Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 23., szombat kérdés válasz Pintér Tamás: „Vannak, akik képesek legyőzni a félelmüket...,, — Halló, kedves Pintér Tamás! Legelőször is az érdekelne, hogy hogyan lesz valakiből Magyarországon kaszkadőr? Tehát például hogyan történt ez az ön esetében? — Azzal kell kezdenem, hogy mi hajdanán öttusázók voltunk, s ha olyan filmet forgattak, ahol lovagolni kellett vagy vívni, akkor mindig kitelefonáltak nekünk, hiszen ez volt a legegyszerűbb megoldás. Ilyenkor tehát mindig az öttusázókat hívták, mert ők ezekben a sportágakban otthonosan mozogtak. Ez fejlődött később tovább, vagyis ügy alakult a dolog, hogy páran ott ragadtunk. Általában ma is az a helyzet, hogy a hazai kaszkadő- • rök volt, illetve jelenlegi öttusázókból kerülnek ki. Mondom, ennek elsősorban az az oka, hogy az öttusa összetett sportág, azaz ennek művelői tudnak lovagolni, vívni, úszni, futni, lőni. — Van-e a magyar kaszkadőröknek valami olyasféle tudományuk, amit a világon mások nem, vagy nem olyan színvonalon képesek megcsinálni, mint a mieink? — Nos, elsősorban a lovas dolgokban vagyunk nagyon jók, továbbá a gyalogos „ügyekben”, azaz a vívásokban, a verekedésekben. Utóbbi téren — úgy gondolom — akárkivel felvesszük a versenyt. De — természetesen — gyengébbek' vagyunk a technikai sportokban. Az amerikai autósokkal és motorosokkal igencsak nehezen lehet lépést tartani, ugyanis nekik aránytalanul több pénzük van minderre. Azt viszont nyugodtan állíthatom, hogy a nyugati kaszkadőrökkel szemben is megálljuk a helyünket. Ezt bizonyítja, hogy számos nyugati filmet csinálnak nálunk, s akár a hozzánk érkező kaszkadőrök, akár a kaszkadőr-szakértők mindig maximálisan elégedettek velünk. — Teszem azt, jómagam is ezt a mesterséget szeretném űzni... Kíváncsi lennék arra, vajon a fizikai adottságok mellett milyen lelki tulajdonságok szükségeltetnek? Gondolom, főként bátorság, hiszen erre utal az ön beceneve is, vagyis az Oroszlán... — A becenevemnek voltaképpen nincs köze a bátorsághoz, hanem a valamikori sportolói múltammal függ össze. Annak idején egy edzőtáborban voltunk, s már mindenkinek volt valamilyen beceneve, rám ez ragadt, de teljesen véletlenül. Az való igaz, hogy e szakmában nem szabad félni. Ezen túlmenően gyorsan kell dönteni, s mindig észnél kell lenni. S hogy mennyire bátrak a kaszkadőrök? Szerintem semmivel sem bátrabbak, mint egy átlagember, bár ezt elég nehéz megítélni. Ügy látom, mindez nem bátorság kérdése. Természetsen mi is félünk, hiszen ha valaki nem fél, az szinte nem is normális dolog. Vannak, akik képesek legyőzni a félelmüket. Hát, őket nevezem én bátor embereknek. Mindehhez persze tudni kell, hogy mi mindent előre kipróbálunk, mindent bebiztosítunk, amennyire csak lehet. A legnagyobb előnyünk épp az, hogy mindig tudjuk előre, mi is fog történni egy-egy „balesetkor”. Erre fölkészülünk, s számolunk a lehetséges veszélyforrásokkal. — Biztosítás ide, biztosítás oda, azért nyilvánvaló, hogy ez nem gyerekjáték, s a baleseteket egyszerűen lehetetlen kiküszöbölni. Egyrészt azt árulja el, hogy az ön esetében volt-e már valamiféle komolyabb következménye ennek a hivatásnak, másrészt pedig azt, vajon ezt valaki főleg a pénzért vállalja, avagy a kockázat, a veszély a vonzó? — Persze hogy volt már balesetem, ez szinte elkerülhetetlen, hiszen ez azért mégis veszélyesebb valami, mint például egy könyvelői foglalkozás. Baleset a körültekintés, az óvatosság ellenére is bekövetkezik olykor-olykor. Engem is ért már ez meg az, de semmi komoly. Kéz- és lábtörés, agyrázkódás, meg ilyesmi. A kérdés második felére azt mondhatom, hogy nem hinném, hogy ezt valaki elsősorban a pénzért csinálná. Márcsak azért sem, mert ez egy életforma is. Meg aztán hallatlanul jó érzés, amikor az ember megcsinál valami nagyon nehéz mutatványt, valami olyasmit, amit esetleg más nem tudott. Minden ilyen egy új születésnap, legalábbis