Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 2., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Nördlingeni pillanatok A Münchentől 160 kilométerre északra található Nördlingen méltán érdemelte ki az NSZK gyöngyszeme címet. A várfallal körülvett, húszezer lakosú kisváros számos nevezetességgel büszkélkedhet. (Fotó: Szántó György) A magyar — lengyel barátság gyökerei Kapcsolatunk a kilencedik században kezdődött — Árpádok és Piasztok — Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem — Évszázadok óta felhőtlen a kapcsolat Kevés olyan két nemzet van a világon, mint a magyar és a lengyel. A történelem bizonyítja, hogy évszázadok hosszú során közöttünk soha a legkisebb nézeteltérés nem volt, népeink a legkisebb ellenséges érzülettel sem viseltettek egymás iránt. Ennek természetesen számtalan oka lehetett, de a leglényegesebbekre ezúttal szeretnénk felhívni az érdeklődő olvasók figyelmét. A kölcsönös szimpátián túl, amely a hosszú évszázadok során soha egy jottányit sem csorbult — figyelembe véve a mindig pozitív érzelmi telítődést is —, látnunk kell, hogy a kölcsönös, jó barátságnak mélyen, a történelmünkben gyökerező szálai rejtőznek, és bár vér szerinti rokonságunk jóval távolabbi más európai népekénél, mégis a barátság a lengyelekkel a legfelhőtlenebb. A két nép közös történelmét vizsgálva kiderül, hogy kapcsolataink már a kilencedik században fennállottak. A lengyelek tudják, hogy a magyarok megtelepedése a Duna völgyében jelentette a nagy morva állam hatalmi törekvéseinek a megszűnését. Nagymorávia magának akarta Krakkó vidékét, ám ebben — minden tendencia nélkül — megakadályozta őket a magyarok megérkezése, illetve letelepedése. A lengyeleknek a Kárpátokig való előretörése, illetve a magyarok szomszédsága véglegesen lehetetlenné tette a nemkívánatos hódításokat, amelyek addig a lengyeleket fenyegették. A két nemzet között a legelső, kézzel fogható összeköttetés családi eredetű volt, nevezetesen az Árpádok és a Piasztok rokoni kapcsolatai úgyszólván testvérré tette a két népet. A közös ellenségek közös hadjáratokra és közös védekezésre késztették őket, magyar és lengyel számtalanszor viselt vállvetve háborút a támadók ellen. A történelem lapjait forgatva csupán a legszembetűnőbbeket említhetjük: Könyves Kálmán Ferdeszájú Boleszláv lengyel fejedelemmel lépett szövetségbe, a német és a cseh veszély ellen. IV. Béla egyenesen előmozdította a magyar — lengyel közeledést, mivel leányát, Kunigundát (Kingát) Szemérmes Boleszláv- hoz adta nőül. Ugyancsak a lengyel fejedelem segítette IV. Bélát II. Ottokár ellen, majd utódját, V. Istvánt is támogatták. Ezt a segítséget a magyarok 1285-ben viszonozták, amikor lázadás tört ki Fekete Leszek fejedelem ellen, és helyébe Mazoviai Konrád herceget akarták a krakkói trónra ültetni. Ezt a lázadást IV. László verte le, mondván: „Lengyelországot annyira tartjuk, mint önmagunkat.” A tatár betöréskor viszont a lengyelek segítettek és mentették fel Magyar- országot. Azt is tudjuk a történelemből, hogy III. Endre számára lengyel hercegnőt szereztek feleségül. Nem untatjuk talán túlságosan a kedves olvasót, ha ismét a történelmet hívjuk segítségül érveinket alátámasztandó, és felidézzük, hogy 1308-ban az An- jou-dinasztia került Magyarországon a trónra, amely — ha lehet — még fokozottabban tartotta fenn a barátságot és a rokoni kapcsolatokat a lengyelekkel. Ebben az időben Krakkóban belpolitikai viszály volt, amelyben a hű szövetséges ismét nagy szerepet játszott, ám a német lovagrenddel vívott küzdelmekben sem maradt el a magyar segítség. Ulászló fia, folytatván atyja politikáját, előkészítette Nagy Lajosnak az útját a lengyel trónra, akinek uralkodása alatt a két ország között közismerten perszonális unió volt. Nagy .Lajos, mint lengyel király, a csehekkel és a német lovagrendekkel folytatott harcában a magyar hadakra is támaszkodhatott. íme, az évtizedek és az