Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-02 / 207. szám

NÉPÚJSÁG, 1S89. szeptember 2., szombat

GAZDASÁG — TÁRSADALOM

3,

Kongresszusi küldött: Kiss Sándor

„Rendezni kell a párt sarait99

Egyre nagyobb érdeklődéssel tekint az MSZMP közelgő kongresszusa felé a közvélemény. Jelentős döntéseket vár, mivel az elmúlt hónapok során sok olyan kérdés megfogalmazódott, amelyekre c fórumnak szükséges válaszolnia. Érzékelhető ez a várakozás a küldöttválasztásokon is, ahol a jelöltek és a párttagok igyekeznek minél markánsabban megfogalmazni elképzeléseiket. Megválasztották Kiss Sándort az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkárát is küldöttnek azon a gyűlésen, amelyen az Eger városi pártbizottság által kialakított körzetnek megfelelően 223 alapszervezet párttagsága vett részt. Mit is vár a küldött a kongresszustól?

— A hazai és a nemzetközi események tükrében, hazánk mély gazdasági, politikai és erkölcsi válságának tudatában, a párt belső élete fellazulásának, lázas állapotának ismeretében természetesen vetődik fel a kérdés, hogy mit várhatunk e fórumtól, mire vállalkozhat, illetve kell vállalkoznia a kongresszusnak. Én úgy gondolom, alapvető feladata, hogy rendezze valamilyen módon a párt sorait, készítse fel a tagságot a közelgő országgyűlési és helyhatósági választásokra. Ezen túlmutatóan bizonyos kérdésekben — gondolok itt gazdaságunkra, a politikai intézményrendszer változásaira — hosszabb távra szóló elképzeléseket is meg kell határoznia. Ebből következően nemcsak a választásokra kell felkészülnünk, rövid távú taktikai kérdésekben kell döntenünk. Meg kell fogalmaznunk a mai hazai és nemzetközi helyzethez igazodóan a párt stratégiájának alapvető kereteit is.

Ehhez elengedhetetlen, hogy tisztázzuk a válság okait, felszámolásának lehetőségeit, olyan programot kell elfogadnunk, amely vállalható a tagság számára, s amellyel szövetségeseket is nyerhetünk, illetve általa a választók szavazataira is számíthatunk.

— Megjelent az MSZMP programtervezete, illetve a megtett történelmi út értékelése. Ezekről mi a véleménye?

— Jó tárgyalási alapnak tartom ezeket a dokumentumokat, megfelelőek a kongresszusi előkészületekhez, a tagság vitájához, a megválasztott küldöttek felkészüléséhez. Egy munkacsoport szellemi terméke, amely még nem minden elemében kimunkált, továbbformálásra igényli a párttagság véleményét, alkotó közreműködését.

— Miért, milyen ellentmondást lát a megjelent dokumentumban?

— Nagyon fontos a múlt értékelése, az elmúlt alig több mint négy évtized történéseinek számbavétele. Tudom, ennek elemzését lezárni egy kongresz- szuson nem lehet, s nem is e fórum feladata, sok munkát ad még történészeinknek. De a megfelelő politikai következtetések levonása elengedhetetlen. Ide tartozónak érzem, hogy ne csak az általánosság szintjén határoljuk el magunkat a múlt hibáitól, vállaljuk eredményeit, fogalmazzunk konkrétabban az értékek és az elvetendők tekintetében. Ez is alapja lehet és kell, hogy legyen a párthoz való tartozásnak. Erre a dokumentum biztató kísérletet tesz, de nem viszi végig következetesen. Jövőnk szempontjából alaposabb, konkrétabb elemzését kell adni, különösen az elmúlt 15 esztendőről.

Arra gondolok, hogy ha történelmi utunkból nem sikerül egyértelmű következtetéseket levonni, akkor nehéz a további tennivalókat megjelölni. A nemzet sorskérdéseinek megoldása, a mindenre kiható modellváltás feltételezi múltunk alapos ismeretét, határainkon belüli és kívüli események összefüggéseinek,

(Fotó: Perl Márton)

erőtereinek feltárását. Itt jegyzem meg, hogy nem lehet megkerülni a mögöttünk lévő másfél esztendő értékelését sem. Ez különösen a párt belső élete szempontjából bír jelentőséggel. Ugyanis az 1988 májusi pártértekezlet után kedvező változás indult meg a párton belül, és kezdeményezésére az egész társadalomban. Ezt mégsem fellendülés követte, hanem bénultság. Tisztázni kellene ennek okait is.

