Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-10 / 187. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 10., csütörtök GAZDASÁG-TÁRSADALOM 3. Ellenőrzik a hálózatot és a fogyasztót is Hogy ne robbanjon — a gáz... Az utóbbi időkben elég sok gázrobbanás történt. Legutóbb éppen egy napköziben. Azt talán mondanunk sem kell; mindnyájunknak az az alapvető érdeke, hogy elkerüljük a bajt. Hiszen — ehhez nem férhet kétség — felelősségünk közös ez ügyben. Felkerestük tehát a Tigáz szakemberét, hogy megtudjuk, mit tehetnek a fogyasztók — és mit ők — azért, hogy ne legyen robbanás. — Mikor volt megyénkben útdíjára nagyobb gázrobbanás? — kérdezzük Molnár Ferencet, a Tigáz Heves megyei kirendeltségének vezetőjét. — Ha jól emlékszem a hetvenes évek végén az egri Csákány utcában s ugyancsak Egerben — 1984-ben — a Vörösmarty úton. Szerencsére halálos áldozatok nem voltak, de kár az annál inkább. A palackos készülékekkel is voltak gondok, azok viszont nem a mi hatáskörünkhöz tartoznak. — Mit említene meg ön a robbanások okai között?-Általában a vezetékek meghibásodását említhetném. Öregek a csövek, s mára kiderült az is, hogy a régi módszer rossz. A hatvanas években ugyanis acélcsöveket használtak, ezenkívül a szigetelési technika is rendkívül kezdetleges volt. A technika viszont megváltozott. A műanyagcsövek térhódítása nagy fordulatot hozott — tíz éve mi is ezekkel dolgozunk — mert azok korrózióbiztosak. — A hálózat karbantartása igen fontos, hiszen ha szivárgás történik könnyen az épület légterébe kerülhet a gáz s ott robbanó koncentrátumot okoz. — Egyébként a mi felügyeletünk alá tizenhat település tartozik s ahol az utóbbi években vezettük be a gázt, ott már csak az újfajta módszert alkalmazzuk. Tizenöt éve Eger hálózatának rekonstrukciója is elkezdődött, s az ütemterv szerint halad. A történelmi belvárosban megtörtént a felújítás, az acél helyett műanyagcsövek szállítják a gázt. — Szólna néhány szót az ellenőrzés mechanizmusáról is? — Műszeres korróziós vizsgálatokat végzünk, s az értékelés alapján folytatjuk a rekonstrukciós programot, mégpedig a ve- szélyeztetettségi fok szerint. Külön ellenőrzési szervezetet működtetünk, amelynek az a feladata, hogy az esetleges szivárgást kiderítse. Műszereikkel képesek kimutatni a megjelenő gáz milliomod részét is. A készenléti társaság pedig éjjel-nappal ügyel s addig végzi a dolgát, amíg a hibát ki nem javítják. — Ez csak a biztonság kérdésének egyik területe. A másik a fogyasztó, vagyis az ő gázkészüléke. Állítólag sok a 20-25 éves berendezés. Hogyan tudnak önök garanciát vállalni ilyen feltételek között? — Garanciát nem adhatunk, csak ellenőrizni tudunk. Öt évenként kötelező a kontroll, s ezt a tevékenységünket folyamatosan végezzük; a számítógép által elkészített lista alapján. A gázkészülékek elavultsága valóban probléma. Egy részük húsz évnél is öregebb, cseréjük mindenképpen indokolt lenne. Nemcsak a biztonság miatt, hanem a takarékosság érdekében is. Ezek a konvektorok például nem szabályozhatók, pazarolják a drága energiát, és rengeteg pénzt vesznek ki a fogyasztók pénztárcájából. — A Tigáz kötelezővé teheti-e ezek lecserélését? — Nem. Arra nincs előírás, hogy kötelezővé tegyük a cserét. De ha javításra szorul a szerkezet nagy baj van, mert ezekhez a berendezésekhez már régen nem gyártanak alkatrészt. Ekkor tehát muszáj a berendezést kicserélni.-Kinek? — Természetesen a tulajdonosnak. Mi szakvéleményt adunk, amelyben ajánljuk a cserét, de ez csak ajánlás, a tulajdonos dönti el, hogy van-e erre pénze. Az IKLV bérlakásaiban viszonylag könnyebb a helyzet, azokban fokozatosan folyik a felújítás. Ám a saját tulajdonú otthonokban csak a fogyasztó akarata dönt. Ha viszont az ósdi készülék közvetlen veszéllyel fenyeget, akkor azt kizárhatjuk az üzemből s elvégeztethetjük a szükséges munkát. Erre a gáztörvény lehetőséget ad. — Ügy tűnik a Tigáz megteszi a magáét, de mit segíthet maga a fogyasztó? — Azt, ha beengedi a lakásba az ellenőrzést végző szakembereinket és figyelembe is veszi tanácsaikat: saját biztonsága és az energiatakarékosság