évszázadok mind szorosabbra fűzték a két ország kapcsolatait, erősödtek a családi és a rokoni szálak, közös királyok és fejedelmek védték és óvták a két népet mindenfajta támadástól, háborúskodásokban pedig mindig váll, váll mellett harcoltak. A XV. században II. Ulászló személyében lengyel király került a magyar trónra, akivel a magyarok megszerezték a lengyelek támogatását a török ellen. Ä Piasztok is szem előtt tartották mindig a magyar érdekeket. Szapolyai János, a Mohács utáni kor nemzeti uralkodója a lengyelekre támaszkodott, és nőül vette I. Zsigmond lengyel király leányát, Izabellát. Báthory István lengyel királlyá való választása Erdély és Lengyelország szoros szövetségét jelentette. Báthory küzdött az orosz veszély ellen, három hadjáratban ötezer magyar katona vett részt, és minden kétséget kizáróan ennek volt köszönhető Lengyelország megmaradása. Mi tagadás, nem könnyű eligazodni a történelem, és még inkább a politika szövevényeiben, amelyben akkortájt kevésbé a szerelmek, de még inkább az érdekházasságok játszottak fontos szerepet. Bárhogyan is történt, annyi bizonyos, hogy a két nép felhőtlen barátságát, sőt testvéri szövetségét ezek is élő valósággá tették az idők folyamán. Felsorolni is nehéz lenne, hogy Báthory uralkodása alatt milyen sok esemény bizonyította a barátságunkat, csupán érintően említve Bocskayt, Bethlent, sőt I. Rákóczy Györgynek is sok híve és jó kapcsolatai voltak a lengyelekkel. A történelmi hűség kedvéért is meg kell mondani, hogy a magyar segítségek — ha azokra szükség volt — soha nem maradtak viszonzatlanul, mert hogyan is mehetnénk el szó nélkül ama történelmi tény mellett, hogy Szobieszky János lengyel király — a török elleni hadjárata során — felmentve Bécset, Esztergom várából is kiűzte a törököt... II. Rákóczi Ferenc kora sem múlt el a magyar — lengyel barátság bizonyítása nélkül. Lengyelország felosztása után a két nép barátsága tovább élt a bujdosó és elnyomatást szenvedő lengyel népben. Az 1831-es lengyel felkelés idején a magyarok nem egy ízben mutatták ki rokon- szén vüket, és a vármegyék sorra nyilatkoztak meg a lengyelek érdekében. A zempléni megyegyűlésen maga Kossuth Lajos is lelkes beszédet mondott, majd Deák és Kölcsey Ferenc is felszólaltak a lengyelek mellett. Ugye, ismerősek az 1848-as magyar szabadságharc lengyel hőseinek nevei? Bem, Dembinszky, Visotzky és Bulharin lengyel tábornokokra gondoljunk csupán a sok névtelen mellett. A lengyel történelemkönyvek is megírják, hogy Kossuth Lajos az 1863-as felkelés idején fegyvereket ajánlott fel az orosz cár ellen küzdő lengyeleknek. Idősebb gr. Andrássy Gyula elérte azt, hogy a monarchia hajlandó volt a lengyeleknek engedményeket tenni. Sőt! Kevesen tudják, hogy a lengyel nyelv bevezetése is az ő érdeme volt, és Andrássynak köszönhetik a lengyelek, hogy Galícia vált a függetlenségi törekvéseik központjává. Közelítve az időt, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az első világháború alatt felvetődött egy magyar légió szervezése, a megyék ismét síkraszálltak a lengyel függetlenségért. Az Országházban számos felszólalás hangzott el, de azok közül is kiemelkedik ifj. Andrássy Gyula történelmi szózata. Ez segített a lengyeleknek a nemzetközi küzdőtéren törekvéseik elérésében. Az első, de kiváltképpen a második világháború, vagyis a közelebbi évtizedek eseményeit már jobban, közelebbről ismeri a világ. Számos szemtanú, lengyel menekülteket befogadó családok állhatnak — ha ősz fejjel is — kezességül a két nép őszinte barátságának. Az évszázadokra visszanyúló történelmünk, hányt-vetett sorsunk, gyakran közös viszontagságaink kovácsoltak minket össze egy életre. Most úgy hozta a sors, hogy életünk megint sok tekintetben közös, rokon vonást tartalmaz. Európa és a világ megkülönböztetett figyelemmel és érdeklődéssel szemléli történelmi kísérleteinket, népeink küzdelmes harcát egy másfajta holnapért. Szalay István