Az MSZMP-nek az új viszonyokat, a többpártrendszert természetesnek tekintő munka- módszert kell kialakítania. A mi pártunk arculata is csak a más politikai szerveződések viszony- rendszerében alakulhat ki. Tudatosítani kell, hogy a többpártrendszer elismerése részünkről nem taktikázás.

Ennek hangsúlyozása azért is lényeges, mert ma még érezhetők a kölcsönös fenntartások, márpedig egy demokratikus társadalom nem építkezhet bizalmatlanságra.

A programnak e tekintetben is egyértelműbbnek kell lennie, mint ahogyan a gazdasággal foglalkozó részében is az általános célok mellett — ezeket már any- nyiszor elmondtuk — meg kell jelölni az elsődlegesnek tartott lépéseket, politikai állást kell foglalni a ma sokakat foglalkoztató kérdésekben, mint például az energiaprogram, a mezőgazdaság helyzete, a falu jövője, a településfejlesztés és még sorolhatnám.

— Sokan úgy fogalmaznak, hogy reális veszélye van a pártszakadásnak, mert kibékíthetetlen nézetek élnek együtt ma az MSZMP-ben. Mi a véleménye erről?

— A pártszakadáson kívül fennáll a pártosztódás, kevésbé a szétesés veszélye is. Nagy a párton belüli szervezetlenség, széthúzás tapasztalható, a szolidaritáshiány is érezhető. Fontos kérdések sok esetben a pártfórumokon dőlnek el, elszaporodnak az üzengetések egymásnak. Ebben én a testületek, a vezetők iránti bizalom hiányát látom. Az ilyen kaotikus állapot a választások előtt tragikus lehet. Nézetem szerint meg kellene kísérelni a pártot együtt tartani, de nem mindenáron. A pártválság feloldása a többpártrendszerű versenyhelyzetben a párton belüli platformok révén lehetséges. Komolyabban kellene ezt venni, meg kell találni ennek legalkalmasabb szervezeti kereteit, ki kell dolgozni „játékszabályait”. Arra kell törekedni, hogy nézetek ütközzenek egymással, létező platformok — ez ma a ritkább — ne személyek. Végül is ki kell mondani, kikkel haladunk együtt és kikkel nem. Aki például ma az elemi rend óhajának címén a visszarendeződés mellett kardoskodik, annak nincs helye a pártban, legalábbis nem a miénkben.

— Egy-egy küldöttnek vagy egy küldöttcsoportnak mennyi lehetősége van a beleszólásra, a végső döntésekbe? Nem kevesen vannak, akik úgy érzik, hogy

minden a fejük fölött történik.

— Szerintem most nagy, mert már megválasztásuk pillanatától bekapcsolódhattak az előkészítés vitáiba. A közeljövőben megválasztják szóvivőjüket, akivel a Központi Bizottság közvetlenül is tartja a kapcsolatot. Ezen kívül lehetőség van a választóikkal való folyamatos párbeszédre, a küldöttcsoporton belüli alkotó vitákra is.

— Ön a megyei pártbizottság vezetője. Sok elgondolás alakult ki ezzel a szervezettel kapcsolatban. Hogyan látja a jövőjüket?

