnek el művei. Dijat nyert az 1969-és és 1976-os pécsi kisplasztikái biennálén, az 1977-es I. Soproni Érembiennálén, az. 1978-as III. Indiai Triennálén. 1981-ban érdemes művész, 1989-ben kiváló művész címmel tüntették ki. Művei a hatvanas években a több irányból való természetes tájékozódással indultak, majd tanulságaikat szervesen beépítette a hazai hagyományba. Az érem műfaja egész Európában a hatvanas években újult meg. Az izgalmas alkotások java Lengyelországban és Magyarországon jött létre, ebben jelentős szerepet játszott Asszonyi Tamás és a szentendreiek köre. Érméik legtöbbje kis remekmű, amely meg is találta a maga gyűjtő- és megrendelő körét — a műfajművelőnek szerencséjére. A művészek szakítottak a tradicionális formával, s a technikával is. Plakettjeiket nem verik, hanem mintázzák. A kerek és négyszögletes formák helyett egészen szabálytalan idomokat is öntenek, sőt érmeiket néha teljesen át is lyukasztják. Műveik sok esetben inkább miniplaszti- kák. A festői hatások elérésére a mély- és magasplasztikai fonnák alkalmazása mellett a platina használatára is törekednek. A formanyelv a felületek ellentéteinek változó feszültségeivel a hetvenes években oly kedvelt absztrakt megoldásokra is alkalmas, de Asszonyi Tamás alkatától a nonfiguratív absztrakció idegen: „Nem találtam benne elég élvezetet, megkötés és meghatározás nélkül dolgozni unalmas, idegesítő.” Ötletei szellemesek, meglepőek, asszociációban gazdagok. Első plakettjeit a térbeli tömegek egymásnak feszülő kompozíciójára építette fel, például Ősz a vizen a himbálódzó csónakok és a csupasz árbócú vitorlások ku- bisztikus indíttatású tömbjeivel. A hatvanas években is, a síkba erőteljesen bevágódó, térbe komponált plasztikájú műveket készített. Az erős plasztika ma is legtöbb érmének meghatározója. Nagy sikereket hoztak számára torzos érmei, melyeknek visz- szatérő eleme a magasplasztiká- jú női szobortorzó. Emlékeztet és mégsem hasonlít a klasszikus Vénuszokra, megformálása és arányai jellegzetesen modernek. Értelmük szimbolikus, az európai kultúra, az egyszer megtalált tökéletes forma, a harmónia jelképei. 1969-ben költözött Szentendrére. Városa számára készítette a Szentendrei Hetek híres éremsorozatát. A hetvenes években érmek és kitüntetések egész sorát tervezte vállalatok és intézmények számára, így a SZOT-díjat és a Szolnok megyéért dijat is. Az utóbbi évtizedben az önirónia, a humor és a groteszk iránti hajlandóság felerősödött munkásságában, némely munkája Érem-építőkészlet, Lepkegyűjtemény a művész lovasszobrával — szinte önironikus ötletbank. B. I. Békeplakettje Kaliforniából jöttem Költői est Hatvanban és Gyöngyösön Los Angeles-Budapest. Nem kis repülőút. Ehhez képest vidáman, ruganyosán lép a Ferihegyi repülőtér betonjára a költő, Zas Lóránt, akit kettős minőségben köszöntünk. Egyrészt rokonlátogatóba érkezett, másfelől meghívásoknak tesz eleget. Szeptember 11-én, hétfőn este 6-kor a Hatvani Galériában, 12-én, kedden este ugyanezen időben a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban találkozik az irodalom barátaival, akik szeretnének megismerkedni életével, eddigi alkotóművészetével, s általában a távoli kontinens magyar szellemiségével. De legalább ennyire fontos, hogy öt külföldön megjelent kötete után ez évben itthon jelenik meg verseinek válogatott kötete 160 oldalon, Pomogáts Béla frappáns bevezetőjével. Milyen pályaút áll az ötvenen felüli férfi mögött? — Szép gyermekkor Biator- bágyon, ahol születtem. Majd középiskola Bicskén. Aztán az 1956-os felkelés eseményei Pesten, egyetemistaként. Majd ennek következménye folytán börtön, később emigráció, az Egyesült Államokban pedig szívós, kemény munka, hogy céljaimat valóra válthassam. Kint végeztem az egyetemet az