érdekében. Lehet, hogy mindez felesleges fáradtságnak és pénzkidobásnak tűnik. De ha figyelembevesszük, hogy a robbanás milyen károkat okoz, sőt olykor életet is követel, belátható bőven megtérül a befektetés. És még valami; a hibát időben jelezzük az ügyeletnek. A diszpécserszolgálat feljegyzi a fogyasztói rendszer problémáit. S ha például szivárgás adódik — ami veszélyhelyzetet jelent — azonnal elvégzik a szükséges teendőket. (havas) Mezőgazdasági gépéh Angliába Angol megrendelést kapott a szegedi székhelyű Tornádé Jármű- és Gépgyártó Kft. a most már külföldön Is ismert és népszerű termékére, a 10 tonnás univerzális pótkocsira. A gép elsősorban szervestrágya szórására készült, de a kiegészítő felépítménnyel zöldtakarmány, illetve bármilyen áru szállítására is alkalmas. A kft. az angol BonhUl kereskedőház közreműködésével 20-30 szórógépet szeretne az idén értékesíteni. Útjára indul az első szállítmány (Fotó: Németh György - MTI) A legolcsóbb mezőőr A Gödöllői Agrártudományi Egyetem nagygombosi tangazdaságában a világ talán legtakarékosabb és legolcsóbb mezőőre vizsgázik a kísérleti parcellákon. Az NSZK Purus Gerate-Schulte Gmbh által gyártott, gázzal működő riasztókészülék kétpercen- ként 86 decibel erősségű durranó hanggal riasztja el a kártevőket. Kolozs Sándor beállítja a készüléket... (Fotó: Szabó Sándor — MTI) Húszezerből — negyvenhármán... Kisiparosok a nemzetközi árufuvarozásban Az árufuvarozó kisiparosok egyenlő esélyt követelnek, ragaszkodnak ahhoz, hogy ugyanolyan feltételekkel vehessenek részt a nemzetközi fuvarozásban, mint az állami vállalatok — összegezte a KIOSZ személy- és teherfuvarozók országos szakmai tagozatának véleményét Dittel Gábor titkárhelyettes az MTI munkatársának. A kisiparosok január 1-jétől vehetnek részt a nemzetközi közúti árufuvarozásban, eddig a 20 ezer teherfuvarozó közül azonban mindössze 43-an vásároltak összesen 57 gépkocsit, mintegy másfélmilliárd forint értékben. Az érdeklődés a kisiparosok körében — és a fuvaroztatók igénye is — ennél jóval nagyobb, ám egyelőre egyes jogszabályok nehezítik e tevékenység kibontakozását. Gondot okoz például, hogy az ide vonatkozó minisztertanácsi rendelet hatályba lépését követően, csak nagy késéssel, négy hónappal később született meg a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank rendelkezése arról, hogy a nemzetközi árufuvarozási tevékenységhez szükséges devizaengedélyeket miként kaphatják meg a magánszemélyek, illetőleg a hivatalos okmányokat hogyan kell kezelni. Budapesten és Pest megyében nem akadt egyetlen bank sem, aki vállalta volna a kisiparosok devizaelszámoltatását, így azt jelenleg két kisszövetkezet, a Budatrans és a Flottatrans végzi. Ellentmondás az is, hogy miközben a kisiparos bekapcsolódhat a nemzetközi árufuvarozásba, nincs jogilag rendezve, hogy miként jut hozzá a szükséges személyi útiokmányokhoz. A kialakult gyakorlat: a fuvarozó kisiparos két magánútlevelet vált a Belügyminisztériumnál, s amíg az egyik a vízumengedélyre vár, a másikkal utazik. Szabályozatlan, hogy miként részesülhetnek az árufuvarozók az államközi egyezményen nyugvó, és így engedélyhez kötött áruszállításból. A korábbi gyakorlat szerint az állami vállalatoknak az előző év december 15-éig osztották szét az engedélyeket. Most, hogy a magánszektor is bekapcsolódott e tevékenységbe, az engedélykiadás eseti, alkalmankénti. Az engedélyeket, a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium (KÖHÉM) hozzájárulásával, a Közlekedési Főfelügyelet nemzetközi osztálya adta ki az első félévben. Az elmúlt két hétben azonban ezt felfüggesztette, mondván: a KÖHÉM csak a fuvaroztatóval megkötött érvényes szerződéssel rendelkező kisiparosoknak ad engedélyt. A fuvaroztatók viszont érvényes engedélyhez ragaszkodnak a szerződéskötéskor. A tarthatatlan helyzet megoldására a kisiparosok érdekvédelmi szervezetének fuvarozó tagozata és a Közlekedési Minisztérium a napokban tárgyalásokat folytatott. Ennek eredményeként átmeneti megoldás született: a kisiparosok ígéretet kaptak arra, hogy továbbra is megkapják a szerződéstervezet vagy