mi így hívjuk azt, amikor valaki túlél egy nagyon nehéz dolgot. Szóval ez a fő motívum. De hogy az anyagiakat se kerüljem ki... A filmezés olyan, hogy hol van, hol nincs. Aztán azt is be kell kalkulálni, hogy amennyiben valaki megsérül, akkor bizony esetleg hosszúhosszú ideig nem tud dolgozni. Egyébiránt hatvannégy vizsgázott kaszkadőr van ma Magyar- országon, s aki közülük ebből meg tud élni, az legfeljebb tíz, de lehet, hogy kevesebb. Azaz viszonylag sok az ember és kevés a munka. Tehát mindenképpen kell bizonyos megszállottság, mert megélhetési forrásként ez nemigen jöhet számba. Sőt, azok 90 százalékának, akik ezzel foglalatoskodnak, van más állásuk is. — Ha már ezt említette... Öna Színház- és Filmművészeti Főiskola mozgástanszékének egyetemi docense. Mennyire tartja fontosnak az oktatást? — Megmondom őszintén, ezt szeretem a legjobban csinálni. Ha tehetném, pontosabban ha a pedagógusi fizetésből meg lehetne élni — ami, mint tudjuk, szinte lehetetlen a mai Magyarországon —, akkor szívem szerint csak ezzel foglalkoznék. A főiskoláról a lábam sem tenném ki, mert ott szeretek lenni, míg éjjel háztetőkről leugrálni nem szeretek. S hogy miért ennyire kedves számomra az iskola? Azért, mert szeretem a gyerekeket... — A különféle filmekben a színészeké a főszerep, míg önök afféle háttérfiguraként ténykednek, holott a kockázat az önöké. Nem zavaró ez? — Nézze, minket a szürke eminenciásság nem zavar, hiszen a szakmabeliek tudják, hogy ki mit csinál, vagyis ez elteljed. Mindez nekünk elég, s azt már eleve bekalkuláljuk, hogy nem mi vagyunk a filmek főszereplői. — Nemrégiben forgatták Eger környékén, egészen pontosan Szilvásváradon a Cyrano francia produkciót. Úgy tudom, ön is itt volt. Milyen benyomásokat szerzett? — Végig ott voltam ezen a forgatáson, ugyanis én voltam a film kaszkadőr-szakértője. Különleges nehézségi fokú dolgot itt nem kellett csinálni, inkább az okozott problémát, hogy egyszerre nagyon-nagyon sok embert kellett mozgatni. Ilyen tömeggel még sohasem dolgoztam. Volt például hétszázhetven katona, s előre meg kellett tervezni, hogy ők hogyan, milyen alakzatban vonuljanak. Először be kellett őket tanítani a laktanyában, aztán a helyszínen. Emellett hatvankilenc lovas is közreműködött, akiket az ország minden tájáról szedtünk össze. Egriek is voltak közöttük, meg helyi, szilvásváradi lovasok, Dal- los Andor vezetésével. Nem udvariaskodás, de nagyon jól dolgoztak, öröm volt velük együttműködni... Sárhegyi István Mennyei vallomás Reggel óta szünet nélkül dör- gött a menny, tüzes villámok cikáztak, az angyalok tízpercenként sírógörcsöt kaptak, ráadásul Szent Péternek is kiújult a lumbágója. Egyszóval: randa egy nap volt odafönn, igaz, ezt előző este Aigner Szilárd megjósolta a tévéhíradóban... Pentele harmadszorra már erélyesebben kopogtatott a nagykapun, sőt, köhécselt is hozzá egy kicsit. Ez utóbbi furfang nem is maradt sikertelen; ugyanis kisvártatva reszketős kulcscsörgés hallatszott odabentről. — Ki ez már megint? — tárta sarkig Szent Péter a nyikorgó kapuszárnyat. — 1511002 0020 — mutatkozott be illendően Pentele. — No, ha már így alakult, nem bánom — tapogatta meg fájós derekát a kortalan agg. — Aztán ott lenn elvégezte-e határidőre az adóbevallását? — Képtelen voltam kitölteni azokat a fránya papírokat — koccantak össze Pentele fogai a beismeréstől. — Azaz, meg akarta úszni a személyi jövedelemadó befizetését — nyomkodta meg Szent Péter csontos mutatóujjával Pentele orrát, hogy az elég kemény-e. — Mert nagyon nem szeretném, ha az adóellenőrök minket ma- cerálnának maga miatt... — Hát még ide is feljönnek? — fehéreden még tovább a friss örökéletű. — Repkednek azok ide- oda,mint a búbosvöcsök — enyhült meg az öreg, Pentele meglehetős sasorrát egyengetve. — Sehogyan sem tudtam megbirkózni azzal az ötszáztizenhat keresztkérdéssel — ugrottak helyükre Pentele érzékeny orrcimpái az iménti tesztelést