elektronikára szakosodva, nyolc esztendeig munkáló részese js voltam az USA űrkutatási programjának, majd magánemberként bekapcsolódtam különböző ipari vállalkozásokba. De ami mindezt végigkísérte: az irodalom, a művészetek iránti fogékonyság és alkotókedv. Ez utóbbi már itthoni diákéveimben tettenérhető volt nálam, Amerikában élve pedig egyre inkább mozgott a benn- sőm, hogy az élet, a világjelenségeiről alkotott véleményemet, érzéseimet versben, netán szépprózában fejezzem ki. így láttak napvilágot sorra versesköteteim, s így kapcsolódtam be a Los Angelesben létrehívott Bethlen Gábor Művészeti Társaságba, amely a külhoni magyarnyelvű irodalomnak is fontos közvetítő bázisa. — Nem egyedül jött! Sőt, Hatvanban, Gyöngyösön, majd Miskolcon is lesz partnere. — Igen. Krisztina és Roland, két gyermekünk ugyan nem jöhetett velem, de itt van a feleségem, aki nagy megértéssel figyeli, segíti munkámat. Továbbá lesz az irodalmi találkozóknak közreműködőjük, Petrozsényi Eszter színművésznő és Pri- bojszky Mátyás citeraművész, akik segítenek hangulatosabbá tenni ezeket az estéket. — Mit vár készülő, immár válogatott verseinek kötetétől? — Elsősorban azt, hogy irodalmi munkásságomat szülőhazámban is jobban, többen ismerjék meg. Es kiérezhessék majd belőle, hogy nékem ez a föld ma épp olyan szívközeli, épp olyan fontos, mint akkor volt, amikor fiatalként itthon élhettem. Persze lírámat sokféle benyomás motiválja, ami hétköznapjaimra jellemző, ezeknek az eseményeiből táplálkozik. S mivel hogy eme reflexiók földrészekre, távoli országokra osztódnak, talán ennyivel színesebb és egzotikusabb a kép, amit az októberben megjelenő kötet rólam fest... (m- gy.) Magyarkeszín felújították a falúház zsúpfedelét Magyarkeszín a faluház zsúpfedelének felújítására a helyi termelőszövetkezet másfél hektáron vetett rozst, hogy annak szalmájából új tető készülhessen. A falu mintegy 70 időseb lakója kézzel csépelte ki a kévékből a magot, hogy a későbbi építkezéshez az alapanyag rendelkezésre álljon. Képünkön: a kézi cséplés (MTI-fotó: Gottwald Károly) Két levél A z ősz beköszöntével megszaporodtak íróasztalomon az olvasói levelek. Az egyiket János írta, aki a tizenhat esztendős lányára, Mónikára panaszkodik, és ezért önmagán kívül mindenki mást okol! — Szerintem egy lánynak, az anyja a legbizalmasabb, legközelebbi családtagja, és ha ez nem így van, akkor arról az anyáról megvan a saját különbejáratú véleményem. Anya és leánya! Ez a kapcsolat, már nem csupán az édesanya és a gyermeke, hanem két nő bizalmas kapcsolata is, amely esetenként nem tartozha- tik az apára. Amennyiben az anya kíváncsi a leánya belső, bizalmas ügyeire, úgy szinte kizárt, hogy a leány hazulról elkoncso- rogjon, másokat avasson be titkaiba; és úgy váltogassa a „barátait”, mint a fehérneműjét. Én, mint apa, mit tehetnék? A feleségem hibáztat, hogy nem vagyok eléggé szigorú, nem törődöm a lányommal, és csak akkor csapok ricsajt, amikor megtudok, meghallok valamit. Az utóbbi igaz, magamat mégsem okolom... Ez egy szokványos levél, nem is kívánkozna a nyilvánosság elé, ám a második, és a kettő együtt már igen. A második levelet Mónika írta, érdemes elolvasni: — Apu levele véletlenül jutott a kezembe, addig olvastam el, ameddig reggel a fürdőszobában időzött. Először arra gondoltam, hogy széttépem vagy ordítozni kezdek, de azután rádöbbentem, hogy mindkettőnek rossz vége lesz, mert jönnek majd az ismerős atyai pofonok. Visszadugtam a borítékba és elhatároztam, hogy ha ő így, akkor én is; kiborítom ön előtt a mi gyönyöpű életünket, aztán csináljon a levelekkel azt, amit akar. — Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy amit apu írt rólam, annak nagy része igaz, de erről szerintem nem én tehetek, hanem ő. ő, és nem az