— Nagyon fontosnak érzem, hogy a kongresszus után újrarendezzük a párt sorait szervezetileg is, az alapszervezetekben, a városokban és a megyékben gondoljuk át tennivalóinkat. Ezért javasoljuk a megyében az alapszervezetektől induló, az új program és szervezeti szabályzat alapján a megújulást szolgáló fórumok összehívását, s foglaltunk állást a megyei pártértekezlet kongresszus utáni megrendezésében. Az alapszervezetek önállóságának és felelősségének növelése, a párt mozgalmi, politizáló jellegének erősítése szükségszerűen változtatta és változtatja az eddigi irányítószervek szerepét. Számomra nem az a kérdés, hogy szükség van-e a megyei szervezetre, mert amíg ez a közigazgatási egység létezik, úgy gondolom, hogy igen, de semmiképpen sem a jelenlegi formájában. Ez vonatkozik a városokra, megyékre, a központra egyaránt. Megyei szinten elsősorban koordináló, érdekfeltáró és közvetítő, szolgáltató feladatot kell ellátni. Ebbe az irányba a kezdő lépéseket megtettük. Lényegesen csökkentettük az apparátus létszámát. A szervezeti szabályzat vitájához kapcsolódóan keressük a leghatékonyabban működő modellt. Úgy gondolom, e tekintetben a kongresszusnak is állást kell foglalnia, mert bár a túlszabályozott szervezeti keretek ellen vagyok, azt azonban nem tudom elképzelni, hogy ahány megye, annyiféle megoldás szülessen. A jelenlegi különbözőségeket útkeresésnek tekintem. Ezek tapasztalatait figyelembe véve kell megfogalmazni a megyék szerepét, s megtalálni a szerepük ellátásához szükséges, a demokráciát biztosító testületi modellt, és korszerűsíteni az apparátus felépítését. Mindenesetre ez utóbbi csak egy számában kicsi, de jól felkészült csoport lehet.

— Mit tud ez a kongresszus megoldani, s mit nem?

— Illúzió lenne azt hinni, hogy minden problémára megoldást találunk. Alapvetően tisztázni kell és lehet a párt helyzetét, tehát azt, hogy tudunk-e együtt továbbhaladni vagy sem, s meg kell alkotnunk a párttagsággal együtt azt a programot, amely vonzó lehet a választásokon. Nem szabad elodázni az alapvető kérdéseket, nem engedhetjük, hogy összecsapott válaszok, egészségtelen kompromisszumok születhessenek.

Gábor László

Szakszervezeti kongresszusok előtt

Készülődés megyénk legnagyobb szakmájában

A szakszervezeteknél is a kongresszusi készülődés jegyében telnek ezek a hónapok hazánkban. A SZOT a jövő év februárjára hívja össze az országos tanácskozás résztvevőit s ezt megelőzően kerül sor hasonló eseményekre a szakmai központokban.

Megyénkben is számvetések, tisztújítások, alkotó — olykor egészen élénk, heves — viták jelzik az előzményeket. így van a legnagyobb szervezetben, a vasasoknál is, ahová szűkebb hazánk üzemeitől, vállalataitól, intézményeitől mintegy húszezren tartoznak.

— Egy kivételével túl vagyunk már az alapszervezeti választásokon — összegezte az eddig történteket Dienes Sándorné, a Vas-Fém- és Villamosenergia- ipari Dolgozók Szakszervezetének megyei szervezője. — A ciklusváltás több tekintetben is eltért az eddigiektől. Alapvető különbség, hogy amíg korábban a SZOT és a szakmai központ kötelező előírásai szerint foglalkoztak a mi területünkön is mindenütt az ilyenkor szokásos feladatokkal, most teljes egészében a helybeliek készítették a „forgatókönyveket”, az országos szervek csupán irányelveket, ajánlásokat adtak ezekhez. Lényegében magukra az alapszervezetekre bízták a tennivalókat, szerkezeti felépítésüket, a tisztújítások mikéntjét. S elmondhatom, hogy itt is, ott is éltek új lehetőségeikkel, nagyobb önállóságukkal, kerülték bárminemű külső befolyás érvényesülését. A jelölő- bizottságok a tagság 80-90 százalékával személyesen is elbeszélgettek, hogy véleményük, javaslatuk a lehető legjobban kifejezésre juthasson. így előfordult, hogy egyetlen helyen húsz személyt is alkalmasnak ítéltek a titkári posztra, s még a kisebb tisztségek, a testületi tagok esetében sem volt ritka a többes jelölés. A változásokat, a kialakult helyzetet persze nem mindenki fogadta egyforma kedvvel. Az igazsághoz tartozik az is, hogy akadt gazdasági vezető, aki kísérletezett a manipulációval, makacsul ragaszkodott saját emberéhez s megpróbálta akaratát feltétlenül megvalósítani. Ám szerencsére — mert a tagság mást akart — végül is nem sikerült az ügyeskedés... Ami pedig az egyebeket illeti: megmaradt továbbra is a főbizalmi, a bizalmi és a bizalmi helyettes intézménye, a főbizalmi sok esetben tagja lett vezető testületnek is. S két kivételtől eltekintve kétszintű továbbra is a vezetés, van bizalmi testület és szak- szervezeti bizottság. A Finom- szerelvénygyárban és a Csepel Autó egri gyárában — amely egyébként gazdaságilag éppen most van az önállósodás útján — a vszb helyett helyett vállalati szakszervezeti tanácsot alakítottak, s ez lett az egyedüli vezető mozgalmi szerv. A Gagarin Hőerőmű Vállalatnál a vszt mellett még az szb is tovább működik.