követően. — Ami késik, nem múlik — irányította Szent Péter szelíden Pentelét a kapu melletti portásfülkébe, és kezébe nyomot egy töltőtollat. — Csupán egyetlen kérdésem lenne — csavarta le gyanakodva a tolikupakot Pentele. — Bátran, fiam, csak bátran — biztatta őt Szent Péter, miközben gyorsan bekapott egy Voltaren tablettát. — Nyugtasson meg... Ugye itt még nem vezették be a személyi jövedelemadót? — De bizony, hogy bevezették! Mi is megünnepeljük a Meny- nyei Vallomás Napját! — Adóbevallás idefenn? — vékonyodtak el Pentele lapátfülei. — Hiszen az angyalok... — Itt sem mindenki angyal — emelte fel sűrűn használt mutatóujját Szent Péter. — Akadnak láthatatlan jövedelmek is? — Az Úr szeme sem láthat mindent — vonogatta vállait az öreg. — S aki esetleg itt sem képes hiba nélkül kitölteni az adóíveket? — Majd meglátod, fiam... — sóhajtotta Szent Péter, és Pentele elé tolta a zöldszínű papírokat... A kénköves füst éktelenül csípte Pentele szemeit, leértékelt inge a hátára tapadt, a forróság elviselhetetlen volt már a tornácon is. Hirtelen szőrös kezek taszították beljebb, a fortyogó üstök bugyrába... És ekkor Pentele hangosan röhögni kezdett! Ugyanis közvetlenül előtte, a legelső üstben az országszerte népszerű minisztériumi adószakértő rotyogott.... WalterBéla Vásárváros A Frankfurti Nemzetközi Vásároknak otthont adó vásárváros látképe, balról a még épülő vásártoronnyal. (MTI Külföldi Képszerkesztőség) Kilövőállásban az Atlantis-iír- repülőgép Kikerülve a szerelőhangárból a 39-B jelzésű kilövőállásban magasodik hordozórakétájához erősítve az Atlantis amerikai űrrepülőgép 1989. augusztus 29-én hajnalban. A tervek szerint ez év október 12-én ütnak induló Atlantis a Galileo űrszondát juttatja majd a világűrbe, amelynek feladata a Jupiter bolygó tanulmányozása lesz. (Népújság telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Korai hó az Alpokban Embert és állatot egyaránt meglepett az első, szokatlanul korán leesett hó a híres síparadicsom közelében fekvő Fluela-völgyben, 1989. augusztus 29-én. (Népújság Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) A negatív rekord Afrika Ki van vonalban? A világ minden harmadik telefonja közül egy az észak-amerikai kontinensen működik. Tokio, Párizs és New York több vonalat mondhat magáénak, mint az egész Afrika. Svédországban minden 100 lakosra 66 vonal jut, szemben a közel-keleti és a délkelet-ázsiai eggyel. íme, ez a telefonokban kifejezett egyenlőtlenségünk vázlatos térképe. Ám a részletek érdekesebbek, amint ez az Egyesült Államokban kiadott híres telefonévkönyv, a „The Worlds Telefones” böngészéséből kitűnik. Az ATT — American Telephone and Telegraph — több mint 423 millió telefont jegyez az egész világból, ez azonban csak 3 milliárd embert érint, a telefontársaságok 41 százaléka ugyanis nem szolgáltatott adatokat. Például hiányzik Kína. Ugyanakkor hét év távoliét után jelen van a Szovjetunió. Mint a Le Monde tudósításából kiderül, azóta 4 millió állomással többet jegyeznek, mint korábban, dé még így is a világátlag alatt van a hatalmas ország: minden 10 közül csupán egy szovjet polgárnak van telefonja. A negatív rekordot Afrika tartja: Etiópiában például ezer közül kettőnek. Persze, telefon és telefon között is különbségek vannak, és ennek megállapításához nem is kell Af- . rikába utazni. Nos, ami a technikai fejlődést illeti, az ATT szerint a kézi kapcsolású rendszer már eltűnt az iparilag fejlett oszágok- ból, kivéve Nagy-Britanniát. Némely dunántúli és alföldi település tehát már utolérte a szigetországot. A sokféle összehasonlítás közül emeljünk ki még egyet, ugyancsak a Le Monde alapján: „Egyáltalán nem meglepő, hogy a Szovjetunióból induló nemzetközi hívások fele a kelét-európai országokba irányul. Azt azonban meglepetéssel nyugtázhatjuk, hogy a népi demokráciák inkább az NSZK felé fordulnak, átlagosan 2-4-szer többet telefonálnak oda, mint a nagy testvérhez.”