anyu, mert anyu áldozat, mint ahogyan az vagyok én is! Meg kell mondanom, hogy egy ilyen apát ketrecbe kellene zárni, és úgy kellene mutogatni: tessék, tessék! Itt a világ legállatibb apája! Az idegen számára — első látásra —, nagyon is megnyerő, simulékony modorú,, úriembernek tűnik. De élne csak vele! A házban ő az úr! Csakis ő, mi ketten azért vagyunk, hogy őt körüljátjuk, kiszolgáljuk, kutya módjára megalázkodjunk előtte. Sajnos anyu „betört”, mint egy jó vizsla, és ő ma már egy megfelelően idomított élőlény, aki azt teszi, amit pa- rancsnolnak ki. Apám jó filmsztár lehetne egy olyan darabban, amely egy lágerben játszódik, és ahol ő a felügyelő. Ez az úr egy üres fejű paprikajancsi, egy szájhős, a legkisebb emberi közösség fejeként egy nulla. Olvastam, hogy engem lekurvázott a levelében! Hátaztán? Értse meg, hogy én — hálistennek —, kitörtem a ketrecből, és amint lehet, menekülök otthonról. Otthon! Röhögnöm kell, de mondja meg mit tehetek? Valahol csak lennem kell, ha tényleg nem akarok végleg el- zülleni, vagy ahogyan ő minősít, elkurvulni? Sajnálom, hogy nem beszélhetünk személyesen, és így nem tehet fel nekem kérdéseket, mert bizonyára érdekelné, hogy hogyan telnek a napjaim, milyen az iskolai előmenetelem, vagy tényleg annyi „barátom” van-e, mint az égen a csillag? Nézze! Ez az ember először kikészítette, tönkretette az anyámat, aki úgy elfásult mellette, hogy szinte már érzéketlen az események iránt, és folyton sír. Később én kinyitottam a számat! Voltak barátaim, jártam házibulikba, aztán amikor odahaza pofonnal fogadott, csakazértis dobtam rá egy lapáttal... Ma már tudom, hülyeség volt! Másodikban háromból buktam. Most osztályt ismétlek, tavaly volt egy küretem, amit sikerült normálisan lerendezni úgy, hogy nem lett belőle nagyobb balhé... De ha nem lesz többé gyerekem, ez is az apám bűne lesz! Tudom, most arra gondol, hogy mégiscsak az apámnak van igaza, mert minden úgy van, ahogyan ő leírta; a lánya nem tanul, iskolakerülő, csavargó kurva. De miért? Könyörgöm, ezt nem kérdezi meg tőlem senki? Az anyu egy báb, egy múmia, szerintem gyógyíttatni kellene, és a legkisebb baja, hogy velem beszélgessen. Gondolja csak el tisztelt Ön! így nőttem fel neveletlenül, mint az útszéli csalán. És még csodálkozik ratja, hogy csípek? Csupán védekezni vagyok kénytelen, és vígasztalom magam úgy, ahogyan tudom, és lehet. A szüleim nem neveltek, hát nevelt az utca, a barátok, a barátnők, hamarosan megbélyegzett feketebárány lettem az iskolábn is. Röhögnöm kell! Ezt még leírom, aztán dobja a fenébe ezt a hülye levelet: az első csínyek után már elsőben a suliban gyakran „elbeszélgettek” velem. Az osztályfőnököm ötször ígérte, hogy „környezettanulmányt” készít majd rólam. Végre eljött. És képzelje, elájult az apu nagy dumájától. Szimpatikus lett neki, és másnap a suliban azzal állt elő, hogy akinek egy ilyen megnyerő, kedves apja van, annak hálásnak kellene lennie a sorsnak... Elbőgtem magam, ez a hülye tyúk pedig bejelentette az osztálynak, hogy „megtörtem”, mert a sírás az őszinte beismerés jele. Értse meg tisztelt Ön, tele van a hócipőm az egész hülye világgal. Önmagámmal is! Persze, ezek után kíváncsi, hogy mit teszek az új tanévben? No, látja! Ez az amit még magam sem tudok, mert gőzöm sincs, hogy egy ilyen helyzetben mit lehetne tenni. Maga mit tenne? írja meg! Vagyis, eszébe ne jusson egy sort is írni, mert akkor nehezíti a helyzetemet... De, honnan ismeri magát az apu? De hülye vagyok! Most esett le a tantusz. Maga is ellenségem lenne? Nem! Ezt nem hiszem, bár ahány emberben én már csalódtam... Ezeket megírja? Van egy tippem! írja meg, de változtassa meg a nevemet, aztán hadd okuljanak rajta a tisztelt olvasók... A tipp elfogadva, írógép indul... Szalay István