— Milyenek a személyi változások?

— A bizalmiak mintegy 30-40 százaléka kicserélődött s hasonló a helyzet más tisztségviselők esetében is. S persze van szb, amely 80 százalékban megújult. Huszonöt alapszervezetünkben eddig hét titkárt váltott más személy. Választásaiknál szakítottak a régi statisztikai szemlélettel, elsősorban az alkalmasság jött számításba. Csakis akkor került kevésbé rátermett ember egy-egy tisztségbe, ha a tőle jobb, felkészültebb valami oknál fogva nem vállalta a megbízást, vagy többes jelölésnél esetleg hiúságból, presztízsféltésből visszalépett. Összességében megfelelőnek, bíztatónak ítélhető a „ vér- frissítés ”, noha egyértelműen nem lehet beszélni fiatalításról, vagy a fizikai munkások növekvő szerepvállalásáról.

— A kongresszusi előkészületek idején milyen kérdésekkel foglalkoztak, foglalkoznak még a vasasszakszervezetben?

— Nagy vita folyt és folyik még mindig az új ágazati szakszervezeti alapszabály-tervezetről amely szakmai és rétegtagozatokat körvonalaz, ugyanakkor egységet, országos sző vétségét emleget, hangsúlyoz. Alapszervezeteink, tisztségviselőink körében egyaránt kifogásolták a megyei szövetség kimaradását a tervezetből, hiányolják a területi ösz- szekötő „kapcsot”. Mindmáig napirenden van ezért alapszerve- zeteink megyei szövetségének gondolata, illetve a szakmák megyei szövetsége megalakításának kérdése is, amelyekre a választ a közeli hetek, végső soron pedig a vasasszakszervezet novemberi kongresszusa adja majd meg.

— A közelmúltban Kecskeméten a szakma négynapos „nyári egyetemére ” is sor került, feltehetően szintén a készülődés programjában. Végezetül szólna még erről is valamit?

— Az emh'tett országos összejövetel aktuális politikai és gazdasági témakörökben a jobb eligazodást volt hivatott szolgálni. Jeles nemzetközi hírű hazai szakemberek s neves külföldi, osztrák, NSZK-beli személyiségek tartottak igen értékes előadásokat a szakszervezeti vezetők számára. Valamennyi résztvevő hasznosnak ítélte ezt, mert meggyőződése, hogy sokat segít ki- nek-kinek napjaink bonyolult világában s a jövőben egyaránt. Szükség van a legfrissebb, a leghitelesebb információkra mozgalmunkban is. Gy.Gy.

Tanulmányok

hazánk

környezeti

állapotáról

A korábbi gyakorlattól eltérően a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium ma már nemcsak a kormányt, óe a közvéleményt is rendszeresen tájékoztatni kívánja hazánk aktuális környezeti állapotáról. Egy átfogó elemzésük korábban már megjelent a sajtóban, most pedig vaskos tanulmánykötetet szerkesztett több tudományos műhely munkájából a minisztérium környezetpolitikai főosztálya.

A vízről szólva az anyag megállapítja: ugyancsak tévednek azok, akik a fővárosnál a Dunába vezetett szennyvíz nagyfokú felhígulására, a folyó öntisztuló képességére számítanak a jövőben is. A Duna már Budapest felett is szennyezett, a víz minősége csak az úgynevezett III. kategóriába sorolható. A várost elhagyva pedig nagyrészt az erősen szennyezett, IV-es kategória minősítést kapja.

Á légszennyezéssel kapcsolatban a tanulmánygyűjtemény többek között rámutat, hogy a korszerűtlen gépjárművekből áradó szennyezőanyagok a lakosság jelentős részének egészségét károsítják, rossz közhangulatot teremtenek, s ezen túl a turizmust is negatívan befolyásolják. Mivel a fixpontos mérőállomásoknak csak kisebb része található a főútvonalak mentén, a tényleges szennyezettségi helyzet a mért városi átlagértékeknél jóval súlyosabb.