a szándéknyilatkozat bemutatása esetén az engedélyt, ha azzal a KIOSZ is egyetért. Ezzel a megoldással viszont a KIOSZ hosszú távon nem ért egyet, mert véleménye szerint az érdekvédelmi szervezetnek nem lehet feladata az ilyen tevékenység. Átmenetileg azonban vállalta a megbízatást, mivel úgy véli, hogy tagjai rövid időre sem eshetnek el a fuvartól. A KIOSZ fuvarozó tagozata azt szorgalmazza, hogy mihamarabb igazítsák a gyakorlathoz a kapcsolódó jogszabályokat. Hadakozunk egyre-másra történelmünk országhatáron túli meghamisítása ellen. Kétség- beesett kiáltványokat fogalmazunk, hogy nemzetünk egy másik nép közé ékelt darabjának tudatában ne okozzanak vissszafordíthatatlan károkat; hogy az erdélyi magyarság azonosságtudata, hite ne menjen veszendőbe. Kétség- beesetten tördeljük kezünket, s mindeközben megfeledkezünk arról, hogy itt minálunk sincs rendben minden e téren. Hiába a reformok, hiába a lassacskán bontakozó nyilvánosság... Küldöttként ülök egy országos konferencián. Az emelvényen a reformista és „hagyománytisztelő” szónokok sorakoztatják érveiket a szóbanforgó szervezet megújulásáról, vagy éppen meg nem változtathatóságáról. Ám most egészen másra figyelek. Az előttem lévő széksorba két egykori egyetemi tanárom ül le. Tíz éve nem láttam őket. Egyikük, már nyugdíjasként eltávolodott a katedrától, másikuk még aktív. Tudom, egyként gondolkoznak. S ma már azt is, mindketten tévesen. Mint ahogy működésük” nyomán én is, s a padokat egykor velem együtt koptató társaim is: az ő „szellemi termékeik” vagyunk. Mennyi kudarc ért az elmúlt évtized alatt! Mennyi napi szembesülés és szembeszegülés az egykor szentnek hitt pedagógiai elmélettel. Elhangzott téziseik, dogmaként nehezedtek rám. Mennyit kellett harcolnom ellenük ! A „terepen „ töltött időszak alatt rá kellett jönnöm, vakvágányra vezettek. Ma már túl vagyok, kortársaimmal együtt túl vagyunk rajta. Jószerivel ma már, nemcsak az egyénileg megszenvedett tapasztalat, de az azóta megszületett néhány korszerű tanulmány korosztályos társaim tollából is ezt igazolja. Aztán az is eszembe jut: tanszéki megbízásból szellemi aprómunkát végeztettek velem. Hát hogyne lelkesedtem volna! Éjszakákon át húztam a strigulákat, értékeltem a kérdőíveket, amelyek feldolgozását — akkor úgy hittem, a bizalom jeleként- rámtéstállák. / Ma már azt is tudom, egy közepes házi computer röpke félóra alatt végzett volna velük!/ Milyen boldogan vettem fel aztán a több hetes éjszakai robotért kiutalt „béremet”. Egyhavi ösztöndíjammal volt azonos összeg. Azt is csak később tudtam meg, ugyanezért az általam elvégzett munkáért ők a tízszeresét markolták fel. így volt vagy nem? Régen volt. Hol van már ez a sérelem ? A nagyobb, a több indulat a szellemi tévedésekért járna... Nézem egykori tanárom tarkóját. A lelkes szónokokat hallgatva tar koponyáján gyűlnek az izzadságcseppek. Ki tudja milyen lojalitásból, mégsem haragszom rá. Hátra-hátratekinget. A szünetben aztán hozzáfordulok:-Tudja-e ki vagyok? Egykori feltétlenül bízó, hívő neveltje.. Zavartan rámbólint: Igen, igen ismerős. Csak a neve... ? A konferencia zajlik. A megújulást sürgetők erőfölénye nyilvánvaló. Az idős kandidátus fészkelődik, majd sietve távozik. Nem ismert meg- hasít belém a döbbenet. Pedig az őszellemi utódja lennék,., voltam. Az ő torzszülöttje. A másik, a fiatalabb ül a széken. Hallgat. Neki még maradnia kell. Visszamegy innen az egyetemre. Voltaképpen sajnálom. A gyakorlati munkától rég elszakadt. Egyetlen esélye, hogy ilyen alkalmakkor szedegesse ösz- sze az ismeretmorzsákat azoktól, akik nemcsak elméletben, de a való életben is kipróbálják mindazt, amitő a katedráról már jókét, három évtizede hirdet. De mit hirdet? Igazat, hamisat? Ki kéri számon tőle? Én sem tettem, nem tehettem . Nem ismertek fel, nem álltak szóba velem. Esélyt sem adtak rá. Mint ahogy egész generációnkkal így lehetnek. Eltávolodtunk egymástól végleg. Ki mondja hát meg nekik az igazat? S ha mégis akad egy, vajon hallgatnak-e a szavára? Vajon képesek-e túllépni önmagukat, saját téveszméiket? Ha nem, ki ezért a felelős? (jámbor)