Elfogadhatatlan álláspont — állítja joggal a tanulmány —, hogy a közlekedésből származó szennyezés ellen egy szmogria- dó-rendszer működtetésén kívül jelenleg nem lehet mit tenni. Már az is számottevő siker lenne, ha a füstölő gépjárművek tulajdonosait soron kívüli műszaki vizsga elvégeztetésére utasítanák.

Földgazdák

Békésben — hallom — egykori földtulajdonaik visszakövetelésére tüzelik a gazdákat. Nem tudom, hogy milyen visszhangja lesz a biztatásnak a délkeleti országrészben, korai lenne még jóslásba bocsátkozni. Annyi azonban — gondolom — bárki előtt bizonyos már most, hogy aligha a kis parcellákkal váltják majd meg a világot a Viharsarokban vagy’ másutt. Eszemben sincs a magánbirtok ellen ágálni a szocialista nagy üzemeinket magasztalni. Ám közismert, hogy — ha volt is erőszak a téeszek szervezésében, lehet is vitatni a tanyák, majorságok kisajátítását, államosítását, jogos a felháborodás a pusztulni hagyott és tönkretett falusi urasági kúriák, kastélyok miatt — mégiscsak az átalakított mezőgazdaság tette gazdagabbá az országot, szebbé, derűsebbé, elviselhetőbbé községeinkben is a mindennapi életet.

Talán a magyar falun vehetők észre leginkább a sorsunkat tagadhatatlanul ért pozitív változások. Hazánk úgyszólván bármely vidékén jár is az ember, első látásra szembetűnik a kicserélt házak, utcák képe, ki-ki tapasztalhatja, hogy ide is eljutott az aszfalt, a vezetékes víz — sok helyre a gáz —, autó van a szekér helyett, s a kétségkívül módosabbá vált lakosság körében a korszerű technika a kiskerteket sem hagyta érintetlenül.

Ma az egyszerűbbnek tartott családok sem éppen elesettek, sajnálatra méltók falun, az átlagosabb porták is túltesznek azo- kén, akiket valaha a módosabbak vagy éppenséggel a leggazdagabbak között emlegettek. A mostani dédunoka nem hiszi, hogy még a nehezebb időkben is kuláknak tartott dédapja, sok földje, jószága ellenére tapasztott, mázolt talpazatú kis konyhában, petróleumlámpa pislákoló fényénél töltötte életének nagy részét, s a másikból, a megkíméltebből — arrébb, a „nagy- házban” — sem nyílott két meglehetősen szerény szobánál több. Haláláig kannával járt vízért az artézi kútra, alig ismerte a friss kenyeret, a választékosabb hentesárut, a cukrászsüteményt. Jószerével az volt a szórakozása, ha hétvégén a borbélynál beszélgethetett egy keveset cimboráival, meg a vasárnapi mise vagy ebéd után felhajthatott egy nagyfröccsöt, korsó sört a kocsmában. Inkább csak akkor lépett ki megszokott környezetéből, amikor kocsiba fogván ökrét, lovát, elhajtott egy- egy közeli vásárba.

A nagyüzemi gazdálkodás mellett — akinek csak kedve van hozzá — ma a kistermeléssel is próbálkozhat. Segíti a munkát az állam, a téesz, az áfész, hogy könnyebb legyen a kis földdarabokon is dolgozni, s a fáradozás többet vigyen a későbbi, a jelenlegi konyhákra. Ám a piac mégis egyre csak drágul, nem olcsóbb a zöldség, a gyümölcs, a bor, meg a többi. A háztájiban, hobbitelken egyaránt keseregnek, maholnap túlontúl is költséges a termelés, nem árulhatnak olcsón semmit. Biztos hát, hogy a nagyobbal jobban boldogul majd a magánember? Sikerül neki egyedül is az, ami a közösségnek sem mindig, lesz j olyan gazdája falujának, mint eddig a téesz, az állami gazdaság? — Vélem, azért jó lenne egy kicsit alaposabban is elgondolkozni ezen.

S csak utána hadakozni, nyúlni a régiért. Nehogy bárki is \ megbánja Békésben és másutt.

Győni Gyula